100 éve: március 26.

Éppen 100 éve próbálta először visszaszerezni a trónját az utolsó magyar király. A mai bejegyzés a Bécs és a Szombathely között történtekkel foglalkozik.

Március 26. 1921-ben Nagyszombat napja volt. Ennek komoly szerepe lesz a későbbiekben, mert a "húsvéti teendők" azt a látszatot keltették, hogy bizonyos emberek okkal voltak ott, ahol éppen tartózkodtak. Talán ez nem is látszat, hanem szerencsésnek tűnő véletlenek sorozata, de erről az eltelt 100 év alatt nem sok minden derült ki.

Egy ellentmondásos út

Az úttal kapcsolatban van jó pár egymásnak ellentmondó információ, ezért kísérletet tettem ezek rendezésére. Nem állítom, hogy a bejegyzésben szereplő adatok kikezdhetetlenek, ezért nyitott vagyok arra, hogy bármelyik részről elolvassam mások esetleges korrekcióját.

Az osztrák rendőrségi változat szerint az út Ausztrián belüli részét egy B.XIV.7 rendszámú autóval tették meg. Szerintük csak egyedül Schlőgerer József volt a sofőr. Ő a kihallgatásán azt vallotta, hogy csak az utazás végén mutatkozott be neki IV. Károly, az út során nem ismerte fel.

A rendőrök nem hittek neki, mivel kiderült, hogy korábban René herceg udvari sofőrjeként szolgált a háború alatt (René herceg Zita királyné édestestvére, a dán király leányát vette feleségül, a leánya a román királyné lett). Hiába kételkedtek benne, nem tudtak rábizonyítani semmit. A munkáltatója sógorát ugyanis nem feltétlenül kellett korábban látnia.

A hihetőbb verzió szerint Zita édesanyjának a (volt?) sofőrje, egy bizonyos Meier érkezett meg Erdődyék utcájához, egy máig ismeretlen autóval. Ez nagyjából a délelőtt második részében történhetett, nagyjából 11 óra körül.

Utazás osztrák területen (75 km + 50 km)

Az induláskor azonnal észrevettek egy rendőrt. Erdődyt elöntötte a félelem, a király viszont jót nevetett rajta, hiszen a rendőr nem is sejtette, hogy milyen komoly művelet zajlik a jelenlétében. IV. Károly jó hangulatban volt, izgalmasnak tartotta a helyzetet, hogy császárként rangrejtve túrázik a császárvárosban.

Mivel előző este sötét volt, a király nem tudta szemügyre venni Bécset, amit most bőven pótolhatott. Néhány Bécshez közeli helyen a két 35 éves férfi csendben maradt, az elmúlt, dicsőséges időkre emlékeztek. Náluk jóval idősebb emberek szoktak így elhallgatni, de a két férfinek bőven volt annyi emléke, amennyi másoknak több életre is elegendő lett volna. Fura véletlen, de egyikük sem sejtette akkor, hogy soha nem lesz belőlük idős ember.

Az autót néha megállították ellenőrzés miatt, de mivel a gróf gyakran járt az útvonalon a magyarországi birtokára, ezért mindketten nyugodtak maradtak. Ahogyan haladtak délre, Károly mindig rákérdezett valakire, aki az adott helyről éppen eszébe jutott, Erdődy pedig ontotta magából az információkat. Így érkeztek meg Seebenstein kastélyához.

Ahogyan számos más helyen is, úgy Seebenstein esetén is a vár a település felett, egy hegyen van. A távolság jó védelem a leskelődő szempillantások elől. Akkoriban a várban Zita királyné nagybátyja élt, akit Mihály herceg (1853-1927) néven ismertek. Ő 1920-ig portugál trónkövetelő volt (a portugál bejegyzésben valamennyit lehet róla olvasni). Úgy tűnik, hogy Mihály herceg be volt avatva, így a várépület lett az autócsere színhelye.

Meier leállt egy kapuhoz. A király és a gróf, kezeikben négy táskával, beléptek azon a bizonyos kapun. Az előre megbeszéltek szerint pár percen belül egy másik kapun kisétáltak. Ott valószínűleg az a Schlőgerer József várta őket (egy másik autóval), akit később a bécsi rendőrök kihallgattak.

Erdődy lenyugodhatott, mivel a diszkrét autócsere, a néptelen úton való ide-oda autózás során maga is láthatta, hogy senki nem követi őket. A nyugalmát jelezte az is, hogy innen kezdve már mert alkoholt is inni. Például amíg Mönichkirchenben egy kis időre megálltak, akkor Erdődy azonnal szerzett magának egy sört. Rá is fért, ugyanis már elszokott az ilyesféle izgalmaktól (amíg Károly császár és király volt, bőven benne bőven része).

Az útvonal Bécs és Szombathely között, a piros négyzetek jelölik a járműcserék helyét
(a kép forrása: Zsiga Tibor 1991-es tanulmánya)

Az útvonal utolsó osztrák kisvárosi állomása a Friedberg nevű település volt. Onnan mentek tovább a Sinnersdorf (magyarul Pinkahatárfalu) településre, mely akkoriban az utolsó osztrák település volt. A "túloldali" Pinkafő még magyarnak számított (egész pontosan át kellett volna adni Ausztriának, ami akkor még nem történt meg). A településen áthaladva jutottak el az osztrák határállomáshoz.

Az osztrák-magyar határ 100 évvel ezelőtt nyugatabbra volt
(a kép forrása: Zsiga Tibor 1989-es könyvének 9. oldala)

A szolgálatban lévők a grófot ismerték, nem is akartak vele akadékoskodni. A király útlevele viszont spanyol volt, magáról pedig azt állította, hogy a Vöröskereszt küldöttje. Nem volt még ilyesfajta üggyel dolguk, de a gróf jelenléte és a Vöröskereszt emlegetése a legkisebb gyanakvásukat is elaltatta. Az autónak viszont nem volt engedélye Magyarországra menni, ami felett már nem tudtak átlépni.

A határnál szolgálók sajnálkoztak, mivel a kocsi semmiképpen nem léphette át a határt. Valahogy azért belátták azt is, hogy az urak mégsem mehetnek gyalog a nagy csomagjaikkal. A határvonal ugyanis nem egy vékonyka csík, hanem egy tisztes gyaloglásnyira van az első falu. Ezért megállapodtak abban, hogy velük megy egy osztrák vámőr az első magyar településig, onnan meg majd visszavezeti az autót osztrák területre (ahol a sofőrje visszakapja). Ezzel a humánus gesztussal véget is ért az út problémamentesnek tekinthető része.

A király magyarországi útja (52 km)

A határ másik oldalán egy magyar csendőr fogadta őket, aki a spanyol útlevél láttán zavarba jött. Nem tudta mitévő legyen, ezért megmutatta azt a felettesének. Az sem tudta mit csináljanak a furcsa nyelvű, nagyon idegen útlevéllel. Az sem volt megszokott, hogy egy osztrák vámos kísérjen egy autót, ezért inkább nem idegesítették fel a gróf urat, hagyták őket belépni az országba.

Az első magyar település Pinkafő volt, ahol a gróf úrnak nagy tekintélye volt. Amint megérkeztek a Lehner nevű fogadóba, a fogadós sürögni-forogni kezdett az urak körül. Még egy szót sem szóltak, már elterjedt a híre annak, hogy a gróf úr fura vendége biztosan a vasvörösvári Erdődy-kastélyt szeretné megvenni.

IV. Károly első magyarországi állomása Pinkafőn volt, a Lehner Hotelben, amely a fenti képeslapon az előtérben is látható
(a kép forrása: Magyar Nemzeti Digitális Archívum)

A gróf és a fura vendége az asztalnál várták az ebédjüket, miközben a fogadós szervezett nekik kölcsönbe egy lovaskocsit "sofőrrel". Lehner, a fogadós, német nemzetiségű volt, elkezdett panaszkodni mennyire nehéz azon a vidéken németnek lenni. A fura vendég bekapcsolódott a beszélgetésbe, melyből a fogadós felismerte, hogy a "spanyol úr" egyébként nagyon kifinomult német nyelven szólalt meg. Sok utazóval beszélgetett már, így megsejtette, hogy az autós szemüveget viselő úr nem spanyol, hanem egy bécsi arisztokrata. Hamar kikövetkeztette, hogy nem is akármilyen arisztokrata, hanem maga az uralkodó! Erdődy hallgatásra intette, így Pinkafőn (akkor) nem derült ki, hogy milyen előkelő vendég tartózkodik az országban.

A környék egyre ismerősebb lett a két férfi számára, hiszen közel voltak Vasvörösvárhoz, ahol gyerekként sokat játszottak kettesben. A járművet hajtó kocsisuk akaratlanul is hallotta a két férfi beszélgetését. Észrevette, hogy a tegeződés nem kölcsönös a gróf és a "spanyol úr" között, ráadásul mintha a "felség" szót is hallotta párszor.

Az első megállóhelyük Felsőőr volt. A kocsisuk éppen egy katolikus körmenet közelébe ért, ezért megálltak. A király és Erdődy letérdelt az út szélére, a körmenetben haladó pap pedig hozzájuk lépve, megáldotta őket. Amint a király felemelte a tekintetét, néhány, a monarchia hadseregének egyenruhájába öltözött veteránt látott vonulni. A látvány teljesen fellelkesítette őt, az örömét nem is bírta palástolni.

A körmenet elvonult, az urak visszaszálltak és haladtak tovább egy gróf által jól ismert kereskedőhöz. Ott uzsonnát kaptak, amelynek a végén valamilyen alkoholos italt hozott a házigazda. Erdődy nagyon szívesen ivott, a király viszont nem szeretett volna alkoholt fogyasztani. A házigazda erőltetni kezdte, hogy akkor igyanak legalább a király egészségére, mert a magyar ember ha másra nem is, de a királyára azért kiüríti a poharát. Károly erre sem volt hajlandó, így a kereskedő korholni kezdte őt, hogy ennyit csak megtehetne a magyar királyért, ha már egyszer magyar földön van...

A kocsisuk közben elszaladt a kocsmába, ahova a körmenetben vonuló férfiak betértek. A körmenet ugyanis a mise után volt, tudtára adva a falunak, hogy Jézus feltámadt. Ebből valami furcsa logikával az következett, hogy a körmenet végpontja a kocsma... A kocsis elújságolta mindenkinek, hogy a király visszajött, így a helyi tűzoltózenekar díszes öltözetben sietett a helyszínre, a falu lakosai pedig körülvették azt a bizonyos házat.

Amikor a királyt korholó kereskedő, Erdődy, illetve IV. Károly az utcára lépett, örömujjongás tört ki. A zenekar ünnepi indulóba kezdett, néhányan pedig virágesőt varázsoltak. Ilyen ünnepélyes külsőségek közepette szálltak fel arra a lovaskocsira, amit a kereskedő adott nekik az út további részére. A kereskedő megdöbbent, a király örült, Erdődyt pedig elkezdte újra emészteni az aggodalom.

Útközben IV. Károly elújságolta Erdődynek, hogy milyen komoly nemzetközi támogatás alakult ki a visszatérése körül. Azzal is eldicsekedett, hogy a román király a lekötelezettje, mivel annak idején a német császár meg akarta buktatni (1916-ról beszélt, amikor a Monarchia elfoglalta Bukarestet), de Károly kijárta neki, hogy maradhasson a trónján. Sőt, elmondta azt is, hogy a budapesti munkásság is mellette áll, így igazából minden el van boronálva. A nagy beszélgetésben végül a király elaludt. Ő már nyugodt volt.

A templom mellett látható a Püspöki Palota, mely néhány napra az utolsó magyar király székhelye lett
(a kép forrása: Szombathelyi Egyházmegye honlapja)

Szombathelyig nagyjából 3,5 óra volt az út lovaskocsival. Ebből pedig valószínűsíthető a délelőtt 11 órás elindulás:

Bécs - Seebenstein: 11,00-12,45;
Seebenstein: 12,45-13,00;
Seebenstein - határ: 13,00-14,00;
Határon: 14,00-14,20;
Pinkafőn: 14,20-16,00;
Pinkafő - Felsőőr: 16,00-17,00;
Felsőőrön: 17,00-19,00;
Felsőőr - Szombathely: 19,00-22,30.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy a király kialudta magát az éjszaka. Az út utolsó részén történő bóbiskolás valószínűleg a fáradásnak volt a jele, mert a nap kissé igénybe vette az erejét.

Szombathelyen

Szombathelyen, a püspöki palotában egy komolyabb vendégség volt a húsvét miatt. A püspök rokonain kívül jelen volt Vass József (1877-1930) kultuszminiszter is. Mivel a miniszter (legalábbis a sajtóhírek szerint) egész nap gyóntatott, elfáradt, így este 10 óra előtt elment aludni. A mondataimban nem elírás van, a miniszter ugyanis aktív római katolikus pap volt és komoly esélye volt püspökké válnia (később a Bethlen-kormányban is miniszter lett, valamint a kormányfő helyettese; majdnem kormányfővé is kinevezték, csak a nem paphoz méltó életvitele miatt az akkori hercegprímás megakadályozta). A többi vendég Vass távozása után vígan beszélgetett tovább a püspökkel.

A lovaskocsi tehát 22,30-kor megállt. A kapuban szolgáló ember az előtérbe vezette a két urat. Erdődy átadta a névjegyét a kapunál lévő embernek, hogy a püspök fáradjon le hozzájuk, a kapuhoz. A püspök nagyon jó viszonyban volt Erdődyvel, ezért furcsállva a kérést, de lement.

Mikes János (1876-1945) püspök volt a király vendéglátója 1921 tavaszán
(a kép forrása: Szombathelyi Egyházmegye honlapja)

Erdődy felé lépdelve megkorholta viccesen a grófot, miszerint már megint annyira részeg, hogy képtelen a lépcsők megmászására. Közben nézegette magának az Erdődy mellett álló idegent. Mivel az idegen nem mutatkozott be, ezért a püspök nyújtotta a kezét és bemutatkozott neki. Az idegen visszakérdezett:

- Mikes, hát nem ismer meg?

A püspök alaposabban szemügyre vette a fura idegent, akiben felismerte a királyt. Mikes ugyanis már 20 éve ismerte személyesen Károlyt. Akkoriban a 14 éves főherceg Erdélyben kirándult, a túra idejére pedig kerestek mellé egy papot, mivel Károlynak minden nap szüksége volt misére. Mikes gróf elvállalta a nem mindennapi felkérést.

Mikes azóta is a főherceg lelkes híve volt, nagyon sokat tett azért, hogy a király visszatérését elősegítse. Nem véletlen, hogy a visszatérés szervezése során Mikes püspök székhelye lett kiválasztva magyarországi bázisnak (egyébként a püspöki kar 1921. február 10-én szabad kezet adott a püspökök részére IV. Károly ügyében).

Közben Károly és Erdődy vacsorát kaptak, meg egy elvonulási lehetőséget rendbe szedni magukat. Addig a püspök elment felébreszteni Vass minisztert, aki eleinte viccnek hitte a király érkezését.

Vass József (1877-1930), akkoriban vallás- és közoktatásügyi miniszter, képviselő, aktív legitimista politikus
(a kép forrása: történelemportál cikke Vass Józsefről, a politikusról)

Vass József a királyt látva, azonnal lemondott a miniszteri posztjáról, de Károly a másik pillanatban újra kinevezte. Ezzel Vass József lett a király első minisztere 1921-ben. Róla még elhihető, hogy nem volt semennyire sem beavatva a tervekbe.

A király kifejezetten kereste Lehár ezredest. Ő volt a térség katonai parancsnoka. Úgy tűnik, hogy IV. Károly számolt az ezredessel. A püspök intézkedett, elő is került. Lehár annyira meghatódott, hogy elsírta magát a királyát látva.

Lehár Antal (1876-1962) 1921 tavaszán a térség katonai parancsnoka volt
(a kép forrása: sopronitema.hu)

Szintén előkerült a város nemzetgyűlési képviselője, Lingauer Albin (1877-1962). Egyébként lapszerkesztő volt és harcos legitimista. Az ő jelenléte nem meglepő, hiszen a város képviselője. Nagy valószínűséggel beavatott volt, hiszen nagyon fontos volt, hogy a királynak legyen sajtó a kezében.

Lingauer Albin (1877-1962), legitimista nemzetgyűlési képviselő
(a kép forrása: szombathelypont.hu)

Lingauer és Vass átnézték a király tervezett kiáltványát, amelyben IV. Károly felszólítani tervezte Horthyt, hogy adja át neki az államfői tisztséget. Amikor a szöveg nagyjából kész lett, akkor rajtuk kívül jelen volt a király, Erdődy, Lehár és a püspök. Ez volt igazából az első magyarországi Koronatanács 1921-ben. Teljesen egyetértettek abban, hogy a király megjelenteti a proklamációt, Horthy pedig eljön Szombathelyre és átadja az ország irányítását. Utána a királynak nem marad más dolga, mint ünnepélyesen bevonulni a királyi palotába, Budapestre.

Ezen a megbeszélésen került szóba, hogy a közeli Iváncon volt a térség kormánybiztosa, Sigray gróf és Teleki Pál, a miniszterelnök. A király kérésére egy autó indult el értük, mert azért egy kormányfőt mégsem lehetett kihagyni az államfőcsere ügyéből.

A nap végén, miközben Telekiéket várták, kiosztottak három posztot. Erdődy Tamás lett a király szárnysegédje. Segédtisztjeivé kinevezték Rohonczy Imre századost és Almásy László főhadnagyot. Az utóbbi személy egy kis időre a 27-i nap kulcsszereplőjévé fog válni, ezért lesz még róla szó a következő bejegyzésben.

A napban rejlő sok ellentmondás azért maradhatott megoldatlan, mert nagyjából mindenki arra kereste a választ, hogy mit tudhatott Teleki? Telekit illetően sokakban voltak kételyek. Még Bethlen István és Gömbös Gyula is levelezett Teleki vadászatáról, amelynek köszönhetően gyanúsan jó időben volt a király érkezésekor.