IV. Károly visszatérése ellen foglaltak állást a magyar képviselők 100 éve. A Szombathelyen tartózkodó király nehéz helyzetbe került.

Száz évvel ezelőtt április 2. egy szombati nap volt. A megelőző napon a magyar képviselők egyértelművé tették, hogy a IV. Károly által még 1918 novemberében kiadott nyilatkozatot, melyben a közügyektől való visszavonulását jelentette be, továbbra is érvényesnek tekintik. Így IV. Károly jogosan mondhatja magát magyar királynak, de államfőnek már nem. Ugyanis a Magyar Királyság államfője 1920 eleje óta a kormányzó - szólt a nemzetgyűlési határozat. Sőt, a magyar kormány felhatalmazást kapott arra, hogy a kormányzó államfői posztját védje meg IV. Károly királytól.

Szombathelyi események

Száz éve sok véletlen történt, egyes emberekkel pedig különösen sok. Az ilyen rendkívülien szerencsés véletlenek egyike a magyar királyt is utolérte, mivel lebetegedett. Az őt megvizsgáló egyik "orvos" (valójában egy titkos követ volt) ezt a táviratot adta át neki:

Az üzlettől semmi áron nem szabad visszalépni, a megbízót azonban ne nevezze meg.

A betegség egyébként úgy tűnik, hogy nem eljátszott betegség volt. A láza 38,2 fokos volt, a köhögése, mely elég csúnya volt, teljesen hihető volt. A szombat délelőtt kiérkező (valódi) orvosok is megerősítették, hogy IV. Károly beteg, de ettől függetlenül alkalmas az utazásra. Akik követik a bejegyzéseket (vagy ismerik a történetet), azok tudják, hogy a király utazásai során tényleg átfázott. 

A király 1921-es betegágya a mai napig megtekinthető Szombathelyen
(a kép forrása: nyugat.hu)

Közben a királynál megjelentek a nagyon fontos emberek. Gratz külügyminiszter egyébként is jelen volt. Délelőtt 10-kor csatlakozott hozzájuk Bethlen István, Teleki Pál miniszterelnök, Andrássy, aki a legitimisták vezére volt, Rakovszky, a nemzetgyűlés elnöke és Lingauer Albin (rá nem mindneki emlékezett), aki a város nemzetgyűlési képviselője volt akkor. Bejelenti a részükre a szándékát, mely szerint nem tervezi az elutazását. IV. Károly saját maga készítette el az ezt bejelentő nyilatkozatát (magyar nyelven) és átadta nekik.

Uraim!
Sok értekezlet és audiencia után megváltoztathatatlan akaratom, amelyről nem szándékozom további eszmecserét folytatni:
1. Addig maradok Magyarországon, amíg magam nem látom, bogy itt-tartózkodásom háborút jelent.
2. Belpolitikai nehézségek miatt nem utazom el.
3. A kiáltvány jó, mégis egy kis korrekciót kívánok tenni.
Nagyjából és egészében jóváhagyom.
A kiáltványt csak azután írom alá, ha elutaztam.
Elutazásom előtt nem szabad nyilvánosságra hozni. Ha a kormány vagy egy ellenkormány ezt korábban nyilvánosságra hozná, egy minisztert neveznék ki abból a célból, hogy ellenkiáltványt adjon ki. 

A határozatban szereplő kiáltvány egy olyan szöveg, amit a király a tanácsadóival állított össze. Fontos látni, hogy a király határozata nem mondott ellent a nemzetgyűlési döntésnek. A király nem érintette a hatalom kérdését, hiszen legitim döntés született erről az előző napon. Ő csupán annyit jelentett ki, hogy nem fogja elhagyni az ország területét. A betegségére nem hivatkozik érvként, ami megerősíti, hogy nem színlelte a megfázásos állapotot.

A határozatot átvevő vezető politikusok mind azt tanácsolták Károlynak, hogy jobb lenne nem túlfeszítenie a húrt, különben a kisgazdák képesek lesznek a trónfosztásig is eljutni. A királytól elhangzott állítólag az ötlet, miszerint egy népszavazás is dönthetne az államfői hatalom kérdésében, de egy ilyen lépést senki sem tartott reális lehetőségnek.

Gratz külügyminiszter. Sigray és Lehár továbbra is a király mellett maradtak. Mindhárom férfi azon a véleményen volt, hogy a magyar állam részéről tisztességtelen nyomás nehezedik a királyra. Lehár ezredes a térség katonai parancsnoka volt, napjában kétszer kapott közvetlen jelzést a hozzá tartozó határszakaszokról. Éppen e miatt tudta, hogy sem a délszláv, sem a cseh határon nincs semmilyen katonai veszély. Az osztrákok ugyan küldtek csendőröket a határőrizet megerősítésére, de abban sem volt támadó szándék.

Sigray is pontosan tudta, hogy a hatalom manipulálja a sajtót. Az MTI bizalmas értesítései azonban szemlézték a külföldi lapokat, azok pedig jelentősen másképp ecsetelték a helyzetet. A külügyminiszter ezért folyamatosan informálta a királyt, megerősítve azt, hogy szó sincs háborús veszélyről.

A kormány elkezdte szépen lassan szűkíteni a szombathelyi királyi udvar lehetőségeit. Ennek egyik fontos eszköze volt a helyi rendőrség vezetőjének, Késmárky Dezsőnek a leváltása. A helyére Peterdy Kálmán került, aki csak a belügyminiszter parancsait teljesítette. Ezzel a spontán kialakult királyi központ egy fontos támaszát elveszítette. Lehár ezredes sejtette, hogy ez a lépés nem sok jót jelent, mert az amúgy sem kicsi nyomásgyakorlás növekedni fog.

A diplomáciai hadszíntér eseményei

Bécsben előkerült a taxisofőr, aki a királyt szállította a bécsi érkezésekor. A bécsi politikában a volt császár körüli kérdések ezen a napon úgy fogalmazódtak meg, hogy képes-e Ausztria szavatolni IV. Károly átutazását Svájcba - vagyis már eldöntött tényként kezelték az út szervezését. Közben az is kiderült, hogy Ausztrián belül a király a 6. kocsi 8. sz. hálófülkéjében utazott, a személyzettel pedig franciául beszélt. Franciaországba egy spanyol névre kiállított útlevéllel lépett be, a magyar határt viszont egy másik, Codo Vilmos névre kiállított útlevéllel lépte át. Az információkból összeálló kép sugllata az, hogy az út megszervezése nem néhány ember egyéni akciója volt, de hivatalos szervek nem mondanak semmi konkrétumot.

Belgrádban nagy lett az ijedelem. Többen úgy gondolták, hogy hiába történt meg a nemzetgyűlési döntés, a magyar kormány a király mellé állt és elindult a taktikázás a népszavazásért. Minden kétséget kizáró bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a belgrádi ijedtség mögött mennyi magyar befolyás volt, de nem lenne meglepő, ha ilyen valamikor előkerülne. Belgrád ugyanis magasabb fokozatra kapcsolt és minden diplomáciai csatornán elkezdte sürgetni a konkrét lépéseket.

Belgrád többször leírja azt, hogy valójában csak fenyegetőzik a katonai beavatkozás lehetőségével. Ugyanakkor a magyar államhatalom ezt sokkal erőteljesebben kommunikálja, mintha bármelyik pillanatban elkezdődhetne egy támadás. Ez azért fontos, mert Horthy és köre egy újabb embert tervez Szombathelyre küldeni, akinek el kell érni a király azonnali távozását. Az, hogy a magyar külügyminiszter a király embere, már napok óta tudták. Ezért Horthy egy új embert bízott meg. Az illetőt akkoriban Kánia Kálmánnak (1869-1945) hívták és tulajdonképpen ő az, aki a budapesti külügyminisztériumot, mint állami hivatalt, működésben tartja. Tapasztalt diplomata és tapasztalt hivatalnok, akitől sokat remélnek, de az eredményei már a következő naphoz tartoznak. 

Források

Budapesti Hírlap, 1921. április 6-i száma

História, 1993/11 száma

Hornyák Árpád: A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és IV. Károly első restaurációs kísérlete. In: Századok; 2001-es (135.) évfolyam, 1183-1201. oldalak

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

Kis újság, 1921. április 3-i száma

Napi történelmi forrás az első visszatérésről

Nyugat.hu

Vas Zoltán: Horthy, vagy a király? Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

Zsiga Tibor: Az első királypuccs és Vas megye (1921). In: Vasi Szemle 1979/2. 269.-286. oldalakon

Zsiga Tibor: Horthy ellen, a királyért. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989. 

Zsiga Tibor: Szombathely az utolsó királyi székhely. In: Vasi Szemle, 1991/4. 549-560 oldalak

Világ 1921. április 2-i száma, 1. és 2. oldal