Ha meg kellene tippelnem, hogy melyik európai köztársaságban van a legnagyobb esélye a királyság helyreállításának, akkor Romániát az elsők között említeném. Ezért a trón nélküli trónvárományosokat bemutató sorozatban is az első helyen a román dinasztia kerül bemutatásra.

Elnézést kérek előre is azoktól, akik nem szeretnek hosszú bejegyzéseket olvasni. Nyugodtan ugorjanak az őket érdeklő alcímhez és csak azt olvassák el.

A királyság kialakulása

Románia nehezen lett királyság és viszonylag fiatal állam Európán belül is. A magyar történelemoktatás nem nagyon tér ki úgy általában a románokra (sem), így a legtöbb ember alig tud valamit a történelem román módon való értelmezéséről. Nagyjából az elképzelés az, hogy a román arra utal, hogy ők rómaiak, vagyis az egykori Római Birodalom leszármazottjai. Ebben az értelmezésben mi sem lehetne természetesebb, hogy Európán belül legalább van egy önálló államuk.

Olyan állam azonban, hogy Románia, nagyon sokáig nem is létezett a térképen és maga a "románia" szó mai értelemben vett használata sem volt szokás az 1800-as évekig. A két elődállamban, vagyis Havasalföldön és Moldovában már az 1830-as években elkezdődött bizonyos mértékű egységre való törekvés és lényegében már az 1840-es évek végére eldöntött tény volt, hogy valamikor és valamilyen módon a két állam egyesülni fog.

Az európai hatalmak végül elfogadták, hogy a két állam valamilyen módon egyesüljön, így az első ember, aki mindkét államban fejedelemmé lett választva, az Alexandru Ioan Cuza (1820-1873) volt. Ő egy ismert katona volt, aki ezredesként szolgált. A "valamilyen módon" való egyesülés nem elírás, mert szinte minden nagyhatalomnak saját álláspontja volt az egyesülésről. A törökök például csak Cuza uralkodása idejére tudták elfogadni a perszonáluniót, más államok pedig már akkor egy önálló Romániát láttak Cuza megválasztásában, amikor az még egyáltalán nem volt eldöntött tény. 

Így, ha perszonálunió formájában is, de létrejött az egységes román állam, melyben Cuza (nyugatos gondolkodó lévén) azonnal hatalmas változtatásokba kezdett. Ezek nagyjából megegyeznek mindazzal, amit a magyar reformkorból, az 1848-as törvényekből és azok 1849 utáni megvalósításából ismerünk Magyarországon.

A reformok végül elértek addig a pontig, hogy 1862. február 5-én hivatalosan is megalakult Románia, melynek Bukarest lett a fővárosa. Cuza a parlamenteket és a kormányokat is egységesítette, ami megfelelt a belpolitikai erők akaratának. A nagy reformjai közül csupán egy volt, ami jelentősebb válságot okozott, a földreform. Ahogyan sok államban is ez volt a feudalizmus felszámolásának a méregfoga, úgy Romániában is. Ezt ugyanis Romániában sem lehetett jelentős érdeksérelmek nélkül keresztülvinni. Olyannyira nem, hogy 1866-ban egy februári reggelen egy küldöttség érkezett Cuzához. Megkérték, hogy mondjon le, mint fejedelem és hagyja el az országot.

A román politika döntnökei belga uralkodót kívántak volna a trónra, de a kiválasztott emberük a franciákkal való viszony miatt nem vállalta a román fejedelmi címet. A francia udvar hívta fel a figyelmüket Hohenzollern Károlyra (1839-1914), akinek az édesapja jelentős szereplő volt Poroszországban, ráadásul maga a Hohenzollern-dinasztia adta Poroszország királyait is. Nem mellékesen Károly az akkori francia uralkodó rokona is volt, ami jól jött a fiatal román államnak, ugyanis eggyel több dinasztia támogatása értékes nyereség volt a nagyhatalmak szorításában magára találó fiatal román államnak.

A kiválasztott herceg azonban csak akkor volt hajlandó elfogadni a trónra való meghívást, ha azt előzetesen egy népszavazás megerősítette. Ez meg is történt, így titokban utazott Bukarestbe, ahol I. Károly néven 1866 és 1914 között volt a trónon.

Az új fejedelem és a román politika viszonya nem volt felhőtlen, egyszer le is akarták mondatni, máskor meg éppen ő szeretett volna lemondani. Az orosz-török háborúban az oroszok mellé állt, így 1877-ben orosz engedéllyel kikiálthatta a minden államtól teljesen független Román Fejedelemséget, mely főként a török befolyástól való elszakadást jelentette. A függetlenedési törekvéseit keresztül tudta vinni a nagyhatalmaknál, ennek eredményeként 1881-ben kikiáltotta a Román Királyságot (odáig "csak" fejedelemségnek tekintették, mely hercegségekből állt).

Maga a korona is ebben az időszakban alakult ki. A román függetlenségi háborúban 1877-ben a hadsereg zsákmányolt egy oszmán ágyút. Annak az acélágyú csövéből öntötték ki az úgynevezett acélkoronát. Eredetileg több terv is készült a koronára vonatkozóan, de I. Károly ragaszkodott az "acélkorona"-verzióhoz, nem pedig egy díszesebb, historizáló változathoz. Az acél a román katonák bátorságát jelképezte, valamint az egyszerűséget és a józanságot. Az is egy erős jelkép, hogy oszmánoktól zsákmányolt alapanyagból lett a korona elkészítve, ahogyan az országot is a törököktől kellett visszavenniük. 

A sikeressé vált védelmező

I. Károly gyermeke fiatalon elhunyt, így Ferdinánd nevű unokaöccsét (1865-1927) fogadta örökbe, aki a kijelölt utódja lett (a történet kissé összetettebb, de a lényeg ez). Ő I. Ferdinánd néven 1914-ben került a trónra és a haláláig király is maradt. Felesége (Mária) a brit királynő és az orosz cár unokája volt, így Ferdinánd király személye is megfelelő választásnak tűnt, mivel erős családi kapcsolataira való tekintettel két nagyhatalmi udvarnak is érdeke volt őt a trónon tartani. 

Ez a remény azonban elég hamar elillant, mivel Románia németellenes politikája miatt a porosz dinasztia kitagadta a családból a román királyt is és leszármazottait is. Sőt, az ország német (és osztrák-magyar) megszállás alá került, amikor megkísérelték katonai erővel elfoglalni Erdély egy részét. A királyi udvarnak is menekülnie kellett, sőt, amikor az oroszok kiléptek a háborúból, akkor a magára maradt román államvezetés aláírta a határok kiigazítását is. Ez azt jelentette, hogy Erdély keleti határait a magyar kormány kérésének megfelelően hajlandóak voltak bővíteni. Az más kérdés, hogy a végrehajtás elmaradt, de Ferdinánd király trónja veszélybe került (a kor gondolkodása szerint az uralkodónak kötelessége a határok védelme, ha ebben kudarcot vall, akkor nem teljesítette a kötelezettségét, így a hatalmának is vége). 

Ferdinánd mégsem bukott ebbe bele, ami a maga módján egy csoda. Kedvezett a helyzetének az a tény, hogy a szomszédos nagyhatalmak nem tudtak Romániára figyelni. Az oroszok a belügyeikkel voltak elfoglalva. A török állam az összeomlás szélére került. A Monarchia pedig hirtelen szétesésnek indult, ugyanis a Monarchián belüli nemzetiségek mind önálló államot szerettek volna maguknak. A magyar parlamentben a magyar képviselők lázadoztak ugyan, hogy a Habsburg uralkodó nem védi a magyar területek integritását és figyelmeztettek a román szerveződésekre, de hamarosan a magyar politikának is meglett a maga sok nagy belügye.

Ebben a helyzetben a román hadsereg támadásba lendült és a nyugati végeken még Budapestet is elfoglalta. A román elképzelések szerint a román területek a Dnyesztertől a Tiszáig terjednek, vagyis a nagyon megalázó vesztes helyzetből Ferdinánd elérte és túlteljesítette az álmok maximumát is. Sőt, a magyar belpolitika még fel is vetette a perszonálunió kérdését Romániával, melynek egyik változata éppen Ferdinánd megkoronázása volt. Ez az elképzelés az 1920-as években is rendelkezett támogatottsággal, de az is tény, hogy ennek sokféle értelmezése volt (például a függetlené váló Erdély perszonáluniója Romániával, de emellett valóban létezett egy igazi kettős monarchia terve is, magyar és román tagországokkal).

Az új állam, vagyis a Nagy-Románia területe a korábbi államhoz képes a duplája lett. Ezt az állapotot a háborút lezáró békeszerződések elismerték (igaz, hogy a Tisza vonalát nem tudták megtartani, de e miatt nem szomorkodtak). Az örömünnep részeként a nagy állam új koronázást rendezett 1922-ben Gyulafehérváron Ferdinánd királynak.

A dinasztia újabb válsága

A királyi dinasztia szempontjából nézve I. Károly sikeres uralkodó volt, mert mind a belső erőkkel szemben, mind a külső erőkkel szemben védte a hatalmát (az elődjének ugye ez nem sikerült). I. Ferdinánd is sikeres lett, mert elérte a nagy nemzeti célt, a románnak tartott területek egyesítését. Magyarországon kevesen tudják, hogy Mária nevű lánya jugoszláv királyné lett, majd anyakirályné, így a román államnak folyamatosan volt egy biztos szövetsége a térségben. A trónja tehát egyáltalán nem volt veszélyben, de az utódlása körül kialakult egy válság.

Az utódjának először Károly (1893-1953) nevű gyermeke volt kijelölve, aki körül hatalmas botrányok alakultak ki. Ez odáig vezetett, hogy a trónörökösi címétől is megfosztották és a gyermeke (a király unokája), Mihály (1921-2017) lett a hivatalos trónörökös. Ezzel nem is lett volna nagy gond, de I. Ferdinánd 1927-ben elhunyt, így a gyermekkorban lévő unokája lett az új király, I. Mihály néven.

Egy gyermek nem tudja ellátni a feladatát, így helyette mások gyakorolták a hatalmat, amiből a román politikának nagyon hamar elege lett. E miatt 1930-ban a trón lehetőségétől megfosztott egykori trónörököst (vagyis a gyerekkirály édesapját) meghívták, hogy mégiscsak legyen uralkodó. Ő II. Károly néven lett király.

II. Károly magánéleti ügyei szinte folyamatosan napirenden voltak. A "köznép" nehezen fogadta el, hogy egykori feleségét, aki a gyerekkirály édesanyja volt, az új király nem tudta kezelni. A "köznép" szimpatizált ugyanis a megalázottnak vélt asszonnyal, a király pedig valahogy mindig rosszul jött ki a méltányosnak szánt lépéseivel.

A nagyobb ügy az volt, hogy az udvar szerette volna kézben tartani a politika irányítását, amiben kellemetlen tényező volt a Vasgárda megerősödése. Akkoriban a szélsőjobboldalinak tartott erők könnyen tudtak parlamenti választásokat nyerni, így Romániában is szembe kellett nézni a "népakarat" eme furcsa fordulatával. Ahogyan több európai állam is a diktatúra felé mozdult el ebből a helyzetből, így Románia is így tett. II. Károly és más befolyásos vezetők is tudták, hogy addig kell cselekedniük, ameddig van rá hatalmuk. Ráadásul a fiatal román állam politikai gyakorlata megmutatta már korábban, hogy a király képviselte hatalmi centrum és a parlament közül ki az erősebb. Sőt, II. Károly személyesen megélte már a trónörökösi jogainak a felfüggesztését, valamint a fia leváltását is.

II. Károly azt tette, amit a térség sok állama (beleértve Ausztriát is). Bevezetett egy új politikai rendszert, amit diktatúrának írhatnánk le. Ha valaki különbséget tud tenni a hitleri nemzetiszocializmus és az olasz fasizmus között, akkor nagyjából úgy is értelmezheti, hogy egy fasiszta mintát követő diktatórikus berendezkedés épült ki az uralma alatt Romániában. 

A geopolitikai helyzet eljutott 1940-ig, amikor a világháborút lezáró békék revíziója sorában elérkezett az erdélyi kérdés ügye. Az akkori döntések értelmében (többek között) Erdély északi részét vissza kellett adni Magyarországnak, ami a Nagy-Románia végét jelentette. A királynak értelemszerűen távoznia kellett (egész pontosan Antonescu lemondatta).

I. Mihály király tényleges uralkodása 

II. Károly lemondása után adott volt, hogy az 1927 és 1930 között egyszer már trónra ültetett király legyen az új uralkodó. Így az időközben nagykorúvá vált egykori gyerekkirály 1940-ben ismét király lett. A tényleges hatalom Antonescu kezében volt, a király nem foglalkozott a politikával.

A helyzeten a szovjet csapatok közeledése változtatott. A román politika kereste a kivezető utakat és tudták, hogy a határok kérdésében versenyben vannak a magyarokkal. Tisztában voltak azzal, hogy miként az I. világháború végén is az nyert aki lépni mert, így a II. világháborút is szerették volna "nyerni". A cselekvéshez volt egy legális hatalmi centrum, az akkor még apolitikus Mihály király. Ő pontosan megértette a szándékokat, így a megfelelő időben letartóztatta Antonescut (1944-ben) és bejelentette Románia átállását.

A király egyébként azzal már eleve népszerű lett, hogy a közvélemény szemében sokszor megalázott édesanyjára gondot viselt, akire Ilona királynéként (1896-1982) utal a román történelem. A trónját másodszorra elfoglalva, még 1940-ben a román anyakirályné címmel ruházta fel, aki jelentős társadalmi tevékenységet fejtett ki (testét 2019-ben ünnepélyesen helyezték végső nyugalomra Románián belül). Fontos kiemelni, hogy Ilona anyakirályné igazi európai arisztokrata volt. A görög király gyermeke, Viktória angol királynő unokája volt, de közvetlen leszármazottja volt a porosz, az orosz és a dán királyi családnak is. 

Mihály király 1944-es tette miatt szintén "országgyarapító" szerepben mutatkozhatott, bár akkor már a hatalmát veszélyeztették a román kommunisták (annak ellenére, hogy a király érdemeit még Sztálin is elismerte). Pár hónapig sztrájkba lépett, vagyis nem írta alá a kommunista párt befolyásolta parlament által megszavazott törvényeket. Nagyon hosszas konfliktus után már az a lehetőség is felmerült 1947 novemberében egy londoni útja során, hogy ne térjen vissza Bukarestbe. Akkor mégis visszament, végül 1947 utolsó napjaiban kiutasították Romániából és kikiáltották a köztársaságot. A román állampolgárságától megfosztották.

Egy trónfosztott király dinasztiát alapít

A trónjától megfosztott uralkodó 1948 nyarán feleségül vette Anna hercegnőt (1923-2016), akinek az édesapja a magyar Zita királyné (1892-1989) öccse, édesanyja pedig dán királyi hercegnő volt. Az egykori király először Angliában élt, tekintettel arra, hogy a királyi család rokona. A királyi család támogatta őket.

Később Svájcba költözött, ahol mai szóval jellemezve, vállalkozóként próbált megélni. Később állítólag pilótaként dolgozott. Jelentős közéleti szereplése nem volt, bár támogatott egy mozgalmat, mely román ellenkormányként szeretett volna működni. E mellett megjelent a brit udvari eseményeken, nyilatkozatokat adott és a népes román emigrációban hatalmas tekintélye volt. Álláspontja szerint a trónról való lemondása kényszer hatása alatt történt, így az nem érvényes, ezért magát román királynak tekintette (és az európai arisztokrácia is, beleértve a brit udvart).

Ismertebb akkori nyilatkozatai közül kiemelkedik az, amikor a a Magyar Televíziónak adott interjújában nyíltan szembeszállt a Romániát vezető Ceausescuval. Sok jel utal arra, hogy a nyilatkozatakor a romániai hatalom berkein belül óriási pánik tört ki. 

Volt egy másik, jelentőségében kisebb interjúja is, melyet a magyar hadtörténésznek, Gosztonyi Péternek adott. Abból az derült ki, hogy Kassa bombázása feltehetően nem a románok akciója volt. Az is előkerült, hogy aggódott afelől, hogy a gyermekeit nem érdekli a politika, akik ráadásul románul sem tanultak meg. Akkoriban úgy nézett ki, hogy a román királyi dinasztia Mihály király halálával a végéhez fog érni. Utólag előkerültek olyan utalások, miszerint már 1984-ben Margit nevű lányát nevezte ki örökösének, de ezt nagyon sokáig nem hangoztatta senki.

Ceausescu bukása után szeretett volna Romániába utazni. Azonban 1990 húsvétján megtagadta tőle az új román kormány a beutazási engedélyt. 1990 karácsonyán ugyan leszállhatott a repülőgépről, de egy rendőrségi konvoj megállította őt, visszakísérték a reptérre, egyben azonnal kiutasították az országból. Ekkoriban kezdte mondogatni azt, hogy Romániában a KGB uralkodik és ők buktatták meg a román diktátort. Paradox módon akkoriban róla is azt pletykálták, hogy a magyar tévének adott nyilatkozata a KGB fondorlatos akciója volt, hogy hangulatot keltsen Ceausescuval szemben.

Végül 1992-ben beutazási engedélyt kapott. Bukarestbe érve hatalmas tömeg köszöntötte, ami megint megijesztette a román politikát. A hatalmas és váratlan népszerűségére tekintettel, az akkori román politika rendeletben tiltotta ki az ország területéről öt évre.

Ez az állapot 1997-ig tartott, amikor visszaadták részére a román állampolgárságot és rezidenciát is kapott, komolyabb összegű ex-államfői nyugdíjjal. Megjegyzésre érdemes, hogy mindezt volt államfőként kapta, nem pedig a királyi címe miatt. A vagyona egy részét is sikeresen visszaszerezte, arra hivatkozva, hogy hálával és fizetséggel tartozik a kapott támogatásokért cserébe. Innen kezdve sokszor képviselte Romániát a román kormány beleegyezésével, de hivatalos kinevezésre soha nem került sor.

2007 decemberében nyilvánosan is a legidősebb lányát jelölte ki utódjának és a "Román Korona Őre" címmel ruházta fel, amit a román belpolitika tudomásul vett. Rendszeresen használta a "Románia királyi háza" kifejezést és életben tartandónak minősítette a dinasztiát, valamint egyértelműen kifejezte, hogy célja a királyság helyreállítása. 

Egész pontosan azt nyilatkozta, hogy a román nép joga dönteni az ország államformájáról. Ő maga azt kívánta volna kérdésként feltenni, hogy "szeretne-e egy olyan államformában maradni, melyet az oroszok döntöttek el 1947-ben?" Ez a kérdés értelemszerűen nem kerülhetne így egy népszavazási ívre, de a népszavazás lehetősége folyamatosan napirenden van a román belpolitikában (amit "alapos vita" után kívánnának majd megrendezni).

2011-ben hivatalosan is megszakította a kapcsolatát a Hohenzollern-dinasztiával a porosz trónörökös állásfoglalásai miatt és lemondott mindenféle címről, amit a dinasztiától kapott. Onnan kezdve "Romániai" névvel hivatkozott a gyerekeire, például "Romániai Zsófia hercegnő".

2011-ben még a román parlamentben is felszólalt, ahol elmondta, hogy a "korona nem a múlt szimbóluma" és olyan szerepben mutatta be a koronát, ahogyan a magyar Szent Koronáról szokás beszélni.

2014-ben Irina nevű lánya bűncselekmény gyanújába keveredett, amit miatt kitagadta a királyi családból és megfosztotta a hercegi címétől. Miklós nevű unokájával is így tett, mivel nem tökéletesítette a román nyelvtudását és nem élt királyhoz méltó életmódot (feltehetően egy házasságon kívüli kapcsolatából született gyermekére utalt a kizárásakor a király). 

A betegsége miatt 2016 márciusában jelentette be visszavonulását a politikától. Ugyanabban az évben a román parlament döntést hozott arról, hogy az ország címerébe visszahelyezik a koronát.

Mihály király és Margit hercegnő, a kép forrása: romaniatv.net

Margit hercegnő

Amikor 2017-ben I. Mihály király elhunyt, háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a kormány. Az akkori szociáldemokrata kormányzópárt ismét felvetette, hogy népszavazáson kellene dönteni Románia államformájáról. Igaz az is, hogy ennek volt komoly belpolitikai oka is, mert még egy elnökválasztáson sem győzött a jelöltjük, de a népszavazás valamikori szükségességében nagyjából egyetértés van. A királyságnak a román politikában széles körben vannak pártolói (többek közt a jelenlegi román miniszterelnök, "Orbán Lajcsi" is). A jó módszertannal végzett közvéleménykutatások egyike sem mérte a királyság támogatóit 20 százalék fölé, ezért mindig elmondják, hogy alapos vita után kellene megtartani a referendumot.

Az utódnak kijelölt Margit hercegnő elfogadta a feladatot és nagyon lelkiismeretesen, a szerepét komolyan véve teszi a dolgát. A lelkiismeretességének a jele, hogy amikor édesapja meghalt, akkor tökéletes román nyelven jelentette be a hírt. A királyságpárti román politikai erők átvették azt a Mihály királytól származó érvelést, hogy Margit akár használja a címét, akár nem, voltaképpen Románia királya. A "román királyi udvar" (tényleg van ilyen intézmény!) óvatosan szólal meg. Éppenséggel a "Románia királya" címet nem használják, de minden másban úgy működnek, mintha elfogadott hatalmi centrum lenne a királynő.

Ennek egyik oka, hogy a román állam biztosít a családnak egy palotát (2066-ig), mely éppen az egykori királyi rezidencia. A palotához 20 fős személyzetet is biztosítanak, mindezt közpénzből fedezik. A dinasztia feje ezért cserében írásban számol be évente a tevékenységéről, így voltaképpen egyféle nem hivatalos nagyköveti szerepet tölt be.

Margit hercegnőre már úgy utalnak, mint aki a "román korona őre", aki egyébként a Román Vöröskereszt vezetője. Más hivatalos titulusa nincs.

A hercegnő tekintélyére jellemző, hogy amikor 2019 végén vendégül látta a Bukarestbe delegált nagyköveteket (úgynevezett év végi udvari fogadáson, ő ugyanis tart ilyet is), akkor az orosz befolyást bíráló szavait megvédte a román külügyminisztérium. A román kormány egyetlen szóban sem határolódott el attól, hogy a "román királyi udvar" év végi fogadást ad a Bukarestbe delegált diplomaták részére.

I. Mihály rokoni kapcsolatai nevesebb uralkodókkal

Ahhoz, hogy megértsük milyen okok miatt tudott Mihály király az emigráció éveiben arisztokrataként létezni és megmaradni többek között a brit királyi udvar által elismert arisztokraták között, látni kell kikkel állt rokonságban:

• II. Ferdinánd (1816-1885) portugál király (uralkodása: 1837-1853) ükonokája, aki nem mellékesen a magyar Koháry-család tagja is; a spanyol trónt is felkínálták neki, Portugáliában kormányzó volt a fia mellett
• II. Mária (1819-1853) portugália királynője két alkalommal is (uralkodásai:1826-1828 és 1834-1853), I. Ferenc magyar király unokája, IV. Károly magyar király dédanyja 
• Viktória (1819-1901) brit királynő (uralkodása: 1837-1901) ükunokája
• II. Sándor (1818-1881) orosz cár (uralkodása: 1855-1881) ükunokája
• IX. Keresztély (1818-1906) dán király (uralkodása: 1863-1906) ükunokája
• I. Konstantin (1868-1923) görög király (uralkodásai: 1913-1917 és 1920-1922) unokája (Ilona leánya Mihály király édesapja felesége volt, aki 1940-ben megkapta a román anyakirályné címet. 2019 őszén katonai tiszteletadással temették újra)
• I. György (1845-1913) görög király (uralkodása: 1863-1913) dédunokája, akinek kulcsszerepe volt az újkori olimpiák elindításában
• I. Vilmos (1797-1888) porosz király (uralkodása: 1861-1888) és német császár (uralkodása: 1871-1888) ükunokája

Ezek a rokoni kapcsolatok a mából nézve elég távolinak és réginek tűnnek, de 1948-ban és utána is még évtizedeken át tekintélyesnek számítottak.

Mihály király dinasztiája

A királynak öt gyermeke született:

1. Margit (1949)
2. Elena (1950)
3. Irina (1953)
4. Zsófia (1957)
5. Mária (1964)

Az utódjának kijelölt Margit hercegnő (1949) jelenleg a román korona őre címet viseli, külsőségekben és címekben uralkodóként kezelik. Apja nagyon gondos munkával "felépítette" őt. Ez azért lényeges, mert a román monarchisták nagyon komolyan kérték az idős királyt, hogy jelöljön ki férfi utódot. A monarchisták jelöltje a magyarul Miklósnak hívott unokája volt, aki tudott erről a tervről és nyilatkozataiban el is vállalta a felkérést.

Az idős király azonban ellenállt és csak Margit utódjaként tartotta volna Miklóst megfelelőnek, ha teljesíti a feltételeket, ami a király haláláig nem történt meg. A királyi családból 2015-ben zárta őt a király.

A harmadik lányát (Irinát) 2014-ben fosztotta meg a hercegi címétől, így ő sem tagja a királyi családnak. 

A negyedik lányát (Zsófiát) 1988-ban zárta ki a királyi hercegnői címből, mert tiltása ellenére egy kétesnek tekintett emberrel házasodott meg (magát Habsburgnak nevezte, vele szemben Habsburg Ottó kezdeményezett és nyert pert). 2002-es válása után az apja (2007-ben) visszaadta számára a címét. Zsófia egykori férjének "Habsburgsága" ugyan nem nyert megerősítést, de nemesi származása miatt a gyermekük felkerülhetett a trónöröklési sorba.

A királyi család honlapja aktív, érdemes rá időt szánni, mert egy-két meglepetést tartogat a csemegézésre vágyóknak. Mindenféle internetes felületen kommunikálnak, még egy online folyóiratuk is van. 

A trónöröklési sorban a dinasztia mindenkori vezetőjének joga van változtatni. A jelenlegi sorrend az alábbi:

Margit hercegnő (1949), a román korona őrzője, ilyen módon nincs besorolása, mivel "uralkodónak" tekinti a család.

1. Elena hercegnő (1950), Margit hercegnő testvére
2. Elizabeth Karina hercegnő (1988), Elena leánya (a kizárt Miklós herceg testvére)
3. Zsófia hercegnő (1957), Margit hercegnő testvére
4. Elisabeth Maria Biarneix (1999), Zsófia hercegnő leánya
5. Mária hercegnő (1964), Margit hercegnő testvére

Vagyis az öröklésben nincs elsőbbsége a férfiaknak, a nők teljesen egyenrangú örökösnek számítanak. A születési sorrend a lényeges rendező elv. A megszületett gyermek a szülője után kerül besorolásra, a sorban szereplők pedig ennem megfelelően hátrébb kerülnek. A családfa aktualizálását külön tisztviselő végzi, bár jó pár éve nem adott közre adatokat.

Azt meg kell jegyezni, hogy a nőági öröklést a román törvényhozás nem hagyta jóvá. A román parlament által még az 1920-as években megszavazott trónöröklésről rendelkező törvény nem ismeri el a nőági öröklést. Igaz az is, hogy a román állam nem volt olyan helyzetben, hogy ilyen kérdésben jogszerű döntést hozhasson. A román királyi család saját öröklési szabályai egyébként azonosak a brit királyi család ilyen jellegű rendelkezéseivel. A már nagyon idős Mihály király még élete során kérte, hogy a királyság helyreállításával rendezzék majd akarata szerint az öröklés kérdését.

Románia királyi házának komoly szabályai vannak a címek viselésére vonatkozóan. Ennek értelmében a "királyi fenség" cím csak az uralkodót, a házastársát és az uralkodó pár gyermekeit illeti meg. Az unokák például "csak" hercegek. Elvárás, hogy a királyi ház tagjai szerezzék meg a román állampolgárságot és hercegi vagy királyi családok tagjaival házasodjanak (Margit hercegnő egyébként nem így járt el, ezért ha gyermekei lettek volna, a trónöröklési sorban nem szerepelnének).

A királyi ház, mint testület, az uralkodóból és a házastársából áll, valamint az uralkodó édestestvéreiből - amennyiben nincsenek kitiltva. A királyi házról érdemes megjegyezni, hogy tényleg működő intézmény, a román belpolitika is komolyan veszi, bár formális felhatalmazása a román jogban (még) nincs. A szerepléseiket nagyon nem bírálják, de román nyelvű fórumokat és a hírek kommentjeit figyelve, nem mindenki veszi őket teljesen komolyan. Sokszor visszaköszön egy vélekedés, miszerint a brit trónörökös, Károly herceg áll a családdal szemben tanúsított állami tolerancia hátterében, de ezt nem lehet bizonyítani (állítólag Károly herceg feleségül szerette volna venni Margit hercegnét). Az tény, hogy Károly herceg viszonylag sokat tartózkodik Erdélyben, ahol birtoka is van.

Az államforma kérdésénél eggyel komolyabb nagyságrendű javaslatként napirenden van az is, hogy a dinasztia mindenkori vezetője politikai intézmény legyen. Akár a "korona őre", akár más titulussal. Ha ez a titulus megerősítést nyer, akkor Románia lesz a második köztársaság a térségben, ahol az egykori dinasztia mindenkori vezetője politikai tényezővé válhat.

A bejegyzés elején utaltam rá, hogyha a monarchia helyreállítására valahol esély van, akkor a legesélyesebbek egyikének Romániát tartom. Nem állítom, hogy a monarchia helyre fog valaha is állni (ezt ma még nem lehet tudni), de a román politika elég nyitottságot mutat rá. 

A legesélyesebb köztársaságok között tartom számon Montenegrót is, amely ennek a sorozatnak a következő főszereplője lesz.