Utószó a második visszatérési kísérlethez

A második visszatéréssel kapcsolatban nagyon sok üzenetet kaptam. Néhány gondolat olyan jellegű, illetve annyira sokan megírták, hogy szeretnék itt reagálni rájuk.

A IV. Károly második visszatéréséhez készített sorozathoz nem terveztem utólag semmi komolyabbat írni, mivel az egyes bejegyzéseknél bőven volt lehetőség kitérni a fontosabb pontokra. Ahogy haladt előre a történet, úgy kaptam újabb és újabb leveleket, melyeket utólag is szeretnék ismét megköszönni. Ezek közül némelyikre szeretnék itt is kitérni, mert szerintem másoknak is érdekes lenne (ha valakinek személyesen még nem reagáltam, akkor bocsánat, igyekszem jó ütemben haladni a válaszokkal).

Igazság a képanyagról

Kissé méltatlan, hogy ezzel a kérdéssel ma még foglalkozni kell, de szeretnék kitérni a második visszatérés képanyagára. Ha valaki fényképeket szeretne közölni a második visszatéréssel kapcsolatban az interneten (például egy blogban), akkor elég hamar bejelentkeznek olyanok, akik úgy érzik, hogy a szerzői jogaikat (vagy valamilyen más jogaikat) sértik az adott képek közlése. Nem tudom mi alapján választják ki a "klienseket", mert amióta internetet használok (25 éve), nem mindig találtak meg. Most azonban bejelentkeztek, nem is akármilyen módon...

A képek nagyobb részben Jelfy Gyulától (1863-1945) származnak, aki a Vasárnapi Újság c. lap fotósa volt (és Schaffer Árminról sem szabad megfeledkezni, aki a többi kép nagyobb hányadát készítette). Száz évvel ezelőtt már egy ismert fotósnak számított, akihez számos olyan kép fűződik, melyeket nagyon-nagyon sokan ismernek. Nem akármilyen fotósról van szó! Egyrészt valahogy ráérzett arra, hogy mit érdemes megmutatni, de még arra is, hogy hol fog történni olyan, ami majd érdekes lesz utólag. Száz éve például azonnal elindult Sárvárra, amint értesült a bajor király haláláról. Győrben azonban a katonai események miatt elakadt. Amikor a király meglátta őt a pályaudvaron (ismerték egymást), akkor maga mellé hívatta és számos képet készített a történésekről.

Azok a képek, amelyekért valakik előszeretettel reklamálnak, valójában Jelfy Gyula alkotásai. Nem vagyok képes belátni, hogy ezek szerzői és bármilyen más jogai miként lehetnek valakinél??? Nem szeretnék ezen jogi vitákat vívni, meg jogszabályok értelmezésébe belemerülni. Csupán azt szeretném jelezni, hogy álláspontom szerint a Jelfy-képek ezen blog keretei között közölhetőek.

Amennyiben valaki másként gondolja, akkor szeretném kérni, hogy normális hangvételű, érvelő üzenetet küldjön. Azt elolvasom, megfontolom, majd egy normális hangvételű választ fogok rá készíteni. Azzal, hogy valaki bizonyítékok és érv nélkül állít valamit, nem tudok mit kezdeni. Ezt illetően sem szeretnék jogértelmezési vitákat nyitni, mert azt hiszem érthető, hogy "bemondásra" nem fogok elhinni semmit (külön érdekesség, hogy milyen email-címről ír valaki, és a @ előtti részre gondolok - elég nehéz ugyanis hitelt adni egy nunidoktor@akarmi... címről írt üzenetnek).

1921okt_48.jpg

A 10. házassági évfordulón készített soproni kép Zita királynéról is Schaffer Ármin fényképe
(a kép forrása: Karsai Elek hivatkozott könyve, szerkesztett kép)

Azt sem szabad elfeledni, hogy második visszatérés idejéről 43 darab képet Schaffer Ármin készített el, aki a király fotográfus mestere volt. Ezen képek egy részét fel lehet lelni itt-ott (interneten is), de hibásan vannak dátumozva, mintha pár évvel korábban készültek volna. Ezen képeket könyv formában is kiadták (nem is egy könyvről van szó), így ha valaki reklamálhatna, akkor az éppen az egyik kiadó lehetne.

[Az egyik ilyen kiadó egyébként előzetes, írásos engedélyt is adott a képeik digitalizált közlésére, de a jogászuk külön jegyzetben leírta, hogy nem engedélyköteles a képek ilyen formájú közlése, csak a kifejezett kérésemre adták ki a hozzájárulást.]

1+7 pont a "kinek volt igaza?" témakörben

0. Kezdem egy nulladik ponttal, mert a legtöbb üzenetben szerepelt egy állítás, amire szeretnék reagálni. Gyakori félreértés, hogy ugyanaz a hajó vitte az utolsó magyar királyt a száműzetésére, mint amelyik Napóleont. Az állítás eredete egy belsős információkból dolgozó könyv, amelyik tévesen tartalmazta ezt a kijelentést. A Napóleont szállító hajó sorsáról könnyű az interneten tájékozódni, a lényeg, hogy az a hajó már nem létezik. Ha valaki hasonlóság után kutat, akkor az inkább az lehetne, hogy ebben az esetben is egy brit hadihajó vitte el egy másik ország császárát, szintén egy távoli afrikai szigetre. A másik pedig az, hogy a Napóleont szállító hajó parancsnoka egy bizonyos Maitland (1777-1839) volt, ahogyan a Cardiff parancsnokát is így hívták (Lionel Maitland-Kirwan volt a neve).

1. A magyar közgondolkodásban él egy legenda, mely szerint Horthyhoz hű volt a hadsereg. Ez 1919-ben és 1920-ban igaz volt, de a tavaszi és az őszi visszatérés is megmutatta, hogy ez már nem felelt meg a valóságnak. A király mellé állt katonák többsége azokból állt, akik 2 évvel korábban Horthyt kísérték fel Budapestre. Amikor az ellenállást kellett megszervezni a királlyal szemben, sokan nyíltan parancsot tagadtak (mármint a Magyar Királyság katonájaként nem voltak hajlandók a király ellen fegyvert fogni), ismeretlen számú ember pedig elszabotálta a parancsot.

Erről a nemzetgyűlési ülések jegyzőkönyveiben is lehet olvasni. A jelenség neve "amerikaizás" lett, amivel Gömbös általánosságban megvádolta a parancsnokokat, akik bár hivatalosan nem álltak a király mellé, de mégsem jutottak el a kiadott parancsok teljesítéséig. Gömbös a nemzetgyűlési vitában is azzal indokolta a különös parancsnoki szerepét, hogy a katonaság nem engedelmeskedett a kormányzónak.

Azt, hogy mennyire komoly méreteket öltött a király melletti budapesti szervezkedés, bizonyítja a História 1995/5-6. száma, ahol részleteket közöltek Borbereky Ferenc tábornok emlékirataiból. A tábornok akkoriban a két budapesti gyalogezred egyikének (a másodiknál) volt a helyettes parancsnoka, amelyik a királyról elnevezett laktanyában állomásozott. Őt személyesen Shvoy István váltotta le és vonult be helyette a Törökugratóra. 

2. IV. Károly a törvényes magyar király volt. Ezt a címét a második visszatéréskor (szintén törvényesen) vették el tőle. Horthy államfősége ideiglenes volt (nagyjából 2 évre tervezték), amíg a királykérdés nem nyert megoldást. Erre való tekintettel kerültem a "királypuccs" kifejezés használatát (felőlem azonban más nyugodtan használhatja).

Az 1921 tavaszán hozott nemzetgyűlési döntés értelmében IV. Károly magyar király volt, aki nem gyakorolhatta az államfői jogait, mivel azt a Nemzetgyűlés a kormányzónak adta. Horthy és a környezete a probléma okát a külpolitikában látta. IV. Károly tudta, hogy Horthy nem mond igazat. A hercegprímás visszaemlékezései, valamint Hohler budapesti angol követ feljegyzései (és a korabeli napilapok is), ebben a kérdésben darabjaira törik Horthy akkori és utólagos nyilatkozatait. IV. Károly 1921 tavasza után hiteltelen, megbízhatatlan személyként tekintett Horthyra, ezért szervezett egy örömünneplős diadalmenetet Budapestre. 

1921okt_47.jpg

A diadalmenethez mobil királyi udvar kellett, ennek az egyik kocsija királyi ebédlő és tanácsterem volt
(a kép forrása: w3.sopron.hu)

Ha ezt valaki államcsínyként, puccsként értékeli, elfogadom. Ez esetben viszont érdemes megnézni azt is, hogy kik ellen született jogerős bírósági ítélet és milyen vádpontokban. Ha valaki még ezek után is ragaszkodik ahhoz, hogy a király volt a puccsista (pusztán azért, mert az államfői jogait katonai erővel fenyegetve akarta visszaszerezni olyasvalakitől, aki hamis állítások mögé bújva mögé ragaszkodott a hatalmához), akkor sem fogunk vitába keveredni a megnevezésen. 

3. IV. Károly számára I. Konstantin (1868-1923) volt a példa. Ő 1913 és 1917 között volt görög király, majd el kellett hagynia a trónját. Egy népszavazás viszont 1920-ban visszahelyezte őt a trónra. A népszavazás eredményével a nagyhatalmak sem vitatkoztak.

Ettől függetlenül lehet azon vitatkozni, hogy egy ilyen népszavazás milyen eredménnyel zárult volna (elfogadom azt a véleményt, hogy valószínűleg IV. Károly alulmaradt volna), de ez nem befolyásol semmit. Zita és Károly hittek abban, hogy joguk van a magyar trónhoz, illetve hittek a saját népszerűségükben is. Szerintem egy megkoronázott uralkodó, akit nem fosztanak meg a trónjától, nem hagyna egy ilyen helyzetet cselekvés nélkül (ez egy saját vélemény, ami vitatható).

4. IV. Károly második visszatérési kísérletében nem volt géprablás. Ennek ellenére sok mai leírás is állítja, hogy a király testőrei fegyverrel kényszerítették a pilótát az útirány módosítására. A királyi pár mellett azonban nem voltak testőrök (a legenda szerint voltak), a pilóta kiléte és elbeszélése is ismert. A pilóta magyar nyelvű elbeszéléséről a képet is elhelyeztem a bejegyzésben. Ez a géprablásos legenda sok feltevésnek az alapja, ezért fontos tisztázni, hogy ilyenre nem került sor.

Egyébként a géprablásról szóló legenda nem alaptalan, csak éppen nem IV. Károly követte el. A "tettes" Nopcsa Ferenc (1877-1933) volt, aki a Budapestről Sopronba tartó repülőt térítette el Bécsbe. Ő 1912-ben albán király is szeretett volna lenni, melyhez egy saját hadsereget is szervezett, de nem járt sikerrel. Az, hogy Nopcsa neve a Monarchiához kapcsolódott, magyar nemzetiségű volt, király szeretett volna lenni, gondolom valahol, valakinél egyszer összekeverte a szálakat és így született meg IV. Károly géprablós legendája. Az viszont ez esetben is el kell mondani, hogy Nopcsa Ferenc testőrök nélkül utazott, egyedül hajtotta végre a gép eltérítését.

5. A második visszatéréssel idején szervezett bajor-magyar kísérletről nem tudunk sokat. Sokszor úgy beszélnek IV. Károly visszatérési kísérletéről, mintha ez nem is létezett volna. Ezzel szemben Lehár és mások is utalnak arra, hogy a második visszatérésben komoly szerepe volt a bajor próbálkozásnak. Vajon miért nem tudtunk meg szinte semmit erről a bajor-magyar tervről az elmúlt 100 évben?

Ez azért egy "kinek van igaza?"-jellegű kérdés, mert egész összetett konspirációs elméleteket vezetnek le belőle. Ezeket illetően még véleményt sem nagyon lehet alkotni, mert a történések vázlatát sem sikerült összeállítani (ha valakinek mégis sikerült, akkor nagyon figyelmetlen voltam).

4. A magyar legitimista politika elgondolásai és IV. Károly távlati tervei között nem volt összhang. A legitimisták többsége nem akart államszövetséget, valamint olyan uralkodót akartak, aki csak Magyarországon király, ráadásul az ország határain belül él. Nem tudom elképzelni, hogy erre a helyzetre milyen megoldás születhetett volna... A magyar döntéshozók az ékesszóló nyilatkozataik ellenére vajon belementek volna a dualizmus folytatásába?

Nem cinizmus abban hinni, hogy igen, hiszen Horthy is erre a véleményre helyezkedett a II. világháború után. A nemzetgyűlési trónfosztó vita látszólag megerősíti, hogy túl sok ellenzője lett volna a dualizmusnak. A legitimista politikusok írásait olvasva is azt gondolom, hogy ez egy valós probléma volt. Bethlen ama pécsi beszéde (amit a visszaemlékezés szerint Andrássy írt), pont ebben volt egyértelmű: a király csak a nemzeti feltételek elfogadásával ülhet vissza a trónra. Ugyanakkor Károly nemzetközi támogatói azért támogatták őt, hogy az osztrák tartományok Németországba történő beolvasztását megakadályozzák.

Ezt a legitimisták és a király közötti ellentétet a történelem elsodorta, de 1921 őszén még valós dilemma volt. Ebből a szempontból nézve el lehet fogadni azt, hogy bár Horthyék immorálisak voltak a királlyal szemben, mégis az országban élők érdekeit védték. Mármint akkor, ha a dualizmus bármilyen folytatását a nép érdekeivel ellentétesnek tekintjük. Horthy emlékei szerint ez a kérdés előkerült az első visszatéréskor - ha pedig ebben igazat írt, akkor kissé más az összkép.

A magyar legitimisták (1921 októberében) egyértelmű megoldást kínáltak. A nemzet feltételeit illetően nyilatkoznia kellett volna IV. Károlynak, hogy elfogadja-e azokat. Utána a Nemzetgyűlésen lett volna sor. Mire azonban a király térfelére került a labda (Bethlen pécsi beszéde volt az a bizonyos pillanat), már elkezdődött a második visszatérés művelete. Az ellenzéknek úgy látszik igaza volt abban, hogy a magyar politika túl sokáig halogatott.

5. A királyi pár 10. házassági évfordulóján megszervezett új királyi udvar és hadsereg helyzete egy érdekes probléma. Ez az egész Sopronban szerveződött, amely az akkori magyar határokon kívül állt. Igaz, Ausztria sem tudta elfoglalni, így egy önálló politikai entitás volt. A magyar kormány sem akkor, sem később nem használta ezt érvként a király ellen. Ahogyan azt sem, hogy milyen előéletű emberekkel szövetkezett IV. Károly. Ettől függetlenül lehetséges morális alapon bírálni a király tervének ezen két elemét ("idegen helyen" szervezett hadsereggel érkezett, mely katonai erő még a Horthy-rendszernek is elfogadhatatlan volt).

Itt olyan felvetések kerültek elő, melyek a királyt és a kormányzót is úgy mutatták be, mint akik elfogadhatatlan erőkre támaszkodtak, tulajdonképpen egyik sem volt jobb a másiknál. Amikor a hatalom kellett nekik, akkor jó volt nekik a radikális csőcselék - legalábbis így hangzik a vád (és ezen vád része az is, hogy mindkét oldal hirtelen elfogadható félnek tekintette a szocdemeket is).

A felvetésben megfogalmazott bírálatot természetesen értem. Nekem nem célom igazságot osztani, sőt, azt sem gondolom, hogy az akkori magyar közéletet helyes úgy tekinteni, mintha vagy a királynak vagy a kormányzónak lett volna igaza. E két oldalon kívül ott voltak még a legitimisták is, de említhetnénk még a szocdemeket vagy a kisgazdákat is, akik egyik államfővel sem értettek egyet. Itt valójában a kérdés az, hogy amikor valaki politizál, akkor milyen eszközöket tart elfogadhatónak. Bármit is gondolunk, attól még tény marad, hogy IV. Károly részére az 1921 őszi kísérlet idején azok voltak a szövetségesei, akik. Egy dolog az, hogy ez így volt, egy másik pedig az, amit utólag gondolunk erről. Nem félek a saját véleményem leírni, de erre a bírálatra majd pár sorral lejjebb majd reagálok.

6. A "budaörsi csatát" (túlzás a csata kifejezést használni) IV. Károly serege megnyerte. A kormánycsapatok a fegyverszüneti tárgyalások idején, a tűzszünet alatt indítottak katonai akciót. Tény, hogy a királyi hadsereget nem győzték le, ahogyan tény az is, hogy a kormánycsapatok győztek (nem voltak etikusak, de attól még győztek). A király nem kívánt vérontás által a trónhoz jutni, de a győztes pozíciójából ajánlott fegyverszünetet. Ahogyan azt a király oldalán álló katonák ki is fejtették, IV. Károly katonai szempontból hibás döntést hozott. Egy fölényben lévő katonai erővel csak akkor lehet elérni a kívánt célt, ha megmarad az elrettentő ereje és/vagy használják.

tata_1921okt.jpg

Az október 24-én elfogott Ostenburg-alakulat a fogságba esésükkor
(a kép forrása: Karsai Elek hivatkozott könyve)

Ez a felvetés egyszerre vádolja a királyt (amiért nem alkalmazta a kezében lévő katonai erőt) és a kormányzót is (amiért etikátlan volt). Ezzel a felvetéssel nekem az a problémám, hogy mi bármilyen módon is ítélkezünk erről, a mi véleményünktől függetlenül ezek már megtörtént események. Azzal egyetértek, hogy az érintettek bírálhatóak a döntéseikért, csak ebben a mi véleményünk nem több egy gondolatkísérletnél. A "kinek volt igaza?" helyett én azon a véleményen vagyok, hogy ezek az események inkább egy látleletet adnak a 100 évvel ezelőtti magyar politikáról.

[Bár a személyes véleményem érdektelen, azért ide is leírom. Szerintem nincs olyan ember, aki csak jó vagy csak rossz döntéseket hoz. Ezért kerülöm el, hogy minősítsem bármelyik szereplőt, nem azért, mert gyáva vagyok leírni a véleményem. Volt mindegyiküknek erős és gyenge oldala. Van véleményem arról, hogy mit tettem volna a helyükben, de mivel dolgoztam politikusok között, tudom, hogy amikor egy adott helyzetben benne van valaki, ezernyi szempontot kell figyelembe vennie. Ezért keresem a miérteket, hogy átlássam milyen okok miatt hoztak logikátlannak látszó döntéseket. Le merem írni, hogy Horthy eljárása sok szempontból nekem nagyon nem szimpatikus, de ettől még a király döntéseit sem tartom elfogadhatónak. Ezt a véleményem azért nem írtam bele a posztokba, mert nem tartottam érdekesnek, sem pedig fontosnak.]

7. A második legtöbb megjegyzést a nemzetközi nyomás ügyében kaptam. Hohler angol követ jelentései és Csernoch hercegprímás visszaemlékezései egyértelmű helyzetet teremtenek ebben a kérdésben. Szerintük a tiltakozások megrendelése Horthytól érkezett. Sőt, az angol diplomáciai iratok tanúsága szerint a király száműzetését a magyar kormány kérte. Ahogy arról szó esett, nem ok nélkül szigetelték el Károlyt a tihanyi napok alatt az antant képviselőitől.

A francia támogatás ügyében az angol diplomáciai iratok szintén egyértelműen fogalmaznak. Létezett a támogató ígéret, de csak egy sikeres hatalomátvétel esetére. Ez egyébként így szokás. Az ilyen műveleteknél a siker közös, a kudarcot viszont nem lehet megosztani, azért a végrehajtónak kell vállalni a felelősséget.

Három érdekes és megválaszolatlan kérdés

1. Mennyiben volt igaza Apponyinak abban, hogy a dinasztia nélküli királyság, tulajdonképpen a köztársaság kezdete? Könnyű (utólag) úgy látni, hogy igaza volt. A blogon szóba került eddigi külföldi példák is azt tanúsítják, hogy egy monarchikus rendszer sem tud megmaradni a személyi kérdések gyors eldöntése nélkül. Ahol a "nem időszerű" és egyéb szlogenek mögé bújva nem döntenek, ott... látni lehet mi lett az egészből. Ahol döntenek (még akkor is, ha vitatott a döntés), ott a monarchia megmarad. 

Ebben a kérdésben érvényes az is, amit az olasz király mondott akkor, amikor feladta a monarchiát. Többen is sokszor idézték a blogról a megállapítását (miszerint a monarchia nem racionális valami és nem elég az 50%), amely mögött ott van a monarchikus rendszerek másik halálos ítélete. Ez pedig az elutasítás. Ahogyan a Horthy-rendszer próbálta a királysággal kapcsolatos ügyeket intézni, az szerintem a köztársaság felé terelte a folyamatokat (de ez csak egy vitatható vélekedés).

2. Hegedűs tábornok szerepét a mai napig nem sikerült tisztázni. A "belépése" és a "kilépése" is nagyon furcsa. Mi az igazság a tábornokról? A legitimisták árulónak tekintették 1921 után (ennek alapot adott Zita királyné visszaemlékezése is, melyben 45 év múltán is vádolta Hegedűst). Ugyanakkor Horthy előtt is kegyvesztetté vált. Számomra annak ellenére nem egyértelmű a tábornok szerepe, hogy a "pálfordulását" Hohler követ megörökítette az utókor részére.

Hohler állítása szerint Hegedűs tábornok azt mondta, hogy nem tette le a hűségesküt IV. Károlynak, még azt is tagadta, hogy parancsnoki feladatai lennének a király mellett. Hohler elmondta neki, hogy a szomszédos államok háborús fenyegetése miatt Anglia nem fogja engedni IV. Károly visszatérését, sem más Habsburg visszatérését (ami azért érdekes, mert Horthyék pár nappal később Ottó koronázását ajánlották fel a királynak a lemondásért cserébe). Ami pedig meglepő, az Hegedűs kifakadása. Mintha kitört volna belőle a panasz, szinte kívülállónak érezte magát a király emberei között.

tihany1921.jpg

A kormányzó és a miniszterelnök előre aláírta az általuk kiötlött királyi nyilatkozatot a lemondásról; érdekes, hogy e tervben nem jelentett gondot számukra (vagy a kisantantnak) az, hogy Ottó királyfi is Habsburg volt
(a kép forrása: Karsai Elek hivatkozott könyve)

Érdekes az időzítés is. 11,00-kor (X. 23.) az angol követ azt táviratozta Londonba, hogy hallatszik a csatazaj, de a kormányerők oldalán álló hadsereg nem hajlandó tüzelni a királyra. Azt jósolja, hogy a király már aznap délután a Várba fog érkezni. A követ közvetlenül a távirat elküldése után már Hegedűssel tárgyalt. Kissé később Horthy a frontvonalban harcra buzdítja a katonákat, miszerint csehekkel támad a király, majd váratlanul kitört a fegyverszünet. Nekem ez így nem kerek... Azt gondolom, hogy valami nagyon hiányzik a történésekből.

hohler19211023.jpg

Hohler üzenete szerint 23-án délutánra a király bevonul a Várba, a kormányerők mindent elvesztettek
(a kép forrása: Karsai Elek hivatkozott könyve)

3. Ugyanígy feltáratlan maradt Kőváry főhadnagy október 25-i katonai akciója is. Róla sokan gondolták, hogy meg akarta gyilkolni a királyt, amit ő maga hevesen tagadott, még pert is indított egy újság ellen, hogy megvédje a becsületét. Ha valaki összerakja az elérhető mozaikokat, akkor viszont úgy tűnik, hogy az alakulat Gömbös parancsára indult el a Várból. A király őrizetére viszont kijelöltek két másik alakulatot (már úton voltak), így a Kőváry-csoport elindulásának ugyanazzal a céllal nem volt értelme. Az igazi céljuk a mai napig nem derült ki, viszont IV. Károly hirtelen halála miatt nem lenne közömbös kérdés (ha a gyilkolás volt a feladatuk, ha nem, mindkettő támpont lehet). Mi volt tehát a csoport valódi célja? 100 éve nem tudunk erről semmit...

A visszatérés nyertesei

Kevés szó szokott arról esni, hogy az egész visszatérésnek volt két nagy nyertese a magyar belpolitikában. Az egyik egyértelműen Horthy, akinek 1920-ban nagyjából 2 évre volt esélye a kormányzói székben maradni. A király száműzése, trónfosztása, majd a hirtelen halála megerősítette az ideiglenesnek szánt pozíciójában.

A másik nagy nyertes a Szociáldemokrata Párt volt. Ők IV. Károlynak eredetileg a szövetségesei voltak. A király megígérte nekik, hogy legális pártként működhetnek majd. Amikor a kormányzó köre szövetségeseket keresett, akkor a szocdemeket azzal szerelték le a király mellől, hogy Bethlen garantálta nekik, hogy biztos parlamenti képviselethez is juthatnak. Amint ismert, még 1921-ben alá is írta a miniszterelnök és a párt első embere a megállapodást, amelyet paktumként emleget a magyar történetírás.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani a látogatásért, üzenetekért, a sok-sok segítségért! Aki ünnepel, annak kellemes ünnepeket kívánok!

Aki pedig az ünnepek alatt valami érdekesebb, gondolatokat/emlékeket ébresztgető olvasnivalót keres, azt a tavalyi év végéhez hasonlóan várja majd a visszatekintésen túl pár érdekesség. Zömmel olyasmi, ami az év során kimaradt, mert nem ítéltem annyira lényegesnek. Lesz benne szó a Habsburgok főhercegi címével kapcsolatos 1990 körüli változások vélt okairól, esküvőkről, valamint az időjárás függvényében a rendszerváltás monarchista elképzeléseiről is.

Források

 Eszenyi Miklós: Felsőszilvási Nopcsa Ferenc. In: Ősi gyökér, 2017. január-június, 18-22. oldalakon.

Fogarassy László: IV. Károly második restauráicós kísérletének katonai története. A 'budaörsi' csata. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1971. 2. sz. 314–341. 

Husegnapja.hu

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

Karsai Elek: Számjeltávirat valamennyi magyar királyi követségnek. Táncsics Kiadó, Budapest, 1969.

Napi történelmi forrás a második visszatérésről

Speidl Zoltán: IV. Károly két restaurációs kísérletének nyugat-magyarországi vonatkozásai. In: Vasi Szemle, 1971/1. 107-119.

Vasárnapi Újság 1921. november 20-i száma

V. Fodor Zsuzsa: IV. Károly visszatérési kísérletei. Innen is elérhető.

W3.sopron.hu