Pontosan 100 éve a megszokott napközbeni kirándulására indult, a trónjától megfosztott magyar király, IV. Károly. Hosszú útjának a végső célja Budapest volt. A mai bejegyzés a március 24-én történtekkel foglalkozik.

Száz évvel ezelőtt csütörtöki napra esett március 24. Nagycsütörtök volt, ami miatt sokak figyelme a húsvétra irányult. A mélyen vallásos, nemrégen új gyermekkel megáldott, a családja iránt elkötelezett királyról nem feltételezte senki, hogy nem a családja mellett tölti majd az ünnepet. Ugyanakkor a tervek már egy ideje készen voltak, csak a higgadt megvalósításra vártak.

Habsburg Sarolta (1921-1989), Géza fejedelem feleségéről kapta a nevét, a Magyarországra való visszatérés jegyében; a veszprémi püspök keresztelte meg 1921. március 2-án
(a kép forrása: a Mecklenburg-Strelitz dinasztia honlapja)

Amint az már az előző részekben is szóba került, IV. Károly és családja a svájci Prangins városában bérelt egy kastélyt, melyben 1921 májusáig maradhattak. A király, Szixtusznak (Zita testvérének) a javaslatára, rendszeresen tett nagyobb sétákat egyedül a környéken. Ezért már senkinek nem tűnt fel a távolmaradása, sem az, ha itt-ott megjelent egyedül sétálgatva, illetve az sem, ha néha a sétába merülve elbeszélgetett valakivel.

Aznap délben IV. Károly elindult a szokásos napi kirándulására. A felesége bátorítóan köszönt el tőle, a legenda szerint ezekkel a szavakkal búcsúztatta:

nem arra születtél, hogy a svájci kertekben fogócskázz a fiaiddal!

Aztán mindenki tette a dolgát. Károlyt később hátizsákkal, fekete napszemüveggel, festett bajusszal és festett hajjal látták, ami nehezítette a felismerését. Az átmaszkírozás helyszínéről semmit nem lehet tudunk.

Egy közeli kolostor rendfőnökének az utasítására, egy ismeretlen nevű szerzetes szintén elindult sétálni. Egy útlevél volt nála, amit a királlyal való találkozáskor átadott az uralkodónak. Az apát küldte a királynak, az eredete ismeretlen. Ez a szerzetes nem tudni meddig, de együtt sétált tovább a királlyal, legalábbis látszólag. Valójában azonban a kísérője volt, aki megmutatta neki az utat a francia határig, talán még annál tovább is. Ahogy arról szó esett, talán nem is szerzetes volt, de erről sem tudunk szinte semmit.

A kastély és a határ közötti távolság 8-10 km, attól függően attól milyen útvonalon haladtak. Ha a nehezebb útvonalat is választották, akkor is legkésőbb 15 órára már francia területen voltak. A határon Sanchez névre kiállított útlevéllel ment át a király, mely útlevél a kertészéé volt. Akkor már egyedül volt (állítólag), kísérő nem volt vele. Onnan újabb 10 km a francia Gex városa, ahova nagyjából 17 órára érkezett meg.

A 18-20 km hosszú útvonal nyomvonala Prangins és Gex között nem ismert, de bármelyik úton is haladt a király, egy jó erőt igénylő túra volt; a szintkülönbség akár 800-1000 méter is lehetett
(a kép forrása: Openstreetmap)

Gex egy ismeretlen pontján már várta egy autó. Feltehetően Xavier herceg, a királyné testvére volt (akiről már volt szó a blogon, mint karlista spanyol trónkövetelőről) a sofőrje. Az autóval még aznap megérkeztek Strasbourgba, ahol egy álnévre foglalt jegy biztosított nekik hálókocsit. Nem is akárhol, hanem állítólag az Orient Expressz Bécs felé tartó járatán.

Az útvonal a vonatállomásig 380 km, akkoriban ezt 6 óra alatt lehet kényelmesen megtenni. Ha minden igaz, akkor 23 órára már a pályaudvaron voltak. Az sem kizárt, hogy jóval előbb megérkeztek.

IV. Károly elméletileg a sötétvörössel jelölt Párizsból induló vonalon utazott Bécs felé 1921-ben
(a kép forrása: wagons-lits-diffusion.com)

Érdemes emlékeznünk rá, hogy az akkori lakhelyétől a vonatállomásig közel 400 km-es volt az út, viszont semmilyen probléma nem történt. Hamarosan ugyanis két hasonlóan hosszú út fog majd sokféle problémát okozni a királynak. Ezt az utat azonban egy egy brit hírszerző, egy dörzsölt Bourbon herceg és néhány ismeretlen segítő szervezte, akik mindenre gondoltak.

Nagy valószínűséggel még éjfél előtt elindult a vonat, ezzel a terv első néhány fázisa sikeresnek is bizonyult. A király senkinek sem tűnt fel, igaz, nem is számol senki sem a megjelenésével. Taán Svájcban sem vették észre az eltűnését.

A király feltehetően átaludta a vonatút egy jelentős részét. Az út manapság olyan 9-11 óra (ideális esetben), akkoriban ez jóval hosszabb volt. Majd később látható lesz, hogy a magával hozott ételei nem fogytak el, ami a nagy alvás bizonyítéka is lehet. Talán fárasztó volt a 25 km-es séta és a sok izgalom. A magát kimerülésig hajtani hajlamos IV. Károly, talán elszokott már az ekkora aktivitástól. Egyébként akkoriban még nem volt 34 éves sem, alapvetően tehát jól bírta a terhelést, csak éppen elszokott tőle.

Magyarország közben elcsendesedett. A nagypéntek (mely 100 évvel ezelőtt ez a holnapi nap volt) akkor munkaszüneti nap volt, így hosszú pihenésre készültek az emberek, főként a politikusok többsége. A katolikus egyházi közlemények között látszólag a húsvétra, a feltámadásra való felhívások jelentek meg, melyet néhányan jelként értelmeztek.

Mivel nagycsütörtök volt, ezért az egyházmegye összes papja a székesegyházba utazott, ahol "az utolsó vacsora" körüli megemlékezések kezdődtek el. Amint majd látható lesz, nem csupán egyházi emberek utaztak, hanem mások is. Például egy fárasztó húsvéti vadászatra, amelynek volt némi szerepe az események alakulásában.

Források

Bruno Brehm: A kétfejű sas lehull. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1936.

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

Mecklenburg-Strelitz dinasztia honlapja

Openstreetmap

Zsiga Tibor: Szombathely az utolsó királyi székhely. In: Vasi Szemle, 1991/4. 549-560 oldalak

Vas Zoltán: Horthy, vagy a király? Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

Világ 1921. április 2-i száma, 1. és 2. oldal

Wagons-lits-diffusion.com