A napokban elhunyt XVI. Benedek pápa nem csupán egyházfő volt, hanem egyben uralkodó is. 

Vatikán egy monarchia, mégpedig egy nagyon furcsa monarchia. Az uralkodója egykoron teljesen nyíltan a királyok és a császár fölé helyezte magát, amit sokan el is fogadtak. A jelenünk egyik legősibb monarchiájaként tartjuk számon, akinek a feje ma is közel 1,5 milliárd ember gondolkodására és érzelmeire hat. Rengeteg meglepő adatot lehetne említeni, amelyek mind azt jelzik, hogy napjaink egyik legnagyobb hatalmú monarchiájáról van szó. 

Monarchiaként megvan az a sajátossága, hogy az uralkodóját tulajdonképpen az állampolgárok elitje választja meg, akit a korábbi uralkodók emeltek fel a tisztségükbe. Ez a megválasztott uralkodó államfő és kormányfő is lesz, akinek elvileg alig köti meg valami a kezét. Szerintem nem véletlen, hogy ez az a politikai tisztség, amelyről elég ritkán szoktak lemondani. Joseph Ratzinger (1927-2022), aki 2005 óta XVI. Benedek néven került a Vatikán élére, 2013-ban mégis megtette. Ennek okának keresése az uralkodó ténykedésének értékelésében megkerülhetetlen. Sajátos véletlen, hogy ez a bejegyzés éppen a halálakor jelenik meg, de eredetileg is 2022 végére volt tervezve.

Ki volt Ratzinger bíboros?

A napokban elhunyt pápa sok szempontból rendkívüli volt. A róla készített nekrológok valamennyire sorra vették ezeket, ezért most nem sok értelme lenne ezeket megismételni. A vatikáni évei előtt, ő voltaképpen egy rendkívül sokat író, egyébként nagyon népszerű és kedves egyetemi tanár volt, aki ha nem lett volna pápa, akkor talán napjaink egyik kiemelkedő hittudósaként ismernénk.

A visszaemlékezések szerint mindig közérthető előadásokat tartott, ráadásul a nem kötelező jelenlét ellenére is tömve voltak az előadásai alatt a termek. Az általa vezetett gyakorlatokat is kedvelték, még az interaktívabb foglalkozásokhoz szokott amerikai hallgatók is. Sajátos magyarázata volt a Szentírás értelmezéséről, mely egyébként annyira nem idegen a katolikus szemlélettől. Amellett, hogy hitt az egyház tanítói tekintélyében, mindig a korai értelmezésekhez nyúlt vissza. Ennek ellenére a nem katolikus hallgatóival is szót értett, akik ettől eltérően gondolkodtak a bibliai szövegek magyarázatáról. 

A második leghosszabb ideig élő pápa nem csupán a hosszú életével és a lemondásával hagyott nyomot a történelemben
(a kép forrása: Harvard Divinity Bulletin)

Meglepő lehet, de azon a skálán, amelyiket a reformerek és a konzervatív katolikus főemberek jellemzésére használnak, ő inkább a reformerek közé illeszkedett. Sokak szerint 1968-ban változtak a nézetei, de a saját véleménye szerint semmilyen törés nem volt a világnézetében. Ha valaki a pápasága előtt készült interjúkat áttekinti, akkor jól érezhető belőle a II. Vatikáni Zsinat döntései mellett való elköteleződése (ha valaki nem tudná, egy komoly reform volt). Annál többet sem szeretett volna, de kevesebbet sem. Így nézőpont kérdése, hogy ki érezte konzervatívnak és ki nem.

Még 1977-ben lett bíboros, amikor VI. Pál (1897-1978) volt a pápa. VI. Pál 1963-ban került a Vatikán élére és amellett, hogy kétségtelenül komoly reformer volt, meglehetősen érdekes magánélete és politikai kapcsolatai voltak. Igaz, nem kerültek elő minden kételyt kizáró bizonyítékok VI. Pál személyes ügyeiről, de ha valaki belemerül, akkor elég könnyű akár mindent elhinni róla. Az egyik ilyen híresztelés szerint homoszexuális kapcsolata volt.

Gerald Posner Vatikánról írt könyve konkrét neveket is említ azok közül, akiket összefüggésbe hoztak a pápával. Igaz, hogy VI. Pál személyesen cáfolta a róla szóló ilyen híreket, de nem is tehetett mást, mert egy esetleges más lépésnek a következményei kiszámíthatatlanok lettek volna. Erről a tagadási műveletről pár sort Peter de Rosa is írt a hasonló témájú könyvében. Természetesen elfogadom, hogy ez a két szerző nem mindenkinek hiteles személy.

Akármit is gondolunk az említett két szerző könyveinek a tartalmáról, az nem kétséges, hogy VI. Pál halálakor sok jó ok volt rendet tenni a vatikáni adminisztrációban. A feladat I. János Pál (1912-1978) pápára hárult, aki a hirtelen halála miatt csak 33 napig volt hivatalban. Az utódjának választott II. János Pál (1920-2005) pápa volt az, akinek a rendteremtés a feladata lett. A pápaságában minden bizonnyal voltak pozitív dolgok is, de én is azok közé tartozok, akik szerint bizonyos ügyeket elkerült vagy csak óvatosan közelített meg. Ebben az óvatos lavírozásban Ratzinger bíborost kérte fel, hogy az egyik legfontosabb vatikáni hivatal első embere legyen.

A szóban forgó hivatal a Hittani Kongregáció (vagyis valójában az inkvizíció), amelynek 1981 végétől egészen 2005-ig állt az élén a bajor bíboros. Ilyen hosszú ideig csak a XVII. században állt a hivatal élén ugyanaz az ember, de az a valaki nem igazán a testület vezetésével volt elfoglalva. Ennek a testületnek a feladata a katolikus hit védelme, amibe sok mindent bele lehet látni.

Ratzinger bíborost inkvizítorként, a pápa csendőreként és alpápaként is jellemezték
(a kép forrása: Nemzetközi Szemle, 1986/6. 87. oldal)

Miközben a pápa nagyon elővigyázatos volt, Ratzinger bíboros nagyon komolyan vette az új feladatát, valóban elkezdte a saját területén belül a rendteremtést. Ekkor ragadt rá az "Isten rottweilere" cím, ami még a legfinomabb jellemzései közé tartozott. Miért?

Az egyik oka az ilyen címkézéseknek a II. Vatikáni Zsinat által bevezetett reformok védelme. Az, hogy ez mit is jelent, azt például a Világosság 1985/12. számából ismerhetjük meg részletesebben. Ezzel együtt állást foglalt a nagyon érzékeny ügyekben, személyesen is eljárva ezekben. Olyan érzékeny ügyekről van szó, mint például a Bulányi-ügy (amely nagyon méltánytalan módon zajlott, ráadásul Ratzinger bíboros szerepvállalása sem éppen pozitív volt). Talán a felszabadítási teológia elítélése keltette a legnagyobb vihart, de az sem volt egy könnyű menet amikor az egykori kollégájával, Hans Künggel (1928-2021) szemben kellett eljárnia.

Tudomásom szerint még nem készült összefoglalás arról, hogy a bíboros milyen utat járt be a  hivatala élén, de állítólag megtalálta a problémák gyökerét. A korrupció, a gyanús pénzügyi műveletek azért lehettek jelen akkora mértékben, mert egyes fontos posztokon szolgáló egyházi főemberek zsarolhatónak bizonyultak. Ebben az esetben főként homoszexuális kapcsolatokról és titokban tartott szexuális bűncselekményekről volt szó. Úgy tűnik, hogy komoly szervezet épült ki a zsarolható helyzet megteremtésére, de erről majd később.

A Hittani Kongregációnak viszont nem volt jogköre ezen jelenségekkel szemben a megfelelő módon fellépni. Ratzinger bíboros ennek ellenére nagyon határozottan próbált élni a kezébe adott eszközökkel, nem foglalkozva az érintettek beágyazottságával és kapcsolati hálójukkal. Több "nagy ember" is a céltáblájára került. Talán az osztrák bíboros, Hans Hermann Groer (1919-2003) volt a legnagyobb "fogása", aki 1995-ben távozni kényszerült.

Utólag igazolódott, hogy Ratzinger állt az osztrák bíboros elleni belső harc mögött
(a kép forrása: Népszava 2010. május 11. 13. oldal)

Az biztos, hogy Ratzinger 1997-ben nyugdíjba szeretett volna vonulni, de a hivatalban lévő pápa nem akart lemondani a szolgálatairól. Azt nem tudni milyen egyeztetések indultak el akkor, de 2001-ben a Hittani Kongregáció megkapta a szexuális bűncselekmények kivizsgálásának a jogát. Az osztrák bíboros említett visszavonulása 1995-ben történt, amikor a jog még nem volt Ratzinger kezében. Ez jó pár embernek ijesztő volt, hiszen rendezett jogkör nélkül is célt ért! 

Nagyjából ettől kezdve jelentek meg újságcikkek is arról, hogy a bíboros II. János Pál utódja lehet. Úgy tűnt, hogy ő lesz a határozott rendteremtő, aki megfordítja a több évtizede tartó káros folyamatokat. Azt már tudjuk, hogy nem volt olyan egyszerű a megválasztása, de végül 2005-ben ő lett a pápa, XVI. Benedek néven.

A lemondás

Mivel nem állnak rendelkezésre leírt nyilatkozatok, ezért a különböző mélységű elemzésekre kell hagyatkozni. Ezek következtetések, állítólagos kiszivárogtatások, de elég sok bennük a közös elem. Az egyik ilyen közös elem, hogy a valódi rendteremtést remélték a 2005-ben kezdődő pápaságától, hiszen az ilyen irányú képességeit már bizonyította. Igaz, hogy voltak hibái, de erélyesnek és elszántnak tűnt.

Van egy filmsorozat, amelynek The Young Pope a címe. A sorozat ugyan csupán fikció, azonban páran jelezték azt, hogy nagyon sok részletében XVI. Benedek pápát ismerték fel. A sorozat által bemutatott pápa amerikai és fiatal, de ha ettől elvonatkoztatunk, akkor jó pár dologban valóban a pápává vált Ratzinger bíboros jelenik meg. A fiatal pápa intézkedései nagyon hasonlóak ahhoz, amit XVI. Benedek is megtett. 

Nagyon sok nyoma van annak, hogy a pápai rendteremtés elég kemény eszközökkel történt. A pápa (talán hallgatólagos) engedélyével hatalmas összegeket foglaltak le a hatóságok, ráadásul olyanoknál, akik talán érinthetetlennek hitték magukat.

A hivatalos magyarázat szerint XVI. Benedek azért mondott le, mert az egészsége nem bírta tovább. Mivel 2013-ban 86 éves volt, ez akár hihető is lehet. Sőt, teljesen hihető, hogy egy 86 éves ember már nem elég erős egy hatalmas szervezet vezetéséhez (gondoljunk arra, hogy II. János Pál 84 évesen hunyt el). Lehetett azonban más ok is a lemondás mögött?

Talán van olyan, aki látta a The Two Popes c. filmet. Ez a film is fikció, bár voltak olyan hangok a készítők részéről is, melyek szerint mégsem annyira mindent ők agyaltak ki. A filmben azt éreztették, hogy XVI. Benedek pápa visszaváltott reformerré, míg az utódja konzervatív lett. Sőt, egyesek XVI. Benedek ötletének ábrázolták Bergoglio megválasztását. A fikciós ábrázolás egyébként annyiban stimmel, hogy Ratzinger bíboros valóban jól értelmezhető olyan személyként, aki reformer volt és az is maradt. Ezt, mint lemondási okot, szerintem el lehet vetni, hiszen nem volt ismeretlen az álláspontja a megválasztása idején (sokat írt, sok ügyben eljárt).

Az, hogy XVI. Benedek esetleg lemondással zárja a pápaságát, előre látható volt. Maga is utalt erre, a 2010-ben megjelent interjúkötet lapjain. A könyv címe: XIV. Benedek - A Világ Világossága A pápa, az egyház és az idők jelei.  Ebben nem csak azt mondja, hogy esetleg lemondhat, hanem bizonyos körülmények között ez szerinte a pápának a kötelessége. Akkoriban erre páran fel is figyeltek, csak nem nagyon hittek neki, hiszen egy pápa nem szokott lemondani.

Az ott elmondott szavai, összevetve az 1978-ig visszanyúló rendteremtési kísérletekkel, nagyon összevágnak. A 2010-es nyilatkozata szerint a pápának le kell mondania, ha bármilyen okból alkalmatlannak bizonyul. Miből érezhette azt, hogy ő személy szerint alkalmatlan?

A VatiLeaks névre keresztelt kiszivárogtatási botrány során XVI. Benedek személyi titkára juttatta ki azokat a dokumentumokat, melyek tanúsága szerint semmi nem változott a Vatikánban, nagyjából minden úgy megy, ahogyan 1978-ban is volt. Önmagában a változatlanság is megrendítő lehetett, de a legnagyobb bírálat talán az volt, hogy a bizalmas segítője volt az, aki a leleplezésben közreműködött. Teljesen jól tudok azonosulni a kudarcélménnyel, ebben a helyzetben én is inkább lenyugdíjaznám magam. Úgy érezném, hogy feleslegesen fektetek bele energiát, kevés vagyok a kihívás megoldásához.

Közvetlen utalás sehol nincs arra, hogy bármikor is ilyesmit nyilatkozott volna a néhai pápa. A The Guardian igazolva látta azt (egyébként a La Republica lapjain napvilágot látott értesülést), hogy Benedek pápa lemondásának a hátterében ugyanaz a megoldatlan ügysorozat áll, mint ami VI. Pál idejében került elő: a homoszexuális vezetők ügye.

Az újságok szerint több fontos vatikáni tisztviselőt a homoszexuális kapcsolataik útján zsaroltak. Sőt, nem is annyira kellett zsarolni, mivel az érintettek örömmel és készségesen mentek bele az ügyletbe. Az értesüléseik szerint, a pápa által elrendelt vizsgálat feltárt konkrét helyeket, embereket, időpontokat. Mindezek azt a képet festették le, hogy szervezetten ment a jelenlegi és majdani (vagy éppen lehetséges) tisztviselők kompromittálása. 

Természetesen ezeket az értesüléseket a Vatikán kommunikációja soha nem erősítette meg. Ha a sajtóban az jelent volna meg, hogy a pápa azért mondott le, mert mondjuk énekesként szeretett volna ismertté válni, akkor elég kemény cáfolat látott volna napvilágot. Amennyiben egy ilyen elképzelt híresztelésre adott reakcióhoz hasonlítjuk a megjelent tagadásokat, akkor azok hirtelen elég beszédesekké válnak. Nem mintha maga Benedek pápa nem próbálkozott volna egy személyes cáfolattal, de az sem volt túl erélyes.

A "kudarc" mértéke

Ferenc pápa intézkedései és kijelentései, még a bírálói szerint is alapjaiban rengette meg a vatikáni korrupciós rendszert. Nem ment ugyan feszült pillanatok nélkül, de jó pár dolog megváltozott. Amennyiben az 1978-ban problémásnak ítélt jelenség még létezik, annak nagyon át kellett alakulnia. Úgy néz ki, hogy ehhez valóban kellett egy külső bíboros a pápai székbe.

Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy XVI. Benedek eredménytelen volt! Még Ratzinger bíboros néven küzdött a saját vallásán belüli szexuális ragadozók ellen, amikor a pápai államról és a pápaválasztásos témában készített írásokban közreműködő szerzőtársaim megismertem. A kapcsolatunk éppen annak köszönhetően alakult ki, hogy már kívülről nézve is látható volt a bíboros eredményessége. Egy protestáns kört képviselve azért kerestük meg a két szerzőtársam akkoriban, hogy egy szigorú vallásos szervezeten belüli hatékony küzdelem módjait megismerhessük.

Az akkor kezdődő együttműködésünk során nagyon sokszor hallottuk azt, hogy más vallások tagjai kívántak maguknak egy Ratzinger bíborost. Igaz, hogy a "levadászott" személyek titulusa miatt születtek az ilyen felkiáltások, de ha egyszer a pontos részleteket megismerjük, akkor talán kiderül mennyi minden olyan dolog fűződik a most elhunyt pápa személyéhez, ami Ferenc pápa rendteremtésének előkészítette a terepet.

Ha valaki figyelte az ilyen híreket, akkor talán emlékszik arra, hogy még Benedek pápa idejében korlátozták a vatikáni bank működését, ami a kártyahasználat teljes tilalmát jelentette. Az a szóban forgó intézkedés már nem az első lépés volt, a pápa már 2010 óta nagyon radikális eszközöket is engedélyezve próbálta elrendezni a vatikáni bank ügyeit. Meghaladja a bejegyzés kereteit a vázlatos történet, de amint ismert, Ferenc pápának sem volt ebben először teljes sikere.

Például Ferenc pápának az első intézkedései közé tartozott egy új vezető kinevezése a pénzintézet élére. Alig teltek el pár nap, mire kirobbant a férfi körül a botrány, miszerint ő is homoszexuális kapcsolatban él. Sőt, meglehetősen szaftos hírek jelentek meg róla, melyek nevetségessé tették azt a feltételezést, hogy pont ő fogja majd a meleglobbitól megtisztítani a vatikáni pénzügyeket.

A róla szóló, amúgy kifejezetten visszafogott katolikus hírek is úgy mutatták be a személyét, mint aki közismerten homoszexuális. Állítólag az illető ajánlása a feladatra kifejezetten egy Ferenc pápának elkészített csapda volt. Az illető a hivatalában maradt, de a pontos okokat nem tudni. A szerzőtársaim (akik hívő katolikusok) véleménye szerint a helyzet egyértelmű. A jelenlegi pápa ezzel akarta demonstrálni, hogy a homoszexualitást nem lehet többé zsarolásra felhasználni.

Erre való tekintettel merem azt állítani, hogy XVI. Benedek nem volt kudarcos rendteremtőként, sem bíboros korában, sem pápaként. A hibái, mulasztásai és gyengesége ellenére is egy olyan pápa volt, aki igyekezett megtenni mindent, még azt is, amit nem lehetett.

Az eddigi terjedelemhez képest aránytalanul röviden muszáj érinteni azt a körülményt, amely a Vatikán mindenkori szuverénje számára az igazi hatalmat adta és adja. Ez pedig százmilliók hite abban, hogy valami köze van Istennek a pápához. A föld sója c. könyvben az akkor még bíborosként szolgáló Ratzinger nagyon nyíltan érinti ezt a kérdést is.

Világos programja volt arra, hogy ezt a státuszt, ami egy közös képzet, miként lehet megmenteni a jövőre vonatkozóan. Az ott leírt gondolatai azért nagyon érdekesek, mert a felvázolt probléma, miszerint megrendül az emberek közös hite egy bizonyos személy rendkívüli státuszáról, minden létező és nem létező monarchiának egy komoly kihívás. Az erről vallott gondolatairól és azok megvalósításáról, kifejezetten egy monarchia nézőpontjából szemlélve, majd egy másik bejegyzésben lesz szó.

Források

168 óra, 1995. április 25. 36. 37. (az osztrák bíboros botrányáról)

Beszélő 1998. január 36.-51. (Iványi Gábor interjúja Bulányi Györggyel) 

Beszterczey Gábor: Konzervatív katolicizmus. In: Világosság, 1985/12. 788-1789.

Cath.ch 

Catholic Culture a pénzügyi vezető lemondásának elutasításáról

Catholic News Agency a pénzügyi vezető botrányairól

Financial Times 

Gerald Posner: God's Bankers (Simon & Schuster, New York, 2015)

Harvard Divinity Bulletin

Hetek.hu a pápa 2010-ben kimondott lemondási szándékáról

Index.hu a vatikáni kártyás fizetések letiltásáról (2013)

Joseph Ratzinger: A föld sója (Szent István Társulat, Budapest, 2005)

Juan Arias: Jön az ellenreform a III. vatikáni zsinaton? In: Valóság, 1985/2. 123.-124.

L'Espresso

Magyar Nemzet 1995. április 13. 10. oldal (az osztrák bíboros botrányáról)

Magyarország 1986. április 27. 15. oldal

Magyarország 1987. augusztus 16. 25. oldal

Magyarország 1996. május 17. 15. oldal

Mérleg 1977/2. 107.-109. (Ratzinger jellemzése a kinevezése alkalmából)

Nemzetközi Szemle 1986/6. (Ratzinger, mint inkvizítor - lényegében erről szól, e mellett tartalmaz részleteket a Ratzinger bíboros által vezetett szervezet sokat emlegetett állásfoglalásából is) 

Népszava 2010. május 11. 13. oldal

Pápai életrajz a hivatalos honlapon

Peter de Rosa: Krisztus helytartói (Panem, Budapest, 1998)

Peter Seewald: A világ világossága (Új Ember, Budapest, 2010)

Reuters.com a vatikáni pénzügyekről

The Guardian a pápa által kinevezett pénzügyi vezetőről

The Guardian a pápa lemondásáról