Andorra

Andorra Európa egyetlen diarchiája, ami azt jelenti, hogy az országnak két uralkodója van. Már önmagában ezért is izgalmas téma ennek az országnak a működése.

Andorra nagyjából akkora, mint Debrecen, viszont csupán 85 ezer ember lakik ott (Debrecenben kb. 200 ezer). A kis területéhez képest meglepően sok a települések száma, persze kicsi településekről van szó. A rendkívüliségét az is fokozza, hogy ez a világ egyetlen katalán nyelvű állama.

Az országot monarchia helyett diarchiának nevezzük, mert két herceg tölti be az államfői posztot, akiket társhercegeknek neveznek. Jelen pillanatban az államfői hivatalt két társherceg, egy kijelölt utód, két személyes képviselő, valamint egy kabinetigazgató, tehát összesen 6 ember személyesíti meg.

Az egyik társherceg a francia állam mindenkori elnöke, a másik pedig Urgell egyházmegyének a mindenkori első embere, akit püspöki társhercegnek neveznek. Őt még akkor is így nevezik, ha éppen egy érsekről vagy esetleg egy bíborosról van szó. Ők Andorra uralkodói. Hogy alakult ez ki? Hosszabb, 8 alcímből álló bejegyzés fogja ezt most bemutatni. 

I. A diarchia kialakulása

Andorra eredetét az őshonos lakói Nagy Károlyig vezetik vissza. Az akkori lakosok utolsó bástyaként sikeresen védték meg a keresztény birodalmat a muszlimokkal szemben. A terület urai akkoriban váltak grófokká. Mivel az "igazi" császártól kapták a címüket, sikerült komoly befolyáshoz jutniuk a térségben.

Az Andorra feletti uralom kérdése rendszeresen előkerült, mivel Andorra egyike azon kevés átjáróknak, mely összekapcsolja a félszigetet és a kontinenst. Az egymással szemben álló felek 1278-ban kötöttek egymással egy szerződést. Ennek a lényege az, hogy a terület feletti uralomért nem vívnak egymással háborút, ilyen célokra nem veszik igénybe az ottani területet vagy a lakóit, hanem egyszerre mindketten a terület urának számítanak, mint társhercegek.

Az egyik vetekedő földesúr Foix grófja, a másik Urgell grófja volt. Foix grófi címe azonban a francia királyra öröklődött, majd a mindenkori francia államfőre. Urgell akkori grófja az egyházmegye vezetője lett, így az ő társhercegi címe az egyházmegye mindenkori vezetőjéhez került. A helyzetet úgy tekintette a francia állam, hogy Andorra francia terület. Természetesen a pápa is így értelmezte a helyzetet, sőt, a mai napig is így gondol rá. A mindenkori spanyol király, aki nagyon sokáig személyesen választotta ki az egyházmegye vezetőjét, szintén így tekintett Andorrára.

Annak ellenére, hogy Franciaország, Spanyolország és a Vatikán is a saját részének tekintette az országot, ilyen értelmű jogszabályokat is kiadtak, néhány rövid kivételtől eltekintve Andorra független és önálló tudott maradni. Sőt, Európában ritka, de még a határai sem módosultak. Az ok nagyon egyszerű, Andorra földrajzi helyzete.

Az ország ugyanis a Pireneusok magasabb részein helyezkedik el. A települések általában a völgyekben alakultak ki, de ezek is 1000 méteres magasság körül fekszenek. Összesen 65 hegycsúcs helyezkedik el a területen, melyek többsége 2500 méter feletti. Ilyen magasságban nagyon nehéz a hadsereg felszerelését szállítani. Ráadásul a magashegyi levegőn a szervezetnek idő kell az alkalmazkodáshoz. Egy komolyabb haderő ilyen viszonyokhoz való kiképzése, a hadviselés egyéb költségeit is figyelembe véve, nem kifizetődő vállalkozás.
and15.jpg

Ezen a térképen keresztül érthető meg a távolból Andorra különleges földrajzi helyzete
(a kép forrása: Etsy)

Andorra éppen ezért egy lehetőség is volt arra, hogy a környéken élő katalánok államiságának a képviselője legyen. A köztudatban úgy él a mai napig is, hogy Andorra az egyetlen katalán állam. Ettől még Barcelona a katalánok fővárosa, de Andorra különleges helyzete pár alkalommal lehetővé tette, hogy a katalán érdekeket képviselje. Ebben szerepe volt annak is, hogy Andorra nagyon szegény terület volt, az ott élők sokszor mentek át a környékre dolgozni, így a katalán ügyektől nem voltak elzárva. Annyira nem, hogy lehet hallani félig viccként, félig komolyan olyan véleményeket is, hogy Andorra fővárosa valójában mindig is Barcelona volt.

A kettős uralom nem volt ritka a környéken. Több vitatott terület sorsa felől is a szembenállók hasonló szerződést kötöttek. A költséges háborúzás helyett, inkább kétfele adóztatták a lakókat. Ez a lakóknak békét hozott, a földbirtokosoknak pedig kiszámítható bevételt. Ezeket a diarchiákat az egyre nagyobbra hízó államok idővel magukba olvasztották, csak Andorra maradt meg függetlennek.

Ezen a ponton viszont muszáj egy zárójelet nyitni és megemlíteni a Llívia nevű települést, amely Andorrához nagyon közel van. Llívia a francia államon belül található, a franciák és a spanyolok álláspontja szerint Spanyolország része. A lakók viszont a katalán állam egyik városának tartják magukat, ezt jelzi, hogy spanyol zászlót nem, katalánt viszont mindenhol láthatunk. A város hivatalos nyelve a katalán, ezzel is hangsúlyozva, hogy nekik nincs közük Spanyolországhoz.

A területet a francia és a spanyol határt megállapító XVII. századi szerződés hagyta meg a spanyolok kezén (a Pireneusoktól északra minden falu a francia királyhoz került, de Llívia nem volt falu, hanem városnak számított). Amikor a XX. században kitört a spanyol polgárháború, akkor a katalán köztársaságiak vonultak be a településre és azóta is katalánokként és republikánusokként határozzák meg magukat.

Amikor 2017-ben a függetlenségi népszavazás megtörtént, akkor a lakók 95 százaléka a katalán állam mellett döntött. A város helyzetét minősíti, hogy Spanyolország nem mert semmilyen rendfenntartó erőt küldeni a településre, miközben minden más katalán város szavazóhelységet megtámadtak. Úgyhogy Andorra már csak ezért sem lehetne a katalán államiság egyedüli képviselője. Ugyanakkor sem Llívia, sem Katalónia nem létezik a nemzetközi jog szerint államként, miközben Andorra az ENSZ tagállama.

Aztán valaki előhozakodhatna azzal is, hogy Andorra területe nem maradt változatlan, ugyanis 2015-ben módosult. Az egyik szomszédos francia település, melynek Porta a neve, fegyveres összetűzésbe keveredett Andorrával. Andorra ugyanis egy vízellátási probléma miatt belépett a település határán belülre, amit a helyi polgármester nem tűrt el.

A francia állam a problémát meglepő módon azzal orvosolta, hogy az érintett területet átengedte Andorra államának, a tulajdonjog ugyanakkor a francia településnél maradt. A francia település egyébként azóta sem elégedett a döntéssel. Ezért valóban nem teljesen helytálló olyat mondani, hogy az ország határai nem módosultak.

II. Andorra valódi függetlensége

Ha keresünk egy mérföldkövet Andorra önálló álammá válásában, akkor az 1860-as évekig kellene visszalépnünk. Akkoriban Monaco azzal igyekezett helyrehozni a tönkrement gazdaságát, hogy kaszinókat nyitott. Andorra ugyanezzel próbálkozott, de nem járt sikerrel. Ennek az oka az volt, hogy mindkét társherceg fellépett ez ellen. A francia állam betiltotta a kaszinókat, míg a püspöki társherceg vallási okok miatt elképzelhetetlennek tartotta, hogy a territóriumán kaszinók jelenjenek meg.

Ez a tilalom feldühítette a lakosságot, mert ők nem a jólétet hajszolták, csak rendes, a kornak megfelelő utakat szerettek volna, hogy Andorra jobban megközelíthető legyen. A hegyi viszonyok között nem lehet normális szállítást megvalósítani jó utak nélkül. A feszültség 1881 végén jutott el a fegyveres felkelésig.

Andorra fővárosa 1920-ban, nem éppen egy európai fővárost ismerünk fel a képen
(a kép forrása: IC Andorra)

Akkor Franciaország fegyverekkel szeretett volna rendet rakni, mely 7 hónapon át tartó harcokhoz vezetett. Andorra lakóinak nem volt gond a hegyekbe rejtőzni, ott közlekedni, majd onnan a megfelelő pillanatban csapásokat mérni, ez ellen a francia alakulatok nem voltak képesek védekezni. A francia állam felismerte, hogy értelmetlen fegyveres megoldással próbálkozni, ezért kiegyezést ajánlott.

Andorra képviselői megszavazták a kaszinók betiltását kimondó törvényt. Ez egyébként 1993-ig hatályban is maradt, Cserébe a francia állam vállalta az utak megépítését, valamint rengeteg korszerűsítési projekt elindítását. Ne felejtsük el, hogy Andorra lakói látták milyen fejlődés valósult meg Barcelonában, így a francia vállalás elég komoly fejlesztési ígéret volt. 

Andorra lakói akkor már úgy gondolkodtak, hogy ki kell vívniuk az önálló államiságot, köztársaság formájában. A diarchiát az elnyomásuk eszközeként fogták fel. Az andorrai törvényhozás ezért olyan jogszabályokat alkotott, amely fokozatosan kiüresítette az államfői posztot, az egyes jogköröket máshova delegálva.

Egyike azon kevés utaknak, amelyet megépítettek, a kép az átadáskor, 1913-ban készült, a műszaki állapota látható
(a kép forrása: IC Andorra)

A megígért modernizálás egyébként nem valósult meg. Andorra lakói a XX. század első két évtizedében is úgy éltek, mint 100 évvel korábban. Városiasodásnak szinte alig volt nyoma, még mindig szegény hegyi falvakat látott az oda látogató túrázó. A francia tisztviselők idővel már olyasmiket mondtak, hogy a terület egy bukolikus ékszerdoboz, meg kell őrizni abban a formában, mert úgy lesz majd hatalmas idegenforgalma. Ennek az álláspontnak a hivatalossá válásával a franciák rosszul jártak.

Egyrészt a francia állam szerződött Andorrával, miszerint a kaszinók helyett ők finanszírozzák a modernizálást, amit ezzel az állásponttal megtagadtak. Mivel nem voltak jó utak, ezért az idegenforgalom el sem jutott Andorrába. Az ott élők a környék idegenforgalmi központjait ismerték, pontosan tudták, hogy milyen fejlesztések megvalósulása után érkeznek a pénzes vendégek.

Másfelől azért is volt rossz politika ilyeneket mondogatni, mert nem akartak az andorraiak egy rezervátum kiállításai tárgyai lenni. Az andorrai közfelfogás szerint ők védték meg utolsó bástyaként Európát a muszlimoktól, így ők többre tartották magukat az ilyesféle statiszta szerepnél. Az emberek egyre inkább felháborodtak és teljesen elvesztették a bizalmukat a franciákban.

Végül 1933-ban, tavasszal, fordulat következett. A közelben egy vízerőmű építése miatt rengeteg vendégmunkás tartózkodott. A térség összes rendőri ereje az építkezéshez volt kivezényelve, mert a munkások a rossz körülményeik miatt sztrájkokat szerveztek. Ezt a helyzetet kihasználva felkelés tört ki az andorrai törvényhozás épületénél.

1933-ban ez volt a törvényhozás épülete, ezt "ostromolták" meg a "forradalmárok" úgy, hogy bementek és belülről kulcsra zárták az ajtókat
(a kép forrása: Al Dia)

A felkelők bementek az épületbe, belülről bezárták az ajtókat, majd az éppen ülésező képviselőket törvények megszavazására kényszerítették. Ezek a törvények megvédték a katalán nyelv használatát, megcélozták egy írott alkotmány elkészítését, valamint olyan jogokat léptettek életbe, melyek egyéni és kollektív szabadságjogokat adtak meg Andorra lakóinak.

A törvényhozásban ülő képviselők a szavazások után kitartottak amellett, hogy a döntés törvényes volt, mivel megegyezett az akaratukkal. Sem a francia állam, sem a spanyol állam, de még Vatikán sem fogadta el a változásokat. Mindegyikük puccsról beszélt. Ki is neveztek egy átmeneti testületet Andorra irányítására. Ám a franciákkal szembeni bizalomhiány olyan mélyen benne volt az emberekben, hogy a bizottságba kinevezett politikusok megtagadták a munkát, mivel a hivatalban lévő képviselőket tekintették legitimnek. A francia csendőrök elkezdték letartóztatni a renitensnek bélyegzett embereket.

Andorra ekkor megpróbált a nemzetközi közvéleményhez fordulni, melyben meglepően sikeresek lettek. Ebben szerepe volt az angol és a spanyol nyelvű sajtónak is. Mindkettő Andorra mellé állt, mindegyik a franciákkal szembeni ellenérzéseiktől voltak fűtve. Ez a nemzetközi ellenállás megtörte a francia politikusokat, akik a megszavazott új szabályok alapján engedélyeztek egy új választást. 

A francia csendőrök által felügyelt választásokon nem is annyira az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogy a felkelők által megszavaztatott törvények hatályban maradhattak. Ez a forradalom olyan átalakulás volt Andorra történelmében, amit Magyarországon 1848 tavasza hozott el.

III. Rövid királyság

Andorra lakosai reménykedtek abban, hogy végre beléphetnek a modernitás korába és a 150 éves lemaradásuk a múlté lehet. Ekkor megjelent az országukban egy karizmatikus ember, aki mindenféle jó dolgokat ígért nekik. Készített egy politikai programot, mely "Andorra az Andorraiaké" címet viselte. A politikai elittel is tárgyalásban állt, de közben járta a településeket és rengeteg emberrel találkozott. Ő volt Borisz Szkozirev (1896-1989).

Nagyon kevés dolgot tudunk róla, kis túlzással azt lehetne mondani, hogy szinte semmi sem biztos vele kapcsolatban. Az biztos, hogy 1917 után menekült el Oroszországból és a sokféle nyelvben való jártassága miatt a brit külügyminisztérium alkalmazta. Az is biztos, hogy volt érvényes holland útlevele, valamint Portugália is állampolgárságot adott a részére.

A francia állam felismerte a személyében a veszélyt, ezért 1934 tavaszán kiutasították Andorrából. Borisz a szomszédos spanyol területen létrehozott egy "királyi udvart", amelyből deklarálta a trónkövetelő céljait Andorrával kapcsolatban. Magát Andorra védelmezőjének és képviselőjének állította be, aki a franciák által elnyomott andorraiakat kívánja megvédeni. A francia legitimisták is mellé álltak, mert Borisz azzal az érveléssel állt elő, miszerint Andorra jogszerű társhercege nem az állam elnöke, hanem a francia király. Az orleanista francia trónkövetelő adott neki egy ismeretlen szövegezésű megbízást, ami alapján a király régensének minősítette magát, legalábbis az andorrai ügyekben.

Az andorrai parlament összeült. Ott megtárgyalták Borisz programját, amely Monaco, Liechtenstein és Luxemburg mintájára kívánta átalakítani Andorrát egy pénzügyi központtá, amit ma inkább adóparadicsomnak neveznénk. Nagy meglepetésre a parlament megszavazta Boriszt Andorra királyának!

Ennél nagyobb meglepetést okozott az, hogy Párizs nem kívánt beavatkozni, hiszen az ő felügyeletük alatt kapott felhatalmazást az ülésező parlament. A történetben kérdéses az, hogy a szavazás valóban megtörtént-e, mert a parlamenti iratokban nem találták meg a nyomait. Mindenesetre mindenki elhitte, hogy volt egy szabályszerű szavazás.

Szkozirev így I. Borisz király néven uralkodóvá vált, de nem volt ideje visszatérni Andorrába. La Seu d'Urgellben tartózkodott, ami Urgell egyházmegyének a székhelye. Onnan már királyként üzent hadat a püspöki társhercegnek, mint a másik társhercegi cím jogtalan bitorlójának. Mivel Borisz rengeteg interjút adott, a püspök ismerte a tartózkodási helyét. Mielőtt elindulhatott volna Andorra felé, őrizetbe is vették.

Egyébként a letartóztatás nem volt látványos. Összesen öt fő ment ki hozzá, akik nagyon udvariasan őrizetbe vették. Borisz és a spanyol hatósági kísérői egy rövid idő után vonattal utaztak el a spanyol fővárosba. ahol hivatalosan letartóztatásba került, de írhatott akármit, még interjúkat is adhatott. Azt nem tudni, hogy kapott-e gépírónőt az íráshoz, de sok jel szerint jelezte az igényét. Ismerve pár akkor keletkezett hatósági iratot, az sem lenne meglepő, ha valóban kapott volna egy titkárnőt. Az őrei ugyanis megválasztott uralkodónak tekintették, akivel inkább jobbnak tűnt barátságban lenni.

and03.jpg

Kevesen tudták, hogy Borisz a 80-as években legalább egyszer újra ellátogatott Andorrába
(a kép forrása: Rhein-Zeitung)

A püspöki társherceg kérésére egy jogi trükköt alkalmaztak Borisszal szemben. Spanyolországban volt egy törvény, ami gyorsított eljárást tett lehetővé a csavargókkal és a személyazonosságukat igazolni nem képes emberekkel szemben. Ennek a hatálya alá sorolták az őrizetben lévő királyt, így nagyon gyorsan kiutasították Spanyolország területéről. A pontos történéseket nehéz felvázolni, de az biztos, hogy jó ideig Portugáliában volt, mivel a portugál állam védelmet kínált neki.

Ezt követően sok helyen megjelent, többször is őrizetben volt vagy valamilyen táborban. Az is dokumentált tény, hogy az amerikai kontinensen céget alapított, ráadásul egy olyat, amit tipikusan hírszerző tevékenység elfedésére szoktak használni. Azt is tudjuk, hogy a feleségéhez és a gyerekéhez visszatérhetett Franciaországba egy rövidebb időre. Később a német hadsereg tisztjeként került elő, a háború végén még vádat is emeltek ellene a németekkel való együttműködés miatt. A története nem ért véget ekkor, mert állítólag 1956-ig, a szovjetek fogságában volt, akik nyugati kémtevékenység miatt fogták el.

Mind a francia, mind a spanyol politika hivatalos álláspontja az, hogy I. Borisz király nem volt más, mint egy csaló. Amennyiben részletesebben megismernénk a történetét, valamint a kreált előéletének a hibáit, a blog olvasóinak kísértetiesen ismerős lenne az egész ügy. Pont olyasmi, amit Julius vajda esetében láthattunk, ráadásul onnan még mindig tartozok onnan egy befejező résszel. Nos, ez a befejező rész éppen a Borisz-történet hasonlóságaiból próbálna válaszokat keresni.

and01.jpg

Albert Einstein és Borisz király
(a kép forrása: 3cat)

A lezáró bejegyzés azért nem jelent meg, mert évek óta várom egy dokumentumfilmes csapat munkájának a produktumát. Ők szinte mindenhova eljutottak, ahol Borisz megfordult és nagyon sok meglepetést ígértek. A forgatást egyébként most fejezték be és 2025 nyarán már publikus lesz a filmjük is. A film címe elég beszédes: Egy csaló, aki király volt.

Azt a film készítői elismerték, hogy Borisz tevékenysége nagyon hasznos volt Andorrának, ráadásul nem tűnik szélhámosnak. Ők úgy gondolják, hogy időnként akadnak nagyon ügyes csalók, Borisz pedig ezek egyike volt. Az álláspontom szerint Borisz valamelyik német titkosszolgálat megbízásából járt el. Részben azért is gondolom ezt, mert Julius vajda történetének a részletei és a Borisz-történet nagyon sok ponton egybevág.

Ráadásul ezt nem csak én gondolom így, hanem egy Gerhard Lang-Valchs (1951) nevű szerző is, aki magát laikus történészként mutatja be, de egyébként van doktorija történelemből, amit éppen Andorra modernkori történelmével kapcsolatos kutatásával szerzett meg. Ő könyvet is készített az egyetlen andorrai királyról, a címe: Boris von Skossyreff. Rey de los andorranos, agente de los alemanes, vagyis Boris von Szkozirev, az andorraiak királya, a németek ügynöke

Nos, a film készítői vitába szállnak ezzel az állítással. Szerintük amennyiben Borisz német kém lett volna, akkor Hitler utolsó életben maradt testőrének ismernie kellett volna őt, mivel időnként Hitler elé kellett volna járulnia. Az érintett testőr, vagyis Rochus Misch, a halála előtt még beszélt a filmesekkel, de nem ismerte fel Boriszt a fényképekről. Valahogy arról megfeledkeztek, hogy semmi oka nincs egy titkosszolgálat megbízásából ténykedő embernek arra, hogy személyesen megjelenjen az állam vezetője előtt. Azt, hogy vannak-e más bizonyítékaik, majd a film publikussá válása idején ki fog derülni.

and02.jpg

Az ember Jaltában - Hitler titkos parancsa Borisz Szkozirevnek, így hangzik magyarra fordítva egy 1982-ben kiadott könyv címe
(a kép forrása: Amazon)

Van még egy beszédes körülmény. A nyolcvanas években (valójában inkább az elején, még a 70-es évek lendületéből táplálkozva) a német neonáci szubkultúra elővette a még élő példaképeit. Előre látták, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor az utolsó életben maradt szemtanúkat majd az ő képviselőjükként fogják kezelni. Ezt egyébként nem akarták, ezért a hitelesnek tartott személyek útmutatásai alapján megmutatták kik tartoztak valóban az ő köreikhez. Így került sor a fenti könyv kiadására is, mellyel Szkozirevet a saját emberükként katalogizálták. A könyvben nincsenek bizonyítékok, csak egy történetet beszél el, miszerint Borisz francia katonatisztnek álcázva magát, jelen volt a jaltai csúcstalálkozón.

Annak idején, 2014-ben, a Rhein-Zeitung nevű újság készített egy valódi tényfeltáró sorozatot Andorra egykori királyáról. A sorozat elolvasásáért pénzt kérnek (a saját tapasztalataimról már írtam, senkinek nem ajánlom az ilyen előfizetéseket - ráadásul az újság el is bukott a megbízhatósági tesztünkön). A sorozat lényege egyébként az, hogy Borisz nem csupán Hitler idejében dolgozott Borisz a németeknek, hanem a II. világháború után is.

Egyébként ez nem lenne meglepő, hiszen a német titkosszolgálatokat a hitleri állam ilyen szolgálatainak a maradékaiból szervezték újra. Borisz családi okok miatt utazgathatott a keleti és a nyugati szektor között. Valójában az lett volna a furcsa, ha az egykori kollégái meg sem próbálták volna valamibe ismét bevonni. Ismerve a személyiségét, az is meglepett volna, ha nemet mond.

Teljes cikkeket nem szeretek beszúrni képként, de a téma ismeretlensége miatt most mégis megteszem. A lenti cikk egy korabeli tudósítás, amely egy másik trónkövetelőről számol be Borisz letartóztatása után.

Andorra trónjára volt egy másik pályázó is
(a kép forrása: Komáromi Lapok 1934. augusztus 1. 5. oldal - szerkesztett kép) 

Ő Fernando de la Quadra Salcedo (1890-1936), aki egy elismert történész. Még 1934 nyarának közepén (július 29-én) jelentette hármas trónigényét. Albánia, Andorra és Navarra trónjait követelte, mint Urgell grófjainak az akkor élt képviselője. A spanyol republikánusok azonban meggyilkolták, így az ilyen jellegű pályafutása nem teljesedhetett ki. Nem az andorrai állásfoglalása miatt ölték meg, hanem az egyéb politikai nézetei miatt. Érdekes lenne az ő megbízóinak a hátterét megismerni, de az elmúlt években nem sikerült egy lépést sem előrébb jutni.

IV. Csempészek évtizede

Akármi is történt Borisz körül, az 1934-es hivatalba lépése egy rövid, de írott alkotmány elkészítésével járt együtt. Az alkotmány politikai programja (Andorra az andorraiaké) a köztudatban maradt, de Andorra egy teljesen más helyzetbe került. A gazdasági világválság sokkal drasztikusabban éreztette a hatásait, mert az ország lakói egyébként is nyomorogtak, amit még jobban elmélyített a válság. Ehhez jött a spanyol polgárháború, majd a világháború. A lényeg akkoriban a túlélés lett.

Az események szempontjából fontos szerep jutott annak, hogy Andorrának nem volt rényleges államfője. A francia állam nagyjából megszűnt. A püspök Vatikánba menekült a polgárháború miatt. A spanyol határnál köztársaságiak telepedtek meg, valamint a katalánok egy része is felköltözött a hegyekbe a harcok elől. Andorra mindenféle csempészhálózatok útjába esett, ami nagyon kicsit enyhített a nyomoron. Miért?

and17.jpg

Andorrában a hegyi utakon szállítani nem volt egyszerű, a képen látható milyen volt az út; a lovon egy kiránduló ül, a lovat pedig egy gyakorlott andorrai vezeti, őket hordozónak hívták
(a kép forrása: antik képeslapok FB-oldala)

Andorrában a csempészet teljesen elfogadott volt, Fényes nappal végezték, a helyiek pedig pénzért vagy ajándékokért segítették a csempészeket. Sőt, nem ritkán maguk a lakók kezdtek csempészetbe, ugyanis ez nem volt egyszerű, különleges, több tudáselemből álló szakértelmet igényelt, ami sokuknak megvolt.

Ahogy a fenti képen is látható, az utak nem voltak éppen túl jó állapotban. Ezeken a rossz utakon nagy terhet csak állati erővel lehetett szállítani. A helyismereten kívül szükség volt szállásra, az állatokat is etetni, pihentetni kellett. Az andorrai emberek között volt sok úgynevezett "hordozó", akiknek volt gyakorlatuk ilyenben. Ők töltötték be sokszor a postás vagy a teherfuvarozó szerepét, nem ritkán a kirándulókat vitték ki a vad természetbe. Nekik voltak helyi kapcsolataik, akikhez rendszeresen betértek a munkájuk során, így a csempészethez eleve adott volt egy jól működő hálózat.

A probléma igazán azzal volt, hogy mások is elkezdték a csempészetet, akik nem andorraiak voltak. Amíg pénzt hoztak és szolgáltatásokat vettek igénybe, nem volt gond, mert a szállítandó is több volt, de az egyes idegen csoportok egyre többször fegyverrel estek egymásnak.

A helyi rendfenntartó erők nem tudták kezelni a helyzetet, így a francia csendőröket kérték fel beavatkozásra. Francia szempontból ez nem okozott gondot, elküldték az erősítést, akik a helyiek segítségével visszaszerezték a kontrollt. Ez a "rend" is előnyös volt, mivel Andorra ennek köszönhetően kémközponttá vált. Minden jelentősebb ország úgynevezett "kémközpontot" alakított ki, hiszen Andorrában könnyű volt megfigyelni a szállított termékeket és az egyéb érdekes információkat sem volt nehéz beszerezni.

Ez a helyzet nem hozott fellendülést, de enyhített a nyomoron. A csempészettel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a leírtak miatt nem volt kriminális értelmezése. Egy szállítással összefüggő, normális, tisztességes, ráadásul kemény munkának tartották. Ez a mai napig nem változott meg, a környéken élők egy normális, alkalmi jellegű munkaként tekintenek rá.

V. Az andorrai csoda

A II. világháborút követő két évtizedben Andorrában minden megváltozott. Spanyolország részben elszigetelt helyzetbe került Franco személye miatt. ezért nem erősködtek azon, hogy Andorra önálló állam vagy spanyol terület. A franciáknak is voltak bajaik, ők sem boncolgatták ezt a kérdést. Francia megyeként tekintettek rá, de nem avatkoztak be semmibe. Az andorrai politikusoknak ez egy viszonylagos szabadságot nyújtott arra, hogy egy fontos kérdésben döntést hozzanak.

A mélyszegénységen a csempészek és a kémbázisok kiszolgálása valamennyit enyhített. A lakosságot akkor arról kellett meggyőzni, hogy megszokott munkával is elérhető az anyagi biztonság. Ezért elővették Boriszt király programját, mely a szomszédos országok értelmezése szerinti törvényes keretek között kínált kiutat a nyomorból.

Az egyik pillér a síelésre épülő idegenforgalom volt. A soknyelvű, egyébként a hegyi környezetben otthonosan mozgó lakosság alkalmas volt ilyen vállalkozások elindítására. Ez a fővároson kívülieknek is valós lehetőségeket teremtett, amelynek a fontosságát nem lehet eléggé kiemelni. A másik pillér a forgalmi adó eltörlése miatt kialakult alacsony árakat aknázta ki. Még luxuscégekkel is megállapodtak, hogy idegeneknek nagy távolságból is megérje Andorrába utazni a nagy árkülönbözet miatt (még a Videoton is árusított a fővárosban). A harmadik pillért ma adóparadicsomnak neveznénk. Ennek a lényege a nagyon erős banktitok és a nagyon kedvező pénzügyi lehetőségeket kínáló adókedvezmények voltak.

Mindezek nem csupán a helyi politikai és gazdasági elitnek hozott pénzt, hanem próbálták a helyben élőket is sok módon lehetőségekhez jutni. Az átállás annyira sikeres volt, hogy ma "andorrai csoda" és "andorrai álom" néven utalnak rá. Ez egyébként nem jelentette azt, hogy az andorrai csempészhálózatnak vége lett, számos periférikus helyen még most is a csempészet védi meg az embereket a nélkülözéstől. Ez a magyarázata annak, hogy az andorrai büntetőjog 1999-ig nem is szankcionálta a csempészetet.

Az országba rengeteg pénz jött az első 15 évben, amely felszámolta a XIX. századi körülményeket. Nem lett minden ember gazdag, a szegényebbek még mindig kivándorolni kényszerültek. Andorra ebben az egészben Monaco példáját követte, ahol az ilyesféle felemelkedés az őslakosság kisebbségbe kerüléséhez vezetett.

Luxemburg és Liechtenstein jobban figyelt egy ugyanilyen folyamat során az őslakos szegényebbekre, de Andorra csak manapság kezd rájönni, hogy ez hiba volt (a spanyolok vannak a legtöbben, 10 százalék felett vannak a portugálok, lassan a franciák is). Ma már reklamál a politika amiatt, hogy többségben vannak a spanyolok és a boltosok nem katalánul, hanem spanyolul szólítják meg a betérő vásárlókat, de ez már elkésett panasz. Az elvándorolni kényszerülő szegényebb őslakosok viszont már évtizedek óta beszéltek erről, mint riasztó jövőről.

A 60-as évek elejére Andorra fővárosa már városnak nézett ki, megépültek a jó utak és az olcsó bevásárlás miatt hatalmas méretű autóforgalom jelent meg; mindez az andorrai csoda eredménye
(a kép forrása: antik képeslapok FB-oldala)

Ebbe az összességében felemelkedést és fejlődést tükröző helyzetbe a francia nagyhatalmi politika rondított bele. Franciaországnak lett atombombája, így kitalálták, hogy harmadik világhatalommá nőnek ki. Ezért célkeresztbe vették Monaco mellett Andorrát is. Franciaország szerint a két állam adócsalókat segített, akik kifosztják a francia állam kasszáját. Andorrában ezt a konfliktust "rádióháború" néven emlegetik.

A francia közvélemény, de úgy általában az európai lakosság is előszeretettel hallgatott három rádiót. Ezek Andorra, Luxemburg és Monaco rádiói voltak. A három rádió összefogott a francia elnök tervei ellen, megpróbálva a francia és a nemzetközi közvéleményt maguk mellé állítani. Andorrának egyszer ez már sikerült 1933-ban, ráadásul most elég erős nemzetközi szövetségesekre akadtak.

A francia politikai elit azzal kellett szembesüljön, hogy a választásokon elvesztik a szavazóik támogatását, így visszaléptek a követeléseiktől. Született egy összetett megállapodás, melyek szűkítették a francia állampolgárok adóelkerülési lehetőségeit, de úgy, hogy ezen a miniállamok nyertek. A megoldás lényegében az lett, hogy valódi andorraivá kellett válni ahhoz, hogy valaki az alacsonyabb adózást választhassa. A pénz tehát maradt, tehetős francia emberek ezrei pedig átköltöztek a miniállamba.

Ezzel párhuzamosan a spanyol menekülteket is befogadták, akik Franco elől kértek védelmet. Főleg azokat fogadták örömmel, akik komoly vagyonnal érkeztek. Ezekben az időkben erősödött fel a portugálok bevándorlása is. Igaz, hogy jöttek Európa keleti feléről is, de a keletiek aránya elhanyagolható maradt, mivel Andorrát kevesen ismerték. 

A lassúnak induló folyamat azonban nagyon meggyorsult. Minden ország nehezen élné meg, ha a lakosságszáma duplázódna, de itt ez a helyzet többször is előfordult egy rövidebb időszak alatt. Ráadásul a katalánok a bevándorlás miatt kisebbségbe kerültek, rengeteg olyan új lakó jelent meg, akik nem beszélték és nem is tanulták meg az állam nyelvét. Mivel rengeteg pénzük volt, nem akarták elküldeni őket máshova.

and11.jpg

Andorra lakosságszáma drasztikusan növekedett 1960 és 1990 között

A népesség 30 év alatt a tízszeresére nőtt. Gondoljunk arra, hogy ugyanekkor Budapest lakossága 1,8 millióról 2 millióra bővült, ráadásul még az is mennyire nehéz helyzetet teremtett. Olyan ez, mintha Szegedre próbálnánk bezsúfolni annyi embert, amennyi Budapesten él. Mit kezdett ezzel az andorrai politika?

Bevezettek olyan szabályozást, ami a katalán nyelv megmaradását garantálta. Ahhoz, hogy valaki állampolgárságot kaphasson, mai napig is kötelező katalán nyelvismeretből vizsgáznia. Nem korlátozták a spanyol és a francia nyelvet, sőt, mindkét ország közoktatása sokféle intézménye van jelen, melyeket sehogyan nem korlátoznak. Ezt egy lehetőségnek tekintik, hogy a gyerekek akár három ország közoktatásában tanulhatnak költözés nélkül.

Az emelkedő lakosságszámban azt a lehetőséget látták meg, hogy az országnak a nemzetközi súlya megnőhet. Hiszen onnan kezdve, hogy nem tízezer, hanem ötven vagy nyolcvanezer lakost képviselnek, már nem lehet őket olyan egyszerűen lesöpörni az asztalról. Az sem lepi meg a blog rendszeres olvasót, hogy Andorra leggyakrabban Monaco politikusaival tárgyalt, akik a miniállamok érdekérvényesítésében és a franciák kezelésében tapasztaltak voltak.

Mivel pénzbőség volt, ezért skandináv tanácsadókat szerződtettek le, hogy segítsenek egy jobb szociális hálót kialakítani. Persze Andorrából sokan elmenekültek a szegények közül, a nem vagyonos őslakosoknak ezen a téren bőven van jogos panasza, de ha csak a fejlődést nézzük, akkor a rendszer elképesztően nagy lépcsőfokokat ugrott meg. Érdemes mérlegre tenni azt is, hogy a sok tekintetben hasonló magyar rendszer a darabjaira hullott, miközben a semmiből felépített andorrai rendszer a mai napig működik.

Ha valaki ilyen szemmel olvassa az andorrai híreket, akkor szemet szúrhat, hogy Andorrában ma már komoly politikai cél a nem tehetős őslakosok megtartása. Andorrában azonban nem lehet mellébeszélni, csak ígéreteket tenni, hanem elég sűrűn történnek érdemi lépések. Most például a lakásépítések ügye úgy került elő, hogy miközben erről beszélnek, folyamatosan adnak át új szociális bérlakásokat.

VI. A Közös Piac és az EU szerepe

Amikor a spanyolok csatlakozni kívántak az EU elődjéhez, akkor a francia állam a katalánok helyzetére hivatkozva akadékoskodott. E miatt a francia államnak elviekben el kellett ismernie legalább annyit, hogy Andorrának joga van az önálló államisághoz. A spanyolok arra hajtottak, hogy ők Andorrát is képviselik, így magukkal viszik a Közös Piacba. Ennek az okán próbáltak nyomást gyakorolni a társhercegi cím ügyében Vatikánra, hogy a püspök helyett a spanyol király lehessen az uralkodó, ám a Vatikán nemet mondott a királynak.

Amikor Spanyolország 1986-ban a Közös Piac tagja lett, akkor Andorra nem lett tagállam, ami egy mérföldkő volt, hiszen így már a mai EU elődje is elismerte azt a tényt, hogy Andorra nem része sem Spanyolországnak, sem Franciaországnak. Ezek után a két kormány és még a Vatikán is igyekezett összehangoltan képviselni azt az álláspontot, hogy Andorra önálló állam, de a politikai elitje nem alkalmas az önálló kormányzásra. Még mindig Párizs diktált a politikai elitnek, akik egyénként nem működtek úgy együtt, ahogyan arra a franciák számítottak. Andorra hétről-hétre előrébb jutott.

A fordulópont 1993 nyarán történt meg, amikor az ENSZ befogadta Andorrát önálló tagállamként. Andorrának lett egy írott alkotmánya, amely mind a kollektív, mind az egyéni jogok területén nagyobb szabadságot adott az állampolgárainak, mint a francia vagy a spanyol állam. Ez az alkotmány a Borisz király által lefektetett alapokhoz nyúlik vissza.

Andorra két dologban szigorúbb a két szomszédjánál, az állampolgárság megszerzésében, valamint a muzulmánok és a zsidók korlátozásában. Még andorrai állampolgárral való házasság esetén sem jár automatikus honosítás, valamint lehet akármilyen régóta valaki az országban, ha nem beszéli a katalán nyelvet, egyáltalán nincs esélye állampolgárságot szereznie. Az is andorrai sajátosság, hogy nem létezik menekült státuszt biztosító jogállás. Léteznek az ilyen embereknek elérhető közszolgáltatások, de szándékosan úgy van kialakítva minden, hogy az érintettek ne akarjanak az országban maradni.

A muzulmánokat és a zsidókat hivatalosan semmi nem korlátozza. Az csak egy "furcsa véletlen", hogy egyik vallásnak sem lehetnek vallási épületeik, illetve elvileg engedélyeztek nekik még saját temetőt is, de a gyakorlati megvalósítás valahogy mindig elcsúszik. Andorra államiságának az alapja ugyanis az abba vetett hit, hogy ők állították meg a muzulmán terjeszkedést, az említett korlátozásokkal pedig hasonló céljaik vannak. Ez nem jelent ellenséges állami magatartást, semmilyen módon nem korlátozzák a személyes és csoportos hitgyakorlást, csak éppen valahol "véletlenül" mindig elakadnak az ügyek, amikor ez a két vallás próbál lépni.

Ezek a dolgok azért érdekesek, mert a Közös Piacba, majd az EU-ba ékelődött miniállamra folyamatosan próbálnak nyomást gyakorolni, hogy igazodjanak a nagyobb tagállamok szabályozásaihoz. Ennek Andorra ellenáll, hiszen nem tagállam, a szuverenitását nem korlátozza semmi, ezt pedig ha valaki nem jogosult kétségbe vonni, az éppen maga az EU. A mérleg másik serpenyője, hogy Andorra nem keveset köszönhet az EU-nak, hiszen a szomszédjaiban számos fejlesztés e miatt valósult meg és hozott nekik is előnyöket.

Ilyen például Andorra repülőtere, amelyről sokan (tévesen) azt állítják, hogy nincs. Ehhez képest van, ráadásul éppen most született döntés arról, hogy 2028-ig nyitva marad és minimum 2 várossal megtartják a rendszeres kapcsolatot is. Igaz, hogy a határtól pár km-re, tehát még a spanyol oldalon található, így onnan még autót vagy buszt kell kölcsönözni. A reptér működtetésének a költségeit 50 százalékban Andorra állja, a másik felét pedig a reptérnek helyet adó spanyol régió fizeti ki.

Joan Enric Vives társherceg és Patrick Strzoda 2021-ben fogadták a spanyol királyi párt Andorrában, a királyi pár "külföldi út"-ként kommunikálta a programot
(a kép forrása: Vilaweb)

Andorra életében jelentősége volt annak, hogy a 2021-ben felkereste őket a hivatalban lévő spanyol király. Ezzel a gesztussal elismerte ugyanis azt, hogy Andorra független állam. Franciaország ilyen gesztust már az 1960-as években is meglépett, de Spanyolország 2021 előtt még soha. Persze tudjuk azt is, hogy kellett a spanyol királynak egy jó pont a katalánok ügyében, amihez kihasználta Andorra igényét a függetlensége elismerésében

[Amikor Spanyolország az 50-es években egy rövid ideig lezárta az andorrai határátkelőt, akkor egy félig-meddig kivételes alkalomra azért sor került. Franco feleségét ugyanis meghívták, aki elfogadta az invitálást és őt a spanyol rendőrök nem merték visszaküldeni. Franco felesége akkor találkozott politikusokkal is, valamint vásárolgatott is. Talán véletlen, talán nem, de a blokád utána véget ért. A lényeg az, hogy az akkori látogatás nem a spanyol államfő külföldi útja volt.]

A történet még nem ért véget, mert az EU szeretné Andorrát a tagjai között látni, hogy az andorrai cégek nem tudják kivonni magukat az EU-s szabályok alól. Andorra azonban ellenáll, mert az álláspontjuk szerint az EU-n belül a kisebb tagállamok kiszolgáltatottak a nagyok szeszélyeinek. Csak azért nem szeretnének belépni, hogy utána meg mindenki szemében problémát jelentsenek, hiszen azt tagság nélkül is megkapják.

VII. A diarchia működése

Andorra ugyanúgy működik, mint bármelyik nyugati állam. A rendkívülisége "csak" abból áll, hogy a két embert tekintenek államfőnek. Természetesen az államfőknek nincs idejük a feladat tényleges ellátására, ezért mindketten egy négy szintből álló, duplikált államfői hivatalt tartanak életben.

Az államfői poszton lévők két jelképes gesztust mindig meglépnek. Az egyik az eskütétel, a másik a látogatás. Egyikre sincs írott szabály, mindig az érintett személyek hoznak erről döntéseket. A püspöki társherceg a hivatalba lépésekor elmegy az andorrai parlamenti ülésre és ott teszi le az uralkodói esküt. A francia elnök a hivatali irodájában teszi ezt meg, valamint kijelöl egy személyes képviselőt, aki ezt a lépést az andorrai képviselők előtt nyilvánosan is megteszi. Ezen felül mindkét társherceg rendszeresen ellátogat Andorrába. A francia elnök legalább egyszer a ciklusa alatt, a püspöki társherceg gyakrabban.

A püspöki társherceg Joan-Eric Vives (1949), ő 2003 óta Andorra uralkodója. Mivel 2024-ben betöltötte a 75. életévét, a pápa nyugalomba fogja helyezni. Ezért már 2024 szeptemberében Josep Lluís Serrano (1977) részére a pápa társpüspöki kinevezést adott, ami azt jelenti, hogy egy rövid, átmeneti időre az uralkodó helyettese, mint a kijelölt utódja. Vagyis ő a leendőbeli társherceg. Így az egyház részéről valójában két herceg van hivatalban.

A püspöki társherceg elsődleges feladata az egyházmegye irányítása. A társhercegi feladatok ellátására egy személyes képviselőt szokás kinevezni, aki valóságosan elvégzi a napi feladatokat. Ugyanez működik a francia társherceg esetében is. Ezek a személyes képviselők lényegében kormányzóként járnak el, de nem ez a hivatalos címük, hanem a személyes képviselő a hivatalos megnevezésük.

Andorra egyik mostani uralkodója, mellette a kijelölt utódja
(a kép forrása: The Pillar)

Tehát az államfői szervezet tetején a két társherceg áll, ami 2024 őszén egészen pontosan 3 embert jelent, tekintettel az utódnak kijelölt püspökre. Az andorrai alkotmány elismeri az utódlás illetve helyettesítés körében hozott akármilyen döntést, nem foglalkoznak ezeknek a folyamatos ratifikálásával.

Az alatta lévő szint a kvázi kormányzóké, akik ha nem is állandóan, de rendszeresen jelen vannak Andorrában. Ezek a személyes képviselők a társhercegek környezetében rendelkeznek irodával, az andorrai alkotmány nem szabályozza a munkájukat. Sőt, a kinevezésük is csak egy lehetőség, nem kötelező eljárás. Őket is államfőként tisztelik, így a francia elnök, a két egyházi vezető, illetve a két személyes képviselő, tehát összesen öt fő képviseli Andorrát, mint államot.

Mindkét személyes képviselő alatt van maga a hivatali szervezet, amit Kabinet néven emlegetnek. Mindkét Kabinet egy külön intézmény, melyek Andorra területén is elérhetőek. A két hivatali szervezet élén áll valaki, de ezen a ponton nem ugyanúgy szervezi a francia állam és az egyházmegye a feladatok kiosztását.

Andorra államfői hivatala nem is annyira egyszerű

A francia személyes képviselő 2017 óta Patrick Strzoda (1952) volt. Őt sok módon jellemzik, de lényegében a francia titkosszolgálatok egyik vezető főtisztjeként szolgált, akit a nyugdíjazása után az államfő fontos pozíciókban tartott. Őt mostanában váltották le. A kinevezésének az oka az volt, hogy Andorra szeretett volna téli olimpiát rendezni, amelyben Strzoda úr komoly befolyással rendelkezik. A tervet nem adták fel, Strzoda vállalta a további segítséget, csak az életkora miatt szeretett volna igazán nyugdíjassá válni, mindenféle tisztség ellátása nélkül (a francia elnök viszont kinevezte elnöki tanácsadónak, így nem lett "igazi" nyugdíjas).

Strzoda utódja Patrice Faure (1967) aki a katonai titkosszolgálati szférából váltott a közszférába, majd a francia elnöki hivatal egyik fontos embere lett. Ő még semmit nem nyilatkozott Andorráról. Valószínűleg az elődjétől eltérően nincs is olyan komoly küldetéstudata, de ez majd kiderül.

Patrice Faure, a francia társherceg új képviselője
(a kép forrása: L'Ara Andorra)

Az eddigi püspöki társhercegnek Josep Maria Mauri (1941) volt a helybeli személyes képviselője. Ő egy helyi pap volt, de már eléggé idős. Ezért egy új szenély kinevezésére került a sor, akinek a neve Eduard Ibánez (1969). Ibánez laikus személy. Olyan még soha nem volt, hogy a püspöki társherceg személyes képviselője egy laikus legyen.

Eduard Ibánez korábban az elődje helyettese volt. Természetesen katolikus és eléggé aktív a katolikus civil szervezetekben. Elsősorban jogász, aki jogi ügyekben kezdett segíteni a személyes képviselőnek. Amikor éppen van ideje egy blogot is vezet, ahol egyházi ügyekről értekezik. Nincsenek eget rengető gondolatai, de a jövő évben érdekesek lehetnek az állásfoglalásai, mert a pápának gondjai vannak Andorrával, de erről még lesz szó.

A püspöki társherceg mellett az idősebb úr a korábbi képviselője, a fiatalabb pedig a jelenlegi
(a kép forrása: Catalunya Religió)

Az egyházi részről működtetett Kabinet két részből áll. Az egyik a püspöki székhelyen működik, a másik Andorrában. Mindkettőnek van egy-egy vezetője, de ez a két ember nem tölt be közéleti szerepet, mármint nem jelenik meg az államfő vagy annak a képviselőjének a helyetteseként. A Kabinet helyi vezetője David Codina Perez (1982). Azért írom le, hogy sem ő, sem a másik két ember nem közéleti szereplők, mert a francia gyakorlat ettől eltér.

A francia társhercegi kabinet vezetője sokáig Pascal Escande (1960) volt, aki 1994-ben került a hivatalába (a hivatali ideje kezdetét általában 1995-re datálják, de ő 1994-ben, szeptemberben került oda, ezt a linkelt interjúban lehet ellenőrizni), nagyjából vele kezdődött el Andorra teljesen önálló államisága. Bár francia köztisztviselő volt, de a munkáját úgy fogta fel, hogy Andorra képviselője és érdekkijárója a francia államfőnél.

Az elmondásából tudjuk, hogy az 1994 után hivatalba lévő elnököknek (Jacques Chirac, Nicolas Sarkozy, Francois Hollande és Emmanuel Macron) a hivatalba lépésük napján el kellett magyaráznia, hogy ők nem csak a francia állam elnökei, hanem egyben Andorra uralkodói is lettek, ráadásul esküt is kellett tenniük, amelyre ő utazott el Párizsba. Ez nagy előrelépés Andorra számára, hiszen a korábbi francia elnököknek elég markáns álláspontja volt a miniállamról, most meg azzal sincsenek tisztában, hogy elnökké válásukkal együtt uralkodók is lesznek. Fontos meglátni, hogy a Kabinet vezetője tájékoztatja és esketi az elnököt.

Pascal Escande utódja egy évvel ezelőtt Robert Mauri lett. Mielőtt kinevezték, egy közlekedési ügyekre szakosodott francia diplomata volt, aki még jóval korábban elsajátította a katalán nyelvet, mert érdekelte őt. A magánélete egyébként is a francia és a spanyol határhoz kötődött, a környéken járt egyetemre, így amikor az andorrai hivatalvezetői posztra pályázatot írtak ki, azonnal jelentkezett. Mint az USA területén dolgozó diplomata, nagyon sok jó lehetőség állt nyitva előtte, de a személyes lelkesedése Andorrához kötötte. 

Miért kívántak a franciák egy közlekedésre szakosodott jogászt a Kabinet élére? Azért, mert a francia állammal való konfliktusok és rendezésre váró ügyek jelentős része közlekedési jellegű. Tőle most azt várják, hogy a repülőtérről legyenek Párizs felé is járatok. Sőt, a vasút fejlesztését is elvárják tőle, ami még nagyobb kihívás, mivel a magashegyi viszonyok között ez keményebb dió, mint repülőjáratokat szervezni. Mindenesetre az, hogy ezek az ügyek jelentik a problémát, nem pedig Andorra önálló államiságának az elismerése, ez már egy elég komoly teljesítmény. Gondoljunk arra, hogy az Andorrához hasonló helyzetű Monaco nem tudott hasonló mértékű függetlenséget elérni.

VIII. A diarchia jövője

Andorra szempontjából az EU az egyik legfontosabb kérdés, melyről már feljebb volt szó. Nagyon valószínű, hogy Andorra nem lesz tag, hanem valamilyen különleges társulási szerződése lesz. E miatt nem meglepő, hogy akármennyire is keressük az államformáról szőtt tervek nyomait a jelenlegi pártok között, nem akadunk ilyesmire, mivel az EU-tagság rendezése fontosabb ügy.

A diarchia végét elsőnek Nicolas Sarkozy (1955) vetette fel. Megfenyegette ugyanis az andorrai politikát, hogy amennyiben nem enyhít a banktitkok rendszerén, akkor lemond a társhercegi posztjáról. Az andorrai politika nem ijedt meg, jelezték, hogy részükről el lesz fogadva, ha lemond.

Persze Párizsban elmagyarázták az elnöknek a tanácsadói, hogy Franciaországnak vannak előnyei Andorrából (nem véletlenül a titkosszolgálati szférából delegáltak oda képviselőket), így csak azokon a szabályokon módosítottak, melyek a brit pénzügyekre nézve voltak kedvezőtlenek. Sarkozy célkeresztjében ugyanis nem Andorra állt, hanem a britek.

A második fenyegetés Vatikán részéről érkezett. Zavarta őket az, hogy Andorra engedélyezni kívánta az abortuszt. Maga a pápa jelentette be személyesen az andorrai kormányfőnek, hogy az abortusz dekriminalizálása esetén Vatikán nem fogja tovább engedni a püspöknek a társhercegi poszt betöltését, tehát le fog mondani a címéről.

Andorra felháborodással fogadta a zsarolást. A pápa részére is jelezték, hogy elfogadják a lemondást, amennyiben az komoly szándék. Azt is közölték, hogy a társherceg aláírása egy jogilag szabályozott aktus. Az államfő akkor tagadhatja meg az andorrai jog szerint az aláírást, ha alkotmányos aggályai vannak, de ez esetben az Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulnia. Amennyiben Vatikánnak a törvény létezése ellen van kifogása, akkor viszont azt nem értették, hogy más független államok törvénykezésében miként sikerült a pápának világnézetileg semlegesek maradni, míg Andorra esetében személyesen tiltakozott a kormányfőnél.

Mindezek olyan felvetések, amelyre nem vártak választ, de a konfliktus még csak most kezdődik. A törvényről ugyanis 2025-ben fognak szavazni a képviselők, nagy eséllyel el is fogják azt fogadni. Bíznak abban, hogy az új személyes képviselő kinevezése már Vatikán új politikájának a szimbóluma.

Serrano püspök ugyanis a térségből származik, beszéli az összes andorrai nyelvet (katalán, spanyol, francia, portugál, de további nyelveket is beszél), az elmúlt évtizedekben ráadásul a vatikáni diplomácia fontos tisztviselője volt. Úgy néz ki, hogy Vatikán nem szeretné feladni az andorrai pozícióit, amire az andorrai politikusok is számítottak.

Serrano püspök Vatikánban külügyi államtitkár volt, ezért mindenki reménykedik abban, hogy megoldja Andorra és Vatikán konfliktusát
(a kép forrása: a püspök weboldala)

Az andorrai sajtóban volt egy olyan várakozás, hogy a pápa majd külön egyházmegyét alakít ki Andorrából. Ezzel a társhercegre ruházott státuszt Vatikán is (pár évszázad után) integrálná valahogy, de erre nem került sor. Persze az új püspök kinevezése előtt a vatikáni diplomácia vezetői sokat időztek Andorrában a tárgyalóasztaloknál, de azt nem tudni, hogy miről esett szó. 

Mi lehet a háttérben, ami miatt a francia állam és a pápai állam is meghátrál? A francia részről teljesen egyértelmű, hogy a francia biztonsági szolgálatoknak komoly pozíciójuk van Andorrában, mely elsődlegesen a banki szolgáltatásokban lévő lehetőségeket aknázzák ki. Sőt, mostanában "zöld" ügyekben Andorra is kezd "Párizs kottájából" játszani, melyben Monaco uralkodóját követik. Publikus bizonyíték nincs hasonló összefonódásra a Vatikán részéről, de rengeteg közvetett jel utal arra, hogy az andorrai szigorú banktitok a vatikáni adminisztrációnak sem jön rosszul.

Andorra politikusai elég ritkán nyilatkoznak az államformáról. Ezekből három dologra lehet következtetni, mely valamennyire megbízhatóan jelzi a várható jövőt is:

  1. A két uralkodó a függetlenségük garanciája. Az egyház vagy a francia állam védernyője alá vonulhatnak, ha valaki a függetlenségükre törne. Nem beszélve a francia közvéleményről, melyre többször tudtak már támaszkodni. Ezért a diarchiát szeretnék életben tartani addig, ameddig az érintett kormányzatok nyitottak rá.
  2. Nem vitatják, hogy akár köztársaság is lehetnének, de szerintük instabillá tenné az államot. Úgy tekintik a társhercegségi intézményt, mint ami védi az állampolgárokat a pártpolitika esetleges visszaéléseitől, tehát inkább a diarchia hívei a köztársasággal szemben. Az ilyen jellegű jogi és humanitárius szempontokat főleg a püspöki társherceg hivatalától kapták meg.
  3. Amikor Andorra úgy jelenik meg a nemzetközi életben, hogy a francia államfő, tehát egy atomhatalom elnöke személyesíti meg, azért az jobban hangzik, mint "Andorra elnöke". Ráadásul Andorra az EU-ba zárva működik, ahol egészen másképpen hat az, hogy az EU-n belül a francia államfő, tehát az egyik alapító és befolyásos ország első embere szólal meg az érdekükben. Egy kis ország elnökének szerintük nem lenne súlya. Még akkor sem, ha azt veszik figyelembe, hogy a francia politika erőforrásainak csak egy kis része dolgozik Andorráért. Még ez is erősebb hatás, mint amit ők valaha el tudnának érni.

A püspöki társherceg egyébként részt vesz állami látogatásokon, mint Andorra uralkodója, rendszeresen megnyilvánul az andorrai emberek érdekeinek a védelmezőjeként, néha még a politikusoknak is a fejére koppintva (most például jelezte, hogy az állami lakásállományt növelni kell). Andorrában létezik egy mondás, "miszerint nem a társhercegeknek van szüksége ránk, hanem fordítva" - ez a fenti 3 pontnak a summázata.

Azért arra van esély, hogy a püspöki társherceg lemondása esetén népszavazáson döntenek majd az államformáról. Az egyik lehetősége a püspöki társhercegi tisztség átruházása lenne, a másik a köztársaság. Amíg Vatikán nem jelenti be a visszalépését, addig az andorrai politika nem nyitja meg a népszavazás tervezését sem, mert tiszteletlenség lenne ilyet tenni.

Korábban (2017 előtt) volt egy olyan terv is, amely a félsziget országainak egy perszonáluniót javasolt a spanyol királlyal az élén (természetesen a portugálok kihagyásával). Ezt a spanyol állam elszúrta 2017-ben, amikor erőszakkal vetett gátat a katalán függetlenségnek. Ezek a kérdések csak akkor fognak ismét megnyílni, ha az abortuszról szóló törvényt jövőre elfogadják és a pápa majd nyilatkozik róla. Akkor majd vissza fogunk térni Andorrához.

Források

Alexander Kaffka 2008-as kutatása Boriszról

Antik képeslapok Andorrából

Bácsmegyei Napló 1934. augusztus 2.  4. oldal

Bondia

Catalunya Religió

Cikksorozat Boriszról 1. rész, 2. rész, 3. rész

El Diaro a csempészetről

El Periódic

El Temps a csempészetről

Francia társhercegségi képviselet

IC Andorra

Komáromi Lapok 1934. augusztus 1. 5. oldal

L'Ara Andorra

Llívia honlapja

Pascal Escande

Patrice Faure

Porta és Andorra vitája és itt is

Repülőtér honlapja

Rhein-Zeitung

Robert Mauri

Statisztikai adatok

The Pillar

Urgell egyházmegye püspöki helyettesének hírei

Urgell egyházmegye társhercegi hírei

VilaWeb

Viure als Pirineus

Címkék: andorra 2024