Kevés olyan ember van a magyar történelemben, aki Magyarországon született, Magyarországon nőtt fel, majd egy másik ország uralkodója lett. Az egyik ilyen emberről lesz most szó, Cseszneky Gyuláról. 

Fontos kiegészítések 2022-ből a bejegyzés második részében! (- utólagos beszúrás)

A magyar történelem XX. századi alakjai között nagyon sok olyan ember van, akik hiába jártak be minimum érdekesnek tekinthető életutat, valahogy a történelemről szóló közbeszéd nem tudta őket befogadni. Talán azért is, mert a megszerzett pozícióik élesen szembenálltak a tetteikkel, így egyetlen olyan politikai tábor sem tudta őket beemelni a saját hőseik közé, akiknek van/volt szellemi holdudvara.

A "cseszneki és milványi gróf" címet viselő család története a messzi múlt időkre visszamenően jól dokumentált (erről majd egy későbbi bejegyzésben lesz még szó, mert ennyire nem egyértelmű). Azon kevés családok egyike, akik állítólag az Árpádokig hitelesen vissza tudják vezetni a történetüket (a nem hitelesített visszavezetés még messzebbre terjed ki). Felsorolni is hosszú lenne milyen címeket szereztek meg a múltban, mivel jó pár alkalommal benne voltak a történelmi események kellős közepében.

A történelmi múltjuk túlmutat Magyarország területén, mivel Makedónia és Thesszália területén is voltak feudális birtokaik. Cseszneky Gyula felmenői ráadásul gabonakereskedelemmel is foglalkoztak a balkáni térségben, így nagyon jó kapcsolatrendszert örökölt meg, amelyet ő is ügyesen épített tovább.

Cseszneky gróf fiatalkora

Cseszneky Gyula 1914-ben született. Kiemelkedő szorgalmú diák volt, ezért papi pályát szántak neki a szülei. A magyaron kívül németül, olaszul és horvátul is folyékonyan beszélt. A családi kapcsolatok miatt egy olasz katonai iskolába került, ahol a család egyik befolyásos barátja bevezette őt az olasz társadalmi elit köreibe. Jól jellemzi a személyiségét, hogy olasz verseket fordított magyarra, sőt, maga is szerzett költeményeket.

Magyarországon katonaként szolgált, közreműködött Erdély északi részének visszaszerzésében. E miatt 1940-ben Horthy Miklós vitézzé avatta, valamint más magas kitüntetést is adott neki. Az akkor 26 éves fiatal grófnak ez hatalmas elismerés volt. Ráadásul a kor viszonyai között szerencsésnek értelmezhető véletlenek sorozata állt össze körülötte, ami óriási lehetőségeket nyitott meg előtte. Akkoriban sok ember előtt megnyíltak ilyesforma lehetőségek, így ha akarnánk, akkor össze is tudnánk hasonlítani, hogy melyik ember miként élt ezekkel. Az emberek többsége (nem meglepő módon) élni próbált az anyagi lehetőségekkel, de Cseszneky Gyula nem így gondolkodott.

A horvát trón szolgálatában

A gróf (és a családja) jó barátságban állt a horvát usztasa mozgalom alapítójával, Ante Paveliccsel (1889-1959), ami meghatározóvá vált a további élete során. Szintén közeli barátságba került a II. Tomiszláv (1900-1948) néven ismert Savoya-herceggel, aki 1941 és 1943 között volt horvát király (az olasz bejegyzésben került szóba, mivel a horvát állam az olasz király birodalmához tartozott akkoriban; nagyapja Spanyolország királya volt 1870 és 1873 között). Rajtuk keresztül ismerte meg azt az Ivan Mihailov (1896-1990) nevű embert, aki a független macedón államot szerette volna létrehozni.

A felsorolt három személyről azért nehéz normális információkat szerezni, mert mindhármuk élete tele volt ilyen-olyan titkosszolgálati műveletekkel. Ebből sejthető az is, hogy Cseszneky Gyula 1941 utáni életéről sem egyszerű hiteles adatokat szerezni. Nagy valószínűséggel az ő rendkívüli politikai szereplései mögött is meghúzódik számos szolgálat művelete.

 Cseszneky Gyula
(a kép forrása: trikala blog)

Az élete egyik hatalmas fordulata akkor érkezett el, amikor II. Tomiszláv hivatalosan is horvát király lett 1941-ben. A beiktatott király nem ment el Zágrábba, hanem barátját, a fiatal (27 éves!) Cseszneky grófot küldte el maga helyett, aki tulajdonképpen a király helyetteseként irányította a horvát állam királyi hivatalát. Nem nagy túlzás kormányzóként beszélni róla.

Az új, független horvát állam helyzete nem volt egyszerű. Az olasz nagyhatalmi tervek árnyékában, olasz (és nagy valószínűséggel magyar) támogatással létezhetett. A kinevezett horvát király a származása ellenére is komolyan számolt a horvát állam érdekeivel és felismerte azokat a pontokat, amelyben a horvát és az olasz állam érdekei élesen ütköznek. Becsületére legyen mondva, hogy II. Tomiszláv a horvát érdekek képviselete mellett döntött, bár az indítékai pontos okát nem ismerni. Amikor az olasz bejegyzést készítettem, akkor számos interjút lehetett találni, melyekben az egykori király kifejezte a kételyeit a nemzetiszocialista német külpolitikában, de az olasz célok realitásában sem hitt. Abban viszont igen, hogy az önálló horvát államnak egyféle realista külpolitikát kellene folytatnia, vagyis az aktuálisan erős országok által engedélyezett térben kell(ene) a legoptimálisabban lavírozni.

Cseszneky gróf számára ezzel ki is jelölte a király a követendő politikát, amivel nem volt nehéz azonosulnia. Mindketten antikommunisták és monarchista gondolkodásúak voltak, akiket elborzasztott az usztasa állam brutalitása. Hiába Ante Pavelics (a gróf barátja) állt a mozgalom és a horvát államgépezet élén, ettől még nem tudtak azonusulni a politikájával és annak a hétköznapokra gyakorolt hatásával. 

Két nehezen értelmezhető mozzanat árulkodik az érintettek gondolkodásáról.

Ante Pavelics a háború után is az "emigráns horvát állam" irányítója maradt és 1954-ben kiegyezett a magyar emigránsokkal. Ennek keretében elfogadta Horvátország betagozódását a majdani Habsburgok vezette monarchiába, valamint még területi engedményekbe is belement a magyar állam felé. Akkoriban úgy tűnt, hogy az osztrák-magyar emigráció később fontos szerephez fog jutni Európa jövőjében...

A kinevezett horvát király Dalmácia "olaszosítása" miatt vállalta a konfliktust az őt trónra emelő olasz királyi politikával. II. Tomiszláv álláspontja szerint Dalmácia horvát terület, az olaszoknak semmi keresnivalója nem volt ott, így nem is olaszosítható.

Ante Pavelics bármennyire is próbált össznemzetinek mondott horvát érdekekben gondolkodni, nem nagyon maradt meg pozitív személyként a köztudatban. Még a barátja, Cseszneky gróf sem tartotta vállalhatónak a második világháborús államát. Bár a háború után sem apadt el a támogatása (vatikáni és magyar segítséggel menekült), a magyarokkal való kiegyezésével az utolsó jelentős támogatóit is elvesztette.

II. Tomiszláv (és a fia) mögül eltűnt az olasz támogatás, így ők sem maradtak meg a köztudatban lehetséges horvát királyként. Ők maguk az olasz királyi cím jogos örököseinek tekintik magukat, a horvátot a család nem tartja legális címnek. Arról azt gondolják, hogy az csupán a háború alatt elbukott olasz birodalomépítési törekvéseknek az egyik, eleve kudarcra ítélt fejezete volt. Tudomásom szerint a horvát monarchista mozgalmak között egy sincs, amelyik őbennük látná a királyi családot (Károlyban, Habsburg Ottó fiában látják meg az uralkodójukat, akire még ebben az évben vissza fogok térni egy karácsonyi extra sorozatban, bőven van rá ok).

Komolyan feltételezhető, hogy Cseszneky gróf emberek életét mentő tevékenysége 1941-ben, Horvátországban vette kezdetét. Akkor sok ember sorsa azon dőlt el, hogy milyen származást tulajdonítottak nekik, ami a gróf igazságérzetével összeegyeztethetetlen volt. Sajnos a pontos részletek még nem ismertek.

Cseszneky Gyula, a horvát király utasítására személyesen segítette a horvát kiugrási terveket. Az elképzelések szerint az angolok dalmáciai partaszállása során bevonultak volna Horvátországba, majd azon keresztül Magyarországra, valamint esetlegesen más államokba is (például Ausztriába). Amint az egyes országokba elkezdték volna a bevonulást, azok átálltak volna a szövetségesek mellé. A fiatal gróf ebben a tervben a magyar miniszterelnökkel, Kállay Miklóssal is együttműködött. 

A makedón állam élén

A 29 éves gróf politikai pályafutása még meglepőbb fordulathoz érkezett. Az olasz állam megkereste őt azzal, hogy álljon a "makedón állam" élére. Ráadásul ez már nem a Mussolini-politika része volt! A bolgár, német és olasz védernyő alatt létrehozott államocska addigi "uralkodója" távozásra kényszerült, az olasz politikának pedig egy rendkívül megbízható személyre volt szüksége.

Az 1943-ban (júliusban) trónra ültetett Cseszneky grófnak hercegi címet adtak (Pindosz hercege), hivatalos titulusa szerint császár volt (azért császár, mert a térségben élők körében él egy hiedelem, miszerint ők a rómaiak leszármazottai, így az uralkodójuk csak császár lehet). A közbeszéd vajdának, nagyvajdának nevezte (Julius vajda néven), mely az országot irányító uralkodó megnevezése. Valahogy mindenki tudta, hogy ez az új államkísérlet (ha sikeres lesz) csak akkor maradhat talpon, ha nem vetekszik a környező államokkal, hanem együtt tud velük működni. A "környező"-nek számító államok alatt főképpen Olaszországot és Romániát kellett akkoriban érteni (valamint Albániát és Bulgáriát is).

 A pindoszi makedón állam törzsterülete az olasz megszállás alatt álló görög területek voltak
(a kép forrása: Katonai szemle online kiadásának cikke)

Pár szót szükséges szólni erről a fiatal államocskáról, hogy pontosabban érthető legyenek a viszonyai. Ez a kis államocska a mai Albánia, Észak-Macedónia és Görögország határán helyezkedett el. A törzsterülete az olaszok által megszállt görög területek voltak, de a fenti térkép téves, mivel Korfu szigete nem tartozott az államhoz. A terület elvileg 1942 tavaszán nőtt meg, amikor makedón területek is csatlakoztak hozzájuk (főképp a mai Görögország északi-középső részéből). Innen kezdve lett Pindosz és Makedón Vajdaság (vagy fejedelemség, illetve hercegség) az új megnevezés. 

A területet sokféle származású emberek lakták akkor is, talán az arománoknak nevezettek voltak többségben, akiket a magyar nyelv cincároknak nevezett, de makedorománok és arománok néven is ismertek (a Gozsduk, illetve Teréz anya is közéjük tartozott). A térség etnikai helyzete nagyjából olyasmi, mint ami Erdélyben van, csak éppen azon a tájon tucatnyi kicsi Erdély létezik.

Nagyjából mindenki azt vallja, hogy a római őslakosok leszármazottai, ugyanakkor egy vagy két ma létező nép alá tartozónak sorolja magát (utalnék a Gozsdukra, akik egyszerre voltak magyarok és románok, illetve Teréz anyára, akit mindenki albánnak tartott). A legtöbben elsődlegesen bolgár vagy görög identitást vallanak úgy, hogy másodlagos identitásként mondják magukat makedónnak vagy arománnak (vlachnak is). Jelentős azok száma is, akiknek az elsődleges vagy másodlagos identitása albán vagy török, mely mellett pedig megjelenik a makedón vagy az aromán is. Az eltérés még édestestvérek esetén is megfigyelhető, tehát eléggé kusza a helyzet.

Az, hogy a térségben van létjogosultsága egy önálló aromán államnak, többé-kevésbé vitán felül állt az I. világháború végén (a magyar történelemből is jól ismert elvet követték, miszerint minden népnek joga van egy saját államhoz). Ezt a törekvést a román állam azért pártfogolta, mert valamiféle román népnek tekintette az ott élőket. Az önálló államiságukért a XX. század elején küzdelmet vívó népcsoportok szintén sorstársat láttak az arománokban, ráadásul jelentős gondolkodók álltak melléjük.

Az olasz nagyhatalmi szemléletben is helyet kapott az aromán állam terve, mivel a felélesztendő új birodalom ideológiai támaszát látták meg benne a Balkánon. Ezért a fasiszta olasz állam engedélyezte az állam de facto megalapítását. Az élére Alcibadi Diamandi (1893-1948) került, I. Alkibiádesz néven. Az ország függetlenségét a Trikala városában ülésező parlament mondta ki 1941 nyarán. Az uralkodónak saját hadereje (Római Légió, illetve Vlach Légió volt a neve) is volt, amely a területét ténylegesen is az ellenőrzése alatt tartotta.

Az állam élén egy évet töltött el a frissen kinevezett uralkodó. Amíg a környező görög területeken éhínség volt, I. Alkibiádesz területén nem volt szó ilyesmiről. Állítólag ebben a Cseszneky-családnak is szerepe volt, de a részletek nem ismertek. Az uralkodót azért váltották le az olaszok, mert Romániának kívánta a területet biztosítani, mivel a román állam nagylelkű támogatásaiból iskolák tucatjait nyitották meg (egy kisebb kultúrharc színtere volt az iskola, mert ott dőlt el, hogy a cirill, a görög vagy a latin írás lesz az elterjedt). A leváltott uralkodó utódja Nikólaosz Matúszisz (1899-1991) lett, aki hivatalosan "csak" kormányzó volt, mivel nem volt eléggé jó a származása az uralkodói titulushoz. Kellett tehát egy alkalmas személy az állam élére, az olasz külügy pedig Cseszneky Gyula személyében fedezte fel ezt az embert

Cseszneky Gyula annyiban mindenképpen jó választás volt, hogy a származása neki is nagyon kevert volt (anyai ágon vlach és aromán), illetve a családja sok évszázada része volt a térség feudális rendszerének, mint birtokos. Természetesen nem volt mellékes az sem, hogy Cseszneky komoly szerepet játszott az olasz hadsereg élelmezésében. Illetve az is tény, hogy akkoriban már kiderült, hogy a magyar arisztokrácia nagyon biztos alapot tud teremteni egy új uralkodói dinasztia megszilárdításához. Erre volt példa Albánia, ahol egy Apponyinak köszönheten alakult ki egy stabil dinasztia (1939-ben).

Cseszneky Gyulának is volt saját elmélete az ott élőkről. Az elgondolása szerint a térség lakói a besenyőktől és a kunoktól származtak, akik beolvadtak a magyarok közé. Így magát is ilyen módon határozta meg, egykori nomád besenyők magyar leszármazottjaként. Ezzel az uralkodásának is legitimitást kívánt biztosítani, de több akkori neves történész is csatlakozott hozzá.

A tervek szerint (ebben Cseszneky grófnak komoly érdemei vannak), a háború után a brit védelem alá került területeken népszavazást szerveztek volna az új állam határairól. Utólag tudjuk, hogy nem a britek szándéka lett a döntő, a rendezőelv pedig a második világháborús német politikával való szembenállás lett. Érdekes véletlen, hogy kulcsszerep jutott a szintén horvát (és szlovén) származású Tito részére, aki nem volt az önálló kis államok híve. Ő egy nagyobb méretű délszláv államban gondolkodott, ami részlegesen létre is jött, így a területen a mai napig nem lehet rendezettnek tekinteni a "makedón" és más népcsoportok ügyeit, így az arománokét sem.

Az államalakulat olyan rövid ideig létezett és olyannyira nem nyugodt viszonyok között, hogy még a megnevezésében sem alakult ki konszenzus. Pindoszi Fejedelemség néven szoktak rá utalni, a hegység miatt. Nevezik aromán-macedón államnak is, mert ez a két nép volt többségben. Cseszneky gróf sajnos nem tudott eredményeket felmutatni, mivel nem volt rá elég ideje.

Első menekülés

A fiatal gróf túl sokáig ugyanis nem élvezhette az uralkodói címét, mivel a Gestapo ellenőrizte a felmenőit, akik között talált egy zsidót. 1943 szeptemberében ezért el kellett menekülnie, így Magyarországra ment vissza (rövid ideig letartóztták, de a kapcsolatainak köszönhetően kiszabadult). 

Hivatalosan még egy másik uralkodója volt az általa vezetett államnak. A gróf távozása után Cseszneky Mihályt (1910-1975), vagyis a testvérét jelölték ki új uralkodónak. Ő azonban már nem utazott el az országba, így a hivatalos beiktatására sem került sor. A németek hivatalosan addigi védelmi minisztert egyszerűen a terület katonai kormányzójának nevezték ki, az államalakulat pedig lekerült a térképekről.

A magyarországra menekült Cseszneky Gyula a budapesti évei alatt számos családot menekített meg a különböző állami retorzióktól, köztük sok zsidót is. Az embereket mentő tevékenységében Giorgio Perlasca (1910-1992) volt a társa. Perlasca egy Magyarországon is gyakran megforduló olasz kereskedő volt, aki szintén a Balkánon üzletelt. Amikor a budapesti spanyol képviselet vezetőjének el kellett hagynia Budapestet, Perlasca beköltözött a képviseletre, mintha ő lenne a korábbi vezető utódja (a korábbi vezető tudtával tette). Igazolható módon 5200 embert mentett meg, melyről 1987-ig hallgatott. Akkor sem önmaga nyílt meg, hanem akiket megmentett, azok keresték őt meg. Ebben a tevékenységében egyébként kiemelkedően eredményes volt, ráadásul Cseszneky Gyula volt a szövetségese. Sok részlet a mai napig nem ismert. A munkájukkal kapcsolatban még folyamatban van az adatgyűjtés.

A második világháború után aktív támogatója volt a Polgári Demokrata Pártnak. A párt az 1945-ös választások után az egyetlen ellenzéki párt volt, illetve a legkisebb is a parlamenti pártok között. A legkisebb parlamenti párt szerepét 1947-ben is megtartotta. 

További menekülések

Cseszneky grófot a magyar állam ellenséges személynek minősítette, de valamilyen ismeretlen ok miatt engedték, hogy száműzetésbe vonuljon. Végül Argentínába ment, ahol valamekkora védettségnek örvendhetett. Ennek az oka, hogy Juan Perón elnök biztonsági tanácsadója lett a már korábban említett Ante Pavelics. A szálakat ismét nehéz kibontani, de tény, hogy Ante Pavelics ellen 1957-ben egy gyilkossági kísérlet történt, melyet állítólag a jugoszláv titkosszolgálat szervezett meg. 

Állítólag ekkor költözött Cseszneky gróf Brazíliába, ahol mindenféle titkosszolgálat nehezebben tudott működni. Maga az ország nagyobb volt, kevésbé volt jobban kiépülve az államszervezet, így még egy nagyobb városban is el lehetett tűnni a tömegben. E miatt azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor halt meg. Állítólag 1970 után hunyt el, de a sírhelyéről sincsenek hiteles adatok.

A bátyját, Cseszneky Mihályt is ellenségnek tekintette a magyar állam. Börtönbe, munkatáborba vetették, vagyonától megfosztották, bármiféle érdemeiről mélyen hallgattak, pedig az 1920 utáni új magyar malomipar újjászervezésében is voltak komoly eredményei. Cseszneky Mihály szintén Perlasca munkatársa volt az emberek budapesti megmentésében, de szintén ugyanolyan észrevétlen maradt a szerepe, ahogyan a testvérének is. Érdekes, hogy Perlasca Budapesten szobrot kapott és budapesti életmentéséről 3 órás filmet is készítettek. A két Cseszneky grófnak a tudomásom szerint nincs szobra, az említett filmben pedig nem találni őket.

Ami mára megmaradt

Észak-Macedónia területén működik egy civil szervezet, amelyik a Monarchista Liga nevet viseli. Ez a szervezet egy alkotmányos monarchiát szeretne kialakítani. Számukra a Cseszneky név pozitív jelentésű, a mai napig tisztelettel beszélnek a XX. századi "uralkodójukról". A kommunikációjukban kiemelik, hogy Cseszneky gróf nem volt fasiszta vagy nemzetiszocialista, sem antiszemita. Több állam "hivatalos" állásfoglalása szerint Cseszneky állama egy fasiszta/náci kalandorállam volt, de ők ezt az elgondolást határozottan elutasítják. Állítólag a mozgalomnak szerepe van abban, hogy néhány Cseszneky nevet viselő ember magát hercegnek kezdte nevezni (a család egyébként nem tartja magát herceginek).

Ez a mozgalom azért érdekes, mert a mai Észak-Macedónia területének a nagy része nem tartozott a Cseszneky Gyula által vezetett terület alá, mégis fontos személyként tekintenek rá. Régebben elérhető kommunikációs anyagaikban megjelent az a gondolat, hogy a makedónoknak egyetlen igazi uralkodói dinasztiájuk volt/van, a Cseszneky-dinasztia.

Az, hogy valaha is lesz-e a térségben aromán állam, nem lehet tudni, mivel a jelenlegi állapotok nem kedveznek az ilyen céloknak. A görög területen élők nagy többsége nem kíván kiszakadni Görögországból, a függetlenségi céloknak kifejezetten csekély támogatottsága van a körükben. Észak-Macedóniában sincs nagy tömeget maga mögött tudó önállósági törekvés, mert akkor az albánok is kiszakadhatnának, amit a többség nem szeretne. Ezért inkább sokan úgy gondolkodnak, hogy az északi macedón állam voltaképpen az arománok állama is (vagyis már létrejött). Él egyféle olyan remény, hogy egy macedón identitásban ez a sokféle származástudat egyesülhet, de ezek csak akkor és addig működnek, amíg szinte mindenki el tudja hinni (jelenleg ez így van).

Létezik egy aromán "uralkodói" család, de nincs mögöttük társadalmi bázis. Ez a dinasztia a Diamandi-család, az első uralkodó rokonai. Ők úgy gondolják, hogy a térség rendezésében történelmi küldetésük van, melynek kulcsa egy svájci mintára szervezett monarchia lenne. A véleményük szerint ez tudna megfelelő körülményeket teremteni a tartós békéhez és a várt fejlődésnek. Régebben voltak olyan bejegyzéseik (talán ma is, de elég gyakran változik a tartalom), melyekben elismerően beszéltek Cseszneky Gyuláról.

Ebből a szempontból érdekes lehet, hogy egy időben spanyol és dél-amerikai területekről nagyon-nagyon sok megkeresést kaptam, melyben magyar nyelvű könyveket szerettek volna kérni tőlem. Amikor a válaszomban közöltem, hogy nincs kifejezetten a családról vagy éppen Cseszneky Gyuláról szóló magyar nyelvű könyv (vagyis nem tudok ilyesmről), akkor nagyon megdöbbentek rajta.

Ahogy írtam is feljebb, nagyon nehéz volt hiteles adatokat gyűjteni Cseszneky Gyuláról. Sok-sok történetet meghallgattam, le is jegyzeteltem alaposan, de a kapott információk egytől-egyig ellenőrizhetetlenek. Fentebb csak annyit írtam le, amennyi ellenőrizhetőnek bizonyult. Valahol abban reménykedem, hogy idővel előkerülnek újabb és újabb adatok, így ez az érdekes és meglepő történet teljessé (teljesebbé) válhat)

Források

Cseszneky család honlapja

Cseszneky Gyula budapesti tevékenységét összegyűjtő bizottság felhívása

Dimandi család Facebook-oldala

Giorgio Perlasca Alapítvány

Jasenovac info

Katonai szemle online változata

Researchomnia írása a Pindosz államról

Pindosz és Makedónia uralkodói családja

Trikala City blog

A Macedón Monarchista Liga oldalai a bejegyzés írása során elérhetetlenné váltak, bár a fenti forrásokból rekonstruálható a Cseszneky Gyulával foglalkozó tartalmuk (elég szűkszavúak voltak).