Ki lesz az orosz "cár"?

Az orosz cári cím körüli vita sokszor azon megy, hogy egyáltalán létezik-e vagy sem. Miért is érdekes ez a vita?

Azt muszáj leírjam előre, hogy ennek a bejegyzésnek az aktualitása 2021 őszéből ered. Semmilyen módon sem kapcsolódik ahhoz, ami jelenleg Ukrajnában történik. A téma egyszerűen csak az, ami a címben is jelezve van: az orosz cári cím sorsa.

A probléma elég izgalmas kérdés körül forog, amely már más országokhoz kapcsolódó uralkodói címeknél is válságot okozott. Nevezetesen az, hogy amikor egy állam nem monarchiaként működik, akkor mi történik az uralkodói címmel? Ehhez kapcsolódik a cím öröklési szabályainak az esetleges módosítása, meg minden más is, ami csak vitát gerjeszthet. Lehet azt mondani, hogy ezek érdektelen viták, de most egy másik nézőpontról lesz szó.

mariageorgenow.JPG

Mária nagyhercegnő és örököse, György
(a kép forrása: Mária nagyhercegnő honlapja)

A Romanovokkal már foglalkoztam egy régebbi bejegyzésben. Ott említésre került, hogy a család két "cárt" is előállított, akik közül az egyik 2021. november 28-án elhunyt. A másik személy örököse nagyjából ugyanekkor megházasodott. A polgári esküvő 2021. szeptember 24-én volt Moszkvában, az egyházi pedig október 1-én Szentpéterváron. Ebben nem önmagában az volt a hír, hogy ismét "cári" esküvő volt Oroszországban, hanem a különböző dinasztiák tevőleges állásfoglalása. Az ilyen híreket követők tudják is, hogy a nagy többség ki mellé állt.

Hogyan lett kétfejű a dinasztia?

Ha valaki nem emlékezne rá, akkor  röviden felidézném azt, hogy II. Miklós cár kivégzése után egy jó ideig nem választottak új cárt. Főleg azért nem, mert az uralkodó és a családja kivégzésének a hírét nem fogadták el hiteles információként. Amikor kiderült, hogy valóban megtörtént a kivégzés, akkor viszont két helyen is választottak utódot.

Az egyik Kirill nagyherceg (1876-1938) volt, aki már nem volt orosz területen, ahogyan az orosz arisztokrácia nagyobb része sem. Az ő hivatalba lépése 1924 augusztusában történt meg (augusztus 31. tekinthető a fura uralkodása kezdetének, de már augusztus 8-án a cári trón őrének nyilvánította magát). Az orosz cári rendszer szabályai alapján egyébként ő lett volna a cár.

A másik kiválasztott Nyikoláj Nyikolájevics nagyherceg (1856-1929) volt, akit 1922. augusztus 8-án, az orosz területen harcoló fehérek parlamentje kiáltott ki cárnak. A nagyherceg akkor már szintén külföldön tartózkodott, de az orosz emigrációban fontos szerepet töltött be. Az őt megválasztók döntése szintén belefért a cári rendszer szabályai közé, de azt el kell ismerni, hogy Kirill nagyherceg megelőzte őt az öröklési sorban. A mellette szóló érv leginkább az volt, hogy ő számított (egyesek szerint) a legrátermettebb férfinak.

Az alábbi ábrán láthatóak a kissé bonyolult rokonsági viszonyok:

romanov2_teljes.jpg

Kirill nagyherceg (zöld kerettel jelölve) és Nyikolaj nagyherceg (piros kerettel jelölve) utódlási viszonyait nehéz átlátni, talán az ábra segíthet

Meg kell jegyezni, hogy akik a trónöröklési sorrend alapján jogosultak lettek volna Kirill nagyherceg és Nyikoláj nagyherceg között a cári trón öröklésére, mind azt nyilatkozták (amikor megkeresték őket a cári cím ügyében), hogy Kirill nagyherceget támogatják, hiszen ő volt a cím jogos örököse, aki vállalta is a feladatot. A fenti ábrán ez az öröklési sor zöld színnel lett jelölve.

Nyikoláj nagyherceg azonban nem tett ilyen nyilatkozatot, mert azt gondolta, hogy a megválasztása jogszerű volt, mivel az orosz földet a végsőkig védelmezők parlamentje döntött így (ami nem teljes egészében állja meg a helyét, de van benne igazság). A döntésükben megjelent a nagyherceg pánszláv támogatottságának a tudata, valamint az a tény is, hogy volt mögötte fegyveres erő, amelyikben reménykedtek (utólag gondolhatunk bármit, de akkor sokan hittek az esélyeiben). 

A Romanovok két részre szakadtak. A nagyobb részük támogatta Kirill nagyherceget, míg egy másik részük Nyikolájt és az utódjait. Ebben a helyzetben Kirill fia, vagyis Vlagyimir hozott változást, amikor bejelentette, hogy fiúgyermek hiányában a leánya, Mária lesz a dinasztia első embere.

Azért volt ez probléma, mert a cári rendszer nem fogadta el a nőági öröklést, így a fenti ábrán pirossal jelzett személyekre szállt volna az 1992-ben "megüresedett" cári cím. Másképpen fogalmazva, a legitimitási vita véget is érhetett volna, mert a cári jog szerint bezárult a kör, hiszen a cári cím az 1922-ben született Nyikoláj hercegre szállt.

romanov2_vladimir1.jpg

Vlagyimir nagyherceg volt az utolsó, akinek a legitimitását csak kevesen vitatták; a képen azon a bizonyos sajtótájékoztatón beszél
(a kép forrása Peter Kolptyn szerkesztette emlékező kiadvány)

A napokban volt Vlagyimir nagyherceg 1992-es halálának a 30. évfordulója, ami (szerintem) megváltoztatta a nagyherceg döntéséről alkotott véleményeket. A nagyherceg ugyanis Floridába érkezett, hogy egy fontos beszédet tartson. A Miami Herald és a Miami Today újságíróinak a kérdéseire válaszolt egy sajtótájékoztatón, éppen azt fejtve ki, hogy reményei szerint Oroszországban helyre fog állni a monarchia. Az interjú ezen részén azonban összeesett, újra kellett éleszteni, majd kórházba vitték.

A kórházban nem tudták megmenteni az életét, így 1992. április 21-én elhunyt, a sajtó teljes figyelme mellett. A korabeli lapok tele voltak az eszméletét vesztő nagyherceg fényképeivel (a magyarországiak is), szerintem ezeket a mai sajtó már nem közölné le. Mindenesetre a tragikus haláleset körülményei komoly részvétet is szimpátiát ébresztettek az örökösének kinevezett Mária, valamint Mária akkor még gyermekkorú fia felé.

romanov2_1992.jpg

Vlagyimir nagyherceg legitimitása nem volt kérdéses a halálakor sem
(a kép forrása: Magyar Nemzet, 1992. április 23. 16. oldal)

Ezt a haláleset egy szentpétervári temetés követte, melyre hosszú évtizedek óta nem volt példa Oroszországban. A temetésnek annyi előzménye volt, hogy a szentpétervári polgármester már korábban látogatásra hívta (és fogadta is) Vlagyimir nagyherceget. Az oroszországbeli látogatásán Vlagyimir óvatosan, de nagyon egyértelműen monarchista helyreállítást szorgalmazott. Utólag nem mellékes az sem, hogy a nagyherceg vendéglátója (és támogatója) Anatolij Szobcsak (1937-2000) volt, aki akkoriban Szentpétervár polgármestere volt, nem mellesleg Putyin és Medvegyev mentora.

A nagyherceg halála körüli események miatt úgy tűnhetett, hogy a család Mária hercegnő mögé állt, de ez nem így történt. A nemzetközi arisztokrácia és a királyi családok nagy többsége Vlagyimir nagyherceg öröklési rendelkezéseit elfogadta (a mai napig így van ez), de a Romanovok többsége oldalt váltott. Ők a mai napig nem fogadják el a kijelölt női örököst, így a fenti ábrán pirossal jelzett személyeket ismerik el. A családi egyesületben Mária hercegnő nem kapott semmilyen szerepet, a találkozóikra sem hívják el.

A családi egyesület nagyon radikális álláspontja az lett, hogy orosz cári cím nem létezik, mivel II. Miklós egykori lemondása érvényes és jogszerű volt. Szerintük a Romanovok ettől függetlenül hercegi család, egy uralkodói dinasztia, akiknek nincs területük, sem trónigényük. Még azt is tagadják, hogy a "nagyherceg" megszólításra bárki jogosult lehet, mivel szerintük a nagyhercegség származási feltételeinek már nem nagyon felelt meg senki.

Ennek ellenére valamilyen finomabb formában számon volt tartva az egyesületen belül az, hogy ki lenne a cár és valamiféle titulussal ki is emelték őket a többi Romanov közül. Az előző orosz bejegyzésben már esett szó arról, hogy Nyikoláj (1922-2014) és Dimitrij (1926-2016) milyen tevékenységet végzett, akkor utaltam arra is, hogy Andrew Romanoff (1923-2021) lenne a család szerint a cár. Ennek azonban mindenféle komoly hangsúlyozását messze elkerülték.

Ezzel szemben Mária (nagy)hercegnő nagyon is komolyan veszi a cári címét és egy cári adminisztrációt is üzemeltet. Bár a Romanovok túlnyomó többsége igyekszik kézzel-lábbal tiltakozni ellene, a trónon ülő királyi családok többsége, valamint a trónvesztett uralkodói dinasztiák nagyobb része is őt tekinti a Romanovok fejének, valamint az orosz cári cím örökösének. Sőt, amikor a fia esküvője volt Oroszországban (2021 őszén), akkor még az számított igazán fontosnak a nemzetközi arisztokráciában, aki meghívást kapott az eseményre!

romanov2_esk2021.jpg

György nagyherceg, a "trónörökös", illetve a felesége, akik 2021 őszén cári esküvőnek örvendhettek Szentpéterváron
(a kép forrása: The Washington Post)

Mária hercegnő ugyanis azzal érvel, hogy az édesapjának, mint a cári cím elismert örökösének, joga volt változtatni az öröklési szabályokon. Álláspontja szerint egyébként is el kellett volna már azon gondolkodni, hogy van-e jogalap a nőági öröklés ellen - szerinte (nem meglepő módon) ugyanis nincs. Azt vallja (és ebben sok dinasztia egyetért vele), hogy amikor nincs monarchista államszervezet, akkor a dinasztia jogosult az öröklési és egyéb fontos szabályokat módosítani - ez az életben maradás ésszerű feltétele.

Vele szemben áll a család nagyobb része, akik szerint a cári cím öröklési szabályait csak a cári állam feljogosított döntéshozó intézménye módosíthatná, természetesen a dinasztia képviselőjével együtt. A probléma viszont ott kezdődik, hogy nincs cári állam, tehát nincs az orosz monarchiának legitim döntéshozó szerve. Illetve az sem mellékes dolog, hogy álláspontjuk szerint a dinasztia sem létezik olyanként, mint akiknek joguk lenne bármiben is döntést hozni, mivel erre nincs törvényi felhatalmazásuk.

Andrew Romanoff és utódja(i)

Amennyiben nincs nőági öröklés az orosz cári cím öröklésében, akkor 2021-ben Andrew Romanoff lett volna a cím jogszerű birtokosa. Ő az, aki 2021. november 28-án elhunyt. Vele szemben sokan felvetették azt, hogy nem igazán élt úgy, ahogy egy cártól azt elvárták volna (tegyük hozzá: nem is volt cár!).

Andrew Romanoff származása 100 százalékig rendben volt, bár a házasságai rangon alulinak minősültek volna. A neveltetése kifogástalan volt, ugyanis Angliában nevelkedett, a brit királyi udvarban. A második világháborúban a brit haditengerészethez állt be. Annak idején sokan nem tudták, de brit tengerészként járt szovjet területen is, mint tolmács (valójában ő volt az első Romanov, aki ismét szovjet földre lépett).

romanov2_andrew.jpg

Andrew Romanoff a könyvével a kezében
(a kép forrása: The Mercury News)

A második világháború után vándorolt ki az USA-ba, ahol nagyon sok mindent csinált. Többek között a paradicsom hidroponikával való termesztésével is foglalkozott, én például ott találkoztam először a nevével (nem szoktam itt írni, de én is foglalkozom zöldségekkel és a módszer ellenzője vagyok, ugyanakkor elismerem, hogy talán ez a lehetséges jövőnk, amit nagyon sajnálok). Járt az USA-ban is egyetemre, szociológiát és kriminológiát is tanult, de volt ezt követően asztalos, bútorgyári széktervező, szállítmányozási szervező és még hosszasan lehetne sorolni mi minden. Mindez nem valami bizonytalanságból született, hanem képzőművésszé szeretett volna válni.

A célja teljesült is, mert élete utolsó harmadában már fényképészként és képzőművészként ismerték, valamint írt egy önéletrajzi könyvet is (mint olyan fiúról, aki cárnak lett nevelve). A cári címmel nem foglalkozott, csak élete utolsó pár évében adott ilyen témájú interjúkat. Ezekben az interjúkban a család többségének álláspontját képviselve azt erősítette meg, hogy a jelenben nem létezik olyan, hogy "orosz cár".

Három fia van, akik az édesanyjuk személye miatt csak nehezen lehettek volna a trón örökösei. Ennek ellenére az 1953-ban született Alexist többen is az utódjának tekintik, vagyis a dinasztia nem hivatalos fejének (amelyet a családi egyesület tiszteletbeli elnöki titulusa jelenít meg, de tudtommal ezt a címet még nem kapta meg). 

romanov2_carf.jpg

Andrew Romanoff utódja az 1985-ben született Rosztiszlav herceg?

Ha valaki azt gondolja, hogy Andrew Romanoff gyermekei nem megfelelő házasságból születtek, akkor Romanoff nagybátyjainak utódjai között kell felkutatni a "méltó" jelöltet a család élére. Ha valaki alámerül az egyes életrajzokban, akkor az 1985-ben született Rosztiszlav lesz az, akit a cári cím örökösének fog tekinteni (amennyiben kizárjuk a nőági címöröklést - hiszen ennek elfogadása Mária hercegnőhoz vezetne). Sőt, mivel a most elhunyt herceg fiainak egyébként sincs fiú utódja, amúgy is van esély arra, hogy Rosztiszlav lenne egy idő után a dinasztia (nem hivatalos) feje. 

Rosztiszlav 1985-ben született az USA-ban, de már Angliában nőtt fel, ahol képzőművész diplomát szerzett. Némi ismertsége ki is alakult a festményeinek köszönhetően. 2009-ben egy időre Oroszországba költözött, megtanult oroszul is. Azóta félig Angliában, félig Oroszországban él. A családi egyesület nagyra értékeli az oroszországi tevékenységét. Az egyesület alelnöke lett, valamint a hivatalos oroszországi képviselőnek is kinevezték. Ezzel lényegében mindenki elismerte azt, hogy egy nem várt helyzetben ő lenne az, akit a család a cári trónra ajánlana.

A szintén a Rosztiszlav nevet viselő fia 2013-ban született meg, de az édesanyját csak 2019-ben vette feleségül. A neve Foteini Georganta (1979). Ő egy görög iparoscsaládból származik, különösebb politikai múltja nincs a családjának. Mindezzel akaratlanul is állást foglalt a család Mária hercegnőt elutasító része abban, hogy a nőági öröklést elutasítják, de az egyenlő házasság követelményét nem tartják fontosnak. Az álláspontjuk mellett szól, hogy amíg létezett az orosz monarchia, a cár adhatott felmentést a megfelelőnek gondolt házasság ügyében.

romanov2_rostislav.jpg

Rotiszlav Romanov, a dinasztia majdani feje?
(a kép forrása: Histories Royales)

Látva más dinasztiák hasonló ügyeit, nagy eséllyel vagy egy családi békekötés oldja meg a helyzetet, más forgatókönyv szerint pedig a politikai helyzet. Ez pedig elvezet a fő kérdéshez, hogy minek kell egy trón megszűnése után 100 évvel is gondolkodni a lehetséges uralkodó személyén? Mi értelme van ennek? Van rá valamilyen ésszerű ok?

Miért kell egy "cár"?

Nem adok rá nagy esélyt, hogy a blog legtöbb látogatójának meglepetést okoznának az alábbi érvek, melyek egyébként a cári kancellária honlapjáról lettek összegyűjtve. Mindenesetre eléggé racionálisak ahhoz, hogy megérje őket átgondolni.

1. A család kulturális és politikai öröksége gondozást igényel. Amennyiben egy dinasztia rendelkezik ingatlanokkal, akkor azok üzemeltetése még az állam vagy a helyi önkormányzatnak is érdeke (ahogy például azt a német vagy osztrák családoknál is látni lehet; a szemfüles olvasók arra is emlékezhetnek, hogy Spanyolországban is ilyen módon létezett a Magyar Királyság 1949 után). A vagyoni kérdésektől eltekintve, el kell ismerni, hogy jobb az, ha a dinasztia történelmi szerepének értelmezésében a család képviselője bele tud szólni.

2. Általában egy monarchikus rendszerből megmaradnak intézmények, melyek igénylik a dinasztia közreműködését. Ez sokaknak felfoghatatlan, de attól még így van. Több dolgot is ide lehet sorolni a különböző lovagrendek és hasonló szervezetek világán kívül is. Erre az igény néha olyan erős, hogy jogszabályok rendelkeznek például Macedóniában vagy Romániában az egykori dinasztia helyzetéről.

3. Az egykor uralkodó dinasztiák mai tagjainak sok kapcsolata megmaradt. Ezeken a kapcsolatokon keresztül a már nem monarchikus állam is nagyon sok mindent meg tud oldani. Van arra példa (nem egy), hogy egy nemzetközileg rosszul álló államvezetés, egy ilyen dinasztián keresztül tudott magának lehetőségeket biztosítani. Például a Horthy-féle kormányzat is segítséget kért (és kapott) Habsburg Ottótól a világháború második felében.

4. Az, hogy egy ország visszatér a monarchiához, nem gyakran fordul elő, de megesik. Ebben az esetben jobban jár egy volt dinasztia, ha "készenlétben" áll. A blogon voltak példák arra, hogy a készenlét szintje (és értelmes mivolta) mennyiben befolyásolta a visszatérés sikerét. Ha valaki példákat keres, akkor ott van a brazil, a görög és a spanyol eset, bár az albán és a román mellett sokan emlegetik a magyart is valamilyen példaként.

[A Habsburgok magyarországi helyzetét alapjában rosszul értelmezik, de azt nagyjából jól látják, hogy Habsburg Ottó kifejezetten egy nagyon racionális és értelmes stratégiát követett akkor, amikor a magyar politikai szereplőkről volt szó. A román példa egy megkésett reakció, amikor a dinasztia feje, az egykori király, nem állt készen. Az albánt úgy emlegetik, hogy a készenlét megvolt, csak nem a legértelmesebb közreműködőket nyerték meg maguknak az albán belpolitikából, ezért a népszavazást sem nyerhették meg. Hasonlókat mondanak a spanyolokról is és a görögökről is, ahol ugyanolyan rossz feltételek mellett született két teljesen más végeredmény. A brazil pedig annak a példája, hogy egy nem várt lehetőséggel nem tudtak élni.]

5. Amennyiben egy olyan uralkodót akar egy monarchiába visszatérő állam a trónra ültetni, akit a "nemzetközi uralkodói klub" nem fogad el, abból nagy bonyodalom keletkezik. Erről lesz majd hamarosan egy magyar témájú bejegyzés, de a grúz példa is valami ilyesmit igazol.

A felsorolt célokat a Mária hercegnő vezette adminisztráció teljes mértékben kiszolgálja. A család másik része viszont nem, de eddig mindig határozottan tiltakoztak a "cárnő" közszereplései ellen. Az utóbbi időszakban azonban a család nagyobb része, mely nem fogadta el Mária hercegnő vezető szerepét, elhalkult. A korábbi "cárok" ("ellencárok") mindegyike képes volt valami többletet is a nyilvánosságnak adni, mint a tiltakozásukat, de ez mára megváltozott.

Sokat számít ebben, hogy egyikük sem kapott igazán orosz és/vagy uralkodói nevelést. Életkorukból adódóan nincs már olyan kulturális és politikai tőkéjük, ami miatt a szereplésük értékes lehetne a publikum számára. Annak meg nincs értelme, hogy csak tiltakozásból álljon egy csoport közéleti tevékenysége. Így ez a vita nagy eséllyel úgy nyer(t) lezárást. hogy a kitartóbb fél mellől kiesett az ellenfele.

Mindez azért is érdekes, mert néhány hasonló helyzetű család körül felforrt a levegő. Nekik nincs ennyire hosszú belső vitájuk, így érdekes lehet majd őket a Romanovokhoz hasonlítani.

Források

Cári kancellária honlapja

Histories Royales írása Rotiszláv hercegről

Magyar Hírlap, 1991. november 5. 15. oldal 

Magyar Nemzet, 1992. április 23. 16. oldal

Mai Nap 1991. november 5. 14. oldal 

Mai Nap 1992. április 22. 2. oldal 

Niederhauser Emil: Az utolsó orosz dinasztia sorsa. In: História, 2001/7. számának 17-19. oldalai

Mária nagyhercegnő (hivatali) honlapja

Peter Koltypin: Eternal Memory to The Grand Duke Wladimir Kyrillovich of Russia. Elérhető innen is.

Scmp.com írása Rotiszlav Romanovról

Sussex World írása Rotiszlav hercegről

The Mercury News írása Andrew Romanoffról

The Washington Post írása a 2021 őszi esküvőről