Száz évvel ezelőtt kényszerítette távozásra a magyar politika IV. Károlyt.

Április 5. száz évvel ezelőtt egy keddi nap volt. Ez a nap lett kijelölve arra, hogy a Horthy esküjében bízó király, elhagyja Magyarország területét. Amikor néhány nappal korábban az ország területére lépett, a helyzete még rendezetlen volt. Az ország ugyanis királyság volt, ő volt a megkoronázott király, a távolléte ideje alatt pedig kormányzót állítottak az ország élére. Voltak ugyan viták a személyéről, de minden esetben az lett a lezárása, hogy a kérdéssel nem foglalkoznak addig, amíg nincs hatályos békeszerződés.

A látogatásával annyit mindenképpen elért, hogy a helyzetét rendezte a magyar politika. Kimondták azt, hogy a Magyar Királyságnak az államfője a kormányzó. Nem váltották le a királyt, nem fosztották meg a trónjától, csak magát a királyi intézményt (1918. novemberétől kezdve) szünetelő hivatalként deklarálták. Nagyjából éppen annak megfelelően, ahogyan IV. Károly azt 1918 őszén bejelentette.

Talán meglepő, de a magyarországi tartózkodás ideje alatt a király nagyon sokat nyert. Aki ismeri a történetet és/vagy követte a bejegyzéseket, az láthatta, hogy kiderült, kik a király megbízható emberei. Sőt, nagyon sok esetben megtapasztalhatta azt is, hogy őt, mint koronás királyt, nagyon sokan kedvelik Magyarországon. Ha pártatlanul nézzük, akkor az ellenkezőjére is volt bőséges példa, de még mindig a pozitív érzések voltak benne az erősebbek.

Az elvonulás

A nap érdekessége, hogy mivel Szombathely tele volt újságírókkal (és természetesen hírszerzőkkel is), rengeteg fénykép született aznap. Ezeknek a jelentős része a mai napig nem közölhetőek le, csak egy csúnyán nagy összegért cserébe (100 éve készültek, ráadásul szerintem közkincsek...). Létezik féllegális kerülőút, de azzal nem szeretnék élni.

Ahogyan arról szó esett, a magyar állam egy csendes elvonulással számolt, valamint azzal, hogy a nemzetgyűlési ülésen a miniszterelnök majd diadalmasan bejelentheti a király távozását. Ehhez képest az történt, hogy IV. Károly elutazása minden volt, csak csendes nem.

A szombathelyi palotaépület előtt spontán összegyűltek emberek, akik a király maradását kívánták. A rendőrség által kijelölt útvonal mellett egy emberek alkotta sorfal képződött, a királyt szerették volna látni. Amikor a király még csak készülődött, már akkor kérték, hogy köszöntse az őt ünneplő tömeget (amit meg is tett).

Az ismert, hogy IV. Károlynak gyermekkora óta a napi rutinjához tartozott a mise. Amíg az elmúlt napokban beteg volt, maga a püspök celebrált a betegágyával szembeni asztalnál misét. Így nem meglepő, hogy a király számára az első hivatalos program a mise volt.

A reggeli rutint azonban két váratlanul érkező küldött "zavarta" meg. A két ember Svájcból érkezett. Bécsig repülővel utaztak, onnan vonatoztak az ideiglenes királyi székhelyre. Egy fontos üzenettel érkeztek:

Kitartani, nem elhagyni az országot, teljes támogatás megígérve. A megbízót azonban nem szabad megnevezni.

A király egyik fő támasza Lehár ezredes volt. Az üzenet már nem keltett benne reményt. Nem próbálta meg maradásra bírni a királyt, aki azonban hajlott volna rá.

IV. Károly köszöntötte a búcsúztatására érkező fontos embereket. Mindenkitől személyesen is elköszönt. Érdekes lehetett hallani, hogy a király aznap reggel mindenkinek "viszontlátás"-t ígért, a szó legszorosabb értelmében.

Az utolsó kihallgatások egyike Lehár ezredesnek járt. A király elmondta neki, hogy az akkor lezáruló tavaszi látogatása megmutatta számára, hogy kiben bízhat. A király inkább a jövőről beszélt, nem vádolt senkit. Az ezredessel később még egy újabb rövid találkozóra is sor került, közvetlenül az induláskor, 10,15-kor. Ekkor rövid, könnyes búcsút vettek egymástól.

A király autóval ment a pályaudvarra. A képen is látható tábornagyi ruha volt rajta. Az őt szállító autó sofőrje ismét Almásy volt (akit "angol beteg"-ként ismer a nagyvilág). 

IV. Károly a szombathelyi pályaudvaron a szerelvényhez megy 1921. április 5-én
(a kép forrása: Zsiga Tibor 1989-es könyvének 109. oldala) 

A vonatnál Hegedűs tábornok várta, aki a királytól kérte a parancsot a vonat elindulására. Hegedűs sok mindent megtehetett volna aznap, amivel kimutathatta volna királyhűségét, de óvatos maradt. A parancskéréssel azonban nyilvánosan is demonstrálta, hogy számára IV. Károly még mindig magyar király.

A vonat elindulásakor történt valami, amit az egyik fotós megörökített és a L'Illustration c. újság hamarosan a címlapjára is tett. A vonathoz a napokban már megismert Kánya Kálmán rohant, aki kérte a szerelvény leállítását. A király ablakához ment, majd átnyújtott neki egy papírdarabot. A papír a kormány ígérvényét tartalmazta a kiáltványa közzétételéről, valamint arról, hogy Svájc egy másik kantonja befogadja.

A király mosolyogva, vidáman integetett a pályaudvaron őt búcsúztatóknak. A képeken látható emberi arcok is vidámak, nem éppen egy száműzetésbe való visszatérés hangulatát idézik fel. A vonat 10,35-kor indult el.

A királyt, ahogy a lenti kép is mutatja, többen elkísérték a határig. Köztük volt Vas vármegye főispánja, Cziráky gróf, aki aznap bejelentette a lemondását. Úgy érezte ugyanis, hogy amit a magyar politika tett, az számára, mint a király alattvalójának, nem vállalható.

A vonat 11,00-kor Körmendre érkezett. Ott  Batthyány-Strattmann herceg tartott egy rövid köszönőt. A vonat nagyjából 10 percet állt. Nagycsákányban 11,15-kor álltak meg, ahol Sigray Antalné és Sigray Margit adott át ibolyacsokrot a megjelentek nevében. Szentgotthárdon is volt egy rövidebb megállás (12,45-kor), majd Gyanafalván egy hosszabb a szerelvény átadása miatt (14,10 körül érkezett meg a vonat). 

IV. Károlytól búcsúznak a hívei a sikertelen visszatérési kísérlet után Gyanafalván
(a kép forrása: Képes Krónika 1922. június 4-i száma)

A teljes képhez tartozik, hogy a vonatút magyarországi szakaszán IV. Károlyt foglalkoztatta a visszaszökés gondolata. Ettől a lépéstől Hunyady gróf tartotta vissza. Az utolsó magyarországi megállás azonban a búcsú pillanata volt, akkor már elveszett a visszaszökés utolsó esélye is.

Osztrák bonyodalmak

A szerelvény átadását magyar részről Hegedűs tábornok, Sigray és Boroviczényi végezték el. Az antant részéről Selby (brit), Hinaux (fracia) és Stoppó (olasz) ezredesek jelentek meg, mint akik az út további részéért felelősséget vállaltak.

Hegedűs érdeklődött a vonat biztosításáról. A 12 fős brit különleges egységgel nem volt gondja. A bécsi rendőrökkel sem. A steier népőrőkkel azonban igen. A steier népőrök miatt Sigray vissza akarta fordítani a szerelvényt, de Hegedűs nem engedte. Ő sem bízott a steier népőrökben, de az antant ezredesei személyes védelmet és jelenlétet ígértek.

IV. Károlynak Weinhard orvosprofesszor ellen volt kifogása, mert őt a magyar kormány rendelte mellé az útra. Nem bízott benne, de nem tudható mi volt a bizalmatlanságának az oka. 

Gyanafalváról végül 16,10-kor indult el a szerelvény. Ez volt az a pillanat, amikor a király elhagyta Magyarország területét.

Az Ausztrián való átutazást tüntetések kísérték. A császárellenes csoportok egy másik gyorsvonatot meg is állítottak, hogy megkeressék rajta a volt császárt. A francia és az olasz ezredesek ezért a vonat visszafordítását kívánták Magyarországra, csak a brit ezredes erőltette a haladást.

Ő tudta, hogy bármi is történjen az úton, a brit katonák képesek lesznek megoldani. Volt olyan helyszín, ahol szükség is volt rájuk a dühödt tüntetők miatt, de a király végül épségben átjutott Ausztrián keresztül (volt benne egy pár órás veszteglés, de erről majd holnap lesz szó).

A megérkezés

Április 6-án Zita királyné már a korai órákban elhagyta a lakhelyüket, hogy a férje elé mehessen. A találkozóhely Buchs volt, a svájci határnál. Az ideiglenes tartózkodási helyük Luzern lett (a Hotel National épülete), ahol április 9-én, a vacsoránál, váratlanul megjelent Ottó főherceg, a legidősebb gyermekük. A királyné azért szervezte meg a koronaherceg utazását, hogy felvidítsa az elkeseredett királyt.

A nap egyik érdekessége az, amit Lehár ezredes a katonai Mária Terézia Rend archívumának irataira való hivatkozással ismertetett. A kormányzó megkereste a Rendet azzal az információval, hogy IV. Károlytól megkapta a Mária Terézia Rend nagykeresztjét és szeretett volna erről egy igazolást kapni. A Rend rákérdezett a királynál, de IV. Károly nem járult hozzá az igazolás kiállításához.

Az első visszatérést követő események (Teleki és Gratz lemondása, Lehár visszavonulása, házkutatások a képviselőknél és így tovább) lehetnének akár lezáró jelenetei is a történetnek. Azt gondolom, hogy ez súlyos hiba lenne, legalábbis a jelenből visszatekintve, mert egy hamis narratívát helyezne az egész kísérlet mögé. 

A király, ahogy jeleztem is, sokat nyert. Most már tudta, hogy kik a megbízható emberei. Megkísérelte a békés visszatérést, de innen kezdve egyértelmű lett, hogy csak katonai erővel és kellő határozottsággal tudja majd elérni a célját. Talán már ekkor eldőlt Lehár jövőbeni szerepe, valamint az a tény, hogy legközelebb vele tart majd a királyné is.

Források

Bruno Brehm: A kétfejű sas lehull. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1936.

Budapesti Hírlap, 1921. április 6-i száma

História, 1993/11 száma

Hornyák Árpád: A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és IV. Károly első restaurációs kísérlete. In: Századok; 2001-es (135.) évfolyam, 1183-1201. oldalak

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

Napi történelmi forrás az első visszatérésről

Vas Zoltán: Horthy, vagy a király? Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

Világ 1921. április 2-i száma, 1. és 2. oldal 

Zsiga Tibor: Az első királypuccs és Vas megye (1921). In: Vasi Szemle 1979/2. 269.-286. oldalakon

Zsiga Tibor: Horthy ellen, a királyért. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989. 

Zsiga Tibor: Szombathely az utolsó királyi székhely. In: Vasi Szemle, 1991/4. 549-560 oldalak