Október utolsó napja egy hétfői nap volt 1921-ben. E napon hagyta el a király Tihanyt. Másnap pedig az ország területéről is távozott. E két nap eseményeivel folytatódik a sorozat.

A hétfői nap eseménytelenül indult, majd 15,15-kor Siménfalvy ezredes bejelentette, hogy este 7-kor indulás lesz. Annyit tudott csak elmondani, hogy Bajáig utaznak vonattal, onnan pedig majd a britek veszik át tőle a királyt és a kíséretét. A Tihanyban tartózkodókat nem érte váratlanul a hír, hiszen már 24 órája várták az indulást.

Délutánra érkezett meg Apponyi Albert és Szécheny Miklós, akik nagyon sokat beszélgettek Zitával és Károllyal.  Apponyit lenyűgözte a királyi pár nyugalma. A feljegyzések szerint könnyes szemmel nézte végig az elindulás perceit. Számára elfogadhatatlan volt, hogy a magyar királyt száműzik az országból. 

Az utolsó vonatút Magyarországon

Távozáskor a király megköszönte az apátság vezetőjének a vendéglátást, majd egy megint leszűkített kísérettel indultak el az aszófői vasútállomásra. A királyi pár autóját Siménfalvy ezredes vezette, egy második autóban kapott helyet egy komorna, egy komornyik és Bereviczény felesége, mint az utolsó magyarországi udvarhölgy. Ez a három ember alkotta a királyi pár maradék kíséretét.

Gratz exminiszter Tihanyban kellett még maradjon, akinek a szerepe a mai napig nem teljesen világos. Ő a király egyik fontos bizalmi embere volt, akit az állítólagos betegsége miatt nem tartóztattak le a három másik főúrral együtt. A tihanyi apátság szerzeteseinek visszaemlékezései szerint az exminiszter finomakat evett, a legfinomabb borokat itta (nem kérte, az apátság illetékes szerzetesétől kapta ajándékba). Pár nap múlva ellene is elindult az eljárás, őrizetbe is vették, majd évek múlva visszatért a közéletbe. Valószínűleg tényleg beteg lett. Néhány állítás szerint azt várta volna el tőle a kormány, hogy rávegye a királyt a lemondásra. Nem tudni, hogy valóban így volt-e, sem azt, hogy hajlandó volt-e a közvetítői szerepet ellátni.

Tihanyban emléktábla is őrzi a különös vendégség emlékét
(a kép forrása: várlexikon)

A vonaton felszolgálásra került a vacsora is: pár szelet fekete kenyér, egy darab sajt, valamint pár szelet szalámi. Ez volt az utolsó vacsora, amit a Magyar Királyság biztosított az utolsó királyának és feleségének. A vonat "véletlenül" úgy közlekedett, hogy minden megálláskor tehervonatok közé állt be. Valószínűleg így szerették volna elzárni az esetleges spontán demonstrálókat a szerelvénytől.

Igaz az is, hogy a szerelvény olyan késő este haladt, hogy nagyon nem kellett tartani összeverődő emberektől. Főleg azért sem, mert a híradások nem Baját, hanem Dunaföldvárt jelölték meg a hajóra szállás helyének (csak az alacsony vízállás miatt "hirtelen" módosítani kellett a helyszínt).  Az igazi nagy dolgok viszont ekkor már nem Tihanyban vagy a vonaton történtek.

Ki irányította akkoriban az országot?

Végre érkezett a magyar kormányhoz egy levél, amelyet a kormány nyilvánosságra is hozott. Ez már egy olyan dokumentum volt, amelyben a nagykövetek tanácsa kérte a trónfosztást. A levél kiemelte, hogy Magyarországot már többször felszólították (1920. február 4. és 1921. április 1. dátumok szerepelnek a jegyzékben), hogy ne csupán Károly királyt, hanem az egész dinasztiát fosszák meg a tróntól. A követelés oka nem valamilyen Habsburgokkal szembeni ellenszenv volt, hanem a béke megőrzése. Úgy tűnik, hogy ez a cseh és a délszláv diplomácia győzelme volt.

[Talán nem zárójeles megjegyzésként kellene szerepeltetni... A Csernoch bíboros és a király viszonyát taglaló könyv azt állítja, hogy az 1920-as és 1921-es felszólítások kifejezetten Horthy könyörgésére születtek meg. Az ezen időszakban Magyarországon szolgáló pápai nuncius ennél tovább is megy. A Vatikánnak küldött jelentéseiben azt írta, hogy bár Horthy tagadta, de pályázott a királyi trónra, így a trónfosztásban nagyon is érdekelt volt. A tavaszi visszatérési kísérletről szóló bejegyzéseknél is voltak arra utaló források, hogy a délszláv diplomácia és a hivatalos magyar diplomácia érdekei megegyeztek. Nem meglepő, hogy van olyan ember, aki a magyar diplomácia és egyéb magyar szolgálatok sikerének tartja a jegyzék megszületését.]

A cseh katonai beavatkozás veszélyének a mértékét jól jelzi, hogy ostromállapotot kellett elrendelni a belső elégedetlenség miatt (a Csehországban élő németek nem voltak hajlandók a magyarok ellen fegyvert fogni) 
(a kép forrása: MTI napi híradásai)

A Budapesti Hírlapban érdekes szerkesztést használtak. A diplomáciai jegyzék szövege, valamint a magyar kormány meghódoló nyilatkozata mellé helyezték el Apponyi gróf részletes álláspontját. Ez az, amiről szó esett korábban, vagyis a követelést a nemzetközi joggal és a békeszerződéssel ellentétesnek minősítette.

A kormányzó és a kormányfő személyes egyeztetése után bejelentésre került, hogy a Nemzetgyűlés még csütörtökön össze fog ülni a trónfosztás ügyében. A legitimisták természetesen nyíltan kijelentették, hogy Apponyival értenek egyet, így ha rajtuk múlik, akkor a Nemzetgyűlésen el fog bukni a kormány trónfosztó javaslata.

Közben a svájci közvéleményben a király és a családja iránt szimpátia ébredt. Svájc hivatalosan is megkereste a magyar kormányt, hogy hajlandók-e fedezni a király gyermekeinek az ellátását? Itt nem is annyira a pénz volt az érdekes, hanem a hivatalos jelzés, hogy a szűkebb család is elég nagy, illetve a család sorsának rendezését a magyar kormány feladatának tekintik. Mindezek mellett Svájc hivatalosan is visszautasította azokat a kérdéseket, melyek Károly király őrizetével kapcsolatban tettek fel nekik. Kifejtették, Svájc belügye az, hogy a menedékben részesülőkkel miképpen bánik, ezért nem fogadják el a számonkérést senkitől sem (vagyis a királyt nem tekintették fogolynak!). Éles a kontraszt figyelhető a két állam között.

A hajóút kezdete

A szerelvényekből álló konvoj reggel 6 körül állt meg Baján, melyben érdekes az, hogy 100 év elteltével is ugyanennyi lenne az út vasúttal...  A hajóra szállás helyét direkt lezárták, a mozgóképfelvételek készítését pedig az egész országban előzetes rendőri engedélyhez kötötték. Ennek köszönhetően semmilyen nyilvános felvétel nem készült a hajóra szállás pillanatairól, csak egy titokban fotózott kép maradt ránk.  A lezárásnak ott volt értelme, mivel elég sok ember összegyűlt a fegyveres készültség és az álló vonat miatt. Azt kevesen tudják, hogy két hajó vett részt a szállításban. A Glowworm, amelyen a száműzöttek utaztak, valamint a Lady Bird, amelyik tartalék és kísérő volt.

Ennek a lépcsőnek a földbe vájt elődjén jutott le a vonatról a folyópartra a király, a lépcső ma a nevét viseli
(a kép forrása: Gocsál István galériája)

A pápai nuncius is a helyszínre érkezett, aki ellenőrizte a hajón lévő körülményeket és tárgyalt a királlyal. A Vatikán azokban a napokban IV. Károly pártján állt, akiben az "igazi" császárt látták. Sőt, a pápa úgy érezte, hogy adósa a Habsburgoknak, akik évszázadokon át katonai erővel is a pápai állam mellé álltak.

A brit katonák egy hordszéket cipeltek a partra, hogy az állapotos királynét azon vigyék fel a hajóra. Zita ezt köszönettel elutasította, mert fontosnak érezte, hogy a saját lábán hagyja el Magyarország földjét. A hajóra korlát nélküli, vékonyka pallókon kellett átmenni, mely elég magasan ívelt ahhoz, hogy hajózáshoz nem szokott ember átsétáljon rajta. Ahogy a repülőútnál is történt, a királyné ez esetben is bátor volt.

Többen feljegyezték, hogy amikor a magyar katonákból vont sorfal előtt elhaladt a királyi pár, akkor az egyik katona magyarul köszönt el tőle. Nagyjából ugyanakkor a parttól távolabb összeverődött tömeg is megéljenezte a királyt.

A hajóra való felszállás percei, a felirat hibásan jelöli a dátumot
(a kép forrása: jegyzettár blog)

[Szeretném felhívni a figyelmet a fenti képre, melyet a jegyzettár blog megjelölt posztjában találtam meg. Magáról a képről sokat olvastam, egyszer egy ppt részeként láttam is pár másodpercre. A kép annak ellenére készült, hogy a magyar hatóságok minden óvintézkedést megtettek, hogy se újságíró, se más ne tudjon aznap fényképezni. Egyedül arra nem számítottak, hogy a második angol hajón egy tapasztalt magyar hajós és fotós tartózkodott, akit az angolok felbéreltek maguk mellé a dunai jártassága miatt. Ő Eilingsfeld János (1877-1967) volt, aki tudta mi zajlik előtte, ezért lefotózta. Természetesen titokban, senki nem vette őt észre. Ha valaki kinagyítja a képet, akkor láthatja, hogy a brit kapitány tiszteleg a királynak. Mivel a Glowworm kapitánya nem volt éppen ott, ezért Eilingsfeld felettese, a Lady Bird kapitánya fogadta az uralkodót. A kép érdekessége, hogy ez az egyetlen képes dokumentum a király utolsó magyarországi pillanatairól. Legalábbis a szárazföldiről.]

Az utolsó királyról elnevezett lépcső és az emlékmű; nem nagyon közelíthető meg balesetveszély nélkül, ha valaki próbálkozna, akkor szerintem a hídról ajánlott megtenni
(a kép forrása: Türr István Múzeum honlapja)

Valamilyen ismeretlen ok miatt engedélyt kapott az utazásra Esterházy Sándor is, aki a király kísérőjeként utazhatott (Estreházy volt az, aki Tatán vendégül látta a királyt). Így a "királyi udvar" összlétszáma hat főre bővült. Zitának és Károlynak is volt egy-egy bizalmasa, valamint egy-egy komornyikja.

Érdekes adalék, hogy a Glowworm akkori parancsnokának a szolgálati adatlapján az szerepel, hogy a brit haditengerészet hírszerzésénél dolgozott. Nem mintha meglepő lenne az egyik brit hírszerzés aktív (és nyílt) jelenléte, hiszen ellenőrizniük kellett számos dolgot Magyarországon. Valaki, aki kissé jobban belemerült ebbe a témába, azt mondta (de forrásokkal nem bizonyította), hogy csupán egy megbízható szervezőt láttak a parancsnokban, aki minden külső körülmény ellenére is képes megvalósítani a feladatokat.

Erre szükség is volt, ugyanis az alacsony vízállás miatt a Dunán nem volt ajánlatos a hajózás. A kapitány ezért szervezte le maguk mellé a tapasztalt (magyar) dunai kapitányt (a fotóst), valamint ilyen-olyan kapcsolatait felhasználva tudott lehetetlen helyzetekben is helyi embert találni, aki segítette az útjukat. Az volt a lényeg, hogy mihamarabb hagyják el Magyarország területét, valamint a király biztonságban megérkezzen a kijelölt kikötőbe

A hajón azonnal szabadabb világban érezhették magukat az utasok. Semmilyen korlátozás nem volt velük szemben, csak annyit kért a kapitány, hogy ne szökjenek el. Sorra jelentek meg a különböző emberek, akik mind elpanaszolták, hogy a magyar főtisztek nem engedték őket az uralkodóhoz. Még az antant egyik ezredesét is eltiltották a látogatástól! Valószínűleg a színfalak mögötti variálásokat akarták így titokban tartani. A hajó kapitánya azonban nem gondolta azt, hogy oka van bárkit is eltiltani.

Nagyon kicsi apróság is jelezte, hogy brit felségterületen tartózkodnak. Amikor Zita megközelítette a számukra kijelölt kabint, akkor a hajó személyzetében fel sem merült, hogy előre ki kellene nyitni a királyné számára az ajtót. Bár ez nem okozott Zitának problémát (ha éppen leterhelt volt a komornája, akkor ő maga ágyazott, csomagolt vagy végzett el bármit), mégis meglepődve fogadta, hogy neki kellett megérintenie a kilincset (a klasszikus illemtan szerint a nő nem érhet a kilincshez, az a helyszínen lévő férfi dolga).

Valószínűleg Siménfalvy ezredes hagyta el utoljára a hajót. A királynak két üzenete volt rajta keresztül Budapest számára. Az egyik az internálása elleni tiltakozás, hiszen mégis egy magyar állampolgárt adnak ki az antantnak, ráadásul olyat, aki jogilag még magyar államfő volt. A másik egy kérés, hogy a mellé szegődött emberek elleni eljárásokat ne folytassák le. Álláspontja szerint mindenki csak a királya iránti kötelességéből cselekedett, senki sem bűnöző. Siménfalvy az utolsó mondatával bocsánatot kért a királytól, majd a király kezet fogott vele, ezzel jelezve, hogy a maga részéről nincs benne harag.

A határ átlépésének a pontos időpontja nem ismert. Olyan észrevétlenül vitte el a Duna az utolsó magyar királyt az országból, ahogy érkezett. Valaki azt írta róla, hogy egy jó király volt, aki minden emberen segíteni akart, de nem tudta senki javát sem szolgálni. Nagyjából ez a hivatalos változata az ország elhagyásának.

Ha valaki meghallgat egy olyan előadást, melyet a Belgiumban élő Habsburgok tartanak, akkor a gazdag képanyag között fel lehet fedezni valami olyasmit, mintha a hajó megállt volna Mohács körül. Állítólag a helyiektől nagyon kedves ajándékokat kaptak, köztük egy koronázási albumot is. Ez az értesülés egyébként felbukkant több írásban is, de nem sikerült megerősíteni.

Azonban a napnak még nem volt vége. A Duna olyan sekély volt a határ utáni részeken is, hogy révészt kellett keríteni. A délszláv állam azon részén a folyami révészek túlnyomó többsége magyar volt (vagy "csak" királyhűek), akik nem voltak hajlandók a száműzetés végrehajtásában közreműködni. Még akkor sem, amikor a kapitány egyébként sok pénzt kínált. Végül egy szerb révészt találtak, aki sok mindent elmondott IV. Károly szerbiai fogadtatásáról. Az általa lefestett közállapotok azt mutatták, hogy egy esetleges délszláv katonai akciót belülről is szabotáltak volna. Ez csak egy személyes álláspont volt, de valószínűleg Károly örömmel hallgatta a történetet.

A politikai botrány

A nemzetgyűlési pártok közül a Kisgazdapárt volt az, amelyik a leginkább támogatta a trónfosztást. A helyzetet bonyolította, hogy a kormány oldalán 5 kisgazdapárt működött, összesen 111 mandátummal. Az összes képviselő száma 219 fő volt, vagyis nagyon vékonyan volt meg a többség. Ugyanakkor a kisgazdák sem voltak annyira stabilak, amennyire Bethlen szerette volna. Ugyanis vita keletkezett a trónfosztás indoklása miatt. A kényszer ugyanis nem éppen alkalmas érv, mert azzal aláásták volna a még meg sem szavazott törvényt. Az sem volt megfelelő megoldás az indoklásra. hogy IV. Károly 1918-as nyilatkozata miatt történik meg 3 év elteltével a trónfosztás... aligha hihető, hiszen 1921 tavaszán kellett volna erre hivatkozni.

E mellett az is előkerült nagyon sok helyről, hogy a király kiadatása eléggé botrányos tett. A kormányzat egyes köreiben el is indult a szóbeszéd, hogy igazából a magyar állam formálisan nem adta ki a királyt. Valahol mindenki érezte, hogy a királlyal kapcsolatos eljárás a maga tényszerű módján, finoman szólva is óriási hiba volt. Ha valaki tiszteli IV. Károlyban a királyt vagy éppen a Szent Koronát, esetleg a magyar állam önállóságáért aggódik, akkor azért volt hiba. Ha pedig a volt uralkodóban a puccsistát látta, aki miatt emberek haltak meg, akkor meg azért volt hiba kiadni, hiszen bíróság elé kellett volna állítani (csak ugye egy királyságban a királyt bíróság elé állítani bonyolult).

Más pártok felvetették, hogy a letartóztatott főurak nemzetgyűlési képviselők, ezért a mentelmi joguk sérült. Andrássy odáig ment el, hogy tudomást sem vett a büntetőeljárásról, mivel álláspontja szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el.

Ekkor derült ki, hogy Beniczkyt is letartóztatták, akinek a tavaszi eseményekkor is sérült a mentelmi joga. Beniczky az őszi visszatérésben nem volt érintve, nem is volt az események fizikai közelében. Ő nagyon harciasan kérte számon az állami hatóságok vele kapcsolatos túlkapását. Egyik nap bement egy hivatalos ügyet intézni Budapesten a helyi önkormányzatban, ott pedig azonnal őrizetbe vették.

Ezzel a háttérrel veszélyes volt elkezdeni a trónfosztás nemzetgyűlési tárgyalását. A kormányzat azonban úgy döntött, hogy a látható túlkapások és törvénytelenségek ellenére is megtartják a nemzetgyűlési vitát. Erről lesz szó a következő részben.

Források

Andrássy Gyuláné grófné és Boroviczény Aladárné: A királyné kíséretében. Pfeifer Ferdinánd (Zeidler Testvérek) Nemzeti Könyvkereskedés Bizománya, Budapest, év nélkül. 

Budapesti Hírlap 1921. november 1-i száma

Gocsál István galériája az Indafotón

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

Jegyzettár blog írása IV. Károlyról

Kincses Károly: Regensburgtól Sulináig és vissza. Online elérhető itt is.

MTI napi hírei

Nemzeti Újság 1921. október 30-i, november 1-i és 2-i számai

Türr István Múzeum honlapja

Várlexikon cikke