Száz évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy két államfői központ alakult ki Magyarországon. Az egyik Budapesten, a Várban, a másik Szombathelyen, a püspök palotájában.

Száz évvel ezelőtt március 29. keddi napra esett. A hosszú, húsvéti ünnepek utáni első munkanapról lesz ma szó. Előzményként csak annyit elevenítenék fel, hogy a király és Horthy harca még nem dőlt el, bár Horthy álláspontja megmerevedett.

Vendégek érkeznek

A nap eseményei a pályaudvaron indultak el, ugyanis az előre bejelentett kormányzói küldöttség elé Lehár ment ki autóval. Azt tudta, hogy néhány ember érkezik, köztük Andrássy és Bethlen. Azt titoknak minősítették, hogy hány órára, ezért az ezredes csak a katonai összeköttetései által tudta kideríteni, hogy reggel hétre. Ez a kis mozzanat rámutat arra, hogy Lehár nem volt egy cselekvőképtelen ember, hamar rájött honnan lehet információkhoz jutni.

A vonatból kiszállt Andrássy Gyula (1860-1929), aki Horthy nagy ellensége volt, a magyar legitimisták vezére. Horthy nem is olyan régen még a halálát kívánta. Lehár ezredes örült neki, mert egy újabb királyt támogató főembert látott benne. Mellette volt Bethlen István (1874-1946), aki Horthy bizalmi embere volt. Az ezredesnek kétségtelen, hogy Horthy küldötte, aki Horthy elutasítását képviseli majd a királynál. A társaságukban volt Hegedűs Pál tábornok (1861-1944), akkoriban a teljes dunántúli térség katonai parancsnoka volt, akinek a feladata Lehár leváltása és a király fizikai elszigetelése. Lehár kifejezetten örül Hegedűsnek. Hegedűssel nagyon jó a kapcsolata, mivel korábban Hegedűs tábornok vezetett korábban egy olyan vizsgálatot, amely tisztázta Lehár ezredest a vádak alól.

Ez a kellemes élmény éppen az eszébe jut Hegedűssel kapcsolatban, amikor megjelenik mögötte pont az a két ember, aki miatt 1919-ben az ezredes bajba került. Hefty főhadnagy és Rády százados. A két tiszt 1919-ben csak úgy a Tiszába folytott egy zsidó embert. A heccből elkövetett gyilkosságuknak tanúja volt egy magyar katona, akit nagyon kegyetlenül megöltek, nehogy szemtanú maradjon utánuk. Az eset napvilágra került és Lehárt vádolták a gyilkolási parancsok kiadásával. A két elkövetőt azonban Budapestre rendelték, magas helyről eljárási kegyelmet kaptak és érinthetetlen személyként szolgáltak azóta is Prónay különítményében. Kiszállt még a vonatból Crouy százados és Rácz százados, szintén hirhedt különítményesek voltak (legalábbis Lehár szemében). Utánuk még más Prónaysok is leszálltak.

Sőt, további 20 budapesti detektív érkezett velük, azzal a feladattal, hogy segítsenek a rend helyreállításában. Ők nagyon hamar meg is lepődtek, hogy Szombathelyen béke és nyugalom volt, ugyanis Budapesten mást mondtak nekik. Mindenesetre ők is elmentek Telekihez és lejelentkeztek nála.

Amint beérnek a palotához, Lehár azonnal elújságolta Telekinek a négy hírhedt Prónay-különítményes érkezését. Teleki közölte vele, hogy nem lepődött meg. Tudott a négy tisztről, de csak az ő parancsait teljesíthetik. Lehár később beszámolt arról, hogy egyébként Teleki sem bízott a négy tisztben, mert állandóan figyeltette őket a 20 detektívvel. Lehár és Teleki is tudni vélte, hogy a négy ember valakitől titkos parancsot kapott a király megölésére. Azt, hogy Magyarország koronás királyát a jelenlétükben öljék meg, egyikük sem vállalta. Mind Lehárnak, mind Telekinek a bukást jelentette volna.

IV. Károly 1921-ben, a szombathelyi püspöki palota egyik folyosóján, feltehetően március 28-án készült a fénykép
(a kép forrása: az egyházmegye látogatóközpontjának honlapja; a látógatóközpontban egyébként számos dolgot meg is mutatnak a tárlatvezetéskor a 100 éves emlékekből - ez nem valami fizetett reklám, hanem még a covid előtt jártam náluk kétszer is, nagyon kellemes és meglepő élmény volt)

Lehár onnan kezdve személyesen felügyelte a király személyes biztonságát. Ténylegesen is mindig a király közelében maradt. A legtávolabbi pont ameddig eltávolodott, az a király mindenkori tartózkodási helyét lezáró ajtónak a másik oldala volt. A négy érinthetetlen tisztet folyamatosan ugyanabban a helységben tartotta, amit a négy tiszt együttműködően teljesített is.

[Közben egy ismeretlen eredetű üzenet érkezett Budapestről, amelyik Szombathelyre igyekvő más politikusokra próbálta terelni a királygyilkosság gyanúját. E miatt gondolják többen is azt, hogy igazából nem létezett királygyilkossági parancs, csak zavart akartak kelteni a püspöki székhelyen, esetleg ki akarták provokálni a városba érkezők letartóztatását.]

A három Budapestről érkezett emberrel való megbeszélés előtt, a király az alábbi táviratot küldte a kormányzónak:

Nem értem az ön politikáját, vagy le kellett volna Budapesten a múltkor tartóztatnia, vagy alávetnie magát nekem. A háború elkerülése érdekében a következőt javaslom: kinevezem Önt királyi helytartónak és felesketem. Király maradok minden külsődleges királyi jelvénnyel, minden folyó ügyről értesítést kapok, és kedvező időben átveszem a kormányt.

A király megérezte azt a bizonytalanságot, ami Horthyban volt. Mármint azt, ami a megelőző napon eltűnt belőle. Horthy egyetértett ugyanis a királlyal abban, hogy a királyt nem váltotta le senki. A közügyektől való visszavonulása csak a nép államformával kapcsolatos döntéséig élt. A széles választójog alapján tartott választások után összehívott (legitim!) nemzetgyűlés pedig döntött: helyreállította a királyságot. A király nem mondott le (ehhez a miniszterelnök, a képviselőház és a felsőház döntése kellett volna, ami elmaradt). Az új nemzetgyűlés sem váltotta le, holott három nagy vita is kialakult IV. Károly személye körül (1920. októberében és decemberben, valamint 1921. februárjában).

Amint tegnap szó esett róla, Horthy belement volna abba, hogy IV. Károly jelen legyen az országban és foglalja el a hivatalát. Ám akkor, amikor szembesült a király iránta való bizalmának az eltűnésével, álláspontot váltott (a király ugyanis bizonyítékot kapott Horthy titkos tervéről, mely szerint őt titokban Ausztriába szerették volna toloncolni). A kormányzó tudta, hogy amint IV. Károly a hatalomba jut, a személyes karrierjének azonnal vége lesz, esetleg még büntetőeljárás is indulhatna ellene. Ezért az új célja az lett, hogy a király jelenléte maradjon titokban, mihamarabb vigyék ki Ausztriába (vagy vissza Svájcba), aztán majd a fejleményekhez alkalmazkodva elboronálják az egészet.

A megbeszélés

Andrássy gróf mindenkit nagyon meglepett. Ő volt a Monarchia utolsó közös külügyminisztere, alig egy hónapja lett a legitimista kormánypárt első embere, mégis azt javasolta a királynak, hogy hagyja el az országot, mivel a nép nem szereti a Habsburgokat. Andrássy álláspontját értetlenül fogadták, mivel tudták, hogy nem IV. Károly ellensége.

Bethlen is mindenkit meglepett. Magát a leghűségesebb legitimistának állítja be (a korábbi politikai nyilatkozatai ennek nem is mondtak ellent), aki akár a kormányzóval is kész szembefordulni. A Horthyhoz befutott követi nyilatkozatok alapján azt állítja IV. Károlynak, hogy az olaszok és a délszlávok hevesen tiltakoznak, katonai akcióval fenyegetnek. Magyarország még nem iktatta törvénybe a békeszerződést, így a határai nincsenek garantálva a nemzetközi jog szerint. Ha bármilyen idegen hadsereg megjelenik az országban, akkor abból forradalom is lehet, vagy további területcsökkenés. Ez esetben az utolsó lehetősége is eltűnne annak, hogy Magyarország királyság maradjon. Se Horthy, se Habsburg Károly nem fog többé kelleni a magyaroknak.

Erre való tekintettel egy távozási tervet fogalmaz meg a királynak. Bethlen garantálja, hogy méltósággal távozhat az országból. A magyar állam biztosítja őt arról, hogy a királyi címe és királyi jogai sértetlenek, ő a törvényes uralkodó és amint nem lesz nemzetközi nyomás az országon, a személyét illető kérdéseket haladéktalanul rendezik. Erre a jövőbeni időpontra utalva Bethlen vállalja, hogy ő maga kész lenne Horthyval is szembemenni, ha ez a megállapodás sérülne.

Annak ellenére, hogy Bethlen mást mondott, mint amit a király hallani szeretett volna, IV. Károlynak szimpatikussá vált a gróf. Mindenki másra számított tőle, így elkezdik őt is legitimistának tekinteni. Teleki ezúttal Bethlen mellé állva javasolja a királynak a terv elfogadását.

Kis porszem azért jutott a látszólag jól alakuló küldetésbe, mivel Bethlen és Teleki között elindult egy verseny, hogy melyikük hűbb a kormányzóhoz. Az ilyen jellegű beszélgetéseik zaja (ők ketten egyébként barátok) véletlenül eljut egyes emberek fülébe. Még nem terjed el a híre, de egyre nő azoknak a száma, akiknél Bethlen és Teleki a hitelét veszti.

Bethlen István (1874-1946) volt március 29. nagy meglepetése
(a kép forrása: történelemportál)

Hegedűs tábornok és Lehár ezredes egymással beszélték át a kialakult helyzetet. Lehár tisztában volt azzal, hogy Hegedűs zsebében ott lapult a leváltási parancsa, de a két katona megállapodást kötött egymással. E szerint Hegedűs nem váltotta le Lehárt, csupán megfigyelő maradt és folyamatosan jelentett Budapestre. Egy pillanatig sem jutott eszébe Lehár tisztességét kétségbe vonni, így senkinek sem mondták el a leváltási parancsot. Horthy akkor még nem sejtette, hogy Hegedűs táborok szintén királyhű ember. Egyedül az árulkodott valami bajról, hogy Hegedűs nem szigetelte el fizikailag a palota épületét.

A körülmények gyorsan megváltoztak

Délelőtt 10-kor a délszláv királyság budapesti követe hivatalosan is tiltakozott IV. Károly hatalomba való visszatérése ellen. A délszláv állam diplomáciai nagyüzeme beindult. A céljuk az volt, hogy Svájc ne fogadja vissza a magyar királyt, mivel visszaélt Svájc vendégszeretetével. Még azt is felvetették fenyegetésként, hogy a katonai erő alkalmazásától sem riadnának vissza, mivel egy Habsburg király nem magyar belügy (több jel utalt arra, hogy tényleg tartottak a horvátok elszakadásától).

A "magyar belügy" kifejezés egyébként használatban volt akkoriban a királlyal kapcsolatban. Az ország sértett volt Trianon miatt és nem tűrte egy politikus sem, hogy az elszigetelt, megcsonkított ország belügyeibe kívülről diktáljanak a jövőben. Ezért a magyar politika ideiglenesen paktumot kötött, hogy jegeli a királykérdést, ugyanakkor folyamatosan arra hivatkozott, hogy a magyar államfő kérdése csak és kifejezetten Magyarország belügye.

A történteket figyelve Teleki megüzente Horthynak, hogy a királyt nem lehet semmiféle belső okkal távozásra bírni. Nem hiszi el, hogy a hadsereg nem engedelmeskedik neki, nem hisz a polgárháborús veszélyben, sem József főherceg hatalmi törekvésében, de még a saját személye elutasítottságában sem. A királyra legfeljebb az hathat Teleki szerint, ha nemzetközi okokat emlegetnek. Innen kedzve kezdte el mondogatni Horthy érvként azt, hogy a szomszédos országok katonai akciót terveznek. Ennek aznap született meg az első bizonyítéka, amikor "végre" a délszláv királyság hajlandó volt egy erre utaló fenyegetéssel élni.

Annak ellenére, hogy három fő politikus is a király távozása mellett érvel, a helyi hangulat más irányt mutat IV. Károlynak. A király több arisztokratát is fogadott, mindegyikük magától jött, örömmel köszöntötték a királyukat. Sőt, a helyi főtisztek is lassan ráébredtek ki van az épületben, ők is tiszteletüket teszik a király előtt.

Lehár ezredest a szombathelyi pártok is megkeresték 29-én. Elmondták neki, hogy nem kétséges számukra a király jelenléte. Sejtették, hogy valami gond van, ezért szívesen szerveznének egy békés demonstrációt annak bizonyítására, hogy Szombathely támogatja Magyarország törvényes uralkodójának az ismételt hivatalba lépését. Lehár arra kérte őket, hogy ne tegyék, mert akkor majd az ellenérdekelt kisgazdák is szerveznek valamilyen ellentüntetést, valószínűleg sok importált tüntetővel és jó pár provokatőrrel. Így a király melletti kiállás kontraproduktív tett lenne.

Mindez azonban világosan jelzi, hogy a király jelenléte már nem titok többé! Olyannyira nem az, hogy az MTI már a 29-én (az esti órákban) kiadott bizalmas tájékoztatóiban beszámolt a király magyarországi jelenlétéről. Igaz, hogy csak németül és bécsi forrásokra támaszkodva, de ekkor már mindenki tudta, hogy órák vannak hátra ahhoz, hogy az addig diszkréten kezelt válságból nyílt válság legyen (ráadásul közben a kisgazdák már elkezdték szervezni a nemzetgyűlés ülésének az összehívását, hogy aktuális kérdéseket tárgyalhassanak meg!). 

Amikor március 29. utolsó percei lezárultak, akkor Horthy már tudta, hogy nem fogja engedni hivatalba lépni IV. Károlyt. Ahhoz nagyon erős nyomás kellett volna. Akkor úgy gondolta, hogy a délszlávok és az olaszok katonai fenyegetését ki tudja játszani, minden más érvet felülíró aduként.

IV. Károly ugyanakkor már tisztában volt azzal, hogy ugyan Horthyra nem számíthat, sem a nádorára (József főhercegre), ellenben nagyon sok mindenki másra igen. Ő és a bizalmas emberei még komoly esélyt láttak arra, hogy Horthyt rá tudják kényszeríteni a békés hatalomátadásra. 

Források

Bruno Brehm: A kétfejű sas lehull. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1936.

Budapesti Hírlap, 1921. április 1.-i száma

História, 1993/11 száma

Hornyák Árpád: A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és IV. Károly első restaurációs kísérlete. In: Századok; 2001-es (135.) évfolyam, 1183-1201. oldalak

Horthy Miklós: Emlékirataim. Európa Könyvkidaó, Budapest, 1990.

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

Napi történelmi forrás az első visszatérésről

Történelemportál cikke Bethlen Istvánról

Szombathelyi Egyházmegye honlapja

Vas Zoltán: Horthy, vagy a király? Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

Világ 1921. április 2-i száma, 1. és 2. oldal

Zsiga Tibor: Horthy ellen, a királyért. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989. 

Zsiga Tibor: Szombathely az utolsó királyi székhely. In: Vasi Szemle, 1991/4. 549-560 oldalak