Az elmúlt hetekben megjelent pár hír Olaszországban arról, miszerint Líbiában előkészítik a monarchiát. Valóban így van?

Olaszországban furcsa hírek kezdtek el terjedni. Ezen hírek szerint Líbiába vissza fog térni a királyi család feje, hogy a hatalom átvételéről tárgyaljon. A trónkövetelő szerint ez nem igaz, csak a líbiai kormányfő terjeszti ezeket. Utólagosan úgy néz ki, hogy visszatérésről szó sem volt, mert a beharangozott napon, vagyis február 14-én, valóban nem történt semmi. Akkor mi értelme volt az egésznek? Mi történik most Líbiában?

Líbia leendő királya?
(a kép forrása: El Independiente)

Már a hírverés kezdete óta készültem egy bejegyzéssel Líbia furcsa monarchiájáról, de sajnos így aktualitás nélkül kerül az asztalra ez a téma. Talán majd egyszer tényleg történik valami és e miatt érdekes lesz visszatekinteni rá.

Líbiáról

Líbiának még csak a XX. századi története is elég bonyolult ahhoz, hogy pár sorban el lehessen intézni és közben ne állítsunk olyanokat, amelyek sok-sok kiegészítésre szorulnának. A téma miatt mégis meg merek próbálkozni egy ilyennel, de előre elismerem azt, hogy ez egy durva leegyszerűsítés.

Lehet azon elmélkedni, hogy létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy Líbia. Az ilyen felvetések teljesen jogosak, hiszen nem egy eleve összekapcsolódó területről van szó. A mai állam 18 magyarországnyi méretű, ami talán nem mond sokat. Ezen a nagy területen 6,6 millió ember él, de úgy, hogy az ország nagyobb része lakatlan. Az északi, vagyis a tengerparti rész a lakottabb, majd ahogy haladunk délebbre, általában csökken a népsűrűség.

Így látták Magyarországról Líbiát 1964-ben
(a kép forrása: Világesemények dióhéjban 1964. május 1. 44. oldal)

A lakosság nagyobb része négy etnikumhoz tartozik. Ezen klasszikus felosztás arabokról, berberekről, tuaregekről és tubukról szól. Az arabok és a berberek eléggé összekeveredtek, a tuaregek pedig eleve berberek, ezért csak a tubukról lehet olyat elmondani, hogy önálló csoportként léteznek. Ők a déli részeken élnek, főleg oázisokban lakva kertészkednek, félnomád életet élve. A másik három csoport inkább törzsi alapon szerveződik, de a nyugati városias jellegű életforma jellemzőbb rájuk.

Ilyen háttérrel nehéz egységes jellegű államot szervezni, holott a II. világháború után a győztesek ezt tűzték ki célnak. Az angolok és az USA egy eleve egységes államban gondolkodtak, Olaszország azonban szerette volna magába olvasztani, hiszen számukra Líbia (északi része) magától értetődően olasz terület. Amint azt tudjuk, nem az olaszok javaslata győzött. Ebben az is benne volt, hogy a britek számoltak egy esetleges egyiptomi kivonulással, ez esetben pedig Líbia lett volna az Egyiptomot "helyettesítő" állam.

Az új állam élére a britek egy olyan embert kerestek, aki felé volt bizalmuk, valamint volt belső tekintélye is, hogy a lakosság felsorakozzon mögé. Ehhez nagyon ideálisnak tűnt az I. Idrisz (1890-1983) néven ismertté vált személy, akit 1951-ben kineveztek Líbia királyává. Egész pontosan az történt, hogy Idrisz megbízható és ügyes volt, ezért azt gondolták, hogy a hatalmas területet képes lesz birodalommá szervezni. Amint azt a mából visszatekintve tudjuk, ez a kísérlet bizonyos mértékben sikeres volt.

I. Idrisz uralkodása 

Idrisz 1951 és 1969 közötti uralma akár egy sikertörténet is lehetne, hiszen a számokat tekintve kijelenthető, hogy egy nagyon szegény sivatagi országból egy elég gazdag országgá vált. Az addig minimum 3 országból álló politikai entitást egyetlen országba tömörítette, valamint felkerült a világ legjelentősebb olajtermelői közé. A szépséghiba egyedül az volt, hogy a lakosság túlnyomó többsége nyomorogva élt, semmit sem éreztek a rájuk hulló dolláresőből.

Idrisz 1916 óta már lényegét tekintve uralkodója volt egy a mai Líbia területén található csoportnak, akiknek kifejezett céljuk volt egy egységes állam megteremtése. A határokat illetően nem gondolkodtak akkora államban amelyik végül összejött, de az akkori területeikhez képest mindenképpen egy nagyobb részre fájt a foguk.

Idrisz, Líbia egyetlen királya, aki jogi szempontból is királyként volt uralkodó az ország felett
(a kép forrása: Royal Ark)

Idrisz ügyesen tárgyalt minden európai féllel, nem egyszer egymás ellen is kijátszva őket. Ennek az olasz birodalmi célokat dédelgető politika vetett véget. Számukra Idrisz ellenség volt, hiszen az olasz befolyást sem tartotta hosszabb távon elfogadhatónak. Ezért száműzetésbe vonult, ahol az amerikaiak, a britek és a franciák egy olaszokkal ellenséges szövetségest fedeztek fel benne, aki mögött még egy hatékony fegyveres erő is állt.

Egy birodalom, élén egy királlyal, mindez a nyugati demokráciák mintájára bevezetett demokráciával, finoman szólva sem rendelkezett hagyományokkal az országban. A líbiaiak mégis elfogadták, mert a király és a körei egy működőképes rendszert kovácsoltak össze. A parlament úgy állt össze, hogy abban a törzsek vezetői kaptak benne helyeket. A szavazók el sem tudták képzelni, hogy ne őket válasszák meg, hiszen a törzsük vezetése egyébként is az ő kezükben volt.

Ez az elit részesült az olajvagyonból, ami nagyon gazdaggá tette őket. Természetes volt, hogy támogatták és tisztelték a királyt, aki mesés gazdagsághoz juttatta őket. A lakosság felé ebből nem sok jutott el, sőt, a lakosság nagyobb része sokkal szegényebb lett. Igaz, hogy az országban előbb kaptak választójogot a nők, mint Portugáliában vagy Svájcban, ez azonban nem volt válasz a nyomorra.

A király ekkor az olajcégek felé fordult. A Líbiában lévő (zömmel amerikai) cégek úgy kaptak lehetőséget a kitermelésre, hogy annak idején az sem volt biztos, hogy van olaj a sivatagban. Ezért a nagyon sok pénzbe kerülő kutatást úgy vállalták el, hogy az esetlegesen elinduló kitermelés hasznainak az 50 százalékát kérték. A helyzet eleinte reménytelennek tűnt, volt olyan amerikai cég, amely iszonyú sok pénzt költött el, de nem talált olajat - csak a kutatás utolsó fázisában. A cégek ezért villámgyors kitermelésbe kezdtek. Az egyik évben Líbia még sehol sem volt olajkitermelőként, aztán a semmiből a 11. legnagyobb lett egyetlen év leforgása alatt.

A király követelése az volt, hogy az olajszerződéseket tárgyalják újra és ne vigyenek ki a cégek az 50 százalékot, hanem sokkal kisebb részesedésük legyen. Az angol cégek bele is mentek volna ebbe, ha az országuk továbbra is bérelhet katonai támaszpontokat, de az USA nem. Innen indult el Idrisz bukása.

Kadhafi uralkodó volt?

Idrisz azért lett király, mert a nyugatiak azzá tették. Mivel szembement a nyugatiakkal, adott volt az is, hogy valamikor sor került a megbuktatására. Ma még nem ismerjük pontosan, hogy melyik ország milyen terveket készített a király leváltására. Az tény, hogy két katonai csoport is szervezkedni kezdett. Az egyik ilyen csoport befolyásos katonai vezetőkből állt, akiknek a győzelmére számítottak az amerikaiak és a britek is. Mivel őket mind az amerikaiak, mind a britek barátokként kezelték, ezért borítékolható volt a sikerük.

A sikeres hatalomátvételt végrehajtó Kadhafi (1942-2011) hiába tanult annak idején Angliában, nem volt a britek embere. Minden titkosszolgálat látóterében volt, de senki sem ítélte őt és a tiszttársait esélyesnek, mivel nagyon fiatalok voltak. A különböző elbeszélések tanúsága szerint, valamelyik szovjet szolgálat 1966-ban, éppen Angliában kezdett el vele dolgozni, de ezt hitelesen még senki sem tudta bebizonyítani (ha mégis, akkor még nem találkoztam ezekkel a bizonyítékokkal). Valami olyasmi történt, hogy az angolbarát felfogású fiatal tiszt a britek elutasításával és lekezelő magatartásával találkozott, ezért tudták megkörnyékezni.

Amikor Idrisz király elment külföldre, akkor őt a koronahercege helyettesítette. Idrisz király azonban már az elutazása előtt is jelezte, hogy a béke kedvéért kész lenne lemondani a javára, hogy ő legyen az új király. Ez a forgatókönyv elvileg elfogadhatónak tűnt a nyugatiaknak is, persze azzal a feltétellel, hogy a valódi irányítás a tapasztalt katonai vezetők kezébe fog kerül, akik a lakosság nyomorának az enyhítésére majd nagyobb figyelmet fordítanak.

A királyi hatalom közelébe került koronaherceg mindkét katonai csoporttal tárgyalásokat kezdett. Az idősebb katonákkal még a hatalomátvétel napját is egyeztette. A megbeszélt "államcsíny" előtt még azonban fogadta Kadhafit és a társait, mivel fontos alakulatok vezetőiként nekik is jutott volna valamilyen szerep. Kadhafiék azonban nem egyezkedni mentek el, hanem egyszerűen (rövid, de eredménytelen alkudozás után) letartóztatták a koronaherceget és bejelentették a hatalom átvételét. A koronaherceg persze hivatalosan bejelentette a hatalomról való "önkéntes" lemondását és mindenkit felszólított az új rendszer támogatására. Mivel ezek a fiatal tisztek az érdemi katonai erőt jelentő alakulatok közvetlen parancsnokai voltak, a hatalom átvétele sikeresen megtörtént.

Kadhafi Líbiájáról azt szokták mondani, hogy köztársaság volt, de a berendezkedése rengeteg tekintetben inkább monarchikus jelleget öltött (hasonló ahhoz, amit Romániában is kialakult Ceausescu alatt, de lehetne még felsorolni más országokat is). Bár szavakban eleinte elutasította mindkét nagyhatalomnak a politikáját, amint tudjuk mégis a szovjet rendszer szövetségese lett. Ő maga abban hitt, hogy az arabok képesek lesznek egy új világhatalommá válni, ami aztán nem történt meg. A XXI. századra a pánarab elképzeléseit pánafrikaira módosította, ami a jelenből nézve egy ígéretesebbnek projektnek mondható.

Az már kevésbé ismert tény, hogy Kadhafi 2008-ban (augusztus 29-én) megválasztásra került, mint az afrikai királyok királya. Egyes hírek szerint ezt a kinevezést egy koronázás is követte 2009-ben, de ez nem igaz, csak az afrikai egységszervezet élére való kinevezését ünnepelték egyesek úgy, mintha megkoronázták volna. Kadhafi akkor állt elő az elképzelésével, miszerint az EU mintájára létrehozott AU-ból, legyen Afrikai Egyesült Államok. 

Ezt a beiktatást sokan megmosolyogták, ezért magyarázatot igényel. A 2008-ban a megválasztásra összegyűlt "csoport" ugyanis valóban az afrikai királyok nagyobb csoportjából állt. Ezek mind olyan személyek voltak, akik legálisan viselik a királyi címüket. Afrikában sok köztársaságban működnek az úgynevezett szubnacionális monarchiák, ahol bár maga az állam republikánus jellegű, mégis elismerik egy bizonyos népesség és terület felett az egykori dinasztiák szuverenitását, annyira, hogy azt pár helyen az adott ország alkotmánya is védelem alá veszi. Az ilyen királyok voltak azok, akik Kadhafinak adták az "afrikai királyok királya" címet 2008-ban.

Amikor Kadhafi 2009-ben 1 évre az AU elnöke lett (mindig 1 évre valamelyik tagállam államfője az elnök), akkor azt ezek a királyok úgy ünnepelték, mintha a királyukat megkoronázták volna. Az érem másik oldala, hogy Kadhafi nagyon sokat harcolt egy újabb +1 évért, amit az AU tagállamok politikusai nem engedtek neki. Ezt látva indított útjára egy olyan mozgalmat, amely az ellenálló országokban alulról építkezve próbált nyomást gyakorolni az államok vezetőire, hogy jöjjön létre az Afrikai Egyesült Államok.

Ez a politikai projekt egyébként jóval nagyobb támogatást élvez, mint ahogy elsőre tűnik. Az egész kontinensen vannak hívei, akiknek főleg a külföldiek katonai, politikai és gazdasági kiszorítása tetszik, e mellett a nyersanyagok kivitelének a leállítása és így tovább. Az ő szemükben Kadhafi egy mártír, akit szerintük a projekt elindítása miatt töröltek el az élők sorából. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a 200 afrikai királynak a politikai hatalmát a területükön élők nagy többsége elfogadja, így az elképzelés mögött van valós tömegtámogatás.

A mai örökös(ök)

A líbiai királyi család tagjai idővel külföldre kerültek, talán soha nem is gondoltak arra, hogy valaha is reális esélyük lesz a hatalmukat visszaszerezni. Kadhafi halála után itt-ott megjelent Idrisz király képmása, ami jelzett valamit a monarchia felé ébredő nosztalgiából. Mivel az emberek annak idején nyomorogtak a monarchiában, a nemzetközi politika nagyjai nem nagyon adtak esélyt arra, hogy ebből a nosztalgiából feléledhet valamilyen komoly politikai erő.

Idirsz király koronahercege Hasszán El Rida (1928-1992) volt, akit először börtönre ítéltek, majd egy idő után őt és a családját egy strand kabinjaiba költöztették ki a házukból. Ez volt a "nép bosszúja" azért, mert a család nem engedte az országba ömlő pénzt a lakosság felé áramlani.

Amikor agyvérzést kapott, akkor Kadhafi őt és a családját elengedte az országból. A koronaherceg állapotán már nem tudtak sokat javítani. A halála előtt megnevezte az örökösét, a második fia személyében. Ő Mohammed Szanusszi (1962).

Mohammed Szanusszi 1992 óta életben tart Londonban egy szervezetet maga körül, amelyet tekinthetünk királyi udvarnak is. Ez a szervezet a "Mozgalom az alkotmányos legitimitás visszatéréséért" nevet viseli. A szervezet célja az 1951-es alkotmány helyreállítása, ide értve a monarchiát is. Maga a csoport 2011-ben került a figyelem középpontjába, amikor esélyt kaptak Líbiában a bemutatkozásra.

Ezen a ponton viszont muszáj elismerni azt is, hogy Szanusszinak van egy komoly kihívója. Nem a saját családján belüli egyik rokonára gondolok (van ilyen is, de nincs súlya), hanem Kadhafi 1972-ben született fiára. A neve Szaif, (volt ilyen néven egy másik fiú is, ezért fontos a születési dátum). Szaif a "nemzetközi üldözött" szerepből ráadásul a hivatalos államfőjelöltek közé került. Bár Líbiában még nem tartották meg az eredetileg 2022-re tervezett elnökválasztást, Szaif mai napig az egyik esélyes jelölt.

Szaif is koronaherceg a maga sajátos módján
(a kép forrása: index.hu)

Szaif esetleges elnöksége valójában azonos lenne Kadhafi és rendszere minimum részleges rehabilitációjával, ami a lakosság egy nagyon jelentős részének nem fogadható el. A lakosság egy másik része azonban ragaszkodik Szaifhoz és a személyében képviselt politikához. Nem zárható ki az sem, hogy ez az állam feldarabolását hozhatja el (ez már a valóságban megtörtént, csak senki nem deklarálja).

Ennek a történetnek van jó pár magyar vonatkozása is, amelyet nem nagyon tártak fel az elmúlt években. A kulcsszereplő ebben Kadhafi második felesége, aki annak idején Farkas Zsófia néven született, illetve neki a testvére, Farkas Fatima. A családon belül a magyar származás egy ismert és ápolt dolog volt, nem véletlenül avatkoztak bele a francia elnökválasztásba, szintén egy magyar származású jelöltet támogatva (és állítólag ennek köze volt Kadhafi bukásához, melyet egy kétes indokoltságú katonai akció segített elő).

Kadhafinak van egy másik gyereke is, Aisha (1976). Az ő politikai befolyása egyébként sem volt elhanyagolható az apja vezetése idején. Annak ellenére, hogy 2011 után üldözötté vált, az utóbbi években egyre több vele kapcsolatos szankciót eltöröltek. A növekvő népszerűsége ma már ott tart, hogy Afrikában egyre több helyen az apja politikai utódjaként ünneplik. Erre el is kezdett építkezni, így még okozhat meglepetéseket.

Kadhafi Aisha nevű lánya, még 1983-ban, valahogy nem tűnik líbiainak
(a kép forrása: Aisha-t támogató oldal)

Létezik egy tévhit, miszerint Kadhafi felesége nagyon sokáig nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Ez nem igaz. Ha valaki fellapozza az 1979-es romániai újságokat, akkor láthat róla fényképeket. Igaz, hogy Ceausescuék miatt nagyon erősen retusálva lettek a képek, de azokon a képeken is jól látszódnak a feleség arcvonásai, legalábbis amit a kendő nem takar el.

Líbia és Románia vezetői között sok publikus találkozó volt, ezért éveken át közöltek fényképeket az akkor huszonéves korai végéhez érő, harmincas évei elején járó asszonyról. Persze azt el kell ismerni, hogy az erősen retusált képek alapján veszélyes dolog határozott megállapításokat megfogalmazni. A lényeges ebben az, hogy a hírekkel ellentétben nem élt elvonultan, hanem szerepelt a sajtóban. Ma sokan a világ leggazdagabb női közé sorolják, a valós tartózkodási helyéről pedig senki nem tud semmit. Egy időben rebesgették, hogy valamelyik európai országban él, de erről nem került elő közvetlen bizonyíték.

Kadhafi második felesége, aki akkor már Safia Farkash néven volt ismert
(a kép forrása: Előre, 1979. április 11. 2. oldal, a színes képet Aisha saját maga hozta nyilvánosságra)

Ha valaki elkezdi a magyar vonatkozású szálakat felgöngyölíteni, elég sok érdekességet találhat. Ezt a kutatást a németországi sajtó munkatársai valamiért leállították. Ez azért érthetetlen, mert lettek volna olyan érdekes adatok, amelyek megírása semmilyen érdekeket nem sértett volna. Ilyen például Aisha születési dátuma, ami "véletlenül" karácsony napjára esett - de valamiért nem akarták tovább feszegetni Aisha furcsa hátterét.

Miért fontos ez? Azért, mert a mai napig létezik a család megmaradt részének egy nagyon erős támogatottsága. Erről pedig érdemes megemlékezni akkor, amikor Szanusszi esélyeit latolgatjuk, mert a "sikerei" nem mérhetők össze a Kadhafiak időről-időre elért meglepő mértékű sikereivel. Olyan, mintha a nagypolitika kulisszái mögött már folyna valamilyen alku a visszatérésükről és a családtagok teljes rehabilitációjáról.

A "hivatalos" trónörökös talán azt könyvelheti el legnagyobb sikerének, hogy a Kadhafi gyerekek édesanyjának elvi (vagyis a véleményem szerintem hamis) születési helyén lévő törzsek, ő mögé sorakoztak fel. Azt persze nem fedte fel Szanusszi, hogy a Kadhafi gyerekek édesanyja nem ott született, de önmagában a törzsek támogatása eléggé árulkodó jele annak, hogy a feleség születési helyéről fabrikált történet nem stimmel. Volt ebből némi összeszólalkozás a trónörökös és Kadhafi családja között az interneten, de sajnos a képanyagot nem mentettem le, ma pedig már sehol nem érhetők el.

Szanusszi visszatérését leginkább Spanyolország támogatja. A spanyol politikának jól jönne egy szövetséges Líbia, ők ezért beálltak a néhai király örököse mögé. A francia és az olasz politika érthető módon attól teszi függővé a támogatást, hogy a számukra fontos afrikai ásványkincsek szállításához miként viszonyul az új rendszer. Szanusszi ebben a dologban akármit is mond, súlytalannak látszik.

Szanusszinak kétségtelenül vannak támogatói, köztük jelentős személyek is, de nagyon kevesen vannak. A monarchiájának a hazai képviselői azzal érvelnek, hogy a közösségi oldalaikon mennyi követőjük van. Ezeket összeadva (nem foglalkozva az átfedésekkel) legfeljebb egy 30 ezres támogatói körről beszélhetünk. Mindez azért komolytalan, mert csak önmagában Aisha hivatalosnak oldalának 226 ezer követője van. A 30 ezres tábora líbiai választók között nagyjából 1-1,5 százalékot jelentene. Ezt pedig érdemes azzal összevetni, hogy Kadhafi említett fiának van pártja, területe és alulról becsülve is olyan 36-40 százalékos biztos támogatottsága.

Szanusszi honlapja arról árulkodik, hogy a visszatéréséhez Líbia polgárainak a felkérésére vár, ami ez év februárjában elmaradt. Ő azt állítja, hogy Líbia utolsó alkotmányos pillanata a monarchia volt, ezért szerinte ahhoz kellene visszatérni a politikai stabilitás érdekében. Akkor - mondja ő - jogbiztonság volt, de arról hallgat, hogy ez miként hozna létre bármilyen pozitív változást a jelenben. Sokan vélekednek erről úgy, hogy ez csak egy tartalom nélküli kijelentés.

Az elmaradt februári nagy visszatéréséről azt gondolom, hogy mivel Szanusszinak nagyon csekély a támogatottsága, ezért az elmúlt hetek hírveréseinek a célja az volt, hogy növeljék az ismertségét. Azt majd meglátjuk, hogy sikerült-e elérnie valamit, bár a véleményem szerint a válasz egy határozott nem.

Források

A trónörökös honlapja

BBC Kadhafi királyságáról

Családi Kör 2004/29. 20-21. oldalak

El Independiente interjú 2023-ban és cikk

Előre, 1979. április 11. 2. oldal

France 24 és itt is

Independent

Kadhafi fia pártjának az oldalát az elmúlt napokban elérhetetlenné tették, archívált verziók viszont maradtak

Kadhafi lányának hivatalos oldala

Kadhafi lányát támogató oldal

News24

Libya Herald

Magyar Hírlap 1969. szeptember 2. 3. oldal

Magyarország 1965/9. 10. oldal

Magyarország 1967/49. 8. oldal

Magyarország 196/15. 12. oldal

Magyar Szó 1969. szeptember 2. 1. és 3. oldalak

Royal Ark

The Libya Observer

Times of Malta

Valóság 1969/11. 116-118. oldalak

Világesemények dióhéjban 1964. május 1. 35-44.