@nayzoli: Igen, az, amit IV. Károllyal tettek, az nagyon mocskos volt, de abban legalább becsületesek voltak, hogy nem hazudták magukat köztársaságnak.
@dundyvega: Sajnos ők sem voltak ebben egyenesek. Eleinte ment az, hogy IV. Károly a koronázott király, ezért át fogja neki adni a hatalmat. A trónfosztás után pedig iszonyatosan sok vacakolás ment a háttérben, hogy a valóságot elleplezzék. Még sajnos az Emlékirataiban sem mondott mindig igazat erről. Valószínűleg nem számolt azzal, hogy a magánlevelezései megmaradtak.
@dundyvega: A napokban volt egy hasonló kérdésekkel foglalkozó találkozó. A tervek szerint majd karácsony és szilveszter között lesz róla összefoglaló. Ott mondta az egyik kormánypárti politikus a hasonló felvetésekre, hogy tényszerűen nézve Magyarország nem más, mint egy királyság nélküli félfeudális monarchia. Tömörebben fogalmazva: egy királyság nélküli királyság. Sokat gondolkodtam ezen és egész jó jellemzésnek gondolom.
Ez a helyzet szerintem (és ilyenkor mindig elismerem, hogy tévedhetek, ráadásul szoktam is tévedni) azért rossz, mert az ilyen jellegű közügyekről nincs közmegállapodás. Akármelyik választás után úgy variálhat vele az éppen kormányra jutó csoport, ahogy nekik tetszik. Még ez sem lenne rossz, ha előre elmondanák és úgy jutnának parlamenti többséghez, de nem ez megy. Mindig utólag derülnek ki a valódi szándékok.
A jelenünkben elég jól meg lehetne határozni, szinte személyekre lebontva, hogy a monarchikus elemek kiktől származnak. Ez azt jelenti, hogy ilyen nem is lényegtelen kérdésekben az dönt, hogy egy-két ember éppen milyen hangulata van. Ennél még az is jobb (talán), ha a nagy kérdéseket egy népszavazás rakná rendbe.
Köszi a cikket. Miközben olvastam, elkapott egy olyan érzés, hogy Magyarország ismét egy király nélküli királyság, ahol a kormányzó úr, a nádor társaságában fogadja a külföldi uralkodókat.
....
Semmi bajom nem lenne azzal, ha Magyarország királyság lenne -- főleg, ha a régi határai között --, de amíg köztársaságnak hívjuk magunkat, nem igazán értem, hogy miért fogadunk külföldi trónkövetelőket magas diplomáciai látogatáson, és mit keres ott Habsburg György, mégpedig kiemeltebb helyen, mint a miniszterelnök-helyettes, miközben (legalábbis most) nem az ország nádora, csak az ország spanyolországi nagykövete.
...
Tisztelem a Szent Koronát, és úgy gondolom, hogy legyen az ország államformája bármi, a Szent Korona az igazi ura és uralkodója; és egyes köztársaságpártiakkal ellentétben úgy gondolom, hogy nagyon is helye van neki a parlamentben. Ettől függetlenül lassan el kéne döntenünk, hogy köztársaság vagyunk, vagy monarchia, mert ez a "sem ez, sem az, de valahol mindkettő" rendszer valahol egy nagyon nyomasztó egy katyvasz, és szinte biztos, hogy ez valahol nagyon kihat az országra.
@nayzoli: Most csak egy érdekességet szeretnék írni, és ez talán megint ezen poszt alatt lenne a legjobb helyen:
Habsburg–Tescheni Albert Ferenc főherceg unokája, Peter Fortier (Habsburg Ildikó grófnő fia) megtalált a fészbúkomon, és kommentelt alám, sőt ismerősnek is jelölt!
Amióta visszaigazoltam, látom hogy ők ismerősök Antonnal, aki ugye az unokatestvére Rudolf István fiaként. Még előtte Peter egy kérdésénél én Antonra hivatkoztam, mint bizonyos családi információk forrása, márminthogy tőle vettem át a geni.com-ról. Ezután szivecskézte a kommentem ;)
Egyébként az eset óta (ugye ismerősök vagyunk) többször is reagált már más jellegű posztjaimra is :)
@Mr. Kéktúra: Kép mindenkiről rendelkezésre áll, de ezek nagy része magyar nyelvű felületen leközölhetetlen. Jogi szempontból egy USA területén üzemeltetett felület kellene, ahol 100 százalékban egy olyan ember végzi el vele az összes munkát, akinek csak amerikai állampolgársága van. Szerintem ez egy vicc. Ezért tudják összerakni a yt-videókat úgy, hogy ezekkel a kérdésekkel nem kell foglalkozniuk. Ha ezt egy versenynek tekintjük, akkor hihetetlen nagy előnnyel indulnak.
Elkezdtük lelevelezni jó pár érintett fotóssal az ügyet, de nagyon lassan halad.
@nayzoli: A törekvés példaértékű, ugyanakkor az érintett személyek nagyon nagy száma, így a szükséges jogtiszta fényképek nagy száma miatt teljes körűen szerintem ez lehetetlen. Már az is nagyon jó és értékes lenne, ha az érintett felnőtt férfiak egy jelentősebb részéről lenne ilyen fénykép, már az is nagyon feldobná a listát.
@dundyvega: A nyugati világban szerintem sem lehetne megoldani. Magyarországon viszont simán menne. Gondolj bele, hogy mennyi minden emberellenes idióta szabályozás van és senki nem tiltakozik ellene. Pl.: álláskeresési járadék csak 90 napig, a kormány be meri jelenteni, hogy az átlagbért fogja emelni, simán kipakolják a jegybankot (többször is) - sajnos Magyarországon bármit el lehet fogadtatni az emberekkel.
Végig olvastam a belinkelt cikkeket. Hát ez a Taxis hercegnő... Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy Széchenyi István felvállalná ezt a rokonságot, ha élne. Egy kicsit mintha paródiája lenne mindannak, amit a köztársaságpártiak a nemességről gondolni szoktak. Nem vagyok abban biztos, hogy bármilyen ügynek is jót tesz az, ha ő is ott áll mellette. Ettől függetlenül lehet, hogy tévedek, mert néhány cikk alapján még nem lehet teljesen kiismerni egy embert, de most ebben a pillanatban így gondolom.
Ami pedig a nők szavazati jogát illeti... Nos, én kötve hiszem, hogy a mostani helyzetben azt bárki is vissza tudná vonatni a nyugati világban. Persze, más lenne, a helyzet, ha lenne egy hatalmas nagy világégés, ami visszaröpítené a világot a középkorba vagy át tudná vezetni abba a furcsa középkor-modernkor keverék korban, amiben sok muszlim ország él, de ez remélhetőleg a közeljövőben nem következik be.
Tudom, hogy az ilyen célokért lehet törvényes eszközökkel harcolni, de valahol azért nem tartom jónak azt, hogy erre bármilyen okból közpénz menjen el. Ettől még az ellenfeleiknek sem lesz igazuk. Sajnos ezt mindenki nagyon elszúrta, de úgy, hogy nem ők fizetik meg ennek az árát, hanem mi.
@gigabursch: Nem egészen, mert valamit jól megéreztél. Károlyra nem szokás úgy utalni, ahogyan a cikk utalt. A "magyar királyi herceg" és a többi említett titulust ő maga szándékosan nem használja. Ezt többször elmondta és részletesen meg is indokolta.
Amikor napközben olvastam a cikket, nekem is megakadt rajta a szemem. Ez vele szemben olyan mértékű ízléstelenség, mint egy elegáns öltönyhöz felvenni egy 500 forintos tornacipőt. Vagyis túl lehet élni, csak azért mégis...
Királyságok a XXI. században
Utolsó kommentek:
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.09.05. 16:15:30
Bejegyzés: Portugál királyi látogatás Budapesten
dundyvega 2025.09.03. 19:06:59
Bejegyzés: Portugál királyi látogatás Budapesten
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.09.02. 21:00:05
Bejegyzés: Portugál királyi látogatás Budapesten
dundyvega 2025.09.01. 16:38:26
Bejegyzés: Portugál királyi látogatás Budapesten
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.09.01. 08:44:21
Ez a helyzet szerintem (és ilyenkor mindig elismerem, hogy tévedhetek, ráadásul szoktam is tévedni) azért rossz, mert az ilyen jellegű közügyekről nincs közmegállapodás. Akármelyik választás után úgy variálhat vele az éppen kormányra jutó csoport, ahogy nekik tetszik. Még ez sem lenne rossz, ha előre elmondanák és úgy jutnának parlamenti többséghez, de nem ez megy. Mindig utólag derülnek ki a valódi szándékok.
A jelenünkben elég jól meg lehetne határozni, szinte személyekre lebontva, hogy a monarchikus elemek kiktől származnak. Ez azt jelenti, hogy ilyen nem is lényegtelen kérdésekben az dönt, hogy egy-két ember éppen milyen hangulata van. Ennél még az is jobb (talán), ha a nagy kérdéseket egy népszavazás rakná rendbe.
Bejegyzés: Portugál királyi látogatás Budapesten
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.09.01. 08:32:35
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
Mr. Kéktúra 2025.08.30. 13:42:00
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
dundyvega 2025.08.29. 18:44:41
....
Semmi bajom nem lenne azzal, ha Magyarország királyság lenne -- főleg, ha a régi határai között --, de amíg köztársaságnak hívjuk magunkat, nem igazán értem, hogy miért fogadunk külföldi trónkövetelőket magas diplomáciai látogatáson, és mit keres ott Habsburg György, mégpedig kiemeltebb helyen, mint a miniszterelnök-helyettes, miközben (legalábbis most) nem az ország nádora, csak az ország spanyolországi nagykövete.
...
Tisztelem a Szent Koronát, és úgy gondolom, hogy legyen az ország államformája bármi, a Szent Korona az igazi ura és uralkodója; és egyes köztársaságpártiakkal ellentétben úgy gondolom, hogy nagyon is helye van neki a parlamentben. Ettől függetlenül lassan el kéne döntenünk, hogy köztársaság vagyunk, vagy monarchia, mert ez a "sem ez, sem az, de valahol mindkettő" rendszer valahol egy nagyon nyomasztó egy katyvasz, és szinte biztos, hogy ez valahol nagyon kihat az országra.
Bejegyzés: Portugál királyi látogatás Budapesten
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.08.29. 16:13:20
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.08.29. 13:44:52
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
Mr. Kéktúra 2025.08.29. 07:06:14
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.08.28. 08:43:35
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
Mr. Kéktúra 2025.08.27. 22:32:30
Habsburg–Tescheni Albert Ferenc főherceg unokája, Peter Fortier (Habsburg Ildikó grófnő fia) megtalált a fészbúkomon, és kommentelt alám, sőt ismerősnek is jelölt!
Amióta visszaigazoltam, látom hogy ők ismerősök Antonnal, aki ugye az unokatestvére Rudolf István fiaként. Még előtte Peter egy kérdésénél én Antonra hivatkoztam, mint bizonyos családi információk forrása, márminthogy tőle vettem át a geni.com-ról. Ezután szivecskézte a kommentem ;)
Egyébként az eset óta (ugye ismerősök vagyunk) többször is reagált már más jellegű posztjaimra is :)
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.08.22. 08:58:47
Elkezdtük lelevelezni jó pár érintett fotóssal az ügyet, de nagyon lassan halad.
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
Mr. Kéktúra 2025.08.20. 09:55:54
Bejegyzés: Korrigált trónöröklési sor
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.08.13. 16:17:10
A hercegnővel kapcsolatos véleményünk is ugyanaz.
Bejegyzés: Szélsőséges Habsburgok? 3. rész
dundyvega 2025.08.12. 10:44:05
Ami pedig a nők szavazati jogát illeti... Nos, én kötve hiszem, hogy a mostani helyzetben azt bárki is vissza tudná vonatni a nyugati világban. Persze, más lenne, a helyzet, ha lenne egy hatalmas nagy világégés, ami visszaröpítené a világot a középkorba vagy át tudná vezetni abba a furcsa középkor-modernkor keverék korban, amiben sok muszlim ország él, de ez remélhetőleg a közeljövőben nem következik be.
Bejegyzés: Szélsőséges Habsburgok? 3. rész
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.08.10. 16:38:18
index.hu/fomo/2025/05/31/gloria-thurn-taxis-hercegne-magyar-woke-regensburg-palota/
Az ő szerepéről a napokban is írtak:
index.hu/fomo/2025/08/09/gloria-thurn-taxis-ferenc-papa-roma-ultrakonzervativ-katolikus-leo/
A témához tartozik ez a ma megjelent hír is:
24.hu/kulfold/2025/08/10/pete-hegseth-vedelmi-miniszter-amerika-nok-szavazati-jog-botrany/
Tudom, hogy az ilyen célokért lehet törvényes eszközökkel harcolni, de valahol azért nem tartom jónak azt, hogy erre bármilyen okból közpénz menjen el. Ettől még az ellenfeleiknek sem lesz igazuk. Sajnos ezt mindenki nagyon elszúrta, de úgy, hogy nem ők fizetik meg ennek az árát, hanem mi.
Bejegyzés: Szélsőséges Habsburgok? 3. rész
dundyvega 2025.08.10. 16:22:35
Bejegyzés: Szélsőséges Habsburgok? 3. rész
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2025.08.07. 22:35:31
Amikor napközben olvastam a cikket, nekem is megakadt rajta a szemem. Ez vele szemben olyan mértékű ízléstelenség, mint egy elegáns öltönyhöz felvenni egy 500 forintos tornacipőt. Vagyis túl lehet élni, csak azért mégis...
Bejegyzés: Szélsőséges Habsburgok? 2. rész