100 éve: március 25.

Éppen 100 évvel ezelőtt egy olyan esemény zajlott, amelyik a történelemkönyvek néhány sorát készítette elő. IV. Károly éppen hosszú vonatúton volt, hogy elfoglalja a magyar trónt.

Száz évvel ezelőtt március 25. péntek volt, egész pontosan nagypéntek. A katolikus egyházban ezen alkalommal Jézus haláláról emlékeznek meg. Azok, akik ritkán jártak templomba, nagy eséllyel ezen a napon sort kerítettek rá. Az úton lévő királynak ez előny volt, mert kevesen vannak hosszú úton, ráadásul számíthatott arra is, hogy akik dolgoznak, kissé alacsonyabb éberséggel végzik a munkájukat.

A titkos utazás Bécsbe

Az útról elég keveset tudunk, valahogy keveseknek jutott eszébe ellenőrizni a részleteit. Azt biztosan tudni lehet, hogy az a vonat, amelyik állítólag IV. Károlyt szállította, (Orient Expressz Párizs és Bécs között közlekedő járata), 15 óra 15 perckor állt meg útlevélvizsgálat miatt Salzburgnál.

A vonaton 38 utas lépte át a bajor-osztrák határt. Ezek közül 10 utasnak volt diplomata útlevele. A határátlépők neveit írásban rögzítették. Mivel nem találtak semmi különöset, a szerelvény gördülhetett tovább az osztrák főváros felé.

IV. Károly nem látszik a képen, pont úgy, ahogyan a vonaton sem látták őt
(a kép forrása: Kópis Benedek blogja, ahol egy tömör, de érdekes leírás olvasható a vonatról, sok jó képpel)

Amikor pár nappal később elindult a hatósági vizsgálat, akkor sem a bajorok, sem az osztrákok nem találták a Segnola Alfonzó névre kiállított útlevél nyomát, mellyel később IV. Károly a magyar határt lépte át. Mivel kevés volt az utas, mindenkit ellenőrizni tudtak. Meglepő módon a 38 utas közül egyik sem volt azonos a királlyal vagy a sógorával! Sem a 10 diplomata, sem 28 többi utas!

Egyébként a vonaton nem akárkik utaztak, ami azért elgondolkodtató. A 10 diplomatából 5 olyan volt, aki nagyon is jól ismerte IV. Károlyt. Ők Párizsból utaztak vissza Bécsbe, mivel az osztrák-magyar jegybank ügyében folytattak tárgyalásokat (akkor még az osztrák jegybank intézte a magyar bankjegyügyeket). Köztük volt Alexander Spitzmüller (1862-1853), aki a Monarchia közös pénzügyminisztere volt, ráadásul éppen IV. Károly nemesítette (akkoriban ő volt a közös bank első embere). Szintén ott utazott Windisch-Graetz Lajos (1882-1968), aki a Wekerle-kormány minisztere volt, illetve a király korábbi személyes bizalmasa. IV. Károly mellett a végsőkig kitartott 1918-ban (is), Andrássy Gyula közös külügyminiszternek a főembere volt. Utána Svájcban élt, majd 1920-ban legitimista nemzetgyűlési képviselő lett Magyarországon.

A másik három ember is olyasvalaki volt, aki a királyt személyesen is ismerte (és viszont), de mégsem vették észre az uralkodót. Tudható, hogy IV. Károly kifejezetten derűs hangulatban volt, kifejezetten a humoránál volt, ami közvetett módon megerősíti, hogy talán a személyzet tagjának álcázta magát.

Ravasz taxizás Bécsben

A szerelvény 22,30 és 22,50 között érkezett meg Bécsbe, a Westbahnhofra. A peronon akadt egy ember, aki az utasok között kiszúrta a volt császárt. Az illető mondogatni kezdte az ismerőseinek, hogy a császár Bécsben van, ez a hír pedig eljutott a rendőrséghez is. Ezt a szemtanút később ki is hallgatták, innen ismert, hogy Jakab Lauzen a neve. Ez azért lényeges, mert innen lehet tudni azt, hogy a király és a kísérője egész biztosan a vonattal érkeztek meg Bécsbe.

A király és Xavér herceg (a sógora, akiről már esett szó, mint spanyol karlista trónkövetelőről) szétváltak a pályaudvaron. A király elindult a Lazaristenkirche néven ismert templom felé. Akkoriban a főbejáraton kifelé haladva csak 200 métert kellett megtenni egyenesen, mert az út másik oldalán volt, egy park másik oldalán (ma is ott van, csak már nem lehet így megközelíteni). Abban a parkban állt akkoriban a Hesser emlékmű. Ott várakozott IV. Károly, hogy ne legyen szem előtt. Tapasztalt sógora ugyanis tudta, hogy a különböző állami szolgálatok már számolnak a király közeli magyarországi megjelenésével, így jobbnak látszott ha kissé rejtőzve marad. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy ma valaki leszáll Budapesten a Keletiben, de nem a pályaudvar oldalán száll taxiba, hanem lesétál Baross Gábor szobrához.

Ugyanezen idő alatt Xavér keresett egy taxit, a sofőrt pedig egy akkori híres szálloda felé kérte elindulni, mely a mai Operánál helyezkedett el. Ebből a taxi útvonalának az első részét össze is lehet rakni, ami megmagyaráz valami furcsát, ami a "királyi uraknak" nem tűnt fel. A jármű indulása után Xavér herceg megkérhette a sofőrt, hogy álljanak meg az emlékműnél, ami miatt egy gyors kanyarodásra kényszerült az autó. Utána haladtak tovább a Hofburg felé, majd a Ring előtt mondtak egy másik címet, ami kissé arrébb volt.

A taxis mindebből azt gondolta, hogy az utasai valami olyasféle tehetős urak, akik nem ismerik valami jól a várost. Károly beszélgetett a sofőrrel, aki elkezdett neki panaszkodni a nyomorúságos életére. A királyt meghatotta a taxis története, ezért neki adta a nála lévő érintetlen sonkás szendvicseit és az értékes svájci csokoládéit. Amikor fizetett, akkor 10 svájci frankot akart adni a sofőrnek, aki eljátszotta, hogy nem szeretné elfogadni. A király úgy értelmezte ezt, hogy a taxis kevesli a pénzt (nem tudta átváltani osztrák koronára), ezért inkább 50 svájci frankot adott neki.

[Nézegettem akkori és mai árakat, de csak óvatosan merek becsülni. A sofőr által kapott készpénz mai értéke nagyjából 300 ezer forint - mindezt egy Nyugati és Fővám tér közötti szakaszért, mely nagyjából 4 km hosszú.]

A király elkövette azt a súlyos hibát is, hogy a nemesfémmel díszített sétapálcáját is a taxiban hagyta. A házigazdájuk percek múlva felvilágosította őket, hogy a sofőr átverte őket. Akkoriban a bécsi taxisok előszeretettel csináltak ilyesmit a tapasztalatlan külföldről érkezőkkel (a jelenség sokaknak Budapestről is ismerős lehet). Amikor a bécsi hatóságok pár nappal később rekonstruálni próbálták a király útvonalát, akkor hamar megtalálták a taxist. Részletesen elmondott "mindent", így tudtán kívül is elvezette a bécsi hatóságokat a király "bécsi emberéhez".

[Valószínűleg a vallomását a királynak kedvezően alakította. Úgy tűnik, hogy nem adta ki azt az információt, mely szerint a király nem egyedül utazott.]

A taxiból kiszállva a két úr elindult a Landskrongasse házai között, hogy megkeressék az ötös házszámmal jelölt épületet (a második világháború alatt megsemmisült, ugyanezen a címen ma már másik épület található). Ott lakik a "bécsi ember", a már korábban is emlegetett Erdődy Tamás (1886-1931). Ő a király gyermekkori barátja, egykori legbizalmasabb embere, aki az utóbbi időben Teleki Pál miniszterelnök és a király között volt a kapcsolattartó.

Erdődy lakásában

A két úr határozottan megnyomta a csengőt, melyre egy inas nyitott ajtót. Erdődy gróf hallotta a csengetést, de nem mozdult meg. Ő maga egyébként önkéntes tűzoltó is volt, ezért arra gyanakodott, hogy egy tűzeset miatt keresik. A fáradtsága azonban az ágyában tartotta, mivel aznap templomban volt, majd egy nagyobb sétára ment a tavaszias levegőn a feleségével (aznap nagyon kellemes idő volt).

Az inasnak a két úr elmondta, hogy azonnal beszélni kívánnak a gróffal, de nem mondták meg sem a nevüket, sem az érkezésük okát. Olyan határozottak voltak abban, hogy a gróf fogadni fogja majd őket, hogy az legyőzte az inas ellenállását. Ő a házaspár hálószobájába ment, jelentve két fura urat. Erdődy még mindig nem akart magán erőt venni, ezért a felesége felkapott magára valamit és kiment az előszobába. Hamarosan ijedten szaladt vissza a hálóba, hogy inkább nem mond semmit, nézze meg Erdődy a saját szemével.

Erdődy gróf Xavér herceget azonnal felismerte, de a társaságában lévő autószemüveges embert nem. Amikor Károly levette a szemüvegét és vidáman megszólalt, azonnal felismerte benne a gyermekkori barátját és a királyát. Később lesz szerepe annak, hogy a király folyamatosan tegezte Erdődyt és Tamásnak szólította. Erdődy a "felség" kifejezést használva szólította meg a királyt és soha nem tegezte vissza. Ebben a stílusban ment a beszélgetés, melynek az első szakaszában a király nyugodt és vidám volt, Erdődy pedig ideges és aggódó, teljesen elfeledve álmosságát és a kimerültségét.

Erdődy Tamás, 1921-ben IV. Károly "bécsi embere" volt
(a kép forrása: Volksgruppen.orf.at)

Erdődy elmondta, hogy az angolok tudnak a király tervéről, mert úgy számolnak, hogy hamarosan meg fog jelenni Magyarországon. Erre a király felhőtlenül vágta rá, hogy ez annyira igaz, hogy aznap estére ugyan ott maradnak, de hajnalban már indulnak is Magyarországra. Mármint nem Károly és Xavér, hanem Erdődy is! Sőt, közölte azt is, hogy Erdődynek még az éjszaka során magyar vízumot kellene szereznie. Erdődy aggódva válaszolta, hogy ez nem lehetséges, mert Bécsben nemrég oldották fel az éjszakai kijárási tilalmat, melynek hatásaként akkoriban mindenki megszokta a korai elalvást. Ha ez még áthidalható is lett volna, az a probléma már nem volt az, hogy mindenki szabadságon volt a húsvét miatt, vagyis képtelenség lett volna bárkit is megtalálni néhány órán belül.

Erdődy nem tudott lenyugodni a taxis miatt, sőt, a bécsi "ravasz" taxizásról azt vallotta, hogy szerinte lebuktatta őt. Ugyanis ismert volt a hatóságok előtt a lakhelye, ismert volt a királlyal való testvéries viszonya, a svájci és a magyarországi útjai, így tartott egy hamarosan megtörténő rendőrségi rajtaütéstől. Olyannyira félt, hogy később többször is álmából felriadva nézte a hálójuk ablakából, az amúgy is szinte mindig üres utcájukat. Állami szolgálatban álló egykori főemberként pontosan tudta, hogy a rendőrségnek hamar össze fog állni a kép. A húsvét azonban szerencsét hozott neki aznap estére.

A beszélgetésnek Xavér herceg vetett véget, aki a tervezett korai indulás miatt javaslatot tett a gyors lefekvésre. Ez az apró mozzanat arra utal, hogy Szixtusz herceg, Párizsban tartózkodva felelt a francia kapcsolattartásért, míg Xavérnak a helyszínen kellett biztosítania Károly utazásának biztonságát. A magyarországi határtól azonban Erdődyé volt a felelősség, aki nagy eséllyel nem volt előzetesen felkészülve (holnapi bejegyzésben látható is lesz).

Károly, Zita, Szixtusz és Xavér, nagyon jól összeszokott négyest alkottak
(a kép forrása: Jean Sévillia könyvének képmelléklete, 1911-ben készült kép)

Erdődy és a felesége között egy fontos beszélgetésre került sor az éjszaka. Erdődy beismerte ugyanis, hogy járt Svájcban a királynál (a felesége addig nem tudta, csak gyanakodott rá). Megállapodtak abban, hogy bár a király kifejezetten vidám, van ok az aggodalomra. Úgy tűnt nekik, mintha beteg lett volna, legalábbis fizikailag eléggé legyengültnek nézett ki (nem sejtették mekkora nagy túra van mögötte). Arra gyanakodtak, hogy a pármai hercegek és a körülötte fontoskodó nők kimerítették az elmúlt időszakban, de aznap, náluk, végre felszabadult a nyomás alól. Nagyjából majd ez a hozzáállás fogja jellemezni a grófot másnap.

Egyébként pár nap múlva a bécsi rendőrség valóban megjelent a lakásban, abban a biztos tudatban, hogy a császár ott töltötte az éjszakát. Nagyon aprólékos házkutatást tartottak, de semmi gyanúsat nem találtak. Még ők is úgy értékelték, hogy Erdődy semmit sem tudott előre.

Orient Expressz Bécsben?

A visszatérési kísérlet történetében van pár nem igazán ismert elem, amelyre nem sok figyelem irányult. Sokáig csak egyetlen dolgot éreztem benne biztosnak éveken át, mégpedig azt, hogy a király és a sógora az Orient Expressz utasai voltak. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a korabeli lapok ezt egyértelműen így írták le. Amikor rekonstruálni próbáltuk az útvonalat és az időpontokat, akkor az egyik lelkes és értő vonatrajongót megkértem, hogy segítsen előkeríteni az 1921-es év ezen részében érvényes menetrendet. Ezen a ponton azonban meglepetés ért!

A történet szerint nagyjából éjfélkor szállt vonatra a király és a sógora, Strasbourgban. Salzburgban 15,15-kor volt a határátlépés miatt ellenőrzés. Ez az út 590 km (körülbelül) és a vonat elvileg 15 óra alatt tette meg. Utána 330 km az út Bécsig (kb. Záhony és Budapest távolság), amit a történet szerint 7,5 óra alatt tett meg a vonat. Ezen adatok láttán mindenki kételkedni kezdett.

Az illető "vonatfan" többeket is bevont a keresésbe és az alábbiakat biztosan állítják a 100 évvel ezelőtti útról:

Strasbourg és Salzburg között a szerelvény általában 4 órán belül haladt úgy, hogy közben 60 percnél hosszabb ideig várakozott a különböző állomásokon; a 15 óra irreálisan sok!
Salzburg és Bécs között 5 óra és 20 perc volt a megszokott menetidő, melyből 30 percet állomásokon állt a szerelvény, így a 7,5 óra szintén soknak tűnik!

Szerintük a vonat más menetrendet követett, mint ami a történetből összerakható. Az ő javaslatuk ezért az volt, hogy nézzek át minden forrást alaposan, mert valahogy nekik az egész vonatút gyanús. Olyan is akadt, aki nagyon határozottan állította azt, hogy a szerelvény az 1921-es év márciusában elkerülte Bécset!

A híres expressz 1921-ben valóban járt Bécsben, ez a kép ugyanis Bécsben készült, 1921-ben
(a kép forrása: Wagons-lits-diffusion.com)

Ugyanakkor a királyi vonatozásról a korabeli lapok írnak és mindenhol az Orient Expressz a megnevezett járat. Ha valamelyik másik járattal utazott volna a király, akkor az került volna megnevezésre. Sőt, a Budapesti Hírlap 1921. január 26-i száma a címlapon (alsó részben) tudósít egy utazásról, melynek során az újságíró Budapest és Párizs között vonatozik, ráadásul pont azon az útvonalon, ahol IV. Károly is! A szerző biztosan az Expresszen utazott, mivel a járaton felszolgált italok árán élcelődik. Így, bár látszólag vannak ellene szóló érvek, azt gondolom, hogy IV. Károly és a sógora 100 éve valóban az Orient Expresszen utazhatott.