Miért nem alakult ki Sisihez hasonló kultusz az utolsó magyar királyné körül?

A magam részéről soha nem értettem meg, hogy az utolsó magyar királynéval szemben milyen okok miatt lett ennyire közömbös a magyar közélet. Amikor 1989-ben elhunyt, akkor többen vártuk, hogy majd "befogadásra" kerül a magyar legendáriumba, az elődjéhez, Sissihez hasonlóan. Ez nem történt meg. Vajon miért nem?

Az utolsó magyar királyné, Zita, aki valahogy (még?) nem került bele a magyar köztudatba
(a kép forrása: geneanet.org honlap, egyébként Kallós Oszkár felvétele)

Ez a bejegyzés hat lehetséges okot vet fel, de mindegyik teljesen szubjektív véleményt tükröz. Mielőtt ezeket felsorolnám, pár mondatot kell szánjak arra, hogy mégis milyen okok miatt volt várható a kultuszának a kialakulása.

A királynénak mégis van némi kultusza?

Amikor azt állítom, hogy az utolsó magyar királynénak nincs kultusza, nem vagyok teljesen pontos. Amikor 1982-ben az osztrák politika ráeszmélt arra, hogy az utolsó magyar királyné nem is Habsburg (ez volt a hivatalos indoklás a lemondás nélküli beutazása engedélyezéséhez), akkor Ausztria-szerte spontán összegyűlt tömegek fogadták. Az osztrákokat sokan a Habsburgoktól iszonyodónak írják le, de valahogy az utolsó császárné személyének a fogadása... nem igazolta ezt a vélekedést (vagyis a Habsburgokkal szembeni ellenérzések léteznek, de mégsem bizonyult annyira nagyon általános jelenségnek).

Sajnos nem találtam hiteles dokumentumokat vagy visszaemlékezéseket a királyné 1988-as magyarországi útjáról, de valószínűnek tartom, hogy megtapasztalhatta a személyével kapcsolatos pozitív érzelmeket Magyarországon is.

[Utólagos kiegészítés 2022-ben: végül nem jött vissza Magyarországra, hiába kapta meg erre a párt engedélyét.]

Ő maga nagyon szerette a magyarokat, a visszaemlékezések szerint nagyon hálás volt azért, hogy királynővé koronázták. Az akkor tett esküjét, miszerint felelős a népéért, a legfelelősebben igyekezett teljesíteni akkor (is), amikor fontos kérdésekben ült le beszélgetni a nyugati hatalmak vezetőivel a II. világháborúban (a fia helyettese is volt, de saját magát képviselve is fogadták őt).

Zita királyné álláspontja szerint a legidősebb fia II. Ottóként magyar király lett, ő maga pedig a fiát helyettesítő régens, ebben a minőségében az USA elnökével is tárgyalt az új Európáról
(a kép forrása: russianvienna)

Ő maga nem volt a Ferenc József korából ismert államrendszer híve. Ez megjelent a férje reformterveiben is, de gyermekeit is arra tanította, hogy tanuljanak a változásra képtelen egykori uralkodók hibáiból és legyenek készek akár radikális módosításokra is. Ő például hozzájárult ahhoz, hogy a Habsburgok korábban nem ismert családi törvényét megismerhesse a nyilvánosság. A legidősebb fia még merészebb volt, az unokái pedig hozzájuk képest szinte forradalmi döntéseket hoztak. Még a legóvatosabb megfogalmazást használók is mind azt vallják, hogy ennek a fajta rugalmas hozzáállásnak a forrása a királyné volt. E miatt a Habsburgokra ma nem lehet azt mondani, hogy maradiak vagy megújulni képtelenek lennének. Sőt, ha valaki átolvassa a bíráló megjegyzéseket, akkor éppen az ellenkezője a leggyakoribb, miszerint túlságosan is messzire mentek el (ezekről majd egy későbbi bejegyzésben lesz szó). Ez a fajta "ultramodernség" is a királynénak köszönhető.

Mivel a nemzetközi közvélemény az utolsó császárnét látta benne, ezért kissé elhalványultak a magyar kötődései, pedig voltak, nem is akármilyenek! Például utólag érdekes volt észlelni, hogy a (joggal) magyarnak tekintett legidősebb fia temetésén nem hangzott el a magyar himnusz, Zita királyné temetésén viszont a császári himnuszt megelőzően énekelték el. Sőt, más állami himnusz nem szólalt meg a magyaron kívül! A legfiatalabb unokájától tudható, hogy szeretett magyarul beszélni és meglepődve hallgattam, hogy éppen a magyar himnuszt tanította meg a számára.

A temetésén volt egy érdekes jelenet, ami szintén jelzi, hogy a család is megérezte a legendateremtés és a kultusz kialakulásának a lehetőségét. Kevesen tudják, hogy a császári temetkezések részének tartott "kopogtató szertartás" valójában nem volt része a rituálénak. A temetésén mégis úgy döntött a család, hogy váljon valósággá.

A szertartás lényege, hogy a halotti menet nem léphet be a végső nyughelyet kínáló épület bejáratán úgy, hogy uralkodóként nevezik meg az elhunytat. Jelképesen ezzel leteszik a címeit a kapuban, majd csupán egy halandó, bűnös embert gyászolva léphet be a menet, az egyébként kifejezetten császári kriptába. Ez a szertartás eredetileg éppen ellenkezőleg történt. A koporsóban lévő testet megmutatták a rendház főnökének, aki azonosította (vagyis felismerte) és vállalta, hogy a címeihez méltó bánásmódot kap a test. Zita esetében azonban megfordult az eljárás. Az első uralkodó volt, akit halandó, bűnös emberként kísértek az utolsó útjának az utolsó méterein, akit uralkodóként nem ismertek fel. A második és a jelenig az utolsó pedig a legidősebb fia, Ottó. 

Az ügy körül azért volt (és van) vita, mert az a szertartásmester, aki Zita gyászmenetét vezette, később politikus lett, így a véleménye nagyobb súlyt kapott. Ő maga azt vallotta, hogy a kopogtatási szertartás előfordult korábbi császári temetéseken. Őt éppen a kripta 2017-ben elhunyt vezetője cáfolta meg, aki Zita királyné és legidősebb fia temetésén is válaszolt a kopogtatásra. Határozottan vallotta, hogy a kopogtatás legenda volt, csak Zita és Ottó esetében alkalmazták. Az okait nem tudom, de talán a "fel nem ismert uralkodó" mítosza nagyon találó volt az esetükben.

Az utolsó királyné egy elveihez mindig ragaszkodó, soha meg nem alkudó, mégis életvidám hölgy volt, akit sokat bántottak, illetve a királyi származása és császári-királyi előélete ellenére sokat nélkülözött. A "bántás" néhány esetben eléggé enyhe kifejezés, mert például a belgiumi tartózkodásuk idejére otthonukként szolgáló kastélyt Hitler bombáztatta, ami elől alig tudtak elmenekülni. Az életében volt jó pár hasonló drámai fordulat, ezeket mind felsorolni is nagyon hosszú lenne. Vagyis nem egy luxusban élő, a mindennapi nélkülözéseket nem ismerő arisztokratáról van szó, akivel nehéz lenne szimpatizálni.

Az őt bírálók és támadók kemény munkája minden bizonnyal hatékonyan elősegítette, hogy egy bántásokat, kemény sorsfordulókat jó kedéllyel tűrő, szentéletű hölgy képe alakuljon ki róla, már az élete során is. Nem véletlen, hogy a katolikus egyházon belül már elindult a szentté avatásának a folyamata. A történelemben nem sok olyan uralkodói pár van, ahol mind a feleség, mind a férj szentté lett avatva, de nekünk van egy olyan különleges helyzetünk, hogy az utolsó királyunk és királynénk is várhatóan azzá fog válni. Ez már nem csak egy "katolikus dolog", hanem jóval több. Önmagában már csak ez a tény is azt jelzi, hogy a kultusza létezik. 

Az idegen, aki árulóvá vált?

Zita királyné (1892-1989) előéletéről valamennyire már volt szó a kisebb gyermekeiről szóló bejegyzésben. A felmenői között pármai Bourbonokat lehet találni (édesapja volt Párma utolsó hercege), ami miatt gyakran "az olasz" címmel gúnyolták a királynét. Az "olasz" jelző nagyon bántó volt, mivel a családjuk éppen mindannak tagadása volt, ami az "olasz" kifejezésben megjelenik (Pármát ugyanis az olasz néven létrehozott állam szüntette meg).

Anyai ágon főként portugál és spanyol királyok vannak a felmenői között, valamint néhány (a maga idejében) nagyon tekintélyes német herceg. Édesanyja a portugál király leánya volt, így bizonyos helyzetben akár portugál királynő is válhatott volna Zitából.

Apai ágon a pármai uralkodón kívül német-római császárt, szárd (nápolyi) királyokat, francia királyokat és pár Habsburgot is lehet találni. Sőt, olyannyira Habsburg, hogy a felmenőihez köthető a Habsburg-Lotharingiai dinasztia megalapítása is!

Ilyen származással érthető, hogy Zita királyné édesapja számára milyen okok miatt volt fontos, hogy a család egy valódi trónt tudjon megszerezni. Ennek egyik komoly akadálya az volt, hogy az első házasságából született 12 gyermekének nagyobb része komoly betegséggel született, a szülők közeli rokonsága miatt. Igaz, a legidősebb leánya a bolgár cár felesége lett, de a bolgár uralkodót a maga korában botrányos személynek tekintették. A magyar származású és néha magyarnak is minősített uralkodót... finoman szólva... alkalmatlannak tartotta a családja. Ráadásul botrányt okozott a "cár" cím felvételével is. Arról már nem is beszélve, hogy szerette a férfiakat, amit nem is titkolt el. 

Az utolsó pármai herceg második házasságából újabb 12 gyermek született, ahonnan már több gyermek házasodott az édesapa vágyai szerint, de kétségtelen, hogy Zita volt a "legsikeresebb". Az akkori magyar uralkodó (Ferenc József) eskütételt várt el a trónörökösétől, Ferenc Ferdinándtól, miszerint a trónutódlást illetően ígéretet tett, hogy majd nem a gyerekei lesznek az örökösei (és sok jel utal arra, hogy ezt meg is tartotta volna). E miatt Károly főherceg (a későbbi IV. Károly király) leendőbelijének a személye kulcskérdés lett. Az idős császár és király elvárta, hogy rangjához méltóan házasodjon, mert a Monarchia trónja mégis az akkori világ legfontosabb államfői székeinek egyike volt. Ez a két uralkodói akarat találkozott Zita és Károly házasságában.

Zita magyar királyné, a pármai herceg lánya és a portugál király unokája egy korabeli képeslapon; a fejére Erzsébet királyné (Sissi) koronája került
(a kép forrása: Mariaroyalcollection blog)

Bár Károly és Zita házassága valódi szerelmi házasság volt, de ez a fajta politikailag egyértelműen azonosítható érdek tette ellenszenvessé az "idegen" származású Zitát? Azt gondolom, hogy nem így van.

A korabeli propaganda sokat tett azért, hogy Zita kedvező színben tűnjön fel. Az egyik eszköz az elsőszülött gyermekük, Ottó volt. A kis trónörökös Ferenc József temetésén egy feltűnő fehér ruhában jelent meg, mely a visszaemlékezések szerint Zita ötlete volt. 

Zita királyné ötlete volt az, hogy Ferenc József temetésén az új trónörököst feltűnő fehér ruhába öltöztessék, így ő kedves és aranyos trónörökös édesanyjaként jelenhetett meg a nyilvánosság előtt
(a kép forrása: a Vasárnapi Újság 1916. december 10.-i számának címlapja)

Ottó ruházata és megjelenése a koronázáson is felhívta magára a figyelmet. Zita ezekben a "promóciós kampányokban" a trónörökös édesanyjaként jelent meg, nem pedig az idegen hölgyként, aki jól házasodott (hiszen az igazinak, a valódinak tekintett császár felesége lett).

A magyar történelemben ritka, hogy egyszerre koronázzák meg az uralkodói párt, azonban 1916-ban ez történt, sőt, még a trónörököst is bemutatták a nyilvánosságnak, akinek az aranyszínű ruháját a híres festő, Benczúr Gyula tervezte meg
(a kép forrása: Habsburg Ottó emlékére létrehozott honlap)

Azt sem tartom véletlennek, hogy a koronázáson "Sissi" koronáját kapta meg. Azt gondolom, hogy a kultuszának a megalapozása volt a cél, ehhez pedig az előző királynéban láttak egy jó kiindulási alapot.

A probléma szerintem az ezt követő időszakban keresendő. A király ugyanis nem volt a háború pártján, szerette volna leállítani, akár komoly árat is fizetve egy békéért. Ebben az igyekezetében segítette őt a királyné testvére, aki tárgyalásokat kezdett a király felhatalmazásával.

A királyi béketerv azonban a "komoly ár" tekintetében egész pontosan azt jelentette volna, hogy az uralkodó hozzájárul a franciák területi követeléseihez Németország kárára, valamint addig Ausztria részének tekintett területekről mondott volna le az olasz állam javára. Ez Németország és sok osztrák szemében árulásnak számított. Mivel a béketárgyalásban közvetítő követ Zita testvére volt, ezért a királynét árulónak tekintették, akit az "idegen szíve" vezetett az ötletelésben.

Beleszól a férfiak dolgába?

Amikor Ferenc Ferdinánd és felesége elhunyt, hivatalosan is Károly lett a trónörökös. Az idős császár mellé költöztek a palotába, ahol megkezdődött az utód felkészítése. Már akkoriban látszott, hogy Károly a bizalmasaként kezelte a feleségét, sokszor őt is bevonta a döntéseibe. Mindezt nem a színfalak mögött tette meg, hanem a megbeszélésre behívta a feleségét, aki azokon aktívan részt is vett! Ez akkoriban rendkívüli dolognak számított. Igaz, hogy Ferenc József esetében is ott volt a háttérben az édesanyja, majd később a felesége, de Zita nem maradt csendben a háttérben, hanem beszélt is.

Mivel a párból 1916-ban lett uralkodó és aránylag hamar el is köszöntek a tényleges tróntól, nem lehet olyasmit mondani, hogy megszokták Zita (vagyis egy nő) újszerű helyzetét. A ma már nem titkos levelezések és feljegyzések arról tanúskodnak, hogy egyszerűen nem értették a politikusok az egészet. Meg voltak döbbenve azon, hogy egy nőt, aki amúgy "csak" az uralkodó felesége, miként lehet ilyen fontos ügyekbe bevonni.

IV. Károly király és Zita királyné, nem sokkal a koronázás után; a Szent Korona Zita vállára került, amiről mindketten azt gondolták, hogy több egy üres rituálénál, ezzel a királyné is beiktatásra került
(a kép forrása: Károly király szentté avatásáért imádkozók ligájának a honlapja)

A még nagyobb megdöbbenést azonban a király végrendeletének a megismerése váltotta ki. A szokásokkal összhangban azt várták, hogy majd a dinasztia egyik idősebb, tapasztaltabb férfi tagját jelöli ki politikai utódjának. Ehhez képest a feleségét nevezte meg! A magyar politikai elit igyekezett olyan Habsburgot találni, aki majd ezt nem tudja elfogadni, de a dinasztia összes férfi tagja kiállt az elhunyt király végrendelete mellett és elfogadták Zita nagyon is újszerű szerepét. Bár lehetett náluk is érezni a meglepettséget, a nyílt szembeszegülésre nem vállalkoztak.

Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy a magyar politikai elit a nőknek csak nagyon nehezen adott választójogot, ezért is tolódott ki a választás 1920-ra. Ennek a vonakodásnak lett az egyik ára, hogy a magyar küldöttség csak akkor érkezett meg a béketárgyalásokra, amikor mások már rég aláírták a maguk szerződéseit (kivéve Törökországot). Erre gondolva el lehet képzelni, hogy az egyébként királyságpárti magyar politikai elitnek mennyire nehezére esett Zita királyné vezető szerepének az elfogadása. Talán ez is egy oka lehetett, amiért a magyar közélet számára Zita királyné idegen és távoli maradt.

Királyné helyett inkább a királyfi?

Zita királyné erős akaratú, határozott volt és sok visszaemlékezés szerint ügyes tárgyaló volt. Az egyik sajátossága volt, hogy bátor volt a gyors döntésekhez. Amíg mások gondolkodtak és tipródtak a döntéseken, ő lépett. Amit pedig eldöntött, amellett kitartott, nem engedett belőle. Amiben engedett, az a döntéseinek az "ára" volt, abban meglehetősen rugalmas volt, de a korábbi döntésein nem módosított soha. Ez valahol érthető is, hiszen a császári és a királyi hivatalt képviselte a személye, egy igazi uralkodótól pedig elvárás a jó döntés. Ugyanakkor ez a hozzáállás sok (férfi) politikust irritált, akik amúgy elég nehezen döntöttek fontos ügyekben. A szóban forgó férfiak Zita személyében nem az általa képviselt hivatalt látták, hanem a trónra törtető özvegyet.

Ez a fajta kontraszt oda vezetett el, hogy a magyar politikai elit a néhai király családjának a problematikáját az ifjú örökösről nevezte el, kerülve Zita személyének a kiemelését. Ottót emlegették, a "királyfit". A királyné úgy jelent meg köztük, mint az özvegy, illetve Bourbon Zitaként nevezték.

Az is érdekes, hogy IV. Károly második visszatérési kísérletének (amelyik fegyveres összecsapással végződött) nem egyféle története van. A családnak van egy saját értelmezése (melynek forrása a királyné), de azzal szemben a későbbi (pártállami) történetírás is Horthy narratíváját vette át. Ez a narratíva a királynét a király felbujtójaként írja körül és az egészet valamiféle sikertelen puccsként meséli el. Ez jó jelképe annak, hogy a királynét mennyire mélyrehatóan megpróbálták száműzni a közgondolkodásból.

Amikor IV. Károly elhunyt, akkor már a néhai király halálos ágya mellett ezt mondta a királyné a legidősebb fiának, Ottónak:

Az apád örökké alszik, most már császár és király vagy.

A királyné teljesen ebben a felfogásban nevelte a gyermekeit, köztük a trónörökösnek és új királynak tekintett Ottót is. A koronázáskor kapott szerepéhez teljes életében hű maradt, semmilyen körülmények között nem volt hajlandó feladni a címeit. A későbbi nyilatkozatai szerint a sorsa alakulásával teljesen ki tudott békülni, ugyanakkor megmaradt császárnénak és királynénak.

Amint férje meghalt, egy nyilatkozatot adott ki. Ebben bejelentette azt, hogy a néhai király legidősebb fia azonnal magyar királlyá vált, II. Ottó néven. Bejelentette a fia megkoronázásával kapcsolatos igényt, valamint azt is, hogy amíg a fia kiskorú, ő kvázi kormányzóként gyámkodik felette. 

Amint IV, Károly király meghalt, a legidősebb fia II. Ottó néven király lett, édesanyja pedig tulajdonképpen kormányzó - így szól Zita királyné levele
(a kép forrása: Magyar Nemzeti Levéltár virtuális kiállítása Habsburg Ottóról)

Zita királyné ki is nevezett az érdekeik képviseletére egy igen elfogadott magyar politikust, Apponyi Albertet (1846-1933). Azt az Apponyit, aki Horthy mellett szóba került kormányzó-jelöltként, valamint aki a "trianoni védőbeszédet" tartotta. Apponyi nyíltan vallotta, hogy Magyarországnak van királya (II. Ottó) és ezt a magyar országgyűlési beszédeiben is teljesen egyértelműen képviselte. Ha a királykérdés ügye szóba került, akkor Apponyi mindig egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy nincs királykérdés, hiszen II. Ottó az ország királya.

Zita királyné és gyermekei 1925-ben (esetleg 1926-ban)
(a kép forrása: Zita királnyé szentté avatásáért imádkozó szervezet honlapja)

Ez a fajta keménység és határozottság egy férfitól elfogadott volt, de akkoriban egy nőtől szokatlan volt. Sőt, a nőket nehezen fogadták el közéleti szereplőnek, pláne férfiasnak tartott szerepben, mint amilyen például a kormányzóság. A királyné egyféle politikai karanténba lett szorítva.

Egyébként Zitának erre is volt válasza. Ha már egyszer a magyar közéletben Zita királyné nem létezik, csak a "királyfi" és "Ottó-kérdés", akkor gondoskodott arról, hogy Ottó körül legyen felhajtás. Amikor Ottó elérte a nagykorúságot, akkor egy kisebb ünnepség keretében magyar királlyá nyilvánították. Ehhez méltóan Zita és környezete meg is szervezte a hivatalába lépő király korabeli médiakampányát is. Biztos vagyok benne, hogy valami olyasmit gondolt, hogyha csak a "királyfi" számít, akkor most látványosan meg is kapják.

II. Ottó, mint Magyarország örökös királya, Zita királyné egy nagyon erős kampányt szervezett a "királyfi" bejelentésének
(a kép forrása: Nemzeti Magazin, 1930. november 16-i száma)

A királyné szervezésében egy osztrák császári és egy magyar királyi beiktatás történt. Érdekes, talán nem is tudatos, de jól megfigyelhető az osztrák és a magyar ünnepségek fényképei között egy nagy különbség. Sajnos a képek szerzői jogok miatt nem helyezhetőek ide, de a magyar ünnepi fénykép sokkal erősebb üzenetet közvetít az osztráknál. Az osztrák kissé gyászos, lemondó. A magyarról viszont sugárzik az ünnepélyes hangulat, miszerint a vendégek büszkék a hivatalba lépett új királyukra.

Az ünnepségen egyébként Habsburg Ottó megkérte édesanyját, hogy amíg egyetemi tanulmányait folytatja, maradjon meg a "kormányzói" szerepkörében. Ennek ellenére Magyarországon komoly rendőrségi akciók kezdődtek, hogy a hatalom átvételére érkező édesanyát és fiát még időben el tudják fogni. A korabeli sajtó némi gúnyolódással számolt be arról, hogy a magyar politikai rendőrség már kávéházi pletykákra is ráveti magát, olyannyira félnek egy 18 éves fiútól és egy "sűrűn fátyolozott özvegytől" - ugyanis ilyen kifejezéseket használva adták ki az elfogatásukra utasító parancsot. 

A változni képtelen királyné?

Amit a királyné személye képviselt (a kettős monarchia állama), azt a történelem maga alá temette. Bár ő maga nem volt teljesen Habsburg (hiszen Bourbon és Braganza volt), a személye mégis a Habsburgokat és a nagyra hízott birodalmukat testesítette meg sok ember számára. Ha 100 évvel korábban él (miként elődje, Erzsébet királyné), akkor ez a szimbólum-szerep nagyon hálás lett volna, de a XX. század második két harmadában az egyik leghálátlanabbnak bizonyult.

Amikor a második világháború zajlott, akkor a nyugati szövetségeseknél előkerült Ausztria és a dinasztia jövője. Ahogy ezen a blogon volt már szó róla, Zita királyné ötlete volt egy emigráns osztrák katonai alakulat felállítása, amit az USA meg is valósított. Ugyanezen időszakban a királyné újra fontos szereplő lett. Amikor Ottó beteg lett, akkor Zita, mint Ottó helyettese, tárgyalt Roosevelt elnökkel. Amit Zita az akkori jelenre vonatkozóan kért, az mind meg is valósult. Talán ez volt az utolsó alkalom, hogy komoly szerepe volt a nemzetközi politikában.

Érdemes megjegyezni, hogy az USA elnökével folyó tárgyalások meglepetést okoztak a magyar politikai elitnek. Nem számítottak arra, hogy Zita királyné és Ottó akkora befolyással rendelkeznek, mint amekkora a kezükbe került. A kormány ezért fel is kérte Habsburg Ottót a magyar különbéke ügyének a képviseletére, ami vélhetően Zita királyné utolsó jelentős politikai eredménye.

A lényeg azonban az, hogy Zita királyné nem számított "modern" embernek. Ráadásul volt két állam, ahol Zita királynéban mindig is a koronázott királynét látták és mindig megkapta az ennek megfelelő tiszteletet is. Ez a két állam különös tisztelete a II. világháború utáni évtizedekben nem volt túl hálás tisztelet, mivel a korszerűtlenség szimbólumaként volt értelmezhető.

Az egyik állam Spanyolország volt, ahol a legfelsőbb vezetés mindig kitartott a dinasztia mellett. A királyok esetében ez érthető is volt, hiszen Zita családtag volt, egy Bourbon uralkodó gyermeke. Franco személye azonban kérdőjeles volt a nemzetközi életben, nem remélhetett magának jó sajtót, akit Franco elismeréssel illetett. Franco nem is akármilyen módon fejezte ki az elismerését, azt gondolta, hogy a Zita nevelte Habsburg Ottónál nem lehet alkalmasabb személyt találni a spanyol trónra. Ráadásul mind Zita, mind Ottó kiállt amellett, hogy a Franco vezette Spanyolországot ne szigeteljék el az európai államok közül (sőt, Ottó a keresztény Európa fontos bástyájának tartotta a diktátor által létrehozott új spanyol államot).

Zita királyné és fia (valamint Károly nevű unokája) Mindszenty hercegprímással 1972-ben, a hercegprímás elment felköszönteni az egyébként vele egykorú királynét
(a kép forrása: romancatholicgoodnews.com)

A másik állam Vatikán volt, amelyik mindig is császárként és királyként kezelte a dinasztia tagjait. Éppenséggel Vatikán sem volt a második világháború utáni pár évtizedben egy "könnyen emészthető" állam. A Vatikán által kiadott nyilatkozatokban Zita és Ottó is hivatalban lévő uralkodókként jelentek meg, ami sokszor nagyon felbőszítette az osztrák politikusokat (akik egyébként felháborodva kritizálták később a késő-kádári magyar pártállamot, amiért engedték Habsburg Ottó "diadalmenetét", ugyanis az osztrák politika szívesen hivatkozott a Habsburgok kéréseinek megtagadásakor a magyar állam érzékenységére).

A magam részéről valószínűnek tartom, hogy a királyné személyében képviselt hivatal, valamint az őt elismerő politikai szereplők személye mind-mind olyan tényezők, amelyek a királynét valamiféle antimodern karakterként ábrázolták. 

Az emlékei?

Zita királyné nagyon fontos idők szemtanúja volt és nagyon fontos információk birtokában volt. A mai napig is elérhető egy fekete-fehér interjú, ami az ilyen visszaemlékezésének pár töredékét rögzíti. Az, ahogyan az eseményeket értelmezte, nem beszélve egy-egy esemény tartalmi részéről, enyhén szólva sem volt összeilleszthető mindazzal, amire a közvélemény befogadóképes volt.

Zita királyné szívesen emlékezett vissza, de amiket elmondott, az nem mindig illett bele a közgondolkodásba
(a kép forrása: Zita királnyé szentté avatásáért imádkozó szervezet honlapja)

Az egyik jó példája ennek az 1889-es mayerlingi... hát... nevezzük tragédiának. Szóval az eseményről azt tudni biztosan, hogy Ferenc József és Erzsébet királyné egyetlen fia, a trónörökös, Rudolf főherceg... hivatalos álláspont szerint meghalt. Ami ennél is sokkal biztosabb, az a fiatal szeretőjének, Maria Vetserának a halála. Állítólag kettős öngyilkosság történt.

Annak idején, 1989. január 30-án nagyon vártam, hogy az esemény 100. évfordulóján valaki kiáll és elmondja az igazat. Ez nem történt meg, mindenhonnan a kettős öngyilkosság verzióját lehetett hallani. Ez alól Zita királyné volt az egyetlen kivétel, aki már 1983 óta mondta, hogy szó sem volt öngyilkosságról, hanem a két személyt meggyilkolták. Illetve még egy jelentős kivétel van, Jancsó Miklósnak a Magánbűnök, közerkölcsök című 1976-os filmje, mely szintén a királyné később nyilvánosságra hozott véleményét közölte (Jancsó Miklósnak saját kutatásai voltak a témában és a filmbe bele is vitte azok eredményeit). 

Különös fordulata az ügynek, hogy a 100. évforduló után sem járult hozzá a dinasztia akkori feje (Ottó főherceg) a a trónörökös testének a vizsgálatához. A tragédia egy szenvedélyes kutatóját ez arra indította, hogy a másik holttestet (Maria Vetsera testét) saját maga elrabolja a temetőből, elvigye egy magánpatológushoz és tőle kérjen szakvéleményt. Amikor azt megkapta, elment a Kronen Zeitung-hoz (egy osztrák újság) és elmondta, hogy a fiatal nő biztosan nem lett öngyilkos. Az újságíró hitetlenkedve hallgatta, mert egy 100 éve elásott holttest sírjának kibontása, majd a megerősített koporsó kibontása és elszállítása, valamint a maradványok szakértőhöz vitele hihetetlennek tűnt neki. A lelkes amatőr kutató mondta, hogy semmi gond, van bizonyítéka, majd a táskájában kotorászva kitette az asztalra a koponyát. A rendőrség is hitetlenkedett, először elmentek a temetőbe megnézni, hogy tényleg üres-e a sírhely... Újabb csavar az ügyben, hogy a lelkes kutatót nem ítélték el, ugyanis kiderült az, hogy amit tett, az nem bűncselekmény. 

Ez csak egy példa arra, hogy mennyire nehezen befogadható dolgokat állított a királyné. Példának lehetne még emlegetni Ferenc Ferdinándot, aki a visszaemlékezései szerint egy rendes ember volt, aki egyáltalán nem akarta kitúrni a trónöröklésből az utódját. Sőt, töviskoronának nevezte az uralkodói koronát, miszerint az, aki jelképesen azt hordja, annak nem lesz többé saját élete, ráadásul agyon fogja nyomni az elődje össze hibás döntése. Zita visszaemlékezései szerint Ferenc Ferdinánd és felesége előre tudták, hogy meg fognak halni. Látomásszerű élmény során jutott erre a következtetésre a trónörökös felesége - legalábbis az idős királyné emlékei szerint. Ezek mind-mind olyan gondolatok, amelyek nem találtak nyitott fülekre.

A nagyfilm hiánya?

Ahhoz, hogy Ferenc József felesége olyasféle személlyé váljon, aki lett, fontos szerepe volt a róla készült filmeknek is. Az utolsó magyar királyné életéről azonban ilyen film egy sem készült, szerintem az eddig felsoroltak miatt sem, valamint azért sem, mert az életében nem volt annyi drámai elem, mint elődjében. Nem mintha mindig könnyű élete lett volna, csak éppen azok nem olyan jól eladható történetek, mint Erzsébet királyné esetében. Nincs olyasféle toposz sem a köztudatban, amire úgy igazán emlékeztetne az életútja. Ő az volt, aki volt, vagyis önmaga. Zita, a császár és király özvegye, a pármai herceg lánya és a portugál király unokája. A személyében egyszerre volt jelen három elvesztett trón, egy korán elvesztett férj és a nyolc gyermekét egyedül, de tisztességesen felnevelő édesanya. 

Néhány színész egyébként megpróbálkozott a királyné megformálásával, de sajnos nem mindegyiket láttam. Amit viszont láttam, az a legtöbb esetben nem éppen egy vonzó vagy érdekes személyiségre sikeredett. Hűvös és távolságtartó személyt alkottak meg, ami önmagában nem a kudarc záloga, de beszédes tény, hogy nem lett egyik próbálkozásból sem igazi film. Valahogy nem jött össze az a karakter, akit valamilyen okból izgalmas megfigyelni nézőként.

Illetve egyetlen szerepről mégis érdekes elgondolkodni, ami szerintem (nagyon szubjektív vélemény) nagyon jól sikerült. Ez a film ugyanis úgy jeleníti meg a fiatal Zita királynét, amilyennek mindig is elképzeltem. Egy 2018-as osztrák dokumentumfilmben néhány jelenetet az eredeti helyszíneken forgattak, ahol színészekkel rekonstruáltak beszélgetéseket. Zitát királynét Daniela Golpashin játszotta el, aki külső megjelenésben és szerintem a megformált jellemben is nagyon jót hozott össze. Maga a film egyébként azt a kérdést járta körül, hogy a Zita családján keresztüli béketörekvések mennyiben minősültek árulásnak, sőt, egyáltalán felkészült volt-e Károly az uralkodásra és jó irányba terelte-e őt a fiatal Zita?

Zita királyné szerepének egy (szerintem) jó megformálása a Verrat! - Das Ende der Habsburger im Ersten Weltkrieg című filmben. Érdekesség, hogy IV. Károly szerepét Ferenc József ükunokája, Leopold Altenburg játszotta el
(a kép forrása: az ORF honlapja)

A filmben megalkották Zita "nagyfilmes" karakterét, de sajnos nem valósult meg a folytatása. Tudomásom szerint már nincs tervben ilyesféle film. 

Újra megismétlem, hogy amiket összegyűjtöttem ebben a bejegyzésben, azok a saját szubjektív élményeimre épülő gondolatok Zita személyének a kiszorulásáról a magyar közgondolkodásból és legendáriumból. Sok dologban tévedhetek is, ezzel számolok. Úgyhogy szívesen és örömmel olvasok az enyémtől eltérő véleményeket a kérdésről.