A 2005-re szervezett találkozó jegyzetanyaga, mely egy fordulatnak a lenyomata.

A blog vissza fog térni az eredeti mederbe, de van oka annak, hogy ezeket a jegyzeteket előveszem. Az egyik fő ok ma már az, hogy az eredeti jegyzetben leírt mondatok, szófordulatok elkezdtek terjedni és nem tőlem kiindulva. Amennyiben úgy alakul, akkor erre részletesen ki fogok térni, ugyanis olyanoknál bukkan fel és használják is a saját politikai céljaikra, akiknek semmi közük nem volt hozzánk.

A sorozat előző részében ott lett megszakítva a történet, hogy átadtuk a szövetségünk vezetését, mert nem láttuk merre mehetnénk tovább. Mások is felismertek valamit, de ők már nem az útkeresésen gondolkodtak, hanem rátaláltak a szerintük jövőbiztos útra. Ez a három megoldási ajánlat került szóba 2005-ben. Ígérem, hogy lesz benne csemege!

Ahogyan többször is leírtam, ezek a találkozók elsődlegesen állásbörze jelleggel működtek. Akinek valamilyen gondja volt a megélhetésével, annak ott helyben kerestek valami megoldást. Például nekem elég nagy problémáim voltak a 2004 nyári történések miatt. Ez a program során kiderült, így mire bezártuk az ajtót, nekem már leszerveztek egy amerikai alapítású nemzetközi iskolában egy álláshelyet. Lesz majd ennek is jelentősége a későbbiekben.

A stafétabot átadása

Az egész program azzal indult, hogy megtörtént a jelképes stafétabot átadása. Elmondtam, hogy milyen eredményeket könyvelhettünk el az elmúlt 11 évben. Igaz, hogy a két fő politikai célunk csúfosan elbukott (a népszavazás és a jóléti fordulat), de az éppen átalakuló irodahálózatunk 4000 embernek biztosított munkahelyet. Ennek köszönhetően ki tudtunk feszíteni magunk köré egy biztonsági hálót, ami sokaknak nyújtott valódi segítséget.

Ezzel kapcsolatban láttam, hogy jó néhány komment érkezett a blogra. A kommentek szerzői sajnos törölték a profiljaikat, így a hozzászólásaik is eltűntek. OK, én mondtam azt, hogy csak arra reagálok a blogon ami itt lett felvetve, de ezt úgy értettem, hogy maradjanak láthatóak a megjegyzések. Nem kötözködök, csak azért ne eltűnt kommentekkel kelljen harcolnom...

Az utódjaink nevében megszólaló azt fogalmazta meg, hogy rengeteget tanultak az első 10 év hibáiból. Ezt megköszönve megígérte, hogy amennyiben 2015-re még létezni fog a Magyar Köztársaság, akkor mindenkit a saját pénzéből vendégül fog látni Budapest legjobb éttermében egy bőséges vacsorára úgy, hogy mindenki annyi családtagot hozhat, amennyit csak szeretne.

Ez a nagy önbizalommal megfogalmazott ígéret komolyan elgondolkodtatott. Ennyire rosszul mértük fel a lehetőségeket? Mit nem láttam meg abból, amit ők látnak? Hasonló életkorunk volt, tehát generációs különbségről nem lehetett beszélni. 

Természetesen lett egy vita is a 2002 és 2004 közötti történésekről. Akkor hajnalig maradtam és válaszolgattam mindenkinek minden kérdésére. Úgy éreztem, hogy ez kötelességem, hiszen kaptunk egy erős bizalmat a többiektől, így nem volt kérdéses az összes felvetett kérdés normális megválaszolása. Amikor majd 2025-ről lesz szó, akkor erre szeretnék visszatérni.

A képviseleti válság

Az első elóadó 2002-ig a Kisgazdapárt egyik fontos embere volt. Őt az zavarta, hogy a monarchista mozgalomnak nem alakult ki semmilyen ernyőszervezete. A Kisgazdapártban voltak ilyen célok már kezdettől fogva, ezért belsős nézőpontból vezette végig ezt a történetet.

A fő következtetése az volt, hogy nem lehet sokféle pártban képviselni amit gondolunk, mert szükségszerűen kompromisszumokra kell jutni. Szerinte ezek a koalíciók azért nem lehettek eredményesek, mert egy nem monarchista szemléletű pártban már eleve rengeteg engedmény árán lehetnek jelen a monarchisták. Ezért az egész pályafutásuk ezeknek a politikusoknak nem más, mint fokozatos feladás. Ezekben a mondatokban 17 év tapasztalata köszönt vissza, ezért hiteles és elgondokodtató volt.

Megoldásnak javasolta egy programpárt alapítását, amelyik egyértelműen és értelmesen képviseli a népszavazás ügyét. Levezette, hogy mennyi ember kell egy ilyen párthoz és milyen feltételeket kell biztosítani. Egyébként a feltételek biztosítása egyszerűen megoldható lett volna, de az általa kért 20 önként jelentkező nem jött össze. Méghozzá azért nem, mert a szövetségünk új vezetői szerint a programpárt egy tévút lenne.

Ők azt adták elő válaszként, hogy nekünk egy hatalmas tévedésünk volt. A magyar politika szerintük már az első ciklusban vezérjellegű demokrácia lett. Ezért nem a széles tömegeket kell meggyőzni, de még csak nem is a parlamenti képviselőket. Az új demokráciában a döntést nem a tömegek, nem a képviselők hozzák, hanem maga a vezér és a bizalmasai. Példának hozta fel a Fidesz vezetésének a pálfordulását a 90-es években. Nem a Fidesz tagságát, nem a helyi vezetőit kellett meggyőzni, hanem a párt legfelsőbb vezetésének a tagjait állították át.

Vagyis szerintük azt a kevéske embert kell meggyőzni, akik a nagy döntéseket meghozzák, aztán megmondják a képviselőknek melyik gombot nyomják meg, a szavazótáboruk pedig vallásos hittel el fog mindent fogadni. Az ő nyelvük viszont az érdekek.világa. A saját nyelvezetükkel kell nekik megmutatni, hogy az érdekeik miként érvényesülhetnek az általunk szükségesnek tartott lépések által. Ez is egy racionális folyamat, csak nem úgy, ahogyan mi (mármint a korábbi vezetés) gondoltuk.

Vagyis az előadott álláspontjuk szerint nem kell egy programpárt, hanem a majdani győztes pártot kell trójai falóként használni (nem így fogalmazták meg, ez csak a saját leegyszerűsítésem). Aki nem emlékezne rá, ők azok, akik megfogadták, hogy 2006-ban vissza fogják vezetni a KDNP-t a parlamenti politikába, majd kormányra jutva felszámolják a köztársaságot és egy köztes államformát vezetnek be.

Mivel megígértem az új vezetésnek, hogy nem mondok kéretlenül véleményt, így lehet majd nekik is nyugodt 10-11 évük a bizonyításra, ezért csendben maradtam. Amúgy kizártnak tartottam, hogy a KDNP-t majd bármilyen módon is vissza tudják vinni a parlamenti politikába, de a Fidesz és a KDNP 2006-os győzelmében sem hittem. Abban meg pláne nem, hogy az a Fidesz, amelyiket 2005-ben ismertünk, bármikor később még választást nyerhet. Azt pedig teljesen kizártnak tartottam, hogy majd éppen egy ilyen Fidesz lesz az, amelyik lopakodó üzemmódban bevezet egy köztes államformát és felszámolja a köztársaságot. Már csak azért sem, mert ehhez 2/3 kellett volna, amit lehetetlennek tartottam 2005 őszén. Ezekben a dolgokban tévedtem, nekem nem okoz nehézséget elismerni.

A lényeges az egészben az, hogy az utódaink felszólalása miatt nem alakult programpárt. A vitaindítót tartó társunk ma is aktív a közéletben. Voltaképpen soha nem vonult vissza, mindig is kereste a józan politizálás fórumait. Tudtommal több párt alapításában is szerepet vállalt, de a programpártig soha nem jutott el. Vagyis amit 2005-ben nagy meggyőződéssel előadott, azt ő maga is feladta. Amikor pár éve utoljára beszélgettünk, akkor nagyjából ugyanazt fogalmazta meg amit én többször is leírtam, vagyis a magyar választók nagyobb része ellene van a monarchiának.

A történet úgy teljes, ha leírom azt is, hogy ez az ember szinte kezdettől fogva ott van Márki-Zay Péter mozgalmaiban, pártjaiban és hasonlóiban. Nem tudom mennyire ismert, hogy MZP családja azok közé tartozik, akik IV. Károlytól kaptak nemességet, mert ő ezt tudtommal soha nem mondta el, de a köré gyűlt emberek egy része mégis emlegeti. Ha valaki alaposabban megnézi a Márky-Zay Péter körül alakult szervezetek vezetőit, elég érdekes politikai előélettel rendelkező emberekre bukkanhat.

Mivel egy 0,64 százalékos pártról van szó (hiszen ennyit kapott az utolsó választáson) és a mostani választásokon nem is indulnak, azt gondolom nem teszek rosszat azzal senkinek, ha a 2022-es programjuk néhány sajátos elemére rávilágítok.

A legelső fejezetben foglalkoztak az új alkotmánnyal. Olyan elemek vannak benne felsorolva, amely a monarchiával kapcsolatos belső vitákról készített posztjaimból ismerősek. Igaz, hogy összesen 2 utalás található a köztársasági berendezkedésre, de az eddigi posztok tükrében azt hiszem nem kell megmagyaráznom semmit:

Pár idézet:

Olyan új szabályokra van szükségünk, amelyek a későbbiekben megakadályozzák a kizárólagos hatalom újabb kiépülését. Végső célunk egy olyan demokratikus alkotmány elfogadása, amely a széles körű elfogadottság szilárd alapjain nyugszik.

Az új alkotmányról társadalmi konzultációt indítunk, a koncepció és a normaszöveg alakításába bevonjuk az állampolgárokat és a civil szervezeteket. Az új alkotmány az Országgyűlés döntése és az alkotmányozó népszavazás után lép hatályba.

Elgördítjük az akadályokat a népszavazás és a népi kezdeményezés útjából. Lehetővé kell tenni, hogy összetettebb közpolitikai kérdésekben is lehessen állampolgárok által kezdeményezett népszavazást tartani.

Amikor pedig az államfőről van szó, akkor előkerült, hogy közvetlenül a választók dönthessenek a személyéről. A civil szervezetekről szóló bekezdések is szinte egy az egyben megfelelnek annak, amikről korábban írtam. Soha nem kérdeztem rá, hogy az óriási hasonlóságnak mi az oka, mert számomra teljesen egyértelmű volt a válasz. Ahogy többször is utaltam rá, semmi nem ok nélkül kerül ki a blogra!

Egyébként mutatnék még képet, de félek, hogy túl hosszú lesz és senki nem olvassa végig. A problémám azonban az, hogy utólag meg mindegy mit mondok, senki nem hinné el, hogy ez a kép nálunk volt. Ezt átgondolva, íme a kép:

Ez a karikatúra eredetileg 1998-ban készült, az MSZP rossz kommunikációjának a bírálata ihlette

A kép azt bírálja, amiről már volt szó, miszerint politikai sikernek könyvelték el egyesek a nagymarosi vízlépcső megépítéséről szóló 1998-as javaslatot. Ugye ez egy belső (mármint monarchista) ügy volt, amelynek nagyon óvatosan érintettem korábban a hátterét. Ugyanez a kör várta el a politikától a "dunai haderő" megmentését is (volt erről is szó). Nem volt véletlen az sem, hogy a vízlépcső ügye a Fidesz 2010-es győzelme idején is előkerült, csak sokan gyorsan elfeledték.

A cél nem az volt, hogy a nagymarosi vízlépcső épüljön meg az eredeti tervek szerint, mivel az sok szempontból lehetetlen lett volna. Az volt a cél, hogy legyen több vízlépcső, kerüljön kialakításra az, amit SZET néven emlegetnek. A lényeg, hogy ezeknek az eredményeként legyen energiatermelés, hatalmas energiatárolási kapacitás, több új híd, nem beszélve a hosszabb idejű hajózhatóságról. Ezen tervcsomag részeként Kecskeméten keresztül a Duna ás a Tisza közötti csatorna is teljesen megépült volna. A projekt legnagyobb sikere néhány politikus meggyőzése volt, de valódi politikai elfogadásról soha nem lehetett beszélni.

Amennyiben ugyanennek a körnek a tagjait látja valahol felbukkani a kedves olvasó, az soha nem véletlen. Ráadásul az ehhez kapcsolódó mindenféle "felismerés" sem az olvasó elméjének a viccelődése, hanem pontosan az, aminek látszik. Jól látszik, hogy ez a kör melyik pártban gyűlt össze.

Az, aki eddig is figyelt és értelmezte a leírtakat, az érteni fogja ezt a videót is. (a link a lényeghez vezet, ugyanis K.P. képes volt közel 8 percben elmomdani az amúgy rövid választ). Megjegyzem azt is, hogy Pálos László a Jurta "összeomlása" után kikerült a nagypolitika vérkeringéséből, így nem ismerte a magyar monarchista politika alakjait, ami különösen érdekessé teszi ezt az interjút.

Új monarchia

A második előadó volt az, aki vállalta az Árpád-ház fiúági utódjainak a felkutatását. Azzal a gondolattal játszott el, hogy amikor majd megtalálják a feltételezett leszármazottakat, akkor utána mi fog történni. Ezért állt elő egy javaslattal, amit nem kizárt, hogy majd egyszer a hírekben is olvashatunk.

Korábban említettem valakit, aki az Árpádok férfiágon született utódjainak a felkutatását vállalta magára. Ő tartotta ezt az előadást a XXI. századi új monarchiáról. Ő a Habsburgokban kétféle válságot látott megjelenni. Az egyik, hogy kevés trónképes embert tudnak biztosítani. A másik, a nagyobb probléma a Habsburgok erős elutasítottsága a magyar társadalomban. Azt fogalmazta meg, hogy a családnak lenne ezzel dolga, de már nem foglalkoznak vele (Zita idejében ez másként volt). Ezért kell új megoldást keresni és nem foglalkozni velük lehetséges dinasztiaként.

Ezek a felismerések nem voltak újak, hiszen ezek miatt vállalta magára az Árpádok fiúági utódjainak a felkutatását. Elgondolkodott viszont azon is, hogy alkalmas-e az uralkodói feladatra valaki csak azért, mert genetikai rokonságban áll egykori uralkodókkal? Képes lesz-e betölteni azokat a szerepeket, melyeket elvárnak tőle? Meg tudja-e nyerni magának az országot, de minimum a lakosság 75-80 százalékát?

Ezért ajánlott egy másik lehetőséget, ahol nem egy dinasztia örökli a trónt. Ez egy válasz volt a korábbi sok vitát okozó, hasonló témájú előadásra. Amúgy az a bizonyos előadás nem volt senki által elfogadott program, mivel ott helyben is nevetség tárgya lett. Ezt azért ismétlem meg, mert megint előkerült az, miszerint az egy hivatalosan elfogadott javaslat lett volna. Tehát legyen egyértelmű: nem volt az, azonnali éles elutasítás fogadta. Ami körül nagyobb egyetértés alakult ki, az ez a javaslat volt.

Tény, hogy ez már a korábbi ötlet hibáit javította ki, de más nézőpontból. Ő egy új alkotmányt vázolt fel, mely hozzávetőlegesen 95 százalékban azonos a fentebb idézett MZP-féle pártprogrammal. Ez egyébként annyiban valahol meglepő, hogy a két előadót véletlenül sem lehet azonos politikai táborba sorolni. Amíg a volt kisgazdát egy klasszikus vidéki konzervatívként lehetne emlegetni, addig őt olyannak tartja mindenki, aki annak az elitnek a része, amelyiket én mindenféle rossz jelzőkkel illettem a sorozat előző részében (akiknek mindegy, hogy Gyurcsány vagy Orbán vagy akárki más, csak az illető legyen az elit tagja - mármint ezt én írtam róluk, nem az önvallomásuk). 

[És itt sok mindent el kell mondani, különben nem lesz érthető mi ebben a nagy eredmény. Amikor "klasszikus vidéki konzervatív"-ként utalok valakire, akkor olyan emberre gondolok, akinek a családja a pártállami időkben sem idomult a rendszerhez. Nekem nincs bajom azokkal, akik nem így döntöttek, ez is érthető és számomra elfogadható, csak ebben ők más döntést hoztak - szemben a politikai elit nagy részével. Amikor pedig az elitre utalok, akkor rá kell mutatni arra, hogy az ő vidékiségük nem teljesen valódi. OK, ott születtek, egy ideig ott éltek, de mégis Budapesten futottak be, Budapesten élnek, stb. Velük szemben áll a "klasszikus vidéki konzervatív", aki nem Budapestről mondja meg milyen Budapesten kívül élni, illetve nem elszínészkedi a vidék mindennapjait értő embert, mert valódi vidéki. Nem ezektől függően lesz igaza valakinek, csak arra akartam rámutatni, hogy a két ember gyökeresen más háttérből jutott nagyon hasonló álláspontra, ami szerintem izgalmas.]

Az elképzelés tehát egy lehetséges konszenzust vázolt fel, ahol az alaptörvény csorbíthatatlan jogokat ad az állam polgárainak, valódi fékeket és egyensúlyokat épít be a politikai rendszerbe (ilyesmi a magyarban valójában nem volt soha), stb. Az uralkodó szerepe pedig az lett volna, hogy ezt a rendszert védje, a nemzet arca legyen és a válságos helyzetekben közvetítői tevékenységgel segítse a konfliktusok feloldását.

Kiemelte, hogy egy ilyen tervezet "jósága" azon dől el, hogy mi a cél. Ő nem szakrális célokat szeretett volna megvalósítani, hanem egy élhető, normális társadalmat képzelt el. Ahogyan elmondta, mindez nem működhet köztársasági elnökkel, mert a köztársasági elnök egy pártpolitikai ember. A tervezete egy olyan államfőt kívánt biztosítani, aki a pártpolitikán kívülről érkezik, a pártpolitikai jelölteket pedig amennyire csak lehetséges, már a jelölésből is kizárja.

Ez a rendszer 3 lépésben oldotta volna meg az uralkodó személyét. 

Az első lépés a potenciális jelöltek zárt körének a létrehozása. Erre egy pozitív és negatív szűrőkből álló feltételrendszer kidolgozását javasolta. Például uralkodó lehet az, aki magyar állampolgár, betöltötte a 40. életévét, de még nincs 70 éves, valamint rendelkezik minimum 15 éves közéleti tapasztalattal. Ez utóbbi annak a záloga, hogy nem egy ismeretlen ember, illetve bizonyította, hogy képes hosszabb ideig elfogadható keretek között jelen lenni a közéletben, valamint a közszereplése alkalmasnak minősíti őt arra, hogy a nemzet arca legyen.

A negatív szűrőknél azokat próbálta kizárni a jelöltségből, akik elutasítottsága garantálható. Vagyis nem lehet uralkodó az, aki:

• nem képes szóban és írásban magyarul kommunikálni;
• rendelkezik más országban is állampolgársággal;
• miniszterelnök volt;
• pártelnök volt;
• miniszter volt; 
• vagy parlamenti képviselő.

A feltételek csak példaként hangoztak el, nem végső, megtámadhatatlan bizonyosságként. A lényeg az, hogy körül lett írva egy elsődleges szűrési folyamat, amit aztán a végtelenségig lehet finomítani.

A jelölési eljárás úgy történt volna az elképzelése szerint, hogy pontosan körülírt 3 fős testületek többségi szavazással neveznék meg a szűrőknek megfelelő jelöltjeiket. Ő 7 ilyen bizottságot képzelt el. Ebből 3 megnevezett intézmények vezetőiből állna. Csak példának írom le, hogy az egyik bizottság az MTA 3 tisztviselőjéből (elnök, főttkár, főtitkárhelyettes) lenne megalkotva. Ugyanígy megnevezett még másik kettő intézményt is, kiemelve azt, hogy a cél olyan testületek bevonása, akik nincsenek annyira közel a pártpolitikához.

A másik 4 bizottság 12 tagja sorsolással kerülne összeállításra. Ennek keretében a magyar társadalom 4 különböző területéről érkező embereket kérnének fel a jelöltek kiválasztására. A tervnek nem az a lényege, hogy ő kiket gondolt oda behívni, hanem az, hogy a jelölést ne tudják közvetlen módon befolyásolni a pártok.

Így érkezünk el oda, hogy a 7 bizottság egy épületben, de külön termekben ülne össze. A 7 bizottság mindegyike 2 jelöltet szavazna meg. Így minimum 2, maximum 14 jelölt lenne. Azért neveznének meg mindenhol 2 jelöltet, hogy az utolsó lépésben mindenképpen egy valódi választási lehetőség álljon elő. A bizottságok többségi szavazással döntenének a tervezet szerint. A választási eljárás után minden ilyen ülés szavazási eredménye publikussá válna, így meg lehetne ismerni a jelöltek névsorát és a támogatottságukat.

Ezt követné a királyválasztás, ami egy elektori testületben történne. Ez szintén abban az épületben lett elképzelve, amelyikben a jelölő bizottságok üléseztek volna. Nagyon hasonló lett volna a pápaválasztó gyűléshez. Itt is rázárnák az elektorokra az ajtókat, akik szavaznak, beszélgetnek, majd újra szavaznak. Minden szavazás titkos. Az első 10 szavazásnál minimum 2/3 támogatottság kell a sikerhez, majd onnan kezdve az egyszerű többség is elegendő.

A különbség a pápa megválasztásához képest annyi volt a tervezetben, hogy az elektori testület vitái nem lennének titkosak, ahogyan a titkos szavazások végeredményei sem. Sőt, az egész folyamatot közvetítenék, a tudósítői jelenlét folyamatosan biztosítva lenne. Minden egyes nap akármennyi szavazás lehetne, de az ülések reggel 8-kor kezdődnének és este 8-kor berekesztenék az ülést. Az elektorok nem csupán az épületet nem hagyhatnák el, hanem az épületnek a kijelölt részeit sem. Ennek a célja a gyors döntéshozatal kikényszerítése lenne.

Az elektori testület tagjai a következő személyekből állt volna össze, bár ez csak egy javaslat:

• a 19 megyei közgyűlésen sorsolással kiválasztanak 2 várost és 1 falut, majd ezen települések 57 polgármestere automatikusan delegált lesz;
• a fővárosban soroslással kiválasztanak 3 kerületet, majd azok polgármestereit delegálják, valamint automatikusan delegálttá válna a főpolgármester, mivel a magyar politikai rendszerben mögötte áll a legerősebb közvetlen választói felhatalmazás;
• 20 aktív parlamenti képviselő: a választási eredmény arányában az egyes frakciók delegáltjai.

Az utolsó tételnél levezette azt is, hogy kifejezetten a listás szavazás eredményét venné a javaslat figyelembe, mely szerint minden elért 5 százalék után járna 1 elektori szék. Amennyiben nem lenne meg a 20 fő, akkor sorsolással választanának ki további elektorokat.

A 81 fős testületben 54 szavazat kell a győzelemhez. Az elképzelés lényege az, hogy a parlamenti pártok alkuja kevésbé tudja befolyásolni, illetve olyan nem vesz részt a döntésben, akinek nincs választói felhatalmazása. 

A megválasztott személy 70 éves koráig (vagy a haláláig, lemondásáig, leváltásáig) tölti be az államfői funkciót. Amíg nincs megválasztott király, addig ideiglenes államfő lenne, de ezeket ismerjük. Azt is kifejtette, hogy akár nevezhetnénk a megválasztott személyt államelnöknek is, de aki sok cikluson át, akár 30 évet tölt el egy ország élén, az már valójában uralkodó.

A javaslata rengeteg elemét elfogadhatónak tekintették több helyen is. Bár ez az egész ma irreálisnak tűnhet, azért ne lepődjön meg senki, ha valaki előhozakodik ezzel a jövőben!

Az ötletet átolvasva érzékelhető, hogy az ülésekhez, tudósításokhoz és így tovább egy helyszín kellett, ráadásul a Vár területén belül. Az ő kiszemelt épülete a Nemzeti Táncszínháznak otthont adó épület volt. Egy személyes ok miatt haragudott az intézményre, ezért másokkal együtt elhatározta, hogy "méltóbb" funkciót kell a helyére költöztetni. Ezt az épületet akkoriban Várszínházként ismertük. Mára valóban új funkciót kapott.

Szuperállam

A harmadik útnak az előadója egy olyan valaki volt, aki az MDF egyik szürke eminenciása dolgozott. Egyébként soha lépett be az MDF-be, de több cikluson át a párt színeiben volt önkormányzati képviselő. Neki az okozott nagy problémát, hogy a 80-as években megfogalmazott demokrácia, mint ideál, megszűnt létezni. E miatt egy teljesen új utat javasolt. Sőt, az ötlete már megvalósítás alatt állt, ezért olyanokat keresett, akik csatlakoznának hozzá.

Ez az ember azt ecsetelte, hogy a klasszikus demokrácia 2001 őszén elkezdett haldokolni. Egy sor olyan intézkedés valósult meg, amelyeket korábban mindenki kifogásolhatónak gondolt. Onnan kezdve a terrorellenes címke alá mindent be lehetett suvasztani. Az államnak a jövőben csak ki kell kiáltania egy válságot, majd a válság kezelésére hivatkozva bármit meg lehet tenni, sőt, ha valaki tiltakozni merne, akkor kikiáltják közveszélyesnek.

Az, hogy a klasszikus demokrácia elindult a haldoklása felé, szerinte nagyon rossz jövőt vázol fel mindenkinek, aki nem irányítói szerepben vesz részt az állam üzemeltetésében. Az állampolgárnak garantált jogok szűkülnek, kiüresednek, tulajdonképpen csak az állam vezetőivel való egyetértés joga marad meg. A hétköznapi ember ezt észre sem fogja venni, mert az újabb és újabb fenyegető veszélyekkel fogják lekötni a figyelmét.

Azt jósolta, hogy az ezzel elégedetlen embereknek kétféle reakciója lesz. Az egyik a kivonulás, amikor a tehetősebbek majd megteremtik a maguk kis biztonságos zónájukat. Ezek elzárt területek lesznek, amelyekbe csak az ott élők és ott dolgozók léphetnek majd be. Ezek mini szuperállamok lesznek csak más néven fogják őket ismerni, például lakóparkként. Belső szabályok, belső rendfenntartó személyzet és minden egyéb lesz, ami miatt ezek de facto mkroállamoknak lesznek tekinthetők.

A másik jelenség az egzisztenciálisan ellehetetlenülő emberek kiszorulása a városokból. Eleinte a nehézségek miatt fokozódni fog a városi térségekbe menekülés, de az anyagi nehézségek miatt egyre többen fognak kiszorulni falusi, elszigetelt részekre. Annak, aki már sokat veszített, a kicsi elveszíthető is értékes és védendő lesz, így ezek a térségek is mini szuperállammá fognak alakulni. Ugyanúgy lesz belső szabályzat, belső rendfenntartó erő és minden más, mint a gazdagok mikroállamaiban.

Ő azt javasolta, hogy erre a helyzetre kellene készülni. Az olyan kérdéseket, hogy "jóléti állam", "demográfiai válság" vagy "államforma" csupán úri huncutságnak minősítette, ami a gazdagok luxusa. Elmondta, hogy ő már felvásárolt egy kicsi faluban nagyon sok telket, akkor már egybefüggő területet képeztek. Oda hívott más családokat, hogy társuljanak be, ezzel megalkotva a saját mikroállamukat.

Voltak olyanok, akik vevők lettek rá. Ma már céges formában működnek, főleg németországi értékesítésre állítanak elő paprikákat, meg kitaláltak még jó pár dolgot. Ez a valami később ökofalu és hasonló neveken lett közismert. Ők vissza is vonultak a politikától, de majd egy teljesen más témánál talán elő fogom venni, mert azért a következő nemzedék kérdése szerintem nem lényegtelen. Ez pedig kapcsolódik egy ismert botrányhoz, de erről majd később.

A sorozat következő része 2010 lesz. Külön nem szeretnék 2006-ra kitérni, mivel a korábbiak szerintem megválaszolták az ezzel kapcsolatos felvetéseket. A blogon csak akkor lesz róla szó, ha olyan kommentekben merül fel erre az igény, amelyek itt is maradnak, mindenki számára olvashatóan.

A következő bejegyzés viszont nem ennek a sorozatnak a következő része lesz, hanem az Epstein-ügy, ami már félig-meddig rejtett módon többször is előkerült a blogon. Most teljesen nyíltan kerül majd szóba, ráadásul azokkal a részletekkel, melyeket más médiafelületen eddig nem mertek leközölni.