Milyen nem királyi születésűként egy királyi családba házasodni? Általánosságban nem tudom a választ, de egy konkrét példát ismerek. Erről az esetről lesz most szó.

Nagyon sokat vívódtam magamban, még az utóbbi napokban is e miatt az írás miatt. Úgy éreztem, hogy ennek a blogon nincs helye, de sorra történnek olyan események, ahol éppen az ebben szereplő dolgokra hivatkoznék. Ezért tényleg sok hónapos vívódás után teszem elérhetővé az alábbiakat, mert pár következő bejegyzésben elő fog kerülni néhány eleme.

A szöveget még régebben kaptam meg az egyik közeli rokonomtól. Ő egy olyan valakit választott magának házastársnak, aki egy királyi család tagjaként született. E miatt kértek tőle többen is egy írást a beilleszkedés folyamatáról, amit vonakodva, de elkészített. Az első változatot én kaptam meg tőle, hogy szerkesszem át közölhető változatra. Cserébe hozzájárult ahhoz, hogy ezt én közöljem le elsőnek, csak lecsúsztam az elsőségről.

A házaspár

A rokonom Magyarországon született, még a Kádár-rendszer alatt. A magyar oktatási rendszerben szerzett érettségit, de utána már külföldre ment tanulni. A diploma megszerzése után egy nemzetközi cég felvette igás lónak. A problémás logisztikai ügyeket intézte a térségünkhöz tartozó országokban, amiből két év után elege lett. Akkor döntötte el, hogy Angliába megy és majd ott szerez egy közgazdász diplomát, a már meglévő vendéglátós diplomája mellé.

Londonba érve egy kisebb hotelbe ment a szálláshely miatt, ahol látta kiírva, hogy a hely kávézójába üzemeltetési vezetőt keresnek. Azonnal felvették. Nagyjából a második hónapban megüresedett a szálláshely szomszédságában egy nagyobb helység, ahol elindította a saját kis üzletét. Igaz, a szálláshely tulaja is beszállt 60 százalékban, de önállóságot adott neki, mivel látta, hogy életképes ötletei vannak. Egyébként nem annyira eredeti dolgot talált ki. Felkutatta, hogy milyen népesebb etnikai csoportoknak nincs saját helye kávézni, salátázni vagy éppen gyúrni, majd direkt nekik alakított ki kifejezetten kicsi helyeket.

Közben észrevett egy vele nagyjából egykorú lányt, aki nagyon szerény, udvarias, visszafogott volt. Megtetszett neki, érzett is kölcsönös szimpátiát, de a lány elzárkózott a komolyabb beszélgetésektől. A rokonom azt hitte, hogy a lánynak nyelvi nehézségei voltak, ezért vett egy könyvet, amiből a lány anyanyelvén megtanult pár dolgot. Eljött aztán az a pillanat, amikor a lány szokása szerint lezárta az angol nyelvű beszélgetést, a rokonom pedig a lány anyanyelvén megköszönte neki a ráfordított idejét. Ez nagyon meglepő és imponáló volt, így elindult köztük valami.

Ez a lány egy trónját vesztett királyi család gyerekeként született, ahol még a mai napig is hisznek a trónjuk valamikori visszaszerzésében. E miatt minden gyereket úgy nevelnek, hogy alkalmas legyen az uralkodói feladatok ellátására, nemtől függetlenül. A családfő azt gondolja, hogy egy vonzó, értelmes és taktikus nő, sokkal többet el tud érni a politikában, mint egy férfi. 

Az érintett lányuk Ausztráliában végezte a középiskolát, mert ott élt egy olyan hozzátartozójuk, akire rá merték bízni a lányuk felügyeletét. Onnan Angliába került egyetemre, majd a diploma megszerzése után egy választás elé állította az apja. Azt javasolta neki, hogy maradjon ott, helyezkedjen el egy takarítói állásba, mutassa meg azt, hogy kibír benne három évet, de úgy, hogy ő legyen a leglelkiismeretesebb és legjobb takarító. Az érem másik oldala, hogy a három év után egy nagyon jó vezetői állás várta az egyik családhoz közeli cégben, ami miatt ez a takarítói munka nem olyan igazi iskola volt, mint ahogy elsőre tűnik. A másik lehetősége az volt, hogy kap munkát a családi cégek egyikében, de 10 évig nem tölthet be vezető szerepet. Maradt tehát Angliában.

Így került a rokonommal azonos helyre dolgozni. Tetszett neki a rokonom, de tudta, hogy a szülei kifejezetten királyi dinasztiából származó férfihez adták volna hozzá, így nem akarta a viszonyt elkezdeni. Akkoriban a szóba jöhető jelöltek száma is igen kevés volt, a családok között már alkudozások folytak. Ő egyébként úgy állt hozzá, hogy szerinte sokkal tapasztaltabbak a családfők egy olyan komoly dologhoz, mint egy jó férj kiválasztása. Persze ezt nem sokáig gondolta így.

A rokonom az ideálja volt, a szóba került lehetséges férjekhez képest nagyon eltérően viselkedett. Utólag azt mondta, hogy amíg a szülei által kialkudott kapcsolatokban a férfiak azt mutatták felé, nekik joguk van egy feleséghez, addig a rokonom harcolt érte. Tetszett neki hogy egy férfi teper a figyelméért, szerelméért. Arról nem is beszélve, hogy a többi férfi a családjaik hírnevéből és pénztárcájából gazdálkodott, miközben a rokonom a saját pénzéből élt.

Gyors út a házasságig

A rokonom nem tudta kinek udvarol, csak azt érezte, hogy a párja titkolja előle a családját. Eleinte azt gondolta, hogy biztos nagyon szegények, de apró jelek sorozata megcáfolta ezt a feltételezését. Egyszer azt is észrevette, hogy egyes emberek furcsa tisztelettel kezelik a lányt. Nem tudott másra gondolni, mint arra, hogy az apja valamilyen bűnöző lehet, akitől félnek. Onnan már csak egy lépés volt az a következtetés, hogy valamilyen politikus lehet.

Amikor Magyarországon jártak, akkor a rokonom megkérte a kezét, természetesen olyan körülmények között, amire nem lehetett nemet mondani. Ezt a hölgy mondta nekem, mert közvetlenül a lánykérés után bemutatta nekünk. A bemutatkozáskor nekem egyből ismerősen csengett a név, de névrokonságra gondoltam. Persze szóvá tettem viccelődve, hogy milyen történelmi neve van, de a többieknek nem esett le. Egy olyan jellegű névről van szó, mint például a Bourbon, de abban a körben a történelem ismerete nagyon alacsony fokon volt.

A hölgy viszont annyira megijedt, hogy a közös vacsora utáni éjszakán "meggyónta" a családját, ami nem borította ki a lelkes vőlegényt. Ő annyira nem érezte ennek a súlyát, hogy cserébe elmesélte a mi felmenőinket. A mi történetünk lényege az, hogy nagyon kevés múltbeli feljegyzés akad a felmenőinkről, de az mind kivétel nélkül a féktelen ivászatról szól. Mármint egyszerű emberek voltak, akik részegen súlyos károkat okoztak. Valami olyasmit szeretett volna mondani ezzel a rokonom, hogy minden családnak a múltjában van szégyenletes folt, de ez semmit nem jelent a ma élőkre nézve, mert például mi nem iszunk alkoholt.

A rokonom reakciója annyira felhergelte a hölgyet, hogy végül felhívta a szüleit. Eredetileg csak azt akarta elmondani, hogy eljegyezték, de a vita hevében azt vágta a szüleihez, hogy napokon belül össze fognak házasodni. Azt akarta ezzel jelezni, hogy a döntése végleges. Úgyhogy volt pár nap amikor sorra fogadták a családfő küldöttjeit. Olyan is volt, aki pénzt kínált volna a rokonomnak azért, hogy szakítson, de gondolkodás nélkül nemet mondott (amit azóta milliószor megbánt).

Jó pár viharos nap után a szülők elfogadták a lány döntését és belementek abba, hogy kísérletet tegyenek a rokonom befogadására. Akkor is egy küldött érkezett hozzájuk, aki közölte a soron következő lépéseket. A hölgy lenyugodott, örömmel fogadta, a rokonom viszont akkor vesztette el a nyugalmát és az örömét. Átmenetileg én lettem a panaszládája, tekintettel arra, hogy az én megjegyzésem tett tönkre mindent.

Ősvadászat

A rokonomhoz érkezett egy ember, aki koordinálta a körülötte zajló felkészítést. Ennek két iránya volt. Az egyik egy tényleges felkészítés a majdani szereplésekre, a másik az őskutatás. Ez utóbbiban a saját kutatásaim érdekesek lettek, mivel én már nemzedékről-nemzedékre visszakövettem a felmenőinket és abban az 1600-as évek végéig nemhogy királyi rokont, de még egy nemest sem találtam. A kutatásaim összefoglalóját átadtam bizonyos embereknek, akik ellenőrizték az adatokat és kísérletet tettek legalább egy nemesemberrel való rokonság megtalálására. 

Számomra nem okozott meglepetést, hogy nem találtak senkit, hiszen egyházi anyakönyveken, meg egyéb korabeli feljegyzéseken alapult az elkészített írásom. A szépszüleim egyikének a hetedik unokatestvére, az 1900-as évek elején, nemesi előnevet kapott a magyar királytól, amibe megpróbáltak belekapaszkodni, de bármit is variáltak, akkor sem váltunk velük vérrokonokká. Úgyhogy megerősítést nyert, hogy sem királyiak, sem nemesek nem vagyunk.

A nyilvánosság kezelése

A felkészítő képzésen az első, amit megértettek a rokonommal, hogy egy királyi családhoz tartozni, nem celebség. Egy celeb csak a saját hírnevét teszi kockára, amit aztán vissza lehet hozni a süllyesztőből, de egy királyi családnál ez máshogy működik. Egyetlen családtag tettei vissza tudnak hatni az egész családra, valamint a család esélyeire. Egy szexbotrány vagy egy korrupciós ügy olyan, amiért a felelősség az érintettre hull vissza, de egy meggondolatlan nyilatkozat sokkal pusztítóbb lehet. Egy adott politikai cél bírálata vagy támogatása például ilyen következményekkel járhat. 

Maga a család rendelkezett egy utasításkészletnek nevezhető állásfoglalással, amit lehetett védelmezni, egyet nem értés esetén pedig elvárt volt a hallgatás. Gondolom senkit nem lep meg, hogy a dinasztia feje volt az állásfoglalás forrása. Ezzel nem illett vitába szállni.

Ami meglepett, hogy az utasítások egy alkalmazáson keresztül is elérhetőek voltak. A család tagjainak van egy belső használatra készített alkalmazásuk, ahol a dinasztia személyzete tud különböző üzeneteket küldeni. Amíg nem volt alkalmazás, addig hírlevelekben ment körbe a hír, melyet a közéleti szereplésben aktívak részére mindig kötelező volt reggelente átolvasni.

Az állásfoglalások soha nem gondosan elkészített szövegként érkeztek, hanem egy interjúból lettek kimásolva. A dinasztia fejével itt-ott megjelent egy interjú, ezeket el kellett olvasni és annak megfelelően kellett utána az adott kérdésben nyilatkozni. Ebben érdekes volt megfigyelni, hogy elejtett félmondatnyi utalások sem véletlenül születtek, hanem nagyon is szándékosak voltak. Ennek a későbbi bejegyzésekben lesz majd szerepe!

A média kezelésére is volt külön tréning. Elmagyarázták neki azt, hogy mikor mit kell tenni, hogyan kell válaszolni, stb. Utána próbák jöttek, majd leszerveztek kisebb interjúkat, de utólag kiderült, hogy azok csak tesztek voltak. Ha valaki jól teljesít a baráti média éles interjúin (előbb-utóbb muszáj egy ilyen vizsgán szerepelni), akkor engedélyezik a keményebb feladatokat. Elvileg nem fordulhatott volna elő olyan, hogy valaki felkészületlen legyen egy interjúhelyzetben.

Előre meg kellett határozni a média kezelésével kapcsolatos stratégiát. Vagyis előre el kellett döntenie, hogy melyek azok a határvonalak, amelyek mögé a média nem nyerhet betekintést. Ilyen tabu lett például a rokonomnak a magyarországi születése, de még az is, hogy nincs nemesi felmenője.

Jótékonykodás

A legfontosabb dolog amit meg kellett érteni, hogy mindenkinek, aki a család tagja, annak az élete minden pillanata közügy. Nincs olyan többé a számára, hogy privát szféra. Persze hivatkozni lehet rá, de a család tudta, hogy ez sántít. Hiába él az illető visszahúzódva, a valószínűsége akkor is megvan annak, hogy bármikor érdekes lehet a sajtó számára. Az ilyen nyomás ellenszere a jótékony cél, amivel a közfigyelem elterelhető más irányba.

Mivel a rokonomat a leendőbelijén kívül csak a jó autók érdekelték, hosszas gondolkodás után sem jutott eszébe normális ötlet arra, hogy milyen jótékony cél nagykövete szeretne lenni. Ezért kijelölték neki az állatvédelmet. Ha valamilyen botrány kipattant volna, akkor megelőző csapásként előállhatott volna egy érzelmileg sokakat megindító állatvédelmi üggyel. Utána olyan kontextusba lehet helyezni, hogy az állatvédelmi harcai miatt került támadás alá.

Ekkor derült ki, hogy a családba való befogadása után kapott volna munkát is az egyik családhoz kötődő alapítványnál, mint állatvédelmi szakértő. Nem ígértek érte neki túl nagy fizetést, mert az előszerződésen 2000 font volt havi díjazásnak feltüntetve, persze olyan munkáért az nem is rossz. Természetesen egy szerződéssel vállalni kellett volna azt is, hogy ezért cserébe nem okoz botrányt, védi a dinasztiát, különben mindent vissza kell adnia a kártérítésen felül. Ezzel lett teljes az előbb említett hallgatási és egyetértési elvárás.

Ez az állatvédelmes dolog nagyon izgatott, mert éves szinten azért ez komoly összeg, a nagyon gazdagok pedig nem szoktak csak úgy pénzt szórni. Kiderült az, hogy az állatvédelmi alapítvány mögött nagy cégek állnak, akiket az ilyen szervezetek tulajdonképpen zöldre mosnak. Úgy kommunikálnak (az alapítványok), hogy abban a támogató cégek a szakértők és a jó példák. A riválisok meg persze a rosszak, akiket teljesen véletlenül a nagyok kiszorítanak, de szigorúan a zöldnek minősített célokat hangoztatva. Hivatalosan a cégek adományokat adnak az alapítványoknak, de ez valójában egy jól megtérülő marketing. Persze a válaszokat nem így, hanem pozitívabb összefüggésben előadva kaptam meg.

Még az elején érkezett egy olyan ember is, akit talán illemtanárnak lehetne nevezni. A protokolláris dolgokon túl ő amolyan személyi bizalmasnak is ki lett nevezve. A rokonom ragaszkodott ahhoz, hogy én, mint a személyes titkára, mindenhol jelen lehessek, így ezzel az emberrel kissé feszült lett a személyes viszony. Ha valaki esetleg hasonló helyzetbe keveredne. akkor jobb, ha előre tudja azt, hogy ez az ember lesz az, aki egyébként egy nagyon részletes jellemzést fog készíteni róla, aminek hitelt adnak.

Egy látszólag jelentéktelen ügy miatt nagyon csúnya vita alakult ki ezzel az emberrel. Egy éppen akkori konfliktus során kiderült, hogy a család milyen szankciókat alkalmazhat a család egy renitens tagjával szemben. A nyilvános kitagadás a legerősebb szankció. Ehhez nagyon ronda dolgot kell tennie valakinek, egy súlyos bűncselekmény például ilyen eset. Létezik az a fajta elutasítás, amikor az elutasítást nem publikálják, ami valójában kegyelem, a dinasztia vezetőjének a jótéteménye. Ez az enyhébb fokú büntetés. Ez volt az, amit éppen valakire kiszabtak, mert rendszeresen megcsalta a feleségét. Ezt az intézkedést bírálgatta a rokonom, amivel egy hatalmas fekete pontot szerzett ennél az embernél.

A családi hierarchia elfogadása a rokonomnak egyébként is nehezen ment. A vezető, valamint az utódlási sor 2. és 3. helyezettjei nagyon a család központi alakjainak számítottak. Az is kiszámításra került, hogy az esküvővel ő az utódlási sor 755. helye köré kerül majd. Amikor közölték vele ezt, akkor értette meg, hogy ez egy fontossági szám. A család szempontjából a "senki" a 100. hely körül kezdődött. A 200. fölötti számok már a "senki"-hez sem voltak elegendőek. A rokonom gondolkodásában minden ilyen besorolás szorgalmas munkával javítható, de ezek az utódlási sorban kapott számok nagy eséllyel változatlanok maradnak (legfeljebb 10-12 egységet mozdulhatnak el bármerre). Vagyis egy egész életre kijelölik a helyét a családon belül, ami sokkolta őt.

Az volt a rosszabb lépés, hogy ennek hangot is adott! Nagyon érdekelte őt, hogy a 700-as sorszámot miként lehetne 200 köré csökkenteni. Az ezen való hangos gondolkodás nagyon tiszteletlennek tűnt. A családi szankciók bírálatával társulva, nem igazán szerzett jó érdemeket az őt felkészítő embereknél. Az sem volt nagyon jó lépés, hogy elmentek egy cirkuszba, majd kiakadt azon, hogy már nem lépnek fel állatok, ráadásul állatvédelmi okokból. Így a párja ultimátumot kapott: észhez tér vagy a család nem tekinti többé a tagjának, mivel a rokonomat reménytelennek minősítették.

A házasság

A rokonom kérésére újra asztalhoz ültünk a család részéről küldött felkészítővel, hogy valamilyen megoldást találjunk. Ekkor jött egy olyan pofon, amire senki nem volt felkészülve a mi részünkről. A rokonomról tudni kell, hogy magyar mércével mérve sokat keres. Van egy 3 szintes saját háza Angliában és egy kisebb, de nem kicsi hétvégi háza Norvégiában. Minden házhoz teljesen új autókat vett, egyet a párjának, egyet magának. Általában 3-4 évig tart egy autót, utána újat vesz. Minden második hónapban elutazik 1 hétre egy másik kontinensre pihenni. Ennek ellenére is úgy állította be a képviselő, hogy talán csak a pénzért házasodik. Azt mondta, hogy a 2 saját ház, 4 autó nem komoly vagyon!

Ez egyébként a felkészítés alatt is előjött, hogy a család nagyon gazdag. Számukra egy ilyen "felkapaszkodott senki" még nem ért el semmit. Ezt egyébként nem tudtam elfogadni, mert a saját tapasztalataim szerint a rokonom az angliai tehetősebb emberekhez képest is jobban élt. Persze a szupergazdagokkal vagy a királyi család egy-egy tagjával összevetve tényleg egy nincstelen senki, de azért ő már nem az a kategória, aki vagyonért házasodna. Ez onnan nézve nem látszódik, de az ilyen embert már gazdagnak tekintik és inkább rájuk vadásznak azok, akik pénz miatt házasodnának. Úgyhogy ez az állítás, miszerint a rokonom talán a kényelmes életre és a vagyonra hajt, szinte elejétől fogva zsákutcában tartották az egyeztetést.

Szinte bármilyen kérdés jött elő, hasonló reakciókat kaptunk. Például a felkészítő ember a fejéhez vágta, hogy hiába tanították hónapokig, még mindig nem takarja a ruházata a bicepsze és a válla közötti részt, ami elképesztő gusztustalan egy férfi részéről. Nem tudom, hogy ebben van-e igazság, de arra gondoltam, hogy az illetőnek nincs felhatalmazása semmilyen megállapodásra. E miatt hagytuk az egyeztetést és megadtuk az esküvő dátumát.

Úgyhogy a szülők elzárkózása ellenére lett esküvő, természetesen a szülők jelenléte nélkül. A szülők titokban küldtek ajándékokat a lányuknak, de ez a távolságtartás rosszul esett a lánynak. Nagyon máshogy képzelte az esküvőjét! Tévét, újságokat, interjúkat remélt, sok vendéget, sok fotóst, de mindez elmaradt. Nincsenek szavaim annak a kifejezésére, hogy ez mekkora csalódás annak, aki egész életében királyi esküvőről álmodozott.

A család mélyen hallgatott az esküvőről, így az általuk felügyelt kommunikációs felületeken fel sem tüntették a házasság tényét. A hölgyről, mint hajadonról írtak és beszéltek az esküvő után is. Természetesen megtagadták tőle a család képviseletének a jogát. Nem kapott a család körüli cégekben vezető beosztást, sem alkalmazotti állást. Amikor felkeresték a szülőket, akkor a szülők csak a lányukat fogadták, egyedül. A rokonom a ház kerítéséig elmehetett, de a kapun nem engedték be. Azon férjek egyike lett, aki soha nem találkozhatott személyesen az anyósával.

A kapcsolatuk pár évig rendben volt. Sokszor eljöttek Magyarországra is. Volt olyan étterem, ahol felismerték a hölgyet, le nem tudom írni milyen kellemes kiszolgálást kaptunk, hiszen számukra ő egy tisztelt személy volt. Ennek némi előnyét párszor megtapasztaltuk, aminek egyébként örültem. Ezen pillanatok némelyikénél mondta a feleség, hogy amit én látok, az semmi ahhoz képest, ami eredetileg "járt" neki. Akkor már sejtettem, hogy a családi szankciók egyre jobban marják a lelkét.

Ők egyébként úgy éltek, ami sok ember számára csak álom, amúgy nekem is az. A rokonom újabb és újabb helyeket nyitott, vett a feleségének is egy saját boltot, azt elég hamar elkezdte hálózattá szervezni. Ugyanúgy megmaradt szokásuknak minden páros hónapban egy hétre messzire utazni, sokszor jöttek hozzánk is. Ennek ellenére a felesége előállt azzal, hogy ő nem bírja tovább a szegénységet!

Ugyanis ez a fajta életszínvonal számára még nagyon szegényes volt. Hiányzott neki egy sor olyan dolog, amit ő korábban megszokott, de így, dolgozó üzletasszonyként, esélyt nem látott arra, hogy valaha is elérheti. Bármilyen példát írnék, komolytalanná tenné a feleség panaszát, de neki ezek valóban fájtak és rémisztőek voltak (például elmennek egy idegen országba és nem fogadja őket senki a reptéren; Thaiföldön turistaként mentek be a tömeggel a palotát megnézni, bár ott a feleség intézkedett, mert az már sok volt neki, autót bérelnek Magyarországon és azzal zötyögnek ide-oda, amikor 100 reptér van az országban; nem járnak el normális társasági alkalmakra; Angliában élnek és alig találkoznak a királyi család tagjaival, meg még sok ilyen).

A rokonom idegesen és értetlenkedve fogadta a felesége kifakadását, majd ahogy ilyenkor lenni szokott, megkövültek az álláspontok. A férj hálátlannak tartotta a feleségét, a feleség pedig érzéketlennek a férjét. Nem gondoltam volna, hogy pont a rokonom valamikori felesége fog szegénységre panaszkodni, de az ő előéletéből nézve a reménytelen szegénységben vergődtek. Még én is próbáltam vele beszélni, hogy ők kicsit sem szegények, de ezekben a dolgokban nem találtuk a közös alapot. Azt éreztem a részéről, hogy az a család, amelyiknek nincs sok generáción át életben tartott vagyona, az a véleménye szerint egzisztenciálisan állandó veszélyben van.

Van tanulság?

Az egyik tanulság az, amit nagyjából mindenki tud. Nagyon sokat számít az, hogy ki mennyi mindent tart magától értetődőnek. Ez olyan mélyen befolyásolja valakinek a biztonságérzetét, amit kívülről nézve nehéz megérteni. Engem például nem zavart az, hogy Thaiföldön turistaként kezelnek, hiszen az vagyok. Aki viszont megszokta, hogy megkülönböztetett tisztelettel fogadják mindenhol, az véglegesen nem tud lemondani erről. Legalábbis az érintettek nagy többségének ez túl sok lenne.

Ami nekem érdekes és izgalmas volt, az a családi kommunikáció. Nem állítom, hogy nagyon általánosak az itt leírtak, de egyes elemeit láttam és látom sok más családnál is működni. Mármint a sajtóra való felkészítést, a család fejének az interjúit, az elhatárolódás finom formáit, a jótékonysági célok felhasználását és így tovább.

Így, az év végére eddig mindig összeraktam valamit, főleg azokra gondolva, akiknek ilyenkor nincs társaságuk. E nélkül a történet nélkül azok nem lennének elég izgalmasak. Aki majd olvassa a soron következő bejegyzéseket, az majd az itt leírtakra gondoljon vissza és próbálja megfejteni a hír mögötti valódi történéseket! 

Nekem most akadt egy gyors főzés-sütés tartozásom, amit gyorsan törlesztek, aztán jelentkezem az "olasz trónörökös" jótékonykodásával!