Az egykori Szász-Coburg-Gotha Hercegségben uralkodó dinasztia élén álló András herceg elhunyt, így a dinasztia életében egy új szakasz kezdődik. Pontosabban éppen az kérdéses, hogy kezdődik-e?

András herceg (1943-2025) és az általa vezetett dinasztia sorsáról ennek a bejegyzésnek a végén esett szó. Annak idején nem sokat foglalkoztam az általa vezetett családdal, ezért most a XX. századi történetük lesz egy kicsit kibővítve. Nyilván nem nehéz összekötni a román királyi családról írtakkal, de az, hogy a két bejegyzés egymást követi, csak a véletlen műve.

A dinasztia új vezetői
(a kép forrása: királyi tudósító)

A hercegség nem volt önmagában egy komoly gazdasági vagy katonai erő, csupán egy apró része volt a Német Császárságnak. A dinasztia befolyása csupán a tagjainak a házasságai miatt nőtt meg. Amikor belépett a történelem a XX. századba, akkor minden európai uralkodó valamilyen módon közeli rokonságban állt a Coburg és Gotha felett uralkodó dinasztiával.

A befolyásukat növelte az is, hogy a nemesi családok leszármazását bemutató, rendszeresen megjelenő kiadványt, amelynek a Magyarországon meghonosodott címe Almanach de Gotha, az ő udvarukban működő kiadó kezdte megjeleníteni. Ez lett a leghitelesebbnek tekintett genealógiai forrás. Annak írom le, aki nem tudná, hogy az első kötetében voltak felsorolva az uralkodó családok, ezért lényegében a királyi családok házasodási terveiben egy kiinduló pont volt. E miatt "Gotha" a "királyi" kifejezés szinonimája maradt a mai napig.

A presztízs elvesztése

A XX. század elején úgy gondoltak a családra, mint akik birtokolják a brit trónt és még az "India császára" cím is az ölükbe hullott. Ebből az előnyös helyzetből nem nagyon volt esély kikerülni, de ez mégis megtörtént.

Az utolsó trónon ült uralkodó Károly Eduárd (1884-1954) volt, aki 1900 és 1918 között volt államfő (1905-től teljes jogkörrel, addig kormányzó dolgozott mellette). Mivel a nagymamája Viktória (1819-1901), a brit királynő volt, ő is Angliában született és gyerekként ott nőtt fel, mint brit királyi herceg.

Élete során brit akcentussal beszélte a németet, mivel csak 1899-ben vitték vissza a Hercegségbe, az uralkodásra történő felkészítése miatt. A lelke mélyén átállt arra, hogy ő nem brit, hanem német, de ezt kétkedve fogadták. Ezért igyekezett nagyon erősen kimutatni a németségét, szinte kényszeresen élt benne a bizonyítási vágy.

Mivel a britekkel ellenséges ország vezetője volt, megfosztották a brit címeitől. A háborút elvesztése miatt a szász trónja is veszélybe került. Utolsók egyikeként mondott le a trónjáról. Egész pontosan soha nem mondott le, a kiadott nyilatkozata szerint csupán "felhagyott" az uralkodással. A változások a többi német államhoz képest Coburgban békésebben zajlottak, a családot nem érte semmilyen támadás.

A lemondása után is úgy tekintették, mintha továbbra is uralkodó herceg lenne, ami imponált neki. Jogi küzdelmek árán, de a vagyona egy jelentősebb részét is meg tudta menteni. Mivel tartott a bolsevikoktól, a szélsőjobb anyagi támogatója, majd szószólója lett. A befolyása annyira megnőtt, hogy a szélsőjobb egyik meghatározó ideológusa lett.

A sajátos nézeteit soha nem adta fel, amely nagyrészt illeszkedett a később kialakuló náci párt ideológiájához. Ő maga az olasz fasizmust szerette volna meghonosítani, ahol a régi arisztokrácia és az új elit egymással kiegyezett volna. Alapvetően az SA volt az ő világa, de amint azt tudjuk, nem maradhattak a hatalomban.

Károly Eduárd a hitleri állam vezetői közé tartozott, a képen meg van jelölve
(a kép forrása: The Times)

A hitleri államot támogatta, hiszen az elveinek megfelelő volt. Sajátos szakterülete lett a fogyatékosok ügye, nem meglepő módon a saját családtagjainak sem kegyelmezett. Több fontos pozíciója is volt, de ezek közül abszurd módon éppen a német Vöröskereszt vezetője lett a legfontosabb. Ebben a minőségben tárgyalt a világ vezetőivel, így a német állam különleges nagykövetévé vált.

A királyi családok körében azzal vesztette el a státuszát, hogy Hitler megígérte neki a norvég trónt. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat nem nagyon ismerjük, de a brit királyi család pontosan ismerte az alku részleteit. Ahogyan azt sok királyi dinasztiánál láttuk, minden súlyos politikai baklövésből nyílik visszaút, de egy másik család trónjára törni az olyasvalami, amit nem tűrnek el.

Az utolsó hetekben próbált lavírozni, amit Hitler felismert. Ki is lett ezért adva a megölését elrendelő parancs, de a hatalmi gépezet szétesése miatt már nem hajtották végre. Amikor a szövetségesek fogságba ejtették, még mindig elhitte, hogy az új német állam kialakításában komoly szerepet fog kapni.

Szerencséjére annyira elhúzódott az ellene indult eljárás, hogy közben kialakult a hidegháború. E miatt sem az amerikaiak, sem a britek nem ragaszkodtak a súlyos megbüntetéséhez. Rákerült a kisebb súlyú cselekményeket elkövetők névsorára, így elkerülhette a főbűnösi minősítést.

Pár év után megértette, hogy ő már nem lehet politikai szereplő. Azt is átlátta, hogy a britek elleni két háború és a norvég trónnal való ügyködései miatt már a családja is szalonképtelenné vált. A közeli rokoni kapcsolatai ugyan megmaradtak, de végérvényesen kizárták a királyi eseményekről.

Ezek miatt 1952-ben teljesen visszavonult a dinasztia vezetésétől, a feladatokat pedig átadta az örökösének. Ahogy az előző bejegyzésben volt rá utalás, ez a megoldás gyakori. Amikor a dinasztia jövője a tét, akkor a legtöbb család eléri a vezető visszalépését, illetve ezt a pillanatot egy alkalmasabb vezetőnek képesnek kell lennie felismerni. A visszavonulást ebben az esetben nem jelentették be, csak egyszerűen átadta a feladatokat, hiszen nem volt hírértéke a váltásnak.

Kísérlet a közéleti visszatérésre

A dinasztia következő vezetője Frigyes Józsiás (1918-1998) lett, akinek az előélete nem volt makulátlan. Amikor a hitleri állam törvényt hozott az egykori uralkodócsaládok katonai szolgálatteljesítése ellen, ő kérelmezte, hogy neki mégis engedélyezzék. Ezt meg is kapta. A legtöbb német dinasztia nem így gondolkodott, így ő egyféle kiközösített helyzetbe került már a hitleri időszak alatt is.

A háború utáni években svéd vállalatoknál dolgozott, a svéd királyi kapcsolatoknak köszönhetően. Azt hamar megtapasztalta, hogy hiába vette át édesapjától a családi alapítvány vezetését, az édesapjával azonos kategóriába sorolták. A rokonai ugyan szóba álltak vele és segítették, de amíg nem engedett nagyobb teret a fiának (1980-as években), addig kiközösített maradt.

Az ő utódja lett a mostanában elhunyt András herceg. Sokszor azt emelik ki vele kapcsolatban, hogy a volt NDK területén lévő családi vagyon jelentős részét vissza tudta szerezni. Ugyanakkor a CSU önkormányzati képviselője és alpolgármestere volt 1996 és 2002 között Coburgban, rengeteg előremutató fejlesztést valósított meg az erdőgazdálkodásában és még jó pár "szürke" érdem fűződik a nevéhez. Ezek mindegyike apróságnak tűnik, de a családi cégek sikeres átállását ezekkel vezényelte le.

Nem csupán tűrte, hanem aktívan segítette is a felmenői múltjának a feltárását, ami miatt sokaknak szimpatikus személlyé vált. Ennek egyik látványos eredménye volt a Hitler kedvenc királya c. dokumentumfilm a nagyapjáról, de rengeteg mást is lehetne említeni. Ebben a lényeges elem az volt, hogy alapvetően más viszonyulása volt az ilyen ügyekhez, mint a németországi családtagjainak. Nem szépített, nem tagadott és nem akadályozott semmit.

Ennek a hátterében az volt, hogy a szülei elváltak, így ő nem az apja mellett nőtt fel. Az USA-ban élt az édesanyjával 22 éves koráig, akkor pedig visszaköltözött az NSZK-ba és bevonult sorkatonának. Alapvetően mindenhez másképp viszonyult, hiszen finoman szólva idegen volt neki a dinasztikus szféra.

Igyekezett az összes európai királyi családdal megbékélni, melyben korlátozott sikereket ért el. Ebben problémát jelentett, hogy a saját dinasztiáját úgy állította be, mint amelyiknek egy főága és 4 mellékága van. A főág az általa képviselt hercegi ág, a mellékágak pedig a belga, a brit, a bolgár és a portugál dinasztiák. Ez az álláspontja biológiai szempontból helytálló, de az érintett családoknak más a véleménye.

Az európai királyi családok a nem trónon ülő dinasztiák vezetőit "terület nélküli szuverén"-ként tisztelik, így az esküvőkre, jubileumokra és a temetésekre meghívást kapnak. András herceget viszont a mai napig sem a brit, sem a norvég dinasztia nem vette fel a királyi meghívottak közé.

A következő nemzedék 

Amikor az egészsége már meggyengült, akkor a dinasztia technikai irányítását átadta a fiának, Hubertus hercegnek (1975). Ő már 2012 óta intézi a dinasztia ügyeit. Ő is azzal indult, hogy 2014 és 2020 között szintén a CSU önkormányzati képviselője volt Coburgban. A helyi politikában egy népszerű embernek bizonyult, de aztán visszavonult a városi közélettől.

A felesége Kelly Rondestvedt (1975), aki korábban az USA vezető pénzügyi cégeinél dolgozott. Két lányuk és egy fiúk van, az örökös herceg neve Fülöp (2015). Amióta Hubertus átvette az ügyek intézését, inkább a gazdasági ügyekre koncentrál. A helyi politikában végzett munkája nem volt sem kudarcos, sem sikeres, de a személyiségét megszerették.

Kelly és Hubertus, a kezükben van Gotha jövője
(a kép forrása: Királyi tudósító)

Mit lehet mondani a dinasztia jövőjéről? Többször esett már szó arról, hogy a komoly politikai műhelyek csak akkor szeretnék elővenni a német monarchia helyreállítását, amikor arról lehet majd a társadalomban egy racionális vitát átvinni. Ez jól hangzik, de ha nincs egy ilyen jellegű program személyesen képviselve, nincs jelen egy aktualitásokra jól reagáló kommunikáció, akkor elfordulnak tőle az emberek. Például jól hangzott az a 2010-es évek második felében, hogy a szövetségi államot újra kell gondolni, az utóbbi 5 évben ennél többet egyszer sem mondtak.

Hubertus úgy jön a képbe, hogy tőle sokan vártak volna reakciót a 2010-es évek második felében. Úgy érezték, hogy Coburg jövője veszélyben van, ezért egy erős önállóságot szerettek volna kiharcolni a szövetségi kormányzattal szemben. Hubertus aktív várospolitikusként sem tett semmit, holott ezzel egy elég komoly lehetőség nyílt meg előtte. E miatt ma már a monarchikus mozgalmak sem számolnak vele.

Ma, a "trónváltáskor", ott tartunk, hogy a családi alapítványok gazdasági ügyei nagyon jól állnak. Mindenféle válság ellen védve vannak, meg minden olyat el lehet róluk mondani, amiről egy ilyen cégbirodalom első embere sokszor csak álmodozik. Ennek az ára viszont az, hogy mára a Szász-Coburg-Gotha-dinasztia a kontinens egyik legjelentéktelenebbje lett. Még Coburgban is.