A sorozat utolsó részében a rendszerváltás köztársaságáról lesz szó.

Az utolsó két részt végül összevontam, mivel elég kevés forrás van a kezünkben, az emlékek, élmények bizonyító ereje pedig eléggé jelentéktelen. Ebben a részben a rendszerváltáskor hozott döntésről lesz szó, majd annak a megváltoztatására tett, amúgy meglehetősen ügyetlen kísérletekről.

A Független Jogász Fórum a kezdőpont?

Annak idején volt egy valódi vita arról, hogy amikor az állampárti rendszer majd rákényszerül a reformokra, akkor miképpen megy tovább az ország sorsa. Az egyik nézet az volt, hogy az 1946-os köztársaságot kell majd helyreállítani, mellyel kapcsolatban nem elhanyagolható legitimitási problémák voltak. Ezekről az előző részben volt szó. A másik nézet szerint az utolsó legitim pillanat az 1944-es megszállás előtt volt, így oda kell visszatérni. Nem voltunk kevesek mi sem, akik a két világháború után elmaradt népszavazásokra bíztuk volna az államforma és az egyéb nagy kérdések eldöntését.

Ahelyett, hogy erről egy értelmes vita zajlott volna, a semmiből tört ránk 1988 novemberének ötödik napja, ahol úgy tűnt, hogy minden egy pillanat alatt eldőlt. Aznap annyi történt, hogy megalakult a Független Jogász Fórum nevű szerveződés. Ahogyan a neve is jelzi, ez a szerveződés jogászokból állt. A nevesített céljuk az volt, hogy az államhatalom által beharangozott új törvényekről a jogászok, mint szakértők, véleményt mondhassanak. Ezek a törvények már tervezés alatt álltak, ezért kívántak szélesebb körű részvételt a "szakma" oldaláról, ha már egyszer a demokratizálás volt a nagy társadalmi cél. 

Az új szervezet 3 hét múlva, egy vasárnapra hívta össze a jogászokat egy közös gondolkodásra. A szervezés bátor volt, mert akárki elmehetett és bele is szólhatott a munkába. Korábban írtam a Jurta Színházról, nos, ez a gyűlés is ott került megrendezésre. A Független Jogász Fórum a szemünkben egy házaspár ötlete volt, ami kétségtelenül eredeti projekt volt. Azzal már akkor is vitába szálltunk, hogy mennyire voltak ellenzékiek, mert ezt illetően voltak kételyeink, de ezek már nem voltak akkor lényegesek.

A kulcsszereplő Kukorelli István (1952) volt, aki teljesen magától értetődően úgy beszélt, mintha mindenki egyetértett volna abban, hogy az 1946-os köztársasági szabályozás a magyar államiság utolsó legitim pillanata lett volna, amihez vissza kell térni. A döbbenetes az volt, hogy erre szinte mindenki rá is csatlakozott, mintha ez nem lett volna évtizedeken át vitatott.

Egyébként Kukorelli István egy olyan ember volt, akiről mindenki jókat gondolt. Egy olyan marginális területnek volt a szakértője, mint az államjog, amit senki nem tartott izgalmasnak, érdekesnek vagy éppen hasznosnak. Egy "egyetemi remetének" tekintettük, mint annyi más kollégáját. Számunkra az igazi jogász az volt, aki segített szabályzatokat alkotni, hivatalos ügyeket intézni és bíróságokra járt. A hozzá hasonlókat jelentéktelen elméleti szakembernek gondoltuk, mint például a mérnökképzésben közreműködő oktatókat. Természetesen óriásit tévedtünk, de erre későn jöttünk rá.

Ezen a két alkalommal jelen volt minimum egy általunk hitelesnek és rátermettnek gondolt jogász, aki megkísérelte megvédeni az álláspontunkat. Kívülről nézve azonban látszódott, hogy mennyire érv nélküli egy államjogásszal szemben. Politikai, történelmi érveket hozott elő, melyek annyira zagyvaságnak hatottak, hogy azt sem lehetett kiszálazni mit akar mondani. Úgy éreztem, hogy a többiek akadályozó tényezőnek tekintették, nem is vették komolyan.

Ezt akkoriban szóvá is tettük, azóta ezerszer megvitattuk, így most sem akarok régi sebeket feltépni. Ugyanakkor nem bírom elhallgatni azt, hogy mennyire le lettünk hurrogva amikor jeleztük az illető alkalmatlanságát. Utólag is azt gondolom, hogy óriási hiba volt egy ilyen fontos kérdésben szakjogász nélkül védeni egy álláspontot. Pláne úgy, hogy akadtak erre vállalkozók, de el lettek hajtva, mert a munkájukért cserébe 1-1 nyomtatót kértek volna.

Mivel a Független Jogász Fórum hívta életre az Ellenzéki Kerekasztalt, fontos volt ez a két alkalom. Itt eldőlt, hogy az újonnan felállt "ellenzék" az 1946-os restaurációnak lesz a híve. Az Ellenzéki Kerekasztal később egy alkotmányozó gyűléssé vált, mivel a Nemzeti Kerekasztalon belül ők állapodtak meg az állampárttal az új alkotmányban, így a köztársaságban is.

Nem szeretnék hosszasan kitérni a felhatalmazás kérdésére, de ez elég lényeges. Ugyanis az új rendszerben három fél állapodott meg. Az egyik oldal a társadalmi szervezetekből állt, akiknek talán a taglétszámuk adott felhatalmazást. Az állampárt 800 ezer embert képviselt, a hatalom birtokosa volt, így a jelenléte szintén érthető. Na, de az ellenzékinek nevezett oldal? Senki sem hatalmazta őket fel semmire, ráadásul a jelentős részüknek nem volt köze az 1988 előtti ellenzéki szférához. Sőt, kihagytak olyanokat, akik viszont aktívan benne voltak!

Az, hogy a megfelelő felhatalmazás hiányát mindenki tudta és ezért nem is gondolták véglegesnek vagy tartósnak az új rendszert, még ennyi idő elteltével is bizonyítható. Létezik egy levél, amelyet Antall József írt Göncz Árpádnak az államfő jogkörét érintő vitákról. Ennek több érdekes része van, amelyik láthatóvá teszi, hogy az 1946-os restauráció részleteiben egyáltalán nem volt nagy egyetértés. 

Antall József 1991-ben azt írta Göncz Árpádnak, hogy a kerekasztalon született közjogi berendezkedés csak ideiglenes volt
(a kép forrás: Antall József levele Göncz Árpádnak)

Az ellenzéki oldal csak azt tartotta fontosnak, hogy az ország eljusson a választásokig, nem a választások utáni rendszer részleteiről kötöttek megállapodást. Vagyis minden elem változtatható lett volna, sőt, volt is ilyen szándék.

Az, hogy az államfői intézmény valahogy el lett rontva, jelzi a változtatások sűrűsége is. Az első országos népszavazás fő kérdése az államfő megválasztásának a módja volt. Aztán 1990 márciusában, még az állampárti parlament, megváltoztatta az államfő megválasztásának a módját és idejét (a nép választotta volna 4 évre), majd az új testület változtatta meg ezt 5 évre és közvetettre.

Sőt, a második országos népszavazásnak is ez volt a tétje, csak ez kikopott az emlékekből. Akkor a többség el sem ment szavazni, ezért érvénytelen lett.

Az államfő megválasztása ügyében tartott népszavazásra a többség el sem ment
(a kép forrása: Népszabadság 1990. július 30. 1. oldal)

Azt pedig valamennyire még őrzi a köztudat, hogy már 1990 őszétől kezdve folyamatosan vita alakult ki az államfő jogköreit illetően, ami a médiaháborúnak nevezett válságban is egy fontos elem volt. Számtalan jó elemzés van arról, hogy az államfő helyzete milyen problémákhoz vezetett el az elmúlt 36 év során, ezeket a terjedelem miatt meg sem próbálom összefoglalni.

Kissé később aztán feltűnt, hogy ez az "1946-os restauráció" valahogy nem így, ráadásul nem is ekkor született meg, hanem jóval korábban.

Az eredet felkutatása

Nem szeretnék távolról indulni, ezért csak a puszta tényt írom le. Volt egy sokak által nem szeretett pártvezér, Pap János (1925-1994). A halála előtti hetekben beszélgettem vele teljesen másról a Csalán utcai lakásukon, amikor sérelmezte az ő kiejtését a rendszer vezetői közül. Miközben ezt mondta, elejtett egy utalást, hogy őt magát öregnek minősítette valaki, miközben a nála idősebb Sarlós Istvánból (1921-2006) akartak köztársasági elnököt csinálni.

Mivel erről nem hallottam soha korábban, elkezdtem keresgélni. Rá is akadtam egy gépelt jegyzetre, melyben Sarlós magát nevezte meg a köztársaság kitalálójának. Ő 1984 és 1988 között az Országgyűlés elnöke volt, valamint az Elnöki Tanács elnökhelyettese. Meg is találtam annak a nyomát, hogy valóban előállt egy reformcsomaggal 1987-ben.

Ebben olyan jogállást kért az Országgyűlésnek és a kormánynak, ami 1989-ben meg is valósult. Sőt, a javaslatában szerepelt az Elnöki Tanács helyébe lépő köztársasági elnök, tehát a köztársaság is. Amit leírt, az visszatérés volt 1946-hoz. Gyanús volt, mert a javaslata nagyon ismerős volt valahonnan.

Eszembe jutott egy akkoriban ismert tanulmány. Ez a Lengyel László nevéhez kapcsolt, szintén 1987-ben készített Fordulat és reform c. munka. A tanulmány további szerzői Antal László, Bokros Lajos, Csillag István és Matolcsy György voltak. Mindegyikük távol állt a hatalomtól, sőt, inkább ellenzékinek tartották őket. Hogyan fordulhatott elő az, hogy az ellenzékben és az állampárt legmagasabb pontján ugyanaz a gondolat születik meg, ráadásul azonos időben?

Mindkét írott anyagban az alapvetés ugyanaz volt. Rendbe kell rakni a gazdaságot, amihez kiszámítható jogi környezetre volt szükség. Az Elnöki Tanács azonban rendelkezett jogalkotási lehetőséggel, ami a rendszerbe épített (nem szándékos) bizonytalanság volt. Ahogyan az is, hogy a politikai nagy döntések az állampártban születtek meg. Ezeket átgondolva érvelt mindkét oldal amellett, hogy legyen államfő, kormány és igazi törvényhozó parlamenti munka, mindez pedig egy átfogó reform keretében történjen meg, viszonylag gyorsan.

Létezik ekkora nagy egyetértés? Mennyire hihető?

Sok éven át készítettem interjúkat és néztem meg mások (akkor még) nem publikált interjúit, hátha rátalálok valamilyen megoldásra. Rengeteg mellékes megjegyzésből derült ki, hogy a 80-as években létezett egy szakmai műhely, amely politikai és jogi szakértőkből állt, ahol a munkafeladat az államjogi reform kidolgozása volt. Kezembe is került egy gépelt névsor erről a munkahelyről (sajnos annak idején ezt nem fénymásoltam le).

A névsorban tényleg azok szerepeltek, akik a 80-as évek végén a kormányzat illetve az ellenzék szakértői lettek. Az érintettek publikációi elérhetőek, azokban pedig az 1946-os viszonyokhoz való visszatérés valóban kikezdhetetlen alapvetésként szerepelt. A legkorábbi publikációk dátuma meglepő módon 1979, tehát nem is annyira új és hirtelen volt, amint azt érzékeltük. Úgy tűnik, hogy ez az 1946-os köztársaság 1989-es restaurálásának a valódi eredete.

Azt is érdekes megfigyelni, hogy ennek a társaságnak miként változott idővel az álláspontja. Kukorelli István erre nagyon jó alany, mert könnyen elérhetőek a nyilatkozatai, írásai. Idővel felvetette, hogy mivel az államfő megválasztása pártokon múlik, így elkerülhetetlenül pártkatonák lesznek. Ez viszont aláássa azt a célt, amire az intézményt kitalálták (mármint ők). Ő és a kollégái ezért a nép általi, közvetlen választást kezdték megoldásnak tekinteni.

Ettől az állásponttól már csak egy lépés annak a felismerése, hogy az államfő akkor is pártkatona lesz, ha a nép választja, hiszen a pártok fogják őket jelölni és támogatni. Vagyis egy olyan államfő kellene, akinek a posztja egészen biztosan nem függ a pártpolitikától. Erre nem feltétlenül egy király a megoldás, de az ötlet már 1990-ben előkerült.

Az első ciklus időszaka

Azt még régebben leírtam, hogy amikor 1990 tavasza elérkezett, egy elég furcsa helyzetben találtuk magunkat. Részben kívül rekedtünk, hiszen a kerekasztalos tárgyalgatástól elzárkózók (és kiszorítottak) elestek a parlamenti politizálástól. Ugyanakkor volt némi káderhiány, meg azért a több éves jó személyes barátságok és a közös élmények miatt szóba álltunk egymással. Mi is kerestük azokat akik bejutottak a parlamenti munkába, de ők is minket.

Többen utalgattak már előadásokban arra, hogy az 1990-ben összeálló új országgyűlési többségben elég jelentős számban voltak olyanok, akik jobban kibékültek volna azzal, ha az államforma monarchia lett volna. Akik az ilyen irányú elköteleződésüket nem fedték fel, azoknak törvénysértő lenne a nevét leírni, ezért csak egy-egy pártról írnék le pár gondolatot. Hangsúlyozom, hogy mindez 1990 tavasza, nyár eleje.

Volt egy olyan SZDSZ színeiben ülő képviselő, aki rendszeresen előfordult monarchista csoportokban. Ő később átlépett a mai kormánypártba, sőt a kormányzatnak mai napig egy fontos háttérembere. Ő ebben a kezdeti időszakban többször elmondta a véleményét, melynek a lényege az volt, hogy népszavazás kell, de nem most.(tehát nem 1990-ben). Azért nem volt szabad szerinte a kérdést felvetni, mert az emberek királysággal kapcsolatos személyes élményei elsődlegesen negatívak. A nyomorra, a pökhendi politikára, a háborús élményekre és az értelmetlenül elhunytakra emlékeznek. Ezért meg kell várni a népszavazással azt, amíg a köztársaság is látványos kudarcokat vall.

Egy másik SZDSZ-es parlamenti képviselő pedig azt hangoztatta, hogy a pártjának készülnie kellene egy esetleges monarchikus fordulatra. Azt mondogatta, hogy a pártnak kell legyenek a folyamat minden részébe bevonható szakértői, mert minden pozíció fontos lehet. Akkoriban jókat nevettünk azon, hogy persze, majd egy koronaőr lesz a jövő fontos háttérembere... Ő egyébként sokáig hangoztatta, hogy amikor Habsburg Ottót köztársasági elnöknek jelölték, akkor nem az FKgP egyik szervezete volt az egyedüli jelölő, hanem ők is. Sokkal később egyébként másokról is kiderültek dolgok, de akkor erről még nem tudtunk.

Meglepő lehet, hogy az akkori MSZP-ben is voltak hasonlóan gondolkodók. Pontosabban két személlyel beszélgettünk erről sokat. Az egyik történész volt és csak nagyon zárt körben adta elő a személyes véleményét. Ő maga a királyságot jobbnak tartotta, csak megvalósíthatatlannak, mert a király személyében képtelenségnek látta a megegyezést. Amikor viszont kiderült, hogy a spanyol monarchia helyreállításának a mintájára az MDF és az SZDSZ kiegyezett, akkor pár hétig nagyon lelkes volt.

Az MSZP-ben volt egy másik vezető személyiség, aki akkoriban egy feltörekvő, fiatal reménységnek számított. A képviselő még misszióként azt is magára vállalta, hogy majd összebékíti a monarchista csoportokat, hogy legyen egy egységes politikai táboruk! Nagyon ésszerű érvekkel magyarázta el, hogy amikor egymást kiátkozzák a magyarságból a csoportok vezetői, akkor a saját terveik mellől űzik el a szavazókat. Mivel higgadtan, logikusan magyarázott, ezért nem hallgattak rá.

Habsburg Györgyöt nem a jobboldal nevezte ki nagykövetnek

Egyébként ma már sokan nem tudják, de a Habsburgok magyar közéleti szerepvállalását annak idején az MSZP pártolta. Eleinte ők barátkoztak velük és adtak nekik ezt-azt. Egész pontosan ez a folyamat már a 80-as években is zajlott, mivel a Szent Korona ügyében a magyar kormányzat mellé álltak. Ezért cserébe az állam engedményeket tett feléjük, ami elvezetett az MSZP-vel ápolt jó viszonyhoz.

Azt, hogy az MDF képviselői között voltak köztársaságot nem annyira kedvelő politikusok is, már akkor is lehetett tudni. Ők bármit is mondanak utólag, teljesen az új kormányfőre hagyták a nagy kérdéseket. Az egyikük viszont hajlandó volt a köztévében egy vitaműsorban is kiállni a királyság mellett. A műsort Juszt László vezette, de sajnos egy archívumban sem tudtam elérni. Ha egyszer előkerül, akkor majd vissza fogok rá térni.

A Kisgazdapártban volt egy kisebbségben lévő csoport, róluk most csak röviden írok. Nagyjából mindegyikük arra utalt, hogy a pártelnök politikai karrierje alá volt rendelve minden másnak. A pártelnök ugyanis sértett személy volt, mert Antall József nem adott neki miniszteri tárcát. E miatt a magát egyre inkább legitimista vizekre evező Kisgazdapárt akkor nagyokat hallgatott, hátha az elnökből mégis miniszter lehet. Utána meg azért hallgattak, mert bíztak az 1998-as miniszteri tárcában, amit végül megkaptak.

Az, hogy a KDNP-n belül létezett legitimista irányvonal. sőt, egyféle szellemi műhely is elkezdett működni, már volt tárgyalva. A KDNP ilyesféle politikai váltása a sajtóban is megjelent.  Arról, hogy 1990 tavaszán mennyire esett szó a párton belül az államformáról, vissza lehet nézni. A királyságra váltásnak talán 8 képviselő volt a híve, ami nagyon kevés volt (ráadásul csak 2 került a sajtóban is megnevezésre). A párt megszólalásaiban a királyság lehetősége inkább csak viccként került szóba.

Abban az időben két KDNP-s lett megnevezve legitimistaként
(a kép forrása: Mai Nap 1992. március 19. 11. oldal - szerkesztett változat)

Akkoriban az egyik KDNP-s képviselő írógéppel írt levele sokáig nálunk volt, amiben az Ottó-ügy elbukását ismertette. Ebben azt írta le, hogy az FKgP bizonyos emberei már a választások után javasolták Habsburg Ottót köztársasági elnöknek. Habsburg Ottó azt nyilatkozta, hogy csak királyként fogadná el az államfői posztot. Az FKgP valamilyen ülésén szavaztak a kérdésről, de nem volt hozzá többség. Erre írta KDNP-s ember, hogy az" Ottó-ügy" elbukott. A papíron dátumok, pontos megnevezések voltak, melyekre már nem emlékszem, így ennek az információnak nincs túl nagy jelentősége. Vannak azonban apró, nagyon apró jelek, melyek utalnak arra, hogy valami tényleg történt.

Az egyik ilyen Torgyán Józsefnek a 2014-es interjúja, melyben több érdekes momentum is akad. Például az 1946-os restauráció, mint amit az állampárt és az ellenzék is "támogatott" Vagy éppen az, hogy Antall megígérte Habsburg Ottónak a köztársasági elnökséget.

A közelmúltban Raffay Ernő is elszólta magát, aki az új kormányban államtitkár lett. Ezt a bizonyos elődását már nem találtam meg interneten, de sokáig elérhető volt. Abban azt ecsetelte, hogy Habsburg Ottó és stábja (élén Habsburg Mihállyal), meg akarták szerezni a magyar trónt. Ebben az előadásban ecseteli azt a hallgatóságának, hogy milyen jó dolog az, ha valaki egy másik országban tartózkodva meg tud szólalni az ottaniak nyelvén, a hallgatóság viszont erről azt hiszi, hogy viccel és ezért felnevetnek. Amennyiben valaki tudja hol található meg ez az előadás, akkor azt megköszönném, mert időközben a yt-csatorna megszűnt.

Egy másik fontos nyilatkozat a Belgiumban élő Habsburg Rudolftól származik. Ebben a nyilatkozatában arról beszélt, hogy a felajánlott elnöki széket nem fogadta el Habsburg Ottó, mivel királyként szeretett volna magyar államfő lenni. Az elbeszélése szerint aztán ezt a magyar politikai elit elvetette. Mivel elérhetetlen, ezért csak képernyőfotó áll rendelkezésre:

Habsburg Rudolf egy régebbi interjúja szerint Habsburg Ottó azért nem lett elnök, mert királyként szeretett volna államfő lenni
(a kép forrása ennek az oldalnak a 2019. október 19-i hírlevele)

Lehetne téves emlékről beszélni, de pár töredékes információ látszólag igazolja ezt. Talán idővel előkerülnek az erről szóló visszaemlékezések.

Egy érdekes, bár a fő témához csak lazán kapcsolódó csörte is ide kívánkozik. Szűrös Mátyás (1933), aki az 1989-es köztársasággá alakuláskor pár hónapra ideiglenes elnök lett, ebben a minőségében nyitotta meg az 1990-ben az alakuló ülést. Az első szavai azonnal Habsburg Ottónak szóltak, akit az EP magyarországi szakbizottságának az elnökeként mutatott be.

Kissé később megkapta Kéri Kálmán (1901-1994) az elnöklést (aki egyébként 1,5 órára ideiglenesen köztársasági elnök lett!), aki kijavította Habsburg Ottó bemutatását. A korrekció nem volt rövid, akit érdekel, teljes egészében megnézheti. Az éppen államfővé váló Kéri Kálmán úgy mutatta be és üdvözölte Habsburg Ottót, mint az apostoli király fiát. Ez egy udvarias, visszafogott csörte volt, ami mögött állítólag az állt, hogy a korelnök még egy korábbi vita hatása alatt volt.

Mindenesetre közvéleménykutatások nélkül is láttuk, hogy a köztársaság támogatottsága nagyon erős, így bármennyire is voltak ilyen tervek, azokban a megvalósítás 2000-re lett átrakva. Egy korabeli nézet szerint majd amikor az új államfő személyén gondolkodik a politika, ráébrednek mennyire nem találnak senkit. Az már egy másik történet, hogy ezt a tervet 1995-ben Für Lajos (1930-2013) aláásta, de erről majd talán máskor lesz szó.

Népszavazási kezdeményezések

Valójában ez volt a negyedik rész, ahol az államformával kapcsolatos diskurzus jogi része volt a téma. A népszavazási kezdeményezések annak az iskolapéldái, hogy milyen módon nem lenne szabad az államforma kérdéséről beszélni. Nem azért, mert káros, hanem azért, mert értelmetlen.

Az első kísérlet 1999-ben történt, amely meglehetősen fontos mérföldkővé vált. A kérdés előterjesztője a Magyar Királyság Pártja volt. A népszavazási javaslat az Alkotmánybíróságra került, mert a párt a végsőkig küzdött a kérdés engedélyezéséig. Egy elég sokat hivatkozott, de rosszul értelmezett döntés született, amely kijelölte az államforma módosításának a lehetséges útját. Ebből a szempontból viszont hasznos volt a kezdeményezés.

A döntés (28/1999) nem azt mondta ki, hogy a népszavazásnak nem lehet szerepe az alkotmánymódosításban, hanem a kezdeményezőt jelölte ki. Vagyis az Országgyűlés az a politikai cselekvő, akinek van jogosítványa a módosításhoz. A módosítás megerősítése vagy elvetése viszont már történhet népszavazás által. A döntés arra utal, hogy a legfontosabb törvénynek csak egyetlen módosító aktora lehet, különben irányíthatatlanná válik az ország. 

A nevezett párt a döntések ellen elment ameddig csak lehetett, újabb és újabb érvekkel küzdött az igazáért. Érdekes volt az, hogy a párt érvelése mindig elcsúszott, soha nem az érdemi válasszal foglalkozott, hanem mondták a magukét. Mintha nem is azt kívánták volna, hogy a javaslatuk elfogadásra kerüljön, hanem csak a nyilvánosságot kívánták volna megteremteni maguknak.

Például a párt érvként vetette be az arról alkotott véleményét, hogy milyen körülmények között született meg a köztársaság a II. világháború után. Ez pedig azzal szemben hozták fel, el, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmány módosításában kijelölte az első kezdeményezőt! Az Alkotmánybíróság egy eljárásjogi kérdésről beszélt, de ezt mintha a párt fel sem fogta volna.

Az volt az érdekes az egészben, hogy akkoriban a parlamenti képviselők mondogatták, hogy az egész felhajtásnak nem a nevezett párt ismertségének a növelése volt a célja. Nagyon egyetértettek abban, hogy az egész ügy Torgyán József államfővé való jelölése ellen irányult. Ugyanis az első Orbán-kormány koalíciós szerződése szerint a Kisgazdapárt joga volt elnököt jelölni 2000-ben, aminek várható kimenetele volt Torgyán jelölése. Amint tudjuk, végül az MDF berkein belül már 1995 óta élő elképzelés győzött és Mádl Ferenc lett a jelölt.

Azt nem tudni, hogy ez mennyire igaz, mert a párt elnöke (Raska Ervin) ezt így soha nem mondta ki. A Fidesz, az MDF és az SZDSZ képviselői is megerősítették ezt a pletykát, utólag pedig az a valaki is, aki az MSZP-n belül harcolt Németh Miklós 2002-es kormányfővé való jelölése mellett. Jóval később egykori kisgazda képviselők is azt mondták, hogy a Raska-párt javaslata volt a Torgyán-ellenes lavina kezdőpontja.

Amúgy Raska Ernő (1954) nem egy tipikus pártszervező volt. A pártja tagságának a 70 százaléka nőkből állt, ami vélhetően rekordnak számít. Négy kérdésük volt népszavazásra javasolva, melyek szerintem inkább arra utalnak, hogy a kezdeményezésük mögött nem állhatott komoly politikai erő:

• Akarja-e ön, hogy Magyarország államformája királyság legyen?
• Akarja-e, hogy a királyt népszavazással válasszák meg?
• Akarja-e, hogy a király megválasztásáig az országot a királyság párt által kijelölt kormányzó vezesse?
• Akarja-e, hogy a király megválasztásáig a koronázási ékszerek kezelője a Magyar Királyság Párt legyen?

Egyébként nem találtam semmit arról, hogy mi lett a pártvezérrel. Érdekelt volna az, hogy reagált-e a "Torgyán-sejtés"-re. Abból, amit a médiából lehet tudni, nem áll össze a kép, hogy miként kapcsolódott a pártja által elindított ügy az államfő jelölésével. Végül ide raktam, hátha valami kiderül erről a történetről.

Ezt követően 2009-ben került újra elő újra "komolyan" a népszavazási ötlet. Szerintem nem kell minősítgetnem sehogy, mert a javasolt kérdés önmagát sorolja be valahova.

A kérdés így szólt:

Népszavazási kérdés, sorsdöntő — Akarja-e ön hogy a Magyar Köztársaság államforma Magyar Demokratikus Királyság államformára változzék és demokratikus tagja legyen a Szentkirály Népközösségének, elfogadja-e ön Magyarország demokratikus királyának és Szentkirályi demokratikus királyának Svoren Pétert és a XVI. Dalai Lámát?

Ez az ötlet formai hibákon elbukott, már a tartalmát sem vizsgálták. Az ügy érdekessége, hogy az elutasítás miatt az érintett magánszemély (bosszúból és abbeli felindultságán, hogy elhunyt Michael Jackson) eltörölte a Magyar Köztársaságot!

Természetesen a javaslat nem volt komolyan vehető, de tudjuk, hogy 2009-ben volt egy népszavazási dömping, legalábbis nem akármilyen ötletekkel keresték meg az OVB-t. Ebbe a sorba illeszkedik egy cseppet komolyabban vehető javaslat. A kérdés így szólt:

Akarja-e Ön, hogy Magyarország államformája Királyság legyen?

A kérdésre a válasz ismert, így nem ismétlem meg. Az elérhető adatok szerint Finszter Gábor volt a kezdeményező, aki az Isteni Magyar Alapítvány elnökeként volt megjelölve. Az illető Ságváron indult egykor a polgármesteri székért is (2005-ben), de alig lehetett róla információkat előszedni.

A népszavazási kezdeményezések ennyiben foglalhatók össze, vagyis nem itt kell keresni az államformát megváltoztató politikai szereplőt. A magyar politikai gyakorlatában egyébként sem "alulról" indulnak el a változások. Ha valaki változtatni akar az államformán, akkor az Alkotmánybíróság megmondta mit kell tennie, juttasson be elegendő számú képviselőt. Felfogás kérdése, hogy ez melyik politikus személyes érdeme, de végül 2010-ben ez megtörtént.

Az Alaptörvény

Amennyiben nem ismernénk semmilyen háttérinformációt, könnyű lenne elintézni Magyarország államformáját annyival, hogy maga az Alaptörvény írja le köztársaságnak. Sőt, az országnak van egy államfője, akit köztársasági elnöknek neveznek, így nincs helye további kételyeknek.

Korábban volt róla szó, hogy az előkészítők közül ketten is megfogalmaztak ezzel kapcsolatban valami merőben más álláspontot. Érdemes ezekre a jelenből visszatekinteni!

Az egyikük az új alkotmány előkészítésével foglalkozó tanulmányában nyíltan leírta, hogy az Alaptörvénynek két része van, egy "szilárd mag" , a másik pedig a "képlékeny héj". Az államformát úgy jellemezte, mint ami nincs rendezve, így azt a rendezésig nyitva kell hagyni. Ez az ember később az Alkotmánybíróság bírája lett, majd a Kúria elnöke, így a véleménye nem tekinthető súlytalannak. A sokat hivatkozott tanulmánya 2021-ben még elérhető volt, de utána eltűnt. Ennek az oka nem az volt, hogy titkos lett, csak egyszerűen másik linket kapott.

A címe: Gondolatok Magyarország új alkotmányáról, mely 2010-ben jelent meg az Iustum Arquum Salutare lapjain, a 23-27. oldalakon. Jelen pillanatban itt érhető el. A tanulmány nyíltan deklarálja, hogy az új alkotmány nem fog állást foglalni az államforma kérdésében, az nyitva marad, így az ország neve Magyar Köztársaság helyett Magyarország lesz. 

Varga Zs. András 2010-ben megfogalmazott javaslata úgy néz ki, hogy 2011-ben megvalósult
(a kép forrása: PPKE)

A másik személy álláspontja, akinek szintén volt szerepe az előkészítésben, nem más, mint Boross Péter (1928), a volt kormányfő. Ő még 2010 nyarán, az új alkotmányt előkészítő testület tagjaként mondta azt, hogy a saját álláspontja szerint lehetne Magyarország királyság is.

Persze a nagy kérdés az, hogy valójában mit mondott a volt miniszterelnök! Az eredeti interjú az alábbiakban látható, legalábbis a sokat idézett részlet:

Boross Péter nyilatkozata a valóságban
(a kép forrása: Heti Válasz 2010. augusztus 26. 28. oldal)

Boross Péter ezt követően arról beszélt, hogy milyen legyen az államfő jogköre. Azok a gondolatai szerintem fontosabbak az idézetteknél. Ő, mint volt kormányfő, természetesen a "gyenge" államfő és az "erős" miniszterelnököt kreáló jogalkotásnak volt a híve. Nyíltan megfogalmazta, hogy az államfői jogokat szűkíteni kell, hogy a kormány cselekvési lehetőségeit ne befolyásolhassa. Másképpen fogalmazva nem kívánt erős legitimitású, a kormányzást "akadályozó" államfőt, amelyik meg tudja majd kötni akár a képviselők, akár a kormánytagok kezeit. 

Aki ismeri a hatalombirtokosok logikáját, az ebből teljesen egyértelműen képes folytatni a gondolatsort. Akkor kell egy "erős" államfő, amikor a kormányzatban csere van, tehát majd az utódok kezét kötik meg vele. Bár elég rondán hangzik, ebben van racionális megfontolás is, mert adott esetben a többség érdekeit szolgáló intézkedések védelmére is lehetne gondolni. Az már egy másik kérdés, hogy a megélt tapasztalataink szerint nem ez szokott történni.

A fontosabb kérdés, hogy mit láttunk utána megjelenni abban az új jogszabályban, mely az Alaptörvény nevet kapta? 

Megváltozott az ország neve. Az ilyen változtatás soha nem lényegtelen, ha ez valakit mélyebben érdekel, akkor ennek van szakirodalma. A változtatás pont úgy történt, ahogyan a Kúria elnöke előre leírta!

Aztán az Alaptörvény a "Nemzeti Hitvallás" c. részben nagyon érdekes logikai fejtegetést vezet le, amely kapcsolódik az államformához. Az egyik állítás, hogy 1944. március 19-e és 1990. május 2. között nem létezett a magyar állami önrendelkezés, így a két dátum között megalkotott 1949-es alkotmány érvénytelen. Ez az alkotmány egyébként az, amelyik módosított formában deklarálta az államformát is, tehát akkor köztársaság sincs...

Amennyiben az önrendelkezés naptárában 1944. március 19. már nincs, hanem 1944. március 18. után 1990. május 2. következik, akkor majdnem erre lehetne gondolni. A legenyhébb értelmezés szerint függőben van hagyva az államforma. Más értelmezés szerint annyira köztársaság, mint amennyire 1944-ben királyságnak volt nevezhető. Ennek bőséges szakirodalma van, nem is akarom ezeket összefoglalni, de önmagában a vita jelzi azt, hogy valami van a köztársaság körül.

Amikor ezzel kapcsolatban privát beszélgetésekre került sor, többen is megerősítették az akkori (2011) képviselők közül, hogy ugyan jó lenne egy királyság, de majd csak akkor, ha a kormányzat által elért eredményeket meg kell őrizni. Nem szeretnék azt, hogy az ő kezük legyen megkötve pont akkor, amikor egy "alkotmányos forradalmat" vezényelnek le. Abban a kérdésben, hogy ki lehetne az uralkodó, mindenki egyetértett a pillanatnyi megoldhatatlanságában, de életképes elképzeléseket adtak elő.

Ennek egyik fő része az 1921-es feltételeket illető teljes volt a konszenzus. Vagyis a király legyen magyarországi lakos, tudjon magyarul kommunikálni, ne legyenek más országban államfői céljai. Az, hogy kik közül és miként kellene választani (nem beszélve arról, hogy kinek), már nem voltak viták, de nem ez volt a lényeg szerintük. Már azt komoly eredménynek tartották, hogy az államforma kérdését sikerült kinyitni.

Ha nagyon objektíven nézzük, akkor letagadhatatlanul jelen van a mostani kormányzó erőkben a legitimista és a szabad királyválasztónak elnevezett két álláspont. Valahol ők is érzik, hogy ebben a kérdésben dönteni kellene, de azt is tudják, hogy a társadalomnak mekkora részét képviselik ők: kicsit. Az egyikük mondta azt, hogy még a saját politikai táborukon belül is ők a legnépszerűtlenebb politikusok, ezért minden nyílt és egyértelmű megszólalásukkal veszélybe sodornák az eddig elért eredményeket, így inkább nem mondanak semmit.

Befejezhetném azzal, hogy "majd 2 éven belül kiderül", merre megyünk tovább, de ez a gyors egy évszázados áttekintés szerintem azt valószínűsíti, hogy a  "semmit nem változtatni" politikája fog győzni. Vagyis az ország neve marad Magyarország, egy köztársaság nélküli köztársasági elnökkel az élén.

Források 

Antall József levele Göncz Árpádnak

Boross Péter nyilatkozatának összefoglalója

Fordulat és Reform

Habsburg Ottó 1989-es nyilatkozata a pártokról

Heti Válasz 2010. augusztus 26. 28. oldal 

Horváth Attila: "A köztársaság az egyetlen lehetséges államforma." Az 1946. évi I. törvény megalkotása, a köztársaság kikiáltása. In: Acta Humana 2017/I. 7-20. oldalak

Katolikus Evangélium

Kristály Média

Kukorelli István írása a köztársaságról

Magyar Hírlap 1999. április 19. 6. oldal

Mai Nap 1992. március 19. 11. oldal

Múltunk 2005/2. számában megjelent tanulmányok

Népszabadság 1990. július 30. 1. és 5. oldalak

Országház Filmműhely

Varga Zs. András 2010-es tanulmánya