Litvánia monarchiája

A litvánok monarchiája, mint egy zöldmezős politikai projekt. 

Amikor Litvániát a helyreállításra kevésbé esélyes monarchiák közé soroltam, akkor annak az oka egyszerűen annyi volt, hogy az ország választói nem ismerik a dinasztiát. A dinasztiának az ismertség és a népszerűség hiánya mellett azzal is meg kell küzdenie, hogy érveljen egy modern monarchia mellett. A monarchia és a dinasztia ismeretlensége valahol egy előny, mivel zöldmezős politikai projektté teszi a monarchia helyreállítását. A litván történet szerintem éppen ezért érdekes, mivel megfigyelhető annak a gyakorlati példája, ahogyan egy dinasztia megpróbálja helyzetbe hozni önmagát.

Litvánia történelme és a monarchia

Litvánia egy nagyon kicsi országnak tűnik, de csak a nagy szomszédaihoz képest. A jelenlegi területe nagyjából akkora, mint Magyarország 2/3 része. Megközelítőleg 3 millió lakosa van az országnak, ami ismét olyan képet sugall, mintha egy kicsike nép lenne. Az európai történelemből azonban ismert, hogy Európa keleti részét egy időben az uralmuk alatt tartották. Egy jó ideig önállóan, később a lengyelekkel közösen.

A közös lengyel-litván állam feje egy Jagelló nevű litván uralkodó volt, akinek az utódjai között magyar királyok is voltak. Sőt, a magyar történelemre elég komoly hatást gyakoroltak, mivel komoly szerepük volt a Hunyadiak és a Habsburgok magyar trón körüli megjelenésében is, meg sok minden másban is.

A hatalmas litván államot Oroszország maga alá gyűrte, de később, az I. világháború végén, újra lett független állam lett. Az új Litvánia először 1939-ben adott át területet Németországnak, majd 1940-ben a szovjet állam elfoglalta és magába olvasztotta (más értelmezés szerint az úgy volt, hogy saját kérésére olvadt bele a Szovjetunióba).

A két nagyhatalom szorításába került ország nagyon reménytelen helyzetbe került, végül nem meglepő módon, de nem sikerült függetlenként kikeverednie a háborúból (az 1950-es évek elejéig azért gerillaharcot vívtak a szovjetekkel). Valahogy mégis úgy alakult, hogy a mai Litvánia területére alig-alig volt orosz bevándorlás a többi balti államhoz képest.

Nem véletlen, hogy Litvánia elsőként bontotta le a pártállami rendszert, valamint elsőként kívánt kilépni a szovjet államszövetségből. Talán sokan emlékeznek arra, hogy amikor először támadta meg a Nyugat Irakot, akkor a gorbacsovi állam Litvánia ellen fordult. Nem tudom akkoriban mennyi esélyt adtak a szakértők Litvánia függetlenségének, de nagyon gyorsan megvalósult.

Litvánia mára teljesen integrálódott a nyugati szervezetekbe. Olyannyira, hogy a légterét a NATO védelmezi, euroval fizetnek, de még hosszan lehetne folytatni a felsorolást. A fejlődésére jellemző, hogy jó ideig sokan úgy számoltak, hogy a litván választási eredmények előrejelzik a volt állampárti országok leendőbeli kormányait. 

Egy ilyen monarchista múlttal (Európa keleti részének az urai voltak) rendelkező ország esetében izgalmas kérdés, hogy miért nem alakult ki komoly monarchista politika a litván rendszerváltás után? Személy szerint úgy gondolom, hogy Litvánia monarchista története adja meg a választ arra a kérdésre is, hogy egyes országokban miért nem maradt meg a monarchia, míg másokban igen?

A litván királyi dinasztia kialakulása

Amikor az I. világháború Litvániában a végéhez ért, már német csapatok tartották megszállás alatt. Ennek köszönhetően Litvánia kivált az orosz államból és sokan úgy látták, hogy a német császári államszövetségbe vezet az útja. A litván ügyek intézésére létrehozott döntéshozó szervezetnek nagyon más elképzelése volt erről. Látták, hogy Németország vesztésre állt, ezért inkább a teljes függetlenség mellett döntöttek.

A teljes függetlenségük megvédése érdekében úgy határoztak, hogy alkotmányos monarchiaként kellene működtetni az államukat. Ezért elkezdtek keresni egy olyan uralkodót, aki majd megvédi az önálló Litvániát. Némi kutakodás után a Württemberg-ház egyik tagja mellett döntöttek. A Württembergi Királyság a déli német területen volt megtalálható (kb. a sváb területeken), de komoly politikai befolyásuk nem volt a német közéletre.

A kiválasztott személy Vilmos herceg (1864-1928) volt, akire úgy utalnak, mint Urach második hercegére. Vilmos édesanyja a Monacói Hercegség trónját birtokló család tagja volt, ami miatt Vilmos joggal számított arra, hogy valamikor majd Monaco ura lesz. Szóba került lehetséges albán királyként is, sőt egy papíron elképzelt elzászi állam uralkodójaként is képbe került (és lengyel királyként is szerepelt egyesek terveiben). Egyébként egy sikeres német tábornok volt, ami szempont volt a kiválasztásában.

litv_vilmos.jpg

Vilmos herceg, a litván trónra meghívott király; Inigo herceg és közte óriási a hasonlóság
(a kép forrása: geneee.org)

A litvánok úgy gondolták, hogy egy ilyen hátterű emberre nekik nagy szükségük lenne, ezért Vilmos herceget meghívták a litván trónra, mint királyt. Ez azért fontos, mert amíg Litvánia Európa keleti nagyhatalma volt, addig nem volt királya, hanem "csak" nagyfejedelemnek nevezték az uralkodóit. Akkor viszont úgy döntöttek, hogy az új Litvánia élére egy király kell, ezzel felemelve az országot az európai monarchiák közé (1918 közepén még nem látszódott, hogy a monarchiák egy jelentős része hirtelen el fog tűnni).

Vilmos komolyan vette a szerepét, elkezdett litvánul tanulni, kezdte megismerni az országot, hogy egy megfelelő pillanatban majd az új hazájába költözhessen. A litvánok időközben meghatározták a királynak a trón elfoglalásának a feltételeit, amely szabályozás egyféle alkotmány-maggá vált. Ez a szabályozás azért fontos, mert a litván monarchikus gondolkodásban a mai napig érvényesnek tekintik.

Vilmos felvette a II. Mindaugas nevet, az egyetlen litván királyra emlékezve, aki a XIII. században olyasféle szerepet töltött be, mint Magyarországon Szent István király. A felkészülése azonban 1918. november 2-án megszakadt. A változó geopolitikai helyzet miatt a Litván Tanács úgy döntött, hogy a monarchiát felszámolja. Vilmos herceg királyi hatalma összesen 113 napig tartott úgy, hogy ezalatt el sem jutott az országába.

Vilmos herceg a bajor és a szász királyi család egyik tagját vette feleségül, aki 1912-ben elhunyt (1924-ben ismét megházasodott, akkor az utolsó bajor király egyik lánya lett a felesége). Az első házasságából kilenc gyermek született. Litvánia után ismét a monacói trón volt a célja, de mivel számos királyi család tagja volt, nem zárkózott el semmi elől. Az Urach második hercege címet, melyhez tényleges terület nem tartozott, igyekezett életben tartani, hátha egyszer még szóba jöhet uralkodóként.

Az 1867-ben alapított hercegi cím életben tartása azt jelentette, hogy ragaszkodtak a szigorú előírásokhoz, mely a dinasztia vezetőjének a házasodását szabályozta. Ezzel bent tudtak maradni a "királyi" családok között, ami elsősorban kapcsolati tőkét jelentett. A történetben annyi látszólagos ellentmondás azért volt, hogy maga a hercegi cím alapítása egy rangon aluli házasság miatt történt. Ezen házasság miatt lett a württembergi királyi családnak egy nem királyi ága, melynek a megfelelő módon házasodó tagjai Urach hercegei lehettek. 

A család vagyonának a kulcsa egy várépület volt, melyet a család vezetői ügyesen hasznosítottak. A családi vagyont erdőkkel növelték, valamint számos fontos cég vezetésében is megjelentek. Vilmos herceg 1928-as halálakor az első fia (a rangon aluli házassága miatt) nem lehetett az örököse. Ezért a második fia, Karl Gero (1899-1981) lett Urach harmadik hercegeként a család vezetője, illetve Litvánia... elméleti királya.

Karl Gero a második világháború alatt német főtiszt volt, civilben pedig építész. Nincs nyoma annak, hogy érdekelték volna Litvánia ügyei, bár elég keveset lehet megtudni az életéről. Mivel gyermeke nem született, soron következő testvére pedig szintén rangon alul házasodott, ezért az 1907-ben született Eberhard herceg leszármazottai között kellett keresni a következő vezetőt (Eberhard 1969-ben elhunyt).

lit_eberhard.jpg

Thiga Iniga és Eberhard, Inigo herceg szülei
(a kép forrása: Gotha2 blog)

Eberhard felesége egy Thurn und Taxis hercegnő volt, aki 2008-ig élt. A házaspár kellően vagyonos volt ahhoz, hogy hercegi életmódot élhessen, így a gyermekeik klasszikus királyi nevelést kaptak. A legidősebb fiúk Karl Anselm (1955) lett 1981-ben Urach negyedik hercege,

Karl Anselm 10 éven át vezette a dinasztiát, de elsősorban az erdészet érdekelte, ami a családi vagyon számára nagyon jó választásnak bizonyult. Amikor 1991-ben megházasodott, akkor a rangon aluli házassága miatt öccséhez került a dinasztia vezetésének a feladata. Ő Albert herceg (1957), aki Urach ötödik hercege. 

litv_din2.jpg

A litván dinasztia közel 100 évig nem nagyon vett részt a litván politikában

Albert 1991 februárjában lett a dinasztia vezetője, majd 1991 decemberében ő is megházasodott. Bátyjához hasonlóan egy arisztokratát vett feleségül, akinek nem volt meg az előírt számú (vagyis 32) igazolható nemesi felmenője. A frigy ezért rangon alulinak számított, így új vezetőt kellett volna keresni a dinasztia élére. Láthatóan ésszerűtlenné vált a családi szabályozás. A szabályok annak idején védték a dinasztia hercegi tekintélyét, de 1991-ben már ennek nem volt akkora jelentősége.

A család ekkor kötött egy egyezséget, melynek értelmében felosztották két részre a családot. Az Urach-dinasztia német ágát ötödik hercegként Albert vezethette tovább. Megszűnt a házassági szabályozás, ami miatt sokak gondolkodásában "csak gróf"-nak számítanak a német ág tagjai. A soron következő herceg, Inigo herceg (1962) azonban az előírásoknak megfelelően házasodott, így ő dinasztia litván (vagyis királyi) ágának a vezetője lett.

Ekkor 1991 év vége volt, Litvániában pedig 1918 óta nagyon sok minden megtörtént a család nélkül. A dinasztia vezetése körüli "kálvária" azonban éppen ezért méltó a figyelemre. Látható, hogy a dinasztia érdeklődésének nem Litvánia állt a középpontjában. A litván "királyi-ág" inkább egy elméleti dolog volt, amit valahol számon tartottak, de nem kerestek kapcsolatot Litvánia vagy a litván emigráció felé. 

Az elméletem erről az, hogy azokban az országokban, ahol a király valami "idegen" és "távoli" személy volt, a XX. század során megszűnt a monarchia. Litvániában 1918-ban döntöttek a királyi dinasztia alapítása mellett, de mivel nem volt (nem is lehetett) a dinasztia a litván közélet része, ezért nem volt képes meggyökerezni a politikai gondolkodásban.

Sőt, igazság szerint a litván nyelvet nem is a nemesek, hanem a paraszti társadalom tartotta életben. Az "idegen" királynak, illetve a litván nyelvet nem ápoló egykori arisztokráciának... finoman szólva eleve rosszak voltak a politikai esélyei. A litván emberek a maguk harcának tartották az eredményeiket, melyben a királyi dinasztia és a saját nemességük nem segítette őket.

Ennek ellenére (valószínűleg) lett volna esélye a dinasztiának, ha aktívan benne lettek volna a litván emigráció életében. Mára már látható, hogy az emigráns politikában szerepet vállaló egykori dinasztiák tagjai eredményeket tudtak elérni. A litván királyi dinasztia vezetőinek azonban egyáltalán nem voltak ilyen céljai.

Éppen e miatt vallom azt, hogy az 1991-es családi egyezség egy zöldmezős politikai projekt előtt nyitott utat. Inigo hercegre várt a feladat, hogy lendületet adjon a litván monarchista politika elindulásához és valahogy felélessze a monarchista gondolkodást az emberekben.

Inigo herceg

Inigo herceg eredetileg erdészeti szakember, illetve a német hadsereg alezredese. Erdészeti szakemberként van némi nemzetközi híre is. Ez a hírnév a szakértelmének is (és valamennyi részben a családnevének is) köszönhető. Több nemzetközi környezetvédelmi projektbe bevonták, melyek főként az elmaradott térségekben igyekeznek a társadalmi problémákat és a környezeti szempontokat egyszerre orvosolni.

Amint megkapta a családi "kinevezést" a litván ügyekre, felvette a kapcsolatot a Litvániában élő kevés monarchistával, valamint a politikai szereplőkkel. Amikor először ment Litvániába, akkor elmondta, hogy ő nem akar litván király lenni, hiszen ő maga a litván királyi cím legális birtokosa (vagyis már eleve ő a király). Azóta is azt vallja, hogy amennyiben a litván nép felkéri, hivatalosan is kész betölteni az államfői posztot, de ez nem lehet az ő akarata, ezt a választóknak kell eldöntenie. Ezt valóban nem is erőlteti, nem szervezett maga köré semmilyen politikai kampányt. Egyébként megtehette volna, mert több politikai csoport nyitott lett volna rá, de ebben feltűnően nagy önmérsékletet tanúsított.

Felajánlotta a politikának, hogy segít Litvánia európai arculatának a kiépítésében. Ezt a felajánlását nem kezelték úgy, mint ahogyan például a magyar politika a Habsburgokat. Amíg a valóban trónon ült dinasztiák valamennyire benne tudtak maradni a politikai ügyekben, Inigo herceg családjára ez nem volt igaz. Így nem voltak vele kapcsolatban olyan remények, amilyenek például Magyarországon a Habsburgokkal kapcsolatban. Azt hiszem nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az európai arculat kialakításában való szerepvállalás, hát... nem járt sikerrel.

litv_inigo1.jpg

Inigo herceg és felesége 2009-ben, egy németországi ünnepségen
(a kép forrása: glemser-garde.de)

Litvániában létrehozott saját szervezeteket, melyek a céljai megvalósításán dolgoznak. Maguk a szervezetek (Mindaugas Király Intézet  és Litván Király Ház Egyesület) nem jelennek meg a közéletben, sem a médiában, de a hatásuk érezhető. A herceg beállt néhány projekt mögé, a kapcsolatait és a pénzét biztosítva a sikerhez. Ezek szakemberképzésben és a zöld energia területén vállalnak komolyabb szerepet. A civil szféra felé a közösségi helyszínek megteremtéséhez biztosítottak pénzt, megcélozva a németországi litván emigrációt is. A projektek helyzetéről elég kevés részlet ismert, noha az ismertség és a népszerűség kiépítését célozzák.

A herceg állítólag  magtanult litvánul, bár 2018-ban (Vilniusban!) németül tartott előadást, melyet egy tolmács fordított le litvánra. Amikor a tolmács elakadt, akkor sem szólalt meg litvánul. Ezzel szembeállítható az egykor valóban államfői hatalmat gyakorló dinasztiák szokása, ahol a dinasztiát helyben képviselő személy elsajátítja annyira az érintett ország nyelvét, hogy nem jelent gondot egy előadás megtartása sem (példaként lehetne említeni Habsburg Györgyöt, de sok más embert is meg lehetne nevezni).

Igaz az is, hogy a herceg tervezi a Litvániában való letelepedést. Három gyermeke van. Eberhard herceg (1990), Anselm herceg (1992) és Amelie hercegnő (1994), akik közül a legidősebb már meg-megjelenik az apja mellett, mint leendőbeli közéleti szereplő. Inigo herceg díszpolgári címet már kapott, de a várva várt jelképes állami elismerést (még) nem tudta megszerezni (ugyanennyi idő alatt az egykori monarchiák élén álló leszármazottak mind kaptak valamilyen tisztséget).

litv_eber.jpg

Inigo herceg és a legidősebb fia, Eberhard herceg
(a kép forrása: a litván monarchisták facebook-oldala)

Inigo kemény kritikusa Oroszországnak, határozottan a nyugatos politika híve, valamint a demokrácia kiterjesztésének az elkötelezettje. Világos politikai programja van, melyből kirajzolódik az általa elképzelt monarchikus állam. Ebben az elképzelésben a király a politikai élet moderátora, egy önálló politikai intézmény. A pártpolitikába nem szólna bele, de a közös értékek védelmezőjeként igényt tartana politikai döntések bizonyos fokú vétójára. Ezt a fajta rendszert azonban egyetlen párt sem vallja magáénak.

Természetesen a litvánok nagy politikai ügye az orosz veszély, amire önmagában a király személye nem garancia (legalábbis Inigo herceg biztosan nem az). Annak idején azért szerettek volna egy katonát királynak meghívni, hogy meg tudja védeni Litvániát. Nyilvánvaló, hogy ma egyetlen katona kevés lenne ehhez. Mivel a hercegnek jelenleg nincs saját ötlete az orosz nyomás megoldására, ezért az esetleges királlyá koronázása politikában nem jelent meg komoly témaként, hiszen nem oldana meg semmit. Nagyjából ez lehetne Inigo herceg elmúlt 3 évtizedes tevékenységének az összegzése.

Egy "ellenkirály"

Sokan sokkal keményebb és negatívabb kifejezésekkel illetik a Roman Dambski (1942) néven ismert úriembert, nem érik be annyival, hogy ő egy ellenkirály. Magáról azt állítja, hogy a nemzetközi jog szerint a legitim litván király, nem más, mint saját maga. Állítása szerint a királyi címet 1992-ben hagyta rá Paulina Irma Gedroyc hercegnő (1905-1993), aki Wladislaw Ignacy Marek Gedroyc herceg (1862-1943) leánya volt.

A "királyi" minőségét egy litván nemesi összejövetel hagyta jóvá. A királyi hatalmát elfogadó litván nemesi gyűlés természetesen nem volt legitim politikai döntéshozó testület. Ráadásul a litván nemesség felhatalmazását sem tudhatták maguk mögött, amelyre ma már nincs közvetlenül elérhető bizonyíték. Magáról a döntésről semmilyen forrást nem tudtam előkutatni, amely nem az érintett személytől származik. 

A történet szerint az úriember biológiai édesapja egy Roman Emil Dambski (1901-1967) nevű arisztokrata, aki 1927-ben megházasodott az előbb említett Paulina Gedroyc hercegnővel. A hercegnő (az édesapja 1943-ban történt halála óta) viselte a Fehéroroszország, Litvánia és Ukrajna nagyhercegi címét, melyet Roman Dambskira hagyott. 

A történetnek a legmeredekebb része az, hogy a magát Roman Dambskinak nevező személy születési neve Ronald Victor Charles Mann. Az édesanyja mondta neki gyerekként, hogy az édesapja valamilyen lengyel gróf. Évekig kutatott a biológiai apja iránt, így jutott el Paulina férjéig. A levelezésük eredményeként Paulina (állítólag) adoptálta és átörökítette rá a címeit. Nem ismert olyan nyilvánosságot kapott bizonyíték, mely igazolja az ellenkirály és Paulina néhai férje között a biológiai kapcsolatot. Önmagában elég furcsa, hogy Paulina és a litván nemesi gyűlés is mindezt "bemondásra" elfogadta volna... 

Ez az ellenkirály 2005-ben kiadott egy nyilatkozatot, melyben felszámolta a litvániai köztársaságot és önmagát királynak titulálta. Azóta lehet tőle nemesi címeket vásárolni. Sőt, császárrá is minősítette magát, valamint elfoglalt a Naprendszeren belül egy-két égitestet is!

litv_roman.jpg

A litván ellenkirály magát magyar királynak és Erdély nagyfejedelmének is tartja
(a kép forrása: az ellenkirály honlapja)

A címei között van a magyar királyi cím is, valamint az erdélyi rész uralkodói címe is. A mostanában történt módosítás után a magyar jellegű címei megvehetőek. Ha valaki Erdély nagyhercege (fejedelme?) kíván lenni, akkor 12 ezer ausztrál dollárt, ha pedig magyar király szeretne lenni, akkor 16 ezer ausztrál dollárt kell kifizetnie (nagyjából 2,6 illetve 3,6 millió forint). A dolog apró szépséghibája, hogy Erdély területét nagyon szűken húzta meg.

A történetben érintett litván nemesi szövetség nem ismeri el Roman Dambskit királynak, bár a honlapjukon hallgatnak az ügyről (pontosabban fogalmazva: semmilyen királyi ügyről nem találtam tőlük állásfoglalást). Az ellenkirály állításaival foglalkozók közül többen is megjegyezték, hogy úgy alapjában véve sem Paulina, sem az édesapja nem volt litván uralkodóként kezelve, ilyen igényüket sem jelentették be soha.

Természetesen az ellenkirálynak nincs elismertsége a nemzetközi arisztokrácián belül. Lehetett volna esélye arra, hogy a hercegi vagy nagyhercegi címét legitimálja, de ő egy másik utat választott. Inkább egy jogi kiskaput használ ki, amelyen keresztül telkeket árulhatnak a Marson és a Holdon is, meg sok más helyen is. Az ellenkirály nemesi címei (hasonlóan a földönkívüli telkekhez) nem törvénytelenek, de semmilyen nemzetközi jog nem ismeri el őket, így nem is védelmezi. Az értékük annyi, amennyi a beléjük vetett közbizalom. Azt hiszem ennek a pontos értékét mindenki pontosan meg tudja becsülni.

A litván monarchia esélyei

A monarchisták valamilyen módon mindegyik politikai oldalon léteznek, de az úgynevezett Haza Unió nevű szervezetben vannak a legtöbben. Ez a párt egy jobboldali gyűjtőpárt, így elég erős támogatottsága van (három nagy frakciója van, a kereszténydemokraták, politikai foglyok és a nacionalisták). A 2019-es EP-választásokon 19,74 százalékot értek el, a 2020-as parlamenti választásokon pedig 24,8 százalékot. Mielőtt ezeket a számokat bárki túlértékelné, emlékezni kell arra, hogy maga az egész párt (vagyis pártszövetség) nem monarchista.

Litvániában létezik aktív monarchista mozgalom, de nem alkotnak egységes politikai tömböt. Annak nem látják értelmét, hogy a monarchia helyreállítása önmagában elégséges cél legyen, hiszen csak az államforma módosítása nem jelentene megoldást a nagy ügyekre. Azt, hogy milyen előnyei lennének egy királynak, mint politikai intézménynek, mindenféle módon elmondják, de ez önmagában nem elég erős üzenet. A litván politika fő ügye az oroszok, amely egy nagyon szikár valóság. A monarchia helyreállítása ebben a kérdésben egyszerűen nem tétel.

Azt gondolom, hogy a leírtak tükrében mindenki képes értékelni, hogy mennyire eredményes egy ilyesféle "puha" politikai stratégia, amit Inigo herceg kiépített. Nem állítom azt, hogy ez önmagában egy rossz dolog, de valahogy nem találkozik a litván emberek politikával kapcsolatos gondolkodásával. Ezért vallom azt, hogy Inigo hercegből nem lesz mostanában megkoronázott litván király.

Források

Diena.lt. interjúja

Geneee.org

Glemser-garde.de

Gotha2 blog

Haza Unió honlapja

Iskauskas írása a litván monarchiáról

Litván monarchisták facebook-oldala

Litván Nemesség Királyi Szövetsége

Roman "ellenkirály" honlapja

Save the Lake Alapítvány (Kenya) honlapja

The Lithuania Tribune írása az Urach-dinasztiáról

The Lithuania Tribune írása Inigo hercegről

The Lithuania Tribune írása Inigo herceg nagyapjáról

Urach-dinasztia weboldala

Vilnews.com interjúja Inigo herceggel