A Tiszától a Fekete-tengerig terjedő birodalmat ünnepelték az elmúlt hetekben. Van azonban ebben pár csavar, amivel nem nagyon foglalkozik senki, pedig lenne mivel.

Amikor 100 éve a román királyi pár fejére helyezték a koronákat, akkor a király közölte, hogy a birodalma a Tiszától a Fekete-tengerig tart. Ez a kijelentése nyugodtan tekinthető a koronázása tételmondatának. Bár a határok körülírása éppen akkor nem volt érvényes valóság, millióknak az elérhető reményt jelentette, míg másoknak egy riasztó jövőképet fogalmazott meg.

Számomra a koronázási centenárium ennek a birodalmi vágynak az ünnepe volt. Igaz, az ünnepségsorozat középpontjában a "román korona őre", vagyis Margit hercegnő (1949) állt, valamint a férje, Radu herceg (1960). Ám éppen ezért lett volna nagyon jó alkalom az ünnepségsorozat bármely állomása ahhoz, hogy Margit hercegnő olyan üzenetet fogalmazzon meg, mely a nem románoknak is befogadható. Ez azonban nem történt meg. Sőt, számos szimbólumon keresztül üzente azt a házaspár, hogy a 100 éve megfogalmazott birodalmi vágyat nem utasítják el. Sőt, a homogén román nemzetállam eszméjét sem!

Az talán nem is rendkívüli, hogy a szereplésük a román állami intézmények támogatásával történt, így nagyon nehéz úgy tekinteni a centenáriumi tetteiket, mint "csak" egy magát uralkodónak hívő, de már levitézlett dinasztia magánakcióját (egyébként nem éppen levitézlett, hiszen Margit hercegnő államfőként viselkedik és ekként is kezelik). Az, hogy a romániai politika direkt módon ezzel az egésszel nem foglalkozik, szintén nem lep meg. Ellenben az igen, hogy a magyar közélet egyáltalán nem kapta fel az ügyet!

Amikor a magyar politika bármelyik fontos szereplője a határok véglegességét csak árnyaltan is megkísérli kétségbe vonni, sőt, ha csak erre utaló cselekvést gyanítanak, akkor a román politika azonnal reagál (erre még nem, de valószínűleg fognak). Most, az ünnepi rendezvények idején, a királyi pár (a román állami intézményekkel egyetértésben) azonban egy olyan politikai irányzatot ünnepelt, amely tagadja a mostani határokat, többek között Ukrajnával szemben is területi követeléseket támaszt. Na, meg Magyarországgal szemben is. Vajon miért hallgat a magyar közélet? Van rá logikus magyarázat?

A centenárium eseményei

Látszólag nem történt semmi különös, csak a dinasztia megünnepelt egy koronázást. Egy olyan koronázást, amelyben magyarok milliói kerültek át egy idegen ország uralma alá, ahol horogkeresztes koronát használtak, valamint megfogalmazták a Tiszántúl visszaszerzését, mint politikai célt. Arról nem is beszélve, hogy a területen élő románoknak is csalódást okoztak, hiszen előbb volt koronázás, mint új alkotmány, melyet aggályosnak és sajnálatosnak éreztek. Az sem mellékes, hogy ezen koronázás alkalmával rengeteg kegyetlenség történt olyanokkal, akiket magyarnak vagy éppen magyar kémnek minősítettek. Erről emlékeztek meg, mindenféle bocsánatkérő gesztus nélkül, mintha valami dicsőséges eseményről lenne szó, amire 100 százalékosan büszkék lehetnek.

A romániai állami intézmények sok módon támogatták az ünneplést. Például katonai tisztelgéssel való köszöntést és búcsúztatást rendeltek el, katonai parádét tartottak, polgármesteri díszfogadást biztosítottak, de a lista még sokkal bővebb. A lényeges az, hogy a román állam vezetőinek nem volt semmi problémája mindazzal, ami a centenáriumi programsorozaton, illetve a 100 évvel ezelőtti eseményen történt. 

Igaz, "csak" azért kapta meg a királyi pár az ünnepélyes külsőségeket, mert az állami rendelkezés alapján jár a hercegnőnek és a férjének bizonyos protokolláris szolgáltatás. Ezek attól függetlenül járnak, hogy milyen politikai üzenetet fogalmaznak meg az adott szereplésükkel. Persze az érem másik oldala, hogy mostani szereplésük miatt sem merült fel, hogy bármit is változtatni kellene ezzel kapcsolatban. Ahogy az egész történt, az számukra vállalható volt (és egyébként Ukrajnának is).

Mária királyné új szobrát a "királynő" avatta fel
(a kép forrása: a királyi család honlapja)

Maga a centenáriumi eseménysornak három lényeges eleme volt. Egy királyinak nevezett körút, egy díszdoktori cím átadása, valamint a gyulafehérvári ünneplés.

Ez volt a királyi vonat 13. útja, ugyanis a királyi vonat útjai sorszámot viselnek. A vonat Kolozsvárról indult, természetesen Gyulafehérvár volt a cél. Minden állomáson fegyveres tisztelgő alakulat, a helyi politikai vezetők, valamint népviseletbe öltözött emberek fogadták a királyi párt. Nem túlzás a "királyi" elnevezés, ugyanis maga a dinasztia nevezte el az egyes megállókon szervezett programokat "királyi látogatás"-nak.

"Vizita regala" vagyis szerényen "királyi látogatás" jelzővel illetett programsorozat vezette fel a centenáriumi megemlékezéseket
(a kép forrása: a királyi család honlapja)

A kolozsvári események egyik fő pontja volt a "királynő" díszdoktori címének átadása, ez volt a második lényeges esemény. Kolozsváron még sok egyéb dolog is történt, de azt hiszem egyértelmű, hogy ez a tiszteletadás a centenáriumnak szólt, melyben Margit hercegnő a 100 évvel korábbi birodalmi eszmény megtestesítőjeként jelent meg. Amennyiben ebben valaki kételkedne, akkor ott van a dinasztia blogja, amelyen megjelent egy értelmező írás.

A kolozsvári programok egyik fontos mozzanata volt még egy kiállítás is, amelyen a 100 éve történtekről rendeztek egy kiállítást. A kiállítás a Babes-Bolyai Tudományegyetemen volt megtekinthető, de arról nincs információ, hogy a "királynő" is megnézte volna.

A területi változásokról rendezett kiállítást Radu herceg biztosan felkereste
(a kép forrása: a királyi család honlapja)

Az egész sorozat legfontosabb eleme Gyulafehérvár volt, ahol maga a centenáriumi ünnepség megvalósult. Ennek részeként több minden történt, például felavatták Mária királyné (horogkeresztes, pontosabban szvasztikás) szobrát.

Ahogy máshol is, úgy Gyulafehérváron is részt vett az ünneplésben a csendőrség és a hadsereg sokféle alakulata is. Nagyon-nagyon nehéz lenne hihetően amellett érvelni, hogy az állami intézményeknek nem volt köze semmihez. A hírekben láthatóak a képek, valamint az egyes alakulatok pontos megnevezései is elérhetőek.

Önmagában a centenáriumi ünnepséggel nekem az volt a (fő) bajom, hogy egy elcsatolt részeken élő nem román ember érzéseit sok ponton sértheti. Ezeket magyarul olvasóknak nem szükséges részletezni. Egy királyi szerepre törekvő dinasztia vezetőjének ilyen esetben az integrátori szerepre való alkalmasságát illene megcsillogtatnia, de erre nem került sor. Pedig lett volna rá lehetősége, nem is egyszer!

Mindez persze nem meglepő, ugyanis Margit hercegnő, a "királynő", korábban sem volt formában amikor a politikai érzékét kellett volna megcsillogtatnia. Mindez nem azért van, mert ő román (persze kérdéses az, hogy mennyire erős a román identitása, de felőlem vallhatja magát románnak). Az édesapja valóban román volt, mégis teljesen máshogy állt a homogén Románia ügyéhez. Vajon miért?

Az alma fája

A közmondás szerint az alma nem esik messze a fájától, de Margit hercegnő és édesapja politikai karakteréről ez nem mondható el. Mihály király (1921-2017) ugyanis különösen figyelt arra, hogy az egykori országában nem csupán román emberek élnek. Akármi is vezette a nem románokkal kapcsolatos megnyilatkozásaiban, azokhoz csupán kissé hasonlót sem lehet idézni az utódjától. Mihály például tagadta, hogy létezhet etnikailag homogén román állam az adott határok között.

Eredetileg terveztem egy bejegyzést a centenárium alkalmából megfogalmazott "királyi" nyilatkozatokból, de amikor erre utaltam a blogon, akkor többen is írtak, hogy felesleges. Akiket érdekeltek ezek a kijelentések, azok amúgy is figyelték, akiket meg nem, nagy eséllyel itt sem fogják elolvasni. E helyett végre legyen szó a volt király sajátos magyar kapcsolatairól - hangzott el a kérés. Legyen így!

Arról már korábban volt szó, hogy a 80-as évek végére Mihály király arról panaszkodott Gosztonyi Péternek (1931-1999), hogy a gyermekeit nem érdekli Románia és a királyi ügyek sem. A hercegnőt olyannyira nem érdekelte Románia, hogy még románul sem tanult meg. A brit királyi családdal való közeli rokonság miatt tudott valamennyit a királyi teendőkről, de nagy valószínűséggel nem a politikai praktikákra terjedt ki a figyelme.

Margit hercegnő és a jelenlegi brit király (III. Károly) majdnem egy pár lettek, egyébként távoli rokonok és gyerekkori barátok, mely barátság a mai napig is tart
(a kép forrása: Euronews)

A Gosztonyi Péternek adott interjú tanúsága szerint Mihály király már letett arról, hogy aktív politikai szereplő legyen. Sőt, a monarchikus céljairól is lemondó ember rajzoldott ki a sorok közül. Aztán valami hirtelen megváltozott, ráadásul egy magyarországi szerkesztőség ügyködése miatt! Az akkori Magyar Televízió (külpolitikai szerkesztősége) úgy döntött, hogy visszahozza a köztudatba Mihály királyt. Nem is akárhogy, hanem Ceausescu (1918-1989) antitéziseként!

A történet az volt, hogy a szerkesztőség egy bizonyos tagja úgy döntött, hogy felkeresi a román királyt. Az interjúban nagyon sok szó esett a múltról, majd az interjú készítőjével összehoztak egy konstrukciót arról, hogy Románia voltaképpen egy monarchia, melynek Ceausescu az uralkodója. Szépen összehoztak egy párhuzamot Mihály király és Ceausescu között, melynek során Mihály kiállt a magyarokért, valamint elítélte a falurombolásként ismertté vált településrendezési terveket. Mihály király nem csupán a magyar embereknek szimpatikus nyilatkozatot adott, hanem románul is megszólalt.

Az interjút az akkori köztévé leadta (először 1989. július 31-én), amit a határ mellett egy viszonylag széles sávban a románok is megnéztek. Természetesen botrány lett az interjúból, mivel Ceausescu hatalmi gépezete jól ki tudta bontani az üzeneteket. Az interjú és a készítésének története utólag megjelent könyv formájában is, amelyben az interjú szellemi atyjának tartott Sugár András (1933-2021) elismert pár dolgot. Például azt is, hogy a királynak a Kálvin szobra előtt adott interjúja egy szimbólum volt, mely Tőkés Lászlónak és a híveinek szólt. Maga a könyv 1990-ben jelent meg, így érthető módon annyi van benne leírva, ami akkor elmondható volt.

Nem tudom eldönteni, hogy az interjú mennyire volt Sugár András ötlete. Akiket ismertem személyesen is a vele dolgozók közül, azok nagyon erősen hittek abban, hogy semmilyen mértékben sem volt mögötte semmilyen ilyen-olyan szolgálat. Azon kevesek egyike vagyok, aki nem kételkedik Sugár András tisztességében, de szerintem nem lett volna tisztességtelen nemes célokért összedolgozni az illetékes magyar szolgálattal.

Egyébként azt lehet tudni a romániai céllal végzett "ilyen-olyan" szolgálati munkáról, hogy az irányítója egy bizonyos Földi László (1956) volt. Igen, a Nyírfa-ügyben ismertté vált (későbbi) ezredesről van szó. Ő (és a felettese, az IH későbbi vezetője) egy teljesen új szemlélettel dolgozó csoportot szervezett, mely csoport tevékenységéről többször is nyilatkozott. A csoport nagyon sok sikert ért el, több akciójuk is révbe ért. Ezek közül három szólt hatalmasat, de csak a műveletek fedőnevei ismertek: Dragon, Juniális és Janus Pannonius. Mivel a mai napig titkosítva vannak, csak a BM III/I. Csoportfőnökség 1989. december 19-én kelt éves jelentéséből tudjuk azt, hogy ezen három akciók mindegyike túlhaladta az addig megszokott kisebbségvédelmi tematikát. Ez alapján feltételezhető az is, hogy az egyik fedőnév Mihály király "játékba hozását" takarja.

[Ha valaki szemfüles, akkor ez immáron a negyedik olyan eset, ami a magyar szolgálatok monarchista terepen való jártasságát és sikerességét tanúsítja. Legalábbis ezen a blogon tárgyalt történeteket illetően a negyedik. Eddig szóba került a Szent Korona visszahozatala körüli tiltakozás lecsendesítése, a jugoszláv trónörökös szerbiai politikába való integrálása, a magyar belső ellenzék ellenőrzése, most pedig ez az ügy. Hivatalosan csak a belső ellenzék ellenőrzése került megerősítésre, a többi csupán feltételezés. Igaz, az elmúlt hetekben a szerb elnök "leleplező" jellegű nyilatkozattal állt elő, de a magyar közélet érdektelenül fogadta. Amennyiben a szerb elnök szavait valaki összeveti Kende Péternek a magyar titkosszolgálatokról írt könyvével, akkor a kép eléggé egyértelműen összeáll. Mindezek mellé jönne még egy ötödik is, a nádori kriptánál történt értelmetlen garázdaság, de erről majd később lesz szó, mármint egy másik bejegyzésben.]

Mihály király azonnal visszakerült a köztudatba, de már 1990 elején látszódott, hogy a lánya kissé másként gondolkodik. Amikor Sugár Andrásnak megjelent a román királlyal készített könyve, a tervek szerint a lánya dedikálta volna Budapesten. A hercegnő azonban lemondta a dedikálást, hogy ne terhelje meg a magyar-román kapcsolatokat - ami éles ellentétben állt az édesapja tetteivel!

Margit hercegnő nem jött el 1990-ben Budapestre, talán nem akarta "összemagyarozni" magát a román közvélemény előtt?
(a kép forrása: Vas Népe, 1990. április 26. 2. oldal)

A hercegnő egyébként 1990 első napjaiban jelentkezett be, mint közéleti ember a román politikába. Addig az ENSZ egyik alkalmazottjaként dolgozott. Az 1989 decemberének végén történt események ébresztették őt rá arra, hogy a "hercegnői" címe mennyire komoly dolog. Ezért amint lehetett, elutazott Bukarestbe és megpróbált a nyilvánosságban helyet követelni magának.

Az első önálló szereplése egyébként egy "sajtókávézás" volt, ahol óriási nagy csalódást okozott az újságíróknak, mivel semmilyen fontos kérdésre nem volt hajlandó válaszolni. Miért nem: Azért, mert a kérdések politikai jellegűek voltak. Nem, nem elírás, az ország majdani államfőjének bejelentkező koronahercegnő volt az, aki elzárkózott attól, hogy politikai jellegű kérdésekre válaszoljon! Egy olyan helyzetben tette ezt, ahol politikusként mutatkozott be, aki minimum egy népszavazást vagy egy alkotmánymódosítást kellett volna megszervezzen a román politikai szereplőkkel szövetkezve!

Margit hercegnő politikai színrelépése borzalmasan ügyetlenül kezdődött
(a kép forrása: Népújság 1990. január 26. 3. oldal, szerkesztett kép)

Ebben is nagyon éles volt az ellentét édesapjával, aki bátran mert nyilatkozni aktuális eseményekről is. Miért is ne tette volna meg? Ő pontosan értette, hogy a királynak mi a politikai szerepe, ráadásul egy krízises időszakban egy király nem dönthet a hallgatás mellett. Ő ugye a legsötétebb időszakban szólalt meg, amikor még attól is tarthatott, hogy Ceausescu merénylettel hálálja meg a magyarokkal való szövetkezését!

Mihály egyébként lánya bukaresti ügyetlenkedése idején adott interjút a Paris Match c. lapnak a romániai belpolitikai helyzetről, melyből a a Mai Nap 1990. február 9-i száma a 14. oldalon adott közre egy összefoglalót.

Mihály király nyíltan válaszolt a politikával kapcsolatos kérdésekre
(a kép forrása: Mai Nap 1990. február 9-i számának a 14. oldala, szerkesztett kép)

Talán még vannak olyanok, akik emlékeznek arra, hogy 1990 tavaszán a magyar és a románok közötti ellentétek hova vezettek. Abban az időben Mihály király azonnal nyilatkozatot adott ki, mely elég egyértelmű állásfoglalás volt. Még annak a veszélyét is merte vállalni, hogy magyarbarátnak, románellenesnek és bármi másnak bélyegzik meg. Sőt, még azokban a hetekben is nyilatkozott a magyar köztévé külpolitikai műsorának. A lánya viszont lemondta a budapesti dedikálását...

Margit hercegnő centenáriumi viselkedése, a homogén román államba vetett hite, Nagy-Románia ünneplése (melybe a Tiszántúlt is bele kell érteni, valamint más, jelenleg nem Romániához tartozó területeket is, például Ukrajna egy részét!), a magyarok létezésének a figyelmen kívül hagyása - nagyon idegen édesapja politikájától.

Van azonban egy számára is kínos kérdés. Ez pedig a következő: ha a fenti mozaikok összeillesztése helyes, akkor hol lenne ma Margit hercegnő a magyar szolgálatok aktív segítsége nélkül?

Források

Budapesti Hírlap, 1922. október 18. 1. oldal (a koronázásról írt két címoldalad cikk)

Euronews

Europa FM - Iohannis beszéde a PSD paktumáról, miszerint átadja Erdélyt Orbán Viktornak

Gosztonyi Péter: Vihar Kelet-Európa felett. Népszava, Budapest, 1990.

Index.hu - kitűzőbotrány

Index.hu - Orbán Viktor sálja és Horvátország

Mai Nap 1990. február 9. 14. oldal

Népújság 1990. január 26. 3. oldal

Ring, 1990. április 11. 32. oldal

Stefano Bottoni: Vonakodó kémek. A magyar állambiztonság és Románia 1975-1989. In: Történelmi Szemle 2013/1.

Sugár András: És mit mond a román király? Új Idő Kft., hely nélkül, 1990.

Vas Népe, 1990. április 26. 2. oldal