Az afgán koronaherceg halála

Elhunyt Afganisztán koronahercege.

A közelmúltban elhunyt Ahmad Shah (1934-2024), aki az utolsó afgán koronaherceg volt. Nem elírás, nem túlzás, ő valóban koronaherceg volt, ugyanis amíg létezett Afganisztánban a királyság, addig ő volt a király kijelölt örököse. A mostani váltás egy jó alkalom arra, hogy egy bejegyzés erejéig foglalkozzunk a Barakzai-dinasztia múltjával és jelenével, amelyik talán Európában dől el.

Afganisztán és a Barakzai-dinasztia

Afganisztán a mai Magyarországnál közel 9-szer nagyobb, nagyjából 37,5 millió ember lakik a területén. Az országban egy etnikum sincs többségben. e miatt egy időben "az ázsiai Svájc" és hasonló elnevezésekkel jellemezték a belső helyzetét. A pontos adatokat nem lehet tudni, mivel a népszámlálás mostanában elmaradt. Még azt sem lehet tudni, hogy melyik etnikum van többségben.

A lakosság alig 42 százaléka igazi afgán, akiket általában pastuknak neveznek. A politikai hatalom az övéjük. A lakosságban a másik nagy etnikai tömb a tádzsikoké, akik a lakosság másik nagy részét alkotják. Az arányukra vonatkozó becslések 40 és 47 százalékról szólnak. Az orosz és a tádzsik álláspont szerint a tádzsikok a legnépesebb etnikum az országban.

A tádzsikok jelentőségére utal az a tény is, hogy az övéjük a legrégibb párt, valamint hozzájuk tartozott Ahmad Shah Massoud (1953-2001) is, aki mind a szovjetek, mind a tálibok ellen sikeres katonai műveleteket vezetett. Azt kevesen tudják róla, hogy 2001-ben,. szeptember 9-én végeztette ki Osama bin Laden (1957-2011), az amerikai események bevezető akciójaként. A tádzsikok szinte az egyetlen etnikai csoport, amelyik feladta a klasszikus törzsi tagolódást, így sok tudásalapú pozíciót ők töltenek be.

A tádzsikok azonban nem egységesek, mert sok egyéb északi néphez tartozókat is közéjük sorolnak, mint például az üzbégeket. Érdekesség, hogy amennyiben a magukat valóban tádzsikoknak vallók létszámát nézzük, akkor is igaz, hogy Afganisztánban több tádzsik él, mint Tádzsikisztánban.

Rajtuk kívül még sok más nemzetiség jelen van, melyek önmagukban is népesek, ami egyenként is milliós vagy nagyobb létszámot jelent. A részletesebb elemzések 14-16 etnikai csoporttal számolnak. Ehhez jön az ország földrajzi tagoltsága, ami tényleg olyanná teszi Afganisztánt, mintha sok kis állam konföderációja lenne - legalábbis egy konszolidált időszakban.

Mivel India felől Afrikába és Európába Afganisztánon keresztül vezetnek az utak, ezért Afganisztán területének a nagyobb része mindig is valamelyik nagy birodalomba tagolódott be. A területen élő, egymással szövetkező törzsek az 1700-as évek elején megpróbáltak ennek ellenállni, létrehozva a saját államukat. Elég véres polgárháború árán jött létre ez a nem is teljesen önkéntes egyesülés, amelyik végül kiterjesztette a saját határait és egy választott uralkodó kezébe került a főhatalom. Ekkor került a térség erős államává váló ország trónja a Barakzai néven ismert dinasztiához.

A "Barakzai" kifejezés azt jelenti, hogy "Barak fiai", ami némi magyarázatra szorul. A dinasztia ugyanis azt vallja, hogy ők Izrael első királyától, Saultól származnak. A felfogásukban az igaz egyistenhitnek a zsidóság volt akkoriban a képviselője, majd szerintük Isten ezt módosította Mohamed próféta elküldésével. Az álláspontjuk szerint Mohamedtől kezdve az egyistenhit képviselője az iszlám lett, amelyre az őseik áttértek. A "hitváltó" vezetőnek az egyik fia volt az a Barak, akire a megnevezés utal.

Amennyiben valaki elkezdené keresni Saul király fiai között az első "afgán" herceget, nem fogja megtalálni. Rengeteg afgán emberrel beszélgettem erről, de egyik sem tudott olyan bibliai vagy Koránból származó idézettel szolgálni, amelyből a leszármazási sejtés legalább gyanítható lenne. Ha jól értettem meg, akkor arról van szó, hogy nem ismerjük Saul király összes fiának a nevét, így ezt a "rést" használták fel annak az igazolására, hogy a pastuk egy ősi, isteni kinevezéssel származó királytól származnak.

A Barakzai-dinasztia célja az volt, hogy a térségben terjeszkedni kívánó brit és orosz politikát egymás ellen fordítva, egyre nagyobb önállóságot érhessenek el. Amikor a britek nyögték az első világháború következményeit, az oroszok pedig a szovjet jellegű átalakulással voltak elfoglalva, akkor ezt kihasználták és kikiáltották 1919-ben a független afgán államot.

Amanullah, a független afgán monarchia alapítója
(a kép forrása: Royalark)

Akkor Amanullah (1892-1960) volt az újonnan trónra ült uralkodó, aki 1929-ig maradt Afganisztán államfője. Ő egy európai jellegű állam kialakítását tűzte ki célul, rengeteg modernizációt célzó reformot el is indított. Ennek a programnak a neve "nemzeti és technikai emancipáció" volt. Ebben a programban épült volna vasútvonal is az országban, amelynek megvalósításában a magyar mérnökök is vezető szerepet töltöttek be. A vasút egyébként nem maradt meg, pár éven belül lerombolták a helyiek. Az ok az volt, hogy a vasútban más államok elnyomásának az eszközét látták meg. Az Afganisztánon keresztül vezető vasút még ma sem épült meg.

Amanullahot az európai dinasztiák is befogadták, noha az ország erősen kötődött az akkor még elszigetelt szovjet államhoz is. Az állam 1926-ban (június 9-től) emírségből királysággá alakult, egészen pontosan a padisah címet vette fel az uralkodó. Ezt a címet a nyugati államok felé "király"-nak fordították le. Az emír nagyjából egy területet kormányzó hercegre utal, míg ez az új királyi minőség azt kívánta kifejezni, hogy Amanullah az összes törzsi vezető felett áll.

Az új király 1927-ben egy európai körútra indult, ami alatt lázadás tört ki Afganisztánban. Ennek következményeként 1929-ben le kellett mondania. Ő maga Európába menekült, ahol nagyon szegény emberként élt a haláláig.

Zahir király

Amanullahot több király követte, de stabil uralmat csak Mohammed Zahir (1914-2007) tudott kialakítani. Az 1933 és 1973 közötti uralkodását Afganisztán aranykorának tekintik. Igaz, az akkori viszonyok nem indokolják, hogy aranykorként jellemezzük, ez csak a királyság bukása utáni sok évtizedes háborúk tükrében tűnik annak. Zahir király 40 éves uralma alatt az ország európai jellegű demokráciához hasonlót épített fel, kimaradt a második világháborúból és egy folyamatosan fejlődő, békés államként létezett.

Az uralmát 40 évesnek jellemezni kissé túlzás, mivel ténylegesen uralkodni csak valamikor az 1950-es években kezdett. Kijelölt trónörökös volt 1933-ban, de senki sem számolt a hirtelen királlyá válásával. Ebben egy merénylet "segítette" őt. Akkoriban még Franciaországban járt egyetemre, ezért az csak fokozatosan vette a kezébe az irányítást. Az 50-es évekig a nagybátyjai voltak a valódi döntéshozók.

II. Erzsébet és Zahir király
(a kép forrása: The Afghan History)

Amikor a kezébe vette a politikai irányítást, akkor egy olyan nyílt társadalmat szeretett volna kiépíteni, ami Európa nyugati részén is létezett. Ennek a versengő többpártrendszer és a jóléti társadalom is a része volt. A vallási politikája erősen antifundamentalista volt, amelyre az afganisztániak is nyitottak voltak. Érdekesség, hogy Afganisztánban hamarabb szavazhattak a nők, mint Svájcban. Amikor Svájc megadta a nőknek is a szavazati jogot, akkor Afganisztánban már 3 női miniszter dolgozott. Nem egyszer úgy jellemezte magát, mint aki "nem kapitalista", mivel a társadalom eléggé el volt maradva, ezért nem akarta a "vadkapitalizmust" a népére ereszteni.

Az ország elmaradottsága azt jelentette, hogy nem volt például országot behálózó vasút, nem volt jelentős az ipar, még a magasabb oktatásnak is csak éppen elkezdtek kialakulni az intézményi feltételei. Az emberek nagy hányada úgy élt az agráriumból, hogy alig voltak gépeik, ezért kézi erővel, esetleg állatokkal dolgoztak. Ennek ellenére Afganisztán élelmiszerből önellátó volt, számos betegséget ugyanúgy felszámoltak, ahogyan akkoriban Európában is.

Kennedy és Zahir király
(a kép forrása: The Afghan History)

Amikor a király 1973-ban egy olaszországi látogatásra utazott, akkor már egy 2 éve tartó aszály miatt komoly krízis volt az országban. A távollétét kihasználta az egyik rokona megbuktatta. Látva az afganisztáni politikai elit átállását, nem állt ellen, elfogadta a republikánus váltást.

Amikor látszódott, hogy Afganisztán ügyei nem haladnak előre, akkor a király szeretett volna valamit tenni, de a személye ellen mindig kifogást emelt az afgán emigráció valamelyik része. Mivel a király antifundamentalista volt, a szovjetellenes fundamentalista muszlimok folyamatosan a koalíciókból való kilépést helyezték kilátásba, amennyiben ő is a rendezés részét jelentette volna.

Aztán jelen volt a háttérben a pakisztáni kormány ISI névre hallgató titkosszolgálata is, akiknek erős érdeke fűződött a király távoltartásához. A király ugyanis 1949 óta tagadta a pakisztáni határvonalat, amely elvágta Afganisztánt a tengertől. A vita lényege az, hogy az afgán állam nem a pakisztániakkal kötötte a szerződést, hanem az állam jogelődjével. A szerződés egészen pontosan nem határt húzott, hanem a brit beavatkozás területét jelölte ki. Ráadásul 1949-ben az új pakisztáni állam egy katonai művelettel szegte meg a szerződést, amit az akkori afgán állam a szerződés végének tekintett.

Ha valaki keresi annak az okát, hogy az ISI (és maga a pakisztáni állam) miként fonta olyan erősre a kapcsolatát az afganisztáni fundamentalista csoportokkal, akkor idáig kell visszanyúlnia. Az ISI jól ráérzett arra, hogy őket tudja megnyerni az érdekeik képviseletére, ráadásul cserébe egy sor olyan "apróságot" adott ezeknek a csoportoknak, amivel a nagy afgán felfordulásban meghatározó erővé tudtak válni.

A Zahir király ellen olyan jellegű merényletet kísérletek meg 1991-ben, amelyik 2001-ben Ahmad Shah Massoud halálát okozta
(a kép forrása: Petőfi Népe 1991. november 5. 2. oldal)

Egyébként Zahir politikai súlyát jelzi, hogy Oszama bin Laden 1991-ben merényletet rendelt el ellene. A merénylet körülményei nagyon sok tekintetben hasonlítottak arra, amit 2001-ben Oszama bin Laden másik nagy ellensége, Ahmad Shah Massoud ellen követtek el. Az a mai napig nem derült ki, hogy az ISI mennyire volt a két merénylet mögött.

Az emigráns király szerepvállalása ellen voltak a tádzsikok is, akik bár szovjetellenesek voltak, bántotta őket a király európai tartózkodása. A tádzsikok fegyverrel álltak ellen az ország északi részein, a szemükben ezért a király egy kényelmesebb megoldást választó ember volt. Úgy érezték, hogy ők a vérüket adják a szabadságért, miközben a luxusban élő király távol marad minden igazi áldozatvállalástól.

Amikor 2002-ben Afganisztánban egy új államot kezdtek építeni, akkor nagyon sokan ragaszkodtak a király visszahívásához. Ő vissza is költözött, meg is jelent a törzsi vezetők tanácsának az ülésén (ez amolyan népi országgyűlés) ahol az ország királyaként kezelték. A tanácskozás végén azonban mégsem ő lett az új államfő, hanem egy távoli rokona, ráadásul a monarchia restaurációját sem mondták ki. Miért?

Ennek az egyik oka a tádzsikok ellenállása volt. Ők nem szerették volna a királyt visszahelyezni a trónra. Azt elfogadták, hogy a király rokona, Hamid Karzai (1957) legyen az új állam vezetője, de Zahir kinevezése esetére lázadást helyeztek kilátásba. Nem csak a király szerintük kényelmes emigrációja volt a bajuk, hanem nem szerettek volna egy pastu vonalon öröklődő monarchiát, miközben a hetvenes évek óta ők (a tádzsikok) álltak folyamatosan harcban a szabad Afganisztánért.

A másik ok Pakisztán ellenállása volt a már említett határvita miatt. Arra ma már kevesen emlékeznek, hogy akkoriban Pakisztán éppen útban volt a pária jellegű államok skatulyából a szövetséges államok státusza felé (az atombombájuk miatt), így a diplomáciai tárgyalásokon ismét volt súlya a véleményüknek. Sőt, mivel az afgán "terroristák" elleni küzdelemben is fontos információik voltak, így sokszor éppen maga az USA közvetítette saját álláspontjaként az elvárásaikat.

Hamid Karzai és Zahir király
(a kép forrása: The Afghan History)

Ezért ez a "népgyűlés" megadta neki a "nemzet atyja" titulust, amivel tiszteletbeli államfőnek nevezték ki, de valós hatalom és elvárt kötelességek nélkül. Azt is meg kell említeni, hogy ez a kompromisszum megteremtette a béke lehetőségét úgy, hogy nem vágta el a monarchia későbbi restaurációját sem, de akkor egy iszlám köztársaságot deklaráltak, persze egy királyi származású államfővel. Az is lényeges, hogy amikor Hamid Karzai letette az államfői esküt, akkor a király jelenlétében tette le. Az akkor készült képeken mindenki állt, csak a király maradt ülve, ami egy jól érthető üzenet volt a külvilág felé.

A király havi fizetést és külön lakrészt kapott az államfői palotában. Hamid Karzai egyébként nem csupán rokona volt a királynak, hanem még abból az időből eredet a barátságuk, amikor Zahir volt a tényleges államfő. Ennek köszönhetően ők össze tudtak dolgozni, a királynak pedig nem volt baja semmivel sem. A kompromisszum részeként az alkotmányba foglalták a volt királynak adományozott tiszteletbeli államfői címet.

Hamid Karzai elnöki eskütétele, a király jelenlétében
(a kép forrása: sutori.com)

Mellékesnek tűnik, de nem az, hogy ez a bizonyos kompromisszum tartalmazta a koronaherceg címét is. Ő a "nemzet koronahercege" lett, de ezt nem írták bele az alkotmányba. Ennek az oka leginkább az volt, hogy nem volt elég karizmatikus ember. Persze az sem volt mellékes, hogy a tádzsikok nem szerettek volna egy tisztán pastu dinasztiának politikai szerepet osztani a volt királyon kívül senkinek.

A nemzet atyja címet az alkotmány 158. cikkelye rögzítette
(a kép forrása: constituteproject)

A dinasztia annyira nagyon nem is volt a közéleti események fókuszában. Amikor a király elhunyt, az egyébként egy rövid hír formájában átfutott a világon, de még a királyi családokkal foglalkozó híroldalak sem írtak a család ügyeiről.

Ez alól csak egyetlen kivétel volt, amikor a király ötödik fiának a lánya megházasodott 2013-ban. Ő Noal hercegnő (1980), akinek a férje az utolsó egyiptomi királynak az örököse (az utolsó egyiptomi király életben van). Az afgán királyi családnak jóformán ő az egyetlen tagja, akire néha valamennyi figyelem fordul. Ő egyébként nagyon visszavonultan él és nem nagyon nyilatkozik afgán ügyekről.

A koronaherceg

Zahir királynak 1942 óta Ahmad herceg (1934-2024) volt az örököse. Kabulban hadtudományokat tanult, majd a legjobb nyugati egyetemekre járt. Amellett, hogy kijelölt koronaherceg volt, az afgán királyi külügyminisztériumban volt állásban. Amikor édesapja megbuktatására sor került, őt egy ideig letartóztatták, majd száműzték. Az USA területén élt, de a hazatérő apját elkísérte Afganisztánba,

Az USA területén élve versíróként beszéltek róla a visszaemlékezések, de nagyon sok esetben képviselte és helyettesítette az édesapját az Afganisztánról szóló megbeszéléseken. Még a szovjetek is tárgyalópartnerként kezelték, mivel az amerikai befolyás alatt álló iszlám fundamentalisták elleni szövetségest véltek felismerni a királyi családban. Természetesen Zahir király jó viszonyban állt a szovjet vezetéssel és a jugoszláv államhoz hasonlóan "el nem kötelezett" államként definiálta Afganisztánt, de addig nem volt hajlandó visszatérni Afganisztánba, ameddig ott szovjet csapatok tartózkodtak. Erre való tekintettel a fiát küldte el maga helyett bizonyos találkozókra.

Ahmad herceg mostanság és régen
(a kép forrása: modern Afghanistan)

Azt nehéz lenne megítélni, hogy mit csinált Afganisztánban vagy Afganisztánért a tálib hatalomátvételig, mert nagyon kevés és ellentmondásos nyoma van. A szóbeszédek szerint az aszályokkal kapcsolatos projekteket segítette. Ennek a tevékenységének viszont semmilyen közvetlen nyomát nem sikerült megtalálnom.

A dinasztia jelene

Az utolsó koronaherceg örököse Zahir herceg (1962), aki az USA-ban él és dolgozik. Neki nincsen fia, így az örököse a testvére, Muhammad Emel (1969). Ő szintén nőtlen, ami talán már nem fog változni, bár erre nem mernék fogadást kötni. Utódlási viszont válság nem lesz, mert vannak még bőven férfi rokonaik.

Akiket a részletek érdekelnek, azok számára adom meg a trónöröklési sorban szereplők nevét:

Muhammad Emel (1969), a dinasztia mostani vezetőjének a testvére;
Mustapha Zahir (1964), az utolsó koronaherceg testvérének a fia;
Muhammad Daud (1969), az utolsó koronaherceg testvérének a fia;
Muhammad Daoud (1949), az utolsó koronaherceg legkisebb testvére, Noal hercegnő apja;
Duran Daud (1974), Noal hercegnő bátyja, Dubaiban él.

Természetesen még sokan mások is vannak, de kicsi esélyük van arra, hogy a jövőben a dinasztia élére állhassanak. Most az USA-ban élő herceg az, akinek át kellene vennie a dinasztia ügyeit.

Mégsem ő, hanem az 1964-ben született Zahir herceg az, aki vezető szerepet tölt be a "királyi udvar" képviselőjeként. A dinasztia vezetőjétől 2 évvel fiatalabb herceg a trónöröklési sor 2. helyén áll. Ő már 1991 és 2000 között lényegében a "királyi udvar" külügyminisztereként dolgozott. Az összes fontos nemzetközi egyeztetésen a nagyapja nevében tárgyalt, még az ENSZ-ben is ő képviselte a király személyét.

Amikor Afganisztánban véget ért a tálibok uralma, akkor hivatalosan is nagyköveti megbízást kapott az új kormánytól. Még a nagyapja halála előtt szembefordult Hamid Karzaival, egy olyan csoport élére állva, amelyik teljesebb demokratizálást követelt. Afganisztánban 12 évig vezetett egy állami, környezetvédelemmel foglalkozó intézményt. Ezt tudva gondoljunk arra, hogy a királyi hatalom bukását egy hosszú aszályos időszak okozta.

Zahir herceg nagyon sokat foglalkozott a vízkészletek védelmével, valamint ellenállt annak, hogy az ország ásványkincseit természetromboló módon aknázzák ki. Afganisztánban nagyon értékes ásványkincsek vannak, de ezeket sok pénzért sem engedte kiaknázni, ha az emberekre vagy a környezetre ez veszélyt jelentett.

Az afgán "királyi" emigráció mégsem a dinasztia vezetésében élen járó hercegek körül összpontosul, hanem Németországban. Az ottani "királyi emigráció" a dinasztia egy fiatal hercegének a kezében van, akinek az a nem titkolt célja, hogy a jövőben ő legyen az ország államfője.

Ennek a trónért versengő központnak a legfőbb szervezete az "Afghan Royal Government in Exile" nevet viseli, rövidítve ARGE. A fő szervezője, a trónra pályázó herceg, Raphael Dakik (1998)

Raphael Dakik herceg a dinasztia legaktívabb szószólója
(a kép forrása: a herceg egykori honlapja)

Az édesapja egy ismert németországi vállalkozó (olajjal és gázzal kereskedik), aki nemzetközi segélyszervezetet is alapított. Raphael az apja befolyásával élve odáig jutott, hogy Liechtenstein nem hivatalos tárgyalópartnernek tekinti afgán ügyekben. Azt nem tudni ez mire elég, mindenesetre érdekes fejlemény, hogy mostanában a honlapjáról minden anyagot letörölt, mintha teljesen új köntösbe kívánná csomagolni a politikai programját.

A személyét azért is veszi körbe tisztelet, mert Mohamed próféta vér szerinti leszármazottjának ismerik el, illetve az afgán királyi családnak is a tagja (apai ágon). Mivel apai ágon pastu, anyai ágon pedig tádzsik, szerinte ennél jobb ajánlólevél nem is létezhet az afgán trónra.

Az nem ismert, hogy a dinasztiát vezető herceg mit gondol a munkájáról, de az tény, hogy jelenleg ő tart életben egy olyan "hivatalt", amely jelen van az Afganisztánt érintő megbeszéléseken. Az édesapja szervezete régóta segíti az afgán menekülteket, így az afgán emigrációban elég komoly tekintélyük van. Nem hitelesített és nem ellenőrzött hírek szerint az összes olyan nyugatra menekült afgánnal kapcsolatban vannak (és segítik őket), akik szerepet vállalhatnának egy tálibok utáni Afganisztán felépítésében.

Persze a szépséghiba az, hogy egy táliboktól mentes Afganisztán ma nem tartozik a realitások közé. Sehol nincs annak írott nyoma, hogy a herceg és az édesapja kikkel és milyen alkukat kötöttek az esetleges afganisztáni bányanyitások ügyében, de jó páran ilyen alkukat feltételeznek. Az, hogy mi az igazság, pár éven belül ki fog derülni.