A mostani bejegyzésben egy sok szempontból rendhagyó monarchikus rendszerről lesz szó. 

A világ egyik legrégibb monarchikus rendszere Norvégiában van, mely talán az egyik legstabilabbnak is minősíthető. Vajon miért kedvelik Norvégiában az emberek a monarchiát? 

A norvég királyság XX. százada

Norvégia már a IX. században létezett monarchiaként, de maga az állam különböző szövetségi rendszerek részeként működött. Amennyiben nagyon szigorúak vagyunk, csak 1905-től mondhatni olyasmit, hogy létezik teljesen önálló Norvégia. Addig valójában Svédország, még korábban pedig Dánia uralma alatt állt a norvég állam. 

Amikor 1905-ben Norvégia függetlenedett, akkor szerveztek egy népszavazást (1905. november 12. és 13.). Maga a népszavazás arról szólt, hogy elfoglalhatja-e a királynak kiszemelt herceg a norvég trónt, de ezen a mai napig vita van. A monarchista szemlélet szerint a népszavazás az államformáról szólt, a republikánusok viszont ezt tagadják. A republikánusok szerint az uralkodó személyéről volt szó, az államformáról a nép nem dönthetett. Ebben egyébként igazuk van, mivel a kérdés valóban így volt feltéve, tehát kissé kiterjesztett értelmezésnek tekinthető az a fajta állítás, hogy a norvégok döntöttek az államformáról.

Összességében a szavazók 75 százaléka vett részt a népszavazáson, akiknek a 78,9 százaléka igennel voksolt. Akármilyen elemzési egységet nézünk, minden formában az igenek győztek. Ez annyira nem rendkívüli, mert sokan úgy értelmezték a helyzetet, hogy a teljesen független Norvégiáról kell szavazniuk, így a nem szavazatok győzelme kizárható volt.

A norvégok eredetileg a svéd király jelöltjét ültették volna trónra, de a svéd király rettenetesen csalódott volt, így elzárkózott az uralkodó kijelölésétől. Így a dánokhoz fordultak, hogy segítsék ki őket egy herceggel, akiből majd királyt kreálhatnak. Ezért van az, hogy a norvég monarchia nagyjából a dán monarchia gazdaságos másolata. Pontosabban annak hiszik, mert egyesek szerint nagyon drágán üzemel.

A dán király unokája, aki az új Norvégia első királya lett
(a kép forrása: The Imperial Court)

A népszavazás idején IX. Keresztély (1818-1906) volt Dánia királya, aki már 1863 óta uralkodott. Az ő fia volt VIII. Frigyes (1843-1912), aki a dán trón várományosa volt. Frigyes e miatt nem is jöhetett szóba, sem a fia, hiszen mindketten leendő dán királynak voltak kijelölve. Ezért Frigyes második fiát szemelték ki.

A születési neve Keresztély Frigyes (1872-1957) volt, de norvég uralkodóként a VII. Haakon nevet vette fel. Ez a név olyan Norvégiában, mintha egy majdani magyar király az István, László vagy a Béla nevet venné fel. Az üzenet egyértelmű volt, ő már nem a dán királyi család tagja, hanem norvég uralkodó.

A norvég dinasztia a dán és a svéd dinasztiákhoz kötődik

A király és a (brit királyi családból származó) felesége egy országjárással kezdte az uralkodását. Teljesen elfogadta a parlamentáris rendszert, még akkor is, amikor az kényelmetlennek mutatkozott. E miatt (is) meglehetősen népszerűek lettek. Nagyon sok jó dolgot lehetne róluk írni. Ha röviden kellene összefoglalni az uralkodását, akkor azzal lehetne találóan jellemezni, hogy minden rá vonatkozó leírt írott és íratlan szabálynak eleget tett.

A soron következő király a fia volt, aki V. Olaf (1903-1991) néven uralkodott 1957 és 1991 között. Számos dologban az apját követte, kiemelten ügyelve az olcsó udvartartásra. Az olajválság idején például tömegközlekedést használt. Az ilyen dolgai miatt a "nép királya" címmel illették, ráadásul még életében szobrot állítottak neki. Természetesen bírálható amiatt, hogy lehetett-e volna még alacsonyabb a költségvetése, de ilyen tekintetben soha nincs egy végső határ.

A jelenlegi király az ő fia, aki V. Harald (1937) néven uralkodik. Ő már Norvégia területén született, amire évszázadok óta nem volt példa. Benne leginkább az a rendkívüli, hogy egy norvég közrangúval házasodott meg 1968-ban. A felesége Szonja (1937) teljesen polgári származású norvég családba született. Akkoriban ezt nehezen fogadták be, végül a király (még koronahercegként) azzal állt elő, hogy mindenképpen feleségül veszi a kiszemeltjét, legfeljebb nem lesz majd belőle király. Mivel ez esetben kihalt volna a norvég királyi család, a norvég politika megadta a beleegyezését a frigybe (9 éves vita volt az engedélyen!).

Márta Lujza - a "majdnem királynő"

V. Haraldnak két gyermeke született, Márta Lujza (1971) és Haakon (1973). Nem volt nehéz következtetés, hogy a trónöröklési rendet muszáj átalakítani, mivel elég kevés fiúgyermek született a tágabb családban is. Erre a trónöröklési reformra1990-ben került sor, még az előző király időszakában. A változtatás kimondta, hogy az összes gyermek trónképes, születési nemtől függetlenül.

Mindez önmagában nem különös, de volt benne egy csavar. Akkor a király V. Olaf volt, az örökösének pedig már ki volt jelölve a jelenlegi király, V. Harald. Amikor ilyen reform történik, akkor általában az a szokás, hogy a koronaherceg marad a helyén, még akkor is, ha az új rendszerben már nem ő lenne a következő uralkodó. A csavar ebben az esetben az volt, hogy a reform csak az 1990 után születettekre vonatkozott. Vagyis a soron következő generációban a férfi elsőbbsége még megmaradt (indok: 1990 előtt születtek).

Tehát Márta Lujza lett az, akit tulajdonképpen 19 éves korában megfosztottak az uralkodás lehetőségétől. Nagyon sokáig nem látszódott rajta semmi. Gyógytornásznak tanult, mesemondóként szerepelt, alapvetően egy olyan életet élt, amelyben nem volt semmi rendkívüli. Aztán idővel egyre több fura dolog jelent meg körülötte. Ennek az oka az, hogy állítása szerint természetfelettinek tartott képességei vannak, például képes a halottakkal is kommunikálni.

A kijelentései élesen ellentétesek voltak a norvég egyház tanításaival, ezért egyre több kritika érte. Mivel állandó szereplője a médiának, ezért egyre többször felvetették, hogy nem kellene a hercegnői címét használnia. Ő ezt a lépést meg is tette. Lemondott az összes királyi feladatáról, többé nem képviseli a királyi családot, így a hercegnői címét sem használja. Ki kell emelni, hogy a hercegnői címe hivatalosan megmaradt, de önként vállalta azt, hogy nem hivatkozik magára így.

Márta Lujza és a jegyese, Durek sámán, aki állítása szerint ősnorvég - és ez nem valami vicc
(a kép forrása: sosialnytt)

Ezekkel a bejelentéseivel együtt közölte azt is, hogy összeházasodik azzal a Durek Verett (1974) nevű emberrel, aki 2019 óta lényegében az élettársa. Durek Verett az USA-ban született, de magát ősnorvég sámánnak tartja. A legmeglepőbb állításaiból hosszú listát lehetne összeírni, így egy vázlatos ismertetés is eléggé szűkös lenne. A tanításai hosszú listáján szerepel a rák alternatív úton való gyógyítása, az 5G veszélyesnek ítélése, a gyíkemberek uralmának a létezése, meg sok egyéb elsőre meghökkentőnek tűnő dolgok. Ezek tükrében érthető, hogy a királyi család "teljes egyetértéssel és nyugalommal" fogadta Márta Lujza távozását a királyi udvar képviselői közül.

Ezt követően 2022 novembere nagyon mozgalmas lett Márta Lujza számára. Ez az önkéntes kilépése nem várt mértékben még népszerűbbé tette őt.

Ezen az ősszel a legidősebb lánya (Maud) szerepelt az Álarcos énekes norvég változatában, valamint sor került a különleges festményei nyilvános kiállítására. E mellett az általa írt szépirodalmi mű a sikerlisták élére került. Amennyiben nem módosítják a szabályokat személyre szabva, akkor ő lenne a következő uralkodó az édesanyja után. Ezt a különleges helyzetét lehet érezni a személye körül. A népszerűsége mögött az is jelen van, hogy az édesapja öngyilkos lett az édesanyjától való elválása után, a temetésen pedig egy sokakat megható beszédet mondott. Benne sokan az édesapját elvesztő félárvát látják a mai napig is.

A második lánya (Leah) a párizsi bál főszereplőjévé lépett elő. Az, hogy mennyire elhibázott lépés volt őt a párizsi bálon középpontba állítani, mint királyi személyt, gondolom már nem kell részletezni. Ő nem olyan régen vette át az "év influenszere" címet, mivel hatalmas követőtábort épített ki maga körül, főként a szépségápolási tartalmainak köszönhetően. Persze ez érthető, hiszen egy nagyon fiatal és csinos lány, fura lenne, ha nem lenne követőtábora egy ilyen jellegű tartalomgyártás eredményeként.

A harmadik lánya (Emma) nem áll annyira a közfigyelem centrumában, egyébként aranyérmet is nyert lovas sportolóról van szó. Nem jelentéktelen a sikere, csak az ilyen sporteredmények Norvégiában sem keltik fel az érdeklődést.

Végül egy nem várt elismeréssel zárult 2022 Márta Lujza számára. Megválasztották a legjobban öltözött norvég személyiségnek. A szavazás Norvégia legnagyobb női magazinjának olvasói körében tartották, tehát főként nők szavaztak. Ahogy azt ő is kifejezte a linkelt interjúban, ez az elismerés nagyon jó időben érkezett.

Mindez jól jelzi azt, hogy a hercegnő és gyermekeinek a népszerűsége folyamatosan növekszik, noha ha finoman is, de voltaképpen "lázadók". Hiszen egy igazságosabb esetben arról a valakiről beszélünk, aki a következő norvég király(nő) lenne, a legidősebb lánya pedig az örököse. Az a furcsa ebben, hogy a személyes népszerűségük a monarchia népszerűségét is növelik, holott ők végső soron a rendszer kifinomult kritikusai.

A hivatalos koronaherceg, Haakon

Haakon hivatalos neve "Haakon Magnus", vagyis megkapta a "nagy" nevet is. Haditengerészeti képzést kapott, majd politológiát tanult, melyből az USA-ban szerzett mesterdiplomát. A legmagasabb katonai rendfokozatokat megkapta, melyben sokat számított az a tény is, hogy uralkodóként a hadsereg vezetőjeként is feladatok hárulnak majd rá.

Az egész felnőtt élete során koronahercegként látott el feladatokat, ezen hivatásán kívül máshol nem próbált eredményeket elérni. Hosszú listát lehetne persze készíteni az egyéb dolgaiból, de azok mind az uralkodói szerep ellátására készítették fel. Ezzel egyébként nincs baja senkinek, hiszen egy politikai hatalommal is rendelkező uralkodótól ezt várnánk el.

[Emlékeztetőnek: a király és a koronaherceg jelen van a kormány ülésein, ahogyan az Dániában is történik. A norvég alkotmány a végrehajtó hatalmat a királynak adja, aki azt megosztja a kormánnyal. Az alkotmány szövegéből ez a megosztás nagyon közvetetten vezethető le, de a norvég királyok már 1905 óta így járnak el.]

Apjához hasonlóan szintén egy nem arisztokrata norvég nőt választott magának feleségül. Az esküvő 2001-ben volt. A feleség Mette-Marit (1973), akinek már 1997-ben született egy fia. Két közös gyermekük is született, Ingrid Alexandra (2004) és Sverre Magnus (2005). Rájuk már vonatkozik az új trónöröklési rend, vagyis a leány a majdani uralkodó. Ingrid Alexandra ugyanúgy, ahogyan az apja, komoly uralkodói nevelést kap.

A koronaherceg és a felesége, akinek a kezében ott csücsül az első házasságából született fia
(a kép forrása: Tatler)

Mette-Marit korábban sportoló volt, nem éppen olyan életet élt, amit egy uralkodótól elvárnak. Alkohol, drog és rockzenekarok körüli rajongás jellemezte a fiatalabb éveit. E miatt az eljegyzésük idején különleges vizsgálatokat folytattak a baráti körében, valamiféle előzetes kockázatbecslés miatt. Természetesen nem találtak nála és a barátainál semmi veszélyes dolgot.

Mette-Marit első fiának a neve Marius Borg Hoiby (1997), akit a norvég média "majdnem herceg" becenéven emleget. A fiú ugyanis nem herceg, viszont nagyon népszerű. Annyira rendkívüli dolgokat nem tesz, csak a barátnői megválasztása valahogy érdekesre sikeredik.

A koronahercegnő legidősebb fia, a "majdnem herceg"
(a kép forrása: Vanity Fair)

Nagyjából 20 éves volt, amikor édesanyja jelezte a sajtónak, hogy a fia nem közszereplő, ezért ne kövessék őt, hiszen addig komoly figyelem irányult rá. Később elköltözött az USA-ba, ott járt egyetemre, majd egy Playboyból ismert hölgy lett a párja (az 1995-ben született Julianna Snekkestad). A hölgy filmes karriert is próbál építeni. Ha valaki ügyesen keres, akkor lehet róla olyan képet is találni, amelyiken ruhában látható.

A fiú hétköznapi állásokban is dolgozott is amíg az USA-ban élt. Végül 2020-ban visszamentek Norvégiába és azóta folyamatosan figyeli őket a norvég sajtó. Mostanság motorszerelő műhelyt nyitott,  kiemelkedő dolgok vagy botrányok nem kapcsolódnak a nevéhez. 2022 tavaszán szakított a barátnőjével, majd egy Nora Haukland nevű nő lett az új társa. Ő sem egy nagyon visszafogott személyiség, trash reality-ből ismerik az országban. A sajtó szereti a fényképeit közölni, melyek között leszbikus jeleneteket is lehet találni.

Persze Haakon és az utódjaként kezelt Ingrid Alexandra azok, akik a monarchia szempontjából meghatározó személyiségek. Haakon számára vannak fontos ügyek, amelyben nyíltan állást foglal. A jobboldalról éri is e miatt bírálat, mivel egyesek szerint a baloldali pártokat erősíti a megnyilatkozásaival. Ezek főleg környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések, de a norvég politikában ezek kissé máshogy fogalmazódnak meg, a magyar viszonyok között nem lehet analógiákat találni.

Ingrid Alexandra, a leendő norvég királynő
(a kép forrása: New My Royals)

Ingrid Alexandra jelenleg katonai képzésnek nevezett foglalkozásokon tölti az idejét, melyet a bírálói inkább látogatásnak és játéknak neveznek, mert a közölt képekről inkább ez olvasható le. Ezt azért hozzák elő a bírálói, mert Belgiumban vagy éppen a brit királyi családban is valódi kiképzésen vesznek részt a királyi gyermekek, nem egyszer pedig éles helyzetben is végeztek katonai feladatokat. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a majdani koronahercegnő és királynő ilyennek nem lesz alávetve.

A fenti kép egyébként egy hivatalosan is látogatásnak nevezett programon készült. Akkor még 17 éves volt és ha már egyszer arra járt, akkor beülhetett egy F-16-os repülőbe, amit egy ideig vezethetett is. Norvégia már elkezdte az átállást az F-35-ös repülők használatára, így ez a sétarepülés valóban nem volt komoly (bár én 17 évesen örültem volna egy ilyen lehetőségnek).

A norvég köztársaság esélyei

Egy modern európai államban, ahol monarchia van, mindig érdekes kérdés a republikánus mozgalmak helyzete. Norvégia helyzete ebben a tekintetben azért is érdekes, mert nagyon leegyszerűsítve a monarchiát tekintik a normálisnak, a republikanizmus pedig majdhogynem valamiféle deviáns dolognak számít. Ebben még az is érdekes, hogy általában a baloldali pártokban elég ritka a republikánus szemléletű politikus, sokkal inkább a jobboldalon tűnnek fel. 

Norvégia legerősebb pártja kétségtelenül a Munkáspárt, mely az első kormányalakításáig kifejezetten kommunista pártként határozta meg önmagát. Amikor 1927-ben választásokat nyertek, félő volt egy válság kialakulása. Európa több országában ugyanis amikor a rendszerrel eleve szembenálló pártok nyertek választást, abból komoly krízis alakult ki. Norvégiában azonban nem, mivel a király gondolkodás és halogatás nélkül kinevezte a győztes párt jelöltjét kormányfőnek. A pártnak sokat finomodtak a céljai, hiszen rendszerellenes pártként nagyon sok ponton önellentmondásba keveredett. A Munkáspárt a norvég politika legerősebb pártja lett, rengeteget voltak kormányon, tulajdonképpen bárhogyan is nézzük, királypártiak (nem mellékesen nekik köszönhető a norvég jóléti állam léte). Kevesen tudják, hogy a párt egyik legismertebb politikusa Jens Stoltenberg (1959), akit a NATO vezetőjeként ismerünk.

Valójában egyetlen parlamenti párt van, amelyik nyíltan és teljes egészében elutasítja a monarchiát. Ez a Vörös nevet viselő párt, ők finomkodás nélkül vállalják azt a nézetület, hogy a köztársaság a jobb. A programjuk elismeri, hogy mind a monarchia, mind a köztársaság nem egészen demokratikus, de a véleményük szerint a köztársaság közelebb áll az ideális demokráciához. A párt támogatottsága változó, 2021-ben 8 képviselőjük jutott be a törvényhozásba, ami mögött 4,7 százalékos választói támogatottság állt. Ez úgy nagyjából 140 ezer szavazó.

Sokkal óvatosabb a Bal névre hallgató párt. A monarchia szerintük sem demokratikus, mert születési alapon juttat államfői tisztséget embereknek, ezért népszavazást szeretnének a kérdésben. Az utolsó választáson ezzel 4,6 százalék lett az eredményük, szintén 8 képviselőjük ül a parlamentben. Persze a népre bízni a döntést és köztársaságot követelni... nem egészen azonos oldal, de a republikánus szervezetek a jelenben nem választják szét ezt a két álláspontot.

Egy teljesen részletes áttekintést itt lehet elérni. Bár a táblázat tartalmába és szerkesztésébe nagyon bele lehetne kötni, még ebből is látszik, hogy a honlap szerkesztői által zöld színnel (ez a republikánusok szimbóluma ezen az oldalon) megjelölt pártok egy jelentős része nem hozta elő az államforma ügyét a 2021-es választásokra kiadott programjában. Az utolsó oszlop is beszédes, oda helyezték el azoknak a képviselőknek a neveit, akik valószínűleg republikánusok. Ez 24 politikus, ez a képviselők 14 százaléka. Amint a táblázatból kiolvasható az is, hogy korábban 36 ilyen képviselő volt.

Egyébként a legjelentősebb norvég republikánus szerveződés honlapját érdemes megvizsgálni és összevetni a parlamenti képviselettel rendelkező pártok programjaival. A republikánusok érveiben bőven lehet hibát találni, de alapvetően helytállóan bizonyítják azt, hogy a monarchia nagyon drága dolog Norvégia számára. A pártok honlapjairól azonban olyan kérdések és problémák köszönnek vissza, amely az államforma és a királyi családdal kapcsolatos érdektelenségről tanúskodnak. Vagyis a fontos pártok még csak a vitát sem tartják érdemesnek.

Amúgy a republikánusok nem alap nélkül hozzák nyilvánosságra azt, hogy melyik politikus áll szemben a monarchiával. A köztársaságpárti lét akkor szól a legnagyobbat, ha egy monarchista párt politikusa áll elő vele. A legnagyobb ilyen "coming out" Per Sandberg (1960) nevéhez kötődik, aki a jobboldal vezető pártjának a második embere, valamint miniszter is volt.

Ő azért lett republikánus, mert szerinte Norvégia baloldali királyi családja miatt lett erős a baloldal Norvégiában, ami szerinte nem etikus a királyi udvar részéről. Persze azt tudni kell, hogy Sandberg egy különös arca a norvég politikának, egy valódi botrányhős. A magyar politikában nem volt hozzá hasonló figura, a legbotrányosabbnak tekintett magyar politikus is elbújhatna mögötte. Amikor ittasan szólalt fel a parlamenti ülésen, akkor nem mentegette magát, hanem lényegében azt közölte, hogy szokása annyit inni. Többször követett el tettlegességet, a szavait szerintem időnként tudatosan formálja durvábbra, sokszor olyan, mintha szándékosan így vonná magára a figyelmet. 

Az első nyíltan republikánus miniszter Monica Maeland (1968) volt, aki szintén jobboldaliként lett ismert. Ő ma már nem mond olyan kemény dolgokat, mint Per Sandberg, mert már csak arról beszél, hogy a köztársaság a jövő, de a jelen még monarchia. Nem aktív az államforma módosítását célzó tevékenységekben, mert szerinte a jelenben nem kellene a kérdéshez nyúlni. A véleménye szerint Norvégiában majd a történelem fog átlépni a monarchián. Állandóan elmondja, hogy a királyt és a koronahercegi párt mélyen tiszteli, nincs baja a személyükkel, de szerinte egy idő után az emberek nem fognak ragaszkodni a királyi családhoz.

Az, hogy ennyire részletesen a sajtóba kerül egy-egy republikánus közszereplő álláspontja, jól jelzi mennyire egyedi, ritka jelenségről van szó. A monarchiát hibás államformának minősíteni enyhén szólva beskatulyázza az érintett politikust. Inkább utólag szoktak színt vallani a fontosabb politikusok, nem a karrierjük csúcsán. Azok, akik eleve republikánusként indulnak neki mostanság a politikai szereplésnek, nem tudnak mandátumokat szerezni.

A monarchia tényleges jövője

Ha valaki a bejegyzésben hivatkozott honlapok tartalmait átolvassa, akkor látni fog kétféle folyamatot, melyeknek a jelenből nézve hatása van az államformáról való közgondolkodásra. Az egyik a fiatalabb korosztály tagjai, a másik a számik és más őslakos nemzetiségeknek a helyzete.

A kutatások érdekes módon nem a fiatalabbakat, hanem az 1935-1955 között született, magasan képzett és tehetősebb rétegeket jelölte meg republikánusnak. Mivel Norvégia is egy öregedőnek számító társadalom, ez a korosztály nem annyira jelentéktelen, hogy át lehessen lépni felettük. Náluk egyébként a köztársaság úgy jelenik meg, mint a demokrácia minden bajára gyógyírt kínáló csodaszer. A köztársaság demokratikus hiányosságainak a kezelésére nem gyártanak megoldási javaslatokat.

Ezen kutatások szerint a fiatalabbak nagyobb arányban monarchisták, illetve a köztársaság elutasítottsága is lényegesebben jelentősebb a körükben. Vannak Norvégiában élő ismerőseim, de ők sem találták meg erre a jelenségre a válaszokat. Valami olyasmit feltételeznek, hogy a norvég jóléti társadalom megtartására a monarchiát látják garanciának a fiatalok, míg az idősebb és tehetős emberekben nincs félelem a szociális biztonságuk miatt, hiszen az érintett korosztály jellemzően nyugdíjas vagy éppen a nyugdíj előtt áll. Ez jól hangzik, logikusnak is tűnik, csak éppen nem találtunk ezt igazoló kutatásokat (ettől még létezhetnek). 

Általában 20 százalék köré mérik a republikánusok arányát, de a déli megyékben ez néha 40 százalék fölé is ugrik. Ez azért meglepő, mert korábban az északabbi, főleg a vidéki lakosság volt republikánus. Itt jön elő az északi őslakosok ügye.

Ők a számik és az egyéb nevekkel jelzett őslakosok. Főleg az északi térségben élnek, hiszen az a saját területük volt. A norvég állam nagyon sokáig próbálta őket asszimilálni, de végül a norvég állam feladta és még a király is bocsánatot kért tőlük. Közülük a számik a legsikeresebbek, nekik még parlamentjük is lett. Igaz, nem olyan komoly amilyen a skótoké, de vannak eszközeik.

Ők előálltak már például olyan ötlettel, hogy az őslakosoknak joguk van a földjeik erőforrásaihoz, ami elég komoly politikai üzenet, mivel egy elég gazdag térségről van szó. Értékes fémek (köztük nagyon gazdaságosan kitermelhető arany), gazdag erdők, óriási halvagyon - és mindezek eddigi használatáért még kártérítés is szóba jött. Aztán az sem mellékes, hogy a térségben földgáz és kőolaj van, valamint az északi "óceán" körüli kitermelési jogból is részesedni kívánnak.

Jelenleg a norvég királyi család a köreikben tartó folyamatok pártolója. A királyi család népszerűsége ezért nőhetett, amely a velük valamennyire szembenálló déliekben az ellentétes folyamatokat erősítette meg. Az őslakosok ügye sok mindennel van kapcsolatban, de a déliek egyik problémája az, hogy milyen módon minősülhet valaki őslakosnak. Ez lényegében egy önbevallás, amiben rengeteg csapda van. A királyi család is érti milyen gondok vannak ezzel, de ennek ellenére az őslakosok pártját fogja.

A bejegyzés elején felvetettem, hogy a monarchia helyzete viszonylag stabil Norvégiában. Az egyik oka nyilvánvalóan az, hogy az önálló norvég államiság miatt szükség volt rájuk. Valószínűleg a fiatalabb korcsoportok által megtartani óhajtott jóléti állam a népszerűségük másik oka, hiszen a királyi család nyíltan elkötelezett a megtartása mellett. Szerintem nem jelentéktelen a vonzó nők szerepe sem, csak erről ilyen nyíltan nem beszélnek. Abban is van valami, hogy a királyi családnak a jelen európai gyakorlathoz képest hangsúlyosabb állásfoglalásai a fontos ügyekben szintén növelik a népszerűségüket. Amennyiben valaki szerint a norvég monarchia népszerűsége mögött további tényező is áll, örömmel olvasnám.

Források

Dagens Naeringsliv 

Durek Sámán honlapja

Hola írása Mette-Marit első fiáról

 Julianna filmes szereplései

KK magazin

Munkáspárt honlapja

New My Royals

News in English

Norvég királyi udvar hivatalos oldala

Nrk.no

Republikk.no

Sosialnytt 

Stavenger Aftenblad

Tatler

The Imperial Court (blog)

Vanity Fair