A szerb királyi család jelenének titkairól szól ez a bejegyzés. Vajon mi áll a dinasztia sikere mögött?

A szerb királyi családról írt első bejegyzésben a szerb/jugoszláv monarchiáról volt szó. A második bejegyzés az Obrenovicsok túlélésével foglalkozott. A mostani bejegyzés a Karagyorgyevics-dinasztia jelenét taglalja.

Az első bejegyzésben, amikor a Karagyorgyevics-dinasztiáról esett szó, akkor leírtam pár olyan mondatot, amelyekre nagyon sok privát kiegészítés érkezett. Ezek a kiegészítések a dinasztia szerb belpolitikai támogatottságával kapcsolatban fogalmaztak meg véleményeket. Ezekre szeretnék ma visszatérni, kissé bővebben (trónvesztés, visszatérés és a cím öröklése tárgyában). Ezeken kívül szó esik majd az Obrenovics-dinasztia újbóli megjelenésére való reakciójukról is.

A trónvesztés

Az utolsó tényleges jugoszláv király II. Péter volt (1923-1970), aki 1934-ben lett beiktatva, bár a tényleges hatalmat csupán 10 napig gyakorolta az egykori országában. Emigránsként valódi királyként kezelték, de a tapasztalatlansága miatt nagyon könnyen megszabadultak tőle.

Ez úgy történt, hogy az előzetes béketárgyalásokon megígérték neki, hogy népszavazás dönt majd Jugoszlávia államformájáról, azt követően térhet majd vissza Belgrádba (hiszen tisztázni kellett, hogy akarják-e királynak őt az országban). Addig is 3 fővel képviseltette magát (1 szerb, 1 horvát és 1 szlovén megbízottal) a politikai egyeztetéseken. Az jó kérdés lehet, hogy ez a három főből álló, kormányzóság névre hallgató testület miben volt más, mint a király személyes jelenléte, de a király belement. Utólag könnyű belátni, hogy hiba volt, de ha valaki alaposan megvizsgálja a korabeli létező gyakorlatokat, akkor nem ritka jelenség az uralkodói megbízottak intézménye. Más kérdés, hogy a megbízott személye nem lényegtelen, de ezt II. Péter valószínűleg nem tudta.

1945 augusztusának elején a tapasztalatlan és fiatal király már kezdte átlátni, hogy a készülő választásokkal valami nem stimmel, így a három megbízottját visszahívta. Ők azonban nem engedelmeskedtek neki, így a király a saját kormányzósága felett is elvesztette a politikai hatalmát. Ezzel lényegében nullára csökkent az eseményekre való befolyása, mivel már semmilyen módon nem tudott szót emelni a formálódó délszláv állammal kapcsolatos vitákban.

Az 1945-ös választásokon a jugoszláv ellenzék sem indult el, így leginkább az a meglepő, hogy a jugoszláv népfrontos szervezet nem 100 százalékkal nyert. A 90 százalék feletti győzelem természetesen elegendő volt ahhoz, hogy az új alkotmányozó nemzetgyűlés ne vigye népszavazásra az államforma kérdését, hanem saját felhatalmazásának erejében bízva, önmaga hozzon döntést. Tulajdonképpen így vesztette el 1945 novemberében II. Péter Jugoszlávia trónját, amikor Jugoszlávia népköztársasággá alakult.

Ő maga soha nem mondott le, amire a dinasztia a mai napig is joggal hivatkozik. A szerb emigráció egy része mellette állt, de a délszláv emigráció jelentősebb hányada nem nagyon támogatta őt. Ennek ellenére maradt némi politikai súlya, mert az európai királyi családok valódi királynak tekintették, hiszen mindenkivel valamilyen módon rokonságban állt. Az első bejegyzésben szó esett az életviteléről, hát, nem volt egy politikus alkat. Pechjére a délszláv állam politikai ereje megnőtt, ő maga nem is keresett új érvényesülési csatornákat, ezért mondhatni azt, hogy mindenféle politikai térképről lekerült a neve.

II. Sándor, a sikeres koronaherceg

II. Péternek a fia, Sándor herceg (1945), még akkor született, amikor édesapja hivatalosan is Jugoszlávia királya volt. Ez hasonló legitimitást biztosít neki, mint amilyen annak idején Habsburg Ottónak volt Magyarországon. Vagyis teljesen jogosan nevezi magát koronahercegnek, amely jelenleg a szerb monarchista gondolkodásban a "trón nélküli király" megfelelője. Sőt, ő nem csupán "Sándor koronaherceg", hanem a II. uralkodói sorszámot önmaga és a sajtó is rendszeresen használja.

Talán sokan emlékeznek rá, hogy a szerb állam visszaszolgáltatott részére két királyi rezidenciát is, valamint a költségvetésben fedezetet is rendeltek neki a paloták üzemeltetéséhez. Hivatalos politikai tisztsége nincs ("csak" a koronaherceg), de a szerb politika a tetteivel lényegében elismeri azt, hogy II. Sándor koronaherceg egy "valaki". Hogyan érte ezt el? Különösen az apja miatt érdekes ez a kérdés, aki teljesen kudarcot vallott politikusként.

Ha valaki megnézi a térség egykori dinasztiáinak a jelenét, akkor láthatja, hogy Sándor herceg elért eredményei eléggé komolyak. Ezért érdekes foglalkozni a hogyan kérdéssel... Legalábbis első megközelítésben, mivel a részletek megismerése szerintem másban is további kérdéseket ébreszt.

A szerbiai közvélemény és a szerbiai politika nem egyformán tekinti őt. A közvélemény ugyanis nehezen fogadja el őt. Ennek oka az, hogy a brit királyi udvar támogatásával nevelkedett, majd 1972-ig brit katonaként szolgált, vagyis a NATO katonája volt. Azt talán kevesen tudják Magyarországon, hogy a szerbiai közgondolkodásban a NATO nem egy pozitív szereplő. Nem csupán az okozott pusztítás miatt (csak nagyon kevesen tudják, hogy az ott élő magyarok is megszenvedték a NATO bombázásait), meg nem csak a szegényített uránlőszerek bevetése miatt, hanem főleg Koszovó miatt. A szerb gondolkodásban Koszovó olyan, mint a magyaroknak 100 évvel ezelőtt Erdély. Így a szerb nyelvet eredetileg nem beszélő NATO-tiszt...nem éppen jó kombináció.

Ehhez képest a szerb politikában szinte teljes az egyetértés, hogy II. Sándor koronaherceg személye (majdnem) szent és sérthetetlen. Nem kezdik ki a privilégiumait, nem bírálják (annyira) a személyét, hanem úgy kezelik, mintha ténylegesen is király lenne (vagy tiszteletteljes közömbösséget tanúsítanak iránta). Vajon hogyan tudta ezt elérni a koronaherceg?

Sándor herceg 1999-ben Budapesten szervezett szerbiai csúcsot
(a kép forrása: Napi Magyarország, 1999. november 13. 7. oldal)

Ezen a ponton kénytelen vagyok egy kis személyes kitérőt tenni. Gyerekkoromban szerbek közvetlen közelében éltem. Az 1990-es években egy fontosnak tekintett szervezetben dolgoztam, ahol komoly érték volt az, hogy jól szót tudok érteni a szerbekkel, így bizonyos ügyek hozzám jutottak. Ebből a szervezetből 1999-ben elküldtek, ezért egy másik (nem kevésbé fontos) szervezet munkatársa lettem. Ez a meg nem nevezhető másik szervezet kiemelten kezelte a délszláv-magyar kapcsolatokat, köztük a szerb-magyar ügyeket. Mivel mind a szerbekkel, mind a fontos magyarországi hivatallal kapcsolatban voltak személyes tapasztalataim, ezért napi 8-12 órában foglalkoztam a szerb-magyar ügyekkel.

Éppen ezért írhatom le, hogy az 1990-es délszláv háború és a hozzá kötődő magyarországi dolgok nem kevés része ilyen-olyan titoknak számított, amiről soha eszembe sem jutott beszélni vagy írni. Az utóbbi években azonban nem kevesen elkezdtek kiadni információkat, ráadásul a hivatalos csatornákon, mármint a magyar állam hivatalos és jól ellenőrzött felületein. Sőt, mindezt fontos beosztásokban szolgált emberek teszik meg! Az alábbiakban csak olyasmit írok le, ami az ilyen felületeken is már megjelent, tehát nem sértek meg semmilyen titoktartási kötelezettséget.

Azért kell ennyit magyarázkodnom, mert Sándor koronaherceg bravúrjának a helyszíne Magyarország volt, a dátum pedig 1999 (ekkor már "máshol" dolgoztam). Ha valaki felnyitja például a Magyar Hírlap 1999. november 13-i számának a 3. oldalát, akkor feketén-fehéren láthatja benne, hogy Budapesten a Hilton Szállóban és Szentendrén folytak az egyeztetések. Egyeztetések... jelen volt a szerbiai emigráció, illetve a szerbiai politikai élet minden szereplője (a vajdasági magyarok akkori két nagy szervezete is). Akinek csak egy kicsi ráhatása is volt a szerb ügyekre, az ott volt. Ki volt a szervező? Ki szervezte le a helyszíneket? Ki szervezte meg a meghívásokat? Ki szervezte meg mindenki megérkezését és elszállásolását? Ki hozta össze a össz-szerbiai konszenzust?

Az elvi válasz: Sándor koronaherceg. Magyar helyismeret és nyelvismeret hiányában is nagy bravúr csak maga a szervezés önmagában is, de az elért eredményeket nehéz érzékeltetni. Nem túlzás teljes konszenzusról beszélni, megfűszerezve ezt azzal, hogy Sándor koronaherceg előre bebiztosította a dinasztia szerbiai jövőjét is. Akad olyan ember, aki elhiszi ezt?

A mi figyelmünk szinte 100 százalékban a történéseken volt. Ezt nem volt nehéz megszerveznünk, mivel a találkozó pénteken kezdődött és 2 nap múlva Szentendrén ért véget. Péntek reggel azon viccelődtünk, hogy vajon mire lesz elég egy politikailag súlytalan király, hozzá hasonlóan súlytalan fiának egyetlen hétvége. Aztán láttuk, hogy a helyszín a megszokotthoz képest (1999-ben vagyunk) nagyon jól elő volt készítve. Hamarosan azzal is szembe kellett néznünk, hogy a különböző magyarországi hivatalok és szolgálatok is megerősített jelenlétet szerveztek le, állítólag az esetleges terrorcselekményeket és felesleges provokációkat szerették volna megelőzni. Ez már okozott némi nehézséget nekünk, e miatt bizonyos pillanatokról nem tudtunk meg semmit.

Az 1999. november 15-i Népszabadság a 2. oldalán hozott le egy tájékoztatót a találkozóról, melyből kiderült, hogy a teljes szerb politikai skálát lefedő csúcson meglepően nagy egyetértés alakult ki a résztvevők között. Onnan kezdve Sándor herceg a szerb érdekek képviselőjének nevezhette magát, valamint lényegében egy ígéretet kapott a visszatérésre és a monarchia restaurációjának a lehetőségére is.

A híradásban II. Sándornak nevezett koronaherceg 1999-ben Budapesten és Szentendrén hódította meg a délszláv állam politikusait
(a kép forrása: Népszabadság, 1999. november 15. 2. oldal, a tudósítás címe: "Szerb ellenzékiek a monarchiáért")

Akkoriban elég komoly munka volt a lehető legtöbb magyar sajtótermék begyűjtése, valamint a környező országbeli újságoknak a beszerzése. Miután a gyűjtés megtörtént, nagyon jól észre lehetett venni azt, hogy a magyar lapok egy előre megszerkesztett vázlatból dolgoztak. A szerb csúcsról megjelenített hírek szinte szóról-szóra megegyeztek egymással. Ugyanakkor azt is észre lehetett venni, hogy a nem magyarországi szerkesztésű lapok (ha egyáltalán hírt adtak az eseményről) nem a magyar nyelvű sablont követték és sokkal rövidebbek voltak.

Természetesen soha, sehol nem jelent meg még csak utalás szintjén sem az, hogy a magyar kormánynak vagy bármelyik magyar állami szervnek szerepe lett volna a szervezésben és az egység megteremtésében. Hivatalos álláspont szerint a nagy szerb összeborulásnak csak azért Budapest és Szentendre volt a helyszíne, mert földrajzi szempontból nem volt logikusabb helyszín...

Ja, igen, Sándor koronaherceg pedig zseniális szervező, meg sem kottyant neki az egész világból összekürtölni a szerbeket, elérni azt, hogy mindenki igent mondjon, valamint sikeresen eljuttatni mindenkit Budapestre. Elvégre az, aki király akar lenni, annak ez nem lehet erejét meghaladó feladat. Elvégre a "spanyol minta" lényege pont ez, hogy az uralkodó szervezi meg a politikai felek békéjét. Uralkodó királyként ez rendben is lenne, de a szerb nyelvvel hadilábon állva és emigrációban élve? Érezhető az, hogy valami sántít ebben az egészben?

A mi elgondolásunk nagyon egyértelműen az volt, hogy jó pár magyarországi állami szervezet is szorgosan dolgozott, csak erre semmilyen bizonyíték nem került elő. A folyamatosan nyilvánosságra hozott mozaikokat össze lehet rakni, de azok még olyan keveset fednek fel az összképből, hogy még a mai napig sem tudunk többet Sándor herceg politikai bravúrjának a hátteréről.

Végül 2000. október 15-én Sándor herceg valóban visszatért Belgrádba, ahol királyként fogadták, majd olyan ünnepélyes országjárásba kezdett, amit szavakkal nem lehet érzékeltetni. Ahol csak megfordult, ünnepelték és mindenhol a monarchia helyreállítása mellett szónokolt.

A 2000 őszi országjárás Sándor hercegnek nagy siker volt
(a kép forrása: Népszabadság 2000. október 17. 3. oldal)

Sőt, Sándor herceg vissza is kapott két királyi rezidenciát, amely az új lakhelye lett. Kormányoktól függetlenül megmaradt a különleges helyzete, soha, semelyik oldal nem támadta a megszerzett privilégiumait. Akkoriban persze még nem látszott, hogy Sándor koronaherceg lesz a "balkáni visszatérők" ásza, de érezhetően valami megmozdult.

Abban az időben komolyan felmerült, hogy a balkáni térségben valamilyen monarchista fordulat fog történni. Még a Népszabadság 2001. június 25-i számának a 6. oldala is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Akkor ez a grafika jelent meg:

A Népszabadság 2001-es cikke a monarchiák balkáni helyreállításán gondolkodott
(a kép forrása: Népszabadság 2001. június 25. 6. oldal)

Azóta tudjuk, hogy Sándor herceg pozíciója nagyon stabil maradt. (Románia és Montenegró azért egy lapon említhető, de sokan Magyarországot is ugyanígy kategorizálják). Montenegró egy kissé más ügy, de a romániai "sikertörténet" magyar szálai is megérnének egy bejegyzést. 

Vita az öröklés körül

Sándor koronahercegnek három fia van. A legidősebb az 1980-ban született Péter, sokáig őt tekintették a következő "királynak". 1982-ben Sándor hercegnek ikrei születtek, Fülöp és Sándor. A gyerekek születése után Sándor herceg és a gyerekek anyja elváltak egymástól. Az első felesége Mária hercegnő (1946) volt, aki a brazil császári család sarja, aki a válása után egy spanyol herceg felesége lett. A második (és jelenlegi) felesége Katalin hercegnő (1943), aki polgári származású, de nincs királyi családdal rokonsága.

Mindennek van némi jelentősége, ugyanis a három fiú eredetileg az édesanyjukkal maradt Sevillában, de az édesapjuk kiharcolta a nevelésük jogát. Fülöp herceg éppen a közelmúltban nyilatkozta azt egy videóinterjúban, hogy nehezen élték meg, mert a szemükben (vagy legalábbis neki) úgy tűnt, hogy Katalin hercegné a gonosz mostoha. Ezzel nem azt mondta, hogy Katalin gonosz volt velük vagy annak tartották, csak arra utalt, hogy nehéz volt számára a szüleinek a válása és az elhelyezésük körüli vita. Fontos tény, hogy a gyerekek a válásig Sevilla városában éltek, a mostohaapjuk palotájában.

A piros keret jelzi a volt királyokat, a jelenlegi koronaherceget és az utódjait

Egészen 2022-ig Péter herceg köré volt felépítve a monarchia helyreállításának a terve. Igaz, hogy Péter herceg nem volt éppen egy "dinasztikus alkat", ráadásul terjedtek is arról megalapozatlan hírek, hogy meleg. Valahogy nem azt sugárzott róla, hogy ő lesz a szerb monarchia leendő uralkodója.

Aztán pár hete ki is tört a botrány. Most áprilisában ugyanis (édesapjuk háta mögött) a fiúk új megállapodást kötöttek. Péter herceg lemondott Fülöp herceg javára a dinasztia majdani vezetéséről és a lehetséges uralkodói címről is. Ráadásul ezt nem csupán az apjuk tudta nélkül, hanem külföldön szervezték meg. Sőt, Sevilla városában, abban a palotában, ahol édesanyjuk él! Sőt, az édesanyjuk és a férje jelenlétében!

Az ünnepélyes lemondáskor csak a hercegek édesanyja volt jelen; az asztalnál Fülöp herceg ül, mellette a dinasztia vezetéséről lemondott bátyja áll; a képen látható még a fiúk édesanyja és Fülöp felesége is
(a kép forrása: argumenti.rs)

Az édesapa elfogadta a döntést, bár sérelmezte a döntésből való kizárását és a lemondás helyszínét, a módjáról nem is beszélve. Így most már Fülöp herceg az új örökös, de azt mindenki tagadja, hogy bármilyen családon belüli feszültség lenne a döntés hátterében. Azt persze nehéz elhinni, hogy ilyen körülmények mellett semmilyen probléma nincs a koronaherceg és a fiúk között, de az édesapa ezt állítja.

Fülöp herceg alapjában véve ideális, mint "trónörökös". Nyíltan beszél a monarchista gondolatairól, de apjához hasonlóan egy olyan népszavazást szeretne, ahol tárgyilagos informálódás után tudnak az emberek dönteni. Az óvatosságnak oka van, hiszen a brazil császári családot váratlanul érte a népszavazási kampány (Fülöp anyai nagyapja volt a címzetes császár!). A tét ráadásul óriási, hiszen az elért monarchista vívmányokat egy republikánus kimenetelű végeredmény teljesen romba döntheti. Így az a furcsa helyzet van, hogy senkinek sem áll érdekében a népszavazás kiírása.

Fülöp herceg nem csupán egy elkötelezett monarchista, hanem bitcoin-hívő. A gondolkodásában némileg összekapcsolódik a bitcoin és a monarchia. Ebben talán annyi rendkívüli még rejlik, hogy ő maga banki szakember, aki minimum két banki csődöt is testközelből csinált végig, így az "egészséges pénz" dolgában tett észrevételeinek azért van súlya. Ha a bitcoin ügyében téved, akkor az hatással lehet az egész politikai állásfoglalására, bár ügyes kommunikációval ki lehetne lavírozni belőle.

Ami rendkívüli még benne, hogy édesapjával egyetértésben nem csupán szerb herceg, hanem jugoszláv is. Sándor koronaherceg ugyanis a mai napig vallja, hogy lenne jogosultsága a Jugoszlávia nevű államnak valamilyen módon, ami egy monarchikus államszervezetben működne jól. Fülöp herceg eddigi megnyilvánulásai ezzel teljesen összhangban vannak.

Azt hozzá kell tenni, hogy szemben a román dinasztia kijelentéseivel, a szerbiai dinasztia gondosan ügyel Szerbia azon lakóira is, akik nem szerbek. Tudják, hogy magyarok, albánok, horvátok, meg még sok mások nemzetiségű ember is él az országban, akiket nem szeretnének "elszerbesíteni". Az ilyen kérdésekben meglehetősen óvatosan nyilatkoznak. Bár nem mondják ki, talán sejtik azt, hogy egy népszavazás alkalmával lenne súlya a nem szerb és a vegyes etnikumú családok véleményének.

Rivalizálás?

Végezetül szeretnék kitérni arra is, hogy miként viszonyulnak az Obrenovicsokhoz. Az első és legfontosabb dolog az, hogy önmagukat kikezdhetetlenül a szerb királyi dinasztiának tartják.  A királyi családok körében ez egyáltalán nem kétséges, számos formában nyert a szerepük megerősítést. Persze nem lehet ezen csodálkozni, mert minden királyi családdal rokonságban állnak. Egyetlen királyi családot sem találni, amelyik ne tartana közeli kapcsolatot II. Sándorral (II. Erzsébet brit királynő a keresztanyja).

A koronaherceg és a felesége látványosan tiszteletét tette az utolsó Obrenovics király sírhelyénél
(a kép forrása: Monarchista Klub)

Sándor herceg jó diplomata, így nagyon teátrális módon kért bocsánatot az Obrenovicsok legyilkolásáért. Kamerák kereszttüzében ment el az utolsó Obrenovics uralkodó sírjához, ahol egy koszorút helyezett el. Ezzel fejezte ki, hogy a véres gyilkosságtól elhatárolódik és elítéli azt.

Nyíltan nem reagáltak arra, hogy az Obrenovics-dinasztia nem halt ki. Közvetett utalásként azért a hivatalos honlapjukon szerepel egy állítás, melyben lényegében megtagadják az Obrenovicsok létezését. Jelenleg nem érzik úgy, hogy a rivális dinasztia valóban a riválisuk lehetne. Miért is lenne? Hiszen Sándor herceg és neje a belgrádi királyi palotában él, mint egy igazi királyi pár...

Források

Argumenti.rs

Magyar Hírlap 1999. november 13. 3. oldal

Monarchista Klub (szerb)

Napi Magyarország 1999. november 13. 7. oldal

Népszabadság 1999. november 13. 3. oldal

Népszabadság 1999. november 15. 2. oldal

Népszabadság 2000. október 17. 3. oldal

Népszabadság 2001. június 25. 6. oldal

Sándor koronaherceg honlapja

Sándor koronaherceg szövetségének honlapja

Videóinterjú Fülöp herceggel