Mit gondolt 100 éve az utolsó magyar király?

Száz évvel ezelőtt indult útnak az utolsó magyar király és a felesége Magyarországra, hogy visszaüljenek a királyi trónra. Sokan értelmetlen döntésnek tartják a vállalkozásukat. Vajon tényleg az volt?

A tavaszi sorozatban szóba került IV. Károly 1921 tavaszán megvalósított visszatérési kísérlete. Akkor az események úgy zárultak le, hogy az a Nemzetgyűlés, amelyik Horthy Miklóst kormányzóvá emelte, elutasította a kormányzói intézmény megszűntetését. A parlamenti vita nagyon heves volt, sok olyan kérdés elhangzott, amelyekre azóta sincs egyértelmű válasz. Mindenesetre akkor az is eldőlt, hogy IV. Károly magyar király maradt, csak éppen átmenetileg nem rendelkezhetett az államfői jogokkal.

Akik követték a blog bejegyzéseit és segítettek új adatokat szerezni (amit ismételten nagyon köszönök!), azok láthatták, hogy az eltelt 100 év alatt azért sok dolog kiderült. Ezek alapján az tűnik valószínűnek, hogy az 1921-es tavaszi visszatérési kísérlet egy "besült" titkosszolgálati művelet volt. Az események pontos megismerésének az egyik gátja az, hogy az amúgy királyságpárti Horthy-rendszer nem engedte a lényeges információkat a közbeszéd tárgyává válni. Ezért még a legkeményebb Rákosi-korszak is átvette a Horthy-korszak narratíváját, amit lényegében a mai napig változatlanul követ a mindenkori politika történelemszemlélete. Számomra éppen ez teszi indokolttá, hogy a 100 éve történtekre megint áldozzak egy napi sorozatot. Remélem, hogy ismét lesznek olyan érdekes mozzanatok, melyekről sikerül információkat előkutatni!

A királyi pár 1921 októberében

A történet főszereplői a magyar királyi pár. IV. Károly (1887-1922) az események idején 34 éves volt, ami azért fontos, mert a tapasztalatom szerint ezt sokan elfelejtik. Nem tudok teljesen jó példákat felhozni, de Mihalik Enikő és Szentkirályi Alexandra vannak most hasonló életkorban (vagy Kesha, ha valaki esetleg ismeri). Zita királyné (1892-1989) 29 éves volt a történések idején. Annyi, mint most Selena Gomez, Miley Cyrus vagy Weisz Fanni.

A magyar királyi pár élhetett volna visszavonultan, nyugalomban, de nem így döntöttek
(a kép forrása: Habsburg Ottó emlékoldala)

Természetesen Horthy Miklós (1868-1957) sem volt egy idős ember a történések idején. 1921-ben még csupán 53 éves volt. A mai Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor (kinek melyik tetszik) ennél idősebbek. Horthy akkor annyi idős volt, mint ma Ákos (a zenész) vagy Will Smith (a színész). Egy sikeresnek elkönyvelt katonai pályafutása után került a magyar állam élére, de a történések idején (vagyis 100 éve) még nem ő volt a magyar politika erős embere. Ha valaki előkeresi a korabeli sajtót, elolvassa az akkori politikai vitákat, akkor másokat láthat az erős ember szerepében.

A tavaszi események fonalát a blog posztjai ott engedték el, hogy amikor IV. Károly visszatért Svájcba, akkor 1921. május 5-én csak egy évre bérelt helyet a családjának és udvartartásának. Bár Svájc jelezte, hogy nem szándékoznak kiutasítani a királyi családot, a szombathelyi nyilatkozatban a király egyértelművé tette hol szeretne lakni (Magyarországon). A magyarországi letelepedésnek egyébként volt egy praktikus indoka is. A királyi pár magánvagyona egyedül Magyarországon maradt meg épségben. Mivel a birtokaik üzemeltek, jövedelmet termeltek, nem volt ésszerű azoktól távol lakni (a család és udvartartása 50 főt tett ki, tehát indokolt lett volna egy saját birtokon lakniuk).

Habsburg Károly számára a tavaszi magyarországi út nem volt teljesen kudarc. Egyrészt a Nemzetgyűlés tisztázta a helyzetét, vagyis király maradt. Személyesen is láthatta, hogy egy nagyon kiélezett helyzetben kik vannak mellette. Teljesen egyértelművé vált az is, hogy sok a támogatója, még akár katonai erőt is tudna állítani maga mellé. Azt is megtapasztalhatta, hogy a Horthy vezette államgépezet kormányzóhű vezetői tartanak tőle, erős ellenfélnek tekintik.

Az is egy értékelhető fejlemény volt tavasszal (mármint a magyar király számára), hogy a román királyi udvar tartózkodó volt. Magyar belügynek tekintették, hogy ki a tényleges magyar államfő, ráadásul kerülni szerették volna a magyar állammal való fegyveres konfliktust. Talán IV. Károlyhoz eljutottak az információk a csehek és a délszlávok szervezkedéséről, melyek azt mutatták, hogy annyira nagyon mégsem volt valós a katonai beavatkozás veszélye.

Az utolsó magyar király körül nem állt le a diplomáciai aktivitás a tavaszi események után sem. A francia kormányfő továbbra is támogatta őt, ráadásul a pápa is. Július 26-án a pápa személyes megbízottja egy titkos találkozón egyeztetett a visszatérésére készülő királlyal (Neuchatel mellett volt az esemény), így az egyházi támogatás sem volt kérdéses (ne feledjük el, hogy a magyar katolikus elöljárók körében komoly aggodalom élt a magyar állam tervezni vélt lépései miatt).

A visszatérés előkészítésének a feladatát Boroviczény Aladár (1890-1963) és Lehár Antal (1876-1962) vállalta magára. Boroviczény egy nagyon tapasztalt állami hivatalnok volt, Horthy és Bethlen munkáját is hatékonyan segítette a legnehezebb időszakokban. Tapasztalt és ügyes diplomataként lehetne jellemezni, aki kiemelkedő szervező és kapcsolatépítő. A tavaszi sikertelen kísérlet óta a király kabinetfőnke volt (ha valaki nem emlékezne: tavasszal is kapott egy küldetést a kormányzótól, de "átállt" a királyhoz, mert a lelkiismerete nem engedte a király ellenében való munkát). Lehár személyiségét a tavaszi sorozatból meg lehetett ismerni. Azok tükrében inkább az lett volna meglepő lépés, ha a király nem vonja be Lehár Antalt bízta a tervezésbe.

A tervük az volt, hogy a királyi pár majd repülővel érkezik az országba, mivel más módon nem lehetett a királyi párt észrevétlenül Magyarországra vinni. A leszállás után Sopronba mentek volna, ahol Ostenburg-Moravek Gyula (1884-1944) csapatai már vasúti szállításra fel lettek volna készítve.

[Ostenburg hivatalosan csendőrparancsnok volt, kulcsszerepe volt a zászlóaljának a nyugati országrész katonai sikereiben. Amikor augusztus 28-án az egységének el kellett volna hagynia Sopront, nem hajtotta végre a parancsot. Korábban ő volt az, aki a kormányzóválasztás alatt "biztosította" az Országházat. Később az első igazi fasiszta párt alapítója lett, Prónayval együtt. Akkor, 1921 őszén, Ostenburg az erős katonai vezetőnek tűnt, aki elvezette Horthy hadseregét Budapestre, majd kormányzót kreált belőle, megoldott ügyeket és meggátolta az osztrák bevonulást.]

A cél Kelenföld volt, ahol a vonatról leszállva a mai Bartók Béla úton eljutottak volna a mai Gellért térig, majd onnan indulva "elfoglalták" volna a Várat. A terv nem is annyira egy valódi hadművelet volt, sokkal inkább egy dicsőséges erődemonstráció lett volna, egy királyi bevonulás. Károly és az emberei hittek abban, hogy a koronás király mellé fog állni mindenki, így vérontás nélkül, örömteli diadalmenetben masírozhatnak majd el a királyi várba.

A tervbe annyi szépséghiba csúszott, hogy a magyar kormány döntött a nyugati országrész kiürítéséről, át szerették volna adni Ausztriának, így biztosítva a soproni népszavazást. E miatt október 23-án Ostenburg zászlóalját felrendelték Budapestre, hogy hivatalosan feloszlassák és a Nemzeti Hadseregbe olvasszák be. Vagyis a királyi hatalomátvételnek legkésőbb addig meg kellett történnie, mivel Ostenburg zászlóalja lett volna a dicsőséges vonulás biztosítéka (és tegyük hozzá, hogy az eredeti, Horthy vezette Nemzeti Hadseregnek az utolsó "maradéka" voltaképpen Ostenburg zászlóalja volt).

Október 16-án Károly király megírta a végrendeletét. Akkor még kevesen tudták, hogy a fiatal király 1918 őszén szívrohamot szenvedett el, ezért minden eshetőséggel számolnia kellett. Örökösének Habsburg Ottót jelölte ki, aki mellé kiskorúsága idejére régenst rendelt. A jelöltje Zita királyné lett, ami egyébként nem egy szokványos megoldás volt. Ugyanis abban az esetben, ha Károly az életét vesztette volna, akkor egy nő került volna a dinasztia (és az esetleges birodalma) élére. Amennyiben Zita királyné nem lett volna képes ellátni a feladatot, abban az esetben a király testvére, Miksa főherceg (1895-1952) lett volna a kormányzó.

Magyarország politikai élete 1921 októberében

Magyarországon az egyik fő kérdés a nyugati országrész ügye volt, ahol már szárnyait bontogatta a Lajtabánság nevű magyar állam. A mai Burgenlandot annak idején a békeszerződés Ausztriának ítélte, de a térségben lévő magyar ellenállás lehetetlenné tették az osztrákok bevonulását. A kialakult helyzetet egy nemzetközi közvetítéssel létrejött megállapodás kívánta megoldani. Ebben a megállapodásban a magyar kormány átengedte Burgenland egy részét, más részeken pedig népszavazáson dönthettek a helyben élők. A legtöbben soproni népszavazásként ismerik ezt, de az érintett terület nagyobb volt Sopronnál (és voltak "utórengései" is).

Október közepén a magyar kormány amnesztiát ígért a felkelőknek és az ott állomásozó erők visszavonásáról rendelkezett. A területen állomásozó csapatok azonban októberben még nem vonultak vissza, hanem a térségben maradva demonstrálták, hogy a terület nem Ausztriáé. Sőt, még egy új államot is kikiáltottak Lajtabánság néven (október 4-én), melynek Prónay Pál (1874-?) lett a vezetője. Prónay államfősége ideiglenes volt, a tervben az volt, hogy amennyiben a Lajtabánság hosszabb ideig meg kell majd maradjon, akkor valaki más legyen az államfő.

Az egyik jelölt volt a bajor király legidősebb fia. A bajor király éppen azokban a napokban érkezett Magyarországra, majd váratlanul elhunyt Sárváron. E miatt a térségbe érkezett a trónörököse, ami valahol lehet, hogy IV. Károlyban aggodalmat ébresztett. A másik jelölt a Lajtabánság élére Albrecht főherceg (1897-1955) volt, akinek a szülei már régóta haragban álltak a magyar királyi párral. Ez is arra ösztönözhette a magyar királyi párt, hogy lépjenek mielőtt esetleg Albrecht főherceget helyzetbe hozzák (édesanyja már belengette azt, hogy a Croy származása miatt sokkal magyarabb, mint egy Habsburg, hiszen az eredeti magyar dinasztia leszármazottja).

A bajor király magyarországi halála egy olyan váratlan esemény volt, ami talán sürgetőleg hatott a magyar királyi párra
(a kép forrása: Vasárnapi újság, 1921. november 13-i számának 244. oldal)

A királykérdés volt a másik nagy politikai ügy. A Kisgazdapárt élesen kiállt a szabad királyválasztás mellett, akár a kormányból való kilépésre is hajlandók lettek volna. Apponyi Albert (1846-1933), akinek akkoriban nagy tekintélye volt, a szabad királyválasztást egyszerűen csak álcázott köztársaságpártiságnak minősítette. Szerinte ugyanis egy megkoronázott uralkodó már van, így nem találna a magyar politika olyan dinasztiát, amelyik hajlandó lenne elbitorolni a magyar királyi trónt. Apponyi szerint a dinasztiák egyike sem lett volna szerinte ilyesmire nyitott, ebben egyébként igaza is volt. Abban az esetben, ha a király nem egy honosnak számító dinasztiából, ráadásul választás útján kerülne trónra, akkor az már köztársaság - érvelt Apponyi.

Apponyi Albert amellett érvelt, hogy a szabad királyválasztás valójában köztársaságpáriság
(a kép forrása: Budapesti Hírlap, 1921. október 11-i számnak az 1. oldala, szerkesztett kép)

[Kis kiegészítésnek hozzá kell tenni, hogy nem egy európai monarchia van, ahol választás dönti el az uralkodó személyét. Ilyen Andorra és Vatikán is, de ezeket lehet szélsőséges példának is minősíteni. Ugyanakkor tény, hogy a magyar államiság történetében ismert volt a királyválasztás, mint politikai aktus. Apponyi személyes véleménye az volt, hogy ennek az 1921-es bevezetése valójában köztársaság lenne, ami nem baj, csak vállalják fel nyíltan, legalábbis ezt írta.]

Az új miniszterelnök Teleki Pál (1879-1941) helyett Bethlen István (1874-1946) lett, aki Apponyi és Andrássy mellett a magyar politika egyik erős embere volt (Horthyról ne felejtsük el, hogy akkor még nem az). Bethlen nagyon beharangozta, hogy októberben majd Pécsen egy teljesen új irányt mutató beszédet fog tartani.

Bethlen István programadó beszédében a trónfosztók és a legitimisták közé célzott, de ez nem látszódik akkor, ha csak apró részletet olvas el valaki
(A kép forrása: Budapesti Hírlap, 1921. október 22-i számnak a 3. oldala)

Ebben a beszédben Bethlen lényegében osztotta Apponyi nézeteit, csak a trón elfoglalását egyéb szempontokhoz kötötte. Amellett érvelt, hogy a királynak nyilatkoznia kell arról, hogy csak egyetlen országban lehet király, valamint nem célja más ország trónját megszerezni. IV. Károly ezeket a nyilatkozatokat egyébként megtette, de itt a hangsúly a politikai állásfoglaláson volt. Bethlen ugyanakkor azzal nyitotta a királykérdésben elmondottakat, hogy amíg nélkülözésben él az ország, addig a királykérdést megelőzi az éhezés felszámolása.

Ma már tudjuk, hogy a társadalmi konszolidáció jegyében Bethlen minden jelentős politikai tömbbel ki szeretett volna egyezni. Ez a bizonyos pécsi beszéd szentesítette a legitimistákkal való egyezményt. Ez nem volt írásba foglalva, hanem a két politikus becsületbeli megállapodása volt. Ennek a lényege az volt, hogy a miniszterelnök nyíltan hitet tesz IV. Károly államfői jogainak a helyreállítása mellett, cserébe a legitimisták nem hozzák elő a kérdést (a korábbi alku a tavaszi visszatérési kísérlet miatt elbukott, addig azt mondták, hogy a kérdés nem aktuális).

Bethlen István (a cilinderes csokornyakkendő úr), akkoriban 47 éves volt
(a kép forrása: Vasárnapi újság 1921. október 23-i számának 231. oldala)

Bethlen pont a második visszatérés előtt tartotta meg a pécsi beszédet (október 21-én), ami megkavarta a magyar belpolitikát. A legitimisták vezére, Andrássy Gyula (1860-1929), addigra már egy kis pihenőt engedélyezett magának. Egy rokonához ment Dénesfa közelébe, ahol keresztelőre készültek. Sem a miniszterelnök, sem Andrássy nem sejtette, hogy a beszéd időzítése, valamint a dénesfai utazás mennyire nem lesz jó választás és gyanúba fogja őket keverni.

IV. Károly szempontjai

Utólag az a nézet vált uralkodóvá, hogy a királyi pár rossz döntést hozott az októberi visszatéréssel. A poszt lezárásaként szeretnék felidézni öt szempontot, ami talán teljesen világosan a gondolataikban volt az indulásról való döntés idején.

Horthy 1921 tavaszán a békeszerződés hiányára hivatkozva mondott nemet, mely 1921. július 31-én emelkedett jogerőre (1921. évi XXXIII. törvényként, illetve az USA-val kötött különbéke 1921. december 17-én, 1921. évi XLVII. törvényként, de az már nem érintette a hatályba lépést);
A kormányzó királyhűségében a király már nem hitt, okkal. A kormányzói hivatal a törvénytelen eszközöktől sem riadt vissza, hogy a királlyal szimpatizálókat ellehetetlenítse (példa erre a képviselők őrizetbe vétele), semmi együttműködést nem feltételezett Horthy részéről;
Az ország nyugati részén jelentős haderő volt az Ausztriának ítélt területek elleni felkelés miatt, sok királyhű parancsnokkal; abban a pillanatban ott volt a legerősebb és legütőképesebb katonai erő;
A ratifikált béke nem mondta azt ki sehol sem, hogy Habsburg Károly nem lehet magyar király; Magyarország ráadásul királyság volt, az 1921-es áprilisi nemzetgyűlési döntés meg is erősítette azt, hogy IV. Károly a magyar király; egyszerűen nem volt oka tovább száműzetésben maradni;
Zita királyné 1921 tavaszán leánygyermeknek adott életet, majd szeptemberben ismét terhes lett, valószínűleg nem akart távol lenni az újabb kísérlet idején.
A király úgy tekintette, hogy a királyi esküje kötelezi őt (ne feledjük, csak Budapesten lett ténylegesen megkoronázva).

Végezetül mindenkinek érdemes átgondolnia, hogy amennyiben ő maga lett volna a koronás király, vajon megpróbálkozott volna-e a visszatéréssel 1921 őszén? Lehet, hogy valaki erre a kérdésre nemleges választ adna, de arra tippelek, hogy komoly mérlegelés után sokan mondanának igent.