A szerb dinasztia

A szerb királyi családról el lehet mondani, hogy nagyon sokat küzdöttek a koronáért. A történetük hosszú és eseménydús. A trónkövetelőket bemutató sorozat részeként ennek a tömör bemutatására történik most egy kísérlet.

A szerbek államának a kezdete az 1100-as évek közepéig vezethető vissza. Akkor a szerb törzsek szövetségre léptek egymással, kivívták a függetlenségüket és ennek eredményeként létrejöhetett a saját királyságuk. A törökök balkáni terjeszkedése maga alá zúzta a szerb államot is, így az államiságuk minden intézménye fokozatosan eltűnt.

Két dinasztia harca a trónért

A szerb trónra két dinasztia tartott igényt, mindkettő a szerb felkelésekből vezette le a trónhoz való jogát.

Az első nagy felkelés 1804-ben történt, de nem jutott el a győzelemig, sőt, a megtorlások időszakát hozta el. Az első felkelés vezetője Petrovics Gyorgye Karagyorgye (1768-1817) volt, aki a Karagyorgyevics-dinasztia első jelentős szerephez jutott tagja. A megtorlást követő felkelés azonban annyira kegyetlen volt, hogy kinőtt belőle a második. Ennek a vezetője egy bizonyos Milos Obrenovics (1780-1860) volt és sikerhez vezetett, legalábbis bizonyos fokú önállóságot eredményezett a szerbek részére.

Obrenovics lett 1817-ben az ilyen módon megalakuló szerb terület vezetője, miután a lehetséges riválisát (az első felkelés vezetőjét) megölette. Egészen 1839-ig volt fejedelem, amikor fia javára lemondott, aki heteken belül elhunyt. Ezt követően a másik fia, Mihály (1823-1868) került a trónra, aki 1842-ig őrizte meg a hatalmát. 1842-ben egy felkelés miatt távoznia kellett (egy magyar grófnővel kötött házasságot).

A szerb trónra ekkor Karagyorgyevics Sándor (1806-1885) került, aki az 1817-ben kivégzett Karagyorgyevics fia volt. 1842 és 1858 között volt Szerbia fejedelme, de 1858-ban el kellett hagynia a trónt, melyre az Obrenovicsok tértek vissza.

Először az 1817-1838 között egyszer már trónra került Milos, majd utána a szintén már egyszer trónra került fia, Mihály volt a fejedelem (1860 és 1868 között). Mihály komoly reformokat vitt véghez, szerette volna a függetlenséget teljessé tenni és az egész Balkánról elűzni a törököket. Halálát gyilkosság okozta.

A következő és egyben utolsó fejedelem Milán (1854-1901) lett, aki szintén egy Obrenovics volt. A trón örökléséről ugyan szavazás döntött, de az akkor még kiskorú gyermeket valójában egy kisebb államcsíny juttatta a hatalomba. Milán 1868 és 1882 között volt fejedelem.

Az 1870-es években sikeresen építette a nemzetközi kapcsolatait, így osztrák támogatással elérte, hogy 1882-ben királlyá koronáztassa magát és kikiáltsa a Szerb Királyságot (Romániára hivatkozva, hogyha ott királyság alakul, akkor Szerbiában is lehessen). A király az osztrák és az orosz udvarhoz is lojális kívánt lenni, amit a szerb politika nem fogadott el. 1889-ben lemondott a trónról a fia javára.

Az új király I. Sándor (1876-1903) néven lépett trónra. Az 1889-ben kezdődött uralmának számos pozitív eredménye lett (melyek egy részét valójában az édesapja vezényelte le). A magánélete azonban botrányoktól hemzsegett, így a politikai támogatása teljesen elpárolgott. Ez egy elég véres leszámoláshoz vezetett, a felkelők ténylegesen levadászták a királyi párt. Ezzel az Obrenovics-dinasztia elvesztette a szerb királyi trónt (maga a dinasztia pedig feltehetően 2002-ben véglegesen kihalt).

Új állam teremtése

Az államcsíny során olyan királyt kerestek, aki hajlandó visszatérni a parlamentáris rendszerhez és visszaállítja az 1888-as alkotmányt. Erre a Karagyorgyevics-dinasztia vezetője hajlandó volt, így a puccs sikere után a parlament is megszavazta őt királynak.

Az új király tehát I. Péter (1844-1921) néven 1903 és 1918 között volt Szerbia királya. I. Péter az 1842 és 1858 között uralkodó Karagyorgyevicsekhez tartozó fejedelem fia volt. A felesége a montenegrói I. Miklós király, Zorka nevű leánya lett, akivel 1883-ban kötött házasságot. Zorka az ötödik gyermekük szülésébe belehalt, de ez a családi kapcsolat biztosította 1903-tól kezdve Montenegró és Szerbia szövetségét. [Montenegróról már volt szó ezen a blogon.]

A szerbek és a montenegróiak célja a Balkán "törökmentesítése" volt, mely részben sikerrel járt (csak éppen megjelent az új hódító, az Osztrák-Magyar Monarchia). I. Péter súlyos beteg lett, ezért már a világháború kitörése előtt Sándor nevű fia gyakorolta a tényleges hatalmat. A trónról azonban nem mondott le, haláláig király maradt. E miatt ő lett az 1918. december 1-én kikiáltott új délszláv állam első uralkodója, vagyis a Szerbek, Horvátok és Szlovének királya.

I. Sándor (1888-1934) tehát 1914-től régensként volt tényleges államfő. Apja halála után, 1921-ben lett király, afelett a miniatűr birodalom felett, amit Szerbia helyén megalkotott. 1922-ben feleségül vette I. Ferdinánd román király leányát, Máriát (1900-1961). Ez a házasság elsősorban a román politika szorgalmazására jött létre, mely az új, egyesült délszláv államnak is jól jött. Sándor király dinasztiája így az európai nagy uralkodócsaládokkal is rokoni kapcsolatba került, valamint megnyerte magának Romániát is, mint szövetségest. A dinasztia "túlélése" szempontjából később is jó volt ez a házasság, mert a brit uralkodóval való rokonság miatt Mária és a gyermekei a második világháború után Angliába költözhettek és a brit udvar támogatásának köszönhetően jó ideig királyi életet élhettek.

I. Sándor megélte azt, hogy az általa vezetett uralkodói központnak el kellett hagynia Szerbia területét, ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia legyűrte őket az I. világháborúban. A háború utáni békerendszernek az általa vezetett állam az egyik nyertese lett, de az új délszláv állam hiába volt egy új birodalom (és mint ilyen, sikeresnek kellett volna lennie) nem tudott stabilizálódni. Rendszeresek voltak a kormányválságok és a politikai krízisek.

A sorozatos válságok miatt átalakította a mini birodalmát, az állam új neve 1929-től Jugoszláviára változott. Ez azt próbálja üzenni, hogy a sokféle délszláv nemzet valójában egyetlen nép. A király óvatos diktatúrát vezet be, ahogyan ebben az időben a térség más államai is megteszik (például Ausztria, Bulgária, Magyarország, Románia). A király egyesítő szándéka mégsem jár sikerrel, egy a délszláv állam megszűnéséért harcoló csoport merényletének lett az áldozata 1934-ben.

Pál herceg és az utolsó király

Sándor király utódja a fia lett, aki II. Péter (1923-1970) néven ült a trónra 1934-ben, vagyis 11 évesen. Ő is gyerekkirály volt, ezért a tényleges hatalmat egy tanács gyakorolta helyette. A tanács valódi irányítója Pál herceg (1893-1976) volt.

szerbia1.jpg

II. Péter, Jugoszlávia királya
(a kép forrása: royalfamily.org)

Pál herceg hogyan jött képbe? Volt egy korábbi Karagyorgyevics, aki 1842 és 1858 között volt szerb fejedelem. Neki született egy Arsen (1859-1938) nevű fia is. Ő egy orosz hercegnőt vett el feleségül, akitől rövid házassága alatt megszületett Pál herceg. Pál nagyon jó baráti kapcsolatban állt a brit udvarral, ezért II. Sándor király eleve kikötötte, hogy Pál herceg legyen váratlan halála esetén a kormányzó.

Pál herceg nyugatos gondolkodású volt, V. György angol király fia a legjobb barátja volt. Abban bízott, hogy nagy baj esetén majd a britek megszállják a Balkánt, hogy megvédjék a német terjeszkedés ellenében. Amikor azonban kiderült a számára, hogy a briteknek esze ágában nincs a Balkán megszállása, aláírta a Németország, Olaszország és Japán által kötött szövetséghez való csatlakozást. Azt gondolta (és a történtek igazolták is), hogy Jugoszláviának csak akkor van jövője, ha a térség nagyhatalmi viszonyaihoz alkalmazkodva a domináns államnak rendeli alá a politikáját. A szintén angolbarát belgrádi politika nem tudta elfogadni a német-olasz szövetséghez való csatlakozást, ezért Pál herceget megfosztották a politikai hatalmától.

Pál hercegnek nem volt sok beleszólása ezek után a nagypolitikába, de utódai a mai napig jelen vannak a közéletben. Erzsébet (1936) nevű leánya szerb elnökjelölt is volt 2004-ben, szerény 2,1% lett az eredménye.

Unokái egyike Catherine Oxenberg (1961), akit túlzás nélkül lehet filmsztárnak nevezni. Első szerepét 1982-ben kapta, amikor életében először játszotta el a The Royal Romance of Charles and Diana című filmben Diana hercegnőt. Később, 1992-ben, ismét Diana szerepét játszotta el a Charles és Diana: nemesi tragédiák című filmben. Ebben az érdekesség az, hogy ő maga is szerepel a brit trónöröklési sorban. Igaz, nem annyira esélyes helyen, mert a legjobb helyezése is bőven az 1000. helyen túl volt. 2005-ben még saját családi reality-t is bemutatott, mely a hercegnői címe köré épült (I Married a Princess volt a címe).

szerbia2.jpg

Catherine Oxenberg Pál herceg unokája, a filmes karrierje is segítette a Karagyorgyevicsek népszerűségének a növekedését Jugoszláviában
(A kép forrása: port.hu)

Miután Pál herceget leváltották politikai tisztségeiből, II. Pétert nagykorúvá nyilvánították. Aktív uralkodóként annyira nagyon sok ideje nem volt kiteljesedni, mert Németország vezetésével elindult Jugoszlávia megszállása és a fiatal királynak menekülnie kellett. Ha bőkezűen számolunk, akkor 10 napig érezhette magát teljes jogú királynak.

A menekülése iránya Görögország volt, majd onnan Jeruzsálemen át Egyiptom, végül pedig Nagy-Britannia volt. Jeruzsálemben kiadott egy nyilatkozatot, miszerint a győzelemig fog harcolni (elődjei az I. világháborúban ezt sikeresen elérték, azt hitte neki is sikerülni fog). Amikor Angliába ért, hősként köszöntötték és az elmenekült komoly politikai vezetők egyikeként kezelték. Ebben szerepe volt édesanyja rokoni kapcsolatainak is (édesanyját a brit királyi család tagjának tekintették, Péter keresztapja pedig VI. György király volt). 

Péter király befejezte az egyetemi tanulmányait, majd a brit légierőben szolgált. A háború alatt tárgyalásokat folytatott a világháború utáni időkről. Még egy olyan ötlet is előkerült, hogy Görögország és Jugoszlávia egyesítésével alakuljon meg egy új balkáni állam, a Balkán Unió. Péter király a háború alatti egyezkedések során azonban nem tudta biztosítani a jövőjét, melynek egyik oka az volt, hogy fiatalnak és tapasztalatlannak kezdték bélyegezni. 

Az emigrációban ismerkedett meg Oldenburgi Alexandra (1921-1993) hercegnővel, akit 1944-ben feleségül vett. 1945-ben született meg gyermekük, Sándor. A születése idejére a szülőszobának helyet biztosító ingatlant Jugoszlávia területének minősítette a brit uralkodó, így bizonyos értelemben Sándor herceg Jugoszlávia területén, az akkori király gyermekeként jött világra. A kisgyermek keresztapja az akkori brit király, keresztanyja a jelenleg is uralkodó brit királynő volt.

Az emigráns dinasztia

A háború utáni belgrádi politikai harcok oda vezettek, hogy Péter király nem tudott visszatérni és 1945. november 29-én kikiáltották a köztársaságot, 1947-ben pedig az állampolgárságától is megfosztották. A királyi házaspár nagy adósságokat felhalmozva kezdett vándorolni, még a házasságuk is válságba került. Péter kereste az emigránsok támogatását, volt is bizonyos elfogadottsága a szerbek körében.

A spanyol állam mellett sok más támogatója is volt, de ő maga nem tudott teljesen megbízhatóvá válni. Ennek nem a rövid ideig való tényleges uralkodása és a független Jugoszlávia sikere volt az oka. Péter király meglehetősen költekező életmódot élt, nem tudott sikeresen gazdasági hátteret építeni önmaga köré. Ha más emigráns dinasztiákat vizsgálunk, akkor jól látható, hogy száműzötten is volt miből élniük, volt ehhez megfelelő hátterük. Péter királynak azonban ilyesmi nem volt, mivel a dinasztiája gyökerei Szerbiában voltak.

Péter király súlytalanná válásában szerepe volt annak is, hogy Tito és állama fontos volt a Nyugatnak és az USA-nak is. Bár Péter király az USA-ban élt, azt többször elmondta, hogy ő egy vendég az Egyesült Államokban, ezért nem kritizálhatja a vendéglátója jugoszláviai politikáját. 1970-ben hunyt el. Onnan kezdve Sándor nevű fia vette át a dinasztia vezetését.

Visszatérés a szerb földre

Kevesen tudják, hogy Péter király mellett volt egy másik "jugoszláv királyi méltóság", Péter testvére, Tomislav (1928-2000). Ő nagyon visszavonultan élt, de amikor 1992-ben lehetősége nyílt rá, visszament Szerbiába. Komoly politikai tevékenységet fejtett ki, hogy a Boszniától elfoglalt szerb területek fejedelmének koronázzák meg. Gyermekei is dinasztikus házasságot kötöttek, nem kizárt, hogy egyszer még hallunk róluk (a brit trónutódlási vonalban a 100. hely körül állnak).

Péter király fia, Sándor herceg (1945) a szülei figyelmére nem nagyon számíthatott, ezért anyai nagymamája, Aspasia Manos (1896-1972) nevelte Anglia területén. Ő az 1917 és 1920 között uralkodó görög király felesége volt. Sándor herceg jobb iskolákba járt, a brit hadseregben tisztként is szolgált pár évet. Leszerelése után vállalkozó lett.

Már 1991-ben visszament Jugoszláviába, de az akkori politikai vezetéssel nem tudott kiegyezni. E miatt csak 2001-ben költözött vissza Belgrádba, ahol parlamenti döntéssel állampolgárságot kapott, valamint családja visszakapta a belgrádi rezidenciáikat is.

Következetesen a királyság mellett fejt ki politikai tevékenységet, melyet általában mindig támogat néhány párt. Főként humanitárius tevékenységet végez és uralkodóként távol tartja magát a napi politikai ügyektől, de a nagy kérdésekben kifejti a véleményét. Amikor Szerbia és Montenegró közös állama megszűnt, akkor nyíltan és hivatalosan is bejelentette a trónigényét.

Különböző felmérések vannak arról, hogy mennyire lenne esélye megnyerni egy monarchiáról való népszavazást. Bár rendszeresen hoznak ki jóval 50% feletti eredményeket, a módszertanilag helyesebb felmérések valahol 39% körül mérik a monarchiát pártolók arányát. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy Pál herceg unokájának, Erzsébet hercegnőnek a 2,1 százalékos eredménye azért elég figyelmeztető jel kellene legyen a dinasztia részére. Sándor herceg egyébként nem is támogatta, hogy a dinasztia egy tagja ilyen módon méresse meg magát. Az államformáról való népszavazás napirenden van a belpolitikában, de a tényleges kiírásra még egyik politikai oldal sem szánta el magát.

Érdekes, hogy Sándor herceg a honlapján magát II. Sándorként nevezi, vagyis uralkodóként tekint önmagára. A szerb politika ezt nem minősíti, alapvetően jó viszonyra törekszenek vele. Ő maga Szerbiát az EU tagjaként látná szívesen, élesen szembeszegülve ezzel az állami hatalmat gyakorló szerb állami politika orosz-jellegű elköteleződésével. 

A gyermekei a királyi család tagjaként élnek, a brit trónöröklési sorban szerepelnek, így monarchikus állam is elismerni a hercegi címüket. Az ő politikai szerepvállalásuk (apjukhoz viszonyítva) teljesen jelentéktelen. Sándor herceg életkorára tekintettel azt lehetne mondani a dinasztiáról, hogy a gyermekei kezébe helyezte a lehetőséget, akik a látszat szerint nagyon óvatosan a háttérbe húzódva kivárnak. A dinasztiának ugyanis nincsenek külföldi erős bázisai, így ha bármit is el akarnak érni, ahhoz először Szerbiában kell megerősödniük.