Habsburg Károly 62. születésnapját ünnepelték a legközelebbi hívei.

Amikor a 60. születésnapját ünnepelte, akkor egy beszéddel kívánta a rá terelődött figyelmet a politikai céljaira irányítani. A beszéde a legtöbb híroldal ingerküszöbét annyira sem érte el, hogy egy kétsoros hírt gyártsanak belőle. Sőt, még a dinasztiák ügyeit figyelemmel kísérő híroldalak sem vették észre. A 61. születésnapi beszéde szintén teljes érdektelenségbe fulladt.

Habsburg Károlyt tegnap már nem "unoka" címmel ruházták fel
(a kép forrása: a beszédről készült felvétel)

Most, a 62. születésnapján ismét tartott egy beszédet. Kommunikációs szempontból ez egy visszafogott politikai showműsor volt, mely a showműsoroknak a legnehezebb műfaja. Kevesen tudják ezt jól megvalósítani, így nem meglepő módon a tegnapi alkalom sem a pozitív példákat fogja gyarapítani.

Pedig volt fejlődés! Ilyen volt Churchill dédunokájának a sztárvendégként való szerepeltetése, vagy éppen Károly főherceg dinasztikus címeinek a használata. Sőt, a beszéd is sokkal konkrétabb és konfrontatívabb volt a korábbiakhoz képest.

A beszéd hibái

A beszéd a politika felelősségvállaláshoz szükséges bátorságról szólt. Legalábbis a címében. Mivel a videó elérhető, nem írnék róla összefoglalót. Nagyon őszintén szólva, a beszédnek a tartalma rászolgált arra, hogy a hírkészítők számára közömbös legyen.

Összefoglalásként is fontosabb szerintem azt látni a beszédből (a tartalma helyett), hogy a megszólaló politikusról (most tekintsük Károly főherceget politikusnak) azt a képet festette le, hogy le van maradva a valós élettől és a valóságban létező problémáktól. Nem beszélve arról, hogy logikátlanul teremtett kapcsolatot jelenségek között, nem nézve ki a hallgatóiból azt, hogy ezeket felismerik.

Azt sem lehet eltagadni, hogy a beszédnek már a fókusza sem sikerült jól. Az EU-ban élő emberek nagy többségének számít az, hogy mennyi érdemi beleszólása marad a közügyekbe, milyen korlátokat állít fel a mindennapi életében a politika, hogyan születnek a döntések, azoknak tud-e megálljt parancsolni, ha az érdekeit látványosan semmibe veszik. Habsburg Károly sajnos ezen érzékeny kérdésekben meg sem próbált érvelni, csak negatív címkéket dobált ("orosz propaganda", "hazugság", "tévedés" vagy "tudatlanság"). Azt el kell ismerni, hogy a problémát érzékelte, hiszen utalt rá, sőt a súlyosságát sem becsülte alá, de hamar átlépett rajta.

A korábbi beszédeire utalva megint elmondta, hogy az EU polgárainak az anyagi jóléte nem cél, hanem egy következmény. Könnyen mondja persze ezt egy olyan ember, aki a korábbi jóléti intézkedéseknek köszönheti a "milliomosságát" (ezt a korábbi beszédében el is ismerte), ráadásul napjainkban is az ő vagyona védelmét biztosítják a közemberek által bírált intézkedések. 

Amíg a beszédet hallgattam, teljesen az a kép alakult ki bennem, hogy aki beszél, az nem egy magyar emberek érdekeit védő politikus, de nem is egy EU-ban élő emberek érdekeit féltő államférfi. Az volt a benyomásom, hogy tegnap egy ukrajnai befektetéseit féltő milliomos beszélt.

Az nem vitás, hogy Habsburg Károly egy szabad ember, joga van úgy megjelennie a nyilvánosság előtt, hogy ő egy ukrajnai befektetéseit féltő vállalkozó, aki egykor európai politikus volt (bár... ma is az). Ugyanakkor a showműsor pár külsőségében volt olyan változás, ami ezt az arculatot igyekezett átrajzolni. A használt megszólítások megerősítették azt, hogy ő ennél több, ő a császári dinasztia vezetője. Így viszont az volt az érzésem, hogy aláásta ezt a pozícióját, hiszen nem a "népei" a fontosak számára, hanem a befektetései.

Habsburg Károly kijelölte azokat, akik szerinte az EU ellenségeit. Ezek pedig Oroszország, Kína, Észak-Korea, Irán, majd megnevezte az elsődleges európai szövetségesüket, aki szerinte nem más, mint Szerbia. A beszéde egyik pontján hazaárulónak minősítette az Osztrák Szabadságpárt parlamenti képviselőit. Nem mintha aggódnia kellene e miatt, mivel eddig sem volt népszerű a párton belül, de ez a "hazaárulózás" újszerű elem a kommunikációjában.

A végső kérdés

A beszédet nem volt nehéz észlelni benne a magyar politikának szóló bírálatokat. Első hallás után is több helyen azonosítható módon beszélt Magyarországról, de nem lenne szerintem nehéz további utalásokat is felfedezni.

Ebből kettő egyértelmű:

[...] tévednek azok a hangok, akik úgy vélik, hogy Ukrajnának bármilyen fegyverszállítás csak meghosszabbítaná a szenvedést és több halálesetet okozna. Ennek az ellenkezője a helyzet. 

Melyik ország kormánya az, amelyik ezt az álláspontot képviseli az EU-s politikában? 

[...] a döntést [Ukrajna EU-s tagjelölti státuszáról] csak csellel tudták meghozni, mert egy ország szembeszállt vele...

Ezt pedig magyarázni sem kell, hogy a magyar kormányra utal.

A Kínával, Szerbiával foglalkozó részekben is lehetett érezni hasonló utalásokat. Ezekkel az utalásokkal kapcsolatban van egy kérdés, amire érdekes lenne megtudni a választ. Ez szerintem még annál is érdekesebb, hogy alapvetően kinek van igaza, illetve mond-e egyáltalán valaki igazat...

Az általa bírált álláspontokat képviselő magyar kormánynak a nagykövetei közé tartozik Habsburg Eduárd és Habsburg György is, akik mindketten Károly főherceget segítik a dinasztia vezetésében. Eduárd többek között kommunikációs szakértőként segíti őt, György pedig Károly főhercegnek a helyettese. A nyilatkozataik elérhetőek mindenki számára arról, hogy mit gondolnak a kormány politikájáról.

Sőt, említhetnénk Schmidt Máriát is, aki a nyilatkozataiban többször kifejtett olyan véleményeket, melyek Habsburg Károly mostani beszédében (is) bírálatra és negatív minősítésre kerültek. Vagy említhetnénk Semjén Zsoltot is, aki a magyar kormány második embere, nem mellesleg az egyike a legfrissebben Károly által felavatott aranygyapjas lovagoknak.

A kérdés pedig így szól:

Miért vette be Károly főherceg ezeket az embereket a saját lovagrendjeibe, ha ennyire rossz véleménye van arról, amit ők képviselnek?