A sorozat ezen részében a Petrović Njegoš-dinasztia (magyarosabban: Petrovics-Nyegos) lesz a téma, vagyis Montenegró államformája. Ahogy az első részben is említettem, vannak szerintem olyan köztársaságok Európában, melyeknek esélyük van királysággá válni. A legesélyesebbek között említettem Romániát, de utaltam arra, hogy van még ilyen állam. Az egyik ezek közül Montenegró.

Montenegróról pár mondatban

Montenegró (vagy Crna Gora) történelme számos ponton összefonódott a magyar történelemmel, csak ez Magyarországon nem annyira közismert.

A mai Montenegró területén 1077-ben egy ideig létezett egy állam, amelynek a pápa koronát is küldött. Később Bizánc egyik provinciája lett. Bizánc után a szerb állam részeként létezett, majd egy időre sikeresen megtartotta a függetlenségét. Az Oszmán Birodalom ugyan elfoglalta, de valamiféle szilárd önállósága majdnem folyamatosan megmaradt.

1878-ban ismerte el Európa a függetlenségét, majd 1910-ben alakult királysággá. 1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia elfoglalta. A háború végén, 1918-ban a szerb csapatok vonultak be, ami elvezetett az államocska belépéséhez a délszláv királyságba.

Montenegró az 1992-ben létrejött Jugoszláv Szövetségi Köztársaság tagállama lett Szerbiával együtt, mely 2003-ban átalakult Szerbia és Montenegró Államközösségévé. 2006-ban népszavazás döntött a Szerbiától való teljes elválástól, azóta ismét önálló állam (és onnan kezdve nem a déli szomszédunk). Egy elég durva túlzással úgy lehetne jellemezni, hogy Szerbia tengerpartja volt.

A montenegrói nyelv bizonyos szemmel nézve nem más, mint a szerbhorvát nyelv egyik változata, de különállóságát igyekeznek bizonyítékokkal alátámasztani. Ugyanakkor a különálló montenegrói nyelv létezésében sokan kételkednek, így értelemszerűen megerősödtek azok a törekvések, melyek a montenegrói és a szerb nyelv, valamint a két nép közötti különbséget emelik ki. Véleményem szerint ez áll a montenegrói királyi család politikai sikere mögött.

A dinasztia hatalomhoz jut

A Petrovics-Nyegos család múltja akár a XIV. századig is visszavezethető. Egy befolyásos család volt, akik különböző fontos tisztségeket láttak el. Maga a dinasztia hatalmának a vezető szerepe 1697-től datálható, amikor I. Danilo (1670-1735) püspökfejedelem lett és számos módon biztosította a nép önállósodásának az alapjait. Ez a furcsa megfogalmazás (püspökfejedelem) azt jelentette, hogy aki a helyi ortodox egyházban a "püspöki" címet (metropolita a megnevezése) megszerezte, az egyben a térség politikai vezetője is lett.

I. Danilo a püspökfejedelmi címet a családon belül örökítette, ami rendszerré vált (általában nagybácsitól örökölték a címet az utódok). Ez a fajta hatalomgyakorlás nem volt senkinek sem ellenére, még a nagyobb térség mindenkori politikai urai is megtűrték, bár maga a terület a mai Montenegróhoz képest jóval kisebb volt.

Az utolsó püspökfejedelem 1851-ben lépett trónra. Ő orosz támogatással 1852-ben elhagyta az egyházi címét, így I. Daniloként (1826-1860) lett 1852 és 1860 között Montenegró fejedelme. Az egyházi címe elhagyásának az oka egyszerűen "csak" annyi volt, hogy szeretett volna megházasodni, amit püspökként nem tehetett volna meg.

Királyság alakul és meg is szűnik

Az utódja, vagyis a második fejedelem, I. Miklós (1841-1921) lett. Ő 1860-ban vált fejedelemmé és az önálló montenegrói állam mögé nemzetközi támogatást és pénzt is szerzett. Nehéz lenne a magyar történelemben hasonló időszakot vagy személyt találni, mert I. Miklós egyszerre volt reformer, diplomata és katonai vezető. 1878-ban a nagyhatalmak elfogadták az önálló Montenegrói állam létezését és I. Miklóst már európai uralkodóként fogadták a tekintélyes udvarok is.

1900-ban I. Miklós felvette a "királyi felség" titulust. 1910-ben a montenegrói politikusok kérésére királlyá minősítette magát, ezáltal létrejött a Montenegrói Királyság.

Említeni érdemes azt is, hogy I. Miklós még fejedelemként (1866) megállapodott abban a szerb uralkodóval, hogy a "két szerb állam" egyesülni fog, melynek trónjára majd a saját fia ül, mivel a szerb trónöröklés akkor még nem volt megoldott. Időközben azonban kiderült, hogy a két szerbnek tekintett állam közül Szerbia lett a korszerűbb és erősebb, így I. Miklós tervei úgy módosultak, hogy a két uralkodó a trónján maradt volna az egyesülés után is.

A világháborúban az volt Miklós célja, hogy a törököket teljesen kiűzze a Balkánról. Teljesen logikusan Szerbia mellé állt az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben. Amikor Szerbia elesett, akkor Montenegró is megszállás alá került. A királynak ekkor menekülnie kellett.

Először Olaszországba menekült, majd Franciaországba, ahol 1921-ben elhunyt (1989-ben temették el újra Montenegróban). Érdekesség, hogy a 100 legfontosabb szerb listáján is szerepel, a 45. helyen. Egyébként a dinasztia másik két tagja is rajta van a szerbek listáján, a 22. és a 33. helyeken. A szerbek jelentős része ugyanis nem tekinti különálló népnek a montenegróiakat. Annyira nem, hogy "déli szerbek" névvel is szoktak rájuk utalni.

A gyermekei házassága miatt "Európa apósának" is nevezték I. Miklóst, mivel komoly dinasztiákkal lépett így kapcsolatra. Főként oroszokat, németeket, szerbeket kell ez alatt érteni, valamint az egyik lánya a későbbi olasz király felesége lett. Természetesen országa megszállását és a délszláv államhoz csatolását nem fogadta el, rövid idejű emigrációja alatt montenegrói emigráns kormányt is működtetett.

A trónt nem követelő trónkövetelők sora

Utódjának a legidősebb fiát, Danilo herceget (1871-1939) nevezték ki, akit királynak is tekintettek, de zavaros körülmények között néhány nap után lemondott. Igaz, a lemondását nagyon hamar visszavonta, de a montenegróiak nem foglalkoztak vele többé.

I. Miklósnak volt egy másik fia is, Mirko herceg (1879-1918), aki a lemondott első fiúgyermek helyébe kellett volna lépjen. Mivel ő már nem élt, ezért a gyermekeire szállt a montenegrói királyi cím. A fiai közül a harmadik fia, Mihály herceg (1908-1986) került a képbe, mivel bátyjai szintén elhunytak. Mihályt királlyá nyilvánították, noha akkor csak 13 éves volt. Helyette Anto Gvozdenovics (1853-1935) tábornok működött amolyan emigráns királyi hivatalként.

A jugoszláv állam elérte, hogy Mihály herceg 1929-ben lemondjon a trónjáról, valamint a lemondásával együtt elfogadja Montenegró egyesülését a délszláv királysággal. Onnan kezdve állami "nyugdíjat" kapott a belgrádi kormánytól és ő sokáig ennek megfelelően élt és hozott döntéseket.

1941-ben a német és az olasz állam felkérte őt az önálló montenegrói királyság trónjának az elfoglalására, de ezt megtagadta. Ekkor egy fogolytáborba vitték a feleségével együtt, ahol megszületett a fia is (ezen időszakban egyféle olasz bábállam alakult, melynek a vezetője az olasz király felesége volt, aki mellesleg I. Miklós leánya volt; hivatalosan Montenegró ekkoriban perszonálunióra lépett Olaszországgal).

Mihály herceg a II. világháború után egy ideig Belgrádban élt, rövid ideig a külügyminisztérium protokollfőnökeként dolgozott. Amikor a rendszerben csalódva visszaköltözött Franciaországba, akkor a belgrádi kormány megszüntette a nyugdíját. Onnan kezdve sem követelte a trónt.

Miklós herceg

Az 1944-ben született Miklós herceg sem volt sokáig jelentős montenegrói emigráns politikus. A szülei 1949-ben elváltak, őt az édesanyja nevelte, aki francia volt. A montenegrói származásával és szerepével csak nagyon későn szembesült. Amikor ez megtörtént, akkor azonnal a montenegrói függetlenség híve lett.

Politikai támogatóiról nem nyilatkozik, de többen tudni vélik, hogy a francia monarchista arisztokrácia támogatja. Tény, hogy az európai dinasztiák katalógusát elkészítő projekt egyik védnöke, olyanok társaságában, mint a spanyol király, a monacói uralkodó és a francia trónkövetelők egyike. Ha "csak" ennyi a nemzetközi támogatottsága, az is jelentősnek számít.

1989 óta, felmenői újratemetésétől kezdve jelen van a montenegrói belpolitikában. Folyamatosan a dinasztia képviselőjeként nyilatkozott, a pártpolitikától távol maradt. Amikor Montenegró függetlensége teljesen helyreállt 2006-ban, akkor kijelentette, hogy a lakosság kérése esetén szívesen elfoglalja a királyi trónt. A montenegrói politika tárgyalásokat kezdett vele és 2011-ben megszületett a hivatalos megállapodás közte és az állam között.

A trónörökös és két gyermeke a család honlapján, a republikánus címeikkel jelölve (forrás: https://fondacija-njegos.org/en/a-propos/)

A montenegrói parlament 2011-ben fogadta el a dinasztia jogállásáról szóló törvényt, mely többek között az alábbiakat mondja ki:

1. A dinasztiát rehabilitálták, a montenegrói állam annektálását jogszerűtlennek minősítik.
2. Elfogadták, hogy az 1944-ben született Miklós herceg a montenegrói királyi dinasztia vezetője.
3. A dinasztiának vannak érdemei a montenegrói identitás megőrzésében, mely tevékenység a dinasztia történelmi küldetése.
4. A montenegrói állam berendezkedését a dinasztia tiszteletben tartja, ugyanakkor az állam elfogadja a dinasztia működését és az öröklési rendjét (ahol a férfiágon való öröklés maradt hatályban).
5. A montenegrói állam vezetői különleges megbízással ruházhatják fel a dinasztia vezetőjét, hogy az államot képviseljék.
6. A dinasztia tagjai kettős állampolgárok is lehetnek, a montenegrói állampolgárságot automatikusan megkapják.
7. A dinasztia egy alapítványt hoz létre, a dinasztia vezetője az alapítvány igazgatóságának az elnöke és ez a titulusa az állammal való hivatalos érintkezés alapja. 

Az állam vállalta havi államfői fizetés biztosítását a dinasztia vezetőjének, bizonyos hivatali költségkeret és rezidenciák biztosítását. Miklós herceget Montenegró különleges képviselőjének nevezték ki, ami feltehetően minden utódjának biztosítva lesz.

Ez azért volt rendkívüli, mert 1990 után egyik volt dinasztia sem kapott ennyire erős meghatalmazást az államtól Európa ezen részén.

A dinasztia vezetőjének hivatalos megszólítása: II. Miklós királyi felség, montenegrói koronaherceg, Grahov és Zetský nagyhercege és Petrović-Njegošský grófja.

Két gyermeke született: 

1. Altinai hercegnő (1977), író és rendező, a fia Nikolai Martynov (2009)
2. Borisz herceg (1980), egy formatervező, aki vállalta a majdani dinasztia vezetőjének a feladatát, két leánya van, Milena (2008) és Antónia (2013?)  (a felesége egy portugál grófnő)

A következő dinasztiavezető majd Borisz herceg lesz, akit majd feltehetően Nikolai herceg követ. 

A királyi család a http://www.noblesseetroyautes.com/ honlapján található fényképe

A család honlapja eléggé szűkszavú, magukat nem mutatják többnek, mint egy ökotudatos alapítványnak. A család egyébként nagyon népszerű Montenegróban. A montenegrói állam jelenleg küzd azért, hogy a montenegrói identitás minden téren elkülönüljön a szerbtől, így a dinasztia fontos a számukra. Egyfelől egy jelképe a montenegrói identitás és különállás valódiságának, másfelől pedig az "európai arisztokrata klub" támogatását is élvezik, aminek ha hisszük, ha nem, van súlya.

Ahhoz, hogy Montenegró újra királyság legyen, népszavazás kellene. Nagy esélye lenne a királyságpárti győzelemnek, de jelenleg senki sem erőlteti a népszavazást, melynek elsősorban belpolitikai okai vannak.

Montenegró tehát jelenleg egy olyan köztársaság, amelyikben a dinasztia államilag támogatott intézményként őrzi az egykori, királyihoz hasonlító státuszát.