Frissített trónöröklési sorrend

A blogon már egyszer szerepelt egy trónöröklési sorrend. Felmerült, hogy legyen egy aktualizált, részletesebb változat. Elkészült.

Utólag: ebből a listából az egyházi szolgálatra felszenteltek törlésre kerültek. 

Ez a trónöröklési sor természetesen azzal a feltétellel lenne érvényes, ha a Habsburgok lennének a jogilag is megerősített magyar dinasztia, illetve az öröklési vonal a család szabályozása szerint épülne fel (vagyis a nők nem lehetnek örökösök). Minden egyéb véleményem is tartom, amit az első trónöröklési sorról készült bejegyzésben leírtam (vagyis ez csak egy elméleti sorrend, túl nagy gyakorlati jelentősége nincs).

Az érdekességen túl két okból érzem azt, hogy a múltkori listát frissíteni kell. Az egyik ok az, hogy a múltkori listához kaptam kiegészítéseket, amiket még nem vezettem fel magamnak sem. Ennek köszönhetően jelentősen módosult a lista.

A másik ok pedig az, hogy van néhány lista itt-ott, de "hivatalos" és egyben nyilvános listát sehol nem láttam. Az elérhető listákban vannak hiányosságok, pontatlanságok, melyek sokat rontanak az egész listán. Azt nem állítom, hogy az alábbi lista nem tartalmaz tévedéseket, mert jó pár ellenőrzésen ment át, de minden alkalommal kellett valamit javítani rajta. 

Az öröklési rendszer úgy épül fel, hogy mindig az elsőszülött fiú örököl, majd a további fiúgyermekek, születési sorrendben. Ha nincs több fia egy apának, akkor a következő öröklési vonal az apa fiatalabb fiútestvérén keresztül folytatódik. Amikor egy ág "kifogy", akkor vissza kell lépni a fiúról az apára egészen addig, amíg nincsenek újabb élő személyek.

Az elméleti határ Mária Terézia, mivel III. Károlynak (Mária Terézia édesapjának) nem volt fiúgyermeke. Ez a lista mindenkit tartalmaz, aki Mária Terézia ma is élő fiúági (és férfi) utódja. Láttam már olyan listát, ami a fiúági lehetséges uralkodók után a nőági utódokat is sorba rendezte és így közel 500 nevet helyezett el a listán. Szerintem annak már nincs sok értelme, mivel nem tudok olyanról, hogy a trónöröklési sorban nagyon sokáig kellett lépdelni az új uralkodóig (nem tudom mi volt ebben a rekord). 

A listát 10 részre bontottam:

  1. Habsburg Ottó leszármazottjai (4 személy, sorszámban a 0. és 3. közöttiek szerepelnek benne)
  2. Habsburg Róbert leszármazottjai (9 személy)
  3. Habsburg Félix leszármazottjai (6 személy)
  4. Habsburg Károly Lajos leszármazottjai (12 személy)
  5. Habsburg Rudolf leszármazottjai (6 személy)
  6. IV. Károly testvérének leszármazottjai (7 személy)
  7. A toszkán-ág tagjai (38 személy)
  8. Az Altenburgok (16 személy)
  9. A Tescheniek (7 személy)
  10. A magyar-ág tagjai (29 személy)

Korábban már volt szó az utolsó magyar királyi pár gyermekeiről, onnan megismerhető a listában szereplő emberek közül néhány. Erre való tekintettel nem részleteztem senkinek sem az életútját. A fényképek nagy részét elhagytam, mert nagyon lassította volna a letöltést.

1. Habsburg Ottó leszármazottjai

A múltkori listában 1. sorszámmal jelöltem Habsburg Károlyt (1961). Akkoriban több üzenetet kaptam, melyek szerint az ilyen listákban nem 1. sorszámmal kell jelölni azt, aki egyébként az uralkodó lenne. Az érvek meggyőztek, így a sorszámozást ennek megfelelően módosítottam.

0. Habsburg Károly (1961).

Habsburg Károlyt a blog olvasóinak nem kell bemutatnom. Ő Habsburg Ottó legidősebb fia. Édesapja csak azt követően írta alá az osztrák trónról történő lemondását (január 12.), miután a fia megszületett (január 11.). Annak idején szó esett arról is, hogy a lemondását az osztrák politika nem fogadta el, így jogilag nem sokat ér, inkább csak gesztus. Az a bizonyos lemondás nem terjedt ki a magyar trónra (sem).

1. Habsburg Ferdinánd (1997). Habsburg Károly fia. Ma már kétely nélkül kijelenthetjük, hogy autóversenyző. Habsburg Károly többször egyértelművé tette, hogy ő lesz a dinasztia következő vezetője. 

2. Habsburg György (1964). Többször helyettesítette Habsburg Károlyt, sőt, van olyan tisztsége amelyben Habsburg Károly kinevezett helyettese. A blog rendszeres látogatóinak nem kell őt sem bemutatni.

3. Habsburg Károly (2004). Habsburg György fia, aki ebben az évben tölti be a 18. életévét. 

A blogon sok szó esett róluk, de ebben a bejegyzésben szerepel róluk a legtöbb adat. 

Az utolsó magyar királyi pár gyermekeiről pedig itt volt szó részletesebben.

2. Habsburg Róbert (1915-1996) leszármazottjai (Este-ág)

IV, Károlynak a második fia, Róbert volt. Ő magát Habsburg-Estei főhercegnek nevezte, mely kinevezést a már megkoronázott édesapjától kapta 1917-ben. Mivel Róbert főherceg elhunyt, ezért Habsburg Róbert utódai szerepelnek a trónöröklési sor következő helyein.

Ők alapvetően a belga királyi rendszer környezetében élnek, jelentsen ez bármit is. Ha jól láttam, akkor mindegyikük befektetésekkel foglalkozik.

4. Habsburg Lőrinc (1955), Róbert legidősebb fia, az Este-ág feje.

Habsburg Lőrinc a volt belga király lányát vette feleségül, így a jelenlegi belga királynak a sógora. A felesége az ötödik a belga trónöröklési sorban. Lőrinc főherceg belga hercegi címmel is rendelkezik. Olyannyira tudatában van a magyar trónnal kapcsolatos jogainak, hogy időnként mind a saját, mind a gyermekei bemutatásaiban használják is a magyar királyi herceg címet. Fontos szerepet tölt be a romániai monarchikus életben.

A felesége a belga királyt képviseli, ebben a minőségében számos gazdasági jellegű tárgyalást folytat, megállapodásokat készít elő. Népszerűségére jellemző, hogy 2018-ban egy rózsát is elneveztek róla.

list_lorenz_amadeo.jpg

Amadeo felesége (Lili hercegnő), Amadeo herceg, Lőrinc herceg és Astrid hercegnő 2015-benHabsburg Lőrinc, sokak szerint magyar királyi herceg, az európai monarchista ügyekben egy fontos szereplő
(a kép forrása: Lili és Amadeo rajongói oldala)

A gyermekei szerepelnek a sorban az hatodik és nyolcadik helyeken. Nem elírás, ugyanis a hatodik helyen szereplő főhercegnek van egy fia, aki ezért a hetedik helyre került. A gyermekei egyébként a belga trónöröklési sorban eléggé elől vannak ahhoz, hogy egyikük akár belga király lehessen a jövőben (Belgiumban a nőkből is lehet uralkodó, csak a születési sorrend számít).

Lőrinc (a listában hátrébb szereplő Rudolffal együtt) úgy is ismert, mint aki a Habsburgok belga ágának az alapítója.

5. Amadeo (1986). Lőrinc első fia. Szerepel a belga trónöröklési sorban, ahogy a többi gyermeke is. Erre való tekintettel (minden ellenkező hír ellenére) megkapták a "belga herceg" címet. Apjával együtt egy fontos befektetési céget vezet. Az "Austria-Este főherceg" címet használja magára, feleségére és a gyerekeire is.

6. Miksa (2019), Amadeo fia.

7. Joakim (1991), Lőrinc második fia.

9. Habsburg Gellért (1957), Róbert második fia. Liechtensteinben él, egy befektetési céget vezet. Eredetileg politológusnak tanult.

9. Habsburg Márton (1959), Róbert harmadik fia.

Márton felesége Katharina, a porosz hercegnő. Katharina testvére, Sophie, a német trónörökös felesége. A német trónörökös a brit trónöröklési sorban is szerepel, igaz "csak" a 170. helyen.

Habsburg Márton fiúgyermekei a trónöröklési sor következő helyein szerepelnek:

10. Bertalan (2006).

11. Emmanuel (2008).

12. Luigi (2011).

3. Habsburg Félix (1916-2011) leszármazottjai

Felix de Bar néven is ismert volt. Három fia született.

13. Károly Fülöp (1954). Mexikóban él, Carlos de Habsburgo néven ismert.

Törölve lett: Julián Lorenzo Pedro (1994), aki Károly Fülöp és Mária Donáth közös fia. Mária Fülöp első felesége volt. Mivel a házasságot érvénytelenítették, így Julian Lorenzo Pedro főhercegi címe (elvileg) elveszett. Tudni kell, hogy a Károly Fülöp és Mária Donáth között nagyon ronda jogi csata tört ki. Valószínűleg ezzel áll kapcsolatban az, hogy a közös gyermek nincs benne ebben a listában. A fiú édesapja háztartásában él.

14. Luis-Damian (1998). Károly Fülöp és Annie-Claire Habsburg (1959) közös fia.

Félixnek volt egy Habsburg Rajmund (1958-2008) nevű fia. A felesége Götz Bettina (1969), akitől három gyermeke született. Az egyik egy fiú, ő a 15. helyen álló Félix.

15. Félix (1996).

16. István (1961), Félix harmadik fia. A felesége a budapesti születésű Temesváry Paula (1971), annak idején Tihanyban volt az esküvőjük. Két fiúk van, András és Pál.

17. András (1994).

18. Pál (1997).

4. Habsburg Károly Lajos (1918-2007) leszármazottjai

Charles de Bar néven is ismert volt. Gyermekei a belga és a luxemburgi uralkodók családjába házasodtak. Amikor Károly Lajos temetésére kiküldték a meghívókat, akkor a neve mellett szerepelt a "magyar herceg" cím is. 

19. Rudolf (1950), Károly Lajos legidősebb fia. Hat fia született, akik a soron következő helyeken szerepelnek.

20. Károly Krisztián (1977).

21. János (1981), ő egy katolikus pap.

22. Tamás (1983), szintén katolikus pap.

23. Ferenc Lajos (1988).

24. Mihály (1990).

25. József (1991).

26. Károly (1954), Károly Lajos második fia. 1983-ban belga hercegi címet kapott. A jelenlegi luxemburgi uralkodó a sógora. A három fia szerepel a lista soron következő helyein (27. 28. és 30.).

27. Imre (1985), 2012-ben házasodott meg egy Kathleen Walker (1986) nevű amerikai hölggyel. Négy gyermekük született, mindegyik lány (az utolsó 2021-ben). Imre főherceg ilyen formában, vagyis valóban Imreként viseli a nevét. Szokott előadásokat tartani az utolsó királyi párról.

28. Kristóf (1988), szintén 2012-ben házasodott meg. Adélaïde Drapé-Frisch (1989) lett a felesége. A 2012-ben szervezett esküvő színhelye Nancy volt, ahol annak idején Regina és Habsburg Ottó is megesküdtek egymással.

29. József (2020), Kristóf fia.

30. Sándor (1990).

5. Habsburg Rudolf (1919-2010) leszármazottjai

Rudolf életútjáról már szó esett. A házasodásában két különlegesség is volt. Az utolsó király fiai közül az egyetlen volt, aki nem királyi személyt vett feleségül, hanem egy grófnőt. A felesége ráadásul ortodox keresztény volt.

31. Károly (1955), Rudolf első fia. A felesége Alexandra von Wrede (1970) hercegnő.

32. Lőrinc (2003), Károly főherceg fia.

33. Simeon (1958), Rudolf második fia. Három fiának a neve szerepel a soron következő három helyen:

34. János (1997),

35. Lajos (1998),

36. Fülöp (2007).

VI. Az utolsó király testvérének a leszármazottjai

IV. Károlynak volt egy Miksa Jenő (1895-1952) nevű testvére. Neki két fia született, Ferdinánd (1918-2004) és Henrik (1925-2014).

Ferdinánd és gyermekei szerepelnek a lista következő helyein. 

37. Miksa (1961). Az egykori iraki miniszterelnök unokája, Sara Maya al-Askari (1977) lett a felesége. 

miksahabs61.jpg

Miksa és iraki származású felesége (Maya Askari) 2014-ben
(a kép forrása: El Mundo interjúja a hercegnével)

38. Nikolaus (2005), Miksa első fia.

39. Konstantin (2007), Miksa második fia.

A soron következő helyeket Henrik leszármazottjai foglalják el.

40. Fülöp (1962), Henrik első fia. A feleségéről azt gondoltam, hogy kínai, mivel vörös ruhában esküdtek. Aztán megtudtam, hogy Londonban nőtt fel, egy brit hercegi család tagja. Nagyon megdöbbentem 2020 nyarán, amikor olyan írások jelentek meg tőle, miszerint az édesapja perui lenne. Nem tudom mi az igazság, nem volt lehetőségem ellenőrizni a múltkori lista elkészülte után sem.

41. Ferdinánd (1965), Henrik második fia.

42. Jakab Miksa (2002), Ferdinánd fia.

43. Konrád (1971), Henrik harmadik fia.

VII. A toszkán-ághoz tartozó férfiak 

A sor következő tagjai a toszkán-ághoz tartoznak. Ők III. Ferdinánd (1769-1824) ma élő leszármazottjai. A toszkán-ágról lesz majd szó hamarosan a blogon. III. Ferdinánd II. Lipótnak volt a második fia (az első fia lett az utódja). 

toszkanaghb2.jpg

A toszkán-ág vezetői

III. Ferdinánd felnőttkort megélt fia Lipót (1897-1870) volt, aki II. Lipót néven került a Toszkán állam élére. Az utolsó olyan toszkán nagyherceg volt, aki ténylegesen is uralkodott. Az ő fia volt IV. Ferdinánd (1835-1908), aki már nem jutott el a trónra. A legidősebb fia ki lett zárva a dinasztiából. A második fia fontos tábornok lett a Monarchiában, de elfogadta a Habsburgok elleni törvényeket, így ő és utódjai kiestek egy időre a trónöröklési sorból. Van olyan leszármazottja, aki a mai dinasztiában fontos szerepet tölt be, róla majd egyszer lesz szó (lényegében miatta kapta vissza minden Habsburg a főhercegi címét). Így történt, hogy a harmadik fia lett az örököse, Péter Ferdinánd (1874-1948). 

Péter Ferdinánd első fia Gottfried (1902-1984), akinek néhány utódja áll a lista soron következő helyein. A legidősebb fia a múlt évben hunyt el, ő Leopold Franz (1942-2021).

44. Ottó Zsigmond (1966), Leopold Franz legidősebb fia, jelenleg a toszkán-ág feje (1993 óta, amikor édesapja lemondott az ág vezetéséről).

45. Lipót (2001), Ottó Zsigmond első fia.

46. Miksa (2004), Ottó Zsigmond második fia.

47. Guntram (1967), ő Leopold Franz másik fia.

48. Tiziano Leopold (2004), Guntram fia.

A listában Péter Ferdinánd (1874-1948) második fiához ugrunk vissza, akinek a neve György (1905-1952). Az ő utódjai a soron következők.

49. Radbot (1938). A felesége Caroline Proust (1952), aki nem azonos az ugyanilyen néven ismert francia színésznővel.

50. Leopold Radbot (1973), az 1938-ban született Radbot idősebb fia.

51. Félix (2007). Leopold Radbot idősebb fia.

52. György (2009). Leopold Radbot fiatalabb fia.

53. Maximillian Radbot (1976), az 1938-ban született Redbot második fia.

54. György (1952), Péter Ferdinánd György nevű fiának utolsó gyermeke. Ő augusztus 28-án született, édesapja még ugyanazon év március 21-én hunyt el.

Lehet találni olyan listákat, amelyeknél a 49. hely után néhány ember nem szerepel. Ennek egyszerűen annyi az oka, hogy a lista készítője nem tudta, hogy vannak még a sorba illesztendő nevek.

A toszkán-ág folytatásában vissza kell lépni az 1870-ben elhunyt Lipótig. A második fia volt Károly Szalvátor (1839-1892). Az ő fia volt Lipót Szalvátor (1863-1931). Lipót Szalvátor első olyan fia, aki dinasztikus szempontból az örököse lehetett, az Anton (1901-1987) volt, aki feleségül vette Ilona hercegnőt (1909-1991), a román király leányát.

55. Domonkos "Niki" (1937), Anton és Ilona első olyan fia, aki a dinasztikus címet is örökölte (idősebb testvére lemondott a címéről, így nem szerepelnek a listában az utódjai). Ő az, akit 2012-ben a baszk-katalán monarchia élére "jelöltek". A "Niki" a családban használt beceneve. Ő az erdélyi "Drakula-kastély" üzemeltetője. A Habsburg-párti karlisták számára ő a jogszerű spanyol király.

56. Habsburg Sándor (1965), "Niki" első fia. Ő az aki többször is megjelent Magyarországon. Az Aranysarkantyús Vitézi Lovagrend első embere. A honlapjukat éppen most újították fel, mely a habsburg.org domain alatt érhető el. Egyesületük a Béke Lángja nevet viseli. A 2019-ben alapított Imperial Cosmetics nevű cégnek a márkanagykövetei.

habssandor2.jpg

Habsburg Sándor és felesége 2018-ban Kistelek díszpolgárai lettek
(a kép forrása: kistelekjaras.hu)

57. Konstantin (2000), Habsburg Sándor fia.

58. Gregor (1968), Habsburg Sándor testvére. A felesége Jacquelyn Frisco, mindketten filmekkel foglalkoznak. Gregor legismertebb filmes munkája a Stigmata. Közös filmes cégük is van, a De Angeles Films.

Károly Szalvátor (1839-1892) soron következő örököse Ferenc Szalvátor (1866-1939), aki Ferenc József leányát vette feleségül. Az ő első utódokat is nemzett fia Hubert Szalvátor (1894-1971) volt, az ő utódjai a következők.

Az első fia Friedrich (1927-1999) volt, aki Kálnoky Margit grófnőt (1926) vette el feleségül,

59. Lipót Szalvátor (1956), Friedrich első fia.

60. Sándor Szalvátor (1959), Friedrich második fia.

61. Konstantin (2002), Sándor Szalvátor első fia.

62. Pál (2003), Sándor Szalvátor második fia.

63. Andreas Szalvátor (1936), Hubert második fia. 2001-ben kötötte a második házasságát, ahonnan két fia született.

64. Thadaus Szalvátor (2001), Andreas első fia.

65. Kazimír Szalvátor (2003), Andreas második fia.

66. Markus Szalvátor (1946), Hubert harmadik fia.

67. Valentin Szalvátor (1983), Markus Szalvátor első fia, lányai születtek.

68. Miksa Szalvátor (1984), Markus Szalvátor másik fia.

69. Johann Maximillian (1947), Hubert negyedik fia, lányai születtek.

70. Michael (1949), Hubert ötödik fia, egy lánya született.

Ferenc Szalvátor (1866-1939) második utódokat nemzett fia Tivadar (1899-1978) volt, az ő utódjai következnek.

71. Károly Szalvátor (1936), Tivadar első fia.

72. Mátyás (1971), Károly Szalvátor első fia. Neki a második házasságából születtek gyermekei.

73. Nicolaus (2000), Mátyás első fia.

74. Jákob (2001), Mátyás második fia.

75. Martin (2011), Mátyás harmadik fia.

76. Johannes (1974), Károly Szalvátor második fia.

77. Sebastian (2014), Johannes fia.

78. Bernhard (1975), Károly Szalvátor harmadik fia.

79. József (2015), Bernhard fia.

80. Benedikt Stephan (1983), Károly Szalvátor negyedik fia.

81. Konstantin (2016), Benedikt Stephan fia.

VIII. Az Altenburgok

Clemens Szalvátor (1904-1979) szintén Ferenc Szalvátor fia volt, aki a házasságkötése miatt 1930-ban Altenburg-ra változtatta a nevét. A hat fia és azok leszármazottjai az Altenburg nevet viselik, sokszor "herceg" titulust használva szólítják meg őket. A hercegi cím 1949-ből ered, kérdéses mennyire van alapja. Amikor a családrész visszamenőlegesen integrálásra került a dinasztiába, akkor újra főhercegekké váltak.

altenburgs3.jpg

Az Altenburgok, II. Lipóttól Leopold Altenburgig

82. Clemens (1932), Clemens első fia.

83. Fülöp (1966), az 1932-ben született Clemens fia.

84. György (1933), Clemens második fia.

85. Stephan (1971), György herceg fia. Stephan második felesége,  Sintija Cibireva (1990) a fia anyja.

86. Stephan (2018), Stephan Altenburg és  Sintija Cibireva fia.

Clemens Péter nevű fia (1935-2008) négy utóddal gazdagítja a sort:

87. Friedrich (1966), Péter első fia.

88. Emanuel (2002), Friedrich első fia.

89. Nikolaus (2008), Friedrich második fia.

90. Leopold (1971), Péter második fia. Ő az a színész, aki többször is eljátszotta IV. Károlyt. Két lánya van.

karlzitafilm.jpg

Leopold Altenburg nagyon jól alakította IV. Károly szerepét a Verrat! - Das Ende der Habsburger im Ersten Weltkrieg című filmben. A külső hasonlóság nem csak a stáb sminkeseinek az érdeme, ő ugyanis Ferenc József ükunokája
(a kép forrása: az ORF honlapja)

Leopold Altenburg egyébként republikánus, akinek a szemében a monarchia és a demokrácia egymás ellentétei. Értékesnek tekinti a dualizmus mindenféle örökségét, de többször kifejtette, hogy szerinte a monarchia (legalábbis a mai osztrák jelenben) egy rossz megoldás lenne.

Clemensnek volt egy Cristoph nevű fia (1937-2008) is. 

91. Sebastian (1971), Cristoph egyetlen fia.

92. Henry Jock (2000), Sebastian első fia.

93. Campel (2004), Sebastian második fia 

Ferenc József (1941-2021), Clemens harmadik fia volt, Nicolaus (1942-2021) pedig a negyedik.

94. Florian (1974), Nicolaus fia.

95. Valentin (2020), Florian fia.

96. Johannes (1949), Clemens ötödik fia.

97. Franz Clemens (1985), Johannes fia.

IX. A tescheniek

A Habsburgok egyik ága volt a tescheni-ág. Teschen egy város, amely a mai cseh-lengyel határon van, nem messze a Szlovákiával közös határponttól. A város magyar neve Tessény volt, cseh nyelven Český Těšín ( "cseh Tessény"), lengyelül Cieszyn a neve. 

A tescheni-ághoz II. Lipót sok fiához kell visszalépni. Az első fia örökölte a trónt, ő lett I. Ferenc néven magyar király. A második fia Ferdinánd volt, belőle ered a toszkán-ág. A harmadik fia fontos hadvezér lett, ő Károly főherceg (1771-1847), aki megkapta a Teschen hercege címet. Ez az ág lett az, amelyik rokonságba került a Croy-dinasztiával, a Horthy-korszakban felsőházi tagságot kaptak és némi esélyük nyílt a magyar trónra is.

Károly főherceg dédunokája volt Albrecht főherceg (1897-1955), akit a történelemből ismerünk. Az ő egyetlen fiú leszármazottja az unokája, aki a következő helyen áll:

98. Anton Karl Habsburg (1976), Albrecht főherceg unokája. Őt általában ki szokták hagyni. Az apja Rudolf István (1952-1992). Elméletileg ő lenne a tescheni-ág első embere, csak szinte teljesen ismeretlen a nyilvánosság előtt. Az interneten elérhetőek róla fényképek, állítólag Argentínában él.

Károly főhercegnek egy másik dédunokája volt Leó Károly (1893-1939), akinek az 1922-es rangon aluli házassága miatt elveszett a trónöröklési lehetősége, ami utólag módosult. Az ő legidősebb fia volt Leó István (1928-2020), akinek négy fia született.

99. Albrecht (1963), Leó István első fia. Lánya született (Jessica - Tatjana 1994-ben).

100. Károly Hubertus (1967), Leó István második fia.

101. Fülöp (1974), Leó István harmadik fia.

102. Leon Diego (2009), Fülöp első fia.

103. Illés (2012), Fülöp második fia.

104. Leó István (1985), Leó István negyedik fia. 2021-ben házasodott, Alexandra Isele (1987) lett a felesége.

X. A magyar Habsburgok

Ezek után következik a Habsburgok magyar ága. Róluk már esett szó, így csak a felsorolás következik az ág jelenlegi férfi tagjairól.

105. József Károly (1960), a nádori cím "örököse".

106. József (1994), József Károly idősebb fia.

107. Pál (1996), József Károly második fia.

108. Andreas-Augustinus (1963), József Károly testvére.

109. Friedrich (1995), Andreas-Augustinus első fia.

110. Pierre (1997), Andreas-Augustinus második fia.

111. Benedikt-Alexander (2005), Andreas-Augustinus harmadik fia.

112. Nikolaus (1973), József Károly testvére.

113. Nicolas (2003), Nikolaus idősebb fia.

114. Santiago (2006), Nikolaus fiatalabb fia.

115. Johannes (1975), József Károly testvére.

116. Johannes (2010), Johannes első fia.

117. Alejandro (2011), Johannes második fia.

118. Ignacio (2013), Johannes harmadik fia.

István főhercegről (1934-2011) kevés alkalommal esik szó, ő szintén József Árpád testvére volt.

119. Leonhardt (1972), István fia.

120. Seraphin (2003), Leonhardt első fia

121. Gabriel (2006), Leonhardt második fia

122. Habsburg Géza (1940), József Árpád testvére.

123. Ferenc Ferdinánd (1967), Habsburg Géza idősebb fia.

124. Philip (1997), Ferenc Ferdinánd fia.

125. Ferenc Leopold (1969), 1999-ben egy afrikai születésű nőt vett feleségül, aki az első fekete bőrű Habsburg lett.

126. László (2002), az első olyan Habsburg főherceg, aki született Habsburg főherceg és fekete. Leopold első fia.

habs_bl.JPG

Az anya Nyanute Habsburg, a nagyobb fiú László, a fiatalabb Mátyás (így, magyarosan!); kisebb lány Gisela, a nagyobb Luisa. Az édesapa pedig Ferenc Leopold.
(a kép forrása: Ramciel Magazine)

127. Mátyás (2009), Leopold második fia.

128. Philip (1974), sokan Max Habsburg néven ismerik, történészként használja a Max nevet.

129. István Habsburg (2014), Max Habsburg fia. Többen Károlynak nevezik.

130. Mihály (1942), József Árpád testvére, ő az, aki visszaköltözött Magyarországra.

131. Eduárd (1967), Magyarország szentszéki nagykövete, Mihály idősebb fia.

132. Paul Benedikt (2000). Eduárd fia.

133. Pál (1968), katolikus pap, Mihály második fia.

Természetesen nem állítom, hogy nincsenek benne hibás adatok. Ha valaki jelez elírásokat, hibákat, nagyon megköszönöm!

Források

Baier, Stephan; Demmerle, Eva: Habsburg Ottó élete (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003)

Dieter Kindermann: Habsburgok - birodalom nélkül. (Gabo Kiadó, Budapest, 2012.)

El Mundo 2014-es interjúja

Feol.hu interjúja a magát magyarnak valló habsburg Sándorral

Gota Almanach

Károly főherceg adjutánsának honlapja

Kistelekjaras.hu írása Habsburg Sándorról

Lili hercegnő és Amadeo herceg rajongói oldala

Mexikói Habsburgok

ORF cikke a IV. Károlyról készített filmről

Parismatch.com

Ramcielmagazine.com

Web.de interjúja Leopold Altenburggal