100 éve volt a budaörsi csata

Éppen 100 éve volt a "budaörsi csata", mely talán IV. Károly visszatérési kísérletének a leginkább félreértelmezett eseménye. Vajon IV. Károly katonái tényleg elvesztették a csatát?

A történet 22-e utolsó perceiben Tatán fejeződött be. Akkor Tata állt ünnepélyesen a király mellé, majd a szerelvény haladt tovább. Kissé később Bicskén állt meg a királyi konvoj, ahol szintén ünnepélyes eskütétellel szegődtek a király pártjára. A vasúti szerelvényekre költözött udvar végül a mai Biatorbágyon megrekedt.

Fontos kiemelni, hogy akkor vasárnap volt. Teljesen magától értetődött, hogy a királyi pár misén szeretett volna megjelenni. Ekkor készültek azok a híressé vált képek, melyeken a királyi pár, a fegyveresek és a környékbeliek együtt miséznek a síneken. Közben Biatorbágy vezetői mindent előkészítettek, hogy a mise végeztével ünnepélyesen üdvözölhessék a visszatérő királyi párt.

1921okt_21.jpg

Vasárnap reggel volt, a királyi pár és a jelenlévők ezért tábori misén vettek részt
(a kép forrása: MEK OSZK)

Ezen az ünneplésen már nem volt ott Ostenburg, mivel hírét vette, hogy Budaörsnél probléma van. Azt sem a királyi pár, sem a magyar főurak nem hitték el, hogy lőni fognak rájuk, hiszen abban hittek, hogy Budapest is alig várja vissza a királyát.

Hegedűs tábornok is elindult egy egyszemélyes küldetésre. A király azt kérte tőle, hogy Budapesten keresse meg a védelmet irányító tábornokot, győzze meg őt az átállásról. Ettől a ponttól kezdve pedig sok olyan dolog történt, amiben eléggé össze vannak kuszálódva a szálak.

A "budaörsi" csata

A csata történetét nem egyszerű összeállítani, mert az azonos oldalon lévők visszaemlékezései is számos ellentmondást tartalmaznak. Nem mellékes az sem, hogy a Horthy idején kiadott közlések sok esetben eléggé félrevezetőek, a későbbiek során pedig többen átvették az abban írtakat úgy, mintha valóságnak megfelelőek lennének (ahogy a forrásjegyzékben is látszik, már 1971-re készen állt egy pontosnak tekintett összefoglaló, tehát nem a jelenben kellett ezt összeszedni). 

A budapesti közhangulatot elég nehéz jellemezni. Voltak olyanok, akik ünneplésre készen, a tereken várták a király bevonulását. Ezen idő alatt viszont folyamatosan zajlott a fegyveresek felvonulása, áthelyezése, sőt a lövések zaját is hallani lehetett. Ha ezt valaki átláthatatlan káoszként jellemzi, akkor szerintem nem téved nagyot.

Az elérhető dokumentumokból világosan látható, hogy a Törökugrató körül alakult ki az első összecsapás. Ez a magaslat egy fontos pont, mert az egész környék belátható róla. Ha valaki már járt arra valaha, akkor tudja miről van szó. Jó időben is nagyon messzire lehet róla ellátni, de rosszabb időben is óriási előnyt jelent a birtoklása. Nem mellesleg a vasútvonal is a közelében húzódott (jelenleg is), ezért nem volt mindegy kinek van rálátása a sínpályára.

Ahogy Ostenburg felderítő szerelvénye Törökbálint felől haladt Budaörsre, óvatlan, de lelkes fiatal egyetemisták felállva nyitottak rá tüzet. A tüzet a vonatról viszonozták, de a fedezék nélkül tüzelők sorban hullottak el. Ez egy ésszerű és szükségszerű lépés volt, bár IV. Károly kifejezetten parancsba adta, hogy nem lehet halálos áldozata a királyi bevonulásnak. Bőven akadt olyan is, aki a fedezék nélküli lövészek feje fölé lőtt, de aki már valaha lőtt mozgó járműről, az tudja mennyire nehéz ilyenkor célozni.

t2.jpg

A Google térképén is látszik, hogy bár a piros nyíllal jelölt Törökugrató nem egy magas hegy, Biatorbágy, Törökbálint, Érd, Budaörs, Diósd és Kelenföld belátható róla

Nem meglepő, hogy a Törökugratót és Budaörsöt is hamar bevették a király csapatai. Mivel a Törökugrató egy kiemelten fontos hely, ezért annak a visszafoglalása prioritást élvezett a kormányzóhű erők részéről. Ostenburg csapatai a Kelenföldnél lévő pályaudvar felé törtek előre, amelyet legalább 1500 méterre meg is közelítettek. Tétény fele is kialakult egy frontvonal, de más irányokban nem volt érezhető előrenyomulás.

A harcok váratlan vége

A Budapest védelméért felelős személyek nem tudták, hogy nem lesznek más irányú támadások. Például tartottak egy északról érkező folyami támadástól, valamint Pilisvörösvár, Hűvösvölgy és Budakeszi felől is védelembe helyeztek csoportokat. Érden láttak Ostenburghoz tartozó felderítőket, ezért Diósdra egész komoly erőt telepítettek. Idővel megsejtették, hogy Kelenföld a fő célja a királynak, ezért inkább teljesen védtelenül hagytak hosszabb szakaszokat a pályaudvar megtartása érdekében.

A védelem másik nagy kérdése volt, hogy melyik parancsnok lesz az, aki nem fog a király ellen harcolni. Ehhez kapcsolódó veszély volt az is, hogy a királyhűség miatt majd valaki elszabotálja a parancsot. Nem tagadja meg, csak valahogy nem kerül sor a végrehajtásra. Több parancsnokkal kapcsolatban is felébredt a gyanú, ezért őket alacsonyabb egységek vezetésével bízták meg. Mindenesetre ez a tényező is nehezítette a valódi frontvonal megállapítását.

Ebéd után a király közölte, hogy szüksége van egy mozdonyra, mert szeretne kimenni a frontra. Vele tartott Andrássy és Rakovszky, valamint mindenki meglepetésére a terhes királyné is. Lehár segítette őt fel a mozdonyra, majd könnyes szemmel szörnyülködött azon, hogy egy ilyen asszonyt nem akarnak királynénak.

Ahogy a királyi párral kigördült a mozdony, 26 sebesült érkezett az állomásra. Andrássy felesége a királyi fülkéből és a főúri politikusok fülkéiből vitt ki párnákat és takarókat, majd bekapcsolódott a sérültek ellátásába. A rögtönzött hadikórház spontán főnővére Eszterházy Lujza lett. Ő hangolta össze a helyi lakosoktól érkező segítségek felhasználását is. Az összes sebesültet rendesen ellátták, függetlenül attól, hogy melyik oldalon harcolva szerezte az illető a sérüléseit.

Szólni kell Gömbös hirtelen előkerített katonáiról is. Azt olvasni, hogy egyetemisták voltak, ami tényszerűen igaz. Egy részük "klasszikus" egyetemista volt, akik közül kikerültek a felelőtlenül tüzet nyitó emberek. A másik részük viszont olyan veterán volt, akik a háború miatt nem kezdhették el az egyetemet vagy éppen nem fejezhették be, mert a fronton harcoltak. Ők is egyetemisták voltak, de ezeknek a veteránoknak teljesen más katonai értéke volt, mint a 18-20 éves fiúknak.

1921okt_23.jpg

Gömbös "egyetemistái" nem csupán 18-20 éves fiúk voltak
(a kép forrása: Vasárnapi újság 1921. november 13-i számának 245. oldala)

A korabeli propaganda nagyon jelentősnek sejteti a létszámukat, még 12 ezer főről is lehetett olvasni. A pontos számot nehéz megállapítani, de a rendelkezésre álló fegyverek számából lehet tudni, hogy a 12 ezer fő elég nagy túlzás. Sőt, még az 1200 sem valószínű. Akadt olyan, aki alámerülve a leltári adatokba, arra a következtetésre jutott, hogy nagyjából 300 fegyvert oszthattak szét közöttük. A 300 fő valószínűleg sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az 1200.

Mindenesetre döntő jelentőségű volt a bevetésük, de nem úgy, ahogy Gömbös Gyula azt elképzelte. A király ugyanis elszörnyedt amikor meglátta a sok halott magyar katonát, akiket az emberei öltek meg. Észlelte azt is, hogy zömében nagyon fiatalok. Ezt látva mondta ki azt, hogy nem szeretné ha őmiatta emberek halnának meg. Ezért azonnal találkozott az ellenoldal egyik parancsnokával (Shvoy Istvánnal), javasolva neki a harcok azonnali beszüntetését.

Fontos tisztázni, hogy a budaörsi csatát Károly seregei megnyerték, sőt, a Törökugratót is elfoglalták, valamint a csatának nevet adó települést is megszállták. A királyi haderő egyáltalán nem állt vesztésre! Maga a király volt az, aki nem akart vérontás árán Budapestre jutni, ezért javasolta a tárgyalásos rendezést és a harcok azonnali beszüntetését.

A fegyverszünet eseményei

A tűzszünet idejére megállapított demarkációs vonalban fontos szerep jutott Hegedűs tábornoknak, aki a napot a budapesti küldetésével kezdte. Reggel eljutott Kelenföldig, ahol felvette a kapcsolatot Nagy tábornokkal, aki a védelemért felelt. Hegedűs nem tudta őt meggyőzni. Ekkor Hegedűs beugrott Horthyhoz, a Várba (állítólag Nagy tábornok javaslatára). Horthyval elbeszélgetett, majd a kormányzó közölte vele, hogy megérti a királypártiságát. Utána Hegedűs beugrott Bethlen hivatalába, ahol jelen van a kormányfőn kívül a külügyminiszter és véletlenül a brit követ is. Hegedűs ott is tárgyalgat. A beszélgetés során kiderül, hogy a briteknek alapjában véve mindegy ki a magyar király, nekik csak az a bajuk IV. Károllyal, hogy a csehek és a délszlávok háborús oknak tartják a visszatérését.

Amikor Hegedűs visszatér (kb. 14 óra körül), akkor elmondja mit beszélt Bethlennel és a brit követtel. Meglepő módon az azonnali felfüggesztését is kérte a királytól, mivel a fia Budapest védői között harcolt (mások szerint a két fiát említette). Miközben beszélt, kiderült, hogy ha már egyszer Budapesten járt, akkor beugrott Horthyhoz is. Hegedűssel szemben e miatt némi gyanú ébredt, egyébként teljesen alaptalanul. Hegedűs 1921 tavaszán is királyhű maradt, végig lojális bajtársként dolgozott együtt Lehárral, eszébe sem jutott elárulni a királyt vagy Lehárt. Olyannyira nem, hogy Horthy később teljesen lefokozta, érdemeit teljesen elvesztette a király melletti kitartása "jutalmaként".

Hegedűs felmentése nem történt meg azonnal, mivel a király megbízta, hogy Shvoy Istvánnal egyezzen ki a tűzszünet idejére megállapítandó demarkációs vonalban.  Hegedűs javasolta (és mindenki bele is ment) a Törökugrató átengedését, ami érthetetlen döntés. Hegedűs nem volt áruló, hiszen akkor Horthy nem alázza meg később. Talán a békés megoldást kívánta (vagy védte a fia életét?), ezért engedte át a magaslatot. Tény, hogy a király nem szeretett volna több fegyveres harcot, ezért már mindegy volt kinek a kezén lesz a magaslat.

torokugrato.jpg

A Törökugrató egy magaslat, amiről be lehet látni a környéket, Hegedűs tábornok minden megkötés nélkül átengedte az ellenoldalnak
(a kép forrása: kirandulastippek.hu)

Az eseményeket értékelő spontán biatorbágyi tanácskozáson Rakovszkyt összetört. Azt ismételgette, hogy a király nem vonulhat be vérfürdő árán a fővárosba. Aggodalmait ráadásul a király is osztotta, aki félrevonult Lehárral. Lehár más álláspontont volt, ő szeretett volna a tűzszünet leple alatt bevonulni a fővárosba. Valahogy ráérzett arra, hogy a fegyverszünetet az ellenoldal nem fogja tiszteletben tartani.

Akkor, abban a pillanatban még a királyi haderő volt fölényben, ráadásul a titkos bevonuláshoz minden adott volt. A király azonban nem akart további áldozatokat egyik oldalon sem. Lehár annyira nem ért egyet a harcok beszüntetésével, hogy írásban kérte a királytól a parancsa megerősítését, hogy később ne Lehárt okolják a veszteségért (akkor még sokan nem hiszik el, hogy a győztes helyzetből hamarosan kudarc lehet, de Lehár jobban ismerte a magyar katonai vezetők gondolkodását).

Közben visszatért Ostenburg is, akinek vacsorát szolgáltak fel. Elmondta, hogy ameddig a tárgyalás végégig, addig semmilyen harci cselekmény nem fog történni. Úgy érezte, hogy 24 órán belül teljessé tehető a győzelmük. Ő azt nem sejtette, hogy közben a fegyverszünetet a másik fél megszegi, erre vonatkozóan csak Lehárnak voltak aggodalmai.

Az esti órákban a soproni katonák közül többen titokzatos módon eltűntek. Aznap ugyanis kiderült a számukra, hogy magyarokra kell lőniük, ami nekik sem tetszett. Más a királynak díszkíséretet adni, és nagyon más dolog egy olyan fronton harcolni, ahol lőnek. Vagy éppen lőni kell.

Az események egy másik szomorú érdekessége a királyné. Amikor visszaért a királyi pár Biatorbágyra, akkor a királyné nem volt ott a megbeszéléseken. Ezeken a megbeszéléseken egyébként a feleségek szabadon ott lehettek bárhol, sőt, bármikor bemehettek mindenhova. Éppen ezért tűnt fel, hogy Zita királyné nem volt sehol. Ő a rögtönzött kórházba ment, azonnal bekapcsolódott a sérültek ellátásába. Volt olyan ellenoldali sérült, aki magához térve a királynét látta meg először, aki éppen őt ápolta. Nem kérte tőle senki, a saját csendesen meghozott döntése volt a sebesültek ápolása.

Amit a királyi udvarban nem is sejtettek, az a budapesti kormány ellenakciója volt. Az egyik nagy húzásuk Héjjas Iván (1890-1950) megnyerése volt. Héjjas a Lajtabánság egyik hadseregének a parancsnoka volt. Elfogadta Budapest felkérését és csapataival bevonult Magyarországra, hogy szükség esetén beavatkozzon a királyi erők ellen. Sőt, Prónay is tett gesztusokat apróbb Budapest felé, bár csapatokat most sem küldött a király ellen. 

A budapesti szervezők több, a király mellé állt, de az eredeti őrhelyen maradt parancsnokot (vagy ideiglenes parancsnokot) megnyertek maguknak és elkezdték a helyőrség katonáit visszafele agitálni. Úgy nézett ki Budapestről, hogy az elveszettnek hitt fél országnyi haderőt hamar vissza tudják szervezni maguk mellé. Akkoriban a csapatok zöme a nyugati országrészben volt (és inkább északon), ezért volt fontos, hogy egy-egy helyi parancsnok kinek az oldalára állt. Ha volt olyan személy Budapesten, aki papíron vezette esetleg a mellettük és ellenük lévő katonai erők létszámát, akkor éjfél után nem sokkal már elkönyvelhette a létszámbeli fölényt.

Igaz, az elméleti fölény nem ér semmit, ha nincsenek ott a katonák, ahol a front van. Már 24-e első órái lehettek, amire a vidékről érkező összes alakulat elfoglalta a kijelölt pozícióját. Akkor már nem voltak szétszórva, hanem kifejezetten ott foglaltak állást, ahol a harctevékenységet a kormányzóhű erők eltervezték. Mindez azonban már október 24. történése. 23-án még úgy tűnt, hogy a király állt győzelemre.

Források

Andrássy Gyuláné grófné és Boroviczény Aladárné: A királyné kíséretében. Pfeifer Ferdinánd (Zeidler Testvérek) Nemzeti Könyvkereskedés Bizománya, Budapest, év nélkül.

Fogarassy László: IV. Károly második restaurációs kísérletének katonai története. A "budaörsi csata". In: Hadtörténelmi Közlemények, 1971/2 314.-341. oldalakon. Elektronikusan is elérhető.

Horthy Miklós: Emlékirataim. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990.

Huszadikszazad.hu

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

Kossuth Rádió műsora

Leírás a Törögugratóról

MEK OSZK

Monarchiabeli parancsnokok listája

Napi történelmi forrás a második visszatérésről

OSZK Képtár

Régi Győr

Vasárnapi újság 1921. november 13-i számának 245. oldala

Zsiga Tibor: Horthy ellen a királyért. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989.