Egy elfelejtett születésnap

Milyen fogadtatása volt a 60. születésnapnak? Vajon miért? 

Eredetileg nem állt szándékomban semmit sem készíteni a 60. születésnap eseményeiről, de annyi kérdést kaptam, hogy végül mégis összejött valami olyan, ami figyelemre érdemes (szerintem). Egyébként azért nem szerettem volna semmit sem írni, mert nekem volt egy olyan megérzésem, hogy maga az "ünnepelt" sem szerette volna, ha hír keletkezik a kerek évfordulóból. Ha ebből a szempontból vizsgálom a történteket, akkor egyébként ez kiemelkedően sikeresen meg is valósult. Így ez a történet egy tanmese is lehetne arról, hogy miként ne kerüljünk be a híradásokba.

Az "ünnepségnek" a magja egy beszéd volt, melyben Károly ismét elmondta, hogy ő mit gondol Európáról. Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy nem okozott meglepetést. Egy pár évvel ezelőtti, hasonlóan beharangozott beszédben kiállt amellett, hogy Ukrajna európai csatlakozása meg kell történjen. Most ezt megismételte, de elmondta azt is, hogy a balkáni térség még kimaradt államaira is sor kell kerüljön. Volt egy jól értelmezhető állásfoglalása a közös európai külügyekről és egy gazdasági jellegű üzenete is.

kvh60.JPG

A császár unokája beszédet tartott a 60. születésnapján, de nem okozott meglepetést
(a kép forrása: osztrák páneurópai honlap, a képet Matthias Dolence készítette)

A beszéd kifejezetten csak olyan témákat érintett, melyekről már beszélt korábban is, illetve amiről az álláspontja sejthető volt. Éppen e miatt nem is vert fel nagy port, így a beszéd csak úgy, mint egy európai jövőről szóló beszéd, nem is tudta "beverekedni" magát a híradásokba. Még Schwarzenegger sokkal rövidebb beszéde is sokkal nagyobb figyelmet kapott (össze sem lehet hasonlítani mennyivel többet).

Az "ünnepségnek" inkább a többi része volt némileg meglepő és egyszerre kellemes. Az egyik a zenekar volt, amelyikről nem is értem, hogy miért is nem tudtam eddig semmit. A beszéd előtt több üzenetet bejátszottak olyan emberektől, akik nyilvánosan felköszöntötték Károlyt. Mindegyikük igyekezett demonstrálni, hogy Károly nem egyszerűen egy politikus a számukra, hanem császár és/vagy király. Aki nyomon követi a Károly körüli híreket, az tudja, hogy ez akár egy üzenet is lehetett volna az osztrák államnak a címviselés ügyében. Ebben hiába szerepeltek nagy nevek (a német császári cím örököse, az ukrán titkosszolgálat volt vezetője és még jó pár más köztiszteletben álló ismert személy), de nem érték el azt a bizonyos ingerküszöböt, ami miatt hírré tudtak volna válni.

Az internetes születésnapi beszédnek volt egy érdekes magyar kapcsolódása is. Amint a lenti képen is látható, Johannes Hahn is küldött egy ünnepi üzenetet Károlynak (ő elkerülte a kifogásolható címek emlegetését). Az üzenet során látható volt az irodája falát díszító kép, amelyen Horn Gyula (akkoriban még külügyminiszter) jelképesen átvágja a vasfüggöny egy darabját.

hkv60_horn.jpg

Johannes Hahn üzenetének hátterében Horn Gyula volt látható
(a kép forrása: oe24tv csatornája)

Ami a felsoroltakat is meghaladó mártékben (a saját véleményem szerint) a legnagyobb dobás volt, az a címhasználat. Egyszerűen a "császárunoka" címet alkalmazta magára, amit magyarra "a császár unokája" címmel lenne helyes visszaadni. Igaz, hogy ez utal a róla megjelent könyvre is, de a névhasználattal kapcsolatos vitában is egyféle állásfoglalás. Többször elmondta, hogy bár egyetért abban, hogy ő nem uralkodó, de mégiscsak a császár unokája és "politikai örököse", ilyen módon pedig egy feladattal rendelkező személy (ha pedig úgy alakulna, akkor a lehető legjobban kész lenne ellátni az uralkodói feladatokat, mondta el egy interjújában). Bárki mondhat bármit, a jelenben főherceg, ilyen módon pedig a dinasztia feje. Legalábbis én így összegzem a névhasználati vitában ismét megfogant üzenetet.

Csehország

Kétségkívül a cseh monarchistáké volt a legerősebb születésnapi aktus. A cseh korona másolatának az elkészítése akkora közfigyelmet vonzott, ami minden falat át tudott ütni. Azt túlzás lenne mondani, hogy mindenki róluk beszélt, de azért jelentős figyelmet voltak képesek generálni.

Például ez a cikk is kifejezetten a cseh korona másolatának az ajándékozása miatt született. Számos tévedést tartalmaz, de mégis célt ért.

hk60_csehkorona.jpg

Henry Holub polgármester, az ajándékként elkészített koronával, egy cseh rádió honlapjának a fényképén
(a kép forrása: Cesky Rozhlas, Irena Sarounova fényképe)

A híradások a bulvárköszüböt is megugrották, még komolyabb hangvételű tudósítások is megjelentek. Ehhez persze az is kellett, hogy a cseh monarchisták részéről legyen egy olyan üzenet, ami a társadalom nagy többségnek befogadható, tartalmaz komoly gondolatokat, de nem tolakodó módon. El kell ismerni, hogy sok köztársaságban működő monarchista mozgalmat felül tudtak múlni a színvonalukkal! 

hkv60_csehk3.jpg

A polgármester valószínűleg tavasszal fogja átadni Károly részére az ajándékot
(a kép forrása: impuls.cz)

Érdekességként sorolom csak fel, hogy milyen érveket hoztak fel az interjúkban. Azért említem meg őket, mert a tartalmuktól elvonatkoztatva is érdemes megfigyelni a kommunikáció stílusát. Józan, nem tolakodó, párbeszédre hívó, a megnyerést célozza (ismét megemlítem, hogy nem a tartalom az érdekes bennük, hanem a kommunikációs módszer):

  • a történelem során az uralkodó etnikai kategóriája mellékes volt, nagyon sokszor az uralkodóház "idegen" származású volt;
  • A ma élő Habsburg házvezető nem mellékesen cseh származású IS;
  • a király léte, a király körüli rituálék nem racionális úton, de erősítik az országban élő emberek identitásának sok elemét, sokkal inkább, mint az európai köztársaságok államfői;
  • bár a Monarchia szétverése szerintük hiba volt, ők önálló cseh államban gondolkodnak;
  • a cseh király koronázását a szavazók többsége nem támogatná, de ettől függetlenül érdemes lenne egy józan, értelmes vita a köztársaság vagy királyság témában;
  • a királyság csak XXI. századi társadalomra szabva működhet normálisan, ahogy a működése során is mindig változott, úgy ma sem a régi, idejétmúlt rendszereket kellene visszaállítani;
  • a monarchia visszaállítása nem azonos a közpénzből élő arisztokrácia megjelenésével;
  • egy király megvédi a népet a politikusok visszaéléseitől, hatalmat kell neki adni arra, hogy az etikátlan vagy jogsértő politikusokat megállíthassa;
  • a király nem lesz populista, szemben a választói szavazatokra hajtó politikusok egy részével;
  • a köztársaságok többségében a miniszterelnököt nem lehet megállítani akkor sem, ha jogot sért;
  • a térségben minden államban élnek nemzetiségi csoportok, ezeket csak egy király tudja jól védelmezni a politikában.

A születésnapi gesztus eddigi sorsát úgy lehet összegezni, hogy nem okozott botrányt. Sőt, a figyelmet Károlyra irányította (kifejezetten jó minőségű interjú is megjelent Károllyal), a józan monarchista érveket bejutatta a híradásokba, tehát összességében jól sikerült politikai cselekvésről van szó.

Arról nem is beszélve, hogy demonstrálta a cseh monarchisták Habsburgokat támogató részének az erejét is, hiszen 158 adományozó 310 ezer csek koronát, vagyis közel 4,5 millió forintot adott össze. Ez utóbbi azért érdekes, mert a polgármesterhez köthető mozgalomnak csupán három tagja van. Nem azért, mert nem értenek velük többen egyet (hiszen a korona másolatának az elkészítése megmutatta, hogy nem így van), hanem mert szerintük ekkora létszámú csoport tud optimálisan működni.

A hírverésben talán a cseh nyelvű CNN volt a legnagyobb eredmény, ahova egy interjú is befért az egyik monarchista vezetővel. Természetesen a történetnek nincs vége, hiszen a korona átadása (akár sikeres lesz, akár nem) vélhetően felkelti a közérdeklődést.

Ausztria

Mivel Károly folyamatosan hangsúlyozza, hogy osztrák állampolgár és más hangzatos kijelentéssel is osztrákként (is) határozza meg magát, értelemszerűen Ausztriában várható volt valamennyi figyelem a születésnapja miatt. Ez jelen is volt, nagyjából olyan mértékben, mintha bármely másik közsszereplő töltötte volna be a hatvanat. 

Láthatóan több szerkesztőség készült valamilyen híradással, többen legalább említés szintjén helyet is kapott a cseh monarchisták születésnapi ajándéka. A beszéd tartalma, meg minden egyéb Károly körüli dolog, finoman szólva... nem vert fel nagy port. Az egész nem meglepő, hiszen semmi váratlan nem történt, miközben más események eléggé meglepőek voltak ahhoz, hogy helyet kapjanak a hírekben.

Horvátország

Valamennyire még Horvátországban volt nyoma annak, hogy történik valami. Igaz, hogy ott is volt bőven miről írni (például a földrengések). Főként a horvát monarchisták tartották számon a születésnapot, akik "Kingsday Croatia"-t szerveztek.

Korábban említettem már őket, miszerint ők nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy IV. Károly nem csupán osztrák-magyar uralkodó volt, hanem cseh és horvát király is. Az alapvetéseikben kitartanak amellett, hogy Habsburg Károly horvát származással (is) rendelkezik, valamint nagy örömmel emlegetik, hogy minhárom gyermeke horvát keresztnevet kapott. 

Vagyis?

Mondhatni azt is, hogy a cseh monarchisták elég sokat tettek azért, hogy a 2021-es születésnap ne múljon el nyomtalanul. A születésnapi beszédben sok olyan elem volt, ami egy "uborkaszezon" idején felkeltette volna sokak figyelmét, de 2021 januárjának az elején ennél erélyesebbnek kellett volna lenni. Az is igaz, hogy a beszédet már 2020 karácsonya előtt elkezdte beharangozni a kommunikációs stáb, már akkor is kifejezetten azzal  céllal, hogy átterelje a figyelmet Károlyról más kérdésekre.

Az már a Károly mellett működő kommunikációs stáb szakmai döntése volt, hogy a beszéd tartalma milyen legyen. Lehetett volna sokkal felejthetetlenebbé is tenni. Több megoldásra is lett volna lehetőség, a magam részéről sajnálom, hogy nem történt semmi. Igaz, látható volt sok erős vizuális üzenet, de a beszéd ilyen jellegű megfogalmazása még azokat is erőtlenné tette. 

A magyar fogadtatásról szándékosan nem írtam külön semmit. Ha azt állítom, hogy nagyjából észre sem lehetett venni a hírekben a beszédet, akkor szerintem nem tévedek nagyot. Különböző belső fórumokon azért "futott egyet" az online ünnepség és a beszéd. Ezekből nagyon erősen lehetett érezni, hogy sokan Károlyban látják azt a fajta pártok felett álló politikai entitást, amit másokban hiányoltak.

A kritikusabb megjegyzések egy része arra irányult, hogy maga az üzenet nem volt elég erős. Szerintük a beharangozó erősebbre sikerült, mint maga a beszéd. Szinte egységesek voltak abban, hogy ebben a formában tényleg csak egy "figyelemáthelyezés" valósult meg, de nyomot nem hagyott a hírekben.

Önmagában a születésnapnak egyébként nincs vége. Van egy "hivatalos" ünnepség, amely a vírus miatt nem tudni miként valósul meg. Annak az ideje január végén lesz, de nagy valószínűség szerint az sem úgy lesz megszervezve, hogy a hírekbe kerüljön. Talán nem is véletlenül.

Források

24.hu írása a volt kormányzó beszédéről 

Cesky Rozhlas tudósítása az ajándékozásról

Cseh híradás a cseh korona másolatának az ajándékozásáról

Cseh monarchisták honlapja

Cseh nyelvű CNN írása Károlyról és interjú az egyik monarchistával

Horvát monarchisták szervezte "királynap"

Impuls.cz interjúja

Kronen Zeitung rövid írása

Oe24tv csatornája

Osztrák Páneurópai Mozgalom

Reflex.cz interjúja Károllyal