Szász király, nagyherceg, egyéb szász hercegek. Kik ők? 

Az egykori dinasztiákat bemutató sorozat legutóbbi részében a württembergi-dinasztia került sorra. Róluk írtam, hogy a közéleti súlyukat a köztársaságban is meg tudták őrizni. A megőrzés az esetükben kifejezetten hosszú időszakot jelent, évszázadnyi időt. A négy német királyi ház negyedik dinasztiája, a szász királyi család is járhatott volna így, de nem így történt. Nem csupán a közéleti befolyásukat vesztették el, hanem a királyi szerepüket is. Ez a bejegyzés ennek a történetnek ered a nyomába.

[Igen, igen, ez a bejegyzés tagolható lenne két részre. Mivel mindkettő témája a Wettin-ház lett volna, talán tévesen, de úgy éreztem jobbnak, ha nem szedem ketté.]

A Szász Királyság és a dinasztiája

Szászország az egykori NDK területének a legdélibb részén található. Nagyjából akkora, mintha a Magyarország Balaton alatt elhelyezkedő megyéit összevonnánk (Zala, Somogy, Tolna és Baranya). Talán mindenki tudja, hogy Drezda volt a központja, illetve Lipcse a második legnagyobb városa. Szintén az 1805 körüli európai káoszból nőtt ki önálló királysággá, ahogyan Württemberg is, csak nekik kicsit később, 1806-ban sikerült a királyságra váltani.

Szászország egy olyan terület, amin enyhén szólva is sokszor átgyalogolt a történelem. Az 1806-ban létrehozott királyságnak összesen 7 királya volt, akiket a Wettin-dinasztia tagjai közé soroltak. A dinasztia egyébként nagyon régi, a X. századig bizonyítottan vissza lehet vezetni a felmenőit. Ők akkoriban grófként uralkodtak a területükön. Elég korán felvették a "Meissen őrgrófja" címet, melyet a mai napig is birtokolnak.

A hercegi és választófejedelmi címet 1423-ban kapták meg, ami azt jelentette, hogy a császár alá rendelt királyok közé lettek "előléptetve". Az 1806-ban kapott királyi cím kissé leegyszerűsítve azért született meg, hogy az igazi császár nélküli Európában egyértelmű legyen a rangjuk. Ezt érzékelteti az a tény is, hogy a királyi családok számára 1806 előtt is egyenrangú házastársaknak számítottak.

IV. Károly is a szász király unokája volt, a képen nagybátyjával, az utolsó szász királlyal látható, amikor 1918. augusztus 27-én felkereste őt Drezdában; a kép érdekessége, hogy kevés olyan kép készült, amelyen IV. Károly mosolyog
(a kép forrása: The Habsurg Monarchy)

Az örökösödési ügyek miatt a szász választófejedelmi dinasztia több (al)ágra bomlott fel, ezen új ágak pedig mindig kaptak egy országrészt is. Ezért az egykor egységesnek mondható terület nagyon sok átszervezésen esett át. Amikor 1918-ban a német monarchikus állam szétesett, akkor öt szász trón létezett, mindegyik saját állammal és saját uralkodói címmel. Ezek közül csak az egyik rendelkezett királyi minősítéssel, egy másik nagyherceg volt, a többi pedig herceg. 

Amikor a királyi címet megkapták, akkor a lengyel terület felett is valamiféle hatalmat kaptak (mint "Varsó hercege"), mivel időnként lengyel királyok is voltak. Annak idején a lengyel monarchikus ügyek taglalásakor is említésre kerültek, mint olyanok, akiket megkerestek a lengyel királyi trón betöltése miatt. Ez leginkább abból fakad, hogy a szász területek a "német" és szláv konfliktusok törésvonalában helyezkednek el.

A királyság bukása

Maga a királyság lehetett volna egy befolyásos állam is, de a szomszédos (nem mellékesen erős) államokkal szemben a poroszokkal közösen kialakított német egység tűnt járhatóbb megoldásnak. Ez a fajta politikai út azonban oda vezetett, hogy a kezdeti komolyabb befolyásuk évtizedről-évtizedre zsugorodott össze. 

Az utolsó király III. Frigyes Ágost (1865-1932) volt, aki 1904-ben került a trónra. A trónra kerülésétől sokat vártak, mivel pont megfelelő életkorban volt egy nagyobb, mindenre kiterjedő reformhoz. A maga módján óvatos volt, bár sok érzékeny területen nyitott frontot és nem félt például a pápával sem vitába keveredni. Az időközben kitört világháború miatt nem teljesedhettek ki a tervei, sőt, a királyság politikája teljes egészében a hadműveleteknek és a katonai céloknak lettek alávetve.

A szász gazdaságot nagyon érzékenyen érintette az elhúzódó háború. Az ellátás talán legelőször Szászországban omlott össze. Nehéz ehhez dátumot rendelni, de 1916-tól kezdve már nem lehet működőképes szász gazdaságról beszélni. A szászok körében a király a nyomor szimbóluma lett, mint aki nem tett semmit a kialakult helyzet megmentése érdekében.

1918 őszén a király még nem számolt köztársasági fordulattal, hanem éppen a király jogköreit kívánta bővíteni. Abban hitt, hogy a saját puha diktatúrája képes lesz majd az élet minden területén jelentkező válságokat felszámolni. Mivel a jogköreinek a bővítése más testületek és személyek jogait kívánta csorbítani, a politikai szereplők is a király ellen fordultak.

Sokféle tüntetés kezdődött el a király ellen, még a katonák is fellázadtak, akik a tábornokok parancsaira sem hallgattak. 1918. november 8-án este a király titkos menekülésre kényszerült. November 10-én kiáltották ki a Szász Szabadállamot, majd a béke megteremtése érdekében, november 13-án a király kiadta a legrövidebb lemondó nyilatkozatot:

Ich verzichte auf den Thron

Ami ennyit jelent: "lemondok a trónról". Az örökösei lemondását szándékosan nem említette, hogy a monarchia helyreállítására legyen majd lehetőség. Ő maga azt elfogadta, hogy a teljes összeomlás miatt távoznia kellett, de okkal érezhette úgy, hogy egy legális döntés az államforma ügyében elegánsabb lenne.

Az új állammal évekig tartó vitája kezdődött a királyi vagyonról. A megállapodás nehezen jött létre, a király ugyanis egy nagyon erős stábot állított össze az érdekei megvédésére. Nagyon jó megállapodást tudtak neki kiharcolni, mely kártérítési elemekben nagyon gazdag volt. Amit megszereztek neki, abból nyugalmazott királyként élhetett, sőt, egy teljesen új királyi mini-birodalmat tudott maga köré felépíteni. A vagyonának a nagyságrendje a württembergihez hasonló volt.

Ő maga elítélte a nemzetiszocialista mozgalmat, mert azt a politikai erőt látta bennük, amely az 1918 őszi forradalmak mögött állt és illegális úton intézte el az államforma ügyét. Amikor 1932-ben elhunyt, akkor hatalmas tömeg volt a temetésén, mintha egy hivatalban lévő, szeretett király temetése lett volna. A közélet minden szereplője képviseltette magát, ami nagyon jól érzékeltette a tekintélyét (a hasonló württembergi temetés elmaradt ettől). 

A vagyon és a hatalom fogyatkozása

Az utolsó szász király úgy rendelkezett, hogy az öröksége a halála után nem osztható fel. Az örökösei azonban másképpen döntöttek, vagyis a hatalmas vagyont feldarabolták. Ez az egyik lényeges különbség a württembergi uralkodóhoz képest, ahol a családi vagyont nem engedték felaprózni. 

 A dinasztia új vezetője Frigyes Keresztély (1893-1968) lett, aki magát "meisseni őrgróf" néven hívatta, ez lett a "szász király" címe a királyság után. Túl nagy befolyása nem volt. Ő maga képzett művészettörténész volt és inkább ebbe merült bele, mint a politikába. A háború után Münchenbe költözött, a közéleti szerepvállalása a szülőföldjükről elűzött emberek ügyeihez kapcsolódott. Ez valahol érthető is volt, hiszen az egykori királysága az NDK részeként működött tovább, szovjet megszállás alatt.

Az, hogy az egykori birodalma a szovjet zóna része volt, a második nagy különbség a württembergiekhez képest. A birodalma ilyen-olyan kapcsolati hálózatának nem tudott a része maradni, így helyi befolyása nem maradt. Egyébként érdekes átgondolni, hogy nem ő volt az egyedüli "címzetes" király, aki országot, vagyont és befolyást vesztett, mert egykori uralt területei a szovjet zónában helyezkedtek el. Lehetne említeni az albán, a bolgár, a román vagy a szerb uralkodót is (és a montenegróit is), de akár Habsburg Ottót is, sőt a Romanovokat is. Persze az vitatható, hogy melyik család mennyire tudott valóban stabil maradni, de mindegyik megelőzte a szászokat.

Ennek az okait Frigyes Keresztély sorsában is lehet keresni. Ő alapvetően nagyon jól végezte megmaradt a vagyona kezelését. 1936-ban még egy új családi kastélyt és épített, melyet a II. világháború után a szovjet hadsereg vett birtokba. A kastélyhoz hasonlóan több vagyonelem is az új keleti államé lett, így a korábbi nagyon gazdag státuszuk elveszett. A dinasztia feje a felesége családjának (Thurn-Taxis) köszönhette az új életük megalapozását. Ezek után nem kívánt "királyt játszani", hiszen egy hercegi család adományának köszönhette az új életét.

Egy másik lehetséges magyarázat az lehet, hogy az emberek adtak egy esélyt az NDK-nak, mint igazságos német államnak. A császárság, a weimari köztársaság, majd a belőle kifejlődött hitleri állam mind-mind teljes nyomort és pusztulást hozott. Az NSZK-t ennek a folytatásának tekintették, szemben az NDK-val. Ennek az elméletnek a bizonyítékát abban látják a hívei, hogy sokkal többen is emigrálhattak volna a nyugatnémet államba, de nem tették. Ez a világnézeti alapállás ellenségként kezelte a királyi embereket is, így a szász dinasztiáknak elfogyott a társadalmi bázisa.

Elmulasztott visszatérés?

Frigyes Keresztély utódja a legidősebb fia, Emanuel (1926-2012) lett. Őt a hitleri állam bebörtönözte náciellenes tevékenység miatt, sőt első körben halálra is ítélték. Ő az utolsó, akinek a "szász királyi" szerepét senki nem vonta kétségbe. 

Művészeti akadémián tanult, elsősorban festőnek nevezhető. E mellett a svájci pénzügyi szektorban volt különböző beosztásokban alkalmazott. Igazság szerint sem az üzleti, sem a művészi sikerei nem tekinthető kiemelkedőnek. Amikor az NDK létezése a végéhez ért, akkor igyekezett bekapcsolódoni a szász társadalom életébe, de ezek a kísérletei nem vezettek sikerhez.

Ez a harmadik különbség a württembergiekhez képest, ugyanis őket mindig is erős jelenlét jellemezte. Az ilyenféle lehetőségtől megfosztott egykori dinasztiák (albán, bolgár, magyar, szerb, stb.), már a keleti pártállami rendszerek összeomlása előtt is jelen voltak az emigrációban. A szász dinasztia feje ezt nem szervezte meg maga körül.

Aztán ott volt az is, hogy amikor "visszatért", akkor nagyon gyengécskére sikerült a közéleti megjelenése, szemben a többi volt dinasztia akkor élő tagjaival. Ha nagyon mélyre ásunk, akkor szerintem nem áll messze az igazságtól az a megállapítás, miszerint Emanuel már nem tudta azt, hogyan kell királyként viselkedni a közéletben. Ez nem jött neki belülről, nem tanították meg neki, önmagában pedig a címe és személye tisztelete nem elég semmihez sem.

Az örökösödési vita

Mivel saját gyermeke nem született, ezért Anna (1929-2012) nevű nővérének a fiát nevezte meg örökösének. Sőt, ezt a lépést megerősítendő, örökbe is fogadta, majd kinevezte "szász herceg"-gé, amely lépést akkor még elfogadott a család többi része is. Ez a valaki a Szász-Gessaphe Sándor (1954), aki a Wettin-ház egy új ágának lett az első tagja. Az okirat, melyet a család képviselői is aláírtak, 1997-es keltezésű volt.

Emanuel legidősebb öccse, Albert (1934-2012), 2002-ben visszavonta a támogatását, mert szerinte a fiúági örökösödés alapján van örökös, nincs szükség más örökös kijelölésére. Ezért Emanuel halála esetére saját magát javasolta utódnak, az ő utódjának pedig az 1953-ban született Rüdigert, mely a fiúági leszármazás teljesen alapján logikus lett volna, amennyiben Timo (1923-1982) nem lett volna kizárva az öröklésből.

Pirossal az eredeti öröklési vonal, zölddel pedig (az ábrán nem szereplő) Albert herceg által javasolt öröklés lett megjelölve

Amikor Emanuel július 23-án elhunyt, azt a véleményt fogalmazta meg, hogy az örökösnek kijelölt Sándornak az édesapjával gond van. Ugyanis a nemesi származása nem bizonyítható, tehát nem lehet a dinasztia feje. Az örökbefogadást sem tartotta megoldásnak, mivel a Wettin-ház szabályozása szerint, az adoptálás útján a családfő fiává fogadott személy nem lehet a dinasztia feje. Albert októberben elhunyt, de előtte még megerősítette az utódját, mármint Rüdigert. Így lett a királyi dinasztiának két feje és két ága.

A pápa is állást foglalt, ugyanis Sándort úgy fogadta, mint államfőt, ezzel jelezve, hogy a dinasztia mindenkori vezetőjének joga van változtatni a szabályokon. A mögöttes elv (mint annyiszor máskor is) az volt, hogy amikor monarchikus ügyekben dönteni kell, de nincs erre egy legitim testület, akkor a dinasztia fejének kell döntenie.

A helyzetet nehezebbé tette, hogy a Wettin-ház 2015-ben hivatalban lévő családfői összeültek és egy közös nyilatkozatban elutasították Sándor herceg mindenféle vezető szerepét. Az álláspontjuk szerint egy fiúágon kihalt alág címei a legrégebb óta hivatalában lévő Wettin-családfőre szállnak át, így Sándor herceg semmiképpen nem lehet a szász királyi ház feje. 

A Rüdiger-ág

A család ezen ágának  néhai Rüdiger herceg fia, Daniel (1975) a vezetője (2007 óta). Két gyermeke van, Anna (2013) és Gero (2015). Még apja életében csatlakozott a családi vállalkozások vezetéséhez, melyek erősen kiemelik azt, hogy ők a szász királyi család jogos utódjai. Talán meglepő, de nagyon sokan ezt az állítást el is fogadják. Hogyan érték el?

Daniel herceg még az apjával közösen hozta létre a Wettin névre hallgató erdészetet, melyet Moritzburg mellett vásároltak meg a saját pénzükből. Ez a korábbi királyi erdészet volt, így valójában az elődjeik birtoka került vissza hozzájuk. Daniel az üzleti tanulmányok mellett képzett erdész is, így annyira nem is idegen számára egy erdészet vezetése.

Daniel herceg leginkább erdészeti szakembernek nevezhető
(a kép forrása: Freie Presse, szerkesztett kép)

Nagyon komoly szakmai kihívásnak tekinti az erdő megóvását, így az jelentős idejét le is köti. Saját ötlete az erdei temető, mely lényegében egy urnatemető. Ez úgy működik, hogy az emberek egy fát vásárolnak meg, melynek tövébe majd elhelyezik az urnájukat. Ezt a részt az erdészeti művelésből leválasztva működtetik, tehát valóban egy temetőről van szó. Talán nem okoz nagy meglepetést: elég jó üzletnek bizonyult.

Az eredeti királyi központba visszaköltözve elég hamar megszervezte a helyi golfklubot, valamint a CDU tagjaként a helyi önkormányzatban is tevékenykedik. Ezzel elég komoly kapcsolatokat tudott kiépíteni, így az már nem is meglepő, hogy amikor a lengyel monarchisták felkértek a lengyel királyi trón betöltésére, visszautasította. Ő elsősorban lokálpatriótának tartja magát, aki bőkezűen támogatja a saját vagyonából is a helyi szervezeteket és céljaikat. A többi szász dinasztia feje nem beszél a személyéről, sem arról, hogy hivatalban lévőnek tekintik-e őt.

A Gessaphe-ág 

Ezt az ágat a dinasztia utolsó nem vitatott vezetője alapította meg azzal, hogy kinevezte Sándort utódjává. A kommunikációjuk nagyobb része a saját pozíciójuk erősítgetéséből áll, de e mellett igyekeznek közéleti funkciókat is betölteni. A nemzetközi katolikus arisztokrácia mögöttük áll, többek között a pápai állam és a spanyol monarchia is.

Találkozó a pápával
(a kép forrása: Sándor herceg honlapja)

Ennek ellenére mégsem tudnak a helyi közéletben pozíciókat szerezni. Ezt eléggé nehézzé teszi, hogy a család alapvetően Mexikóban él, a kommunikációjuk elsődleges nyelve pedig a spanyol. Sándor herceg (1954) egyébként egy tudományos publikációkkal rendelkező jogász, a mexikói-német jogászokat tömörítő szakmai egyesület alapítója és vezetője.

Mivel a tudományos karrierje szépen halad előre, a monarchikus szerepének az erősítésére nem maradt ideje. Az utóbbi években a honlapja sem frissült. Nagyjából a monarchista mozgalmak sem számolnak a személyével, míg a rivális ágat vezető Daniel herceget a látóterükben tartják.

A Wettin-ház többi ága

Ahogyan említésre is került, a dinasztia nem korlátozódik a szász királyi családra. Az, ami eredetileg a szász "birodalom" volt, először két részre osztódott, majd az öröklési viszonyokkal szinkronban folyamatosan átalakult. Ahogyan ezen a nagyon leegyszerűsített ábrán is látható, az egyik részből lett a királyság, a másik államból pedig több lépcsőben alakultak ki apróbb monarchiák.

Az egykori szász területek sok lépcsőben bomlottak fel hat részre
(az ábra nagyon leegyszerűsíti a folyamatot)

A Szász Nagyhercegség 1815-ben alakult meg, mint "nagyhercegség", ugyanis ekkor döntöttek az uralkodója nagyhercegi rangjáról. A nagyherceg ebben az értelemben alacsonyabb volt a királynál, de kifejezték vele, hogy mégis van egy közepes jelentőséggel bíró, viszonylag szuverén területe. Ez a terület nem volt földrajzilag összefüggő, hanem szét voltak szórva a területei. Az összterülete nagyjából annyi volt, mint a mai Zala megye. A legismertebb városai Weimar és Jéna, de olyan személyek kapcsolódtak az egykori nagyhercegi udvarhoz, mint Goethe, Schiller, Herder vagy éppen Liszt Ferenc.

Nagyhercegként négy uralkodója volt a területnek. A II. világháború után az NDK része lett. A nagyherceg ma élő utódja a Wettin-dinasztia első emberének számít. 1988 óta ezt a posztot Mihály (1946) tölti be, akit sokan e miatt a szász királyi cím jogosultjának is tekintenek.

Mihály herceg, a Wettin-dinasztia feje
(a kép forrása: Klassik Stiftung Weimar)

Mihály nagyherceg egyébként elutasítja az arisztokratikus címek körüli felhajtásokat és vitákat. Neki nincs fiú utódja, így nem örökítheti a címeit. A család egyetlen férfiágon örökössé válható tagja Wilhelm Ernst (1946), aki Mihály nagyherceg unokatestvére. Neki már elhunyt a fia, tehát neki sincs örököse. Ezek miatt a nagyhercegi cím majd arra a valakire száll, aki a Wettin-dinasztián belül a leghosszabb ideje vezeti a saját ágát.

A nagyhercegi család feje azonban lépett valamit, amit ma még nehezen lehet értelmezni. Még 2019-ben a saját hercegi házának a vezetését a lányára, Leonie hercegnőre (1986) bízta. A megbízás az adminisztratív ügyekre szorítkozik, tehát nem a nagyhercegi dinasztia vezetését adta át. Ennek ellenére de facto mégis ez történt.

A Szász-Altenburgi Hercegség sem alkotott összefüggő területeket, hanem két nagyobb területből, illetve pár kisebb részből állt össze. A területe nagyjából a mai Nógrád megyének a fele. A terület átalakulásai (akár a többi szász államnál) a család öröklési ügyeinek a függvénye volt. Szintén az NDK része volt, ami hatott a család politikai viszonyaira.

Az állam utolsó uralkodó hercege II. Ernő (1871-1955) volt, aki elsők között mondott adta fel uralkodói helyzetét (1908 és 1918 között uralkodott). Ő magánemberként is elég jól meg tudott élni, mivel rengeteg dolog érdekelte. Vele kapcsolatban érdekes fejlemény volt az, hogy annak idején belépett a náci pártba, majd a II. világháború után elfogadta az NDK állampolgárságot. Az új német állam hagyta (ingyenesen) az egykori palotájában élni. 

A dinasztia szerint az altenburgi családrész kihalt, de a név mégis megmaradt egy örökbefogadás miatt
(a kép forrása: Ferenc herceg gyászjelentése)

A címet a legidősebb fia, Georg Moritz (1900-1991) örökölte. Az altenburgi hercegi ház ővele fiúágon kihalt, így az előbb említett Mihály hercegre szállt a címe. Ez azért érdekes, mert George Moritznak volt örökbe fogadott fia, egy bizonyos Theodor Franz Praschma (1934-2012), aki egy morva származású gróf volt. Az adoptálás még 1942-ben történt, mivel a fiatal gróf egy szász-altenburgi hercegnő fia volt. A fiú így felvehette a szász-altenburgi hercegi címet, a Henning nevű fia szintén, vagyis a cím örökletes. A dinasztiának azonban mégsem lehetnek a vezetői, mert a családi szabályozás szerint az adoptált személy (illetve az utódja) soha állhat a dinasztia élére.

Ide tartozik az is, hogy Georg Moritz (ahogyan az apja is) Rudolf Steiner követője volt, így vagyona egy részéből megalapította az egyik legnagyobb Waldorf Iskolát Hambornban. Az iskola egy kastélyban működik, ahol a hercegnek köszönhetően teljesen ideális környezetet biztosítottak a diákoknak.

A Szász-Meiningeni Hercegség nagyjából akkora volt, mint a mai Nógrád megye. A hercegség területének nagyobb hányada egybefüggő részt alkotott, de volt pár külső területe is. Amikor a német monarchia bukott, akkor a meiningeni is, mivel az uralkodó herceg a német császár sógora volt. Később az NDK része lett a hercegség területe.

Maga a hercegi dinasztia létezik, aránylag jól beilleszkedtek az I. világháború utáni német politikai rendszerbe, ide értve a hitleri éveket is. Ez később okozott némi problémát a családnak. A dinasztia egyik vezetőjének a lánya volt Regina hercegnő (1925-2010), aki Habsburg Ottó feleségeként lett ismert. Ez némileg feledtette a náci állammal kapcsolatos ténykedéseiket (ne felejtsük el, hogy a II. világháború teljes pusztulást és nyomort hozott, erre pedig sokáig emlékeztek az emberek).

A dinasztia mai első embere Friedrich-Konrad (1952), akinek nincs gyermeke. E miatt testvérének a fia, Constantin (1980) a kijelölt örököse. Neki 2015-ben született egy Mihály nevű gyermeke, így a cím öröklése biztosítottnak tekinthető. Az, hogy a jövőben visszatérnek-e a közéletbe, még megválaszolhatatlan kérdés.

A Szász-Coburg-Gotha Hercegség területe sem volt nagy. Nagyjából akkora, mint a mai Komárom-Esztergom megye területe (pontosabban még csökkenteni kellene akkora résszel, mint amekkora Budapest pesti kerületeinek a területe). Ez az állam is több részből állt, melyek földrajzilag nem voltak összefüggőek. Az egyik magterülete Szász-Coburg volt, nagyjából egy budapestnyi területtel. A másik Szász-Gotha, 3 budapestnyi területtel. Mindkét magterület fővárosa a hercegségnek is a fővárosai voltak (vagyis 2 főváros létezett egyszerre).

A II. világháború után az egykori hercegség nagyobb része az NDK-hoz került, de Gotha az NSZK része maradt. Ennek az okai nagyjából az 1919-es őszi népszavazásban keresendők, amikor Gotha lakói dönthettek a terület jövőjéről. Lehettek volna Türingia részei, mint a szász területek többsége, vagy csatlakozhattak a bajorokhoz. A túlnyomó többség (88%) Bajorország mellett döntött, így a sorsuk is velük kapcsolódott össze.

A dinasztia mostani vezetője és Hubertus, az örökös
(a kép forrása: királyi töprengések)

A dinasztia mai vezetője András herceg (1943), akinek egy lánya és két fia van, így a dinasztia megmaradása biztosított. Ha valaki András herceg honlapján körülnéz, akkor láthatja, hogy a dinasztia magához köti a szász-coburg-gotha trónon kívül a belga, bolgár, brit és a portugál uralkodói címeket is. A család rengeteg hivatalban lévő királyi családdal szoros kapcsolatot ápol.

A dinasztia adminisztratív ügyeit az örökös, vagyis Hubertus herceg (1975) vezeti (2012 óta), akinek három gyermeke van. Hubertus herceg közéleti szerepet is vállalt, 2014-ben (6 évre) önkormányzati képviselő is lett. A bajor CSU második legsikeresebb jelöltje volt.

Hubertus herceg a CSU 2. legsikeresebb jelöltjeként bejutott Gotha városának önkormányzatába
(a kép forrása: Gotha választási eredményei)

Hubertus politikai karrierje nem véletlenül a bajor CSU-hoz kapcsolódik. Annak idején volt arról szó, hogy a monarchikus céloknak az egyik műhelyeként lehet tekinteni a pártot, legalábbis az egyik részét. A cél a nagyobb tartományi önállóság elérése és egy megfontolt népszavazás tárgyává tenni az egyes tartományok államformáját. Nehéz megbecsülni azt, hogy ez a cél mennyire távoli, mindenesetre többek szerint is jól haladnak. Szerintük ugyanis a sorozatos válságok következménye lesz, hogy a nagy többség majd újra szeretné gondolni a szövetségi állam működését.

Várható jövő

A meiningeni családrész óvatosan halad, mert a közvéleményben még nem tudtak rokonszenvet ébreszteni maguk felé. Általában a német dinasztiák ma élő leszármazottjai a helyi kulturális értékek megőrzésén dolgoznak, lokálpatrióta célokat támogatnak - ők is valami ilyennel kísérleteznek. Ehhez azonban kellene egy aktívan kommunikáló ember. A családrész feje elsősorban üzleti ügyekkel kötötte le magát, mert korábban egy azóta már elhunyt személy ellátta ezt a fajta feladatot.

A leendő családfő valahogy még nem kezdte el az ilyen jellegű közszereplését. Ő arra számított, hogy majd az édesapja lesz majd előtte a dinasztia feje, de egy váratlan balesetben elhunyt. A fiatal herceg egy autókereskedés tulajdonosa, más jellegű nyilvános szereplése nem nagyon van. Várhatóan nem nagyon fog változni ez a helyzet a jövőben sem.

Ahogyan a többi szász hercegi család sorsának rövid ismertetése is megmutatta, a Wettin-dinasztia az egyesülés felé látszik haladni. A dinasztiában sokan gondolják azt, hogy a királyi titulus Mihály herceghez került, aki a nagyhercegi és az altenburgi címeket is megörökölte. Ezeket esetleg Wilhelm herceg örökölheti meg, aki Mihály herceggel egyidős. Utána azonban ezek mind a Coburg-Gotha ág élén álló Andráshoz, illetve a fiához, Hubertushoz kerülnek. Nagyon valószínű, hogy mindenféle szász monarchista jellegű megnyilvánulásnak majd a Coburg-Gotha-ág lesz a jövőben a forrása.

Már többen is szóvá tették, hogy volt egy ötödik királyság is a német rendszerben, de valahogy nem írtam róluk. Ezért a sorozat következő része róluk fog szólni.

Források

András herceg (szász-coburg-gotha) honlapja

Bild írása a legrangosabb szász herceg álláspontjáról

Bild írása a pápai kihallgatásról

Coburg önkormányzati választási eredményei

Daniel herceg és a lengyel felkérés

Daniel herceg új urnatemetője

Ferenc herceg gyászjelentése

Freie Presse cikke Daniel herceg erdészeti munkájáról

Gessaphe-ág honlapja

Királyi töprengések cikke András hercegről

Klassik Stiftung Weimar

Mexikói és német jogászok szakmai egyesülete

Német Nemesi Egyesületek Szövetsége

Rüdiger-ág Wettin névre hallgató erdészete

Rüdiger-ág honlapja

Spiegel írása a dinasztián belüli vitáról

Szász-Coburg-Gotha honlap

The Habsburg Monarchy (facebook-os dokumentumgyűjtemény)

Thueringer Allgemeine cikke a nagyhercegi ház vezetéséről

Waldorf Iskola Hambornban