Képvisel-e bármilyen értéket egy olyan királyi cím, amelyik mögött már nincs állam? Ha azt gondolnánk, hogy értéktelen, akkor vajon milyen okok miatt harcolnak érte olyanok, akik nélküle is lennének valakik?

Az utolsó bejegyzésben az olasz királyi trónról volt szó, ahol már a megírás közben is jeleztem, hogy az "olasz-ügy" rendelkezik egy másik értelmezéssel is. Ez az értelmezés több okból érdekes.

Az egyik érdekessége, hogy egy teljesen másféle megközelítést ad az olasz észak-déli ellentétnek. A legtöbbet napjainkban arról hallunk, hogy az északiaknál komolyan felvetődött (igaz, csak a választási kampányban) az országrész elszakadása, mert van egy olyasféle többek által igaznak vélt álláspont, miszerint a gazdag és szorgalmas észak tartja el a lustasága miatt szegény délt. A ma ismertetésre kerülő nézet ezzel nagyon élesen vitatkozik. Önmagában már csak ezért is érdekes a szicíliai királyi címek története.

Az olasz közéletben általánosan elfogadottnak tekinthető a fejlett észak és az elmaradott dél toposza, de ez nem mindig volt így 
(a kép forrása: strettoweb híroldal)

A déli állam története azért is érdekes lehet, mert a mostani járvány nagyon keményen sújtja az olasz társadalmat és van rá esély, hogy a történések új indulatokkal töltsék meg az észak-déli ellentétet. Ez pedig olyan tabukat is megbolygathat, melyek az egységes olasz állam létét is veszélybe sodorhatják.

A trónjától megfosztott dinasztiák történetét vizsgálva azért is tanulságos lehet a déli dinasztia, mert ők a többi "trónvesztett" dinasztiához képest 60, 80 vagy éppen 100 évvel korábban vesztették el a trónjukat. Ezzel a sorsuk és stratégiájuk mintaként is értelmezhető. Ha valaki nagyon belemerül a részletekbe, könnyen felfedezhet ilyesmit.

Az elmaradottnak gondolt déli állam 

A mai Olaszország déli részét Szicíliának nevezték. Ez volt a sziget neve is, valamint a Nápoly fővárossal létező "déli csizma" megnevezése is. Ezért a déli állam neve hivatalosan Szicíliai Királyság volt, de nevezték Két Szicília Királyságának is. Az államfői nagyjából a XVI. századtól kezdve ugyanazok voltak, de a Nápolyi Királyság és a Szicíliai Királyság sokáig két külön trónnak számított, valamint két külön közigazgatás épült köréjük.

A királyokat a Habsburgok adták, főképpen a spanyol águk. A spanyol örökösödési háborúban (1701-1714) szerezték meg a spanyolországi trónt a Habsburgokkal rokonságban álló Bourbonok. A két Szicília királyi címe csak ezt követően, 1734-ben került a spanyol koronához, amikor a lengyel örökösödési háború itáliai hadszínterén a spanyol csapatok elfoglalták a területet. 

A spanyol uralkodó dinasztia és a déli állam dinasztiája innen kezdve a mai napig lényegében azonos (csak a spanyolok spanyolosabban írják a Bourbon nevet). A későbbi spanyol III. Károly király 1734-ben Szicíliában V. Károly, Nápolyban pedig VIII. Károly néven foglalta el a trónt. Onnan kezdve (leszámítva a napóleoni időket) a Bourbonok uralkodtak a két déli (szicíliai) királyságban.

Amikor III. Károly 1759-ben spanyol király lett, akkor a másodszülött fiának örökítette a két szicíliai trónt. Akkor egy rendeletet adott ki, melyben megtiltotta a két szicíliai királyság és spanyol királyság perszonálunióját. Vagyis a két szicíliai királyság uralkodója nem lehet a spanyol király - ennek fontos szerepe lesz később.

 A déli állam egyébként nem volt szegény, sem elmaradott. Például a déli állam aranytartalékai hatalmasak voltak, önmagában is felülmúlták az összes többi itáliai aranytartalékot. A nápolyi aranytartalék a mai napig sokban segíti az olasz jegybankot.

A déli királyság ezen kívül is számos olyan "első"-séggel büszkélkedhetett abban az időben (egész Itáliát tekintve), ami megdönti a "gazdag észak" mítoszát:

• az első nyugdíjrendszer
• a legrégebbi folyamatosan működő Operaház
• az első közgazdasági tanszék
• az első alkotmány
• az első gőzhajó a Földközi-tengeren (Ferdinando I)
• az első csavaros meghajtású gőzhajó a Földközi-tengeren (Giglio delle Onde)
• az első vasút
• az első gázüzemű közvilágítás
• az első szeizmikus obszervatórium
• első botanikus kert
• első siketek számára létesített iskola 

Ezek mind annak a jelei, hogy a dél fejlettebb volt az északi részekhez képest. Ehhez érdemes megnézni milyen "leg"-ek tartoztak délhez az északi itáliai területekhez viszonyítva:

• a legalacsonyabb csecsemőhalandóság
• lakosságszámhoz viszonyítva a legtöbb orvos
• a legnagyobb vasöntöde
• a legtöbb nyomda
• a legalacsonyabb adók
• a legnagyobb vasöntöde
• a legnagyobb vas- és acélipari gyártóüzem
• a legtöbb alkalmazott haditengerészeti üzemben

A felsorolás nem teljes, a magát a szicíliai királyi cím jogos örökösének tekintő herceg honlapján egy sokkal bővebb gyűjtemény olvasható.

El kell mondani azt is, hogy az olasz egyesítés után sor került az egyházi iskolák bezárására. A déli államban kevés állami iskola volt, az iskolákat ugyanis az egyház működtette. Az iskolabezárások miatt megnőtt délen az írástudatlanság, holott addig az északival megegyező arányban volt jellemző a lakosságra. Ez a lépés ráállította a déli államrészt egy lassú hanyatlásra.

Az északi központú egységes olasz állam megemelte az adókat és rendszerint délről szerzett katonákat a háborús céljaihoz. Ezzel párhuzamosan északot kímélték. Milánó és Torino lett az olasz állam iparfejlesztési központja (hiszen onnan a férfiakat nem vitték el akkora arányban katonának), a déli állam hatalmas ipar kapacitását pedig hagyták pusztulni, mely nem tartva lépést a fejlődéssel, hamar korszerűtlen lett. 

Azonban még nem tartunk itt a történetben, csak szerettem volna jelezni, hogy a XVIII. században a "gazdag észak - szegény dél" még nem létezett a ma ismert formában.

A két Szicília egyesítése

A két Szicíliát az 1759-ben trónra került I. Ferdinánd (1751-1825) egyesítette, legalábbis az uralkodói szempontokat nézve. A leszármazottjait a "Bourbon-Szicíliai" jelzővel különböztetik meg a spanyol királyi család tagjaitól, de majd látható lesz az, hogy annyira nagyon nem vált szét a két dinasztia. 1768-ban házasodott meg, a magyar történelemből is jól ismert Mária Teréziának a leányát vette feleségül. A két állam hivatalos egyesítését majd csak 1816-ban proklamálják, onnan kezdve az állam neve Két Szicília Királysága.

I. Ferdinánd gyermekei nagyon fontos emberekkel házasodtak, természetesen azzal a céllal, hogy a királyság megmaradását biztosítsák. Az első leánya majd az 1804-ben osztrák császárrá váló magyar királynak (II. Ferenc) lett a felesége. Egy másik leánya a szárd király felesége lett (a szárd király fogja annektálni később a déli királyságot). Mária Amália Terézia nevű lánya Lajos Fülöp francia királyhoz lett feleségül adva. Mária Antonietta Terézia nevű lánya a spanyol királynak lett az arája. Lipót János József nevű gyermeke kalandos életet élt, majdnem spanyol királlyá koronázták. Úgy gondolhatnánk, hogy Ferdinánd király kellő gondossággal biztosította az országát, de nem így lett.

I. Ferdinánd halála után I. Ferenc (1777-1830) lett a király, de a rendelkezésére álló néhány év alatt nem nagyon vett részt az államélet alakításában. Inkább a nők kötötték le az érdeklődését.

E miatt a fia, II. Ferdinánd (1810-1859), egy elég ingatag államot vett át örökségül. Az a sok-sok pozitívum amit a déli állam érdemeiként fentebb leírtam, az nagyobb részben az ő uralkodásának köszönhető (nyilván sokat számított az, hogy volt mire építkezni, vagyis az 1734-től elindult fejlődéstől nem választhatóak le élesen az uralma alatt elért eredmények).

1832-ben házasodott, a szárd király leányát vette feleségül, aki hamarosan elhunyt. Ezt követően 1837-ben egy osztrák főhercegnő lett a felesége, ami miatt a bécsi udvar befolyása megerősödött a királyságon belül. Az országban számos lázadás tört ki, természetesen a szárd állam is tüzelte az elégedetlenkedőket, hogy az olasz egység a szárd udvar elképzeléseinek megfelelően jöjjön létre.

A déli királyság végjátéka

1848-49 a déli királyságban is forradalommal, majd kegyetlen megtorlással zárult, ami nem éppen ideális egy egyébként sem nyugodt társadalomban. Az északi állam élt is a lehetőséggel és a déli megtorló rendszert pellengérre állította. A kegyetlennek beállított rendszert az mind a franciák, mind a britek megpróbálták figyelmeztetni. Arra kérték a királyt, hogy ideje lenne a béketeremtésre koncentrálnia. II. Ferdinánd király visszautasította a figyelmeztetéseket, ezért a britek és a franciák is megszakították a királysággal a diplomáciai kapcsolatot. Ezzel a királyság jelentős mértékben elszigetelődött.

Ilyen körülmények között került a trónra II. Ferenc (1836-1894), aki édesapja halála előtt vette feleségül a magyar királyné leánytestvérét. Amint trónra lépett, megkereste a szárd állam azzal az ötlettel, hogy közösen indítsanak háborút az osztrákok ellen. Ezt megtagadta, így a szárd állammal szembekerült. Ennek a következménye lett egy hatalmas belső lázadás, amin talán még úrrá tudott volna lenni, de a hegyekbe visszavonult felkelők a szárd államtól kértek segítséget.

A szárd állam által nagylelkűen biztosított segítség Garibaldi volt, valamint a hozzá csatlakozott önkéntesek (köztük számos magyar). Garibaldi sorozatosan vereséget mért II. Ferenc haderejére. Amint megérkezett Szicília szigetére, diktátorrá nevezte ki önmagát. A seregével elindult, először a szigetet foglalva el, majd átkeltek a "csizma" déli részére. Ahogy vonult Nápoly felé, egyre több felkelő csatlakozott hozzá. Amint birtokba vette Nápolyt, felajánlotta a meghódított területeket a szárd királynak.

II. Ferenc 1859. májusában lépett a trónra, de Garibaldi hadmozdulatai miatt tulajdonképpen "elfogyott" alóla az állama, így menekülnie kellett. Az önálló államként létező "Két Szicília" 101 éves de facto és 44 éves de jure létezés után megszűnt. II. Ferenc azonban hiába hagyta el a déli állam területét, a trónról soha nem mondott le. Az új olasz király többször kínált fel neki jelentős pénzt a lemondásáért cserébe, ezt a lépést azonban a rossz anyagi körülményei ellenére sem tette meg soha.

Az első generáció: a koronaherceg

II. Ferenc először Rómába ment, ami akkoriban a Pápai Állam kezében volt, tehát nem számított (még) a Szárd Királyság területének. Amikor a szárd király Rómát is az olasz államhoz csatolta, akkor Párizsba költözött. Szervezkedni is próbált, hogy a trónját visszakapja, de esélye sem volt komoly támogatáshoz jutnia. A trónja visszaszerzése a szocialistákhoz és az anarchistákhoz is elvitte. 1894-ben hunyt el.

Mivel II. Ferencnek nem volt felnőttkort megélt gyermeke, ezért apja második házasságából a legidősebb még életben lévő fiúgyermek lett a kijelölt trónörököse. Az ő neve Alfonz herceg (1841-1934) volt, aki I. Ferenc unokája volt. 1868-ban feleségül vette az unokatestvérét (aki apai ágon szintén I. Ferenc unokája volt, anyai ágon pedig I. Ferenc dédunokája).

Alfonz herceg a rendkívül hosszú élete és szintén rendkívül hosszú koronahercegi működése alatt szinte semmi olyan látványosabb lépést nem tett, ami a hatalma visszaállítását szolgálta volna. Ebben jelentős szerepet játszott a katonai karrierje, valamint a megerősödő olasz állam, amelyiknek a királyait nem lehetett kikezdeni (hiszen amikor minden császár megbukott Európában, akkor a Savoyai-dinasztia megszerezte a szinte isteni rangot jelentő etióp császári címet). 

A színfalak mögött azonban tudatosan építgette a családját és ezzel a dinasztia jövőjét. 12 gyerekéből 11 megélte a felnőttkort (sokuk elég tisztes kort élt meg) és a többségük a rangjuknak megfelelő házasságot kötött. A dinasztikus házasságok biztosítása kulcsfontosságú egy dinasztia megmaradása szempontjából. Furcsa módon éppen ebből a dinasztikus logikából tört ki a vihar.

A vihar gyökere az volt, hogy Carlo Tancredi (1870-1949) nevű fia feleségül vette a spanyol király legidősebb leányát. Az ifjú férj azonban ezzel abba a helyzetbe kerülhetett volna, hogy egyszerre lehetne majd a jövőben szicíliai király és spanyol király is, amit az 1759-es spanyol királyi rendelet megtiltott. Ezért még az esküvő előtt (1900-ban) le kellett mondjon a szicíliai trónról (a lemondása az utódjaira is kiterjedt) és ezt Spanyolországban törvénybe is iktatták.

Érdemes megjegyezni, hogy ezzel Alfonz herceg is befogadást nyert a spanyol udvarba, aki onnan kezdve nem foglalkozott a szicíliai helyreállítással. Sőt, olyannyira szimpatizált a fasiszta diktatúrával, hogy a szicíliai királyok lovagrendjének (Konstantin Rend) a szabályzatát is módosította. Addig az volt a szabályzatban, hogy a rend nagymestere "Két Szicília királya". A módosítás után a nagymester: "a Két Szicília Bourbon-ház vezetője". Alfonz herceg olyannyira megbékélt az új olasz állammal, hogy az állampolgársága helyreállítását is kérelmezte.

A második generáció

Amikor Alfonz herceg elhunyt 1934-ben, akkor a legidősebb fia, Ferdinánd Pio herceg (1869-1960) lett a dinasztia vezetője. 1897-ben házasodott meg, a később bajor királlyá lett III. Lajos királynak a leányát vette feleségül. A dinasztia vezetőjeként a szicíliai trónról legfeljebb csak merészebb álmaiban szőhetett terveket, mivel a fasiszta olasz államot nem lehetett kikezdeni (a világháborúban a szövetségesek a maffia segítségét vették igénybe, a herceg képbe sem került).

A II. világháború után Olaszország déli része erősen monarchista volt, de a királyság melletti kiállás az 1946-ban megkoronázott Savoyai-dinasztia királyának szólt, így akkor sem jutott szerephez. Amint az olasz királyi cím történetéről szóló írásból látható is volt, 1946 és 1960 között irreális volt a monarchia helyreállításán gondolkodni. Talán éppen ezért kibékült a száműzetésbe került Savoyai-dinasztiával és rendezte a Bourbon-dinasztia és az Olasz Köztársaság viszonyát. Az olasz állam az 1861 óta száműzetésben élő Bourbonokat ekkortól kezdve visszaengedte az ország területére.

Ferdinand Pio, az utolsó Bourbon, akinek a házvezetői pozícióját nem vitatták
(a kép forrása: Károly herceg honlapja)

Fiúgyermeke nem lévén, 1960-as halála kiváltotta a trónvitát. Ha nincs fiúgyermek, akkor egy fiúágon öröklő dinasztia még nem kerül bajba, a szabályok egyértelműek. Ha az elhunyt vezetőnek nincs fiúgyermeke, akkor a születési sorrend alapján a fiútestvérekből lesz utód.

Ezt a logikát követve jutunk el a már említett Carlo Tancredi herceghez, aki 1960-ban már nem volt életben. Az ő fia volt Alfonso Maria herceg (1901-1964), aki az öröklési szabály szerint a dinasztia feje lehetett volna. Ennek azonban komoly akadálya volt: édesapja (Carlo Tancredi) 1900-ban lemondott a szicíliai tróngiényéről. Ráadásul Alfonso herceg születésekor spanyol trónörökös is lett, valamint a spanyol királyi család tagja volt, tehát az 1759-es spanyol királyi rendelet szerint sem lehetett volna a szicíliai Bourbonok vezetője.

Az öröklési sorban a következő fiútestvér Ranieri herceg (1883-1973). Teljesen logikusnak tűnt, hogy ő legyen a dinasztia vezetője, de Alfonso herceg vitába szállt vele. Azzal érvelt, hogy sem édesapja, sem ő nem szerezte meg a spanyol trónt, így az 1759-es királyi rendelet nem sérül meg, ha ő lesz a dinasztia vezetője. Ráadásul a trónról való lemondáshoz pápai engedély kellett volna, amit 1900-ban senki sem kért ki.

A két fél egy nápolyi bírósághoz fordult, amelyik Alfonso hercegnek adott igazat. A pontos indoklást nem sikerült megtalálni, ami azért lett volna érdekes, mert alapvetően egy köztársaság bírósága nem hoz döntést kifejezetten dinasztikus kérdésekben (példa erre a román királyi család vitája, ahol számos ítélet született köztársaságokban is, de mindegyik örökösödéssel volt kapcsolatban, a dinasztikus kérdésekben nem hoztak döntést). Nagyjából azt lehet sejteni, hogy mivel az elsőszülött fiú örökli a dinasztia vezetői címét, ezért az elsőszülött fiú elhalálozásakor ez a jog az elsőszülött elsőszülöttjére száll. Gondolom valami ilyesmi is szerepet kaphatott az indoklásban.

A harmadik generáció

Ranieri herceg utódja a fia, Ferdinando herceg (1926-2008) lett. Alfonso Maria hercegé pedig Carlo Maria herceg (1938-2015). 

Ferdinando építgette a saját kis udvartartását, egy grófi család lányát vette feleségül, gyermekei egyike kötött királyi jellegű házasságot. Továbbra is hangoztatta, hogy ő Két Szicília Királyságának a jogos örököse.

Carlo Maria a spanyol királyi család tagjaként élt (unokatestvére Franco halála után spanyol király lett) és ennek megfelelően alakította az életét. 1984-ben kérte a spanyol királyt, hogy segítsen a konfliktust megoldani. A királyi udvar nagy tekintélyű hivatalokat kért fel egy tudományos állásfoglalásra, tekintettel arra, hogy a vita jogi gyökere egy spanyolországi jogszabály, mely tiltja azt, hogy a szicíliai és a spanyol trónt ugyanaz a személy töltse be. A megkérdezettek arra a következtetésre jutottak, hogy mivel a szicíliai és a spanyol királyi cím nem került ugyanahhoz az emberhez, ezért Carlo Maria a szicíliai trón örököse.

Ezt természetesen Ferdinando herceg nem fogadta el, mivel a lemondó nyilatkozatot annak idején Carlo Tancredi aláírta. A harmadik generáció fő időszakában a konfliktus nem mozdult el a megoldás felé.

A negyedik generáció

Ferdinando herceg 2008-ban meghalt, utódja a fia, Károly herceg (1963) lett. A már idős Carlo Maria herceg helyett a fia, Péter herceg (1968) vette át a dinasztia ügyeit.

Péter herceg a spanyol királyi udvar tisztviselőjeként úgy érezte, hogy a családon belüli vitát valahogy le kellene zárni. Egyrészt egy olyan trónon vitatkoztak össze az elődjeik pár évtizede, amit a dinasztia már másfél évszázada elvesztett, a visszaszerzésére pedig esélyük sem volt. Mindketten fel tudták mérni azt, hogy az akkor már fél évszázadnál is hosszabb ideje zajló vitát nem fogják tudni mindenki számára megnyugtatóan megoldani.

Péter herceg, a spanyol királyok közeli rokona, a spanyol királyi udvar tagja, sikeres üzletember és a szicíliai Bourbon-dinasztia vitatott feje
(a kép forrása: a szicíliai királyok hozzá hű lovagrendjének honlapja)

Károly hercegnek érdeke volt a kibékülés, mert így az arisztokratikus címei legalizációt nyernének a spanyol királyi udvartól. Okkal gondolhatjuk azt is, hogy Péter herceg feltehetően tudta azt, hogy a spanyol királyi udvarban milyen dolgok történnek (mint tudjuk, pár hónappal később a spanyol király lemondott), ezért (szerintem) egy lehetséges veszélyforrást látott a riválisában, akivel egyébként nem volt személyes nézeteltérése. Ráadásul Péter herceg feltehetően tudta azt is, hogy Károlynak csak leányai vannak, így fiú hiányában egyébként sem lenne értelme a jövőbeli vitának.

Ezért a két családfő egyeztetéseket kezdeményezett, mely egyeztetések egy kibékülési szerződés aláírásához vezettek el, melyet 2014 elején írtak alá Nápolyban.

A dinasztia két ágának a békekötése 2014-ben, Nápolyban. Péter herceg és Károly herceg írja alá a szerződéseket
(a kép forrása: Károly herceg honlapja)

A szerződés  értelmében a két családfő kölcsönösen elismerte egymás címeit. Úgy tűnt, hogy a szembenállás lezárult. A könnyebb érthetőség kedvéért beszúrok egy leszármazást bemutató ábrát, melyen látszódik, hogy ki veszett össze kivel és kik békültek ki.

A szicíliai Bourbon-ház az utolsó királyoktól napjainkig

A vita jobban megérthető egy kissé összetettebb ábrából, mely az első Bourbon királytól a jelenig ábrázolja a spanyol és a szicíliai ágak közötti kapcsolatokat. Aki a déli "olasz" királyság szempontjából fontos, az Carlo Tancredi. Az ő leánya volt Mária Mercédesz (1910-2000), aki az akkori (2014-ben trónon lévő) spanyol királynak, I. János Károlynak (1938) az édesanyja volt. Az előtte élt Mária Mercédesz (1880-1904) pedig az első felesége volt Carlo Tancredinek. Az első felesége egyben XII. Alfonz spanyol király leánya volt. Ilyen módon Péter herceg ága szerves része a spanyol királyi udvarnak (egyébként is, de származásilag is). Innen érthető, hogy Károly herceg, édesapja és nagyapja milyen okból tiltakozott a szicíliai "trónbitorlás" miatt. A spanyol zászló a spanyol királyi udvart jelöli, a jobb felső részen látható miniatűr címer pedig a szicíliai ágat jelöli.

A Bourbonok szicíliai és spanyol királyainak rokoni kapcsolata, főleg azt próbálja érzékeltetni, hogy a két ág mennyire sok ponton kapcsolódik egymáshoz

Amikor Carlo Maria elhunyt, akkor a fia, Péter herceg (1968) kinevezte fiát Noto hercegévé, ezzel demonstrálva, hogy joga van hercegi címeket adományoznia, vagyis királyi jogokkal bír. Az alábbi 2014-es családi békekötéskor készült fényképen a bal oldalon látható Péter hercegnek a fia.

A dinasztia két ágának családfői és a közvetlen családtagjaik a 2014-es békekötéskor
(a kép forrása: Károly herceg honlapja)

Károly hercegnek eddig még nem született fia, hanem ahogy szóba került, két lánya lett. A családfői jogaival élve úgy döntött, hogy eltörli az addigi öröklési szabályokat és 2016-től kezdve a dinasztia női tagjait is egyenrangú örökösöknek tekinti. Mielőtt a döntését nyilvánossá tette, értesítette Péter herceget.

Károly herceg
(a kép forrása: a herceg honlapja)

Azzal érvelt, hogy ugyanezt a lépést a brit dinasztia és számos más királyi család is meglépte, ezért egy olyan régi európai dinasztiának, amilyen a Bourbon is, ideje lenne teljesen egyenrangúnak tekintenie a saját hölgyeit. Lányainak hercegi címeket adományozott, kisebb lányát szintén Noto hercegévé nevezte ki, vagyis ő maga is demonstrálta a királyi mivoltát.

Maria Carolina hercegnő, Károly herceg leánya, a szicíliai "valódi" Bourbon-dinasztia "trónörököse"
(a kép forrása a hercegnő önmagát publikusan reklámozó instagram-oldala)

Péter herceg reakciójában a megbékélési nyilatkozatra hivatkozott, mely szerint a dinasztia hagyományait kötelesek tiszteletben tartani, ezért Károly herceg öröklési reformjait nem tartotta tisztességesnek és jogszerűnek. A több nyelven is kiadott nyilatkozatában kiemelte, hogy Károly hercegnek nem állt jogában a dinasztikus öröklési szabályok megreformálása.

A béke azonban nem ért ezzel teljesen véget. Péter herceg továbbra is elismeri Károly herceget hercegnek és a Károly által a lányainak adományozott hercegi címeket is elismeri érvényesnek. Azt azért hozzá kell tenni, hogy Péter herceg és családja nagylelkű adóamnesztiában részesült egy mai napig nem tisztázott ügyben. Igaz, hogy sem Péter herceget, sem az apját, sem egyéb családtagját nem vádolták meg, csupán egy könyvelő került elítélésre. Mindenesetre nem kis pénzhez jutottak és van olyan nézőpont, ahonnan könnyű elhinni, hogy a spanyol királyi udvar tisztára mossa Péter herceget és családtagjait. Ha nem köt békét Károly herceggel és nem ragaszkodik ahhoz akkor is, amikor Károly herceg a beleegyezése nélkül királyként viselkedik, akkor Károly herceg elég sokat árthatott volna neki. Persze ez csak egy elméleti lehetőség, nincs erre utaló nyikatkozat egyik féltől sem.

Ami viszont biztos, az egyszerűen az, hogy a szicíliai Bourbon-dinasztia két feje bármit is tesz, azt kölcsönösen elfogadja a másik fél. Bizonyos párhuzamosságok is megvannak. Például a Konstantin Rend nevű "királyi" lovagrendnek van Károlyhoz hű része amit nagyon sok állam elfogadott, valamint létezik a spanyol királyi udvar által hitelesnek tekintett, Péter herceghez hű változata is. Ez a rendszer nem más, mint diarchia, vagyis olyan rendszer, amikor a dinasztiának két feje van. Tudomásom szerint nincs még egy királyi dinasztia Európában, amelyik ebben a rendszerben működik. 

A dinasztia jövője

Az európai dinasztiák a Péter herceggel való kiegyezés óta elkezdték legálisnak tekinteni Károly herceg hercegi címét. Nagy esélye van annak, hogy mindkettő ágat továbbra is "szicíliai Bourbon"-ként fogják kezelni és nem zárható ki az sem, hogy mivel két Szicília van (a sziget és a déli csizma), egy újabb békekötés során megosztoznak majd egymással.

Azt írtam a bejegyzés elején, hogy a szicíliai dinasztia sorsa valamiféle lehetséges jövőt vetít előre a trónjukat vesztett európai dinasztiáknak. Amikor ezt leírtam, akkor éppen arra utaltam, hogy a régi dinasztikus szabályokat nehezen tudják a dinasztiák ma élő tagjai megtartani. Ameddig egy dinasztia mögött van egy állam, addig nincs nagy baj, mert az állam törvényalkotó rendszere legalizálja a változtatásokat.

Egy trónját vesztett dinasztia mögött azonban nincs állam és az ilyen reformok dinasztikus válságokat idézhetnek elő. Amint látszik is a dél-olasz dinasztia sorsából, ezeket a válságokat egy nagyvonalú egyezséggel meg lehet oldani. Utána azonban ezek a dinasztiák nagy eséllyel darabolódni fognak addig, ameddig van megfelelő számú utód. 

Ha Olaszország esetleg a jövőben kettészakadna északra és délre, akkor komoly esélye lenne a dinasztiának visszaszereznie a déli olasz trónt (el sem tudjuk képzelni milyen erőforrásokat mozgósít a dinasztia jelenlegi két vezetője jótékonyságra és különböző kapcsolatok kiépítésére). Az már a történelmi sci-fi kategóriája lenne, hogy az északi dinasztia és a többi érintett dinasztia miként reagálna erre.

Nagyon zárójelesen megjegyezhető az is, hogy Péter herceg dinasztia-vezetői pozíciójának a legitimitását erősen befolyásolja a spanyol királyi udvar. Akár elismerjük, akár nem, a spanyol monarchia válságban van. A lemondott király személye körül kialakult botrányokra reagálva mondta azt a jelenlegi spanyol király (édesapjáról és testvéréről!), hogy a királyi hatalomhoz erkölcsi alap kell, ami édesapjánál és a királyi család több tagjánál nincs meg. Ez a válság, valamint a spanyol állam katalán (és baszk) ügyei még akár a spanyol monarchia hirtelen végét is elhozhatják. Ez esetben a szicíliai dinasztia vezetése körüli vita új mérföldkőhöz érne, hiszen a jelenleg Péter herceg vezette ág már évtizedek óta élvezi az udvari lét minden előnyét (ügyetlenül arra próbálok utalni, hogy egy újabb spanyol szakvélemény nem biztos, hogy őneki adna igazat).

A két olasz országrész dinasztiája történetének a bemutatásával valójában arra szerettem volna a fókuszt helyezni, hogy kívülről nézve a "szicíliai trón" teljesen érdektelen és értéktelen. Az viszont, hogy ekkora küzdelem zajlik érte és nem is akárkik között, az valahol mégis annak a bizonyítéka, hogy az elvesztett királyságok hipotetikus trónjai jóval értékesebbek annál, mint ahogy azt talán sokan gondolják.