Luxemburg - újabb trónváltás készül?

Egy újabb uralkodói lemondás előkészülete zajlik a színfalak mögött. A trónváltás helyszíne Luxemburg lesz, ennek okán született ez a 6 részből álló áttekintés.

Bár a jelenlegi uralkodó lemondásának megfontolását bejelentő hírt nagyon gyorsan törölték, sok jel utal arra, hogy a közlemény megjelenése csak egy apró baki volt. Valószínűleg az első közlemény egyik tisztázata került egy véletlen kattintással kiadásra, majd gyorsan visszavonásra.

Magyarországról nézve a Luxemburg egy ismerős név, hiszen Luxemburgi Zsigmond (1368-1437) 1387-től magyar király volt. Zsigmond király családja azonban kihalt, a mai dinasztia nem áll velük kapcsolatban. Ez a kijelentés nem 100 százalékban igaz, de aki az ilyesféle elmélyülést kedveli, az tudja, hogy a kapcsolódási pontok nagyon gyengék.

lux_07.jpg

A luxemburgi dinasztia tulajdonképpen Sarolta nagyhercegnő és Félix herceg közös munkájának az eredménye
(a kép forrása: Luxemburg uralkodójának honlapja - szerkesztett kép)

Azt előre szeretném jelezni, hogy magyar nyelven nagyon sok jó összefoglaló készült a luxemburgi társadalomról, ezért az ilyesfajta utalásokat teljesen elhagytam a bejegyzésből. Akiben mégis felmerülne a kérdés, hogy vajon milyen lehet ott élni, annak mindenféle fizetett felkérés nélkül ajánlom ezt a videós anyagot, amelyik egész jól megmutatja a luxemburgiak jelenét.

1. A dinasztia és az állam kialakulása

A luxemburgi trónt birtokló dinasztia úgy utal magára, mint Nassau-házra, de a valóság bonyolultabb. Helyesebb lenne a Nassau-Weilburg kifejezést használni. Ezek a kifejezések a mai Németország területén elhelyezkedő területekre utalnak, mely felett már az 1000-es évek vége óta uralkodtak.

A dinasztia először az 1806 és 1866 között létezett Nassau Hercegségnek a trónját kapta meg. Mivel a kis állam az osztrákokat támogatta a porosz-osztrák háborúban, ezért olvasztották be Poroszországba. Akkor a hercegség uralkodója Adolf (1817-1905) volt, aki az 1866-os annektáláskor munkanélküli uralkodóvá vált. Rá visszatérünk, de előtte nézzük meg a ma Luxemburg néven ismert területet!

lux_02.jpg

A mai Luxemburg és az egykori Nassau Hercegség egy 1815-ben készült térképen, zöldre színezve
(a kép forrása: maproom - szerkesztett kép)

A ma Nógrád megye nagyságú és 600 ezer ember által lakott kis állam területén még 963-ban alapítottak meg egy grófságot. Ez 1354-ben hercegséggé alakult, amikor a császár a testvérének adományozta. Az 1600-as évek második felében marakodni kezdtek a trónján, mert a franciáknak és a Habsburgoknak is igénye volt rá. Végül a Habsburgokhoz került, így III. Károly magyar királytól kezdve egészen a napóleoni időkig ugyanaz volt Luxemburgnak uralkodója, aki Magyarországnak is. Nem volt azonban annyi önállóságuk, mint nekünk, hanem a Habsburg Birodalomnak a távoli területeként kezelték.

Amikor 1815-ben újra megtervezték Európát, akkor Luxemburgot önálló állammá minősítették át, a trónját pedig nagyhercegi rangra emelték. A trónt az akkori holland király kapta meg, mivel az oroszok és az osztrákok is hálásak voltak neki a napóleoni időszakban tanúsított hűségéért. A két ország perszonálunióban állt egymással. A Nassau felett uralkodó hercegeknek akkoriban még semmi közük nem volt a luxemburgi trónhoz.

Sokáig úgy nézett ki, hogy Luxemburg a születendő egységes német állam részévé válhat, ugyanis a nyugati szomszédjaikkal nem volt teljesen békés a kapcsolata a helyi elitnek. Az, hogy Luxemburg beolvad-e végül valamelyik másik államba, még sokáig nyitott kérdés maradt. Végül a vitás helyzetet egy londoni egyezmény néven ismert szerződés zárta le, 1867-ben. Ez a szerződés kimondta, hogy Luxemburg független állam, demilitarizálták és örök semlegességet garantáltak a részére. Ekkoriban történt meg az is, hogy Nassau uralkodó hercegét megfosztják a trónjától.

Az sem mellékes, hogy ez a Luxemburg a területe egy részét közben elvesztette, mert azt Belgium magához csatolta (a tartomány neve a mai napig Luxembourg). Ez nagyjából olyan fordulópont volt, mint a magyar történelemben Trianon. Önálló és másoktól független állam jöhetett létre, de csak a kijelölt határokon belül.

A Hollandiával perszonálunióban álló Luxemburgnak a trónnal kapcsolatos szabályozása nem engedte meg, hogy egy nő legyen az állam uralkodója. Az 1890-ben elhunyt királynak azonban a fiai nem maradtak életben, ezért a lánya lett Hollandia királynője. Luxemburg ekkor a holland király ágán a soron következő férfi örököst kapta meg új uralkodónak. Így került Luxemburg élére a feljebb említett Adolf, aki 1839 és 1866 között a Nassau Hercegség uralkodója volt, majd munka nélkül maradt. 

Adolf nagyhercegként nem túl sokat értett a luxemburgi ügyekhez. Bár a holland király súlyos betegsége miatt már pár hónapja kormányzóként jelen volt Luxemburgban, őt ez az államfőség nem vonzotta. Korábban 22 évesen lett uralkodó herceg, majd 49 évesen megszűnt a trónja. A 27 évnyi uralkodás után 24 évet pihent, így nem volt számára "izgalmas" a helyzet. Ráadásul idős ember volt, akinek a teherbírása sem volt nagy. Ezért a napi ügyek intézését átengedte a miniszterelnöknek. Ez a fajta "távolságtartás" a mai napig követett szokássá vált.

2. A luxemburgi identitás kialakítása

Adolf 1905-ben elhunyt, ekkor a fia lett a teljesen független Luxemburg második uralkodója. Mivel neki nem volt fia, ezért módosították az alkotmányt, hogy Adolf utódjai maradhassanak a trónon. A formálódó luxemburgi identitásnak furcsa módon az egyik eleme lett, hogy a Nassau felett egykor uralkodó dinasztiát elfogadták sajátjuknak, amivel ki lehetett emelni azt a tényt, hogy ők egy önálló ország.

Ez a módosítás azt jelentette, hogy maradt a fiúági öröklés, de ha nem volt az uralkodónak trónképes fia, akkor a trónképes lány örökölhette a trónt. A döntés lényege a dinasztia "örök időkre" szóló kiválasztása volt. Hamarosan eljött az, ami elkerülhetetlen volt, az új uralkodó azonban súlyos beteg lett és 1912-ben elhunyt.

lux_03b.jpg

Mária Adelaida 18 évesen lett uralkodó
(a kép forrása: Luxemburg uralkodójának honlapja - szerkesztett kép)

Ekkor került a trónra Mária Adelaida (1894-1924), aki 17 éves volt (pár hónapig az édesanyja volt a kormányzó, amíg be nem töltötte a 18. életévét). Elméletileg a monarchiák trónörököseit jól felkészítik, ezért a fiatal életkor általában nem lenne probléma. Bizonyos mai napig erősen élő értelmezés szerint... itt nem ez történt.

Mária Adelaida nagyon aktívan részt vett az ország politikai életének az irányításában. Egyáltalán nem volt jellemző rá az apjának és a nagyapjának a távolságtartása. Anyai ágon a portugál és a spanyol uralkodók közvetlen leszármazottja volt, valamint pár német uralkodóé is), apai ágon pedig szintén királyi származással rendelkezett, így nem tudta elképzelni magát passzív uralkodóként.

Talán ezzel nem is lett volna nagy vaj, de a koronázása után pár nappal a németek bevonultak Luxemburg területére. A nagyhercegnő ugyan tiltakozott a lépés ellen, viszont a német császárral elég jó viszonyt ápolt, valamint az intézkedéseivel támogatta a luxemburgi iparnak a német hadigazdaság részére való alárendelését (Luxemburg akkor már acélipari központ volt, a jelenünkben is a világ acéliparának egy megkerülhetetlen szereplője).

A nagyhercegi ház honlapja ezt az időszakot mai is más szemlélettel fogalmazza meg. A luxemburgi vasútvonalak a német vasút részei voltak, a luxemburgi gyáraknak a tulajdonosa is német befektetők voltak. Ezért a nagyhercegnő nem ment el a katonai ellenállás irányába (magyarázza a honlapjuk), hiszen eleve nem volt semmi a kezében ehhez. Ugyanakkor a döntésével meg tudta kímélni a lakosságot egy vérontástól. Ezt az álláspontot a nagyhercegi udvar a mai napig védelmezi, de a luxemburgiak nagy része nagyon radikálisan mást gondol.

A helyzetet súlyosbította az is, hogy a világháború után Belgium és Franciaország felvetette Luxemburg teljes annektálását, mivel a nagyhercegi udvar a nemzetközi szerződéseket megszegve támogatta a németeket. Luxemburgon belül forradalmi jellegű felkelés tört ki, melynek során a felkelők a köztársaságot is kikiáltották 48 órára. Ezért Mária Adelaida lemondott, átadva a trónt a testvérének.

Sarolta (1896-1985) 1919 és 1964 közötti uralkodása alatt Luxemburg azzá lett, amiként ma ismerjük. Az első lépése az volt, hogy népszavazást írt ki az államformáról. A szavazók 77,8 százaléka a monarchia mellett voksolt.

lux_04.jpg

Sarolta nagyhercegnő mentette meg a trónt a dinasztia számára
(a kép forrása: Luxemburg uralkodójának honlapja - szerkesztett kép)

A luxemburgi népszavazásnak két fő témája volt. Az egyik a gazdasági szövetséges kiválasztása volt, amelyben Franciaország vagy Belgium közül lehetett választani (72 százalékkal amúgy a francia lehetőség győzött). Ennek a háttere a német vámunió vége volt, ami helyett kellett egy új gazdasági unió a kis állam számára. Ez a kérdés akkoriban olyan volt, mintha 1921-ben arról kellett volna dönteni Magyarországon, hogy Románia vagy Ausztria legyen az, amelyikkel a magyar gazdaságot unióba vonják. A luxemburgi politika ennek a döntésnek a felelősségét átadta a lakosságnak, akik a franciák mellett döntöttek. Hamarosan mégis Belgiummal kötöttek egyezményt, ugyanis Franciaország nemet mondott a luxemburgiaknak.

A másik téma az államforma volt, de nem csupán köztársaság vagy monarchia közül lehetett választani, hanem az alábbiak közül (zárójelben a kapott szavazatok aránya):

  • legyen köztársaság (19,7%);
  • maradjon Sarolta nagyhercegnő (77,8%);
  • maradjon a dinasztia, de Sarolta távozzon (1,5%);
  • maradjon a monarchia, de legyen másik dinasztia (1%).

Elsőre meglepőnek tűnhet,  hogy egy politikai rendszer ennyire bátran át meri adni a jövőjéről a döntést a választók kezébe.

lux_05.jpg

A luxemburgi népszavazás szavazólapja 4 választási lehetőséget kínált az államforma ügyében
(a kép forrása: népszavazások honlapja)

Egyébként az akkori helyzetben ez nem volt annyira "veszélyes" a politikai elit részéről. Belgiumnak ugyanis volt olyan szándéka, miszerint Luxemburgból nem elégszik meg egy megyével, hanem az egész államot magába szeretné olvasztani. A gazdasági orientációra vonatkozó kérdéskör ennek tükrében értelmezhető.

Az államforma ügyében felkínált "másik dinasztia" valójában a belga dinasztia volt. A luxemburgiak szemében a belgák olyanok voltak0, mint a magyarok részére a románok (és ugye bizonyos luxemburgi álláspont szerint belga nép nem is létezik, hiszen saját nyelvük sincs), tehát elég kis esélye volt a dinasztia cseréjének. Ezt felkínálni inkább egy cinikus gesztus volt, hogy bármi is lesz, jelezzék a belga dinasztia felé az elutasítottságukat.

Sarolta leváltása esetén a testvére, Hilda (1897-1979) került volna a trónra. Ő egy nagyon szeszélyes valaki volt, ráadásul a württembergi "koronaherceg" volt a jegyese, akiben a hódító németet látták (sőt, a "koronaherceg" édesanyja egy Habsburg volt, aki egy korábbi elnyomó dinasztia sarja volt az emberek szemében). Így Sarolta hercegnő leváltása sem volt valódi veszély.

Egyes térségekben ugyan erős volt a köztársaság támogatottsága, de a lakosság többsége elutasította azt. Ők nem valamiféle pozitív haladást láttak benne, hanem inkább veszélyként értelmezték. A köztársasági kísérlet Luxemburgban ugyanis inkább volt egy elbaltázott államcsíny, mintsem egy népakaratot megtestesítő politikai program. Nagyon valószínű, hogy ezt a nagyhercegnő és a tanácsadói is tisztán látták, ezért kerülhetett sor egy ilyen döntési lehetőségeket felkínáló referendumra.

A népszavazás után sor került az esküvőre is. Sarolta nagyhercegnő választottja Félix herceg (1893-1970) lett, aki a trónjáról elűzött pármai herceg fia volt, illetve a magyar királyné testvére. A pármai Bourbonok közül választott házastárs elfogadhatóbb volt egy német hercegnél, de azt mindenki tudta, hogy Félix herceg a világháborúban az osztrák-magyar hadsereg tisztje volt.

Ez a házasság mégis szerepet kapott a luxemburgi identitás kialakításában, mivel az esküvő előtt 1 nappal a nagyhercegnő megadta neki a "Luxemburg hercege" címet. Ez a herceggé emelés úgy kapcsolódik az identitáshoz, hogy korábban a "Luxemburg hercege" cím ilyen formában nem létezett. Ez volt az első alkalom, hogy valakinek az uralkodó ezt a címet adományozta.

Az újabb fordulat akkor következett, amikor 1940-ben Németország elfoglalta Luxemburgot. Az első világháborúval éppen ellentétesen, az uralkodói család elmenekült. A menekülés után az uralkodónő Londonból irányította az ellenállást, majd a család tagjai a nyugati front megnyílásakor átjöttek a kontinensre. A férfiak katonaként harcoltak (tényleges fegyveres szolgálatot teljesítve), a nagyhercegnő pedig ápolónőként szolgált a front mögött. Érthető, hogy a dinasztia nagyon népszerű lett, ezzel a pár évvel pedig az I. világháború idején tanúsított "megalkuvásukat" el tudták feledtetni.

bp_felix1946.jpg

Félix herceg második világháborús aktív katonai ténykedése megmentette a luxemburgi monarchiát
(a kép forrása: Luxemburg uralkodójának honlapja)

Luxemburg 1949-ben feladta a semlegességét és a NATO tagjává vált. Amikor 1951-ben létrejött a Montánunió, akkor a másik két ősi ellenséggel, Franciaországgal és Németországgal is szövetkeztek. Ennek köszönhetően az ország egy erősen ipari jellegű, acéltermelő ország lett. Ez akkoriban a felemelkedés útja volt.

Sarolta nagyhercegnő 1964-ben bejelentette a visszavonulását a fia javára. Így lett János (1921-2019) Luxemburg nagyhercege, egészen 2000-ig. János nagyherceg a II. világháborúban aktív katona volt, utána pedig az olimpia szervezésében látott el vezető feladatokat. Nagyon népszerű volt már akkor is, amikor megörökölte édesanyjától az uralkodói feladatokat.

lux_08.jpg

János nagyherceg a belga király legidősebb gyermekét vette feleségül
(a kép forrása: The New York Times)

Az uralkodása elején szorgalmazta az országnak a pénzügyi szolgáltatásokra való átállását. Ennek egyik pillére egy olyan erős banktitok, mely a svájcival és a liechtensteinivel is versenyben tudott maradni. A másik része egy burkolt adókedvezmény volt azoknak a cégeknek, akik a székhelyüket a nagyhercegségbe hozták. A kedvezmények elérésének az egyik feltétele az volt, amit Liechtensteinben is láthattunk, miszerint a székhelyért cserébe kifejezetten jól fizető munkahelyeket kellett kreálni a székhellyel összefüggésben, melyeket csak a helyi lakosok tölthettek be.

E mellé "észrevétlenül" bekúszott az is, hogy a luxemburgi megélhetés ára nagyon megemelkedett (nem véletlenül), így a vendégmunkások általában nem tudtak a nagyhercegség területén megtelepedni, hanem a határ mellől ingáznak. Egyrészt ez védte a luxemburgi lakosokat, másfelől az ingázás is bevételeket teremt. Friss statisztikai adatokat nem néztem, de egy rövid ideig dolgoztam Luxemburgban és akkor mondták, hogy nagyjából 200 ezer alkalmazott ingázik. Ez viszont azt is eredményezi, hogy a helyben élők (összesített lélekszám kb. 600 ezer ember) mellett + a lakosság 1/3 részének megfelelő vendégmunkás termeli a jövedelmet, de a GDP kiszámításakor ezt csak a helyi lakosok számával osztják le - így lett Luxemburg kiemelkedően gazdag ország.

Ez a radikális váltás azt okozta, hogy még Európa nyugati részeihez mérten is elég jó lett úgy általában a lakosság anyagi helyzete. Ebben a helyzetben János nagyherceg aktív közreműködésével elkezdődött egy hosszú folyamat, amelyben célba ért Luxemburg identitásának a kialakítása. Lett például hivatalos címer, himnusz és zászló. Sőt, 1983-ban bejelentették azt is, hogy létezik a luxemburgi nyelv! Ez egy hosszú folyamat volt, de szerintem a nyelv harca a létezéséért még nem ért véget.

Például az EU takarékossági szempontok miatt nem tartja az EU hivatalos nyelveként számon, vagyis a luxemburgi anyanyelvű embereknek németül vagy franciául kell olvasniuk az EU-s anyagokat. A luxemburgi parlament ugyan a luxemburgi nyelvet használja, de a politikusok a parlamenti munkán kívül általában franciául beszélnek. 

lux_06.jpg

A luxemburgi korona a fizikai valóságában nem létezik
(a kép forrása: Luxemburg uralkodójának honlapja - szerkesztett kép)

A hivatalos címerekre térve kell említeni azt is, hogy Luxemburgnak nincs királyi koronája. A címerben látható korona egy fiktív korona. A hasonlóság néhány másikhoz nem véletlen, hiszen a volt uralkodó tudatosan alkotta meg, de ezt a koronát még nem gyártotta le senki.

Amennyiben az eredetét próbáljuk megfejteni, az kétségtelen, hogy egyes részei az egykori Nassau udvarában keresendő, de könnyen fel lehet benne ismerni a holland címerben látható korona elemeit is. Aki emlékszik még a dániai hivatalos koronára, az abból is láthat benne megjelenni motívumokat. 

3. Henrik - nagyherceg vagy király?

János nagyherceg 2000-ben az idős kora miatt lemondott. Az utódja a fia, Henrik (1955) lett. Ő politológusnak készült, amiből le is doktorált. Utána katonának tanult, többek között elvégezte az angliai Sandhursti Királyi Akadémia képzését is, ami a világ egyik legmagasabb szintű katonai intézményének számít (egyébként az édesapja is ott végzett). Egészen addig aktív katonatiszt volt, ameddig nem vette át a trónt.

Henrik már 1980 óta bevonásra került az uralkodói feladatokba. Akkor lett az Államtanács tagja, majd 1988-ban az édesapja régensnek nevezte ki, 1998-ról kezdve pedig édesapja teljes jogú képviselőjeként az uralkodói feladatok összességét elláthatta. Másképpen fogalmazva, már 44 éves múltja van a trón körüli feladatokban, 36 éve pedig államfőként funkcionál. Ezek a számok is azt jelzik, hogy a trónváltásról keletkezett hírek nem alaptalan pletykák, mert a luxemburgi uralkodók ennyi évvel a hátuk mögött már nyugdíjba szoktak vonulni.

Henrik egyik nagy ügye a trónöröklési rendszer módosítása volt. Erre 2010-ben került sor, melynek értelmében a születési nem helyett már csak a születési sorrend számít. A legidősebb gyermeke fiú, a neve Vilmos (1981). Politológusnak tanult és ugyanazt a brit katonai képzést végezte el, amit édesapja és a nagyapja is. Neki két fia született, 2020-ban Károly, majd 2023-ban Ferenc, tehát nem mostanság lesz női uralkodója Luxemburgnak.

Henrik másik nagy ügye a saját helyzetének a rendezése. A XIX. században még volt szerepe annak, hogy egy uralkodó nagyhercegként vagy királyként lett beiktatva, de ennek mára már nincs súlya. Ő, mint Luxemburg államfője, voltaképpen király, de ellentétben Liechtenstein uralkodójával, ezt ő szerette volna egyértelművé tenni.

Ebben a döntésében fontos szerep jut annak az egyszerű ténynek, hogy a felesége, Mária Terézia (1956), nem királyi, hanem teljesen polgári származású. Sőt, kubai, ahonnan a szülei New York-ba emigráltak a forradalom után. Ő az első olyan nagyhercegné, akinek semmilyen rokonsága nincs egy uralkodó családdal sem. Ebből ki is alakult egy elég komoly bonyodalom, mivel a pármai Bourbonok szabályai szerint a dinasztia tagjainak királyi házasságot kellene kötniük (Henrik pedig a nagyapja miatt pármai Bourbon)..

lux_09.jpg

Mária Terézia és Henrik
(a kép forrása: Paris Match)

A bonyodalom másik összetevője, hogy a nagyhercegi család azon tagjai, akik nem voltak pármai Bourbonok, nem hivatkoztak magukra királyi személyként. Henrik és az édesapja azonban 1995-ben hoztak egy uralkodói rendeletet, miszerint a dinasztia minden tagja királyinak lett minősítve. Minden egyes családtag megkapta a "Nassau hercege" és a "Luxemburg hercege" címeket, melyeket János (tehát Henrik édesapja) királyi hercegi címnek minősített.

Amikor Henrik trónra lépett, akkor csavart ezen még egyet. A luxemburgi dinasztia mindegy egyes tagjának megadta a "Bourbon-Párma hercege" címet, mint királyi hercegi címet. Ezzel a lépéssel voltaképpen kiszakította a pármai Bourbonok dinasztiájából a saját rokonait, majd magát megtette az új (al)dinasztia fejévé, amit azonnal ki is bővített. Ez ellen a pármai Bourbomok feje nem lépett fel. Vajon miért nem?

Talán a blog rendszeres látogatói emlékeznek a pármai Bourbonokról szóló bejegyzésére. Ott említve lett, hogy a pármai Bourbonok jelenlegi feje Carlos herceg (1970), aki Zita királyné édesapjának (az utolsó "valódi" pármai hercegnek) a dédunokája. Ilyen minőségében ő a spanyol trón karlista követelője, valamint a francia trón legitimista öröklési sorában is valahol a 40. hely környékén áll.

Carlosnak az édesanyja Irén hercegnő (1939), aki az egykori holland királynőnek a második lánya. Carlos herceg e miatt a holland királyi család tagja, akik elismerik őt a pármai dinasztia fejeként. Sőt, a hollandiai jogrendszeresen keresztül akár ki is kényszeríthetné a pármai hercegi cím szabályainak az érvényesítését (a holland jog engedi a részére a nemesi címek megalapítását, adományozását és visszavonni is van lehetősége címeket, amit az EU területén belül nagy eséllyel érvényesíteni is lenne módja, ahogyan az a Savoya-dinasztia esetében is megvalósult). Mégsem tesz semmit! Miért?

Azért nem tesz semmit, mert az ő felesége sem királyi származású. Sőt, a fiútestvére, Jaime herceg (1972), szintén nem királyi családból választott magának feleséget, hanem a budapesti születésű Cservenyák Viktóriát (1982) vette feleségül. Még Carlos herceg a lánytestvérei sem királyi családok tagjaival házasodtak. Ilyen okok miatt Carlos 2010-ben kijelentette, hogy nem fog pereket indítani (2010. október 11-én a La Vanguardia c. lapnak). A passzivitásával valójában azt is "megengedte", hogy a pármai Bourbonok luxemburgi ága kiváljon és önállósodjon.

Magyarra fordítva mindez azt jelenti, hogy Henrik lényegében egy saját királyi dinasztiát alapított, amelyik a nevében három földrajzi területet "birtokol" (Nassau a mai Németországban van, Párma a mai Olaszországban, valamint Luxemburg, ami felett tényleges hatalma van). Mindez nem lett átvezetve teljesen Luxemburg jogrendszerébe, így az ország nevében nagyhercegség, de voltaképpen királyság. Nagyjából sejthető az is, hogy a luxemburgi politikusok soha nem fogják átnevezni az államot királyságra, mivel ma Luxemburg az egyedüli ország a bolygónkon, amelyiknek az uralkodóját nagyhercegnek nevezik, ezt pedig szeretnék megtartani.

Ráadásul a "nagyhercegség" egy önálló fogalom, amelyik magát az államot jelöli. E mellett létezik az elcsatolt megye, meg a főváros is. Amikor nem egyértelmű, hogy éppen miről van szó (hiszen mindegyiknek ugyanaz a neve, legalábbis kimondva), akkor a "megye", a "főváros" és a "nagyhercegség" kifejezésekkel teszik világossá a beszélgetés tárgyát. Látszólag gyenge indok ez az átnevezés ellen, de mégsem az.

4. Henrik uralkodói jogai

Luxemburgban az uralkodónak a papírforma szerint elég széles jogköre van, de a hagyomány szerint azzal nem illik élnie. Ahogyan azt más hivatalban lévő uralkodóknál is látható volt, a pártpolitika felett áll, az ország első képviselője, az ország első számú védelmezője. A tényleges feladatkör klasszikusan olyasmi, amit a spanyol királynál, I. János Károlynál is láttunk, vagyis Luxemburg legbefolyásosabb nemzetközi lobbistája és üzletkötője.

Henrik ezt a feladatát teljesen jól ellátta, talán nyugodtan lehetne édesapjával egy lapon emlegetni. Aztán 2008-ban hoztak egy törvényt az eutanáziáról, amit nem volt hajlandó aláírni. Az alkotmány szerint az uralkodó az aláírásával hozzájárulását adja a törvényhez, tehát egyetértési joga van. Erre hivatkozva nem volt hajlandó aláírni a törvényt, mivel a tartalmával nem értett egyet,

lux_01.jpg

Nem lehetett nem arra gondolni, hogy a nagyherceget leckéztetik
(a kép forrása: Szabad Föld 2008. december 12. 2. oldal)

A politikai válságot egy alkotmánymódosítással oldották meg, egyszerűen elvették tőle az egyetértési jogot. Ezt a megoldást maga a nagyherceg ajánlotta fel, de azt nem tudni mennyire komolyan gondolta. Mindenesetre a módosítás megtörtént. Onnan kezdve az uralkodó csak kihirdeti képviselők által megszavazott törvényt, de egyetértési joga nincs. 

Ezzel meghatározták azt is, hogy az uralkodó a részére biztosított széles jogkörével nem élhetne akkor, amikor a választók akaratával vagy a választók felhatalmazását bíró képviselők akaratával menne szembe. Azóta sem jutott el idáig egy ügy sem, de akkor eldőlt, hogy a luxemburgi uralkodó a valóságban a nép képviselőivel együtt gyakorolja a hatalmat, nem az a helyzete, amit például Dániában láthatunk.

Ez egyébként nem volt meglepő, mert amikor 1912-ben hasonló helyzet állt elő, akkor az uralkodót ideiglenesen alkalmatlanná nyilvánították, így megkerülték őt. Ez a 2008-as eset megmutatta azt, hogy az uralkodó a maga hatáskörében tehet amit akar (királlyá minősítheti magát, címeket alapíthat és adományozhat, stb.), de a hatalmi erősorrendben pontosan kijelölt helye van.

5. Waringo

Luxemburg egy nyugati rendszerű jóléti állam, ami magában foglalja azt is, hogy vannak olyan vörös vonalak, amelyeket az uralkodó sem léphet át. Sőt, ha valakitől elvárják, hogy azokat tiszteletben tartsa, az éppen az uralkodó és az udvartartása. Erről szólt valójában a pénzügyminisztérium egyik korábbi vezetőjéről (nem miniszter volt, csak az egyik részleget vezette) elnevezett Waringo-jelentés.

A jelentésnek két fő megállapítása volt és nem lehet objektív módon megállapítani azt, hogy melyik szólt nagyobbat. Az egyik része az udvar által alkalmazott személyzettel foglalkozott, akik a jelentés szerint félelemben dolgoznak, ellentmondásos és hiányos kommunikációtól szenvednek, ezért nagy a cserélődés a soraikban. A másik része ezzel összefüggően taglalta azt is, hogy nem lehet különbséget tenni a magánprogramok és a hivatalos programok között.

Magyarországon sok a félreértés ezzel kapcsolatban, ezért annak idején nem is ment át ez rendesen a hírek közé. Az egyik dolog az, hogy vannak vezető politikai tisztviselők, akik nem tudnak "magánemberként" akármit megtenni, mert ők folyamatosan, a nap 24 órájában azt a tisztséget töltik be, amire kinevezték őket. Luxemburgban a nagyherceg és az uralkodó dinasztia közszereplést vállaló tagjai (is) ilyenek. Nem hivatkozhatnak arra, hogy "magánemberek", mert amíg a tisztséget viselik, addig ők 0-24 szolgálatban vannak, még a privát életükben is.

Az pedig egy ettől független dolog, hogy az állam csak a tisztségükkel kapcsolatban végzett tevékenységük kiadásait fedezi. Amikor ők nem a munkájukat végzik, akkor nem használhatnak fel olyan erőforrásokat, amelyeket közpénzből fizetnek, hanem a saját pénzükből kell fedezzék a kiadásaikat. Ezen tevékenységek közben is köti őket az, hogy ők azok akik, csak éppen a saját számlájukból kell kifizetniük a felmerülő összes mindent.

Például amikor a nagyhercegi pár egy hivatalos látogatásra megy egy másik országba, akkor annak a teljes költségét a luxemburgi állam fedezi, amibe beletartozik a személyzet és a közlekedésre használt eszközök is, a legapróbb dolgok is. Amikor viszont csak úgy elmennek vadászni, akkor nem vehetnek igénybe ehhez állami erőforrásokat. Az egy magánprogram, amelyre elő van írva, hogy az állam mit ad és mit nem. Amit az állam nem fedez, azt ők kell kifizessék.

Ez a jelentés azt sérelmezte, hogy ez a különválasztás nem történt meg. Sőt, nem lehetett megállapítani sok esetben azt sem, hogy egyes programok magánprogramok vagy hivatalos programok voltak, mivel objektív módon inkább magánutaknak minősültek, de a felhasznált erőforrások hivatalos programnak kategorizálták.

Amikor az erről szóló híreket olvastam, akkor bennem is felmerült, hogy Magyarországon egy ilyen helyzetből nem lett volna botrány. A legtöbb itt élő ember sajnos teljesen természetesnek tartja azt, hogy:

  • nem a szervezeti szabályzatban megjelölt személy hozza a döntéseket, hanem egy bizalmas;
  • nincs olyan szervezeti ábra és egyértelmű munkaköri leírás, amely lehatárolná a döntési jogköröket, a feladatokat (világosan jelezve azt is, hogy ki adhat utasítást és mire, illetve ki nem és mire nem!);
  • sok a kilépő személy a belső problémák miatt;
  • nem ismertek az alkalmazottak felvételére a konkrét szabályok;
  • az egész rendszer "tulajdonosa" (tehát a nagyhercegi család) magáncélra is igénybe veszi az udvari szervezetet.

Nem szeretném eldönteni azt, hogy Magyarországon hány munkaszervezetben ez a nap valóság, de gondolom mindenkinek vannak erről élményei. Nálunk ezt természetesnek tartjuk, alkalmazkodunk hozzá (legalábbis a többség), ott pedig ebből országos botrány tör ki, amelynek a rendezésében az államfő és a miniszterelnök is személyes felelősséget vállalt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy senki nem vonta kétségbe a jelentés megállapításait.

Mellékszál volt ebben a jelentésben, de botrányként kelt önálló életre, hogy a helyzetért felelős személyt a jelentés a nagyherceg feleségében vélte felfedezni. A luxemburgi jog egyértelműen szétválasztja az uralkodó és az uralkodó házastársának a jogait, nem engedi egyiket sem átlépni a másik területére. A luxemburgi közélet nem tartotta elfogadhatónak azt, hogy a házastárs ilyen galibát okozzon, így az egyik legnépszerűtlenebb közéleti szereplővé vált, amit folyamatosan próbálnak orvosolni. Érdekes a luxemburgi udvar erre a helyzetre adott reakciója. Egy közleményt adtak ki, amelyben ígéretet tettek arra, hogy a kialakult helyzeten javítani fognak (semmi mentegetőzés vagy magyarázkodás!).

A nagyhercegné azóta számos ellenakciót indított, amelyben jóindulatúnak és humánusnak igyekszik feltüntetni magát. A 2019-ben elindult projektje, mely a megerőszakolt nőket védelmezi, sajnos az is ennek a részét képezi. Nem találtam friss adatokat, de valószínűleg Mária Terézia népszerűsége megnőtt. Az arculatjavítás egyes részei a médiában zajlanak, de az letagadhatatlan, hogy egy-egy hét során rengeteg "hétköznapi" emberrel találkozik és talán ez is segítette megfordítani a róla kialakult képet.

6. A trónváltás

Önmagában is érvényes problémafelvetés az, hogy meddig képes az uralkodói feladatokat ellátni egy ember? Ha ez az egészségügyi állapottól független - akkor van-e értelme a pozíciónak? Amennyiben pedig a pozíció valós munkavégzést jelent, amihez szükséges egy olyan egészségügyi állapot, amilyen a többi felelős vezetői tisztség ellátásához - akkor abból logikusan következik a lemondás, amint a érintett személy korlátozva érzi magát.

Ez az okfejtés azt diktálja, hogy Henriknek át kellene adnia a trónját. A Waringo-jelentés óta megtépázott népszerűség is indokolná, hogy amíg még van pozitív népszerűsége az uralkodónak, addig kellene nyugdíjba vonulnia. Ahogy a bevezető gondolatokban is utaltam rá, ennek már zajlik az előkészítése.

Mielőtt a trónörökösre térnénk rá, pár szót érdemes áldozni a luxemburgi republikánusokra. Azt nem lehet állítani, hogy ilyen emberek nem léteznek. Úgy általánosságban elmondható, hogy az emberek véleménye szerint az egyedi monarchiájuk (nagyhercegük van, de csak nekik az egész világon) olcsóbb és hatékonyabb, mint bármi más, Annak idején a Zöld Párt felvetette, hogy érdemes lenne újabb népszavazást kiírni, de a közbeszédben egy ki nem mondott egyezség született arról, hogy a jelenlegi monarchiánál nincs jobb megoldás. A rémisztő példa ebben a vitában Franciaország volt, amelyik nevében köztársaság, de a mindenkori elnöke nagyon is császári módon politizál, míg Luxemburg uralkodói republikánus államfőként viselkedtek a közéletben (ez a vita során pozitívumként hangzott el Henrik mellett).

Ebben a kedvező kép kialakulásában a néhai Sarolta nagyhercegnőnek kiemelt érdeme van, aki az USA elnökének személyesen magyarázta el azt, hogy Luxemburg nem német és megvédte (nem is egyszer) az ország önállóságát. Sokat tett érte János nagyherceg is (Sarolta fia, Henrik apja), akinek a gazdasági reformötletei miatt az ország lehagyta az egykor őket uraló Ausztriát és Németországot is. Henrik összes ügyetlenkedése sem volt elég ahhoz, hogy ezen a pozitív képben komoly kár keletkezzen.

Persze a köztársasági mozgalom létezik. Vive d' Republic (Éljen a köztársaság) néven szerepelnek. Érdekesség, hogy a saját kommunikációjuk szerint is az I. világháború utáni 48 órás köztársaság nem a luxemburgi republikanizmus kezdete volt, hanem a vége, e miatt pedig a politikai elhalásának is az ideje.  A valós támogatottságuk mindenesetre elég a szervezetük működtetéséhez, de a saját bevallásuk szerint is nagyon kevesen vannak. A politikában józansággal és humorral remélnek majd sikert aratni, de mivel az alapvető üzenetük nem szimpatikus az embereknek, nagy áttörésre mostanság ők sem számítanak.

Az államforma ügyében javasolt népszavazást összesen 700 fő támogatta, akikben benne vannak azok is, akik szerint jó a monarchia, csak ideje lenne egy újabb népszavazásnak az ügyben. Az országban 600 ezer lakos van és közel 300 ezer aktív szavazó. Ebből is látható, hogy a támogatók száma valóban nagyon alacsony.

lux_10.jpg

Luxemburg leendő nagyhercege és a felesége
(a kép forrása: CBS News)

A trónváltás esetén Vilmos herceg lenne az új uralkodó, akit Luxemburgban inkább Guillaume herceg néven emlegetnek. Az uralkodásra való felkészítése kifejezetten jól sikerült, de mégsem vált népszerű személlyé. Valahogy túl semmilyen személyisége van ahhoz, hogy annyira meg tudja fogni az embereket, mint például az édesapja.

A luxemburgi udvar propagandagépezete (bár ők nem így nevezik magukat, de a működésük lényegét tekintve mégis erről van szó) már megmutatta a nagyhercegné személyén keresztül, hogy képes pozitív médiaképet kiépíteni. Valószínűleg az előttünk álló hónapokban annak lehetünk majd a szemtanúi, hogy egy a közélet számára jellegtelen és érdektelen személyiségből, hogyan lehet felépíteni egy valamilyen módon vonzónak tűnő politikai arculatot.

Források

CBS News

Népszavazások honlapja

Luxemburg nagyhercegének honlapja

Luxembourg Times

Paris Match

Republikánus mozgalom

Szabad Föld 2008. december 12.

Térképszoba

The New York Times 

Címkék: luxemburg 2024