100 éve halt meg az utolsó magyar király

Egy évszázaddal ezelőtt, 1922. április 1-én halt meg az utolsó magyar király. Mi okozta a halálát?

Gyerekként nagyon foglalkoztatott IV. Károly halálának az időpontja. Úgy tűnt, mintha sokak számára nagyon jól lett volna időzítve. Amikor sokkal-sokkal később alkalmam nyílt javaslatot tenni egy érdekes kutatási témára, akkor felvetettem, hogy járjuk körbe az utolsó magyar király halálának az ügyét, mert szerintem tartogat pár nyitott kérdést.

Az eredeti team (rajtam kívül) nagyon jó szakértőkből állt. Többen már akkor is ismert emberek voltak, mások később váltak "valakivé". Ez csak azért érdekes, mert a később elmondott véleményük sokakra hatással volt. A véleményük pedig egységesen az volt, hogy az utolsó magyar király halála semmilyen titkot nem tartalmaz. 

hk22_04b.JPG

IV. Károly, 1922. február 2-án, az egyik utolsó kép róla, amelyiken még életben van
(a kép forrása: joeck12 oldala)

A haláleset 100. évfordulóján szeretném a blog látogatóinak megmutatni az összegyűjtött, valóban nagyon csekélyke anyagot. Előre leírom, hogy ma sem tudom mi okozta a király halálát. Nem került elő ugyanis olyan közvetett bizonyíték, amelyik bármilyen kétely megalapozásához elegendő lenne. Ennek ellenére azt vallom, hogy a helyzet nem annyira egyértelmű, mint ahogyan azt elsőre sokan gondolnák.

A "hivatalos" verzió

A "hivatalos" verzió alatt a korabeli hírekre gondolok. Ezek alapja az MTI korabeli jelentései, melyből a korabeli lapok is dolgoztak. Természetesen nehezen lehetne ezt elsődleges forrásnak minősíteni (mert nem az), de valahonnan muszáj elindulni.

Amennyiben valaki nem emlékezne ezen sorozat előzményeire, akkor csak nagyon rövid ismétlésként írnék le öt pontot:

  • a királyi család 100 éve Madeira szigetén élt;
  • az elhelyezésük nem volt megoldott, ezért a király a saját döntése alapján választotta ki egy villát, amit fel is újított;
  • a királyi házaspár nagyon spórolós életmódot folytatott (akkor is, amikor pénzbőségük volt);
  • a király közelében élő emberek egyöntetűen úgy emlékeztek vissza, hogy IV. Károly általános állapota és a hangulata is jó volt;
  • nagyjából 1921 karácsonya óta IV. Károly ismét a visszatérési terveivel kezdett foglalkozni és éppen komoly munkában volt, még alkotmányt is szerkesztett.

A korabeli lapokból tudható volt, hogy a király lebetegedett és hol az állapota súlyosbodásáról, néha meg a javulásáról írtak. Azt, hogy a helyzet mennyire tűnt komolynak, jól jelzi, hogy a család kérte dr. Delug Hugó megjelenését, aki már kezelte megfázásos jellegű betegségekkel a volt királyt (pont április 1-én érkezett a szigetre, már későn).

Az újságokban időközben hírül adták azt is, hogy a király felvette az utolsó kenetet, így a halálhír nem volt annyira nagyon váratlan. Amikor április 1-én megtörtént a tragédia, már sok helyen készültek rá.

hk22_01.jpg

Az első hiteles híradás 18,45-kor jelentette a király halálát
(a kép forrása: MTI Napi Hírek, 1922. április 1. 7. kiadása)

Az MTI korabeli jelentése a Reuter alapján írta azt, hogy április 1-én hunyt IV. Károly. Ahogy látszódik is a fenti képen, 15,44-kor jelent meg a hírügynökségi jelentés. Ezt követően kezdtek mások is hírt adni, de csak április 3-án, az első kiadásban (8,00) jelenik meg, hogy 11,30-kor történt a haláleset. Ugyanebből a jelentésből derül ki az is, hogy a frissen özveggyé vált királyné sokkos állapotba került.

Azt, hogy a király halála sok mindenkinek jól jött, egész nyíltan meg is fogalmazták. A "nyertesek" sora nagyon hosszú. Egészen biztosan a nyertesek között volt az a magyar politika, mely ellenezte a király visszatérését. Akik követték a sorozat megelőző részeit, azok akár név szerint is tudják azt, hogy mely magyar politikusokat lehetne említeni. Ők nagyon jó alkalmi szövetségbe kerültek a legkényesebb helyzetben a csehekkel, akik szintén a stabilizációt látták meg a király halálában.

hk22_02.jpg

Nem volt titok, hogy IV. Károly halálának voltak nyertesei
(a kép forrása: MTI Napi Hírek, 1922. április 3. 3. kiadása)

A magyar kormányzó erők hirtelen kedvezővé vált helyzetét a korabeli elemzők is emlegették, de csak egy tragikus véletlennek tulajdonították. A király halálát a rossz éghajlattal, szegénységgel és a rossz ellátással magyarázták. Semmilyen gyanú nem merült fel azt illetően, hogy a király halála mögött merénylet állt volna (azt azonban értetlenül fogadta a francia sajtó, hogy a királyi család még a mai Ferenciek terén lévő bérházuk jövedelmeit sem kaphatták meg - ezt a szándékos pénzmegvonást lényegében gyilkosságnak nevezték).

A király betegségének története

A család soha nem állította azt, hogy IV. Károly halála mögött nem betegség állt. Habsburg Ottó több módon is elmondta, hogy egy ajándékot mentek el vásárolni, majd a levegő váratlanul lehűlt, amely miatt az édesapja megfázott. Azt, hogy az apja esetleg mérgezés miatt lett volna halálos beteg, nem olyan határozottan, de tagadta. Az alább idézett interjúban például azt mondta, hogy ezt az elméletet nem hiszi el.

hk22_03.jpg

Habsburg Ottó nem hitt abban, hogy édesapját megmérgezték volna
(forrás: Borenich Péter honlapja)

E miatt is érdemes áttekinteni, hogy milyen tényeket ismerünk az utolsó magyar király halálához vezető betegségről. Ebben egy szemtanú, Károlyi József visszaemlékezései segítenek nekünk, melyek egyébként szinte teljesen megegyeznek mások leírásával.

Habsburg Ottó többször elmondta azt, hogy március 9-én ment el IV. Károly Ottóval és Etelkával a sziget fővárosába, hogy Károly Lajos születésnapjára ajándékot vegyenek. A városból visszafele lehűlt a levegő, az édesapja pedig nem volt melegen öltözve. A hegyre felfele fogaskerekűvel utaztak, amin szintén hideg volt, amit a család nagyjából 100 évig a halálba vezető út kezdetének tartott.

hk22_05.jpg

Ez volt az a fogaskerekű, amin IV. Károly megfázott, az utasokat szállító kocsinak az ablakai nyitottak voltak
(a kép forrása: visitmadeira.com)

[Károly Lajosnak március 10-én volt a 4. születésnapja. Innen biztos, hogy a vásárlás napja március 9. volt. Habsburg Ottó nem lett beteg, de Etelka, majd a többi gyermek szintén, de csak később. Károly Lajos már ágyban fekve kényszerült ünnepelni a születésnapját, de akkor még sem a királynál, sem másnál nem jelentkeztek a tünetek. Zita királyné szintén nem lett beteg.]

Március 14-én a király még a gyerekeivel töltötte az idejét, kint, a szabadban. Csupán estére érezte magát kissé betegnek. Aznap estére már Etelka és Félix is betegek lettek, de orvos még nem járt a családnál. Az elméletük még mindig az, hogy március 9-én, a fogaskerekűn utazva alakult ki a titokzatos betegség, de akkor még nem aggódnak miatta. Egyszerű meghűlésnek gondolja mindenki.

Március 17-én a király állapota nem nagyon akart javulni. Sőt, kis hőemelkedés jelentkezett nála, majd estére 38,8 fokos láza alakult ki, amely néha 39 fok fölé is felkúszott. Még ekkor sem gyanakodtak azonban semmi komolyra, csak szokatlan volt a szűnni nem akaró láz.

Március 19-én Zita már orvost szeretett volna hívni, de Károly nem engedte, mivel a gyerekeket sem látta orvos és mégis meggyógyultak. Tehát Károly Lajos, Etelka és Félix már meggyógyult, a király pedig 72 órája volt lázas. Elég nehéz abban hinni, hogy ugyanarról a betegségről van szó, de ez még a nagyon eltérő életkor számlájára írható.

Másnap, március 20-án érkezett hozzájuk Károlyi József gróf, akivel még közös vadászatról szövögettek terveket. Zita akkor már nagyon aggódni kezdett, hiszen egykori ápolóként (hadikórházakban szerzett tapasztalattal) érzékelte mennyire nem stimmelt a férje állapota. A negyedik napja nem szűnő láz, a hirtelen felszökő hőmérséklet gyanús volt neki. Talán Károlyi gróf rábeszélése segítette elő, hogy a király beleegyezzen az orvosok fogadásába. Károlyi szerint viszont a király nagymamája, Mária Terézia főhercegnő javasolta az orvost.

A helyi püspök javaslatára, az idős Darios Leite Monteiro érkezett a villába, aki egyébként a püspök személyes orvosa volt. Magával hozta a fiatal Nuno Porto (1886-1974) nevű kollégáját, aki német egyetemen szerezte a képesítését és kiváló diagnoszta hírében állt. Mindketten légcsőhurutot állapítottak meg, a jobb tüdő felső részére gyanakodva.

Március 22-én a két orvos ismét felkereste Károlyt és megállapították, hogy a gyulladás kiterjedtebbé vált. Javasolták, hogy az eddigi orvosságai megtartásával, egy nagyobb és magasabb szobába költözzön át. A király már nehezen közlekedett a házon belül, két oldalról kellett támogatni. Érdemes megjegyezni, hogy ennyire súlyosan senki más nem lett beteg a villában!

Március 23-án az egyik orvos érdeklődött Károlyinál, hogy hajlamos-e a király tüdőgyulladásra, mert szerinte van esély a gyulladás kiterjedésére. Mindenesetre nyugalmat és csendet javasoltak a terápia kiegészítéseként. Az igazsághoz tartozik, hogy akkoriban már a spanyolnátha kezdett terjedni a szigeten, de mivel éppen idegenforgalmi főszezon volt, titkolták a remélt bevételek miatt. Ekkor merül fel, hogy esetleg harmadszorra is elkapta a király (érdekes kérdés lehet, hogy el lehet-e kapni háromszor, de erre senki nem mert határozott igent mondani). A spanyolnátha helyi eltitkolása Károlyi gróf visszaemlékezéséből ismert, máshol nem láttam direkt módon leírva.

Március 26-án már mellhártyagyulladásról volt szó, amit a spanyolnátha szövődményének tekintettek. 27-én már kétoldali tüdőgyulladásról beszélt a két orvos. Károlyi gróf érthetően bizalmatlanná vált, szorgalmazta Delug doktor meghívását, aki korábban a király orvosa volt Bécsben (aki el is indult, de csak április 1-én délben érkezett meg a szigetre). 

Március 27-én hozták nyilvánosságra, hogy a király súlyos beteg. Aznap este már 40 fok feletti volt a testhője és önkívületi állapotba is került. Kámfort és koffeint injekcióztak be neki a kezelőorvosai, valamint oxigénballont is kapott. Még aznap este magához tért és kérésére megkapta az utolsó kenetet. 

Fontos részlet, hogy Zita mindvégig a súlyos beteg férje mellett volt. Akkor a királyné már hetedik hónapos terhes volt, ami miatt nagyon aggódtak érte az orvosok. Természetesen Zitát nem tudták eltiltani a férjétől, de a betegség fertőző jellege miatt a gyerekeknek megtiltották az apjuk betegszobájának a látogatását. Néha a király önkívületi állapotba került, olyankor magyarul beszélt. Olyankor mindig hívták Károlyi grófot, hogy segítsen fordítani, mivel az orvosok nem értettek magyarul (Zita akkor még nem értette annyira jól a magyart).

Március 30-án már egyértelmű volt, hogy a két helyi orvos nem látta megmenthetőnek a királyt. A nem túl hatékony kezelését aznap hat vérköpölyözéssel egészítették ki.

Március 31-én kétszer kapott terpentint (injekcióban), este pedig adrenalint. Ha valaki felkapja a fejét arra, hogy miként lehet terpentint adni egy embernek, hát... akkoriban még ez nem volt ritka, nem voltak tisztában a szer káros hatásaival.

Mindenesetre aznap estére lement a király láza, nyugodtabban aludt. Reggelre már 38 fok alá csökkent a láza, majd hirtelen emelkedésnek indult. Pár órán belül már a 40 fok közelében járt. 11,30-kor már jelezték az orvosok, hogy ezek a haldoklás jelei, már nincs sok hátra. Az a bizonyos jelenet Ottó főherceggel 12,00-kor volt. A feljegyzés szerint a király teste már kékesre változott. Egyre nehezebben vett levegőt, majd 12,23-kor elmúlt belőle az élet.

A király halálakor már jelen volt egy Carlos Jósé Machado dos Santos nevű orvos is, aki nem tudni mikor és honnan érkezett. A Ruszinszkói Magyar Hírlap 1922. április 30-i számának 2. oldala szerint a magyar király kétoldalú tüdőgyulladásban halt meg 12,18-kor.

A király halála után Zita és Károlyi gróf egyeztetett a teendőkről. Ott dőlt el, hogy a magyar trónnal kapcsolatban megszületik az a bizonyos levél. Abból egy példányt a spanyol király, egy példányt a pápa, egy továbbit pedig a magyar állam kapott. A levélen Zita aláírása szerepelt, de Károlyi gróf írta le. A levél írása előtt Károlyi gróf esküt tett Habsburg Ottónak, akit a hivatalos leveleiben már II. Ottóként aposztrofált.

Mit lehet a fentiekből megállapítani? Károlyi gróf orvosokkal szembeni bizalmatlansága érthető, különösen az utókor szemével nézve. Az is tényként kezelhető, hogy a szigeten megjelent a járványszerű spanyolnátha, de akkoriban nem ez a diagnózis született meg az orvosokban - holott láttak már bőven spanyolnáthás beteget!  A király környezetében (a királyi villában) már sokan betegek voltak a spanyolnáthától, de ennek ellenére a sokat látott Zita sem azonosította ilyen betegként a férjét! Károlyi gróf visszaemlékezésében direkt leírja, hogy a betegség nem volt fertőző, valamint azt is, hogy IV. Károly a fogaskerekűt jelölte meg a betegsége forrásaként.

A király halálának az időpontja talán kapcsolatban lehetett az alkalmazott kezelésekkel. A kutatásba bevont patológus véleménye az volt, hogy a megmaradt információkból nem sokat lehet megtudni, mert elég kevés pontos adat maradt ránk. Szerinte az alkalmazott kezelés talán 1-2 nappal előbbre hozhatta a halál időpontját, de mivel nem született pontos diagnózis, így nem tudni mi változott volna. Az ő véleménye az összegyűjtött adatokból az volt, hogy azokból semmi biztos következtetés nem vonható le. Talán a három orvos többet tudott, de azokat a sokk alatt álló laikusoknak nem tudták érthetően elmagyarázni.

Egyébként nem mellékes tény az sem, hogy a patológus azért nem maradt benne a kutatási programban, mert nem érezte úgy, hogy szükség van a szaktudására. Orvosi szempontból értékelhető adatok nem kerültek elő. Időközben ugyanis kiderült, hogy valamikor az 1930-as években az összes orvosi dokumentum megsemmisült. Még abban sem tudott segíteni az adathiány miatt, hogy milyen méregre kell gyanakodnunk.

Időközben akadt egy segítőnk, aki nagyon járatos volt a politikai célú merényletek múltbeli kutatásában. Ő nagyon sokat keresett az ismert adatok között, hogy létezett-e hasonló halálba vezető tünetsor. Nem talált ilyet, de felvetette azt a lehetőséget is, hogy volt egy mérgezés, amire rájött a hibás terápia, valamint egy esetleges fertőzés, ami egyébként is terjedt a villában (szerinte egyébként nem egyféle betegség tarolt, hanem minimum kettő). Az ő véleménye az volt, hogy a villa konyhája körül kellett volna kutakodni, de egész biztosan nem a szakács volt az, aki a mérgező anyagot bejuttatta a király ételébe - amennyiben volt ilyesmi. Ennek az egésznek a rekonstruálása mára már lehetetlen, de már 2-3 év távlatából is reménytelen lett volna.

Ki akarna megölni egy volt királyt?

Alapjában véve azt mindenki elfogadja tényként, hogy IV. Károly személye már önmagában is kockázatot jelentett. Horthynak és köreinek volt vele a legtöbb gondja, amit a mai magyar közgondolkodás hajlamos elfelejteni. Horthy ugyanis ideiglenesen lett kormányzó, a hatalmát pedig alaposan kikezdte IV. Károly 1921-es tevékenysége. Ne felejtsük el, hogy a királlyal való 1921-es szövetkezésért nem szabtak ki kemény börtönéveket, mert túl sok volt a befolyásos érintett!

Ha úgy általában gondolkodunk a korszakról, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a királyi családok tagjainak a legyilkolása nem volt annyira ritka esemény. Ott van példának Ferenc Ferdinánd 1914-es halála, I. Sándor szerb király 1903-ban történt megölése, de beszélhetünk az orosz cári családról is. A merényletek nem voltak annyira ritkák.

Érdekes adalék (és amúgy a magyar királyságpárti célokban egy csendes, de határozott áttörés is volt) egy bajai előadás, mely 2021 őszén hangzott el, IV. Károlyra emlékezve. A családot Habsburg György felesége, Eilika képviselte, aki az Oldenburgok egyikeként nőtt fel. Azt a blog rendszeres látogatói talán tudják, hogy az orosz Romanovok is az Oldenburgokhoz tartoznak. Ő, mint egy Oldenburg emlékezett vissza a cári család legyilkolására, melyben az volt a meglepő, hogy a gyilkosság elrendelőjeként a brit uralkodót azonosította!

Sőt, azt is elmondta (amit amúgy még sehol nem láttam leírva), hogy amikor IV. Károly halála után Zita és a gyerekek el szerették volna hagyni Madeira szigetét, a brit uralkodó egy alakulatot küldött tűzparanccsal, hogy inkább öljék meg a király családját, mintsem visszatérjenek Európába. Eilika szerint ezért nincs hivatalos kapcsolat a Habsburgok és a brit király család között a mai napig sem. 

[Érdekes az is, hogy Eilika könnyedén elmagyarázta milyen előnyökkel járna az, ha újra monarchia lenne Magyarországon, de ez is észrevétlen maradt.]

Ez a pár perces előadás nem állította azt, hogy IV. Károly halála mögött valamilyen merénylet állt volna, de azért beszédes. Még akkor is, ha csak "véletlen" került elő kétszer is az uralkodói családok legyilkolása a 16 perces beszédében.

A lényeg az, hogy a gyilkosság lehetőségével kapcsolatban újra megjelent egy brit szál. Korábban is voltak erre vonatkozó sejtelmes utalások. A brit politika viszont a mai napig azt állítja, hogy politikai gyilkosságokat soha nem rendeltek el, mivel erre vonatkozóan határozott tilalom van a nem publikus szabályozásokban. Érdemes megjegyezni azt is, hogy semmilyen konkrét bizonyíték nincs amely a britekre utalna, így ez csak egy elmélet, amihez nemhogy szilárd alapok nincsenek, hanem gyengék sem.

Az érdekeket vizsgálva a cseh és a délszláv állam is képbe került esetleges megrendelőként. Mindkét irányban nagyon jó lehetőségek nyíltak a kutatásra, de semmi olyan nem került elő, ami akár egy halvány gyanúra is okot adott volna. Sőt, az 1921 őszi ellenséges magatartásukkal kapcsolatban az derült ki, hogy azok mögött a magyar politikai vezetés ilyen irányú kérelme állt (amiről annak idején volt már szó ezen a blogon is).

Akárhogy is nézzük, a magyar és a brit szál maradt, de csak a magyar szál mellett vannak valamiféle szedett-vedett bizonyítékok.

A magyar szálak

Valójában két magyar szál van, de az előkerült adatok tükrében csak egyetlen maradt. Elsőnek a "kiesett" szálat érdemes átnézni.

A blog olvasói emlékezhetnek Siménfalvy Tihamérra (1878-1929), aki IV. Károly utolsó magyarországi kísérlete idején lépett elő kulcsemberré. Ő volt az, akit a király körüli fegyveres erő fogságba ejtett, majd mint a legmagasabb rendfokozatú elfogott embert, megbíztak Budapestről a király őrzésével. Lényegében a börtönőre volt, csak nem a klasszikus értelemben.

Siménfalvyról kevésbé ismert, hogy vezetője volt egy olyan katonai szervezetnek, mely titkos külföldi akciók végrehajtására lett megszervezve. Az alakulat második embere Héjjas Iván (1890-1950) volt, aki szintén szerepet vállalt a második visszatérés idején. Az általuk vezetett szervezet (egyik) megnevezése Kettőskereszt Vérszövetség volt. Az utóbbi időkben sorra jelennek meg (Kántás Balázsnak köszönhetően) a levéltárakban elérhető források, melyek bemutatják a szervezet működését.

Arról egyetlen utalás sem került elő az iratokból, hogy 1922 elején lett volna bármilyen feladatuk IV. Károllyal kapcsolatban. Sőt, még az sem látszik nagyon hihetőnek, hogy egy kifinomult merényletre fel lettek volna készülve. Ezért a magam részéről most is kétlem, hogy ők lettek volna a végrehajtók, mivel a profiljukba nem illett bele egy mérgezéses művelet.

[Más állami szolgálat pedig arra sem volt képes, hogy a király repülős útját felderítse, holott szoros megfigyelés alatt tartották a királyi családot. Ez persze nem lehet végső érv semmi ellen sem, de azért elgondolkodtató.]

Létezik e mellett egy másik magyar szál is, amelyet a 2021 őszi sorozatban megbolygattam. Szerencsére nem egyedül én figyeltem fel erre a szálra, hanem velem azonos időben állt ki a nyilvánosság elé Stegmayer Máté is, aki nem egy blogon, hanem a youtube felületén tette publikussá az eredményeit. Azok nem sokban térnek el attól, amiket a blogon is leírtam, de ez nem véletlen, hiszen közel ugyanazokból a forrásokból dolgoztunk.

A kulcsfontosságú pillanat ebben az egészben az, hogy 1921 őszén már (talán) volt egy kísérlet a király megölésére. Ez egész pontosan nem tény, "csak" az egyik szemtanú visszaemlékezése állította ezt. Az viszont tény, hogy a helyszínre érkezett alakulatnak (a Kőváry-csoportnak) nem lett volna Tatán feladata. Sőt, olyannyira nem, hogy nagyon pontosan ismerjük melyik alakulatoknak lett kiadva a Tatára vonulás parancsa! 

A király meggyilkolására(?) felállított egység egyik tagja (egy bizonyos P. Ferenc) azt állította később, hogy Kőváry azért vette őrizetbe a királyt, hogy Budapestre vigyék. Eléggé fura a beszámolója. Csak három furcsaságot emelnék ki:

  • a kb. 20 fős Kőváry-csoport lefegyverezte a kastély őrségét és a királyt őrző különítményeseket (akiket az osztrák csendőrök soha nem tudtak legyőzni...);
  • a királyt levitték a szobájából és őrizetbe vették pár percre;
  • mindezt Zita királyné tiltakozás nélkül, csendben tűrte, majd egész életében egy szóval sem utalt rá.

Az, hogy Gömbös Gyulának (1886-1936) milyen szerepe volt akkor és állt-e szándékában a király megölése, utalt-e ilyesmikre, azt nem kell bizonygatnom. Az őszi sorozatban idézett parlamenti jegyzőkönyvek azonosították őt fő irányítóként, amit ő maga sem tagadott le. Sőt, a radikális alapállása is ismert volt a királlyal kapcsolatban, bár a tényleges királygyilkosság vádját mindig is tagadta.

Tudjuk azt is, hogy Kővárynak volt a tatai akcióban egy riválisa, Marsovszky György. Ő egy művelt úriember volt, akit rá lehetett venni olyasmire is, mint a főherceg pár kísérése, de képes volt szerepet vállalni a frankhamisítási ügyben is. Marsovszky nem mellékesen Gömbös Gyula személyi titkára volt. A Világ 1925. december 22-i számának 3. oldala megjegyzi róla  azt is, hogy 1922 tavaszára került a hatalma csúcsára - talán valaki valamit meghálált neki? Váratlan és felettébb gyanús halála után a Magyarország 1937. augusztus 3-i számának 3. oldalán jelent meg róla egy kis nekrológ, amely ékes bizonyítéka a rendkívüli életének, valamint a rendkívüli feladatainak is.

Nem merném azt mondani, hogy Marsovszky György bizonyíthatóan Gömbös utasítására szervezkedett Maderián, de lépten-nyomon a nevébe lehet ütközni akkor, ha a magyar állami szolgálatok külföldi műveleteit kutatja az ember. Érdekes, hogy a megbízásait egész jól nyomon lehet követni, csak éppen 1922 márciusának elején nem találtuk a nyomát (ami lehet az ügyetlenségünk bizonyítéka is).

Azt említettem, hogy a kutatási programra nem érkezett pénz. Az is a teljes képhez tartozik, hogy a legtöbben már a pénzhiány napvilágra kerülése előtt kiléptek, mivel nem láttak IV. Károly halálában semmi különös körülményt. Pontosabban nem láttak okot kétségbe vonni azt, hogy a király egyszerűen csak megfázott, majd elkapta a spanyolnáthát, amelynek szövődményeként kialakult a tüdőgyulladás, amely elvezetett a halálához. Nem egy, nem kettő, nem három, hanem sokkal több ember gondolkodott így, aminek talán van súlya. 

És ha tényleg merénylet volt?

Amikor egy jelentős politikust megpróbálnak titokban megölni, akkor nagy eséllyel sem az elkövető, sem a végrehajtó gépezet egyetlen tagja sem fog megszólalni - ha nem buknak bele. Lehetne sorolni példákat a XX. századból, de gondolom nem okoz gondot senkinek sem felidézni ilyeneket. Ha valakinek mégis, akkor gondoljon csak arra, hogy Rudolf Hess (1894-1987) 30 évre titkosított aktáit nem ismerhettük meg 2017-ben (sem). Nem állítom azt, hogy merénylet miatt halt meg, de furcsa a titkolózás.

A probléma inkább az, hogy akár egy profin végrehajtott és sikeresen eltitkolt merénylet volt, akár nem, az utókor mindkét esetben ugyanazt éli meg. Nincs ugyanis olyan jogszabály, ami a titkosított dokumentumokat egy idő után mindenképpen feloldaná a titoktartás alól. Aki kutatott már minősítés alól feloldott iratokat, az láthatta, hogy a feloldás mennyire konzervatív módon történik. Például a Zita királyné magyarországi látogatásának engedélyezéséről szóló irat titkosításához már jó sok éve nem fűződött semmilyen érdek, amikor a titokgazda feloldotta azt. Maga a döntés 1988. június 28-án született meg, de a titkosítást csak 2002. április 30-án oldotta fel a belügyminiszter (amikor már leköszönőben volt a kormánya...). Ez a hosszú várakozás nem ritka jelenség.

Talán nem meglepő, de pesszimista vagyok az igazság kiderülését illetően. Azt vallom, hogy mivel 100 évig nem jutottunk közelebb a megoldásig (ami nem csoda, mert soha nem is keresték azt komolyan - legalábbis nem tudok róla), ezért már szinte semmi esélyünk nincs is rá. Marad a sokaknak nagyon jól időzített tragikus haláleset azzal a képpel, amelyben a nagyon fiatalon megözvegyült királyné a hősies főszereplő.

Érdekelne viszont az, hogy mások mit gondolnak IV. Károly haláláról, lehet-e többet tudni annál, amit mi összegyűjtöttünk?

Források

Borenich Péter interjúja Habsburg Ottóval

Budapesti Hírlap 1922. április 1-i száma 

Csonka Emil: Zita története. Szent Gellért Egyházi Kiadó, h.n., 1990.

Dieter Kindermann: Habsburgok - birodalom nélkül. Gabo Kiadó, h.n., 2012.

Gordon Brook-Shepherd: Habsburg Ottó életrajz. Z-Press, h.n., 2003.

Habsburg Eilika előadása (16:04-nél kezdődik, 32:04-ig tart)

Huszadik Század írása a Kőváry-csoport tatai akciójáról

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király. Gabo Kiadó, h.n., 2010.

Joeck12 oldala

Kántás Balázs: A haza önkéntes (titkos)szolgálatában? Horthy-korszak Műhelytanulmányok, Budapest, 2020.

Károlyi József: Madeirai emlékek. In: Fejér megyei Levéltár Közleményei 20. Székesfehérvár, 1996.

Kettőskereszt Vérszövetségről a Levéltár oldalán

Magyarország 1937. augusztus 3-i számának 3. oldala

Ruszinszkói Magyar Hírlap 1922. április 30-i számának 2. oldala

Stegmayer Máté előadása 1. része és 2. része

Világ 1925. december 22-i számának 3. oldala

Visitmadeira.com