Hogyan néz ki a király halála néhány bűnügyi szakértő szemével?

Az utolsó magyar király halálának a körülményei 100 év elteltével is gyanúsak maradtak. Éppen ezért érdekelt, hogy a részletes orvosi állásfoglalások és az észlelt anomáliák összességéről mit mondanak olyan emberek, akik valamilyen módon bűnügyi szakértőknek tekinthetők.

Eredetileg azt is le szerettem volna írni, hogy a megszólalóknak milyen szakmai háttere van, és mely ismert ügyekben volt szerepük. Végül ezt kegyeleti okokból nem tettem meg. Egyébként sem a személyük ad súlyt a véleményüknek, hanem az, amit mondanak – ezek pedig finoman szólva is átgondolásra érdemesek.

Egykori helyszínelő, ma ügyvéd

 Vele volt a legnehezebb beszélni, mert többször elmondta, hogy az elmúlt tíz évben teljesen más gondolkodásmódra állt át, és várhatóan nem fog használható információt találni az ügyben. Végül mégis rávilágított egy olyan jogi helyzetre, amely teljesen új szempontot vezetett be az eset utólagos értékelésébe.

Elsődlegesen azt emelte ki, hogy 1922-ben Portugáliában egy orvos gyakorlatilag korlátlan társadalmi bizalomnak örvendett. Bár a jogszabályok elméletben lehetővé tették az orvosok számonkérését, a gyakorlatban ezeket az ügyeket már a bírósági eljárás előtt elmeszelték. Ha mégis bíróságig jutott egy ügy, ott sem született az orvosok számára hátrányos döntés. A portugál közgondolkodásban az orvos hiteles személy volt pusztán attól, hogy orvos.

Ennek volt egy sajátos háttere is: mivel nem voltak előírva kötelező eljárások és szakmai protokollok, logikailag szinte kizárt volt a hibázás lehetősége. Nem arról beszélünk, hogy valaki részegen operált – ilyen szélsőségekről nincs szó. A számonkérhetőség alapfeltételei nem voltak meg. Például a hozzátartozók még a kórházi dokumentációhoz sem kaptak hozzáférést, miközben az orvos szóbeli nyilatkozata elegendőnek számított.

A korabeli portugál szemlélet szerint a „halál a betegség természetes következménye”, és „minden ember előbb-utóbb meghal”. Így az orvos hős volt, aki a beteg életéért küzdött – ezért is volt gyakorlatilag lehetetlen hibáztatni őket.

Ebben a közegben tűnt fel neki, hogy Károlyi gróf Bécsből hívott orvost a király mellé. Portugáliában ez szokatlan, bizalmatlan gesztusnak számított. Magyarországon ugyanis már voltak perek és eljárások, ahol a bíróság néha elmarasztalta az egészségügyi dolgozókat. A gróf ezzel a gesztussal finoman, de erős kételyt fogalmazott meg a portugál orvosok hozzáértésével kapcsolatban.

Mindez az ügyvéd szerint azt sugallja, hogy a betegség kezelése mögé elrejteni egy merényletet 1922-ben Portugáliában egyenesen a tökéletes gyilkosság receptje volt. Ha őt kérte volna fel a király egy rokona, össze tudott volna rakni egy olyan körülmény-együttest, amelynek a véletlenszerű előfordulása szinte kizárt. De mindez Portugáliában egyetlen bírót sem győzött volna meg – a korabeli jogi és társadalmi környezet miatt egyszerűen lehetetlen lett volna ügyet csinálni a király halála körüli anomáliákból.

Ha mégis eljárhatott volna az ügyben, a kritikus döntések hátterét vizsgálta volna meg, és az összes, a villában megforduló személyt azonnal elkülönítve hallgatta volna ki. Ez akkoriban feltárhatta volna, ki (vagy kik) befolyásolták érdemben a királyra nézve végzetes döntéseket.

Két egykori nyomozó közös elemzése 

Sikerült két olyan, ma már nyugdíjas nyomozót is leültetnem egy asztalhoz, akiknek aktív éveikben voltak hasonló ügyeik. Rengeteg szakértői vélemény ment át a kezük között, így hamar felismerték az orvosi jegyzetanyag gyengeségeit.

A jegyzetanyag nem részletez, nincs indoklás, számos fontos paraméter hiányzik, és a dózisok feltüntetése különösen hiányos. Szerintük ez nem a korszakra jellemző orvosi felsőbbrendűség, hanem gyanús óvatosság: mintha a jegyzet készítője szándékosan akarta volna gátolni az utólagos rekonstruálást.

A terápiás döntések vizsgálata során feltűnt nekik, hogy a diagnózisok gyorsan változtak, de a kezelés nem követte ezeket. A szervezetet terhelő terápiák időzítése, valamint a lázkezelés módja annyira szokatlan volt, hogy mindketten kimondták: technikai szempontból az orvosok tulajdonképpen kivégezték a királyt.

Különösen gyanúsnak tartják, hogy amikor március 29-én Belug doktor elindult Bécsből Madeirára, a helyi kezelések eldurvultak. Március 31-én pedig mintha felgyorsították volna a haldoklást. Sőt, azt sem véletlennek tartják, hogy a két portugál orvos egy harmadik orvost is hívatott a királyhoz, aki végül legitimálta a döntéseiket.

Szerintük ekkora véletlensorozat nincs. Nem kételkednek abban, hogy kegyetlen merénylet történt. A merénylet kitervelője szerintük nem az események egy aktív cselekvője volt, hanem egy háttérben álló személy, aki mindig annak a fülébe súgott, akit épp befolyásolni kellett.

Ha akkor ott lettek volna, ők is a döntéshozatal folyamatát tárták volna fel. Komoly esélyt látnak arra, hogy a két portugál orvosnak már március 29-én pontosan tudomása volt arról, ki a háttérbeli ember – ha addig nem sejtették volna, akkor ezen a ponton bizonyossá válhatott számukra. Azt sem tartják kizártnak, hogy eleinte maguk az orvosok sem tudtak semmiről, és őket is sikeresen terelték, kihasználva a közöttük lévő szakmai és gondolkodásbeli különbségeket.

Itt érdemes felidézni Károlyi gróf visszaemlékezését, aki a villa körül zavartan és sírva találta az egyik orvost – feltehetően a fiatalabbat. 

E napok egyikén a hotelba hazamenet, a kertben találkoztam az egyik orvossal. Az egyik keskeny gyalogúton sétált, amely a sűrűségen át vezetett. Az orvos szeme könnyes volt. Kérdeztem őt, mi váltja ki a könnyeket, talán aggodalma a király egészségi állapota felől? Zavarba jött. Azután annyit felelt, hogy a király emberi sorsának tragikuma fölött érzékenyült el. Sokat jelentett ez: az orvosok lemondtak!

A nyomozók szerint ez egy fordulópont volt a grófnál. Orvos, aki elérzékenyül, aki sír, aki zavarban van... Szerintük Károlyi gróf, aki akkoriban a magyarországi legitimista politika első embere volt, bölcs politkus módján azt jelezte, hogy számára lelepleződött a végrehajtás technikai része.

Szerintük a merénylet háttérbeli felelőse egy intelligens, tekintélyes orvosi végzettségű személy volt, aki még a kezelőorvosok fölött is hatalommal rendelkezett. A kihallgatások során kifejezetten azt keresték volna, ki lehetett ez a titokzatos alak.

Mivel tudjuk, hogy Károlyi gróf ragaszkodott helyi orvosok jelenlétéhez, a két portugál orvost kizárják mint eredetileg is rossz szándékkal érkező személyeket. Ha Károlyi nincs jelen, más orvosok kerültek volna a király mellé – így különösen beszédes, hogy később elvesztette a bizalmát.

Összegzésük szerint „nincs nagy mozgástér” a merénylet szervezőjének személyét illetően. Mindenképpen egy befolyásos, orvosi képzettségű ember lehetett, akinek lehetősége volt átvenni a felelősséget a kezelőorvosoktól.

Itt érdemes újra elővenni a spanyolnátha körüli híresztelést is. Az előző bejegyzésben szerepelt egy bécsi újságcikk, amelyet egy „kitűnő orvosi tudósításként” jellemeztek – tehát a szerzője a helyszínen tartózkodó, kitűnő orvos volt.

Van akik szerint nem kétséges a merénylet szervezője

Ezzel kapcsolatban három beszédes ellentmondás szerepel Károlyi gróf írásában, amelyek együttesen segítenek nyomra akadni.

Március 14-én kezdődött a király influenzaszerű náthája, amit a hideg fogaskerekűn utazva, meghűléstől és nem infekció útján kapott. 

A gróf határozottan közli, hogy nem fertőzés volt – ilyen értesülés szükségszerűen orvostól származott. Furcsa dolog egy olyan „influenza, ami nem fertőzés útján terjed”.

Addig az éjszakáig, míg fel nem adták a királynak az utolsó kenetet, eszembe sem jutott, hogy egy 35 éves, egészséges szervezetű ember ebbe a betegségbe belehalhat.

A gyors állapotromlás láthatóan nem volt benne senkiben a kezdetekkor. Károlyi érkezésekor a király már beteg volt, de vadászatot terveztek. Nem is akármilyet, melyben a tengeri evezés és a komoly hegyi túra volt a lényeges, nem pedig a megszerzett vad.

Úgy látszik, hogy Madeirán a tüdőmegbetegedések veszélyesek szoktak lenni, s akkoriban a spanyolbetegség folytán ez ott járványszerű volt. Ezt viszont titkolták, főszezonban voltunk, s a járvánnyal nem akarták még az idegeneket elriasztani. Épp a húsvét körüli hetekben szokott az idegenforgalom a legnagyobb lenni, angolok jöttek leginkább.

Károlyi leírja, hogy járvány volt, és titkolták – a korabeli képek, leírások, statisztikák viszont ezt nem igazolják. Valószínű, hogy valaki olyan mondta neki, akinek hitt ilyen orvosi dolgokban. Utána ennek a személynek a hatására elkezdenek 27-től kezdve olyan tudósításokat kiadni, amelyben a spanyolnátha megjelenik, holott a napi kezeléseket végző orvosok egyszer sem említenek spanyolnáthát.

Amúgy meg, ha annyira titkolták a spanyolnáthát, hogy mindenhonnan eltűntették a korabeli nyomait, még a statisztikákból is, akkor a családtól kizárt, hogy ne tudtak volna egy szívességet kérni. Ilyet nem kértek tőlük, sőt a korábban idézett bécsi tudósítás egyértelműen telekürtölte vele a világot.

Amennyiben az eseményekben volt irányítottság, akkor annak a spanyolnáthás álhír a részét alkotta. Ismét kirajzolódik egy orvos képe, aki ott volt a háttérben. A nyomozók azt gondolják, hogy a merénylet irányítója ügyében "nincs nagy mozgástér.” Szerintük csak egy ember jöhet szóba. Kíváncsi lennék, a blog olvasói számára, akik a történetben már egyszer elmerültek, összeáll-e ennyiből az, hogy kire gondolnak.

Akiknek a véleményét nem írtam le 

Volt még egy másik rendőr is, akit 1992 óta nyaggattam ezzel az üggyel, így nem elfogult. Ráadásul a korábban említett helyszínelőből lett ügyvéd az ő felettese volt egy megyei kapitányságon, ami szintén hatott a véleményére. 

Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az anomáliák miatt ő kapta volna az ügyet, szakértői véleményeket kellett volna kérnie. A gyanút nem a saját logikája döntené el, hanem a szakértők állásfoglalása – csakhogy 1922-ben kizárt, hogy egy orvosra nézve elítélő szakvélemény született volna.

Tapasztalatból mondja: a ’90-es években egy konkrét ügyben látta, hogyan mentik ki egymást az orvosok egy nagyon egyértelmű esetben is. A helyszínen kizárták az idegenkezűséget, majd később kiderült valami, ami ennek tökéletesen ellentmondott. Végül a nyomozás megoldotta az ügyet, de a szakvélemények úgy értelmezték át az eseményeket, hogy az „hibahatáron belüli, ritka véletlenek láncolata” lett – papíron.

Szerinte, ha merénylet történt, az a tökéletes gyilkosságok közé tartozik. Egy ilyen művelet nem azért tökéletes, mert nem lehet rájönni, hanem mert a jogrendszer képtelen érdemben kezelni. Szerinte, ha neki kellene állami megbízásból egy ilyen merényletet megszerveznie, kizárólag a betegség és a sikertelen kezelés kombinációját választaná.

Az autóbalesetek, kizuhanások, öngyilkosságok szerinte rossz módszerek, mert túl könnyen lelepleződnek és rendszerint nem túl óvatosak a végrehajtók. A „betegség és orvosi kezelés” viszont magas szintű szaktudást igényel, ám az ilyen emberek maguktól nagy eséllyel nem fogják megtenni. Ezért a végrehajtót mindig valamivel zsarolni kell. Hogy 100 év távlatából ennek a nyomai fellelhetők-e? Szerinte kevéssé valószínű. Abban az időben viszont ez lett volna az a szál, amin keresztül igyekezett volna a megoldásig jutni.

Volt még két egykori bírónő is a megkérdezettek között. Mindketten elmondták, hogy a szakmai meggyőződésük okán az első mondat ez legyen: tárgyalás nélkül nem szabad dönteni. Szerintük a bírósági tárgyalás az, ahol a vád és a védekezés érvei ütközni tudnak és hatalmas fordulatokhoz is elvezethetnek. 

Egy ilyen ügyben az orvosok védői bizonyosan arra építettek volna, hogy nem volt megszeghető szabály, így nincs bűncselekmény sem. Még a száz év távlatából megkérdezett orvosok is nagyon óvatosan fogalmaztak – a hibákat balszerencsés sorozatként tálalták. Ez jól jelzi azt, hogy mennyire nehéz egy kezelési hibát felróható cselekményként értékelni.

A saját bírósági tapasztalatuk is az, hogy az ilyen jellegű hibák nem a hétköznapi hibák módján jönnek létre. Van ugye mérlegelési szabadság, azzal élve pedig a korrekció is megtörténhet. A felelős mérlegelés viszont azt is jelenti, hogy az eredeti döntés mellett egy határig ki kell tartani, amelyből kívülről nézve nagyon balszerencsés eseménysorozat képződhet. Ezeket utólag lehet hibaként jellemezni, de jogi szempontból nem felróható tettekről van szó. 

A vád ezzel szemben valószínűleg azt hangsúlyozta volna: ennyi hiba egyszerre nem történhet meg irányítás nélkül. Ahogy ők fogalmazták:

Nincs olyan, hogy valaki egy teherautóról lepakolja a garázs alkatrészeit, majd azok véletlenül úgy érnek a földre, hogy közben össze is állnak garázzsá.

A védelemnek elég kétséget kelteni a vádak ejtéséhez. A vádnak éppen ezért betonbiztos bizonyíték kellene, de pusztán a "hibák" valószínűtlensége kevés egy perhez. Csak ennyi könnyen védhető, hiszen az összes hibát nem a két orvos közösen állította elő, ráadásul az orvosi vélemények is a két orvos lelkiismeretességét igazolják. 

Az ügy ezen a ponton értékelhetetlenné válik a számukra, mivel tudniuk kellene azt, hogy milyen további bizonyítékokkal állt volna elő egy ügyész - ami ugye nem történt meg. Magyarul arról van szó, hogy szerintük hiányzik az ügy lényeges része, vagyis maga a vád.

A vádiratnak szerintük nagyon részletesen, lépésről-lépésre kellett volna feltárni minden olyan folyamatot, amelyek kárt okoztak. Ezeket nem elég személyi felelősséget részletezve leírni, hanem minden egyes állítást bizonyítani is kellett volna. Abban a korban erre a tanúk meghallgatása és a naplójegyzetek lettek volna alkalmasak, ám a házban előfordult közel 30 ember többségének nem ismertek az emlékei. Úgyhogy itt zsákutcába jutottunk.

A kutatható anyagokról már volt szó korábban. A gyanúra okot adó jelek erősek, de valószínűleg nem a titkosítás miatt nem kerültek elő a hiányzó mozaikok. Feltehető, hogy olyan bekezdéseket vadászunk, amelyek szabadon kutatható iratokban vannak elhelyezve, csak még senki nem akadt rá a megfelelő sorokra. A tervek szerint nem lesz több rész, kivéve, ha valaki megtalálja ezeket a bizonyos sorokat.