Hollandia
Talán nem tűnik időszerűnek a kérdés, de az: van-e jövője a holland monarchiának?
Arra a kérdésre, hogy miért érdekes a holland monarchikus rendszer, elég könnyű válaszolni. Csak utalnék pár érdekességre, hogy mennyire izgalmas anomáliáktól hemzseg az egész politikai entitás.
Az egyik ilyen, hogy Hollandia és a Holland Királyság nem ugyanaz. A Holland Királyság ugyanis négy, egymással egyenlő jogokkal rendelkező tagállamból áll. A négy tagállam közül az egyik az európai Hollandia nevű állam, a másik három pedig a karibi térségben elhelyezkedő 3 másik állam: Aruba, Curacao és Sint Maarten.
Persze ez finomításra szorul, már csak azért is, mert Hollandiának van 3 különleges önkormányzati területe, melyek nem Európában fekszenek, hanem szintén a karibi térségben. Ezek nem tagállamok, hanem népszavazáson döntöttek a Holland Királyságon belüli Hollandiához csatlakozás mellett. A nem hivatalos nevük Karibi Hollandia, de hívják őket Bes-szigeteknek is, mely a 3 terület nevéből lett képezve: Bonaire, Sint Eustatius és Saba.
A karibi térségben az is érdekes, hogy nem mindenhol a holland a hivatalos nyelv, mert van ahol angolt használnak. Egyes helyeken pedig nem euróval fizetnek, hanem van ahol az USA dollár a fizetőeszköz, máshol meg éppen most zajlik a forint bevezetése.
Hasonló meglepő anomáliákra rengeteg példát lehetne felhozni, amelyek a holland királyi családon belül is megjelennek. Ezeket megismerve az a kérdés motoszkál az ember fejében, hogy miképpen tud(ott) a monarchia megmaradni az országban? Választ nem tudok ígérni, de remélem másoknak lesz erre ötlete!
A dinasztia és a holland trón
A holland trónt az Orániai-Nassau-ház birtokolja. A dinasztia 1530-ban jött létre, amikor a Nassau-család egyik grófja megörökölte az Orániai Hercegséget. Ez a terület a mai Franciaországon belül helyezkedik el, az idők folyamán a francia állam része lett. Onnan kezdve azonban a dinasztia létezett, sőt az 1500-as évek közepén kirobbanó függetlenségi harcokban vezető szerephez is jutottak a ma Hollandiának nevezett területen, sőt még annál is nagyobb részeken tekintették őket vezéreknek.
A hatalom megszerzése sem volt mindennapos. Az akkori térképeken jól látható, hogy egy szigetekkel erősen tagolt tengerpartról volt szó, tehát kényelmes szerepben voltak ahhoz, hogy az északi térségnek a tengeri kapujaként működjenek. A parton kialakult városok ehhez igazították a megélhetésüket, így mindig olyan politikát támogattak, amelyik engedte őket szabadon kereskedni. Az éppen adott korszakban kivívható függetlenség maximumára törekedtek az ott élők, így a sok kicsi terület összefogott, hogy ezt a közös érdeküket érvényre juttassák.
Ez az összefogás alapvetően köztársasági jellegű volt, függetlenül attól, hogy éppen mi volt az államalakulat neve, illetve milyen függőségi viszonyok közé tagolták be. Az Unió élére egy kormányzót választottak, akinek jelképes szerepe volt, hiszen az egyes tartományok a legnagyobb fokú önállóságot deklarálták önmaguknak. Ezt a kormányzót mindig az Orániai-Nassau ház feje adta az Unió részére, mivel a dinasztia kulcsszerepet játszott a függetlenség kivívásában.
Hollandiában általában királynők uralkodnak, de éppen most egy férfi az államfő, Vilmos Sándor
(a kép forrása: parool.nl)
A dinasztia az Orániai Vilmos (1650-1702) néven ismert uralkodó idejében élte a fénykorát. A hollandiai részek felett 1672-ben lett kormányzó. Egy házasság és egy kis politikai cselszövés révén 1689-ben Anglia, Skócia és Írország királya lett. A halálát követően a hercegek ismét csak a kormányzói tisztséget örökítették át egymásnak (időnként volt egy kis szünet is), a brit, skót és ír trónt nem tudták megtartani. Ugyanakkor a dinasztia és az Unió léte minden befolyásos államot zavart, mert riválist láttak bennük.
Az Unió tagjai ugyanis ráébredtek arra, hogy az óceánon keresztül a világ összes értékes szárazföldjét elérhetik, így az akkori Európának ők lehetnek a legfőbb beszállítói. Azt is felismerték, hogy a hajóflotta kiküldése kockázatos és drága, ezért alkalmi koalíciók helyett inkább két nagy, állandó társaságot hoztak létre az érdekeltek, hogy a rizikót közösen vállalják. Így alakult meg a Holland Kelet-indiai Társaság 1602-ben, majd a Holland Nyugat-india Társaság 1621-ben.
A két cég önállóan volt képes hajókat üzemeltetni, telephelyeket létrehozni, mindezeket személyzettel ellátni, de még egy-egy saját haderőt is életben tudtak tartani. Ezek a cégek elsősorban nem országokat gyarmatosítottak, hanem olyan helyeket hoztak létre a holland hajóknak, ahol fel lehetett őket tölteni, meg minden egyebet el lehetett intézni. Tulajdonképpen ez egy kikötőkből álló hálózat volt. Minden kikötőnél elérték azt, hogy egyben kereskedőhelyek is legyenek, ahol a helyi értékes alapanyagokat be tudták gyűjteni.
Ezen állomások esetében nagyon ritkán történt arra kísérlet, hogy országnyi területeket vonjanak az uralmuk alá. Ugyanakkor volt erre is példa. A lenti térképen láthatók a nagyobb zöld foltok, azok mind egy nagyobb gyarmatosítási kísérletnek a helyszínei voltak.
A holland gyarmatok egy kikötői és kereskedelmi hálózatot alkottak, nem klasszikus gyarmatbirodalom volt
(a kép forrása: holland hírek)
A két Társaság szinte az egész akkori világot behálózta. Japánban is volt egy kikötőjük, uralták a mai Tajvan és Indonézia jelentős részét is, valamint minden kontinens fontos részén kialakítottak legalább egy-két bázist. Így jött létre például a ma New York néven ismert város Új-Amszterdam néven. A problémájuk viszont az volt, hogy ezeket a bázisokat sokszor nem bírták megtartani. A helyieknek sem voltak túl szimpatikusak, de az akkori gyarmatosító európai hatalmak is sokszor sikerrel legyűrték őket.
Azt is el kell mondani, hogy ezek a bázisok és miniatűr gyarmatok nem éppen baráti módon működtek. Mindenféle szemlélet szerint kegyetlen kifosztásról volt szó, jelentős szerepet játszottak a rabszolgakereskedelemben és sok más embertelen dologban. Ennek ellenére sokáig a holland aranykornak nevezték a fenti térképen látható állapotot, amikor a holland hajók az egész bolygón ki tudtak kötni. Ezen felbátorodva tettek kísérletet Brazília meghódítására,
Ebbe a projektbe a nyugati nevet viselő cég belebukott. A keleti cég sikeresebb volt, tovább is bírta, de mire Napóleon megjelent Európában, már teljesen csődbe ment az is. Egyébként a cégek nyereségorientáltak voltak, a működésük során majdnem mindig fizettek osztalékot is, így az anyaországi befektetők a kudarcos vég ellenére is nagyon meggazdagodtak rajtuk.
A két összeomlott cég által hátrahagyott mindenféle botrányt, valamint a megtépázott, de megmaradt gyarmatokat Napóleon eltűnése után kapta meg a nyakába a dinasztia. Az európai hatalmak ugyanis 1815-ben a dinasztiát királyinak minősítették, és a mai Hollandiánál nagyobb területen tették meg őket királynak, egy Németalföld nevű állam felett. Ebből 1830-ban kiléptek a belgák, majd mivel a dinasztia élére egy nő került, Luxemburg is. Lényegében ekkor indul el a dinasztia modernkori története.
Akkor, 1890-ben, egy nő lett az államfő, aki ráadásul kiskorú volt. Ezért egy kormányzó került az államfői székbe, a gyermek királynő édesanyja, Emma (1858-1934). Bár Emma királyné (hiszen a volt király özvegye, tehát királyné) német anyanyelvű volt, ő vezette be azt, hogy a holland királyi udvarban és az előkelő társaságokban kötelező legyen hollandul beszélni. E miatt a hollandok szemében ő egy pozitív megítélésű államfő, ami az utódjairól nem annyira mondható el.
Az első királynő
Az első királynő Vilma (1880-1962) volt, de az életkora miatt csak 1898-ban vehette át a tényleges hatalmat. Az oktatása felgyorsítva zajlott, mert a holland rendszerben a mai napig szabály az, hogy az örökösnek 18 éves korára alkalmasnak kell lennie az államfői tisztségre. Ez az intenzív felkészítés nagyon határozott nőt formált a fiatal lányból, amely egyébként érdekes módon a 123 éves női államfői időszak összes királynőjén megfigyelhető.
Amikor Vilma uralkodásáról gondolkodunk, akkor nem érdemes elfeledkezni arról, hogy a holland gyarmatok éppen összeomlóban voltak, amely összeomlást az angolok elég sok módon aktívan segítették. Afrika déli részén a holland gyarmatosítók ellen nagyon drasztikusan léptek fel, de ezt gondolom mindenki ismeri. E miatt a hollandok nem kedvelték az angolokat, hanem a britekkel rivalizáló Német Birodalomhoz húztak.
E miatt az első világháborúban semlegesek maradtak, de folyamatosan a németeknek szurkoltak. Amikor a német császári családot elűzték, akkor a holland királyi udvar befogadta őket, Vilma királynő nem egyszer személyesen is sokszor megvédte őket, ha éppen valaki a kiadatásukat erőltette.
Ebből eredően nem szimpatizáltak Hitlerrel sem, így a hatalomra jutása után egyre erősebben ellenezték a politikáját. Amikor a második világháborúban Hitler csapatai nyugaton is elkezdtek területeket hódítani, akkor Hollandiát sem kímélték. A német csapatok fosztogatásai miatt a lakosság németekkel kapcsolatos szimpátiája teljesen eltűnt, aminek lesz jelentősége, hiszen a dinasztia alapvetően német kötődésű.
Vilma egy olyan uralkodó volt, aki nem félt védelem nélkül a "nép" közé menni. Sokszor előzetes bejelentés nélkül látogatott meg fontos intézményeket, hogy a valóságot lássa, ne pedig egy színházat. Amikor valamilyen nagyobb katasztrófa történt, akkor személyesen ment oda segíteni, például sérülteket ellátni. Nem egyszer volt példa arra is, hogy kerékpárra ülve ment el falvakba, hogy beszélgethessen az emberekkel. Ez a fajta viszonyulás a "köznéphez" mindegyik női utódját jellemezte.
A királynő maga fektette be a pénzét. A nyereségei akkorára nőttek, hogy a világ leggazdagabb nője lett, sőt, állítólag ő az első nő, aki dollárban számítva is milliárdossá vált. A nyereségeinek a jelentős részét olyan alapokba vitte át, amelyek holland embereknek segítettek saját lábra állni és befektetőként megjelenni a világban.
A második világháborús száműzetése alatt a szövetséges hatalmak kialakítottak egy új nemzetközi rendszert, amelynek részeként elvi megállapodást kötöttek arra nézve, hogy minden ország jogosult megválasztani az általa kívánatosnak tartott államformát. Ebből előre lehetett sejteni, hogy a katonailag erős hatalmakat ez annyira nagyon nem fogja korlátozni, de a velük rivális kicsiket, például Hollandiát, igen. Ezért az emigrációban lévő holland kormányt (melynek a királynő volt a vezetője) ez arra kényszerítette, hogy találja ki az új gazdasági rendszert, amely gyarmatok nélkül is biztosítani képes a holland emberek jólétét (a holland királynak ugyanis feladata a jólét biztosítása).
A 3 királynő közül Vilma királynő a legnépszerűbb
(a kép forrása: a királyi ház honlapja)
Más lehetőség nem volt, mint a Belgium és Luxemburg között már 20 éve kialakult gazdasági együttműködésbe való belépés. Ez lett a Benelux néven ismert kooperáció, amely a második világháború után indult el. A politikai döntéshozók felismerése jó volt, mert a második világháború után bármennyire is próbáltak neki gátat vetni, a holland gyarmatoknak vége lett. A legnagyobb veszteség Indonézia volt, amely elvesztése után a megmaradt gyarmatok gazdaságra gyakorolt pozitív hatása eltűnt.
Amennyiben mérleget kell vonni, akkor kétségtelenül jelen van az uralkodásában a németek és az angolok közötti vergődés, amely az akkori szemlélet szerint többszörös tragédiához vezetett. Egyrészt a németek bevonultak az országba, kifosztották a lakosságot, utána csatatér lett az egész terület. Az angoloknak "hála" az összes fontos gyarmatot elvesztették, ami rosszabb életkörülményekhez vezetett. A változásoknak pedig könnyen megtalálták a felelősét, mégpedig a királynő személyében.
A második királynő
Julianna (1909-2004) az édesanyja tényleges trónralépésének az 50. évfordulóján lett királynő, mivel akkor édesanyja nyugdíjba vonult. Minden amellett szólt, hogy korábban történjen meg a trónváltás, de Julianna ragaszkodott az 50. évfordulóhoz. Az 1948 és 1980 közötti ténykedése elég érzékeny időszaka volt a holland monarchiának. Hosszú lenne felsorolni még csak címszavakban is a nevéhez kötődő kríziseket és botrányokat, holott éppen az ellenkezőjét várták el tőle.
Voltak azért népszerű lépései is, például édesanyjához hasonlóan, ő is előzetes bejelentés nélkül ugrott be ide-oda, kerékpározva ment a "nép" közé, igyekezett közvetlennek és megközelíthetőnek látszani. Talán ez a magyarázata annak, hogy a botrányai ellenére is a trónon maradhatott.
A sok botrány közül nehéz a legnagyobbat kiválasztani, ezért csak három névre utalnék, akik a legnagyobb válságokba sodorták Julianna királynőt. Hozzá kell tenni azt is, hogy ezek mögött a királynő személyes, átgondolt döntései is ott voltak, tehát nem lenne helyes ártatlan áldozatként gondolni rá.
A politikában a legsúlyosabb válságot Greet Hofmans (1894-1968) okozta, aki magát csodagyógyítónak tartotta és elképzelhetetlen nagy befolyást szerzett a királynőnél. Az egy dolog, hogy a királynő gyerekének ígért csodálatos gyógyulást, de a hidegháború közepén a pacifizmus felé terelte a királynőt, ami ellen először a hadsereg vezetői, majd a politika, végül pedig a kormány egésze is tiltakozni kezdett. Amikor ebből kirobbant a sajtóbotrány, a kormány megpróbálta betiltalni a krízisről cikkező lapot, ami még jobban elmérgesítette a helyzetet.
Végül a csodagyógyítónak mennie kellett az udvarból, de a többi részletet nem tudjuk, mert az iratok egésze ma sem kutatható. Azt nem tudni, hogy a hadsereg és a politika milyen terveket készített a trónváltásra, de egyes jelek szerint ez nagyon közel volt.
A királynő másik botrányos barátja George Adamski (1891-1965) volt. Akkoriban őt ufológusnak tartották. Sok más ufológus őt egy szélhámosnak tartotta (nem minden alap nélkül, később ki is derült, hogy igazuk volt), de Adamski akkoriban egy világhírű celebnek számított. A királynő nyilvánosan is meghívta őt az udvarba, ami ellen a holland politika vezetői és a légierő vezetői is erélyesen tiltakoztak.
A pontos részleteket nem ismerjük még ma sem, de ez a barátság elég komoly hitelesítő pecsét lett Adamski munkásságán. Ennek ma már nincs jelentősége, de akkoriban volt, komoly vagyonhoz juttatta a sokak által szélhámosnak bélyegzett ufológust.
A harmadik botrányos személy pedig a férje volt, ráadásul a férje egész működése ide sorolható. Olyan sok ügy kapcsolódik a férjéhez, hogy csak a címszavas felsoroláshoz is kevés lenne egy bejegyzés..
Az úriember neve Bernát herceg (1911-2004), aki (ahogyan az apósa is) egy német hercegi család tagja volt. A herceg 1933-ban belépett a német náci pártba, tagja volt az SA-nak, az SS-nek, de még a náci párt motoros hadtestéhez is csatlakozott. Sőt, a katonai hírszerzéshez is belépett, ahol feladatai is voltak. Az 1936-os megismerkedése Juliannával, majd az 1937-es esküvő jó pár beszámoló szerint is egy ilyen "szolgálati feladata" volt, amelyet Hitler személyesen hagyott jóvá. Ebbe a megbízásba valószínűleg 1940-ben belebukott, így egy hatalmas pálfordulással a holland ellenállás vezetője lett.
A holland királyi családnak a hetvenes években nem sok tekintélye maradt
(a kép forrása: Ország-Világ 1976. március 3. 13. oldal)
A herceg valószínűleg több gyermek biológiai apja, mint ahányat Julianna szült neki. A nagyobb botrányai mégsem ebből kerekedtek, hanem a náci múltjának a tagadásából, valamint a furcsa gazdasági ügyeiből. Például a személyéhez fűződik a ma sokszor negatív színben emlegetett Bilderberg-csoport megalakítása is.
A hetvenes években aztán kiderült, hogy Hollandia rendkívüli nagykövetelént, a holland fegyveres erők főfelügyejőjeként jutalékot kért a Lockheedtől, amennyiben az állam tőlük vásárolna repülőgépeket (1,1 millió dollárt meg is kapott). A holland állam csak azért nem emelt vádat, mert nem szerették volna a királynő férjét börtönbe csukni, viszonylag enyhe szankciókkal, valamint pár tisztségéről való lemondással megúszta az ügyet.
Nagyjából ez volt az a botrány, ami miatt Julianna királynő lemondásra kényszerült. Pontosabban ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Később még számos dolog kiderült róla, így ma már alig-alig akad olyan, aki kedvezően ítéli meg a munkásságát.
Például az is kiderült róla a halála után, hogy a második világháború után, a holland légierő és a KLM vezetőjeként közreműködött náci vezetők légi úton történő kimenekítésében. Ehhez a KLM eszközeit használta fel (emlékezzünk rá, hogy a náci Németország mit tett Hollandiával). Aztán később az is kiderült, hogy a Greet Hofmans körül kipattant politikai botrányban a herceg informálta az ügyet kirobbantó lapokat.
Azt fontos kiemelni, hogy a hollandok nem a náci múltja vagy kötődései miatt haragudtak meg Bernát hercegre, hanem a sorozatos hazugságai és a pénzéhsége miatt. Honnan tudható ez? Julianna királynő lánya házasságából, akinek szintén hasonló háttere volt, mégis közkedvelt személy lett a monarchiában.
Nem véletlen, hogy amikor Julianna királynő átadta a hatalmat, akkor a trónváltáskor hatalmas utcai tiltakozások voltak, sok-sok sérülttel. Egyes cikkek nem túloztak, amikor háborúról beszéltek, mivel a lakosság elégedetlen rétegei valóban fegyvert fogtak a hatalommal szemben, legalábbis amihez hozzá tudtak férni. A tiltakozások és összetűzések kifejezetten a régi és az új királynő ellen indultak el!
Az akkori, 1980-as összképből nem nagyon következett az, hogy a következő királynő életben tudja tartani a monarchiát. Ráadásul a trónváltáskor nagyon sok nincstelen ember csapott össze a rendőrökkel, ami nem sok jót ígér a trónt elfoglaló uralkodónak. Hogyan talált ebből kiutat az új uralkodó?
A harmadik királynő
Julianna legidősebb lánya Beatrix (1938), aki 1980 és 2013 között volt Hollandia királynője. Ő 1966-ban házasodott meg. A férje Claus von Amberg (1926-2002) lett, aki szintén német származású volt. Róla lehetett tudni, hogy milyen jellegű kötődései voltak a náci államhoz, ezeket soha nem is tagadta le. Annak ellenére, hogy az 1966-ban történt esküvőjük idején (is) komoly utcai tiltakozások voltak, a férje idővel mégis Hollandia legnépszerűbb politikusává vált.
Beatrix felkészítése az apjával kapcsolatos korrupciós botrányok idején zajlott. Az uralma alatt történt meg a maradék gyarmatbirodalom teljes leépülése, ami a holland gazdaságot és társadalmat már nem érintette meg. A gyarmatok többsége szuverén állam lett, a Holland Antillák pedig hosszú tárgyalások és népszavazások mentén megszűnt, ahogyan az a bevezető sorokban is említésre került. Ez egyébként nem olyan régi fejlemény, a mi századunkban nyert befejezést, nagyjából 10 éve.
Beatrix uralkodásának kezdetén, 1983-ban, a trónöröklési kérdéseket is elrendezték. Addig úgy volt, hogy amikor van fiú örökös, akkor ő előnyben részesül. Az akkori módosítás bevezette, hogy nemtől független a trónöröklés, tehát csak a születési sorrend számít.
Beatrix királynő és a férje
(a kép forrása: De Oranjes)
A személyéhez köthető botrányokról az elődjeihez képest nem lehet beszélni. A kritikusai azt meg szokták jegyezni, hogy élt azzal a lehetőséggel, hogy a kormányfővel hetente találkozzon, meg sok egyéb hasonló jogát is gyakorolta. Nyíltan ugyan soha nem foglalt állást pártpolitikai ügyekben, de erősebb volt a ráhatása a politikára, mint az elődjeinek (természetesen a békeidőkre utalok, hiszen az emigráció ideje alatt a királynő volt az első számú vezető). Mivel mindezt a színfalak mögött tartotta, ez a közéleti vitákban nem jelent meg.
A botrányok tudatos kerülése, a férjének a visszafogott, csak a jótékonykodásra szoruló szerepvállalása önmagában is jó hatásokkal járt. Bár az erről szóló visszaemlékezések még nem születtek meg, kétségtelennek látszik, hogy a királynő latba vetette a befolyását a kormánynál, hogy a szegénységet számolják fel. Voltak ebben vitatható intézkedések is, de összességében egy olyan szociálpolitikát építettek fel, amelyik nagyon drasztikusan javította az emberek anyagi helyzetét. Természetesen ehhez pénz kellett, amihez a több befizetést a bevándorlás biztosította. Ez a királynő uralkodása alatt oda vezetett, hogy a "holland aranykor" kifejezést ma már sokan az ő uralkodási idejére alkalmazzák.
Az is igaz, hogy a királyi család tagjait rövid pórázon tartotta, a bírálatokra pedig együttműködőbben reagált, nem pedig olyan kemény elutasítással, mint az elődjei. Ez nem jelentette azt, hogy minden kínos információ elérhetővé vált, de jóval közelebb engedte a kutatókat a kényes témákhoz, mint az elődjei. Amikor lemondott, akkor ő volt a legidősebb személy, aki valaha is Hollandia élén állt.
Vilmos Sándor, a férfi államfő
Vilmos Sándor 123 év után az első férfi államfő Hollandia élén, így vele szemben voltak bizonyos várakozások. Az 1967-ben született jelenlegi király leginkább arról híres, hogy jelenleg is aktív pilóta. Utasszállító gépeket vezet, sokszor feltűnt Magyarországon is. Tudomásom szerint nincs még egy olyan király rajta kívül, akinek van polgári foglalkozása. Egyébként minden adott lenne ahhoz, hogy népszerű legyen, de valahogy úgy viselkedik a közéletben, mint egy elefánt a porcelánboltban.
Rendszeresen kerülnek elő olyan befektetési botrányok, amelyben a legrosszabb döntéseket hozta meg. Jó érzéke van mindig ott vásárolni ingatlanokat, ahol inkább nem kellene. Például a görög Kranidi városában éppen Vlagyimir Putyinnak lett a szomszédja (azt nem tudni pontosan milyen távolságra vannak a villák egymástól), ami Hollandiában nem volt népszerű cselekedet. A többit fel sem sorolom, de mind-mind komoly érzéketlenségről árulkodik.
Talán jobb példa a meggondolatlanságára az a vécédobáló verseny, amit meg is nyert. Akkoriban már lehetett tudni, hogy napokon belül megtörténik a trónváltás, vagyis ő lesz Hollandia új királya. A hír napvilágra kerülése utáni első közszereplése volt ez a bizonyos verseny.
Ezzel az volt a baj, hogy a vízgazdálkodási kérdések érzékeny és avatott szakértőjeként mutatkozik, még az ENSZ egyik ilyen jellegű szervezetét is vezeti. Ahogy hangsúlyozta is, 2,6 milliárd embernek nincs vécéje. Jóllehet elég kevés család problémáját lehetett volna megoldani annak a versenynek a költségvetéséből, mindenesetre ő is érezte, hogy mennyire félrement a szerepvállalása. Az érzéketlenségéért bocsánatot is kért.
A koronahercegként töltött utolsó napjaiban nyerte meg a vécédobáló bajnokságot
(a kép forrása: The Telegraph)
Másik botránya az volt, hogy 2002-ben feleségül vette Maxima Zorreguietát (1971), aki egy olyan egykori argentín miniszternek a lánya, aki Argentína legrosszabb éveiben volt különböző vezető pozíciókban. A holland királyi család megkísérelte a problémás minisztert pozitív színben feltüntetni, de ez is inkább a visszájára sült el. Persze a királyi udvar ma is azt kommunikálja, hogy Maxima édesapja egy sötét időben próbálta az argentínai embereknek a legjobbat megadni, de ez az állásfoglalás jó alapanyag lett a politikai humoristáknak.
Az is körbement a hírekben, hogy a koronavírusos helyzetben a királyi pár többször megszegte az amúgy kötelező jelleggel hozott szabályokat. Ez szintén rosszul sült el, ráadásul a magyarázkodásaik is hiteltelenné váltak a sorozatos ismétlődések miatt. Egy ideig számoltam hányszor buktak le, de a végső szám mindegy, mert már kettő is kényelmetlen lett volna - de ők nem így érezték.
A királyi pár nagyon érzékeny azóta arra, ha a magánprogramjaikon fényképezik őket. Egy alku értelmében az ilyen programokat megelőzi egy hivatalos sajtófotózás, ott lehet róluk készíteni bármennyi képet, de ezt követően nem engednek egyet sem. Amennyiben valaki mégis készít és nyilvánosságra hozza, akkor perelnek.
Ez a kérdés látszólag egyszerű, hiszen mondhatni, hogy joguk van a magánéletüket zavartalanul élni. Ugyanakkor az ellenérdekelt oldal azzal érvel, hogy a család az állampolgárok adóiból él, abból fektet be, ilyen módon pedig joggal érdeklődnek az esetleges visszaélések gyanúja miatt a család programjai iránt. Tekintettel arra, hogy milyen ügyekkel buktak le, a velük kapcsolatos gyanakvás nem is alaptalan. Egyébként a bíróság is ebben a szellemben ítél, tehát a közügyek tisztaságának a védelmét fontosabbnak ítélik meg, mint az egyéb jogokat.
A lap a testszégyenítéssel foglalkozott, mint negatív jelenséggel, de sokan csak a nagybetűs címet olvasták el, miszerint a királyi pár legnagyobb lánya "plus size" kinézetű
(a kép forrása: a magazin instája)
Vilmos örököse a legidősebb lánya, Katalin Amália (2003). Ő még egyetemista, aki 18 éves kora óta koronaherceg, csak Hollandiában ezt nem így nevezik (Oránia hercegnője vagy hercege a koronaherceg megnevezése). Vele kapcsolatban a sajtó nagyon kritikus volt a testalkata miatt, ami elég komoly vitához vezetett, végül zaklatásnak és testszégyenítésnek minősítették az alakjára tett megjegyzéseket.
Ennek egy érdekes esete volt a Caras c. lap. Maga az újság arról írt egy cikket, hogy a testszégyenítés milyen kegyetlen dolog egy tizenévessel szemben. Éppen ezért elismerően írtak Katalin Amália édesanyjáról, aki átsegítette a lányát ezen a nehézségen. Mégis össztűz alá került az újság, mert sokan nem olvasták el a cikket, csak a címlapig jutottak.
Aligha hihető, hogy Katalin Amália másféle uralkodó lesz, mint amit a szüleitől lát. Persze esély erre is, de ahogyan apja is sokat lefaragott az elődjei közvetlenségéből, így feltehetően követi majd a példáját.
A királyi család és a királyi ház anomáliái
A holland jog különbséget tesz a királyi ház és a királyi család között. A királyi család a rokoni kapcsolatokkal a királyhoz kötődő emberek összessége. Nekik a holland jog nem ad semmilyen jogosítványt.
A királyi házba a család azon tagjai tartoznak, akik személyükben képviselik a Holland Királyságot. Ők csak olyanok lehetnek, akik a király közeli rokonai, de csak akkor, ha a házasságkötésükhöz előzetes engedélyt kaptak. Természetesen ide tartozhatnak a (volt) uralkodók testvérei is, ha kiválasztják őket erre a feladatra. A házassági engedélyre a javaslatot a kormány terjeszti elő a képviselőknek, akik szavazással döntenek, tehát az engedélyt nem az uralkodó adja meg.
Volt már olyan eset, hogy a kormány nem volt hajlandó beterjeszteni ilyen engedélyt, így valaki ezért kikerült a királyi ház tagjai közül (és ezzel együtt a trónöröklési sorból is). Ugyanígy a koronaherceg vagy adott esetben az uralkodó házasságát is engedélyezni kell.
És akkor itt egy apró kitérőt muszáj tenni. A blogon már többször előkerült a pármai Bourbonok és a holland királyi család viszonya. Ahányszor ez szóba került, mindig kaptam privát üzeneteket arról, hogy a pármaiak egykori vezetője, aki a holland királynő második lányát vette feleségül, valójában kizárásra került a családból. Egyébként ezt nyugodtan megbeszélhettük volna kommentekben is, nem tartom illetlennek egy vélt tévedésemre ott felhívni a figyelmet (sőt, hálás is vagyok érte).
Tehát Irén hercegnőt (1939) nem a családból, hanem a királyi házból zárták ki. Pontosabban ő mondott le, megelőzve a kizárását. Ugye egyik "bűne" volt, hogy áttért a katolikus hitre, amit egy Hollandiát képviselő hercegnő nem tehet meg. Másrészt a spanyol Franco felé tett gesztusok sem néztek ki jól a holland társadalomban, mert akkoriban Franco rendszerét nem tekintették szalonképesnek. Irén hercegnő másik bűne az volt, hogy 1964-ben nyíltan kijelentette, hogy támogatja férje spanyol királyi terveit (a hollandok a spanyolokban volt elnyomókat látnak).
A pármai Bourbonok, a holland és a luxemburgi uralkodók rokoni kapcsolata;
a piros szín az "eredeti" pármai dinasztiát jelöli, a kék a luxemburgit, a narancs színű pedig a holland királyi családot
Ahogyan arról a pármai Bourbonokkal foglalkozó bejegyzésben szó esett, a holland királynő 2004-ben hercegnek minősítette Irén herceg gyermekeit és az összes leszármazottjukat. Ők ilyen módon "legális hercegek", de nem Hollandia hercegei, hanem pármai Bourbonok. Ők egyébként is az "eredeti" pármai Bourbonok, csak ezzel a lépéssel a holland monarchikus rendszer védelme alá kerültek. Miért volt erre szükség?
Azért, mert a luxemburgiak 2000-ben minősítették magukat a pármai Bourbonok vezetőinek, 1995 óta pedig királyi dinasztiának is. A holland dinasztia nem akart ebből nyílt vitát, a két család között amúgy is jó a viszony, de azért a királynő nem akarta magára hagyni a családnak ezt a részét (a testvérét és a gyerekeit).
A holland királyi háznak jelenleg 10 tagja van:
- A király, a királyné, a királyi pár 3 gyermeke;
- A király testvére és annak a felesége;
- A lemondott királynő (a mostani király édesanyja);
- A király nagymamájának (aki szintén királynő volt) Margit nevű lánya;
- az előbb említett Margit hercegnő férje.
Azok, akik a királyi ház tagjai, viselhetik a "Hollandia hercege" címet. A család többi tagja az "Orániai-Nassau hercege" címet kapja meg, de a kormány bizonyos távoli rokonok esetében csak a grófi cím viselését engedélyezte. A kérdés vitákat váltott ki, mivel nem értették, hogy egy királyi leszármazott esetben mi indokolja a cím módosítását, hiszen nem sok jelentősége van annak, hogy valaki herceg vagy gróf. Ahol meg számít valamit, ott a királyi felmenő ténye eleve hercegi kezelést vált ki.
Érdekes anomália alakult ki a királyi korona körül is. Mivel a dinasztia eredetileg kormányzóként vezette az országot, ezért a holland uralkodó beiktatása nem tartalmazott koronázást. A korona létezik, de olyannyira királyi, hogy az a királyi család magántulajdona, amit nem lehet meglátogatni. A király beiktatásán elhelyezik az eskütétel miatt, de egyébként nem szokás kiállítani és megmutatni az embereknek.
A holland korona a család tulajdonában van
(a kép forrása: a királyi ház honlapja)
A korona 1840-ben készült és azért tűnhet ismerősnek, mert a környező monarchiák is hasonlót használnak. A holland címerben látható korona nem ennek a koronának a stilizált változata, hanem egy úgynevezett heraldikai korona, a valóságban nem létezik. Némi hasonlóság persze akad a kettő között, ami tudatos.
Ehhez hasonló alapállás egyébként a környék monarchiáiban megfigyelhető. Ennek a protestáns háttér az oka, mivel a protestáns hitrendszerben az állam, a király és a politika más értelmet kap a katolikushoz képest.
Egyébként Hollandia esetében érdemes megemlíteni azt, hogy a katolikusok ma már 1/3 résznél nagyobb arányban vannak az országban. A jövőt tekintve az is várható, hogy még többen lesznek, mivel náluk jóval több gyermek születik, mint a protestánsoknál. Így előfordulhat akár az is, hogy a királyi háznak lehet majd katolikus tagja.
Akármilyen felmérést néz valaki, jól kivehető belőle a köztársaságpárti elgondolások népszerűségének a növekedése. Ma nagyjából 37 százalék körül lehet a republikánus tábor mérete, ami nem túl sok, de ez az elmúlt évek 20 százalékaihoz képest ez nem jelentéktelen növekedés. Igaz, hogy a XXI. századi trónváltást már nem kísérték utcai zavargások, de ez annak a jele, hogy a republikánus tábor szintet lépett és már nem az utcán vívja a küzdelmeit.
A holland politikában a klasszikus baloldal monarchiapárti volt, a republikánus álláspont a köreikben erősen marginális jellegű volt. Létezett a nyolcvanas évek közepéig a Pacifista Szocialista Párt nevű szervezet, ez köztársaságot szeretett volna. Általában 2 százalék körüli eredményeket értek el, ami 1-2 képviselői hely megszerzéséhez elegendő volt. Az aranykorukban a 3 százalékot is meghaladták, akkor 4 képviselőt juttattak a Képviselőházba.
A párt nevéhez fűződő legkomolyabb eredmény mégsem politikai jellegű. A pártelnököt segítő önkéntes ugyanis elégedetlen volt az adminisztrációs programmal, így az elégedetlenségétől hajtva kidolgozta a Python programozási nyelvet. Ez a siker az önkéntest a világ leggazdagabb emberei közé (és a Google, majd a Microsoft ölelő karjai közé) repítette, a pártot pedig a beolvadás felé hajtotta. A párt egyébként egy olyan politikai koalícióban oldódott fel, amelyikben a köztársaságpárti nézetek kissé szélsőségesnek számítanak.
A közvéleménykutatások tehát egyre nagyobb arányú és létszámú tábort jeleztek a republikánus nézetek körül, ugyanakkor a nyíltan republikánus szervezetek támogatása és választási sikere éppen ellenkező folyamatot jelzett. Ennek az oka az volt, hogy a republikánusok egy teljesen másik ideológiai térfélen kerestek maguknak pártot, amit inkább a jobboldal szélén és a jobboldal erősen radikális részén vártak megjelenni.
Az első nagy áttörést a republikánus társaságok hozták, akik nem kívántak népszavazást kezdeményezni, hiszen tudták, hogy azzal csak bebetonoznák a monarchiát. Ezek a társaságok azt kívánták elérni, hogy legyen egy társadalmi párbeszéd az államformáról és majd akkor legyen népszavazás a kérdésben, amikor nagy eséllyel a köztársaság győzne. Jó ideig több ilyen társaság működött, csak az utóbbi időszakban alakult meg egy nagyobb ernyőszervezet.
A legbefolyásosabb republikánus egy Pim Fortuyn (1948-2002) nevű politikus lett. Őt a legóvatosabb megfogalmazások is jobboldali populistának határozták meg. Az ő pártja (mely a nevét viselte) 17 százalékot ért el, ami a legjobb republikánus eredmény az ország eddigi történelmében. Az is igaz, hogy a választások előtt pár nappal Pim Fortuynt lelőtték, így a pártja történelmi sikerét nem élhette meg.
A nagy kérdés az, hogy az ismertetett botrányok ellenére miért ragaszkodnak a holland emberek a monarchiához? Adódik az utolsó trónon ült olasz király véleménye válaszként, miszerint a monarchia nem racionális úton fogja meg az embereket. Talán létezik ennél egy jobb válasz is?
Források
BBC Bernát hercegről és itt is
Családi Kör 2004. március 25. 20-21. oldalak
Családi Kör 2009. május 28. 24-25. oldalak
Családi Kör 2015. szeptember 3. 29. oldal
EenVandaag felmérése a republikánusokról
Ipsos kiadványa a monarchia támogatottságáról (2021)
Ország-Világ 1976. március 3. 12-13. oldalak
IamTwo 2024.08.30. 22:54:25
(Bocsi, ez miatt már egy másik poszt alatt panaszkodtam. Engem mint laikust egyébként rémesen zavar, semmi értelmét nem látom, de persze elfogadom)
A cikket köszi, ismét szórakoztató volt!
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2024.08.31. 00:08:58
A magyarosításban lévő következetlenségnek azt hiszem az egyik jó példájáról is beszéltünk, amikor a jelenlegi angol király egyik fiát Vilmosnak nevezik, míg a másikról azt mondják, hogy ő Harry...
A második lányt láttam már Alexandraként emlegetni, de az Ariane névre még nem láttam magyarosítást. Persze már az Alexandra is felér egy merénylettel, hiszen nem Alexandra a neve, pedig adhatták volna neki azt is.