Halad-e Magyarország a királyság felé?

Ha az ember csak egy kényszeres hírfogyasztóként áll hozzá a kérdés megválaszolásához, akkor sem tud erre könnyen válaszolni. Ugyanis elsőre, reflexből nemet hajlamos mondani az ember, de azért feltámadnak a kételyei. Ha valaki hajlamos az összeesküvésekről terjesztett pletykáknak felülni, akkor elég gyanakvóvá tud válni. Most elsősorban azt szeretném megmutatni, hogy mi szól a nem, és mi szól az igen mellett.

Nem, nem haladunk a királyság felé

A nem válasz oka elég egyszerű. Ha a politikai hatalom birtokosa szeretne valamit, de úgy igazán, akkor megteszi. Főleg akkor, ha harmadik ciklusban is birtokában van a 2/3 (amit az ellenzékének köszönhet). Láttuk, hogy mennyi minden volt úgy igazán fontos nekik, már az első 2/3 időszakában meg is lépték.

Azt is meg lehet figyelni, hogy mennyi azon igazán befolyásos politikusok száma, akik szót emelnek a királyság mellett vagy csak utalnának rá. Azt gondolom, hogy lehet vitatkozni a befolyás-barométer módszertanával, de az eredményei szerintem nagyon közel állnak a valósághoz. A barométer első 20 helyén álló emberek egy szóval sem emlegették tudomásom szerint az államforma megváltoztatását (és a nagyon fontos döntésekről azt gondolom, hogy húsznál kevesebb ember között születnek meg a döntések a mostani rendszerben).

Ha a parlamenti frakcióval rendelkező pártok kommunikációját alaposabban vizsgáljuk, egyiküknél sem tűnik fel a királyság vagy köztársaság kérdése, még csak óvatos javaslatként sem (és az igen vitatható, hogy van-e tényleges befolyása egy ellenzéki képviselőnek, amikor sok kormánypártinak sincs ilyesmi).

Ha a királyság-ügyét keressük a közéletben, akkor csak két állandó szereplőt lehet találni. 

El lehet jutni Gerő Andráshoz, aki ugyan csak kutató (a Habsburg Történeti Intézet első embere) és nem igazán klasszikus politikai szereplő, de nevét vállalva felvetette a királyság ötletét. Saját honlapján is részletesen kifejti, hogy szerinte milyen érvek szólnak a monarchia mellett, ami azért érdemes a figyelemre, mert az 1989-es alkotmány első két évtizedének kudarcaival érvel. Ráadásul nem lehet róla azt állítani, hogy bármilyen módon is egy fanatikus ember lenne. Azt, hogy mekkora befolyása van lehetne vitatni, de ő az egyetlen ember, akinek a jelenlegi alaptörvénynek nevezett "mű" esetében "rész-szerzőként" ismert a neve (másnak a nevét hivatalosan nem lehet tudni). 

Szintén el lehet jutni Pálos Lászlóig, akinek a nevét kevesen ismerik. Ő a Magyar Legitimista Párt és a legitimista törekvések pártszerű megjelenítésének a stabil embere a rendszerváltozás óta. Ha valaki nagyon elkezd a magyar királyságpárti mozgalmak után kutatni, akkor annyiban mindenképpen érdekes a személye és az általa vezetett kör, hogy a rendszerváltozás óta jelen vannak a közéletben. Sem ő, sem a körülötte feltűnő emberek nem jutottak ezidáig olyan helyzetbe, hogy egyáltalán a befolyás-barométerben megjelenjen a nevük (ha mégis megtörtént, akkor figyelmetlen voltam).

Ha már Gerő András és Pálos László nevéig terjesztjük ki a keresést, akkor már akadnak mások is, akik nyíltan vagy kevésbé nyíltan a királyságot támogatták, de egyikük sem olyan ember, aki számottevő, érdemi befolyással rendelkezett volna a magyarországi államügyek alakítására. Azt ugyan nem vitatom, hogy magára vonatkozóan mindenki meg tudja érvelni a saját nagyon erős ideiglenes befolyását, de ezzel kapcsolatban mindig komoly kételyeim vannak. Szerintem a politikai befolyás mércéje az, hogy képes-e valaki diktálni.

Azt gondolom, hogy vitathatatlan tény, hogy az elmúlt 32 évben a magyar közéletben úgy igazán egyszer sem került terítékre a köztársaság vagy királyság vita.

Igen, jó úton haladunk a királyság felé

Az előbb írtak ellenére mégis érteni vélem, hogy egyesek szerint mi utal a Magyar Királyság közeli helyreállítására. Azt vallják, hogy tudatosan egymásra épülő folyamatról van szó, nem elszigetelt, véletlenszerű eseményekről. Ezt illetően vannak kételyeim, de nézzük mi a történet!

A rendszerváltás előttről majd szeretnék egyszer külön is írni, ezért nem nagyon mennék most vissza az 1980-as évekig. Ami érdekes abból az időszakból, az Zita királyné és Habsburg Ottó személyének a kezelése. Az állampárti vezetés 1987-ben (és később is) ugyanis beengedte őket magánlátogatásra és amikor Habsburg Ottó az állampolgárságáról érdeklődött, akkor a hatalmas hivatalokban küzdelem ment azért, hogy őt magyar állampolgárnak tekintsék. Az ezeket bizonyító dokumentumok az Országos Levéltárban érhetőek el. A legenda szerint még az állampárti rendszerben is volt egyféle "Ottó-szimpátia".

Ez pedig azért érdekes, mert a rendszerváltás időszakában hangzott el Habsburg Ottótól, hogy a Szent Korona nem a Nemzeti Múzeumba kellene legyen, hanem a Parlamentben lenne a helye. Mint ismeretes, ez 2000. január 1-én meg is valósult. Egész pontosan ez történt:

• A megvalósulás alapja az 1999. decemberében elfogadott 2000. évi I. törvény, mely többek között az alábbiakat mondta ki:
• A Szent Korona az Országgyűlés oltalma alá kerül és ott őrzik a többi koronázási jelvénnyel együtt (a palástot kivéve).
• Létrehozták a Szent Korona Testületet.

Itt érdemes nyitni egy hatalmas zárójelet, mert a Habsburgok magyarországi térnyerése egy külön bejegyzést is megérne.

Habsburg Ottó tekintélyként történő kezelése már a rendszerváltozás előtt is kétségtelen volt. 1989-ben már köztársasági elnöknek jelölték (amit azzal utasított el, hogy az EU elődjének számító EK-ben többet tehet Magyarországért, mint államfőként). Ott volt díszvendégként az 1990-ben választott országgyűlésen és már a 90-es évek korai szakaszában díszpolgári címeket kapott. 1996 októberében egy köztársasági elnöki határozat Habsburg Györgyöt, a trónörökös második fiát, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé emelte. 1999-ben pedig Habsburg Ottó megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (melyből mára eltűnt a köztársasági jelző), ami a legmagasabb állami kitüntetések egyike.

Az előző bekezdésben foglaltak azonban jellemezhetők úgy is, mint Habsburg Ottó személyes érdemei és eredményei, nem pedig a mindenkori magyar kormány törekvései. Ezt azért is gondolom így, mert 2002-ig egyik politikai oldal sem látott a Habsburgokban belpolitikában is kihasználható tényezőt. Habsburg Ottóban egy külpolitikai szövetségest láttak, aki nagyon eltökélten segítette a mindenkori kormányok céljait. 

Az persze időről-időre kiderült (főleg 2002 után), hogy egyes jobboldalinak tartott politikusok a frontvonalból levonulva elkezdtek beszélni a királyságról, mint lehetséges jó államformáról. Azt persze nem tudhatom, hogy az aktív idejükben mennyi mindent tettek érte, mindenesetre a hírekből ez nem látszódott (legalábbis a számomra).

Az említett folyamatban a 2000. évi I. törvény volt a kezdet.

A második állomás 2003 volt, amikor Habsburg Történeti Intézet alakul a kormány kezdeményezésére. Mint ismeretes, a jobboldalisággal egyáltalán nem vádolható vezetője veti majd fel a királyságot, mint jobb megoldást a magyar politika számára.

2003 és 2010 között vannak értesítések a Szent Korona Testület működéséről, majd utána nem sikerült találni (ami nem azt jelenti, hogy nem üléseztek, de azt sem, hogy titkos lenne az ülésük).

2011: Koronaőrség létesül a Magyar Honvédségen belül (Honvéd Koronaőrség), ami felfogható a hagyományhoz való visszatéréshez.

2012: Sok megnevezésből eltűnik a köztársaságra való utalás, az állam nevéből is (Magyar Köztársaság helyett Magyarország).

2013: A Szent Korona megsértését törvény bünteti (igaz, más jelképekét is).

2012-2017: tudományos vizsgálat zajlott a koronázások vizsgálatára, amely a projekt előrehaladásával egyre aktívabb kommunikációt valósított meg. Ha valaki hajlamos hinni az összeesküvésekben, akkor a projekt kutatási irányait jobban átgondolva, finoman szólva is nehezen tud szabadulni valamiféle királyság-helyreállító szándéktól.

2018: A Szent Korona éve - melyről alig tudni valamit.

Ide szokás sorolni azt is, hogy a Vár felkapott hely lett az állam ilyen-olyan hivatalai körében. Ezt sok módon lehet értelmezni, de elfogadom, hogy akár így is.

Nagy kísértés lenne összegzést készíteni, de amúgy sem tartalmazna semmi többet annál, hogy szerintem nem olyan bonyolult az "igen" és a "nem" között dönteni (vagyis szerintem az ország nem halad a királyság felé). 

A képen a Vár látható a Dunáról. A képet azért érzem találónak, mert nem tartom lehetetlennek, hogy hamarosan a magyar államiságot nem az Országház épületével, hanem a Vár fényképével fogják szimbolizálni, de mégis kételkedek abban, hogy az országban a királyságra való átállás menne végbe.