100 éve: vihar előtti csend februárban

IV. Károly visszatérési kísérleteinek az egyik olvasata jól ismert. Ez a sorozat a király nézőpontjából kísérli meg a történtek felidézését. Ma az első visszatérés közvetlen előzményei kerülnek terítékre.

Nehéz lehet egy olyan nap, amikor valaki tudja, hogy másnap megnyeri a főnyereményt. Ehhez lehetett hasonló az utolsó magyar királyi pár 100 évvel ezelőtti  napja, vagyis 1921. március 23. Már tudták, hogy a király másnap el fog indulni Magyarországra. Hittek benne, hogy már csak órák kérdése és újra hivatalban lévő államfőként fognak élni.

h_zitakaroly.jpg

Az első magyar királyi pár, nagyjából 100 éve, a király 34, a királyné 29 éves volt
(a kép forrása: Habsburg Ottó emlékoldala, a kép 1921-ben Hertensteinben vagy Pranginsban készült)

Érdemes emlékezni rá, hogy a pármai Bourbonok hosszú ideje első trónszerzése 1916-ban történt, amikor Zita királyné lett. Hosszú ideje a Bourbonok végre nem vesztettek, hanem megnyertek egy trónt. Nem kellett hozzá három év, amikor Zita testvére "megmentette" a luxemburgi monarchiát. Úgy tűnhetett, hogy a monarchiák bukásának vége lett és IV. Károly és Zita szövetsége egy újabb sikert könyvelhet el. Mi alapozta meg ezt a várakozást?

Az előző részben esett szó arról, hogy IV. Károly a hozzá látogató magyar főuraknak adott nyilatkozatában bejelentette a visszavonulását az államügyekből, valamint azt, hogy elfogadja a nép államformával kapcsolatos döntését. Az új, széles választójog alapján tartott választások után alakult országgyűlés 1920-ban úgy döntött, hogy Magyarországon helyreállítják a királyságot. Az ország élén ideiglenesen egy kormányzó állt, aki a királyi pár személyes jó barátja volt, ráadásul hűséget fogadott IV. Károlynak akkor is, amikor már szinte magára hagyták a bécsi kastélyában.

A magyar politikában a békekötés utánra kívánták hagyni a királykérdés eldöntését, ami külső szemmel úgy nézett ki, hogy 1920. június első napjaiban megtörtént (ám a szerződést még a nemzetgyűlés nem ratifikálta, az csak 1921 nyarán történt meg). A nemzetgyűlésben 1920 őszén is téma volt IV. Károly visszatérése, majd 1921 februárjában ismét. Minden arra utalt, hogy a Magyar Királyság várja vissza a koronás királyát.

Miért 1921? Miért éppen Magyarország?

A helyzetet feltehetően befolyásolta az is, hogy Zita és IV. Károly csupán két évre bérelték ki azt a villát, ahol éltek. Vagyis a villát 1921 májusában el kellett volna hagyniuk. E mellé jött az a tény is, hogy a királyi pár pénze fogytán volt, így az 50-100 fős "udvar" megtartása veszélyben forgott. Ez a két tényező egy erős lépéskényszert teremtett önmagában is.

Nagyon valószínű az is, hogy a királyi pár szívében jelen volt az a sok apró dolog, ami a magyarok szeretét közvetítette számukra. Kezdve azzal, hogy csak a magyarok koronázták meg őket, de a jó élmények sora folyamatosan jelen volt rövid uralkodásuk során. Az előző részben említésre került a debreceni látogatás, a gyerekeik Gödöllőre költöztetése, illetve a "gödöllői casting". Ezek mind-mind a békebeli idők csillogását hozták az életükbe. Ráadásul a pár mellett a végsőkig kitartó főemberek közül is nagyon sok magyar volt.

Ráadásul Magyarország önálló államként a királyságot választotta és sem a köztársasági időkben, sem a helyreállított királyságban nem fosztották meg IV. Károlyt a trónjától. Az előző részben említett "jogi baki" miatt még mindig Magyarország koronás királya volt IV. Károly.

Ezek után már nem az a kérdés, hogy miért Magyarország... hanem az, hogy mi indokolta volna azt, hogy IV. Károly ne próbálja meg visszaszerezni a hatalmát?

Még sok érvet lehetne említeni, mert lenne bőven. Példának érdemes felidézni azt a látszólagos apró gesztust, hogy amikor Horthy Miklós kormányzó lett és a Várba költözött, akkor a király engedélyével rendezkedett be. A királyi lakosztály érintetlen maradt! Horthy egy vendégeknek elkülönített részben alakította ki a lakrészét és a hivatali helységeit. Ez az apró gesztus (és sok ilyen volt), mind azt sugallta, hogy a királyt vissza szeretné hívni a királysága.

Voltak ugyanakkor jelek arra, hogy az üres királyi trónra vannak más jelentkezők. József főherceg és a fia már 1920 őszén óvatos kísérleteket tettek a magyar királyi trón felé (sőt, már 1918 ősze óta képben voltak). A román trónörökös is egyesek látóterébe került, ráadásul Horthy Miklósnak is volt pár tapogatózó lépése. Amikor az 1920 októberi vitára a király levélben reagált, az álláspontja már nem jutott el a magyar nyilvánossághoz.

1921 februárjában ismét parlamenti vita alakult ki. Akkoriban a nemzetgyűlésben a kormányzó erők (durva egyszerűsítéssel) két pártszövetség tagjai voltak. Az egyik kormányzó politikai erő a kisgazdák voltak, akik körülbelül 50 százalékkal rendelkeztek. A másik kormányerő volt a keresztény párt, akik (kerekítve) 40 százaléknyi erővel bírtak. Általánosságban igaz, hogy a kisgazdák szabad királyválasztók voltak, vagyis szerintük egy teljesen magyar embert kellett volna királlyá emelni. A keresztény párt legitimista volt, azt vallották, hogy IV. Károly az ország legitim királya, vagyis királykérdés nincs.

1921 februárjában látszódott, hogy a nemzetgyűlésen a kisgazdák szabad királyválasztó álláspontja dominált, tehát valamit lépni kellett volna egyébként is. A királyi leveleknek nem volt értelme, hiszen a cenzúra miatt a lakossághoz nem jutott volna el, a politikusokhoz meg nem volt értelme levelet írni. A magyar politikusok között, sőt, a vezető politikusok között MÉG sokan IV. Károly hívei voltak. Még! IV. Károly (és Zita királyné) felehetően jól emlékeztek 1918 őszére, amikor hirtelen a nullára csökkent a politikai szövetségeseik száma. Nem volt más lehetőség, mint azonnal lépni.

A magyar "karlisták"

A király mihamarabbi visszahívása sokaknak égetően fontos volt. Őket nem mindig csak az vezérelte, hogy Magyarországnak van egy koronás királya, hanem közvetlenül is érdekükben állt IV. Károlynak a hivatalba való gyors visszahelyezése. Legalább négy nagyobb csoportot lehetett könnyen azonosítani.

Az egyik legerősebb csoportot azok a nagyon gazdag (és befolyásos) arisztokraták képviselték, akiknek nagyon komoly érdeke fűződött ahhoz, hogy Ausztriához ne legyenek területek csatolva. Ha a nyugati országrész (a mai Burgenland) elkerült volna Magyarországtól, akkor a birtokaik két ország területén helyezkedtek volna el, amit érthetően nem kívántak. A kettős adózás, a határhelyzet okozta nehézségek, a várhatóan kialakuló kétféle rendszerű gazdasági, politikai és társadalmi környezet, nem beszélve arról, hogy Ausztria köztársaság, Magyarország pedig királyság - mind űzte őket a magyar államhoz. Egy arisztokrata család számos korlátozással volt fenyegetve a köztársasági Ausztriában, mígy Magyarországon semmilyen korlátozásuk nem volt.

[A burgenlandi arisztokráciának az osztrák politika évtizedeken át engedélyezte például a nemesi címek használatát, hogy ne akarjanak Magyarországhoz csatlakozni. Ezt egyébként csak a közelmúltban törölték el, amikor Burgenland olyan fejlődésen ment keresztül, ami miatt már nem volt veszélyben a terület visszacsatolása.]

A helyzet sürgető volt, mert 1921 elején az osztrák parlament már elfogadott egy törvényt, mely Burgenland nevet adott a magyaroktól nekik ítélt új tartománynak. Akkor a terület még magyar ellenőrzés alatt állt, de minden arra utalt, hogy ez az állapot nem sokáig maradhat meg.

A második jelentős csoport azokból állt, akik sokat tettek a rendszer megerősödéséért, de nem voltak elégedettek azzal, ami kialakulni látszott. Rájuk nagy szüksége volt Horthynak, ezért 1920-ban hatalmi helyzetben voltak, de 1920 őszén, 1921 elején már elindult a kiszorításuk. Ők tisztában voltak azzal, hogy ma MÉG van hatalmuk, de látták az irányt, így azt is, hogy holnapra már mindenből ki lesznek hagyva. Ezért ha némelyikük a kezdetekkor még ódzkodtak is a királytól, 1921 elejére már legfőbb szövetségesüknek tekintették.

[A jelentős részüknek közvetlenül is volt szerepe abban, hogy Horthy 1919 őszén nyertes hadvezérként tudott bevonulni Budapestre. Ezeket az embereket az Ausztriával való vita miatt Horthy a nyugati országrészbe küldte, hogy az osztrákok ne tudjanak katonai erővel bevonulni. Ezek az emberek érezték, hogy van egy vissza nem térő utolsó esélyük a hatalomban való maradásukért.]

A harmadik csoport azokból állt, akiknek nem tetszett a királykérdés alakulása. Többeket zavartak a szóba kerülő jelöltek, akik valamilyen módon megzörgették azt a bizonyos harasztot. Feltehetően azt gondolták, hogy káosz felé halad az ország, hiszen egy kálvinista köznemes beköltözhet a királyi palotába, illetve olyan szavakkal illették a többi király-jelöltet, amit ma már problémás idézni is. Úgy gondolhatták, hogy rend kell és ennek a biztosítéka az, ha a méltó személy kerül vissza a hivatalába.

Lehetséges, hogy ezek az emberek pár éve kifogásolták egy Habsburg magyar királlyá választását, de időközben a dinasztia helyzete megváltozott. A király nyíltan kijelentette (Horthynak írt levélben és a Pranginsban megejtett találkozókon), hogy ő magyar uralkodó kíván lenni és nem fog magyar erőforrást használni esetlegesen más országgal kapcsolatos igényei elérésében. Úgy beszélt, úgy fogalmazott, ahogy a maguk magyarságára büszke magyar politikusok. A személyében már nem az osztrák császárt látták, hanem a nemzeti, a magyar királyt.

Sőt, nem szabad elfeledkezni a királyi pár gyermekeiről, többek között a kijelölt trónörökösről, Habsburg Ottóról (1912-2011) sem. Akkor már 9 éves volt és a családja számtalan módon demonstrálta a magyarságát. A trónörökös nem csupán beszélte a magyar nyelvet, hanem a megnyilvánulásaiban is sok olyan geszus volt, ami a magyarságát bizonyította.

hotto1921.jpg

Habsburg Ottó 1921-ben
(a kép forrása: Habsburg Ottó emlékoldala)

Létezett a politikusoknak egy olyan halmaza is, akiknél nem lehetett az előbb említett jellemzőket felfedezni, de mégis királyhűnek számítottak. Ők egyáltalán nem voltak marginális helyzetben, nem is látszódott a hatalom elvésztésének az esélye, sőt, éppenhogy épült és szépült a karrierjük. Ilyen volt (többek között) Teleki Pál (1879-1941) is, aki akkoriban 42 éves volt és éppen miniszterelnök volt. 

Teleki kifejezetten fiatalnak számított, noha nem volt ritka jelenség a magyar politikában, hogy a miniszterelnöki széket egy negyvenes éveiben járó politikus kapja meg (Batthyány Lajos például 41 évesen lett miniszterelnök, de Tisza Kálmán és Wekerle is a negyvenes éveiben kezdte; ha nagyjából el szeretné valaki képzelni, hogy milyen életkorban lehetett a fiatal Teleki, akkor olyasmire kell gondolni, mint amilyen Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc voltak a miniszterelnökké válásuk idejében). Telekinek akkor már komoly politikai és tudományos előélete volt, éppen politikai karrierjének a csúcsán állt. 

A nemzetközi támogatók

IV. Károlynak voltak nemzetközi támogatói is, meglepő módon éppen Franciaországból. A francia politikában két terv létezett Európa középső térségére. Az egyik a Monarchia helyett kicsi államok sokaságát kívánt létrehozni, így biztosítva a békét és az egyensúlyt. A másik nézet egy dunai államszövetséggel számolt, melynek Magyarország lett volna a magja. Ez természetesen az ellensúlya lett volna a német államnak, mely még legyőzve is komoly riválisa volt a franciáknak.

[És Románia? Románia úgy tűnhet a mai embereknek, mintha akkor a franciák szövetségese lett volna. Azt viszont sokan elfelejtik, hogy 1921-ben német uralkodója volt, akinek a felesége az angol királyi család sarja volt. Önmagában ez a két tény is alkalmatlanná tette a román államot akkoriban arra, hogy a franciák komoly szövetségesként számoljanak vele. Ráaádásul Romániának volt egy saját problémája, az átalakuló orosz állam, amivel szemben folyamatosan háborúra készültek.]

A magyar állam megerősítésének a hívei közé akkoriban nagyon sok akkori francia politikus tartozott. Nem mellékesen az államelnök, a kormányfő, valamint a külügy magas irányítói. A legfőbb támogató pedig a miniszterelnökké és külügyminiszterré váló Aristide Briand (1862-1932) volt. A francia állam fontos embereinek a küldöttjei folyamatosan tárgyalásban álltak a királyi párral. Briand ráadásul 1921. január 16-án ismét miniszterelnök lett Franciaországban, ebben a minőségében pedig egy több pontból álló előzetes megállapodást is kötött IV. Károllyal. 

Szintén a királyi pár mögé állt az akkori pápa, aki a katolikus érdekek védelme miatt szívesen látta volna ismét IV. Károlyt a magyar trónon. A református vallású Horthyban a pápa egyházellenes protestánst látott, aki veszélyt jelentett a nem jelentéktelen magyarországi érdekekre és vagyonelemekre nézve. Legalábbis a pápa és a körülötte lévő egyházi vezetők ezt feltételezték. E miatt szinte a teljes magyar római katolikus egyházi főemberek a király mögé sorakoztak fel. Köztük Csernoch János (1852-1927) hercegprímás is, a magyar katolikus egyházfő is.

Kissé előreszaladva, de 1921 márciusának elején is történt egy esemény, ami valószínűleg befolyásolta azt, hogy IV. Károly mikor vegye át a hatalmat. Zita királyné ugyanis várandós volt, így feltételezhetően nem indult volna el a király a szülés előtt Magyarországra. A gyermek 1921. március 1-én jött világra, ráadásul a hercegprímás utasítására a veszprémi érsek keresztelte meg másnap.

hk19210302.jpg

IV. Károly 1921. március 2-án kelt levelében köszönte meg a magyar hercegprímásnak az együttműködését
(a kép forrása: virtuális kiállítás Habsburg Ottóról, ahol ebből az időszakból nagyon sok érdekes levelezés található)

A királyi pár az első magyar királynéra emlékezve, a Sarolta nevet adta a leányuknak (a király fentebbi levelében szerepel ez az állítás; természetesen IV, Károly Géza fejedelem feleségére utalt). Az, hogy Csernoch János óvatos volt és nem ment el személyesen megkeresztelni az újszülöttet, nem jelenti azt, hogy nem támogatta a királyi párt. Feltehetően (de ez nem bizonyítható) szerep jutott neki is abban, hogy a király tervezett magyarországi érkezését előkészítse. Az egyházi közleményekben ugyanis a húsvétra utalva egy sor olyan szöveg jelent meg, melyek eléggé áthallásosak, rejtett módon utalhattak a koronás király nagyon közeli visszatérésére. 

Egyébként Briand és a királyi pár már 1920 nyara óta tárgyalásban voltak egymással. Az 1921 januári megállapodásukban Briand megígérte Franciaország és Nagy-Britannia támogatását, de csak abban az esetben, ha IV. Károly már a hivatalában van. Ez egy nagyon fontos feltétel volt a megállapodásukban, aminek lesz (vagyis volt...) szerepe a következő napok eseményeiben.

Nem véletlenül utazott gyakran a királyi párhoz Erdődy Tamás (1886-1931), aki a király gyermekkori barátja volt, valamint amíg császárként uralkodott, addig a legbizalmasabb emberének számított. Erdődy ugyanis többször leült tárgyalni Teleki miniszterelnökkel is, hogy megbeszéljék a király esélyeit.

Erdődy, szemben a királlyal, nagyon kételkedő volt. Hiába erősítette meg személyesen a francia miniszterelnök titikára a politikai támogatás tényét, azt nem volt hajlandó írásba foglalni, hiszen csak a sikeres beiktatás pillanatától lépett volna életbe. Sőt, Erdődy jelezte a királyi párnak, hogy a magyar közéletben jelen van egy erős szabad királyválasztónak nevezett politikai tömb, akik jelen pillanatban Horthy Miklóst támogatják, de hosszabb távon József főherceg megkoronázásában gondolkodnak. Erdődy ezért megpróbálta lebeszélni a királyt az 1921 tavaszi visszatéréséről, mert félt a belső támogatás hiányától.

Annak, hogy valami készül, voltak látható jelei is. Például a szabad királyválasztást támogató Kisgazdapártból többen kiléptek, ahogyan arról a Pesti Hírlap 1921. február 16-i számának a címoldala is tájékoztatta az olvasókat. A kilépők és más kisgazdák is azt jelezték, hogy a szabad királyválasztás ügye a párton belül is veszélyben van, de Teleki ilyen jellegű eltökéltségét illetően is kifejezték a kételyüket. 

1921y03.jpg

Az 1921-es év márciusának végén lévő húsvét "pihenőre küldte az államot", így ideálisnak tűnt a húsvéti időzítés
(a kép forrása: Kincses kalendáriom 1921-re)

Tény, hogy IV. Károly és a hívei akkor már valóban aktívan szervezték a visszatérést, melyben kiemelt szerep jutott Zita testvérének, Szixtusznak (1886-1934). Nem túlzás azt állítani, hogy Szixtusz herceg volt a királyi pár udvartartásának a nem hivatalos külügyminisztere. Őt 1921. február 14-én fogadta a miniszterelnökké vált Briand. A találkozón jelen volt Lyautey marsall is. Elhangzott, hogy egy sikeres visszatérés esetén sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem fog akadályokat gördíteni a király elé, sőt, még ajánlották azt is, hogy március 15. és március 30. között történjen meg a visszatérési kísérlet.

Közvetlen előkészületek

Pranginsban a szokásoshoz képest is megélénkült a látogatók száma, amit jól elfedett Zita királyné várandósságának a ténye. Kívülről nézve úgy tűnt, hogy a vendégség a közeli szülésnek szól, de a vendégjárásnak volt más oka is.

Február 22-én Pranginsba érkezett a brit Strutt ezredes (1874-1948), aki korábban is segítette a királyi párt Eckartsauban és a Svájcba való elköltözésben. Strutt kételkedett a sikeres visszatérésben, ezért a királyi pár elküldte őt Párizsba, hogy beszéljen Szixtusz herceggel. Erre a találkozóra február 23-án kerül sor. Szixtusz ismertette a terveket, Briand támogatásának tényét és elmondta, hogy egyedül már csupán Svájc sikeres elhagyása a kérdéses. Felkérte az ezredest, hogy nézzen utána egy rejtett, de biztonságos útvonalnak.

Az ezredes segítsége nem volt kérdéses. Február 26-án indult el egy felderítő túrára a királyi pár lakhelyétől, de be kellett látnia, hogy a hegyi útvonalak a király számára szóba sem jöhettek. Ezért amikor március 4-én elment a királyi párhoz meglátogatni az akkor pár napos Sarolta hercegnőt, akkor azt javasolta Károlynak, hogy semmiképpen ne induljon útnak. 

Némi tanakodás után mégis javasolt egy útvonalat Károly részére, ami jobb a hegyi utaknál. Nagy valószínűséggel ezt az utat megmutatta egy mai napig ismeretlen szerzetesnek, aki talán nem is volt igazi szerzetes, csak volt egy szerzetesi ruhája. Az illető "szerzetes" mindenesetre márciusban már készen állt, várva a királyi pár jelzését (még az sem kizárt, hogy a "szerzetes" azonos volt az ezredessel).

IV. Károly bizalma rendíthetetlen volt Horthy Miklósban. Azt gondolta, hogy elegendő csak felkeresnie őt és Horthy szalutálva átengedi neki a magyar államfői posztot. Zita királyné némileg jobb személyes kapcsolatban volt Horthyval ahhoz, hogy ebben kételkedjen. Ő nem hitt abban, hogy Horthy minden akadékoskodás nélkül feladja a kormányzói pozícióját és vissza fogja engedni a királyt. Azt vallotta, hogy erélyesnek kell lenni, erőt kell demonstrálni vele szemben, különben sikertelen lesz a kísérlet.

[Ne felejtsük el: most lett egy újabb gyermekük, a kastély bérleti ideje lejáróban volt, a pénzük megfogyatkozott, tehát Zita okkal érezhette úgy, hogy utolsó, egyetlen, megismételhetetlen esélyük van.]

A terv tehát összeállt. Az adott volt, hogy a király gyalog megy át a határon, ahova egy szerzetesnek öltözött ember kíséri el. A francia területen egy megbeszélt helyen majd autó veszi fel, mellyel elmegy a Bécsig tartó vonathoz. Onnan a vonat viszi Bécsig. Bécsben adott egy szövetséges, a tervek részleteibe be nem avatott Erdődy, akinek van magyar birtoka is, így gond nélkül át tud majd kelni a határon. Onnan kezdve csak egy püspöki székhelyig kell eljutni, ahol összeülhet a hatalom átvételét segítő "Koronatanács",

Egyébként a király már kétszer is megpróbált visszatérni (magyar álnévre kiállított útlevelekkel) 1920-ban, de a műveletbe bevont személyek között akadt olyan, aki jelentette az előkészületeket. A király mindkét alkalommal visszavonult, mintha nem is akart volna Magyarországra utazni. IV. Károly ezért ezen alkalommal már csak egy szűk körre korlátozta a megvalósításba bevontak számát. Az egyik a felesége volt, a másik a műveletbe bevont sógorai (Szixtusz és Xavér), illetve Strutt ezredes. Az összes többi ember valószínűleg csak egy jelről tudott, hogyha azt megkapja, akkor tennie kell valamit, de ez majd a következő napok eseményeiből kiolvasható lesz.

Források

Baier, Stephan; Demmerle, Eva: Habsburg Ottó élete. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003.

Bruno Brehm: A kétfejű sas lehull. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1936.

Csonka Emil: Zita története. Szent Gellért Egyházi Kiadó, hely nélkül, 1990.

Habsburg Ottó emlékoldala

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó. 

Kincses Kalendáriom 1921-re. Rákosi Jenő Budapesti hírlap Újságvállalata, Budapest.

Napi történelmi forrás az első visszatérésről

Pesti Hírlap aktuális számai

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

Vas Zoltán: Horthy, vagy a király? Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

Világ 1921. április 2-i száma, 1. és 2. oldal

Virtuális kiállítás Habsburg Ottóról

Zsiga Tibor: Horthy ellen, a királyért. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989.

Zsiga Tibor: Szombathely az utolsó királyi székhely. In: Vasi Szemle, 1991/4. 549-560 oldalak