Hannover - egy királyi trón, melyet sokszor elvesztettek. 

Amikor a Német Birodalomról írtam, többször is azt állítottam, hogy négy királyságból állt. Ezen kijelentésemmel a porosz, a bajor, a württembergi és a szász királyságra utaltam. Többen is jelezték, hogy nincs teljesen igazam, mert a hannoveriek dinasztiája nem hagyható ki egy általános ismertetésből. A felvetés jogos, ezt a mulasztásom korrigálom ebben a bejegyzésben.

A hannoveri királyi korona a család birtokában maradt, a képen a dinasztia jelenlegi fejének az örököse látható, amikor megmutatta a koronát a nyilvánosságnak
(a kép forrása: Leine Blitz)

Ismét előre jelzem, hogy a bejegyzés nyugodtan felbontható lett volna két részre. Az egyikhez a dinasztia korábbi vezetői tartozhattak volna, a másikhoz pedig a jelenlegi. Mivel mindenki annyit olvas el, amennyit szeretne, ezért nem osztottam ketté. 

Hannover, mint állam

A királyság területe nagyjából megegyezik a mai Dunántúl területével. A térképen nagyjából Dánia alatt kell keresni. Annak idején annyira nem volt jelentéktelen, hogy a Német Birodalom negyedik legnagyobb tagállama volt, illetve perszonálunióban állt Nagy-Britanniával is. Az államot 1866-ban olvasztotta magába a Porosz Királyság, ezért nem volt a Német Császárság tagja, legalábbis nem királyságként, de erről lesz még szó.

A tartomány az eredeti formájában már nem létezik. Az, amit ma Alsó-Szászország néven neveznek, valamennyire átfedésben áll az egykori Hannoverrel, mármint az állammal, de egyesítették más, kisebb területekkel.

A királyt a Hannover-háznak nevezett család adta, akik a Welf-dinasztia egyik részét alkotják. A Welf-dinasztia eredete Nagy Károlyig vezethető vissza, ezzel a kontinens legősibb nemesi családjai közé tartoznak. Egy alkalommal még az igazi császári trónt is megszerezték. Ez az ősük IV. Ottó (1182-1218) volt, aki 1209 és 1215 között volt császár, bár uralkodói minőségében nem volt sikeres. 

A Hannover-dinasztia a leginkább arról ismert, hogy 1714 és 1901 között közülük kerültek ki a brit uralkodók. Sőt, ebben az időszakban még császári címet is szereztek, hiszen Viktória királynő részére megalapították az "India császára" címet.

Talán a blog látogatóinak a többsége tudja, hogy az "igazi" császári címnek Napóleon vetett véget. Akkor az eredeti császárság helyén két új császári cím jött létre, a francia és az osztrák. Ezt követően sorra jelentek meg a császárok: 1821-ben Mexikóban, 1822-ben a portugál királyi család minősítette át magát, Mexilóban 1864-ben ismét megjelent egy császár, majd 1871-ben már a német uralkodó is császárrá lett koronázva. Ezek után már a brit politika is elkezdett szervezkedni. Ennek eredményeként 1876-ban alkották meg azt a jogszabályt, amivel létrejött az új császári cím, melyet a Hannover-ház brit uralkodója kapott meg.

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy a császárrá vált Viktória királynő (1819-1901) volt a legkiemelkedőbb alakja a dinasztiának. Angliában nagyjából olyan volt a szerepe, mint a magyar történelemben Ferenc Józsefé, csak a királynő nem vert le angol szabadságharcot. 1837-től volt brit királynő, 1876-től India császára, de e mellett nagyon sok leszármazottja lett később uralkodó, illetve valamelyik uralkodó hitveseként befolyásos személy. A későbbi brit királyoktól eltekintve, Dánia, Görögország, Németország. Norvégia, Oroszország, Románia és Spanyolország trónszékéig jutottak az utódjai.  Ha tehát egyszerű választ keresünk a Hannover-dinasztia megmaradására, akkor tekinthetjük ezt első válasznak.

A királyi cím elvesztése

A hannoveri területekre visszatérve, hivatalosan 1814 és 1866 között létezett királyságként, mely időszakban öt király uralkodott. Ezen időszak előtt Braunschweig-Lüneburgi Választófejedelemségként létezett, melynek a rövidített neve volt a "Hannover".

Az utolsó trónon ülő hannoveri király V. György volt (1819-1878), aki 1851-ben lépett a trónra. Mivel a porosz-osztrák háborúban nem a poroszokat pártolta, ezért vesztette el az országát. Ő maga soha nem ismerte el a királysága poroszországi annektálásának jogszerűségét. Először Ausztriába menekült, majd élete legutolsó időszakát francia területen töltötte. Arra készült, hogy a saját katonáival majd visszafoglalja Poroszországtól az királyságát. 

A sötétkékkel jelölt terület maga a hannoveri állam, mely később az Alsó-Szászország nevű tartomány magja lett
(a kép forrása: deutsche-schutzgebiete)

A fia II. Ernő Ágost (1845-1923) úgy élte az életét, hogy magát a Hannoveri Királyság legitim királyának tekintette. E mellett (többek között) viselte a Nagy-Britannia és Írország hercege címet is, mely a mai napig is a család birtokában van. Természetesen maga mögött tudhatta Franciaország támogatását, de szintén támogatta őt a brit királyi udvar (ami nem meglepő, hiszen rokonok voltak), de még a bécsi udvar is. A német császári udvar szeretett volna vele kiegyezni, mert valahol ők sem akarták a hannoveri területek ügyét megoldatlanul hagyni. 

A német császári udvar és a hannoveri király adminisztrációja azonban hiába szövögetett ilyen-olyan terveket, a gyerekeik egyszerűbben megoldották a kérdést. A császár lánya és a király örököse ugyanis egymásba szerettek, a szüleik tiltakozása ellenére is. Az esküvőre 1913-ban került sor, így a Hannover-dinasztia hivatalosan is kibékült a német császári állammal.

A megállapodás szerint a "Hannover királya" címet a dinasztia feladta. II. Ernő örököse (III. Ernő Ágost) cserébe megkapta a braunschweigi trónt, mint a császárság tagállamának az uralkodó hercege. Ezért nem soroltam a "hannoveri királyt" a német királyok közé, hiszen a címüket ilyen módon lecserélték egy hercegire.

III. Ernő Ágost (1887-1953) innen kezdve (1913) valódi uralkodó herceg volt. Mivel a német birodalom tagállamának uralkodó hercegeként támogatta a britekkel szembeni háborút, a brit állam elrendelte a család brit királyi jellegének a megszűntetését. E miatt a dinasztia ma élő tagjainak csak a német útlevelében szerepel a brit királyi herceg minősítés, a brit irataikban nem (mindannyian brit, német és osztrák állampolgárok). Később kiderült, hogy az I. világháború alatti brit címektől való megfosztás nem volt jogilag teljes hatályú, így a család tagjai lényegében ma is brit király hercegnek számítanak.

A háború végére már hatalmas volt a társadalmi elégedetlenség. Az uralkodó herceg nem akart erőszakos megoldásokat alkalmazni a tüntetőkkel szemben, ezért megtiltotta a kényszerítő eszközök alkalmazását. Sőt, szembesülve azzal, hogy milyen mértékben tartották felelősnek tarták őt magát a háború okozta összeomlásért, lemondott és ausztriai száműzetésbe vonult.

Ezzel a lépésével a visszaszerzett trónt másodszor is elvesztette (először a királyi minősítést 1913-ban, utána pedig a politikai hatalmat). Ez még nem volt minden, ugyanis közreműködött egy harmadik trónvesztésben is.

Az I. világháború utáni német államot kártérítésért perelte. A perben viszonylag hamar egy nagyon komoly méretű kártérítéshez jutott. Ezen felbuzdulva 1930-ban visszaköltözött Németországba. Később, a hitleri célokhoz igazodva, fegyvergyárakban szerzett érdekeltségeket. Ennek a módja az volt, hogy amikor a hitleri rendszer a zsidónak titulált vagyontesteket árjásítani akarta, akkor készségesen kínálkozott fel, mint árja tőkés. A nevére írták a tulajdonokat, majd megszervezte azok háborús céloknak történő átalakítását. Mindezt a háttérben meghúzódva intézte, így a britekben nem ébredt fel a gyanakvás a személyével kapcsolatban. 

A brit tervek szerint ugyanis a nagy német állam helyére az egykori tartományokból terveztek önálló államokat szervezni. A hannoveri területekre egy önálló királyságot képzeltek el, természetesen III. Ernő Ágosttal a trónon. A brit adminisztráció létre is hozta a Hannover Állam névre keresztelt államszervezetet.

Amikor a II. világháború végén elérték a lakóhelyét a brit csapatok, akkor külön katonai műveletet szerveztek a herceg átköltöztetésére. Valószínűleg ezen átköltöztetés során jöttek rá, hogy a herceg nem üldözöttként élt, így a hannoveri trónig már nem jutott el. A mindössze 92 napon át létező hannoveri állam irányításának a lehetőségét így nem adták a herceg kezébe, aki pár évtized alatt elszenvedte a harmadik trónvesztést is.

Király hiányában Alsó-Szászország néven szerveztek egy tartományt, amely több más kisebb területtel egyesítésre került. Meg kell említeni azt is, hogy az alszószász tartomány területén korábban uralkodó mindegyik dinasztia kompromittálódott a hitleri időszakban, így ez a lépés teljesen ésszerű és egyben kényszerű lépés volt.

III. Ernő Ágost lánya Görögörszág királynője lett (Friderika Lujza királyné) 1964-ben, az unokája pedig Görögország királya (II. Konstantin néven). Sőt, egy másik unokája a mai napig ismert személy, ő Zsófia királyné, János Károly nyugalmazott spanyol király felesége. Persze mindez már a halála utáni időszakban történt, de a dinasztiának ezek a kapcsolatok segítettek abban, hogy trón hiányában is királyinak tekintsék őket.

A dinasztia újraépítése

Amikor 1953-ban a családfő elhunyt, akkor IV. Ernő Ágost (1914-1987) előtt állt a feladat, hogy a dinasztia helyzetét rendezze. Ő egyébként jogásznak tanult, majd a német hadsereg hadnagyaként szolgált. A felettese Eric Hoepner (1886-1944) vezérezredes volt, akit a Hitler elleni merényletben való felelőssége miatt kivégeztek. Akkoriban a herceget is őrizetbe vették, mivel meggyanúsították azzal, hogy a merénylet sikere esetén politikai szerepet bíztak volna rá, mely gyanú nem volt alaptalan. Ilyen szempontból a herceg "tiszta" embernek számított, de nagyon sokat kellett egyensúlyoznia a családtagok között.

IV. Ernő Ágost szerette volna új pályára állítani a dinasztiát
(a kép forrása: ntv)

A probléma elsődleges forrása édesanyja volt, Viktória Lujza (1892-1980). Ő az utolsó német császár leányaként volt ismert a közvéleményben, valamint az utolsó hivatalban lévő hannoveri uralkodó (III. Ernő Ágost) feleségeként még egy rövid ideig hannoveri kormányzó is volt. Vele az elsődleges probléma az volt, hogy a férje halála után szeretett volna kapni az örökségből. A néhai uralkodó azonban úgy rendelkezett, hogy a családi vagyon nem osztható fel, az örökösnek kijelölt fiát illette a teljes vagyon.

A családon belül a görög rokonok voltak azok, akik Viktória Lujza hercegnőt a legkomolyabban vádolták. Mivel hivatalban lévő görög királyi családnak minősültek akkoriban, ezért meglehetősen komoly sajtójuk volt. Félő volt, hogy előállnak olyan történetekkel, amelyek alámosták volna a család hírnevét, illetve a dinasztia fejét elhatárolódásra kényszerítették volna az édesanyjától.

Viktória Lujza hercegnő is sokat tett a család hírnevéért, de féltek a múltjától
(a kép forrása: gotha2)

A hercegnő (állítólag azért, mert nem kapott a vagyonból) nem vonult vissza a közszereplés elől, sőt, felépítette a saját kis történeteit, hogy elfedje a náci kötődéseit. Meglepően sikeres volt a művelete és még népszerűvé is vált. Olyannyira, hogy közéleti súlya jelentősen meghaladta a dinasztia élén álló fiáét. A férje által 1952-ben életre hívott Welfenbund is a személye köré épült, amelyik egy klubféle mozgalomként támogatta a monarchia ügyét.

IV. Ernő Ágost lehetőségei szűkösek voltak, de ennek ellenére megalapította a marienburgi kastélymúzeumot. Alapvetően nem nagy dolog egy ilyen múlttal bíró család fejeként egy múzeumot alapítani, de egymással hadakozó családtagok mellett ez egy komoly eredménynek számított. Ezen az úton próbált valamiféle új arculatot építeni a dinasztiáról, mint akik a hannoveri identitás megjelenítői.

Annak ellenére, hogy a felesége a Glücksburg-dinasztia tagja volt, (akik a görög királyi címen kívül a mai napig birtokolják a dán és a norvég királyi trónokat is) és így jó sajtókapcsolatai voltak, a közéleti szereplései nagyon jelentéktelenek maradtak.

Amikor 1987-ben elhunyt, a kedvező sajtó, valamint a hírnév helyreállítása adott volt. A család anyagi helyzete kifejezetten jónak számított, még a tehetős családokhoz viszonyítva is. Így a kérdés csak az volt, hogy mit kezd mindezzel az örökös herceg?

Az V. Ernő Ágost belépője a médiába

Amikor 1987-ben megtörtént a dinasztia élén a váltás, szinte senki nem tudta a nagy nyilvánosságban azt, hogy ki is az az V. Ernő Ágost (1954). Farmergazdász képzést kapott, majd üzletemberként kezdett dolgozni, néhány természetfilmnek is a producere lett. 1981-ben házasodott először meg, akkor Chantal Hoculi (1955) lett a felesége. A bulvársajtó felkapta őket a királyi származás miatt, de a figyelem szép lassan elolvadt, hiszen nem történt körülöttük semmi.

Két gyermekük született, majd valamilyen ok miatt szétköltöztek egymástól. A feleség nem adott be válókeresetet, a férj sem, úgy tűnik, hogy mindketten a másik "félrelépésére" vártak. 

A fiatal pár, kezükben az első gyermekük, VI. Ernő Ágost
(a kép forrása: ntv)

A családfő (az esküvője után) először 1988-ban került úgy igazán a média érdeklődésének a középpontjába. Akkor nem is önmaga okán, hanem a testvére Ludwig (1955-1988), valamint annak a felesége, Isabelle (1962-1988) miatt.

A pár 1987 októberében házasodott össze, 1988 februárjában született meg az egyetlen gyermekük, Ottó. A feleségnek valamennyi ismertsége eleve volt, mert arisztokrata származásúként lett belőle divatmodell. A férj zenei producer szeretett volna lenni, így sok fontos emberrel összebarátkozott a zeneiparból (például Michael Jackson énektanárával, valamint akkori nyugatnémet zenészekkel).

Isabelle, a dinasztia fejének az egykori sógora volt az, aki miatt a modern sajtó először felfigyelt a családra
(a kép forrása: royal.magazin.de)

A történet 1988. november 29-én indult el, amikor Ludwig herceg 33. születésnapját ünnepelték. Az estén történtekről elég keveset tudni, de van pár biztos pont. Az egyik ilyen, hogy a hercegnét megpróbálták a vendégek újraéleszteni. A herceg felhívta a mentőket, miszerint Isabelle mozdulatlanul fekszik, majd eltűnt.

A helyi rendőrség is kiszállt, mivel halálesetről kaptak értesítést. Ők a heroin és a kokain túladagolását nevezték meg a halál okaként. A hercegné karján tűszúrásokat is találtak, ami megerősítette a gyanakvásukat. Állítólag a megnevezett drogokból is találtak a helyszínen, de ez kissé homályos maradt, mivel az osztrák rendőrség nem nagyon vizsgálta az ügyet.

Amíg a hercegnő körül tartott a szemle, senki sem tudta merre jár Ludwig. Az biztos, hogy már jóval a rendőrség kiszállása után felhívta a bátyját (a dinasztia fejét). Közölte vele Isabelle halálhírét, majd megkérte arra, hogy nevelje fel Ottó nevű gyermeküket. Pár óra múlva találták meg a holttestét az autójában, egy puskával fejbe lőtte önmagát. Pár napon belül el is temették a házaspárt.

Az akkor Londonban élő Ernő Ágost bíróságra ment, hogy Ottó herceg felügyeleti jogát megkaphassa, de nem nyerte meg a pert. A bíróság az anyai nagyszülőknek ítélte a jogot, így a herceg az ő háztartásukban nőtt fel.

A családfő titkársága végig tagadta, hogy drog állt volna a halálesetek mögött. Álláspontjuk szerint Isabelle hercegnő csupán túl erős gyógyszeres kezelést kapott. Igaz, hogy 26 éves volt, nem is tudtak semmilyen betegségéről, de a dinasztia vezetője fontosnak érezte az osztrák rendőrség állításait letagadni. 

Az osztrák rendőrség valamilyen ok miatt kénytelen volt leállni a nyomozással, amit mindenki elfogadott, de azt már nem, hogy meghazudtolják őket. A közleményeik kitartottak a túladagolásos verzió mellett. Azt is közölték, hogy a párral szemben felmerültek korábban vádak a drogügyletek miatt, ráadásul egy NSZK-n belüli droghálózat leleplezése során, amit az ottani rendőrség is megerősített.

Az ügy azért vált kényessé, mert a Gmundenben található épület (a királynő villája nevet viselte) az arisztokrácia kedvelt találkahelye volt, amit a dinasztia vezetője ajándékozott Ludwigéknak. Nagyjából alig egy lépésre volt a média annak a kimondásától, hogy Ludwig hercegék VIP drogpartikat szerveztek. Mindez pedig a dinasztia fejének az ügyetlen nyilatkozatai miatt került elő.

Az első botrányok

Chantal Hoculi és a királyi herceg 1997-ben elváltak. A válási ok nyilvánosságot kapott, ami miatt a herceg perelni kezdett. Ugyanis kiderült, hogy a válást kérelmező feleség hűtlenséggel vádolta meg a férjét. A Das Neue c. lap ezzel együtt megemlítette azt is, hogy Ágoston herceg mostanság sokat van a monacói herceg legidősebb lánya társaságában. Igaz, hogy a perben nem hangzott el senki részéről sem a herceg "szeretőjének" a neve, de ezzel az újság azt a képzetet keltette, hogy a monacói hercegnő volt a harmadik személy.

A bíróság kimondta, hogy az újság nem állította azt, hogy a monacói uralkodó lánya volt a harmadik fél a házasságban. Ez még semmi, mert a bíróság állásfoglalása szerint, a sajtószabadság kifejezetten megkívánja, hogy egy közéletben szereplő ember magánügyeiről beszámoljanak, akár a könnyed és felszínes szórakoztatás céljából is. Az ok egyszerű, a herceg a brit arisztokrácia magas rangú tagja, az utolsó német császár dédunokája, ebben a minőségében pedig közérdeklődésre tart számot a magánélete. Ráadásul a monacói hercegnő is a média előtt éli az életét, amiről a herceg tudott, így nem háboroghat a közfigyelem miatt. A bíróság tehát kimondta, hogy aki közszereplőként a magánélete egy részét a publikum elé viszi, sőt, a magánélete a közszereplés oka, akkor nem reklamálhat amiatt, ha a média az egész képet szeretné megmutatni.

Érdekes belegondolni, hogy amennyiben a herceg nem indítja el ezt a pert, talán senki sem értesült volna a válás vélt okáról. A volt felesége soha nem nevezte meg azt, hogy ki volt a herceg szeretője, sőt, még az újságok sem.

Nem okozott ezek után meglepetést az, hogy a herceg közös életet kezdett a monacói herceg Karolina (1957) nevű leányával, akit 1999-ben feleségül is vett. Ő, mármint Karolina hercegnő, jelenleg a harmadik a monacói trónöröklési sorban, de már akkor is előkelő (esélyes) helyen volt. A bulvársajtó érdeklődése persze azért is volt annyira fokozott, mert a hercegnő Grace Kelly (1929-1982) első gyermeke. Ernő Ágostont azonban zavarta a fokozott figyelem. Nagyjából ekkor tapasztalta meg azt, hogy milyen különbség van egy trónt birtokló és egy trónt elvesztett család sajtóval való viszonya között.

A herceg második felesége, Karolina hercegnő
(a kép forrása: Noble y Real)

Aztán eljött 1998 januárja. A herceg a hannoveri reptéren észlelte, hogy egy Rainer Dröse nevű fotós fényképezni szeretné őket. A herceg a fotóshoz lépett és megrongálta a fényképezőgépeit. Önmagában ebből is botrány lett volna, de amikor a reptérről a házukhoz értek, ismét történt egy incidens. A herceg látta, hogy a kerítésnél Karsten Thürnau filmezi a megérkezésüket. A herceg egy esernyővel a kezében szállt ki, mellyel elverte az operatőrt, illetve megrongálta a kameráját is. Később mindkét sértettnek kártérítést ítéltek meg, valamint az eljárás díjait, illetve az új eszközeik pótlását vagy javítását is meg kellett fizetnie a hercegnek.

Az ügy kikerült az újságokba, így a hercegre ráragadt az "ütős herceg" gúnynév, amelynek még lesz később szerepe. Ernő Ágost azzal indokolta a tetteit, hogy nem szokott hozzá a bulvármédia figyelméhez, e miatt fokozott stresszt élt meg, ezért történt a két cselekmény.

Az egyik operatőr képe, mely éppen az ütés előtt készült V. Ernő Ágostról
(a kép forrása: asdf1f8 csatornája)

Aztán eljött 1999, a Salzburgi Fesztivál névre hallgató rendezvény, amely egy komolyzenei esemény. A herceg észrevette, hogy egy Sabine Brauer nevű fotós róla próbál felvételeket készíteni a Goldener Hirsch nevű szállodában. A herceg tiltakozott a hölgynél a felvételek készítése ellen, szavainak pedig azzal próbált súlyt adni, hogy a lábával rúgott egyet a nőbe. A bíróságon később elismerte a rúgást, de elmondta, hogy "puha lakkbőr" cipőt viselt, mellyel egy könnyed rúgó mozdulatot végzett, gondolom ezzel enyhíteni akarta volna a potenciálisan okozható veszély mértékét.

2000 - az "ütős herceg" arculatának megerősítése

2000-ben két ügy történt, ami miatt a hercegről nagyon megváltozott a vélekedés. Noha már kialakult róla egy negatív kép, 2000-ben átküzdötte magát egy olyan skatulyába, amelyből azóta sem tud szabadulni.

2000 januárjában a herceg a kenyai Lamu szigetén volt, ahol vitába keveredett Josef Brunlehnerrel, egy szállodatulajdonossal. Az elsőfokú bíróság ítélete szerint, a vita során a herceg valamilyen sárgaréz tárggyal többször is megütötte a szállodást, aki elesett. Ahogy a földre került, még kapott a hercegtől pár ütést. Az áldozatot repülővel vitték kórházba, ahol a súlyos sérülések miatt intenzív osztályon kezelték. Amíg a földön fekvő vállalkozót ütlegelte a titokzatos módon a kezébe került réztárggyal, olyanokat kiáltott neki, hogy "német disznó", meg "strici" és "drogkereskedő". Ráadásként megfenyegette azzal is, hogy a maffia majd kivégzi.

A herceg azzal védekezett, hogy súlyos tudatzavarban volt és valószínűleg valaki kezébe adta a titokzatos tárgyat, amellyel ütlegelte az áldozatát, nem tudatosan vette a kezébe. A kiszabott büntetése 445 ezer euro lett.

Utólag kiderült a konfliktus háttere is. A herceg állítása szerint pihenni próbáltak. Ebben akadályozta őket a szomszédos szigeten működő diszkó, melynek Brunlehner volt a tulajdonosa. A herceg már jóval később azt mondta, hogy a Lamu szigeten élők többségét képviselte a vitában (akikről kiemelte, hogy muzulmánok), mert őket is zavarta a mulatóhely fényei és hangos zenéi. Az előadása szerint a pihenéshez való jogukat védve "csak" két pofont adott a németnek, "egyet a zenéért és egy másikat a fények miatt". A bíróságon úgy nyert lezárást az ügy, hogy a herceg védőügyvédje alkut kötött a bírósággal, melynek keretében a herceg nevében elismerte a verés tényét.

Aztán eljött június 15., amikor a Hannoverben megszervezett Expo 2000 nevű programot vitte az újságok címoldalára a herceg. Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy a "hannoveri király" a bejegyzés főszereplője, aki a saját királyi székhelyén szervezett világeseményen vett részt. Azt is érdemes ehhez rakni, hogy ez volt Németország első világkiállítása. Természetesen nem volt kérdéses, hogy a herceg is kiugrott a rendezvényre. Amikor bement, még az "ütős herceg" volt a gúnyneve, de már "pisiherceg"-ként távozott. 

A herceg közszereplésének a híre a magyar sajtót is elérte
(a kép forrása: Nyugati Kapu, 2000. július 7-i szám 8. oldal)

A tények szintjén annyi történt, hogy a herceg autója megállt a török pavilon épületénél. Utána a testőrével együtt az épület falához közel lépve, a testőre társaságában pisilt egyet. Ezt (legalább) egy fotós elkapta és természetesen a médiában nagyot futott a kép.

Az a bizonyos kép, ami elindította a botrányt
(a kép forrása: ntv - szerkesztett kép)

A törökök mind Törökországban, mind Németországban, nagyon sértőnek nevezték a herceg tettét. A herceg egy új nevet kapott, amit talán a "pisiherceg" kifejezés ad vissza a legpontosabban. A herceg a fotókat készítő Bild szerkesztőjét többször is telefonon felhívta és obszcén, valamint szexuálisan sértő kifejezéseket használva sértegette és fenyegette. Az újság természetesen ezt is nyilvánosságra hozta, szóról-szóra közölve a nemes úr szavait. Ebből nőtt ki a pisi-gate.

A hercegnek egy bíróság megtiltotta, hogy telefonon vagy személyesen felkeresse az újságírót. E miatt a herceg egy egész oldalas fizetett hirdetésben kért tőle bocsánatot. Az újságíróval szembeni viselkedését állandó felzaklatott állapotával indokolta, de azt elismerte, hogy ez nem lehet mentség a viselkedésére.

A herceg egy egész oldalas hirdetésben kért elnézést a viselkedéséért az újság szerkesztőjétől
(a kép forrása: ntv)

Ebben a hirdetésen részletezte azt, hogy miként pisilt. Ugyanis a fényképek ellenére tagadta, hogy a török pavilon falára vagy talajára pisilt volna, de azt elismerte, hogy valóban elvégezte a kisdolgát. A törökökkel kapcsolatban a barátságát fejezte ki, akikkel szemben még véletlenül sem szeretett volna sértően viselkedni. Illetve kulcsfontosságú tény, hogy az állítása szerint ezt nem is tette meg. A pisilése általa részletezett megtörténését az alábbi képben foglalta össze egy német tv-műsor:

A herceg nyilatkozata akár igaz is lehet - az ábrát a Harald Schmidt Show (2008. június 28-i adás) készítette, a nyilvános hirdetésben közreadott állítások összegzéseként
(a kép forrása: asdf1f8 csatornája)

Az ügy azonban nem ült el. Talán nem meglepő, de sokan felkapták a témát. Bizonyos nézőpontból szemlélve ez volt a herceg első olyan botránya, ami emelt a népszerűségén. Elkezdték el őt az "arisztokrácia punkja" néven emlegetni. Azonnal elindult az eset köznépi feldolgozása. Egy időben gyűjtöttem is ezeket, de annyi gyűlt össze, hogy képtelen voltam már figyelemmel kísérni.

Például a Terrorgruppe névre hallgató zenekar Ernst August címmel írt egy számot a herceg pisiléséről, amit a mai napig is játszanak. Ebben a számban anarchistának nevezik, az "arisztokrácia Sid Viciousa" címmel ruházzák fel, utalva a Sex Pistols egykori gitárosára, valamint a "pisiherceg" jelző is előkerül. Számos olyan dolgot énekelnek el róla, ami talán a hercegről szóló híreket olvasó emberekben is megjelenik (részeges ember, aki üti-vágja az embereket).

Szintén zeneszámot írt róla a Pöbel und Gesocks (Adel verpflichtet vagyis a Nemesség kötelez címmel), valamint és a Casanovas Schwule Seite nevű együttes (Expo 2000 címmel). Mindkettő punk zenét játszik és elmondható az is, hogy mindegyikük sikert ért el a téma feldolgozásával. A Casanovas Schwule Seite egy sajátos klippet is készített, befogadhatóbb stílusban adta elő az egészet, nem mellékesen pedig ideológiát is gyártott a herceg cselekedetének az igazolására.

Sőt, a Neues vom Wixxer c. vígjáték is feldolgozta a dinasztia vezetőjének az alakját. Őt ábrázolta Prinz Verfried von Hohenprollern. A filmben csupán egy apró jelenet jutott az alakjának, de a készítők fontosnak tartották beleszőni a karaktert, mint amely a korabeli német nyelvterület kulturális életének a szerves részét alkotta.

Két újabb per

A Lucky Strike nevű dohánycég egy reklámot tett közzé 2000 márciusában, melyen egy gyűrött, megviselt cigisdoboz volt látható. A képet azért nem helyezem el itt, mert még valaki reklámként értékeli, aztán el sem tudom képzelni mi lenne belőle.

A lényeg a kép feletti felirat: "Ez komoly? Vagy csak August?" - ami nem tűnik nagyon megrendítőnek. Ám németül így hangzik:

War das Ernst?
Oder August?

Az "Ernst" amellett, hogy egy név, "komoly"-t is jelent. A herceget zavarta, hogy a nevével és a médiában kialakult karakterével visszaéltek. A dohánycég reklámja ugyanebben az időben a Modern Talking nevű együttes egyik énekesével, Dieter Bohlennel is készített egy hasonló reklámot, szintén az érintett beleegyezése nélkül (szintén kifigurázva őt). Ezért mindketten beperelték a céget, de nem nyerték meg.

A másik per sokkal nagyobbat szólt. 2003 nyarán a herceget jelentős gyorshajtás miatt megállította a francia rendőrség. Pénzbírságot kapott és egy hónapra eltiltották a vezetéstől. A herceg azért indított pert, mert ezt az esetet az újságok megírták és egy fényképét is felhasználták illusztrációnak, az engedélye nélkül.

Az ügy végül a Szövetségi Alkotmánybíróság elé került. Az Alkotmánybíróság a herceg összes jogi érvelését lesöpörte. Kimondták, hogy egy megtörtént eseményről beszámolni nem csupán nem jogsértő, hanem éppenséggel közérdek, különösen azért, mert egy közszereplőről van szó. A közszereplői mivoltát több dologgal ő maga munkálta ki, így a szabálysértéséről tudósítani felelős tett, már csak azért is, mert ezzel felhívták a figyelmet a gyorshajtás veszélyeire. Az pedig, hogy egy semleges képet közöltek a hercegről, semmilyen módon nem minősült jogsértőnek, hiszen közszereplőként ezt tűrni köteles.

A két per természetesen nem tett jót a hercegről kialakult vélekedésnek. Egyrészt megerősítést nyertek azok a vonásai, amit nem szeretett volna. Másik dolog pedig az, hogy ismét az ügyetlensége került fókuszba, mivel mindkét esetben félrement az ügy. Arról pedig már nem is érdemes beszélni, hogy amennyiben nem perel, nem lett volna egyik esetből sem hír.

Kísérlet egy újrakezdésre

A hercegnek az eddig felsorolt ügyei megterhelték az életét, ráadásul éppenséggel róla sem egy kedvező képet alakított ki. Jogi szempontból egyébként érdekesek a perei, hiszen a sajtó és a nyilvánosság határait segítettek értelmezni, csak éppen rendre vesztett ezekben az ügyekben.

Az új ügyvédek azonban találtak egy izgalmas problémát a kenyai verés ügyében. A herceg nem tett személyesen beismerő vallomást, csupán az akkori ügyvédje kötött egy alkut a vádhatósággal. Az új jogi csapata ezért felülvizsgálatot kért, mivel a herceg hírnevét veszélyeztette az őt elmarasztaló ítélet. A bíróság természetesen belement, mert nem volt helyes a beismerést közvetett formában elfogadni.

Persze 9 év távlatából elég nehéz volt összeszedni a minden kétséget kizáró bizonyítékokat. Végül azt állapította meg a bíróság, hogy valójában csak két pofon maradt bizonyítható. E miatt a dinasztia vezetőjének a pénzbüntetését lecsökkentették, illetve törölték a "büntetett előéletű" minősítését is. Ettől még valaki nagyon súlyosan helybenhagyta a szállodást, de onnan kezdve már senki nem állíthatta azt, hogy az bizonyítottan a herceg volt.

Gondolom mindezeket olvasva senkit sem lep meg, hogy 2009-ben a herceg ismét elvált lett. A részletek nem ismertek, de a felesége diszkréten felbontotta vele a házasságát, majd visszaköltözött Monacóba. Azóta sem kerültek elő olyan hiteles adatok, amelyek magyarázatot adtak volna a válásra.

Az is láthatóvá vált a botrányokból, hogy a dinasztia gondosan felépített hírneve csorbát szenvedett. Ezért 2012-ben a fia vette át a dinasztia ügyeinek az intézését. Az 1983-ban született, szintén Ernő Ágost névre hallgató herceg már 2004 óta vezette a dinasztia ausztriai és németországi cégeit, de 2012-ben minden gazdasági ág felett megkapta a rendelkezési jogot. A dinasztia feje ettől még az V. herceg maradt.

Marienburg, amely vita tárgya lett apa és fia között
(a kép forrása: ntv)

Az, hogy ki a dinasztia valódi vezetője, egy apa-fia vitában jelent meg. A vita tétje egy kastély volt, amelyet a fiatal herceg felújított és a térség leglátogatottabb idegenforgalmi központjává futtatott fel. Ehhez persze az is kellett, hogy ott állította ki a hannoveri királyi koronát. A korona az ismertetett események miatt ugyanis a családnál maradt, titkolják az őrzési helyét, nem is szokták megmutatni. A VI. herceg azonban egy kiállítás keretében lehetőséget adott a megtekintésre. Természetesen óriási tömegek érkeztek a kiállításra.

A siker csúcsán úgy döntött, hogy eladja a kastélyt, mivel egy komolyabb felújításra lett volna szükség. A tartomány úgy döntött, hogy jelképes 1 euro összegért megveszi, cserébe kifizetik a 27 milliós felújítási díjat. Az apa tiltakozott a fia döntése ellen, mert a dinasztiának Marienburg a helyi központja és a jelképe.

A fiúnak jogában állt döntenie, de az apja tiltakozása ellenében nem vállalta az ügyletet. Az apja kitagadhatta volna, új örököst nevezhetett volna meg és így tovább. Ezért a kastély nem került át a tartományhoz. A fia ekkor egy alapítványba szervezte át az ingatlanokat, ami ellen már az apának sem volt ellenvetése, mert így a kastély a dinasztia tulajdona maradt.

A bukás éve: 2020

Kívülről nézve úgy tűnt, hogy a dinasztia feje megtanulta kezelni a felé irányuló érdeklődést és már nem nyúl többé erőszakos eszközökhöz. Aztán 2020-ban egy meglepő cunami tört ki a herceg körül.

Először július 15-én történt egy furcsa eset. Az tűnik biztosnak, hogy maga hívta ki a rendőröket, miszerint meg akarják gyilkolni. A kiérkező mentők pszichiátriára vitték, miközben valamilyen módon megütötte a rendőröket, akik közül az egyik meg is sérült. Az, hogy mi történt a rendőrök és közte, egészen másképpen fest a két fél elmondása szerint.

Mindössze 5 nap múlva történt a következő eset, amikor taxival ment be a helyi rendőrségre, mivel szerette volna bejelenteni a panaszát a vele szembeni intézkedés miatt. A panasza szerint július 15-én megtámadták a rendőrök, ő csak védekezett. A rendőrségre érve viszont nem talált senkit ott, mert egy közlekedési ügy miatt a kisváros egy bizonyos pontjára vonultak ki.

Azt nem tudni, hogy miként és miért került hozzá egy baseballütő. Mindenesetre amikor meglátott az úton két rendőrnőt, akkor megfenyegette őket (más változat szerint csak az egyiküket, de nem veréssel, hanem "csak" egy ütéssel). Természetesen a rendőrnők nem hagyták annyiban az ügyet és eljárás indult a herceg ellen e miatt is.

Szeptember 7-én volt egy újabb ügye, mely szintén gazdag szürreális elemekben. Arról már volt szó, hogy a fia nem tudta eladni a családi kastélyt. A fia akkor úgy döntött, hogy egy családi alapítványnak adja az ingatlanokat. A herceg valószínűleg ezen dühítette fel magát, ezért hajnali háromkor úgy gondolta, hogy ideje rendet rakni. Kitépett egy közlekedési táblát, melyet az egyik épülethez cipelt. Ott betörte azzal az egyik ablakot. A fia által foglalkoztatott gondnoki családot megfenyegette. Felszólította őket, hogy hagyják el az épületet, különben valami gengszterbandát hív, akik majd kiteszik őket.

A bíróságon a herceg mindenkitől bocsánatot kért, kijelentette, hogy szeretné megtéríteni az okozott károkat. Az ügy részleteire nézve élni kívánt a hallgatás jogával. A herceg végül megúszta egy enyhe ítélettel, valamint egy viszonylag szerény kártérítési kötelezettséggel. Amolyan védekezés gyanánt felhozta, hogy problémái vannak az egészségével, küzd az alkohollal is, amit úgy látszik méltányoltak az esetében.

A jövő

A dinasztia jelenlegi fejének 3 gyermeke van. Az első házasságából született a már többször is említett VI. Ernő Ágoston (1983) névre hallgató örökös herceg. Ő 2017-ben egy orosz divatcég tulajdonosát vette feleségül (a ruháit világsztárok is viselik, nem egy jelentéktelen cég, a legjelentősebb "modellje" Miley Cyrus). Nekik három gyermekük született: Elisabeth (2018),  August (2019) és Eleanora (2021).

A dinasztia fejének a második fia, Krisztián Henrik (1985), szintén 2017-ben házasodott meg. A felesége egy valamennyire ismertebb modellnek számított akkoriban. Nekik 2020-ban születtek ikreik: Nicholas és Sofia.

A második házasságból született lánya Alexandra (1999), akire hatalmas médiafigyelem irányul (hiszen Grace Kelly unokája). Ő a monacói trónöröklési sorban is szerepel (13. helyen), de a britben is rangsorolva volt, amíg át nem tért a katolikus vallásra. Pár évvel ezelőtt még versenyszerűen műkorcsolyázott. Mindhárom gyermekre irányul valamennyi médiafigyelem, de természetesen Alexandra részesül a legnagyobban.

A dinasztia jövője az örökös herceg kezében van. Ő gazdasági szakember, leginkább befektetési bankárnak lehetne mondani. Azt már több dologban is bizonyította, hogy a tudása pénzre váltható. A család kezében lévő vagyon az ő kezében van, mely folyamatosan növekszik. Azt nem ellenőriztem, hogy mostanában hol vannak a gazdag embereket rangsoroló listákon, de régebben lehetett itt-ott találkozni a nevükkel.

VI. Ernő Ágost és a felesége Hannoverben házasodtak meg
(a kép forrása: Vogue)

A Hannover-dinasztiának a leírtak ellenére mégis létezik egy komoly támogatottsága. Nem is a család feje miatt, hanem azért, mert sokan hisznek abban, amit képviselnek. Bár nagyon sokan vitatják azt, hogy létezik-e hannoveri identitás, mégis sokan vallják sajátjukénak. Ez a fajta identitás nagyrészt monarchikus rendszerekben gondolkodik, utalva arra, hogy Hannover (mint állam) a Benelux-térség, a brit területek és a skandináv monarchiák között helyezkedik el. Olyanok is akadnak, akik ezzel nem teljesen értenek egyet, de szükségét látnák egy önálló hannoveri tartománynak.

Az önálló tartományért küzdők nem szeretnének kiszakadni a német szövetségi államból, mert hisznek abban, hogy szükség van a német egységre, mely a német kulturális, politikai és gazdasági érdekeket óriásként képes védelmezni. Ezzel együtt szeretnék a tartományi önállóságot a hannoveri területeknek, mert a véleményük szerint nincs ésszerű ok az ilyen mértékű önállóságuk megtagadására.

A hannoveri monarchikus politika régebben nem egyetlen oldal ügye volt, hanem majdnem minden párt elfogadta a monarchiát. A II. világháború utáni helyzetben egy erősen jobboldali, már-már a szélsőjobbra kacsintgató párt lett a fő megjelenítője. Ez a párt elég komoly tényező lett az alsószász politikában. Deutsche Partei (vagyis Német Párt) volt a neve, jó pár minisztert adtak, sőt szövetségi miniszterek is kerültek ki közülük.

A legmagasabbra jutó politikusaik egyike Heinrich Hellwege (1908-1991) volt, aki 1955 és 1959 között tartományi miniszterelnökként dolgozott. A párt másik nyíltan monarchista vezéralakja volt Hans Joachim von Merkatz (1905-1982), aki több szövetségi miniszteri posztot is betöltött, majd később a német páneurópai szervezet első embere lett. Mindkét politikusban közös vonás az, hogy a Német Pártot végül elhagyták és a CDU-ba vándoroltak át, ahogy a tagság és a támogatók nagyobb része is.

A fő okok egyike az volt, hogy a német politikában jobban lehet érdekeket kiharcolni egy nagy párt politikusaként. A Német Párt folyamatosan küzdött azzal, hogy a szélsőjobboldaliságát tagadja, idővel pedig már annak örültek, ha annyi szavazatot kaptak, amennyi a felszínen maradáshoz elegendő. Az sem elhanyagolható tényező, hogy nem látták a Német Pártban az integrátori szerepet, amit időközben a nagyobb pártok sikeresen megalkottak maguk körül.

A pártot 1993-ban újra megszervezték és megpróbáltak mindent, hogy életben maradjanak. Már-már majdnem elindult a párt feloszlatása, de 2001-től kezdve pár önkormányzatban megszereztek 1-1 mandátumot. Jellemzően 1-1,5% között van az eredményük, csak egyszer sikerült valamivel 6 százalék fölé kerülniük. A pártnak jelenleg nincs annyi támogatottsága, hogy komoly pozíciókat szerezzen meg, inkább elhatárolódnak tőlük.

A hannoveri érdekek sikeres képviselete tényleg a négy nagyobb pártban valósult meg a viszonylag erős Német Párt elolvadása után. Ennek bizonyítéka az a tény is, hogy 1993-ban az alsószász tartomány új alkotmányt kapott. Ezzel az alkotmánnyal a monarchista oldal sok híve is elégedett, mivel a szövetségi államot köztársaságnak nevezi, de az alsószász tartományt nem.

A hannoveri területeken elterjedt a Welfenbund, amelyet még a harmadik herceg alapított, majd a felesége támogatásával működött. Jelenleg az örökös herceg (vagyis a hatodik herceg) a klubféle egyesületként működő szervezet fő támogatója, amolyan szellemi vezére. Ők történelmi és kulturális örökséget védenek, ápolnak, laza kapcsolati hálózatot építenek. Bár a taglétszámuk szerény, az elért eredményeik, a tagjaik befolyása nem az. 

Az alsószász, így a hannoveri mozgalomra is általánosan érvényes az, amiket a többi német területek esetén el lehetett mondani. Vagyis a lokális monarchiák engedélyezése a cél, melyek létéről vagy nem létéről népszavazás hozna döntést. A tervek szerint a tartományi monarchia annak lenne az eszköze, hogy a szövetségi kormánynak a lokális érdekek ellenében hozott intézkedéseit megvétózza. Az igény a vendégmunkások, bevándorlók, a német nyelv védelme és az energiahelyzet miatt merült fel. Mint mondják, a jelenlegi tartományi rendszerben a kormány nem elég erős ehhez.

A kutatások nagyjából 10 és 15 százalék közé mérik a monarchiát pártolókat, ami nem tűnik annyira soknak. Erre azt szokták mondani, hogy a szövetségi kormányzás hibáit és a tartományi ellensúly hiányát most kezdik megtapasztalni az emberek, így lesz majd ez több is. Az a százalékos támogatottság is azonban "csak" egy alaphelyzet lesz, amire felépítik majd a valódi kampányt. Mindenesetre a mostani óvatos kampányban már a hatodik herceg a monarchia arca, az ötödik köré nem mertek építkezni. Gondolom az okok nem kérdésesek.

Források

123recht.net (2001. okt. 4-i cikke AFP közlemény alapján, azóta törölték)

az eredeti cikk arról számolt be, hogy a hercegnek 8690 euro kifizetése a kötelezettsége. Ez az ügyvédi díjak és a megrongált kamerák javításának a költségét fedezi, cserébe a megtámadott fotós visszavonta a keresetét. Az operatőr  orrtörést, zúzódásokat és egyéb sebeket szenvedett el. Egy másik, korábbi perben az operatőr részére 7670 euro kártérítést ítéltek meg. A testi sértésért 46 020 euro a kiszabott pénzbírság. A hannoveri herceg azzal indokolta a tetteit, hogy a paparazzik miatt stressz hatása alatt állt.

 123recht.net (2001. dec. 14-i dátummal AFP közleményből írták, azóta felülírták)

Az eredeti cikkben az Alsó-Szászország Springe nevű városának a bíróságára hivatkoztak, hogy egy felperestárs és az ügyészség is fellebbezést adott be. Első fokon még december 6-án 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztést és 50 000 márkányi pénzbüntetést kapott a herceg. A tárgyaláson igazolást nyert a bíróság számára, hogy a herceg megrúgta Sabina Brauer-Hubert, aki a Bunte fotósaként dolgozott a fesztiválon. A fotós zúzódásokat szenvedett. E mellett két másik ügyét is ismerteti az amúgy rövidke cikk. Az eredeti cikk tartalmával nagyjából megegyező írás elérhető a welt.de oldalon.

A herceg első válásának publikálása miatti peréről kiadott bírósági közlemény

Alsó-Szászország Alkotmánya

AP News

Asdf1f8 csatornája

Berliner Kurier írása a rendőrök elleni első támadásról

Casanowas Schwule Seite: Expo 2000

Der Standard cikke a dohányreklám miatti perről

Deutsche-schutzgebiete Hannoverről

Ekaterina háttere

Focus.de

Gotha2

Hamburger Abendblatt

Kronen Zeitung a 2020-as ügyekről

Kronen Zeitung a rendőrök fenyegetéséről

Leine Blitz

Magyarország 1988. december 30. (1988/53) 17. oldal

Ndr.de a 2020-as ügyekről

Ndr.de a II. világháborús céges ügyekről

Neues wom Wixxer

Német Párt

Noble y Real

Ntv.de az V. hercegről és családjáról

Nyugati Kapu 2000. július 7-i szám 8. oldal 

Orf.at 2020-ról

Orf.at a három cselekményről (2020)

People írása a hercegi pár 1988-as haláláról

Pöbel & Gesocks száma a hercegről

Royal Magazin

Salzburg 24 írása a kastélyok miatt indított perről

Spiegel.de írása a kenyai verekedés újratárgyalásáról

Spiegel.de írása a pisi-afférról

Spiegel.de írása a törökök reakciójáról

Spiegel.de írása az 1988-as tragédiáról

Szövetségi Alkotmánybíróság határozata

Terrorgruppe: Ernst August

Unofficial Royalty V. Ernő Ágostról

Vogue VI. Ernő Ágost esküvőjéről

Welf-dinasztia honlapja

Welfenbund

Welt.de