Száz éve óriási botrány tört ki Magyarországon. Kiderült ugyanis, hogy az ország határain belül tartózkodik a király!

Március 30. szerdai napra esett 1921-ben. Az előző nap este már egyre többeknek nyilvánvalóbbá vált, hogy IV. Károly Szombathelyen tartózkodott. Igazából nem is volt meglepő, hogy kiderült, hiszen a beavatottak köre egyre jobban nőtt. Számolni lehetett azzal, hogy előbb vagy utóbb ki fog derülni minden.

A történetünk 29-én ott tartott, hogy a király és körei hittek Horthy rábeszélhetőségében. Horthy viszont 29-ét már úgy zárta, hogy a hatalmat nem adja át, csak és kizárólag a király külföldre távozását tudta már elfogadni. A budapesti államgépezet elkezdett dolgozni. Ennek részeként a kisgazdák (az egyik kormánypárt) elkezdte előkészíteni a király ügyének felvetését a nemzetgyűlésben.

A sajtóharc kezdete

A helyzet kezelése érdekében az MTI egy közleményt ad ki, mely az alábbiakat tartalmazta:

• A király március 26-án váratlanul megjelent a szombathelyi püspöki palotában;
• Vass József csupán lelkigyakorlatok miatt volt a helyszínen;
• Teleki és Sigray grófokat a király rendelte Szombathelyre, nem tudtak semmit sem a király érkezéséről;
• Teleki és Vass elindultak Budapestre Horthy Miklóshoz, de géphiba miatt nem tudtak időben érkezni;
• A király és a kormányzó tárgyaltak egymással, Horthy felkérte a királyt az ország elhagyására;
• A kormányzó két tanácskozást is tartott az elérhető politikusokkal, egyetértettek Horthyval és lépéseket tettek, hogy a király el tudja hagyni biztonságosan az országot;
• A király azért ment Szombathelyre, hogy ott várja be az elutazásával kapcsolatos biztosítékokat (hogy más országok területén biztonságosan át tudjon utazni);
• Teleki gróf személyesen felel Szombathelyen a király biztonságáért, illetve azért, hogy a király látogatásának a magánjellege sértetlen maradjon;
• A király Magyarországra való utazásáról semmilyen magyar tényezőnek nem volt előzetes tudása;
• A király ezen útja felelőtlen befolyás eredménye;
• Az országban teljes a nyugalom.

Az, aki nyomon követte a bejegyzéseket, tudja, hogy a fenti közleményből elég sok minden nem állta meg a helyét. Akkor is egyértelmű volt, hogy a fenti 11 állítás egy része minimum megkérdőjelezhető, valamint nem teljesen felelt meg a valóságnak. Ezért a közlemény ezzel zárult:

 Az MTI figyelmeztetése 1921. március 30-án, hogy a közlemény tartalmának ismertetésén kívül, semmi más nem közölhető a király látogatásáról
(a kép forrása: Hungaricana)

Az MTI bizalmas híranyagai között már március 30-án szerepelt a bécsi sajtó aznapi tudósítása. Ott megjelent már az, hogy IV. Károly Szombathelyen van, "Lehár szuronyainak a védelme alatt". Sőt, az is, hogy a két politikai centrum egymással szemben a döntő lépésre készül. Azt is megírták, hogy a Bécsben tárgyaló Gratz külügyminisztert és Hegedűs pénzügyminisztert a király miatt hívták haza Magyarországra.

[És apróságként az is elhintésre került, hogy a Bécsből Budapestre utazó külügyminiszter megállt Szombathelyen, de szigorúan csak azért, hogy Telekivel, a kormányfővel értekezzen...]

A Bécsből érkező bizalmas jelentések mind-mind azt jelezték, hogy sokkal több információ jelent meg a sajtóban, mint amit a magyar állami kommunikáció el szeretett volna mondani. Az egyik berlini lapban, a New Yorkban dolgozó tudósítójuktól(!) olyan részletek is közlésre kerültek a királyi látogatásról, amelyet csak alig tucatnyi ember tudhatott Magyarországon!

Teljesen egyértelmű, hogy valaki információkat adott ki, de a mai napig nem tudható erről semmi. Az biztosra vehető, hogy Horthynak és a hozzá hű embereknek ez nem állt érdekében. Az informálás tehát a királytól vagy a király közvetlen környezetéből történt meg. Feltehetően azért, hogy a kormányzónak lépnie kelljen és ne tudjon titokban cselekedni a király ellen.

A királlyal kapcsolatos hírek egyébként Magyarországon főként csak a másnapi sajtóban jelentek meg, nagyjából tiszteletben tartva a kormány kérését.

A március 31-én megjelent lapok címoldalon hozták a hírt, hogy a király Budapesten járt
(a kép forrása: Budapesti Hírlap, 1921. március 31-i számának címoldala)

IV. Károly aznap számos arisztokratát fogadott, akik mind hódolatukat és az örömüket tolmácsolták. A város lakói elsétáltak a palotához és figyeltek, hátha megláthatják a királyukat. A látogatók sorát megszakította egy osztrák újságíró, így a király először közölhette közvetlenül is a saját változatát a történtekről. 

Ezen a szerdai napon Andrássy, Bethlen és Teleki (másokkal együtt) Budapestre mentek, mivel a királlyal való tárgyalásuk nem vezetett semmilyen eredményre. Horthy ugyanakkor egy újabb embert küldött a királyhoz.

Szerdai látogatók

Horthy szerdai "csodafegyvere" Hunyady József (1873-1942) Szombathelyre küldése volt. Amíg Habsburg Károly trónörökös volt, Hunyady a szárnysegédjeként szolgált. Amikor megkoronázták, főudvarmester lett mellette, majd a száműzetésbe is követte a királyát. Hunyady ezen a napon egy levelet vitt a kormányzótól.

A levélben Horthy egy újabb alkut kínált fel. Amennyiben IV. Károly elhagyja Magyarország területét, a magyar kormány fedezné IV. Károly udvartartásának a költségeit. Hunyady gróf tudta, hogy a dinasztia vezetőjét nem lehet megvásárolni, így meg sem mutatta a levelet a királynak. A levél lényeges üzenete az volt, hogy Horthy már nem tudja semmilyen körülmények között sem elfogadni a király maradását.

Hunyady ezúttal is maradt a király mellett. Sőt, elkezdte úgy szervezni a dolgokat, hogy Szombathely egy valódi királyi udvarhoz hasonlítson. Apró, jelentéktelen lépésnek tűnik, de azt gondolom, hogy IV. Károlyra jó hatást fejtett ki.

Megérkezett közben Gratz Gusztáv (1875-1946) is, az akkori külügyminiszter. Ő elsősorban arról adott tájékoztatást a királynak, hogy a nagykövetek sorra jelentették be a tiltakozásukat Horthynak. Ezzel együtt elmondta azt is, hogy a szomszédos országok tiltakozása nem súlyos és azokat Horthy ügyesen használja fel. Szerinte egy valós ultimátum határidőket tartalmaz, ami valóban elmaradt a jegyzékekből (legalábbis március 30-ig ez volt a helyzet).

A király tehát március 30-án még változatlanul hitt abban, hogy amint a hatalmat megszerzi, a francia kormány mögé fog állni. Előbb nem, csak akkor. Gratz Gusztáv meghallgatása megerősítette ebben a véleményében IV. Károlyt.

A külügyminiszter állításainak értelmezéséhez tartozik, hogy a nap egyik fontos eseménye a budapesti cseh követ tiltakozása volt. A cseh diplomácia már aktívan szervezkedett pár napja (sok mindent tudtak előre, a hírszerzésük éberebb volt a magyarnál), de a budapesti követ március 30-ig nem jelentette be a kormánya ellenkezését IV. Károly visszatérése ügyében.

Ezt a "késlekedést" a magyar legitimisták meg is köszönték neki. Erről sem vált ismertté túl sok részlet az elmúlt 100 év során, pedig izgalmas alku lehetett.

Egy kis parancsharc

 A király elszigetelésének kudarcát látva, Horthy ismét lépett. Kiadott egy parancsot, melyben közölte, hogy minden magyar katona csak neki tartozik engedelmességgel. A parancsok kiadásának a joga azonban korábban Telekire lett átruházva, így Teleki nem engedélyezte a parancs kiküldését.

Teleki tudta, hogy amint vita alakulna ki a parancsnoklás és engedelmesség miatt, az a katonai vezetők között vezetne konfliktushoz, magában hordozva a polgárháború veszélyét is. Jobbnak látta ezért a parancsnoklás jogát egyik államfőre sem átruházni, ezzel óvva a hadsereg erejét.

A személyes álláspontokról

Ahogy látható, a harc még mindig nem dőlt el ezen a napon sem. Kétségtelen, hogy Horthynak jól jöttek a diplomáciai tiltakozások, mert azokat fel tudta használni érvként, ahogyan azt Teleki javasolta is. Ezek ugyanakkor már nem csupán IV. Károlynak szóló érvek voltak, hanem a Kisgazdapártnak is muníciót adtak. Horthy valószínűleg már érezte, hogy nyertesként fog kikerülni a krízisből akkor, ha a nemzetgyűlés mögé áll.

A király előtt megjelenő főurak, a hozzá látogatók hűsége még mindig tartotta a hitet a királyban. Ő ugyanis hitte, hogy amint ténylegesen is a hivatalába lép, akkor majd a franciák és az angolok nem fogják támadni, a magyarok pedig kifejezetten vágynak az uralkodására.

Sőt, a király akkori beszélgetéseiből lehet tudni, hogy nem Horthy Miklósban látta az ellenfelét. IV. Károly őszintén hitte, hogy a kormányzóra a környezete hat, hiszen a királynak tett esküje kötelezi őt. Ennek számos jelét is felfedezni vélte, például azt, hogy Horthy a császári egyenruhát hordta még az események idején is. Természetesen Károly abból indult ki, hogy neki, mint őszintén hívő embernek, az esküje szent volt.

Horthy erről a kérdésről később elbeszélgetett Lehár ezredessel, akinek kifejtette az 1921 márciusában vallott nézeteit. Valóban vívódott, ezt a király jól megérezte. Ugyanakkor a királynak tett esküje után többször is megfordult a világ. Amire annak idején esküt tett, az már nem létezett 1921-ben. Valami más azonban igen, amelyhez szintén eskü kötötte.

Amikor a történetnek ezen a pontján vagyunk, akkor IV. Károly még mindig magyar királynak számít, ezen címét senki nem vonta komolyan kétségbe (a fontos vezetők közül). A mából visszatekintve tudjuk, hogy a magyar állam hónapokon belül rendezi majd ezt a kérdést, de 1921. március 30-án ezt még senki sem tudhatta. Sőt, igazán csak most kezdődött a szembesülés annak a döntésnek a következményeivel, hogy a király személyéről szóló vitát jegelték! A szembesülés kollektív kibeszélése azonban már március 31-hez tartozik.

Források

Bruno Brehm: A kétfejű sas lehull. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1936.

Budapesti Hírlap, 1921. április 1-i száma

Budapesti Hírlap, 1921. március 31-i száma

História, 1993/11 száma

Hornyák Árpád: A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és IV. Károly első restaurációs kísérlete. In: Századok; 2001-es (135.) évfolyam, 1183-1201. oldalak

Hungaricana közgyűjteményi portál

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

Napi történelmi forrás az első visszatérésről

Vas Zoltán: Horthy, vagy a király? Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

Világ 1921. április 2-i száma, 1. és 2. oldal

Zsiga Tibor: Az első királypuccs és Vas megye (1921). In: Vasi Szemle 1979/2. 269.-286. oldalakon

Zsiga Tibor: Horthy ellen, a királyért. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989. 

Zsiga Tibor: Szombathely az utolsó királyi székhely. In: Vasi Szemle, 1991/4. 549-560 oldalak