100 éve egy mobil királyi udvar járt diadalmenetet Magyarországon
Október 22-e egy szombati napra esett 100 évvel ezelőtt. Az új magyar királyi udvar egy mobil királyi udvarrá változott. Kezdetét vette egy megállíthatatlannak tűnő diadalmenet Budapest felé.
Az újraszervezett magyar királyi udvar nehezen, de vonatra költözött és hajnali négyre elérték azt az állapotot, hogy indulásra készen álltak. A menet lassan haladt, mivel ügyeltek a szerelvények biztonságára, valamint az előttük álló településeken érdeklődtek a várható fogadtatás felől.
A Google mai térképe 81 percre becsüli Sopron és Győr vasúti távolságát, 100 éve ehhez 9 óra kellett
Ebben a lassú haladásban érdekes pont volt, hogy amikor a szerelvény belépett a magyar területekre (Sopron ugyanis akkor nem volt az ország része), ott semmilyen határellenőrzés nem volt, hiszen mindenki átállt a királyhoz. A vonatszerelvények azért álltak nagyon-nagyon sokat Csornán, mert nem lehetett tudni mi fogadja majd őket Győrben. Annyira nem is meglepő: hatalmas ünnepség. Győr teljesen átállt. Ez egy fontos győzelem volt, ugyanis ez volt az első igazi magyarországi nagyváros, ahova a mobil udvar megérkezett.
A királyi párt is meglepte a győri fogadtatás, Budapestet viszont megriasztotta
(a kép forrása: Régi Győr)
Közben két sürgöny érkezett a vonathoz, melyet Andrássy gróf vett át. Az egyikben az antant tiltakozásáról esett szó, a másikban a magyar kormány döntéséről, miszerint a vonatot meg kell állítani. Andrássy az antant tiltakozásán nem csodálkozott, de a magyar kormány ellenséges döntése meglepte őt is, meg másokat is. Az urak számára elképzelhetetlen volt, hogy egy magát legitimistaként meghatározó kormányzat, ilyen radikálisan szembe mer majd fordulni a koronás királlyal.
Induláskor több katonát is magukkal vittek Győrből, így az amúgy sem jelentéktelen haderő tovább duzzadt. Győrből viszont nem jutottak messzire, mivel Győrszentiványnál ismét több órát kellett várakozniuk. Ácsnál ugyanis felszedték a vonatsíneket (direkt, budapesti parancsra) és idő kellett az utászoknak a pálya megjavításához. Ezért csak délután 17,00-kor érkeztek meg Ácsra (ma Győr és Ács 18 perces vonatút).
Ácsra érkezve is örömünnep fogadta a királyi párt. Úgy látszódott akkor, hogy a király békés diadalmenetre vonatkozó terve talán sikerülni fog. Ő ugyanis nagyon nem akart erőszakot alkalmazni, hanem inkább örömünneplésekkel teli, diadalmas budapesti bevonulásra számított.
A királyi pár az álló vonat ablakában, sapka nélkül a vonat előtt pedig az ezredessé előléptetett Ostenburg
(a kép forrása: Régi Győr)
Ácson viszont nem csak az ünneplés miatt várakoztak, hanem egy parlamenter érkezését várták Budapestről. A parlamenter az egykori miniszter, Vass József (1877-1930), akinek a királyhűsége kétségtelen volt. A mobil királyi udvar, mely éppenséggel többet állt, mint amennyit haladt, több órás várakozás után, a király parancsára indult el. Vass csak később, Komáromban tudott felszállni a vonatra.
A vonat egy ideig egyébként is állt volna, mert Komáromból katonai ellenállásról érkeztek hírek. Ostenburg vezetésével azonban a hírbe került alakulatot bekerítették. A parancsnokuk elszökött, a katonák viszont nagy örömmel álltak át a királyhoz. Kis "botlás" azonban történt, mert Ostenburg emberei azt mondták a komáromiaknak, hogy Budapesten a vörösök miatt van baj, rendet kell ott tenni. A komáromi katonák ezt úgy értik, hogy a vörösöket ki kell verni Budapestről. Az igazság viszont az volt, hogy a nyugdíjból visszahívott főváros védelméért felelős parancsnok egy új vezetési törzset kellett összerakjon. Abba az új törzsbe tapasztalt vezetők kellettek, köztük két olyan is, aki annak idején a tanácsköztársasági hadsereg vezetésében játszottak szerepet.
A szerelvényekből álló hatalmas konvoj csak 21 órára futott Komáromba. Lehár azonnal jelezte a királynak, hogy gyorsan arrébb kellene menniük, mert egy esetleges cseh támadáshoz nagyon ideális a hely, mivel Komárom nagyobb része a cseh államhoz tartozik.
Vass közben megérkezett. Meglepődött azon, hogy bár az ország legerősebb, legtapasztaltabb és legnagyobb katonai alakulata veszi körbe a királyt, ő maga úgy tudott a királyi szerelvényhez sétálni, hogy senkivel nem találkozott. Ráadásul mindezt Komáromban tapasztalta meg, ahol egy cseh diverzáns akciótól komolyan lehetett volna tartani. Sőt, Vass nem egyedül érkezett, hanem vele volt Ottrubay Károly (1883-1973), aki egy nagyon tapasztalt hírszerző tiszt volt. Ottrubay jelen volt végig, de "csak" hallgatott és figyelt. Talán sokkal komolyabb szerepe volt a fordulat elérésében, mint ahogy azt utólag a visszaemlékezések gondolták, de ez majd a 23-i eseményeken gondolkodva lesz izgalmas téma.
A király nem volt hajlandó tárgyalni a küldöttekkel, mivel szerinte Budapest ellenséges lépései már feleslegessé tettek mindenféle tárgyalást. Még akkor sem teszi ezt meg, ha egy általa megbízhatónak ítélt emberrel küldenek neki üzenetet. Különben is, a tárgyalásos megoldás már tavasszal megtörtént, az nem vezetett sehova. Ő is és Andrássy is úgy ítéli meg, hogy Horthy ugyanazt a receptet vette elő, a katonai veszélyre való hivatkozást.
Miközben a vonat haladt tovább Tata felé, Vass (és Ottrubay Károly) Andrássyval, Rakovszkyval és Boroviczénnyel tárgyalt. Amúgy a két küldött nehezen ment bele a mozgó vonaton történő tárgyalásba, de nem volt más választásuk. A személyes véleményem szerint Vassnak tényleg az volt a feladata, hogy adja át Horthy levelét a királynak (amit állítólag Andrássy kezébe helyez), de ezzel együtt cél volt Ottrubaynak alkalmat adni az állapotok felmérésére.
Ottrubay Károly képe, amikor még százados volt; az ország egyik legjobb hírszerzője volt
(a kép forrása: OSZK Képtár)
Mit látott Ottrubay? Azt, hogy a király személyes védelme nem volt megszervezve. Hallhatta, hogy a három királyi főember komolyan elhitte, hogy majd fegyverek nélkül bejuthatnak a Várba, így egy dicsőséges és békés hatalomátadás fogja lezárni a menetelésüket. Azt is megtudhatta, hogy Andrássy és Rakovszky diktál (jelentősebben idősebbek és tapasztaltabbak voltak a királynál, ráadásul Andrássy szerteágazó rokonsága egyféle "bölcs apa" szerepbe helyezte őt, akinek mindenki alárendelődött). Ha pedig még figyelmesebb volt (és ez lehetséges, mivel az egyik legjobb hírszerző volt az országban), akkor észlelte Zita királyné háttérbe vonulását. A király ugyanis előzetesen direkt megkérte a királynét, hogy az addigi gyakorlattól eltérően, most szerényen maradjon meg a háttérben.
A három úr tolmácsolta a király álláspontját. E szerint az antant fenyegetéseiről csak Budapesten fog nyilatkozni a király, amint visszatér a Várba (Károlynak ismét a zsebében volt a franciák ígérete egy sikeres hatalomátvétel esetére). Az, hogy a király elálljon a diadalmas budapesti bevonulástól, szóba sem kerülhetett. Közölték azt is, hogy a királynak más közlendője nincs, valamint nem hajlandó átvenni semmilyen üzenetet. Illetve még annyit közöltek a két úrral, hogy IV. Károly a nehéz nemzetközi helyzetre való tekintettel, elvárja a budapesti kormányzattól a teljes támogatást. A király ugyanis csak akkor tud erélyesen fellépni, ha beállnak mögé. Horthy szabadon nyilatkozhat majd bármit, de a nemzet érdeke az, hogy a király jogaiba való visszahelyezése gyorsan és a politika teljes támogatásával megtörténjen.
A három királyi ember elhitte, hogy Vasst meggyőzték (mellesleg: nem volt szükség rá, hiszen eleve a király hű embere volt!). Amikor Tatán leszállt a vonatról, akkor azonnal megtervezték a budapesti bevonulás apróbb részleteit is. Például azt, hogy amennyiben úgy alakulna, hogy este érkeznek majd a fővárosba, akkor Zita királyné Andrássy lakásában tölti az éjszakát, természetesen Andrássy feleségével. Ottrubay valószínűleg végig csak hallgatott és figyelt, így senki sem vette észre, hogy információkat gyűjt, nem pedig Vass testőre.
Már éjfél után járt az óra, amikor a szerelvény Tata tóvárosi részébe futott be. Az ottani katonaság is ünnepélyesen átállt. Sőt, Eszterházy Ferenc és családja (a tatai vár "urai") kifejezetten könyörögtek, hogy a királyi párral tarthassanak. Győr, Ács, Komárom, Tata, mind a király mellé állt.
Amíg Tatán az ünneplés megtörtént, addigra Ostenburg felderítői már Budaörsnél jártak, de az már október 23-a története lesz.
Budapest szeméből nézve
Amíg a királyi udvar ünnepelt, addig a budapesti kormányzati irodákban kétségbeesett kapkodás volt a jellemző. Horthy az előző este óta "csak" egy levelet írt, amelyhez nagy reményeket fűzött. Az volt a terve, hogy majd a személyes levele meggyőzi a királyt. Nem azt szerette volna, hogy a király menjen vissza Svájcba, hanem azt, hogy csak egy minimális kísérettel jöjjön el Budapestre. Azt írta a királynak írt levelében, hogy a látogatása során felmérheti a valós diplomáciai helyzetet.
Bethlen vonata a reggeli órákban érkezett vissza Pécsről Kelenföldre. Azonnal ülésezett a kormány és egyetértett Horthyval abban, hogy fel kell készülni akár a katonai összecsapásra is. Ez elvben jól hangzott és reálisnak is tűnt, csak éppen a Budapestre hívott alakulatok egyike sem tudott azonnal menetkész állapotba kerülni. Látható volt, hogy az új királyi udvarnak is nagyjából 24 óra kellett ehhez, nos, valami ilyesmi határidővel tudták vállalni a felkért csapatok is az indulást. Bethlen könnyen kiszámolta, hogy a király már 22-én délutánra Budapestre érkezik, így az már késő.
Mindenesetre történt egy furcsa intézkedés. Elküldtek egy kisebb katonai egységet Kelenföldre. Az volt a megbízásuk, hogy tisztelegve, királyként fogadják IV. Károlyt. Az üdvözlés után pedig alázatosan kérjék fel arra, hogy forduljon vissza... Más parancsuk nem volt, de talán csak az volt a cél, hogy az ünnepléssel időt nyerjenek.
Budapest még Prónayt is felkérte, aki nem meglepő módon nemet mondott. Kérdéses, hogy meg lehetett volna-e nyerni őt valamivel? A személyes véleményem szerint nem, de Budapest sem próbálta meg. Talán a Lajtabánság elismerése lehetett volna egy komoly érv, bár azzal a frissen elért diplomáciai eredményeket ásták volna alá. Mindenesetre Budapest nem is próbálkozott nála többet.
Nagyjából ezzel azonos időben Vass és Otrubay is elindult, hogy átadja IV. Károlynak Horthy levelét. Vass kiválasztása tudatos lépés volt, mert azt hitték, hogy Vass személye meghatja a királyt.
Közben előkerült Nagy Pál (1864-1927) nyugalmazott tábornok, akit megbíztak a valódi ellenállás megszervezésével (a haderő főparancsnoka, Willerding altábornagy ugyanis nem volt hajlandó katonai akcióra a király ellen). Ő lett az, akinek valahogy meg kellett oldania a lehetetlent, Budapest védelmét. Amint majd az látszódni is fog, Nagy tábornoknak volt ötlete. Az vitatható, hogy ez az ötlet már 22-én is megszületett-e a fejében vagy csak másnap. Mindenesetre csapatokat szórt szét Budakeszi és Nagytétény vonalában. Nem alkottak egységes védvonalat, de talán azt akarta elérni a csapatok ilyen jellegű telepítésével, hogy sokkal nagyobbnak tűnjön a tényleges méretéhez képest. A király ugyanis túlerőben volt (akkor már nagyjából 6000 fős katonai ereje volt).
Nagy Pál tábornok trükkös megoldásban gondolkodott
(a kép forrása: monarchiabeli parancsnokok emlékoldala)
Akadt egy másik reménység is, Gömbös Gyula (1886-1936). Gömbösnek volt egy ötlete, amiről majd a 23-i események ismertetéséről fog szó esni. Csak érdekesség, hogy Gömbös akkor úgy tűnt, hogy megmentheti a kormányzót. Gömbös legidősebb fia, Gömbös Ernő (1916-1992) viszont fontos szerepet játszott Horthy 1944-es megbuktatásában. A kettő között csak Horthy személye az összefüggés (komolyan elhitte, hogy a személyéhez ragaszkodnak a katonák - Gömbös Ernő is katona volt).
Közben minden hivatalba megérkeztek a tiltakozó jegyzékek. Az antant és a kisantant küldöttei mind kifejezték, hogy elfogadhatatlannak tartják IV. Károly visszatérését. A katonai beavatkozás lehetőségét mind a csehek, mind a délszlávok felvetették és valamilyen formában mozgósítást is elrendeltek. Az, hogy ez mennyire volt valós és fenyegető veszély, az a mai napig nyitott kérdés. A hivatalos történelemszemlélet átvette Horthy magyarázatát, mely szerint az országnak vége lett volna. Ezzel sem a Habsburgok, sem Andrássy nem értett egyet, sem akkor, sem később.
Horthyék értesültek arról, hogy Győr örömmel átállt, majd Ács is, Komáromban pedig a tisztek nem voltak hajlandók lövetni a királyra. A kormányzón úrrá lett a kétségbeesés, mivel nagyon úgy nézett ki, hogy egyszerűen senki nem fog tüzet nyitni a királyra. A kormányzati férfiak aggódtak, mert láthatóan nem tudtak elegendő katonát teremteni Budapestre.
Horthy az antant képviselőinek fakadt ki, hogy ő kész lenne katonaságot is bevetni, ha lenne helyben olyasmi. A britek több vezető politikusnak is felajánlották, hogy meneküljenek a budapesti brit nagykövetség épületébe, majd megvédik őket. A mai napig úgy tűnik, hogy csak Horthy volt az egyedüli, aki erre az ajánlatra azonnal nemet mondott.
[Horthy valódi véleményét a történések idejéről nem ismerni. Amikor a visszaemlékezéseit írta, már a ismét a Habsburgok megkoronázását kívánta, ez a leírásának számos pontján tetten érhető. Nagyon valószínű, hogy Horthy a Várban fogadta volna a királyt és ha már egyszer ott van, átadta volna neki a hatalmat.]
Amikor október 22-ről 23-ra fordult a naptár, akkor nagyon úgy tűnt, hogy Budapest másnap megtapasztalja IV. Károly diadalmas bevonulását. Nem sokan fogadtak volna akkor arra, hogy ez mégsem fog megtörténni.
Források
Andrássy Gyuláné grófné és Boroviczény Aladárné: A királyné kíséretében. Pfeifer Ferdinánd (Zeidler Testvérek) Nemzeti Könyvkereskedés Bizománya, Budapest, év nélkül.
Horthy Miklós: Emlékirataim. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990.
Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.
Monarchiabeli parancsnokok listája
Napi történelmi forrás a második visszatérésről
Zsiga Tibor: Horthy ellen a királyért. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989.
