Korábban szó volt a portugál királyi dinasztiáról, mely sokáig magyar eredetűnek vallotta magát. Rajtuk kívül még létezik pár dinasztia, amelyik számon tartja a magyar kötődéseit. Azt viszont valószínűleg kevesen tudják, hogy az egyik legmagyarabb dinasztia a mexikói. Róluk lesz szó ebben a bejegyzésben.

Mexikó az amerikai kontinens északi részén helyezkedik el, amit azért szoktam így kiemelni, mert sokan délebbre helyezik a gondolataikban (nagyjából Egyiptommal megegyező távolságra van az Egyenlítőtől). A lakossága jelenleg kb. 125 millió fő, a mostani területe pedig 20-szor nagyobb Magyarországnál. Ez mutatja azt, hogy mind népességben, mind kiterjedésben egy hatalmas országról van szó.

Az európai gyarmatosítás idején a spanyolok kezére jutva Új-Spanyolország lett a neve és nagyjából 500 földbirtokos között osztották fel a területét. Az eredeti mérete jóval nagyobb volt a mainál, mind délebbre, mind északabbra is messzebb voltak a határai. A hatalmas katolikus birodalomrészt sokáig egy spanyol alkirály irányította.

Az első kísérlet

Az önálló mexikói császárság Napóleonhoz vezethető vissza, aki annyira lefoglalta a spanyol államgépezetet, hogy Új-Spanyolországban elindulhasson és erőre kaphasson egy függetlenedési mozgalom. Ez a mozgalom szövevényes úton, de sikereket ért el. Ennek egyik állomása volt 1821, amikor Spanyolország elismerte az önálló mexikói államot.

A függetlenségért harcoló erőknek több karizmatikus alakja volt, akik közül fokozatosan egyre több befolyást és szimpátiát szerzett magának egy férfi, akit akkoriban Agustín de Iturbide (1783-1824) néven ismertek. A függetlenségpártiak politikai programja három pontban merült ki:

• Mexikóban az ország minden lakóját egyenlő jogok illetik meg;
• Az államvallás a római katolikus;
• A független Mexikó alkotmányos monarchia lesz.

Úgy gondolták, hogy majd a Bourbonok közül választanak maguknak egy uralkodót. Az ország méretei miatt természetesen egy császárban gondolkodtak. A Bourbonok azonban nem voltak nyitottak a mexikói trón felé. Az 1821-ben megalakult új állam ezért úgy döntött, hogy egy kis időre félreteszik a kérdést.

Agustín már 1821-ben az egész állam legbefolyásosabb és legnépszerűbb politikusa volt. Utcai tüntetések sorozata, de még a megválasztott képviselők többsége is őt követelte a trónra. A saját bevallása szerint csak ennek a hatalmas nyomásnak engedve járult hozzá ahhoz, hogy 1822-ben császárrá koronázzák, I. Ágoston néven. Ezzel az uralkodó nélküli időszak valóban rövidre sikeredett. Látszólag.

I. Ágoston, Mexikó első császára
(a kép forrása: Mexikói Monarchista Szövetség oldala)

Mexikót kormányozni nem volt egyszerű feladat. Sokféle politikai nézetet kellett volna összehangolni egy olyan országban, melyben évtizedek óta fegyverekkel rendezték a vitákat. A császár próbált határozottabb lenni, ami a népszerűsége és befolyása gyors elvesztéséhez vezetett. Olyannyira így volt ez, hogy 1823-ban le is kellett mondania. A gyors kivándorlása fejében a mexikói állam még járandóságot is ígért neki, amit a császár el is fogadott. Arról nem tudott, hogy távollétében árulónak minősítették és halálra ítélték.

A császára ellen fordult köztársasági államnak volt pár hatalmas kudarca. Az egyik látványos kudarc a területveszteség volt. Először a déli területek váltak ki, majd az USA elleni háborúban rengeteg északi terület is elveszettek (Arizóna, Kalifornia, Texas, Új-Mexikó - nagyjából ez volt Mexikó "trianoni krízise"). Érthető, hogy sokaknak ez rossz volt és tartottak a további veszteségektől. Ágostonnak, a száműzött császárnak, többen is levelet írtak, hogy térjen vissza a trónra.

Az első császárság határai
(a kép forrása: Historia de México)

Ágoston lelkesen el is indult Mexikóba, ahol legnagyobb megdöbbenésére nem ünnepelték meg, hanem őrizetbe vették és kivégezték. A politikai rehabilitációjára tettek ugyan kísérletet, de a ténykedésének a megítélése nagyon végletes és megosztó a mai napig is. 

Út a második monarchiához

A császár kivégzése után továbbra is napirenden maradt, hogy kellene találni egy jó uralkodót az ország élére. Az egyébként cseppet sem békés belpolitikai viszályokat idővel megkavarta a franciák új vezetője, III. Napóleon (1808-1873). Ő 1848-ban lett Franciaország elnöke, majd 1852 és 1870 között császárként vezette a francia államot, melyet újra nemzetközi hatalommá kívánt tenni. Számára fontos volt a karibi térség feletti dominancia, melynek természetesen gazdasági okai voltak. Ehhez volt szüksége Mexikóra.

III. Napóleon támogatta a mexikói politika konzervatív katolikus erőit. Az általa támogatott emberek zömében földbirtokosok és bányatulajdonosok voltak, valamint a nagybirtokosnak számító római katolikus egyház. Ez az érdekszövetség (nevezhetjük az akkori Mexikó elitjének) úgy szerette volna berendezni az új Mexikót, hogy lehetőleg ne veszítsenek el semmit az előnyeikből.

A mexikói politika akkori erős embere Benito Juárez (1806-1872) volt, aki 1858-ban köztársasági elnök lett. Azzal, hogy államosította a római katolikus egyház földjeit, kivívta az egyház ellenszenvét. Később, 1861 végén, látva a mexikói gazdasági helyzetet, be akarta fagyasztani az államadósság törlesztését. Ezt használta fel a katonai beavatkozás ürügyeként a francia császár, akinek a csapatai azonnal elkezdték a háborút.

A haditervnek egyetlen hiányzó eleme volt, mégpedig a megbízható katolikus császár. Egy olyasvalaki, aki hajlandó utat engedni a karibi térségben III. Napóleonnak, valamint rendet tud tenni a még így is hatalmas méretű Mexikóban. A mexikói elitnek az volt a fontos, hogy a katolikus császár garantálja az addigi előnyeik megtartását, valamint gyűrje le az érdekeikkel szembehelyezkedő köztársaságiakat. Ezért a francia udvar és a mexikói elit is kereste a megfelelő személyt.

Miért éppen a Habsburgok?

Az 1824 utáni Mexikóban élt egy képzet a társadalmi békéről. Többen úgy gondolták, hogy a Bourbonok monarchikus berendezkedése a béke időszaka volt, ezzel szemben a köztársaság az anarchikus, polgárháborús korszakot hozta el. Tartottak attól is, hogy az északi szomszéd (az USA) további hódításokkal fogja csökkenteni az ország területét, esetleg majd egész Mexikót annektálni fogja.

Azt Magyarországon kevesen tudják, hogy az USA kötött is egy olyan megállapodást Mexikóval (McLane-Ocampo), amely eléggé súlyosan sértette volna a mexikói állam szuverenitiását, csak az USA belpolitikai viszályai miatt nem lépett hatályba. Ezt a megállapodást a köztársasági vezetés írta alá, így valójában a köztársaságiak tűnhettek egy idegen hatalom kiszolgálóinak (más módon is meg lehet fogalmazni: nem volt reális esély csak a belső erőforrásokra támaszkodva megtartani a függetlenséget).

A felsorolt problémák és aggodalmak ellenében állt az idealizált monarchia, élén egy olyan katolikus uralkodóval, aki mögött erős (az USA-t ellensúlyozni képes) katonai erő áll. Ha valaki a korabeli európai térképre néz, akkor nem sok szóba jöhető állam maradt, amelyik nem Bourbon: Franciaország, Portugália, valamelyik itáliai állam és a Habsburgok.

[Itáliában Párma és a déli királyság is Bourbon volt, ezért nagyjából a Savoya-dinasztia jöhetett volna szóba komoly esélyesként.]

A Habsburgok ráadásul addigra már bizonyítottak, nem is egyszer! Akkor (1860-ban vagyunk) többször az derült ki, hogy ők a korszak legsikeresebb dinasztiája. Sőt, akkor mindenki tudta, a klasszikus, az igazi császári cím a Habsburgoké (volt). Ezek miatt a tűntek a Habsburgok a legígéretesebb lehetőségnek. Tudom, hogy Magyarországról nézve ez máskép látszik, éppen ezért érdemes kissé a mexikói szempontokra fókuszálni.

A Habsburg Birodalom egyik fontos személye I. Ferenc (1768-1835) volt, aki 1792-ben vált uralkodóvá, így magyar királlyá is, nem mellékesen igazi (és utolsó) császárrá is. Ő volt az, aki majdnem elindította a reformkort, csak éppen megjelent Napóleon (nem a III., hanem az "igazi"), majd bravúrok sorozatával megmentette a császári címét, a birodalmát, majd utat engedett a reformoknak.

A gyermekei közül kiemelkedett V. Ferdinánd (1793-1875), akit trónörökösnek neveltek és 1835-től (1848-ig) az utódjaként próbálta vezetni a megmentett birodalmat. V. Ferdinánd... egy érdekes személyiség volt. Mint az sokak elött ismert, hiába volt egy kiemelkedően okos ember, hiába nevelték uralkodónak, nem volt rá igazán alkalmas. És pont ez volt az, amiből összeállt a "jó reklám".

Miksa a Habsburgok uralkodásra nevelt személyeinek egyike volt, a soron következő generáció második embere

Hiszen a Habsburg Birodalom annak ellenére működött, hogy az uralkodója olyan volt, amilyen. Kialakult egy erős emberekből álló egyeztető fórum, amelyik megszervezte az államügyeket. Mi jól tudjuk, hogy Metternich (1773-1859) mennyire komoly szerepet játszott ebben, ahogyan a császár édesanyja, Zsófia hercegné (1805-1872) szerepével is tisztában vagyunk. Sőt, ismerjük a magyar ügyek különös menetét, melyben komoly szerep jutott a Habsburgok nádori ágának. Ráadásul nekünk arról is van fogalmunk, hogy a törvényhozási folyamat mennyire a megegyezésre volt hangolva. Úgy tűnt, hogy a Birodalom nagyon is jól tud működni.

V. Ferdinándnak nem született gyermeke, ezért I. Ferenc soron következő fia, Ferenc Károly (1802-1878) volt a kijelölt trónörökös. Amikor 1848-ban a Habsburgok birodalma ismét a teljes szétesés szélére került, akkor az udvarnak egy nagyon kényes döntést kellett hoznia. Ha lenne egy időgépünk, akkor izgalmas lenne visszamenni 1848 decemberének második napjára. Akkor főleg jogi okok miatt, de a Birodalom hatalmasainak azonnal le kellett cserélniük az uralkodót.

A döntés hamar megszületett, leváltották V. Ferdinándot. Mivel a kijelölt trónörökös, Ferenc Károly, nem volt egy karakteres személyiség, elérték azt, hogy ott helyben lemondjon a trónöröklési jogáról. Ezért a trónöröklési sorban a következő helyen álló személy került sorra. A soron következő személy pedig nem volt más, mint a trónörökös tudatosan császárnak nevelt (akkor 18 éves) fia. Ő volt Ferenc József (1830-1916).

A lépés szokatlan volt, mert általában elég ritka az, hogy egy alkalommal két uralkodót buktassanak csak azért, hogy egy alkalmasnak gondolt személy kerüljön a trónra. Mivel a csere sikeresnek bizonyult, ezért jól jött volna Mexikóba is egy Ferenc József. Hát, úgy alakult, hogy éppen akadt egy nélkülözhető.

Ez az ember Ferenc József testvére volt, a szintén uralkodónak nevelt Miksa főherceg (1832-1867). Igaz, hogy csak "tartalék" volt, de minden kívánatos jellemvonással és tudással fel volt vértezve arra az esetre, ha a bátyjával történne valami. Tekintettel arra, hogy bátyja fiatalon került a trónra, reális esélye nem volt Ausztriában az uralkodásra. Sőt, a bátyjának megszületett már a fia is, Rudolf főherceg (1858-1889), akinek az édesapja szerette volna biztosítani a nyugodt trónöröklést.

Úgy tűnt, hogy Miksa főherceget minden a mexikói trón felé hajtotta. A mexikói elit kifejezetten pályázott a kispadra ültetett Miksa főhercegre, már 1859-ben felajánlották neki a trónt. III. Napóleon szintén a legjobb megoldásnak tartotta. Miksa 1857-ben vette feleségül a belga király leányát, Saroltát (1840-1927), aki nagyon szeretett volna császárné lenni. 

A második császárság

Miksa esetében van pár tény, amit érdemes felidézni akkor, amikor a mexikói uralkodásáról gondolkodunk. Azon kívül, hogy uralkodónak nevelték, korábban már kapott esélyt bizonyítani. Újjászervezte az osztrák haditengerészetet, amelyben sikeres volt (bár hiba lenne csak az ő érdemének feltüntetni). Utána Lombardia és Velence alkirálya lett az 1850-es évek végén. E szerepében való ténykedésének csúfos kudarc lett a vége, mivel a térséget a Habsburgok elvesztették. Vitatható, hogy mennyiben az ő felelőssége, de az kiderült róla, hogy toleránsabb, békére törekvő nézetekkel bírt.

Miksa számíthatott arra, hogy valamilyen uralkodói szerepet ki fognak neki találni. A mexikóiaik után szóba került görög királyként is (1862), de a görögök számára nem volt annyira szimpatikus személy. Ezt követően került elé újra a lehetőség, hogy valódi uralkodó lehessen Mexikóban. Talán az utolsó esélyként értelmezte, amit nem kívánt elszalasztani.

III. Napóleon tudta azt, hogy Miksa van annyira megfontolt, hogy kellene adni neki egy végső ösztönzést. Összehozott ezért egy népszavazást, melynek az eredményét meghamisította. Miksa ezt nem vette észre, így tényleg elhitte, hogy Mexikó népe nagy örömmel várja őt. Belement abba is, hogy az uralkodását biztosító mexikói csapatokat eltartsa, valamint III. Napóleon felé folyamatosan fizesse a mexikói államadósságot (a megcsonkított Mexikó kb. háromszorosa volt a Habsburg Birodalomnak, így elvileg lehetett volna akár egy virágzó állam is).

Ferenc József és Miksa akkor megkötött egy szerződést, melynek értelmében Miksa lemondott az osztrák császári trónigényéről. Ezzel a trónöröklési sor legutolsó helyére került, melynek egyes (utólagos) értelmezésekben komoly szerepe van a mai napig is (lesz majd róla szó).

Miksa 1864-ben indult el Mexikóba. A hajóúton megtervezte a mexikói császári udvart, megírta az alkotmány tervezetét, még miniszteri posztot is kínált Juáreznek, aki a köztársaság vezetője volt (aki természetesen elutasította a kijelölt császár ajánlatát). Juárez és Miksa között egyébként nem volt komoly ideológiai különbség. Nagyjából igaz az a mexikói történelemmel foglalkozó könyveknek az a különös állítása, hogy egyikük sem törölte el a másik törvényeit, legalábbis azon esetekben, amikor nagyívű társadalmi reformokról volt szó.

A sajtó számára készített rajz az amerikai császárról
(a kép forrása: Vasárnapi újság, 1867. július 14-i szám 1. oldala)

Amikor Miksa és felesége megérkeztek Mexikóba, kíméletlenül szembesültek a nagyon rossz körülményekkel. Az ország 2/3 része a republikánusok kezében volt, ami felett semennyi befolyása nem lehetett abban a pillanatban az új udvarnak. A maradék 1/3 rész is csak látszólag volt Miksa uralma alatt, hiszen III. Napóleon ottani hadserege ellenőrizte. 

Az új császár saját katonai ereje főként osztrákokból, magyarokból, lengyelekből és kisebb számban más birodalmi népek katonáiból áll. Létszámban nagyon eltörpültek a franciákhoz képest. A magyarul teljesen jól beszélő császár a legjobban a magyarokban bízott. Belőlük szervezte meg a személyes testőrségét is, de több fontos pozícióba is magyarokat helyezett. A helyzet annyiban érdekes, hogy Magyarországtól ennyire távol (kb. 10 ezer km a távolság) talán soha nem teljesített szolgálatot komolyabb magyar katonai erő.

Miksa a körülmények ellenére lelkes volt, mivel annak a lehetőségét ismerte fel, hogy egy európaibbnál is európaibb birodalmat építsen, melyben az alkotmányosság, a népakarat és a szociális szolidaritás addig nem látott mértékben kiteljesedhessen. Számára Mexikó egy bizonyítási lehetőség volt, az életmű.

Bejárta az uralma alá került területeket, sokszor álruhában vegyülve el az emberek közé. Aki nem tudná, az álruhában a nép közé vegyülő király képzete nem más, mint egy antik görög toposz, amit sok európai uralkodó el szeretett volna terjeszteni magáról. Miksa azonban tényleg megtette (nem csupán terjesztette a legendáját, mint sokan mások), melynek eléggé komoly negatív hatása lett.

Távollétében ugyanis a nem éppen türelmes felesége vezette a kormányt, ahol előadta a nagyívű terveit iskolák és kórházak építésére. Amikor a miniszterek forráshiányra hivatkoztak, akkor a császárné dühöngéssel reagált, így Miksának hívek helyett ellenfeleket szerzett. A dühöngések eredményeként nagyon komoly fejlesztések indultak el, de csak virtuálisan. A valóságban semmi nem történt, de a császári pár abban a hitben élt, hogy komoly építkezések zajlanak.

Miksa hamar elkezdte a reformjait, melyből kiemelkedik a munkavédelem. Ezzel jogilag leáldozott a bányatársaságok nagy üzletének, hiszen meg kívánta gátolni az őslakos munkaerővel kapcsolatos visszaéléseket. Az őslakosok részére ugyan kifüggesztették a törvény szövegét, de nem tudták elolvasni, így nem ismerték meg az új császáruk jótéteményét. A bányatársaságok azonban el tudták olvasni, így Miksa egy szempillantás alatt az ellenfelükké vált.

A katolikus egyház földbirtokait felszámoló köztársasági rendelkezést sem törölte el. Egyetértett a köztársaságiakkal és Juárezzel abban, hogy nem maradhatnak meg az egyházi nagybirtokok. Sőt, nem állította vissza a katolikus vallást államvallásnak, mivel a szabad vallásgyakorlás híve volt. Ezzel Miksa elvesztette a háta mögül a római katolikus egyházat is.

A francia seregek sok katonai sikert arattak, így Miksa helyzete egyre stabilabbnak látszódott a támogatói elvesztése ellenére is. Élénk udvari életet hozott létre, megteremtette Bécs amerikai változatát. Sőt, olyan fényűző estélyeket szervezett a palotájában, amely a bécsit is felülmúlta. Az egykori császári székhelyen a mai napig is mutogatják a fényűzésről tanúskodó tárgyakat, melyek Miksa császárságának az egyetlen kézzel fogható eredményei lettek, melyekből a köznéphez semmi sem jutott el.

Miksa császár balszerencséjére az USA-ban pont akkor zárult le a polgárháború, amikor a császári haderő jelentős fölénybe került. Mivel az USA európai hódítónak minősítette Miksát, a köztársaságiak katonai segítséget kaptak az északi szomszédtól. A hirtelen megforduló katonai helyezet miatt Miksa aláírta a népszerűségének véget vető parancsot. Ez a parancs feljogosította a francia katonákat arra, hogy a köztársaságiakat segítő embereket tárgyalás és mindenféle vizsgálódás nélkül, azonnal kivégezhessék. Sokezer embert végeztek ki csak azért, mert a francia katonák valamelyike úgy látta jónak. E miatt Miksa teljesen elvesztette a mexikóiaik támogatását, a leggyűlöltebb személyek egyikévé vált.

III. Napóleon megértette, hogy nem maradhat jelen Mexikóban. Miksának üzent, hogy mondjon le és azonnal vissza is szállítják Európába, mivel kivonul Mexikóból. Ferenc József hajlott volna csapatokat küldeni Miksa megsegítésére, de az USA figyelmeztette, hogy esélytelen próbálkozás lenne.

Miksa mégis a maradás mellett döntött. A felesége (Sarolta) Európába utazott, hogy támogatásért kilincseljen, de sorra elutasították. A pápai udvarban tanúsított kétségbeesett, de határozott tiltakozása miatt őrültnek kezdték tekinteni. Onnan kezdve nagyjából egész élete alatt rajta is maradt ez a bélyeg.

Miksa 1865 és 1867 között folyamatosan visszavonulásra kényszerült. A mellette lévő hadseregből csak a mexikóiakat tartotta meg, hogy ne idegen hódítóként kezeljék. 1867 áprilisában az utolsó székhelyén kitörésre készült, hogy hősi csatában essen el, de meghiúsították a terveit és elfogták. 

Miksa ellen egy színházteremben szerveztek tárgyalást, melyre nem ment el. Halálra is ítélték, hiszen sokezer mexikói ember halt meg a parancsa miatt. Hiába alakult ki nemzetközi összefogás a megmentéséért, nem kegyelmeztek meg neki, gyorsan meg is szervezték a kivégzését.

Manet (1832-1883) a kivégzéséről készített képére ráfestette III. Napóleont, aki az osztag háta mögött látható
(a kép forrása: a mexikói császári ház honlapja)

Ami Miksa további sorsát illeti, hát... Nagyon részletesen ismert a mostanság egyre többet kétségbe vont kivégzésének sok-sok részlete. A halála idején ugyanis minimum két magyar ember ténykedett körülötte. Az egyik a bizalmasa, Tüdős József volt, a másik Szenger Ede. Szenger Ede egy orvos volt, aki már a kivégzés előtt a helyszínre érkezett. Megelőző napon is már találkozott Miksával. Jelen volt a kivégzésén, ő takarta le a földre zuhant testet, majd lényegében szervezte a balzsamozást is. Tőle tudjuk, hogy a test elég furcsa utat járt be, amely bőven ad okot a kételkedésre.

Justo Armas = Miksa?

Eleinte "csak" annyi szólt Miksa halála ellen, hogy az édesanyja nem ismerte fel. Hamarosan az elmegyógyintézetbe zárt felesége is azt állította, hogy ő nem özvegy, hiszen a férje életben van, mely állítása mellett a haláláig kitartott. Aztán 1936-ban elhunyt egy bizonyos Justo Armas nevű ember, aki nagyon hasonlított Miksára és már életében is legenda született az esetleges Habsburg származásáról.

Arról, hogy Miksa túlélte a kivégzését, már elég korán keletkeztek történetek. Sokkal később, egy bizonyos Rolando Deneke, komoly erőfeszítést tett azért. hogy Justo Armast Miksaként azonosítsa. Deneke egyébként építész volt, aki hobbiból kezdte el kutatni a témát, de eléggé komolyan elmerült benne.

Deneke egyébként nagyon logikusan és rendszerezetten tárta elő az érveit, mely a legtöbb olvasóban talán elaltat minden kételyt. Tény, hogy Miksa holtteste nagyon furcsa dolgokon ment keresztül, mintha direkt cél lett volna a test felismerhetetlenségig való roncsolása. A Salvadorban feltűnt ember Miksa halála után jelent meg (1871-ben), a Monarchia nyelveit nagyon jól beszélte, illetve rengeteg olyan tárgy volt a birtokában, amelyek Miksa mexikói udvarából származtak. Az is érdekes, hogy Justo Armas előéletéről nem lehetett semmit sem tudni, viszont valamiféle osztrák származás kiderült róla.

A történetnek azonban van pár nagyon gyenge pontja, ami erősen gyanút ébreszt az emberben. Az egyik ilyen eleme az egésznek egy különös látogatás. E szerint 1915-ben egy osztrák küldöttség kereste fel Justo Armast, hogy térjen vissza Bécsbe, mivel Ferenc József beteg lett, így új uralkodóra lett volna szükség. Miksa azonban már rég lemondott a trónról, ráadásul a trónöröklés eléggé jól volt szabályozva, így maga a felkérés teljesen ésszerűtlennek tűnik. Ennek a mozzanatnak ráadásul az a bizonyítéka, hogy a szerző beszélt olyannal, aki fültanúja volt Miksa és az osztrák küldöttség vitájának. A küldöttség tagjainak az azonosítása, az utazás tényének a bizonyítása viszont elmaradt.

[Deneke fültanúja egyébként nem biztos, hogy mindent jól értelmezett. Talán a küldöttség nem a trónöröklés miatt kereste fel őt, hanem "csak" azért, hogy még élve láthassa Ferenc Józsefet. Igaz, Deneke eredeti leírásában a trónöröklés konkrétan szerepelt.]

Másik probléma Justo Armas életkora. Miksáról ismert volt, hogy nem volt egy egészséges ember, tehát a 100+ éves életkor egész valószínűtlen az esetében. Justo Armas halotti anyakönyvi bejegyzése ismert, e tekintetben pedig további kételyek ébrednek:

"Varón de ciento catorce anos de edad" - vagyis az amúgy Ausztriából ("originario de Austria") származó férfi, akinek a neve Justo Armas, 114 éves hunyt el!
(a kép forrása: Gabriel A. Ramírez Clará blogja)

A történet tartalmaz egy olyan állítást, mely szerint Justo Armas holttestén Habsburg Ottó engedélyével végeztek el egy DNS-vizsgálatot. Miért is kellene Habsburg Ottó engedélye? Justo Armas sírhelye nem a Habsburgok tulajdonában áll(t)!

Justo Armas sírhelye nem a Habsburgoké, így értelmetlen lett volna Habsburg Ottó engedélyét kérni hozzá
(a kép forrása: Ludovica blogja)

A fenti képen is látható a sírhely, mely az Arbizu család tulajdona. A sírhely megtekinthető Salvador fővárosában, a Los Ilustres nevű temetőben (még vezetett túrát is szerveznek, melynek egyik állomása ez a sírhely). Abszolút értelmetlen lett volna Habsburg Ottó engedélye ennek a sírnak a megnyitásához!

A közelmúltban a mexikói Habsburgok kiadtak egy közleményt, amely úgy tűnik, hogy segített tisztázni Habsburg Ottó szerepét. A közleményük szerint Habsburg Ottó 1994-ben azt engedélyezte, hogy Miksa koporsóját nyissák meg. A megnyitáson jelen volt Rudolf főherceg (a mexikói Habsburgok akkori feje), valamint egy közjegyző, a kapucinusok vezetője, illetve az Osztrák Orvostudományi Egyetem szakértői. Az akkor elvégzett DNS-vizsgálat megerősítette, hogy a koporsóban Miksa maradványai találhatók.

Ugyanez a közlemény tárja fel azt is, hogy a Habsburgok nyitottak további DNS-vizsgálatokra is. Bárki, aki azt állítja, hogy Miksa leszármazottja, illetve tud olyan testet, melynek köze lehet Miksához, szabadon elvégeztetheti a DNS-tesztet. Ehhez egy aránylag nagyobb összegű adományra van szükség, melynek a felét a kapucinusok, a másik felét az egyetem kapja. 1994 és 2014 között 40 ember vállalkozott erre, de egy teszt sem azonosított senkit új Habsburgként.

Roland Deneke DNS-vizsgálatairól (melyet Justo Armas és állítólag más Habsburgok között végeztetett el), elég keveset lehet tudni. Ő 1997-ben vetetett DNS-mintát Justo Armas testéből, majd megszervezte, hogy mintát kapjon egy Habsburgtól is (nekem nem sikerült megtalálni kitől, de ez az én ügyetlenségem is lehet). A vizsgálat azonban elbukott azon, hogy Justo Armas mintája nagyon rossz minőségű volt. Ennek ellenére sok cikk állítja azt, hogy a DNS-vizsgálat eredménnyel járt.

Roland Deneke elméletében fontos állítás volt a szabadkőművesség, mely egyfajta magyarázatként szolgált a történtekre. Nekem személy szerint ezzel is gondom akadt. Elég jól ismerem a korabeli amerikai szabadkőművesek kiadványait, abban pedig nem találtam meg mindazt, amire a szöveg hivatkozott. Ez azonban lényegtelen, mert csak értelmezési segítség, nem bizonyíték (mellesleg Miksa nem volt szabadkőműves).

Nagyon hasonló kételyeket fogalmazott meg Berta Hernández is, aki alaposan ismeri Deneke elképzeléseit, így sokkal részletesebb ellenérveket vetett fel. Ő sem tudja megmondani azt, hogy ki volt Justo Armas, de szerinte is éppen Miksa császár az, aki nem lehet vele azonos személy.

Komolyabb bizonyítékot képviselnek még a fényképek alapján végzett koponyatani vizsgálatok, az írásszakértői vizsgálatok, valamint a visszaemlékezésekből leszűrhető szikár tények. Ezek együttese viszont akkor is izgalmas, ha el tudunk szakadni attól, hogy Miksa esetleg Salvadorban élt volna tovább.

[A koponyatani vizsgálat úgynevezett arcfelezéssel történt. A vizsgálatot végző keresett olyan fényképeket a két személyről, melyek ugyanolyan szögből készültek és ugyanolyan méretűek. A két arcot a középvonalnál megfelezték, összeillesztették, így jött ki a 95 százalékos egyezés. Engem nem teljesen győzött meg...]

Amennyiben igaz, hogy Justo Armas egy Habsburg volt, akkor csak abban lehetünk biztosak, hogy kivel nem azonosítható. Rudolf koronaherceg és János Szalvátor főherceg kizárhatóak, mert az ő életútjuk 1871-ben még dokumentáltan a Monarchiához volt köthető (Rudolf 1881-ben házasodott, János Szalvátor 1886-ban utasította vissza a bolgár koronát; a kettejük "eltűnése" 1889-ben, illetve 1890-ben történt, miközben Justo Armas már legalább 1871 óta Salvadorban tevékenykedett). Sőt, Miksa is kizárható, mivel nem 1822-es születésű.

Különösen érdekesek Gabriel A. Ramírez Clará saját kutatásai. Ő ugyanis a befogadó családra koncentrált. A helyi lapokból bebizonyította, hogy a család akkori feje (Gregorio Arbizú), aki mellesleg az ország alelnöke is volt (1865 és 1869 között), 1869-ben találkozott a Justo Armas néven ismert emberrel. Azért is kínált fel a salvadori politikus állást és lehetőséget az ismeretlen úrnak, mert lenyűgözte a nyelvismerete. Ott szerepel egy apró (amúgy nem bizonyított) információ, mely szerint Justo Armas anyanyelve a magyar volt.

Innen kezdve egyszerűen csak kellett keresni egy olyan személyt, aki Miksa közelében szolgált, magyar volt az anyanyelve és 1822-ben született. Meglepő vagy sem, de elég könnyen eljutott egy nem is annyira ismeretlen magyarig, akinek a neve Tüdős József. Tüdős József Miksa bizalmasa volt, ráadásul a kutató szerint 1822-ben született Tiszaigaron, Tüdős Mihály és Kolozsvári Erzsébet gyermekeként (a református anyakönyvekben valóban szerepel egy ilyen személy).

A fényképek alapján neki is van egy igen erős érve a szájon túl: az orr. Ő azt állítja, hogy az emberi orr alapvetően ugyanolyan formájú marad, nem módosul abban az esetben, ha nem történik valamilyen baleset. Szerinte Justo Armas orra és Miksa orra nagyon nem azonos (ez igaz). Ugyanakkor Tüdős József és Justo Armas orrformája kísértetiesen megegyezik egymással.

A száj és az orr alapján Tüdős Józsefet azonosította valaki Justo Armasként
(a képek forrása: Gabriel A. Ramírez Clará blogja), a képek egymás mellé lettek szerkesztve)

A személyéről elterjedt pletykákra Justo Armas feltehetően rájátszott, így az osztrák küldöttség e miatt érkezett hozzá 1915-ben, nem pedig a trónutódlás miatt. Szerinte a küldöttség nagyon gyorsan el tudta dönteni, hogy Justo Armas nem volt azonos Miksával. Miksa ugyanis rendelkezett egy olyan genetikai rendellenességgel, ami miatt a száját nem tudta teljesen bezárni. Justo Armas esetében ez a genetikai rendellenesség nem volt jelen, így a kérdés ott helyben el is dőlt a küldöttség számára.

Ez az úriember egész szépen össze is rakta a történetet. Talált ugyanis olyan mexikói embert, akinek a neve Justo Armas (is) volt. Véleménye szerint a feltételezett Tüdős József felvette a személyazonosságát. A véleménye szerint Justo Armas 1872-ben kapta meg a salvadori állampolgárságot, ahol már a valódi születési dátumát használhatta (a befogadója, az egykori salvadori alelnök, 1872-ben elhunyt).

Tüdős József esete jól rámutat arra, hogy mennyire könnyű tévedni amikor arcképeket használ valaki bizonyítéknak
(a kép forrása: Szigetszentmiklós Helytörténeti Gyűjtemény bejegyzése)

Ennek a megoldásnak az erőssége, hogy nagyon sok mindenre választ ad, a képek pedig jobban illenek Tüdős Józsefre, mintsem Miksára. Az elmélet gyengéje az, hogy az a bizonyos Tüdős József nem lehetett az, aki Miksa bizalmasa volt! A mexikói küldetésre jelentkező katonákat ugyanis ismerjük. Az utólag 975. sorszámot kapó Tüdős József 1841-ben született Komáromban. Sőt, ismert a későbbi élete is, például tudjuk melyik házban élt. Szigetszentmiklós a mai napig őrzi az emlékét, ugyanis ott lakott az 1911-ben bekövetkezett haláláig.

Mexikó császári dinasztiája Miksa után 

Miksa (tudva, hogy saját gyereke nem lehet) örökbe fogadta az első mexikói császár gyermekeit. Ezt jogszabályba is iktatta. Így az első mexikói császár gyermekei hivatalosan is mexikói trónörökösök lettek. Bár Miksa fő alkotása, a Mexikói Birodalom, óriási nagyot bukott, e döntésének köszönhetően a császári dinasztia életben maradt.

Az első mexikói császár gyermekeit a második fogadta örökbe

Az első császár két gyermeke még Miksa feltételezett halála előtt elhunyt. A legidősebb fiú Ágoston herceg, ő 1866-ig élt, gyermekei nem születtek. Egy másik fiú, Salvador herceg (1820-1856), aki bár jóval korábban elhunyt a bátyjánál is, de voltak utódjai. Az ő egyik fia neve szintén Salvador herceg (1849-1895) volt. 

Salvadort gondosan igyekeztek nevelni, mivel a mexikói trón örökösét látták benne. 1867-ig Párizsban élt, majd Miksa kivégzése után Sarolta (az özvegy császárné) úgy rendelkezett, hogy költözzön át Bécsbe. Ferenc József, mint a mexikói trónörökösnek, egy rendszeresen folyósított járadékot állapított meg.

A mexikói trónörökös és a magyar bárónő kapcsolata a magyar sajtó figyelmét is felkeltette
(a kép forrása: Nefelejts c. folyóirat 1871. április 2-i számának 166. oldala)

Salvador herceg 1871-ben ismerte meg a magyar Mikosdpusztán Mikos Gizella bárónőt, akit feleségül is vett. Egészen 1881-ig éltek Mikosdpusztán, majd amikor a kastély eladásra került, akkor Velencébe költöztek át. Az egykori kastélyuk a mai napig is áll. Keszthely és Szombathely között van, nagyjából félúton. A település ma a Mikosszéplak nevét viseli. 

Mikos Gizella és Iturbide Salvador esküvője a hírekben is megjelent
(a kép forrása: Politikai Ujdonságok c. folyóirat, 1871. július 5-i számának 336. oldala)

Salvador herceg egyébként hitt benne, hogy van némi esélye visszakerülni "nagyapjai" trónjára. Élénk diplomáciai harcokat vívott. bár arról nincs feljegyzés, hogy az esélyét mennyire vette komolyan. Tudomásom szerint semmilyen komoly ígérete nem volt egyik országtól sem.

Mikos Gizella gyászjelentése
(a kép forrása: a császári családról készített honlap)

A párnak még Magyarországon született meg az első gyermeke, Maria Josepha (1872-1949). 1895-től kezdve őt tekintették a mexikói császári trón örökösének, noha ő maga soha nem foglalkozott politikai kérdésekkel. 1908-ban házasodott meg Besztercén, egy morva nemesi család sarjával. 

Maria Josepha (1872-1949), a mexikói császári trón magyar örököse
(a kép forrása: mexikói dinasztia egykori honlapja)

Őt (és második férjét) a közben pártállammá váló Románia népellenségnek titulálta, ennek következtében internálták Dévára, ahol 1949-ben elhunyt. Annak ellenére, hogy őt nem érdekelte a politika, végrendelkezett a mexikói trón sorsáról. Két lánya született, Mária Anna (1909-1962) és Mária Gizella (1912-1981). Mivel ő maga nő volt, úgy érezte, hogy egy ilyen dinasztia terhei nem nyughatnak egy nő vállán. Mivel az idősebb leányának nem születtek gyermekei, ezért második leányának a fiát jelölte ki örökösének.

Mária Gizella férje egy bizonyos Gustav von Götzen volt (egy grófi család leszármazottja volt). A család a magyar belügyminisztérium engedélyével a Götzen-Iturbide nevet használta. A háború végégig Besztercén éltek. Két gyermekük született ott, 1944-ben Maximilian és 1945-ben Emanuela. 

Maximilian a hivatalos császári dinasztia feje, akinek egyébként nincs trónigénye; egy másik képet szoktak róla közölni, de azon nem ő látható
(a kép forrása: A család facebook-oldala)

A magát magyarnak valló család Dél-Amerikába költözött a második világháború után, majd onnan Ausztráliába emigráltak. Az 1944-ben született Maximilian csak 1990-ben házasodott meg, két gyermeke született. 1992-ben, Perth városában jött világra Ferdinánd, valamint 1997-ben (Londonban) Izabella.

Maximiliant 1949 óta a mexikói császári ház vezetőjének tekintik, de trónköveteléssel nem állt elő. Ő maga a hagyományőrzésben látja a dinasztia feladatát. A véleménye szerint a dinasztia Mexikó függetlenségének a szimbóluma, de elkerüli a monarchista csoportokat.

A tartózkodása ellenére a mexikói monarchista mozgalom őbenne látja a mexikói császárt. Egyetlen alkalom volt csupán amikor ezt a címet (passzívan) elfogadta, amikor XVI. Benedek pápa (2011-ben) Mexikó császáraként köszöntötte. Feltehetően azonban akkor a pápa iránti tiszteletről volt szó, nem pedig politikai állásfoglalásról.

Másik Habsburgot a trónra?

Általában akkor, amikor egy dinasztia vezetése semmilyen módon nem "birtokolja" az uralkodó címeit, hanem kifejezetten távolságot tart attól, megjelenik egy másik jelölt. A monarchista csoportok többsége tisztában van azzal, hogy nem lehet egy monarchista cél úgy sikeres, hogy nincs hozzá egy élő, létező személy (egy arc) is társítva. Vannak kísérletek ilyen megoldásokra (például a lengyelek, valamint bizonyos magyar csoportok is), de a mexikóiak nem így gondolkodtak.

A mexikói  monarchisták a hivatalos trónöröklési sorban érintett személyek passzivitása miatt, egyszerűen kerestek maguknak egy új Habsburgot. Ehhez nem is kellett messzire menniük. Az utolsó császár negyedik gyermekét választották ki.

Habsburg Félix (1916-2011), a Habsburgok mexikói ágának a megalapítója
(a kép forrása: Mexikói Monarchista Szövetség oldala)

Ő, aki számunkra Félix főhercegként (1916-2011) ismert, aki soha, semmilyen kényszer hatására nem volt hajlandó lemondani az osztrák trónnal kapcsolatos jogairól. Felix de Bar néven volt ismert bankár, aki ráadásul Mexikóban telepedett le. A gyermekei közül többnek van magyar kötődése, de erről már volt szó ezen a blogon.

Félix főherceg nekrológjában egyébként nem szerepelt utalás a mexikói trónra. Osztrák főhercegnek, magyar királyi hercegnek és Bar hercegének lett megnevezve, ahogyan az egész életében is történt. Mivel egy belga hercegnőt vett feleségül, a belga államhoz kötődő fontos cégek képviselője lett. E miatt fontos személy lett a mexikói gazdasági életben, nagyon jó kapcsolatokat építve ki sokakkal. Ezt a jó kapcsolatrendszert a gyermekei is megörökölték.

 A legidősebb fiát Carlos de Habsburgo (1954) néven ismerik Mexikóban (másik neve Carlos Felipe de Austria). Ő már Mexikóvárosban született, így "igazi" mexikóinak tekintik. Természetesen ő magát is igazi mexikóinak tartja. Carlos de Habsburgo nem nyilvánít véleményt a mexikói monarchia jövőjéről, de sok előadást tart a családjáról és a második császárság ügyeiről. Az előadásaiból Miksa császár időszakának egy másik értelmezését vallja. Elutasítja azt, hogy Miksa betolakodó és idegen lett volna.

Carlos főherceg és második felesége, a háttérben az egykori császári palota; Carlos főherceg előszeretettel használja ezt a képet
(a kép forrása: a Clase interjújának internetes változata)

Ő maga a Habsburgo & Asociado nevű cég vezetője. A tevékenységi köre nagyjából az, hogy a gazdag embereket még gazdagabbá teszik. Az éppen nélkülözhető pénzeszközeiket fektetik be olyan projektekbe, melyek garantáltan megtérülnek.

Carlos a családjával együtt az "osztrák főherceg" és a "magyar királyi herceg" címeket használja, valamint a Habsburgok mexikói ágának a fejeként utal magára. Nagyon sok összekacsintása van a monarchista célokat megfogalmazókkal. Például előszeretettel használ magával kapcsolatban olyan fényképeket, melyen mexikói császári szimbólumok társaságában látható. Ugyanakkor soha nem utal arra, hogy bármilyen trónigénye lenne Mexikóban.

A monarchia esélyei

A mexikói történet nem ok nélkül szerepel az esélytelen monarchiákat bemutató sorozatban. Általában véve igaz, hogy bár mindkét császárság nagyon is függetlenségpárti volt, a mexikóiak szemléletében mindkettő az elnyomás jelképévé vált. Az első császárság a spanyol, a második a francia hódítás kereteiben értelmeződik, noha Carlos főherceg mindent próbál megmozgatni, hogy erre máskép gondoljanak az emberek.

A mexikói politikai életben nincs olyan jelentős párt, mely a monarchiát támogatná. Bár mindegyik politikai oldalon lehet találni monarchiával szimpatizáló politikusokat, nincs egyiknek sem vállaltan monarchista politikai célja. Ennek a fő oka az, hogy a mexikói politikában negatív jelenségnek számít egy olyan szereplő, aki egy cikluson túl marad a hivatalában. Éppen ezért a monarchiának elég rosszak az esélyei az elfogadásra.

A legjelentősebb monarchista politikai erő Mexikó Nacionalista Frontja, mely erősen a szélsőjobbra helyezte el magát. Ha a propagandaszöveget nagyon lecsupasztíjuk, akkor található olyan párt, amelyik hozzájuk nagyon hasonló elveket vall. Innen lehet megbecsülni, hogy olyan 2-3 százalékos valós támogatottságuk lehet. Fontos kiemelni, hogy ezek a pártok elszigetelten léteznek, a nagyobb pártok monarchista személyei nem vállalnak velük közösséget.

Nagyjából az egész mexikói monarchista tábor alig 50 ezer főt tesz ki, de egymással is vitázó, sok-sok csoportra kell gondolni. A mexikói politikában a monarchista szemlélet ugyanis nem integráló programpont, mivel más problémákat tartanak fontosnak. Ez egyébként érthető is, hiszen a drog, a közbiztonság hiánya, a nyomor és a korrupció olyan méretű káoszt teremtett, amelyben az államforma kérdése egyszerűen súlytalan.

A 2018-as elnökválasztás számai jól érzékeltetik, hogy mekkora a monarchisták országon belüli súlya. A választásokon 90 millió ember szavazhatott, ténylegesen 56,6 millió szavazó volt aktív. A győztes 30 millió szavazatot szerzett, a második helyezett 12,6 milliót.

Ehhez képest Carlos főherceg facebook-oldalát 17 ezer ember követi. A különböző monarchista csoportok oldalai általában 3000 és 7000 közötti követővel rendelkeznek, de ebben a nem mexikóiak is benne vannak. Akad néhány spanyol nyelvű felület ahol jóval nagyobb számok jellemzőek, de nekem eléggé gyanúsak (lehet egy oldalnak 80 ezer követője, de ha a bejegyzések többségén legfeljebb 40-50 reakció van, akkor a 80 ezerrel szerintem valami nem stimmel).

Habsburg Ferdinánd ruházatán látszik, hogy a fő támogatója a Telmex, mely Carlos Simnek, a leggazdagabb mexikói embernek az egyik cége
(a kép forrása: Habsburg Ferdinánd twitter-oldala, 2021. május 27-i bejegyzés)  

Ugyanakkor a monarchista tábor egy bizonyos része elég jelentős befolyáshoz jutott. Utalhatnék Carlos főhercegre, aki sok tehetős ember vagyonkezelésében segédkezik. Vagy Carlos Slim (1940) is említhető lenne, aki a világ leggazdagabb embereinek az egyike. Igaz, hogy ezen emberek egyike sem fejt ki közvetlenül monarchista tevékenységet, legfeljebb a közgondolkodásban igyekeznek egy másféle szemléletet meghonosítani.

Azt hiszem jól érzékelhető, hogy Mexikóban a monarchia nem a politika témája, hanem a történelmi elmélkedések, értelmezési viták és ilyen-olyan összeesküvésekről alkotott elméletek tárgya. Engem annyira nagyon nem is ezek kötöttek le benne, hanem a különböző okokból előkerülő magyar szálak nyomon követése. Amit itt igyekeztem megmutatni, az csak egy felszínes áttekintés volt azokról a területekről, ahol újabb és újabb kérdések születnek. Amennyiben valakinek vannak válaszai is, szívesen olvasom.

Források

Berta Hernández írása

Clase interjúja Károly főherceggel, Félix főherceg legidősebb fiával

Deneke elméletének ismertetése

Gabriel A. Ramírez Clará blogja

Gergely András: A forradalom és az önvédelmi háború (1848-1849). In: Gergely András (szerk.): Magyarország története a XIX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

Götzen-Iturbide család oldala

H. Szabó Sára - Horváth Gyula: Habsburg Miksa és a Mexikói Császárság. In: Világtörténet, 2003 ősz-tél. 50-65. oldalakon

Habsburg Ferdinánd twitterje

Historia de México

Index.hu írása Habsburg Félix haláláról

Jancsó Katalin: Magyarok Habsburg Miksa, Mexikó császárának szolgálatában. In: Tiszatáj, 2011. január, 72-79. oldalakon 

Kerekesházy József: Eltűnő magyar árnyak nyomában. Mikos Gizella a "Mexikói császárné". In: Kecskeméti Közlöny, 1943. július 14-i száma, 6. oldal

Ludovica blogja

Mexikó császári dinasztiájáról készített honlap

Mexikói dinasztia honlapja (időközben megszűnt)

Mexikói Habsburgok facebook-oldala

Mexikói Monarchista "blog"

Mexikói Monarchista Szövetség oldala

Mexikó Nacionalista Frontja

Mexikói Választási Intézet

Mikosdpusztai kastélyról

Miksa, a mexikói császár. In: Vasárnapi újság, 1867. július 14. 1. és 2. oldalakon

Nefelejts c. folyóirat 1871. április 2-i számának a 166. oldala

Pajkossy Gábor: A reformkor (1830-1848).  In: Gergely András (szerk.): Magyarország története a XIX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

Politikai Ujdonságok c. folyóirat, 1871. július 5-i számának 336. oldala

Szenger Ede: Miksa császár halála. Magyarország és a nagyvilág, 1876. június 18-i szám, 383-389. oldalakon

Szigetszentmiklós Helytörténeti Gyűjtemény megemlékezése

Tardy Lajos: Az 1864-67. évi mexikói "önkéntes hadtest" magyarországi résztvevői. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1990/2 sz. 145.-171. oldalakon

Venkovits Balázs: "A császárságnak buknia kellett". In: Aetas, 2014/2. 28-45. oldalakon