Ki vagyok? Mi ez a blog? Mire lehet itt számítani?

Zoltán vagyok, a barátaim mindig, mindenhol Zolinak szólítottak. Nagy eséllyel ezt a bejegyzést senki nem fogja elolvasni azok közül, akik személyesen nem ismernek. Ezzel élve (visszaélve) egy nagyon őszinte bemutatkozást engedek meg magamnak.

Annak idején amikor a rendszerváltás éveit éltük, belesodródtam egy olyan környezetbe, ahol nagyon sokan örültek volna annak, ha a Magyar Népköztársaságból Magyar Királyság lett volna. Ratkó-unoka vagyok, így nem meglepő módon néhány más kortársammal jelentünk meg a rendezvényeken és folytattunk nagy beszélgetéseket. Ezek jellemzően abból álltak, hogy hallgattuk az idősebbeket. Az akkor alakult politikai szervezetnek is a tagjai lettünk, magam a harmadik embere voltam az akkoriban alakult ifjúsági szervezetnek. 

Egyszer eljött egy pillanat, amikor a felnőttek és az öregek úgy döntöttek, hogy az ifjúsági szervezet mellé bevonnak egy akkoriban valamennyire népszerű, könnyen fogyasztható politikai üzenetet kínáló mozgalmat is. Nem szeretnék ennyi év távlatából sem megbántani senkit, de tény, hogy amíg nekünk fontos volt a tanulás, az alapos és objektív informálódás, az új fiatalok befolyásolhatóbbak voltak, akik nem nagyon kérdezősködtek és nem akartak annyira meggyőződni semmiről sem. Nekem legalábbis így tűnt.

Senki nem beszélt arról a mai napig, hogy miért vonták be ezt a másik mozgalmat a felnőttek és az öregek. Az ok egyszerűnek tűnt akkoriban. Lementek a választások, a mozgalom alkotta pártszövetség gyalázatosan szerepelt, miközben elég jelentős pénzadományokat kapott a sikeres szereplés érdekében külföldről. Ha kellett nekik továbbra is a pénz, akkor muszáj volt változtatniuk.

A felnőttek és az öregek szerint az ifjúsági szervezet nem volt több egy történelemkedvelő baráti társaságnál, ezért nem szólított meg a mozgalmon kívüli rétegeket. Egyébként ez nem volt igaz, mert az akkori nagyobb rendezvényeinken egyre több és több korunkbeli résztvevő jelent meg a hatásunkra. Volt egy sajátos üzenetünk, egy sajátos marketingünk és bevált. Annak a részleteit azonban titokban tartottuk, mert tudtuk mi működik a korunkbelieknél és mi nem. A felnőttek és az öregek által erőltetett kommunikáció nem lehetett eredményes, de ezt nem ismerték el, mert nagyon hittek a maguk igazában.

Az is tény, hogy az újonnan bevont mozgalomnak már volt médianyilvánossága és mivel alapvetően rossz híre, de népszerű üzenete volt, ezért sikeresen képes volt a kívülállók megszólítására. Mi arról semmit nem tudtunk, hogy egyes vezető embereknek milyen politikai előéletük volt. Néha kilógott a lóláb, amit alig akartunk észrevenni, mert nem akartuk elhinni amit hallottunk vagy láttunk. Amikor azonban megjelent ez az új mozgalom, akkor a nyíltan vállalt új irányvonal annyira taszított minket és annyira vállalhatatlanná vált a számunkra, hogy a meglepettség okozta dermedtségből eszmélve, azonnal szakítottunk azzal a politikai táborral. Mindegyikünk! Ezért az akkori Legitimista Párttól is elváltak az útjaink, amit őszintén szólva nagyon nem is bántunk.

Utána sokfelé röppentünk, viszont rendszeresen összejártunk beszélgetni, mert az akkori sokféle (nem kifejezetten a politikára korlátozódó) közös élményeink elég mélyek voltak ahhoz, hogy akarjunk egymással kapcsolatot tartani. Én távol kerültem a politikától, de az ismerőseim többsége a politika sűrűjébe keveredett. A ritka, de rendszeres találkozóknak örültem, mert érdekelt, hogy meggyőződéses királyságpártiak (és még néhány nyíltan nem vállalt, mondjuk úgy, hogy furcsa nézettel rendelkezők) miként boldogulnak a politika boszorkánykonyháján és vajon mit tudnak elérni. Időnként még interjúkat is készítettem velük, de mivel nem tudták kik az interjúalanyok a mindennapi életükben, senkit sem érdekeltek komolyan az ilyen jellegű anyagaim.

Pár éven belül úgy alakult, hogy elkezdtem nekik szemlézéseket készíteni a múltunk közös pontjait érintő témákból. Én egyébként is nagy hírfogyasztó voltam (vagyok), nekik meg jól jött, hogy kapnak a különleges igényeiket kiszolgáló tematikus összefoglalót. Nekik volt erre elkölthető kicsike pénzük, nálam meg a sok kicsi összeadódott. Így mindenki jól járt. Egyébként ez valamikor a rendszerváltás 10. évfordulóján kezdődött el.

2012-ben megkeresett az egyikük azzal az ötlettel, hogy az általam készített közel 180 összefoglaló egész jó alapanyag lenne két könyvhöz, melyek közül az egyik az európai királyságok jelenéről szólna. Ő a politika felől közelítette meg a témát, nem kevés önérdektől vezérelve, de a lelkiismeretem nem engedte, hogy pártpolitikai kiadványt készítsek. Utána számos hasonló megkeresést kaptam, de valahogy mindegyik olyan irányba térítette volna el a témát, amivel nem tudtam azonosulni. Nem ok nélkül tartottam meg a politikacsinálóktól a tisztes távolságot.

2019-ben egy nagyobb portál keresett meg azzal az ötlettel, hogy lenne egy európai királyságokra, dinasztiákra koncentráló rovata, amiben önállóan dolgozhatnék. Nagyon tetszett az elképzelés, de hamar kiderült, hogy amolyan bulvárceleb-szint lett volna a cél, így nem szerződtünk le.

Ekkor döntöttem el azt, hogy inkább egy tematikus blogon fogom közreadni azt, amit összeállítottam az eltelt évtizedek során. Hát ez lenne ez a blog.

Azt előre le szeretném szögezni, hogy ez nem egy valóságtól elrugaszkodott szférákban álmokat szövögető, meg bizonyos öregurak álmait és vágyait kiszolgáló gyűjtemény lesz. Igazi királyi dinasztiákkal, azok fontos történéseivel, valamint a jelent is érintő múltbeli eseményekkel tervezek foglalkozni.

A királyságpárti politikacsinálókkal szemben sok módon vagyok kritikus és kétkedő, ami valószínűleg érződni is fog a soraimon. A kisebb rossz, hogy a magyarországi királyságpárti politikai tábor nagyon nem egységes. Tudom, hogy vannak szellemi műhelyek, meg annak látszó asztaltársaságok, de sok alapvető kérdésben messze vannak egymástól. Nem kívánok köztük igazságot tenni vagy nekik bármilyen módon üzenni. Semmilyen módon nem gondolom azt sem, hogy közvetítenem kellene köztük. Ez a blog egyiküknek sem a politikai fóruma (nincs is ilyen igény), ez csak egy véleményblog. 

Velük kapcsolatban más okok miatt is kétkedő vagyok. Tudom, hogy mi az érveik, állításaik eredete. Szerintem egy önmagára igényes, hatalmat elérni szándékozó politikai tábor önmaga kell kidolgozza a saját filozófiáját és a kor igényeinek megfelelő, befogadható módon kell azt tálalni. Igaz, hogy a magyar legitimizmus soha nem volt jól szervezett, de nem is ért el semmilyen komoly eredményt. Ha bármelyikük is komolyan gondolná a jelenben, akkor szerintem nem az kellene legyen a közös pont, hogy "királyságot akarunk". Ez kevés ahhoz, hogy politikai tábor alakuljon ki. Igaz, talán éppen az ennek a látszólagos tétlenségnek a megoldása, hogy igazából nem is kívánnak elérni komoly politikai eredményt, jó nekik ez így (kisember vagyok, ezért kimondhatom, hogy havi 1,5-2 milliós apanázzsal a zsebében senki sem akar komoly változásokat).

Ezt a blogot természetesen nyitva hagyom a barátaim előtt (üdvözlet ilyen formában is!), ugyanakkor belevonok másokat is szerzőtársnak, hogy egy komoly gyűjteményt tudjunk összerakni. Az elkészült anyagokat szívesen kiteszem a nyilvánosság kritikájának is, mert szerintem az ember könnyen beleesik abba a hibába, hogy nem vesz észre fontos dolgokat. Így minden javítást, bírálatot szívesen és örömmel fogadok a közreadott anyagokkal kapcsolatban.

Annyi kérésem lenne csak, hogy a kommentezés során ne legyenek mocskolódások, ne üljön diadalt az elmebaj! Képes vagyok optimista módon azt remélni, hogy ilyesmire nem kerül majd sor.

Remélem rendszeres olvasóm leszel te is!

Zoli

A képen a pozsonyi óváros koronázótemploma előtti jelzés látható, mely a megkoronázott király első útját jelzi. Számomra ez a jelzés azért szimpatikus, mert olyasféle rugalmasságról és korszerűségről tanúskodik, ami szerintem a rendszerváltozás óta sem alakult ki a sokféle királyságot pártoló jelentős táboron belül (vagy legalábbis nem tudok róla).