A volt monarchiákat bemutató sorozatban Bulgária azok körébe tartozik, ahol volt komoly esély és igény a monarchia helyreállítására, de a monarchia ügye mára elveszni látszik. Ez azonban nem így nézett ki 20 évvel ezelőtt!

Rövid bolgár történelem

Bulgária már a magyar honfoglalás előtt is létezett. A bolgár uralkodó 913-ban a cári címet is felvette. Igaz, hogy később Bizánc elfoglalta a területét, de a bolgárok (hasonlóan a magyarokhoz) kiharcolták maguknak a független államiságot. 

Egy ideig Bulgária a Balkán vezető állama is volt, majd a sorozatos csatározások terhe alatt megrogyott, amit öt évszázados török megszállás követett. Jelentős orosz támogatással végül az 1870-es évek végén felszabadultak, de a határokkal kapcsolatos viták miatt úgy kerültek bele az első világháborúba, hogy előtte már két balkáni háborút is megvívtak.

A két világháború között Bulgária hasonlókat élt meg, mint Magyarország. A polarizálódott és az egymással kibékíthetetlenül szembekerült belpolitikai viszonyokat egy erősen tekintélyuralmi politikai rendszer próbálta feloldani, ahogyan az Ausztriában, Jugoszláviában, Magyarországon és Romániában is megtörtént. Ennek a neve "cári diktatúra", ami a mai értelemben valahol a normál demokrácia és a diktatúra között félúton helyezkedett el.

A II. világháborúban Bulgária Németország szövetségese volt, de nem üzent hadat a Szovjetuniónak. Sztálin mégis megszállta az országot. Mivel a bolgár csapatok nem álltak ellen, ezért az átállás gyors volt és a szövetségesek oldalán hadba lépő erőik még Magyarországig is eljutottak.

1946-ban a szovjetek által támogatott politikusok elűzték a cárt és kikiáltották a népköztársaságot. Onnan kezdve Bulgária és Magyarország történelme között sok hasonlóságot lehet felfedezni. Egyetlen lényeges különbség az, hogy a volt uralkodó a politika frontvonalában jelent meg.

Az első bolgár dinasztia kudarca

A bolgár monarchia kezdete a bolgár függetlenséghez nyúlik vissza. Amikor Bulgária "felszabadult" a török megszállás alól, valójában az országot kettéosztották egy északi és egy déli államra. A két államnak Battenberg Sándor (1857-1893) volt fejedelemként az ura, 1879 és 1886 között. Sándor fejedelem egy német hercegi családból származott, közeli rokonságban állt az orosz cárral és a brit uralkodóval is (és a montenegrói dinasztiával is). A bolgár trónra a nagybátyja, az orosz cár ajánlotta, mely ajánlást a bolgár parlament elfogadott.

Sándor fejedelemnek nagy kihívás volt a kormányzás, folyamatosan kríziseket kellett kezelnie, amiben nem nagyon volt sikeres. Végül 1886-ban őrizetbe helyezték és visszaadták az orosz hatóságoknak. Egy időre ugyan sikerült visszaszereznie a hatalmát, de hamarosan (még 1886 őszén) véglegesen is aláírta a lemondását. Az utódjai nem léptek fel trónkövetelőként.

A családja egyik oldalága a Mountbatten-Windsor néven ismert család, mely lényegében a jelenlegi angol királynő és férje családja (a német Battenberg nevet változtatták Mountbatten-re). 

Az "igazi" bolgár cári dinasztia megalapítása

A bolgár államnak a parlament keresett új fejedelmet. A kiválasztottjuk a szász királyi és hercegi Wettin-ház egyik leszármazottja, aki a Coburg-Koháry dinasztia tagja volt.

Egész pontosan Ferdinánd (1861-1948) volt a kiszemeltjük, akinek a nagymamája Koháry Mária Antónia (1797-1862) volt, de nézzük miként került képbe Ferdinánd, mint lehetséges uralkodó. 

Koháry Mária Antónia férje Ferdinánd herceg (1785-1851) (a brit királynő unokatestvére) volt, négy gyermekük született:

1. Ferdinánd (1816-1885), aki II. Ferdinánd néven 1837-1853 között Portugália királya volt
2. Ágost (1818-1881)
3. Lipót (1824-1884)
4. Viktória (1822-1857), aki a francia király fiának lett a felesége

A mi szempontunkból most Ágost herceg az érdekes, aki 1843-ban feleségül vette a francia király leányát, Klementina hercegnőt (1817-1907).

A párnak öt gyermeke született:

1. Fülöp (1844-1921), a belga király lányát vette feleségül, a magyar főrendiház tagja lett
2. Ágoston Lajos (1845-1907), a brazil uralkodó lányát vette feleségül
3. Klotild (1846-1927), Alcsúton halt meg 1927-ben, a Budavári Palotában nyugszik, József Károly főherceg (1833-1905) felesége volt
4. Amália (1848-1894), Erzsébet királyné legfiatalabb öccsének a felesége lesz
5. Ferdinánd (1861-1948), ebben az időszakban magyar katona

Ahogy látható is, Ágost herceg gyermekei előkelő módon házasodtak. Egyedül az osztrák udvar nem ismerte el Ágost herceget igazi hercegnek, ami akkoriban sokat számított. Ez a helyzet 1881-ben változott meg. Abban az évben Ferenc József fia, Rudolf, feleségül vette a belga király leányát, Stefániát. Stefánia hercegnő nővérének a férje Ferdinánd Fülöp volt. A házasságra való tekintettel az osztrák-magyar uralkodó Ágost herceget és utódjait teljes jogú herceggé nevezte ki Ausztria-Magyarországon belül is.

Innen kezdve 1881-től Ágost herceg családja "igazi" uralkodói dinasztiának számított egész Európában, ami növelte a Bécsben született Ferdinánd herceg értékét, aki mellesleg a hatalmas Koháry-birtokok örököse és a magyar hadsereg tisztje volt. A szüleinek kifejezett célja volt, hogy valamiképpen uralkodót kreáljanak belőle.

Ez a szándék találkozott a bolgár politika vezéreinek az új fejedelem felkutatására tett kísérletével. Ők egy nem oroszbarát, nem egy törökbarát uralkodót kívántak a trónra, aki kétségtelenül igazi európai hercegnek volt elismerve. Bár az európai dinasztiák alkalmatlannak találták Ferdinánd herceget uralkodásra, a bolgároknak tökéletesen megfelelt. A herceget 1887-ben meg is választották Bulgária fejedelmének. A korabeli média és a visszaemlékezések is említik róla, hogy kitűnően beszélt magyarul.

Bulgária cári dinasztiájának tényleges megalapozásában kulcsszerep jutott Ferdinánd édesanyjának, aki idővel leszervezte fia házasságkötését. Ferdinánd biszexuális volt, akkoriban főleg a férfiak érdekelték, így nem érdekelte ki lesz a felesége. Édesanyja kiválasztottja a pármai herceg elsőszülött gyermeke, Mária Lujza hercegnő (1870-1899) volt, akinek egyébként a későbbi (utolsó) magyar királynénak, Zitának is a féltestvére volt. Mária Lujza a negyedik gyermeke születése során meghalt. 

Amikor 1908-ban Bulgária elnyerte a török államtól a teljes függetlenséget, akkor Ferdinánd felvette a "cár" címet, melyet a bolgár uralkodók viseltek a múltban. Azt viszont kiemelték, hogy ez hagyománytiszteletből történik, magát a "bolgár cár" titulust európai értelemben "király"-nak kell tekinteni.

Az I. világháborút Bulgária elvesztette, ami jelentős területvesztést is jelentett, e miatt I. Ferdinándnak le kellett mondania. Lemondása után sokáig a mai Szlovákia területén élt. Magyarországon is népszerű volt, még az MTA is tiszteletbeli tagjává választotta. 

A dinasztia első válsága

1918-ban I. Ferdinándnak a Borisz nevű fia (1894-1943) lett az új cár, III. Borisz néven. Borisz felesége Johanna (1907-2000) lett 1930-ban, aki az akkori olasz király leánya volt (édesanyja a montenegrói király leánya, aki egy időben Montenegró kormányzója is volt). [Montenegróról itt már esett szó.]

Borisz így az olasz udvarral szorosabb kapcsolatba került, amelyik jó szövetségesnek tűnt akkoriban Európa balkáni területein. Ismert, hogy a magyar külpolitika is az olasz államban látta meg a szövetségest ugyanebben az időszakban.

Boriszt kifejezetten uralkodónak nevelték, de viszonylag váratlanul és hamar került a trónra. Az instabil bolgár belpolitikában úgy teremtett rendet, hogy bevezette az úgynevezett cári diktatúrát, ami egy pártoktól mentes politikai rendszer volt. Sokan ezt az időszakot Bulgária aranykorának nevezik, mert a politikai stabilitás mellett az életszínvonal is érezhetően javult.

Bulgária a világháborúban a semlegességgel szimpatizált, de minden igyekezete ellenére Németország mellé sodródott. A német politikai elvárásokat azonban Borisz elszabotálta vagy megtagadta, ezért sokan azt feltételezik, hogy az 1943-ban bekövetkezett váratlan halála mögött a német titkosszolgálat állt (más változat szerint a szovjetek vagy a britek álltak a halála mögött). Az tény, hogy Hitlerrel való találkozójáról hazaérve nagyon hamar elhunyt, állítólag megmérgezték, de ezt a fia évtizedek múlva is valószínűtlennek minősítette.

Borisznak két gyermeke volt: Simeon és Mária Lujza (1933). Simeon születése nagy állami ünnepség volt, még amnesztiát is adtak bizonyos foglyoknak. A kereszteléshez a Jordán folyóból hoztak vizet.

Borisz halálával a fia, II. Simeon (1937) került a trónra. Az akkor még nagyon gyermek Simeon nem tudta ellátni a feladatát, ezért helyette egy három tagú tanács uralkodott. A tanács vezetője Cirill herceg (1895-1947) volt, aki I. Ferdinánd gyermeke, vagyis az elhunyt cár öccse volt. Cirill herceg németbarát volt, legalábbis az ország politikáját igyekezett Hitler igényeihez szabni. Nagy kérdés az, hogy volt-e más lehetősége? A a védelmében el szokták mondani azt, hogy amikor Jugoszlávia szembekerült Hitlerrel, akkor nem maradt két hetük sem, a német hadigépezet azonnal felőrölte őket (nem beszélve Magyarországról, ahol Horthy ellenállása megszálláshoz és a lemondatásához vezetett).

A szovjetek bevonulásakor a bolgár politika azonnal átállt, de a cári család még a palotában maradhatott, nem kívánták őket azonnal elűzni. Egyszerűen csak egy új tanácsot neveztek ki a gyermekkorú uralkodó mellé, mely tanács az uralkodó jogait gyakorolta. 1946 őszén aztán népszavazást tartottak, ahol a választók 97 százaléka a monarchia ellen döntött. A szavazást követő napon száműzték a fiatal cárt a családjával együtt, de lemondási nyilatkozatot nem írt alá (hiszen gyermek volt). Azt vallja, hogy a trónfosztása emiatt érvénytelen, vagyis a mai napig is ő Bulgária királya.

Emigrációban

A család először Egyiptomba ment, a száműzött olasz királyi családhoz (hiszen az olasz király unokája volt), majd idővel a spanyol állam nyújtott nekik lakhatást. Spanyolországban a Saxe-Coburg Gotha-Koháry név jól hangzik, komolyan vett (elsősorban szász) hercegi cím, ráadásul a család felmenőinek volt is némi spanyol kötődése.

1955-ben, amikor 18 éves lett, egy szertartás keretében bolgár cárrá nyilvánították és esküt tett a "tanovói alkotmány"-ra, mely a monarchikus bolgár állam alkotmánya (később elmondta, hogy ehhez nagybátyja, az olasz király ragaszkodott). Utána az USA katonai akadémiáján tanult (álnéven), majd Spanyolországban folytatott még további egyetemi tanulmányokat.

Simeon üzletember lett, nem jelentéktelen francia érdekcsoportok üzleti képviselőjeként dolgozott főként Spanyolországban. Bolgár uralkodóként tett politikai nyilatkozatainak súlya volt. A bolgár emigráció politikailag aktív része is uralkodóként kezelte, bár az emigráns kormány felállítása ügyében nem járt sikerrel, a nyugati világ ugyanis nem látta jó megoldásnak emigráns ellenkormányok létrehozását. Ennek ellenére az európai arisztokrácia folyamatosan "king"-nek, vagyis a bolgárok királyaként kezelte.

A száműzött király 1962-ben házasodott meg, egy Doña Margarita Gómez-Acebo y Cejuela (1935) nevet viselő spanyol arisztokratával, akinek a családja rokonságban áll a spanyol királlyal. A római katolikus feleség és a közös gyereknevelés problémáját Simeon magával a pápával beszélte meg, ráadásul nem is egyetlen alkalommal.

A gyermekeik:

1. Kardam (1962-2015)
2. Cirill (1964)
3. Kubrat (1965)
4. Konstantin (1967)
5. Kalina (1972)

Az arisztokraták közötti népszerűségének a másik jele, hogy 1981-ben ő lett a keresztapja Georgij Romanovnak, akit az orosz cári trón örökösének tekintettek.

Amikor a pártállami rendszer leáldozóban volt, Simeon visszakapta a bolgár útlevelét. Az 1990-től 1991-ig ülésező bolgár alkotmányozó nemzetgyűlésben felmerült, hogy legyen népszavazás a köztársaság vagy királyság ügyében, de ezt a lehetőséget nem szavazták meg. Amikor később Simeon ellátogatott Bulgáriába, mindig nagy örömmel fogadták az emberek, uralkodóként ünnepelték. Ebben benne volt Johanna királyné népszerűsége is, valamint Simeon egyféle Messiás-szerepbe került, mivel tőle várták a belpolitikai helyzet radikális fordulatát.

Egy uralkodó, republikánus miniszterelnökként

Simeon 2001-ben költözött vissza Bulgáriába. A népszerűségét megtapasztalva olyat tett, amit trónjára várakozó uralkodó nem szokott megtenni. Saját pártot alapított. A 2001-es választásokat a várakozásoknak megfelelően meg is nyerte (a képviselői helyek felét szerezte meg) és miniszterelnök lett. Azt ígérte, hogy miniszterelnöksége jótékony hatásait a nép 800 nap után meg fogja tapasztalni.

Miniszterelnökként az alkotmány védelmére tett esküt, mely kimondja, hogy Bulgária köztársaság, amit sokan a trónról való lemondásként értékeltek. Európában ez volt az első alkalom, hogy az ország uralkodója megválasztott miniszterelnök legyen. E sorok leírásáig más példa nem volt ilyesmire. A világon csak Kambodzsában fordult elő ilyen eset, Norodom Sihanouk egykori királlyal.

II. Simeon leteszi a republikánus alkotmány védelmére az esküt, ami jelenleg példa nélküli Európán belül
(a kép forrása: http://www.kingsimeon.bg/)

A cár miniszterelnöki esküjével kapcsolatban sokan megjegyzik, hogy más ellentmondás is kísérte. Az alkotmány nem engedélyezi, hogy a miniszterelnöknek kettős állampolgársága legyen. A cárt nem fosztották meg állampolgárságától, de Bulgária nem adott ki a részére 1946 után személyi okmányokat a visszatéréséig (e miatt kellett akkor személyi számot is kérnie). Édesanyja jogán viszont olasz diplomata útlevéllel rendelkezett a család, amit 1991-ben elismert ő maga is. Ez azt jelenti, hogy olasz állampolgársága is van, de erre vonatkozóan nem kerültek elő bizonyítékok és mind a bolgár állam, mind az uralkodó udvariasan hallgat erről a kérdésről.

Amíg Simeon kormányon volt, addig az állampárt utódját (mely a koalíciós partnere volt) összekapcsolták a korrupció és a bűnözés növekedésével. A szegénység és a munkanélküliség nőtt, a közállapotok rosszabbak lettek. Nem lett 800 nap után sem jobb. Sokan megjegyzik, hogy egyetlen komoly változás tulajdonképpen csak az volt, hogy az ország miniszterelnöke visszaszerezte családjának a vagyonát, vagyis egy egyébként is gazdag ember még vagyonosabb lett.

A pártja 2005-ben is kormánypárt maradt, de már nem rendelkezett a képviselői helyek felével. E miatt Simeon már nem maradt tovább miniszterelnök, de egy tiszteletbeli címet kapott a kormánytól, ő lett a Koalíciós Tanácsnak az elnöke. 2009-re a párt már csak 3 százalékot tudott elérni, akkor a volt cár lemondott a párt vezetői posztjáról és visszavonult a pártpolitikától.

A miniszterelnökség után

Simeon miniszterelnöksége kezdetén komoly esély volt arra, hogy sor kerüljön a monarchia helyreállítására, nagy valószínűséggel egy népszavazáson is átment volna a kezdeményezés (vagy egy új alkotmányozó nemzetgyűlésen is). A kormány kudarcait követően azonban ez az esély lecsökkent, mivel az emberek csak egy magát megszedő gazdag embert kezdtek benne látni.

A bolgár állammal annyira megromlott a viszonya, hogy a rezidenciájának helyt adó palotát 2018-ban visszakövetelték tőle, amit a cár nem teljesített. Jelenleg bíróság előtt van az ügy.

Kardam herceg, Simeon fia, 2015-ben elhunyt, de halála előtt évekig kómában feküdt (2008 és 2015 között). A trónörökösi cím így Kardam herceg fiára, Boriszra (1997) szállt. Az elhunyt trónörökös másik gyermeke Beltrán (1999), aki szintén fiú.

Annak ellenére, hogy Borisz a trónörökös és a család ezt komolyan is veszi, a családi honlap nem szentel rá komoly figyelmet, még a trónörököskénti megnevezését is kerülik. Borisz herceget édesapja halála után "nem építették fel" közszereplőként, nem is nevezik "Turnovo hercegének", ami Bulgáriában a trón várományosának a titulusa (édesapját, Kardam herceget egész életében így nevezték).

Kardam herceg felesége 1996-ban Doña Miriam de Ungría y López (1963) lett, aki egy spanyol arisztokrata család gyermeke. Nevében szemet szúr az "Ungría", amit sokan "Hungría"-ra írnak át. A bulvárlapokban sokszor "Miriam hercegnő"-nek nevezett hölgy azonban soha nem nyilatkozott magyar jellegű kötődéseiről. A spanyolt jobban ismerők álláspontja szerint ez egy aránylag gyakori családnév. Sőt, egy kisebb folyónak is ez a neve. A hercegnő felmenőit vissza lehetett követni, de nem találtam köztük magyar kapcsolatot.

2015. május 1-én a bolgár ortodox egyház kiadott egy nyilatkozatot, miszerint Simeonra "Bulgária királya"-ként fognak utalni ezek után mindenféle megnyilatkozásukban. Ő maga is a "II. Simeon király" megnevezést használja önmagára angolul, bolgárul pedig "II. Simeon cár"-ként határozza meg magát.

II. Simeon a bolgár nyelvű honlapján cárként nevezi meg önmagát
(a kép forrása: http://www.kingsimeon.bg)

Angol és bolgár nyelvű önéletrajza között némi eltérés található, melyből talán az a leglényegesebb, hogy bolgárként "II. Simeon"-ként utal magára, angolul pedig a hercegi megnevezését használja családneveként (amit miniszterelnökként is megtett, de bolgár nyelven nem használja a családnevét).

II. Simeon a angol nyelvű honlapján a bolgárok királyának nevezi meg önmagát
(a kép forrása: http://www.kingsimeon.bg)

Miniszterelnöki éveit sikeresnek nevezi, kiemelve az európai integráció terén elért eredményeket (amit valahol azért mindenki tud, hogy soha, sehol nem egyetlen kormány érdeméről szól, hanem a taggá válás előtti kormányoknak is nagyon komoly munkája van benne). Miniszterelnökségét a hazája szolgálatának nevezi, a neki felrótt kudarcokról nem nagyon ír semmit sem. Azt többször elmondta, hogy aki a hazáját akarja szolgálni, annak áldozatot kell hozni, így az alkotmány védelmére tett esküjét és pártpolitikai szerepvállalását a legkisebb rosszként határozta meg (nem ezekkel a szavakkal), mert így volt a lehetősége a legtöbbet megtenni Bulgáriáért.

Azt gondolom, hogy II. Simeon a pártpolitikai szerepvállalásával elvesztette népszerűségét, mivel a Messiás-szerepnek egy kicsit sem tudott megfelelni. A bolgár elemzők sokszor kiemelik vele kapcsolatban azt, hogy amíg 2001-ben számos választónak kellemes személyes emlékei voltak az egykori uralkodóról, a mai választók nagy részének nincsenek személyes élményei a II. világháború idejéről. Feltehetően a nagyobb részüknek a bolgár trónról soha le nem mondott uralkodó csak egy gazdag politikus, aki ma már a parlamentbe jutáshoz szükséges népszerűséggel sem rendelkezik. Másként fogalmazva, a monarchia helyreállításának a reális esélye jelenleg elveszettnek látszik.

A dinasztia jövője

A dinasztia akkor is létezne, ha II. Simeon és elődjei nem lettek volna Bulgária uralkodói. Éppen ezért nem Bulgária államformája befolyásolja a dinasztia sorsát. A Saxe-Coburg Gotha-Koháry dinasztia széles körben elfogadott, még a magyar törvények is hercegeknek nevezték őket, felsőházi tagságot garantálva a család részére. Maga a család a brit és a spanyol udvarban ismert, a németországi arisztokrácia komoly tagjai. A brazil, olasz és portugál monarchista gondolkodásban is megbecsült szerepük van.

A dinasztia vezetője 2010-ig Henrik János herceg volt (1931-2010), majd a halála után II. Simeon lett az utódja. Általam ismeretlen okokból a dinasztia vezetését 2012-ben átadta nővérének, az 1933-ban született Mária Lujzának. Úgy tűnik, mintha a "Bulgária királya" és a dinasztia vezetőjének a címeit továbbra sem akarnák egyesíteni, vagyis valamilyen módon a kettőt külön szeretnék választani. Ez lehet halvány jele annak, hogy igényük van Bulgária trónjára.

Mária Lujza hercegnő 1956-ban házasodott meg Leiningen Károly herceggel (1928-1990), aki Viktória brit királynő és II. Sándor orosz cár egyenesági leszármazottja volt, nem mellesleg Németország egyik leggazdagabb arisztokratájának számított. Az esküvőjüket királyi esküvőként ünnepelték meg a Leiningen hercegek rezidenciájának számító bajor városkában, Amorbach-ban. A házasság nem tartott túl sokáig, 1968-ban elváltak egymástól.

A házasságból két gyermek született. Borisz 1960-ban és Hermann 1963-ban. Mindkettőjük családja használja a Leiningen nevet és hercegként határozzák meg magukat. Tudatában vannak a származásuknak, mely kiterjed arra is, hogy szerepelnek a brit trónöröklési sorban (180. hely körül). A nyilatkozataikat olvasva valahogy nehezen tudom őket elképzelni úgy, mint akik valamikor majd európai arisztokrataként monarchistaként fognak megnyilvánulni (ráadásul az USA és Kanada területén élnek).

II. Simeon 1943-ban lett király. Egész életében használta a királyi címét (szemben Mihály román királlyal, aki igencsak szkeptikus volt a királyságával kapcsolatban az 1980-as években). Ilyen módon 2020-ban már 77 éve király, ami a világ ötödik leghosszabb uralkodásának számítana, ha a bolgár állam által is elismert titulus lenne. Az viszont tény, hogy a jelenleg még élő uralkodók között ő az egyetlen, aki még a II. világháború alatt vált uralkodóvá.

Valószínűnek tartom, hogy a család Bulgáriával kapcsolatos álláspontjának a kulcsa a trónörökösnek tekintett Borisz herceg kezében van. Rajta fog múlni, hogy Bulgáriában a monarchia reális politikai lehetőség vagy történelmi emlék lesz.