Brazília császári dinasztiája

Korábban volt már szó a portugál királyi dinasztiáról, ahol említésre került róluk, hogy megpróbáltak egy császárságot alapítani. Erről a kísérletükről lesz szó ebben a bejegyzésben.

Brazília császári családja létezik, szerves része a közéletnek. Ezen a blogon mégis az "esélytelen" monarchiákról szóló sorozatban kapott helyet, mivel már egy népszavazás döntött a köztársaság mellett.

Érdekességnek annyit jegyeznék meg, hogy a brazil császári dinasztia magát a portugálból eredezteti (teljesen jogosan), a portugál dinasztia legendája pedig az első magyar királyhoz nyúlik vissza. Önmagukat viszont "Orleans és Braganza" néven mutatják be manapság, francia és portugál eredetet sugallva. Ha a más királyi családokhoz képest fiatal dinasztia ősfáját áttekintjük, akkor nagyon sok Habsburg és Bourbon nevet is lehet benne találni. Mindez azért különös, mert egy amerikainak tekintett dinasztiáról van szó, amelyik a mai napig nem tudott elszakadni az európai arisztokráciától, sőt, valójában annak részeként határozza meg önmagát.

A császárság 

A császárság megalapítása igazából Napóleonnak köszönhető. A portugál uralkodói család (és a nemesség jelentős része, mintegy 15 ezer ember) ugyanis menekülésre kényszerült Portugáliából. A menekülés célja Brazília volt, mely biztonságos távolságra helyezkedett el a franciák új császárjától. A tervet már 1801 óta finomították, majd 1807-ben végre is hajtották. 

Brazília lakói számára előnyös volt a költözés. Kiépült egy európai mintát követő alkotmányosság, megszűnt a gyarmati lét, hiszen az ország egy világbirodalom központja lett. Az átköltözött portugálok is hamar ráébredtek, hogy Brazília sok tekintetben ideálisabb a számukra, hiszen olyan társadalmi és gazdasági változásokat vezettek, amelynek ismerték a jövőjét. Gondoljunk bele, mi lenne akkor, ha a mai tudásunkkal tehetős emberekként kerülnénk vissza a 100 évvel ezelőtti világba. Ez a párezer ember pont ezt tapasztalhatta meg!

Napóleon bukása után a portugál udvar nagyon nem szeretett volna visszaköltözni Európába, ezért egy új államot kiáltottak ki 1815-ben: Portugália, Algarbia és Brazília Egyesült Királysága néven. A névben három érdekesség rejtőzik. Az egyik az Algarbia, mely a mai Portugália legdélibb területeivel azonos. A másik érdekesség az "Egyesült Királyság" megnevezés, mely nem véletlen, szándékosan utánozza a brit elnevezést.

A harmadik érdekesség, hogy az állam területe kiterjedt Európán kívül Amerikára, de hatalmas területei voltak Afrikában (mely a mai Angolával és Mozambikkal azonos), illetve voltak még területei az Atlanti-óceánon, Afrika partjain, India és Kína partjain, valamint Ausztráliától nem messze is. Addig a sikeres plurikontinentális birodalmak székhelye mindig Eurázsiában volt, így ez egy érdekes (bár sikertelen) kísérlet volt.

A királyi család feje akkoriban VI. János (1767-1826) volt, aki 1816 és 1826 között portugál királyként írta be magát a történelembe, de édesanyja elmeállapota miatt már 1792 óta ő volt a kormányzó. A család fejének 1821-ben vissza kellett mennie Portugáliába, ezért a fia, Péter (1798-1834) lett a brazíliai kormányzója. Brazíliában akkor egy szövevényes hatalmi harc indult el, melyben a fő kérdés a Portugáliával való viszony volt.

A fejleményekben kialakult egy közös érték, mégpedig az amerikai kontinensen lévő országrész (Brazília) függetlenségének a vágya. A szorgalmazói portugálok voltak, akik nem szerették volna azt, hogy egy távoli államgépezet irányítsa őket, amikor önmaguk is képesek rá. Ez az elgondolás vezetett oda, hogy 1822-ben létrejött a Brazil Birodalom és Péter kormányzóból I. Péter császár lett.

bra_crown.jpg

A korona, mely II. Péter fejére került
(a kép forrása: a császári család honlapja)

Miért éppen császár? Portugál király már volt, akinek nem akarták a hatalmát megkérdőjelezni. Ezért kerestek valami olyan megnevezést, ami nem tiszteletlen. Így született meg a "császár" kifejezés használatának az ötlete. Természetesen ez arra is utalt, hogy Brazília tartományokra oszlik, mely jóval nagyobb a portugál magterületnél. A két ország között (Brazília és Portugália) egyébként 92-szeres a területi különbség, ami önmagában is elegendő indok ahhoz, hogy Brazíliát birodalomnak minősítsék. Az új császárnak meg kellett vívnia pár fegyveres harcot ahhoz, hogy valóban egy birodalomnyi terület legyen a vezetése alatt, de ez pár év alatt meg is történt.

Péter ténylegesen is megkoronázásra került. Létezett egy európai mintára készült koronája, amit csak néhány alkalommal viselt. Amikor 1831-ben felkelés tört ki, akkor lemondott a fia javára, aki szintén Péter volt. A koronát 1840-ben szétszedték, beleépítettek nagyon sok ékszert, így 1,9 kg lett a tömege. Az új kezdet jelképeként 1841-ben felhasználták a koronázásra, amikor a legendássá vált császár önálló (vagyis nagykorúsított) uralkodó lett.

Az első császár fia II. Péter (1825-1891) néven uralkodott, 1831 és 1889 között (ahogy említésre is került, 1840-ben lett nagykorúsított uralkodó). Császárként egy (a kor viszonyait tekintve) alkotmányos monarchiát épített ki. Az országot több háborúban is megvédte. A háborúk során komolyan támaszkodtak a rabszolgákra, akiknek a katonáskodásért cserébe, meg lett ígérve a felszabadításuk. A háborúk sikeresek voltak, de a felszabadítás ügye sokáig húzódott, ami fontos mozzanattá vált a brazil császári rendszerben.

br_peter2.JPG

II. Péter volt a brazil monarchia pozitív alakja
(a kép forrása: brazil monarchisták blogja)

A történelmi helyzet és a műszaki fejlődés eredményeként rengeteg pozitív dolog éppen az uralkodása idejére esett. E miatt II. Péter kifejezetten népszerűvé vált, akit az utókor a mai napig is nagyon komolyan tisztel. A magyar történelemből nehéz lenne hasonló személyiséget találni, de nem túlzás Mátyás királyra utalni. Vagy éppen úgy is lehetne érzékeltetni a szerepét, hogy Brazíliában szinte egymaga testesíti meg mindazt, amit a magyar történelemben a reformkor nagy alakjai jelentenek.

Izabella (1846-1921) a császár gyermekeként született, így már elég korán trónörökösnek tekintették. 1871-ben, 1876-ban és 1887-ben rövidebb időszakokra már megválasztották kormányzónak is, így Brazília államfői közé szokás sorolni. Amikor 1888-ban (az amerikai kontinensen utolsóként) szentesítették a rabszolgák felszabadításáról szóló törvényt, akkor is ő volt a régens, így azt ő írta alá. Erre a későbbi élete során is nagyon büszke volt.

A bukás okai

Izabella, mint nő, elfogadhatatlan volt a hadsereg számára, de a politika többi része sem állt mögé. Izabella alkalmasságában ráadásul még a saját édesapja is kételkedett, mivel azt gondolta, hogy egy nő nem való államfőnek. II. Péter már jóval az 1889-es hadsereg által szervezett államcsíny előtt is azt vallotta, hogy halálával a brazíliai monarchiának is vége lesz, mivel tudta, hogy a nőági öröklés nem tetszik a brazil politikusok többségének.

Az is adott volt, hogy léteztek köztársasági eszmék az országban, melyek vonzóak voltak azoknak, akiket a császári udvar politikája sértett. Így a sértett csoportoknak a gyűjtőhelyévé vált a republikanizmus. De kik pártoltak hozzájuk?

A politika egyik táborának túl radikális volt a rabszolgák felszabadítása, a másiknak viszont túl kevés. A rabszolgatartók óriási politikai hatalommal rendelkeztek, akik onnan kezdve nem kívánták többé a monarchiát, mivel az aláásta a gazdálkodásuk alapját.

Meglepő módon a rabszolgák is republikánusok lettek. A rabszolgák az 1864-70-es háborúban a brazil állam szolgálatába álltak, mivel abban reménykedtek, hogy a háborúban való helytállásuk elhozza számukra a felszabadítást. Ez... elmaradt, 18 évet kellett rá várniuk. Sőt, az 1815-ös új európai béke kidolgozásakor már Portugália is elfogadta, hogy a rabszolgaság intézménye az emberi erkölccsel nem egyeztethető össze. Ezért Izabella hiába volt büszke arra, hogy az aláírása számolta fel véglegesen az államilag intézményesített rabszolgaságot a világon, ez inkább egy nagyon csúnya késedelemnek minősíthető.

Paradox módon a rabszolgatartók is republikánusok lettek. Ha éppen nem is annyira nagyon kívánták a felszabadítás halogatását (hiszen az elkerülhetetlenségéről 1815 óta tudtak), azért egy nagyon komoly kártérítésben reménykedtek. Az ország súlyos gazdasági válságot élt át, amit a rabszolgatartók is megéreztek. A felszabadításért várt kártérítés ezért lett volna kívánatos a számukra, de nem kapták meg.

Az sem segítette a császári trón sikeres utódlását, hogy Izabella férje "nagyon francia" és gőgös volt a politikusok szemében. Így bár maga a császár (vagyis II. Péter) népszerű volt, már a monarchia politikai támogatói sem kívánták kivárni azt, amíg Izabella meg lesz koronázva. Inkább szerették volna megelőzni a "bajt".

Maga a köztársasági államcsíny (1889-ben) a hadsereg műve volt, de kellett hozzá az előbb említett politikai és gazdasági háttér is. Az akkori fővárosban hirtelen letartóztatta a katonaság a vezetőket. A császár azt hitte, hogy "csak" egy kormányváltás kikényszerítése történt. Amikor a helyszínre ért, akkor szembesült vele, hogy többről volt szó.

Lett volna lehetősége ellenállni, katonai erőt mozgósítani, de nem akart. Inkább a társadalmi békét tartotta fontosnak. Megértette, hogy nem a személye ellen irányulnak az események. Ritka, hogy egy forradalom ilyen kis felhajtással legyen sikeres, de minden érintett azonos véleményen volt.

br_isabella1909.jpg

Izabella és a férje, már száműzetésben, a brazil Orleans-Braganza dinasztia alapítói lettek
(a kép forrása: brazil monarchisták blogja)

A brazil hadsereg nem elégedett meg a köztársaság kikiáltásával, a biztonság kedvéért elűzték a császári családot. Tudták, hogy a monarchista tábornak vannak bástyái, például a haditengerészet (akik próbálkoztak is egy államcsínnyel, de nem jártak sikerrel). Az új politikai vezetés úgy gondolta, hogy majd később a nép maga dönthet, hogy monarchiát vagy köztársaságot szeretnének, csak időt kell adni a köztársaságnak is a bizonyításra.

A száműzött dinasztia

Izabella címzetes császárnéként élt tovább Franciaországban, mivel a férje egy Orléans volt, vagyis francia királyi herceg. II. Péter császár is ott hunyt el, 1891-ben. Izabella gyermekei közül később fontos lesz Péter (1875-1940), aki rangon aluli házassága miatt 1908-ban a maga és utódjai nevében is lemondott a trónról.

Ez a kissé kikényszerített lemondás elég fontos mozzanat. Egyrészt hamarosan szakadást okozott a dinasztián belül, másfelől pedig a "hivatalos dinasztiarész" számára egy szabályt teremtett a rangon aluli házasság tilalmával. A lemondás miatt Izabella soron következő gyermeke, Lajos herceg (1878-1920) lett volna a dinasztia új vezetője, de az édesanyjánál korábban hunyt el.

Ezért 1921-ben (Izabella halála után) végül Lajos fia, Péter herceg (1909-1981) lett a dinasztia vezetője. Péter korai nevelését Izabella (vagyis a nagymamája) tartotta kézben, aki kifejezetten császárnak nevelte. A felesége a bajor király egyik unokája lett (aki egyébként  Magyarországon, Sárváron nevelkedett). A gyermekeik ezért a Wittelsbach nevet is megkapták (a 12 gyermekük közül 5 mondott le a dinasztikus jogairól a házastárs "elégtelen" származása miatt)..

br_bajormaria.jpg

Péter herceg (1909-1981) és felesége, a Sárváron nevelkedett Mária hercegnő (1914-2011)
(a kép forrása: Brasil Imperial facebook-oldala)

Ezen a ponton érdemes nem elmenni amellett, hogy ők még mindig az európai arisztokrácia részeként tekintenek önmagukra. Ha a dinasztia valamelyik tagja "rangjához méltó" házasságot kívánt kötni, akkor az európai királyi dinasztiák jöhettek csak szóba. Ahogy majd később látszódni fog, ez nagyjából a mai napig változatlan maradt.

A lenti ábrán is jól látható, hogy az európai uralkodói dinasztiák mennyire kapcsolódnak a brazílhoz. Sőt, az ábra csak egy egyszerűsített vázlat, sokkal több rokoni kapcsolat is feltüntethető lett volna (az utolsó magyar királyné testvére például Sarolta férje volt, aki az 1986-ban született Rafael hercegnek a dédapja; vagyis Habsburg Ottó unokái és Rafael herceg harmadunokatestvérek). 

brazil_din.jpg

A brazil császári dinasztia nyugodtan minősíthető egy európai dinasztiának

Az 1909-ben született Péter, mint a dinasztia hivatalos feje, 1945-ben tért vissza Brazíliába, ahol a monarchista mozgalomban is szerepet vállalt. Egy komoly politikushoz képest azonban nagyon csendes életet élt, semmi olyan tett nem fűződik hozzá, amivel hatást gyakorolt volna a brazil közéletre (amikor 1964-ben kifejezetten felkérték a brazil politikában a vezető szerepre, akkor is nemet mondott, mert csak abba egyezett volna bele, ha egy népszavazás az ország trónjára ülteti vissza).

A család száműzetéséről szóló döntést a brazil állam már 1920-ban érvénytelenítette, de a Péter herceg neveléséről döntő emberek azt gondolták, hogy inkább Franciaországban végezze el az iskoláit. Ez így is történt, majd számos magánéleti esemény miatt a költözés késedelmet szenvedett. Amikor viszont már a herceg is szeretett volna átköltözni, a világháború miatt nem volt rá módja. Ez a magyarázata annak, hogy a dinasztia vezetőjének titulált herceg miként is került hátrányba, a már Brazíliában élt rokonaihoz képest.

A dinasztia vezetőjeként a herceg próbálta berendezni az új életét, mely többszöri költözéshez vezetett. Ezen költözések sorából kiemelkedik az 1965-ös, amikor egy Vassouras nevű város mellett döntött. A család általa vezetett része ekkor kapta meg a Vassouras-ág elnevezést.

Péter legidősebb fiának a neve szintén Lajos (1938), aki ennek az "Izabella által szentesített császári ágnak" jelenleg is a feje. Ő nagyon is aktív közéleti személy volt sokáig, de elsősorban a konzervatív katolikus jobboldali álláspontja miatt került a hírekbe. Önmagát 1981 óta császárnak tartotta, mivel politikai álláspontja szerint Brazília népe nem választhatott a monarchia vagy a köztársaság között, így a köztársaság szerinte nem legitim.

Ebbe az érvelésébe aztán váratlanul belerondított a brazil rendszerváltás az 1980-as években. Az akkor megalkotott új államrendszer kimondta, hogy a népnek kell arról döntenie, hogy monarchiát vagy köztársaságot szeretne-e inkább! Ugyanakkor nem egyedül ez a népszavazás zavarta meg Lajos "császárságát", hanem egy komoly rivális.

Egy "illegális" öröklési vonal (Petrópolis-ág)

Izabella első fia, Péter herceg (1875-1940) volt, aki 1908-ban lemondott a brazil koronáról a maga és az utódjai nevében, a rangon aluli házassága miatt. A herceg később azt az álláspontot képviselte, hogy a brazil monarchikus törvények nem ismerték a "rangon aluli házasság" fogalmát, így a lemondását érvénytelennek tekintette.

1893-ban történt egy államcsíny-kísérlet (nem lett sikeres), melynek során (az 1875-ben született) Pétert III. Péter császárként emlegették. Ezt a kísérletet Izabella nem támogatta, így Péter ideiglenesen sem lett valódi császár, de a neve élt a köztudatban (hiszen Izabella legidősebb fia volt). Az 1908-as egyezmény ellenére, több európai királyi család mégis ezt a Pétert tekintette II. Péter és Izabella jogos utódjának. Ugyanakkor politikailag annyira veszélytelennek tartotta a herceget Brazília, hogy visszaengedték az országba, ahol le is telepedett.

Péter szerette Brazíliát. Megjelent a hivatalos ünnepségeken, ahol brazil hazafiként szónokolt. Nagyon közvetlen és barátságos volt. Nem hangoztatta azt, hogy ő maga a császár lenne, így egyszerűen csak közkedveltté vált. Valami olyasmi szerepet töltött be, amely egy parlamentáris monarchiában a császáré lett volna, csak címek és pompás külsőségek nélkül. Ez egy rövid állapot volt, mely 1940-ben, a herceg halálával véget is ért.

br_petro_din.jpg

Az "illegális" öröklési vonal és kapcsolódása a spanyol királyokhoz

Péter gyermekei úgy házasodtak, ahogyan az a császári gyermekektől elvárható volt. Például első leánya az 1999-ben elhunyt (orleanista) francia trónkövetelőhöz ment feleségül. Második leánya a portugál trónkövetelővel házasodott meg. Mária nevű leánya a szerb trónörökösnek lett a felesége. Péternek a legidősebb fia, Pedro Gastao (1913-2007), a szicíliai Bourbonok közül választott magának feleséget (a szicíliai trónkövetelő lányát vette el).

Fontos említeni azt is, hogy amikor Péter visszaköltözött Brazíliába, akkor a brazil államtól megkapták a Grao-Para névre keresztelt császári palotát. Ez a palota ma is a családé, a brazil monarchikus életnek az egyik fontos szimbólumává vált. Ez a palota Petrópolisban van, innen ered a dinasztia ezen részének az elnevezése.

Pedro Gastao 1940-ben (édesapja halálakor) bejelentette, hogy igényt tart Brazília trónjára, ugyanis édesapja a császári család száműzetése kezdetén trónörökös volt. Az álláspontja szerint, a brazil monarchista állam törvényei akkor "megfagytak", így azok szerint lenne helyes eljárni (egyesek 1946-ra vagy más dátumokra helyezik a trónigényének a kezdetét, mivel bizonyos dokumentumok keltezéséből indulnak el).

A "hivatalos" dinasztia vezetőjeként eljáró Péter herceg (aki 1909-ben született) hagyta, hogy Pedro Gastao szintén a dinasztia vezetőjeként járjon el. Elég erős volt ugyanis Pedro Gastao támogatottsága sok európai királyi családban, így nem kívánta a vitát dűlőre vinni. Ez a kettős helyzet egészen addig maradt meg, ameddig Pedro Gastao aktív közszereplő volt. Az Izabella által szentesített ág jól tudta, hogy Pedro Gastao karizmatikus ember, a monarchikus célokat tekintve nagyon sok jót tesz, mellesleg kikezdhetetlenül erős támogatói vannak.

A brazil állam kedvelte Gastao-t. Amolyan nem hivatalos államfőként működött az országban, miképpen az apja is. Sőt, a nemzetközi diplomácia is jegyezte őt. Sokszor képviselte a brazil államot, az országba érkező államfők is gyakran felkeresték őt a palotájában (többek között II. Erzsébet királynő és férje, a luxemburgi uralkodó, a belga uralkodó és még hosszasan lehetne sorolni mennyi más államfő). Pedro Gastao a mindenkori brazil államfők előtt is megnyitotta a palotáját, hogy nála tölthessék a szabadságukat.

br_pedro.JPG

Pedro Gastao (1913-2007) és a felesége, Eszperanza hercegnő (1914-2005), vagyis Brazília tiszteletbeli államfője és a felesége (a spanyol zászló a hercegnő Bourbon mivolta miatt van a képen)
(a kép forrása: TV Imperial facebook-oldala)

Pedro Gastao brazil trónigényét támogatta az akkori spanyol trónkövetelő, János Károly (későbbi spanyol király) édesapja, akivel egyébként is rokonságban állt (sógorok voltak). Sőt, unokaöccse, János Károly (1938), népszerű és sikeres spanyol király lett az 1980-as évekre, ami még tovább növelte a politikai súlyát.

Olyannyira így volt ez, hogy amikor a hivatalos ágat vezető Péter herceg 1981-ben elhunyt, akkor már Pedro Gastao számított a dinasztia hiteles arcának. A hivatalos ágnak hiába lett a vezetője Lajos herceg (1938), népszerűségben és ismertségben nem volt összemérhető a két közszereplő.

br_luiz2.JPG

Lajos herceg, a hivatalos dinasztia (ma már inkább tiszteletbeli) vezetője
(a kép forrása: brazil monarchisták blogja)

Ma már senki sem tekinti a nem hivatalos ágat a császári dinasztia vezetőjének, de bizonyos kiváltságaik a mai napig megmaradtak. Rendelkeznek például az úgynevezett laudemium-mal, amely azt jelenti, hogy amikor Petrópolis régiójában bárki elad egy ingatlant, akkor 2,5 százalékot kell kifizetnie a család felé (a terület tulajdonosa ugyanis a mai napig a család, így eladáskor kell utólagos bérleti díjként kifizetni a részüket).

Ez egy elég tisztes jövedelem, amelyet ezen ág tagjai között osztanak szét. Az összegről vannak viták, de forintban számolva évente közel 1 milliárdról van szó, melynek a nagyobb része középületek és a császári palota felújítására megy el. A család tagjaihoz 2002-ben havi 190 ezer forint körüli összeg jutott el, a mai összegről nincs hiteles információ.

A dinasztia két ága közötti elsőségi vitát, végül a brazil népszavazás döntötte el. A népszavazás volt ugyanis az a mérföldkő, amely után Pedro Gastao (és az utódjai) visszavonultak a monarchikus törekvések támogatásától, így a trónigényüktől is.

A népszavazás

Brazília az 1980-as években megélt egy rendszerváltozást. A politika akkori alakítói azt gondolták, hogy a monarchista mozgalomnak igaza van. A választópolgárok kell döntsenek a 100 éves vitában, hogy legyen-e monarchia Brazíliában (ha pedig nem, akkor elnöki vagy parlamentáris rendszer kell nekik)?

Akkoriban a köztársaság ügye nem állt éppen jól. A köztársaság ideje alatt 12 alkalommal volt rendkívüli állapot, 19 katonai felkelést élt meg az ország, 7 teljesen eltérő alkotmánya volt úgy, hogy megélt 2 hosszabb diktatúrát és 9 tekintélyelvű kormányt, mindezt egyetlen évszázadba sűrítve. Sőt, a monarchia támogatója volt az akkoriban világsztárként ismert autóversenyző, Ayrton Senna (1960-1994) is, meg jó pár más akkor nagyon tisztelt és szeretett ember. Ha minden ennyire jól alakult, akkor mi romlott el?

A mai időkre már a dinasztia vezetői is elismerik, hogy a monarchia vagy köztársaság kérdésében kiírt népszavazás nagyon váratlanul érte a brazil monarchista mozgalmat. Ők inkább a saját táboruk önmagukban való hitének az erősítésével voltak elfoglalva, nem álltak készen más emberek meggyőzésére. Sőt, nem is sejtették, hogy egy népszavazást fognak kiírni, amelyet akár meg is nyerhetnek! Fontos kiemelni, hogy Brazíliában mindig is létezett a monarchista politikai tömb, voltak jelentős támogatóik, csak éppen egy népszavazás volt nekik túl nagy feladat.

Eleinte 22 százalékra mérték a monarchia támogatottságát. A korábbi népszavazásokról szóló bejegyzésekben lehetett már látni, hogy bár a 22 százalék jelentős erő, de a győzelemhez kevés. A helyzetet bonyolította, hogy a monarchista erők nem voltak egységesek, hiszen eleve két jelöltjük volt a császári trónra. A két jelölt közti különbség pedig egy igazán fontos kérdés körül forgott, a "rangon aluli" házasság körül. Gondoljunk csak bele, milyen helyzet a többség támogatását kérni egy olyan ideológiához, mely a többséget "rangon aluliként" címkézi meg... 

Más ideológiai kérdések is megmutatták azt, hogy a társadalom és a dinasztia távolsága nem jelentéktelen. Például Lajos szüzességét erényként emlegették a kampányban, ami valahogy nem sült el úgy, ahogy azt a monarchista kampány szervezői tervezték.

A korabeli sajtó beszámolója szerint a monarchisták elhitték, hogy a lakosság 1/3 része mellettük áll (ami még mindig kevés lett volna...), de minden rájuk nézve pozitív eredménynek felültek és megünnepelték. Példának álljon itt egy Magyarországon is megjelent hír:

bra_felm1.jpg

Sokan elhitték azt, hogy a monarchiának sokkal jelentősebb a támogatottsága Brazíliában
(a kép forrása: Brazíl trónvetélkedő. Kurír (reggeli), 1993. január 26. 4. oldal)

Az ilyen "felmérések" alapvetően azt mutatják meg, hogy a rádió pillanatnyi hallgatósága mit gondol. Az, hogy egy olvasótábor, hallgatóság vagy nézősereg milyen összetételű, erős kapcsolatban állhat a világnézettel, így nem lehet belőle a teljes lakosságra következtetni. A monarchista erők magukat hergelték, magukat győzködték és nem fordítottak energiát a velük egyet nem értőkkel való párbeszédre.

Ehhez képest a köztársaságot kívánó erők (a köztük lévő ellentét dacára is) egy platformra helyezkedtek akkor, amikor a köztársaságról volt szó. Nagy valószínűséggel minden második monarchistát átállítottak maguk mellé!

A monarchista erőknek a két császári embere sem volt éppen meggyőző politikai reklámarc. Pedro Gastao a népszavazás évében 80 éves volt, ami önmagában nem rossz, viszont nem sugározta azt a dinamikát, amit például a vele egyidős Habsburg Ottó ugyanazokban az években. Az akkor 55 éves Lajos pedig ultrakonzervatív katolikus volt, aki azon mélázott, hogy trónra kerülése esetén talán feladja a szüzességét, hogy legyen utódja.

Egyébként Lajos többet szerepelt, mert szerette a szereplést. A népszerűbb viszont Pedro Gastao volt, aki kifejezetten szerethető embernek tűnt, viszont nem szeretett szerepelni, amikor csak tudta, elkerülte. A monarchista erők többsége ráadásul szintén Pedro Gastao mellett volt, holott nem ő volt az Izabella által is szentesített öröklési vonal képviselője.

Lehet ilyen zavaros háttérrel megnyerni egy népszavazást? Van-e abban bármilyen meglepetés, hogy a republikánusok el tudták hódítani a szavazóikat? Lehet-e ilyen háttérrel (két "császárral") hitelesen képviselni azt, hogy a monarchia rendezettebb politikai viszonyokat teremthet a köztársasághoz képest?

A monarchia mellett végül 13,4 százalék szavazott (illetve 69,2 százalékot kapott a monarchista berendezkedést megidéző elnöki rendszer). Ez önmagában meglepően kevés. Ennél megdöbbentőbb az a tény volt, hogy a monarchista szempontból legeredményesebbnek bizonyult térségek sem szerepeltek jól. Amikor más országok monarchista népszavazásairól volt szó a blogon, akkor említésre került, hogy az adott állam egy-egy részében 80% felett is voltak eredmények... Brazíliában azonban ilyesmiről nem volt szó! A legeredményesebb a monarchisták szempontjából Sao Paulo és Rio de Janeiro volt, mindkét helyen csak kicsivel 16% feletti szavazatot kaptak.

A legnagyobb kudarc Piauí volt, ahol 4,8% lett a végeredmény. Ez azért meglepő, mert minden esélye megvolt annak, hogy a monarchia ott nyerje a legtöbb támogatót. Kifejezetten konzervatív katolikus, túlnyomó többségében nem európai hátterű a lakossága. Az európai hátterű, valamint a protestáns hátterű lakosság is olyan jellemzőkkel bír, ami miatt monarchista érzelműnek gondolhatták volna. Ehhez képest a túlnyomó többség nem voksolt a császárság mellett.

A brazil monarchista törekvések tehát 1993-ban látványos pofont kaptak. Elfogadták az érveiket, hogy kell egy népszavazás. Kaptak egy lehetőséget, de elég nagy felsülés lett belőle, hiszen kiderült, hogy nincs jelentősebb bázisuk. Logikus lenne azt gondolni, hogy a monarchista erők új stratégiát dolgoztak ki és egy jó időre félretették a népszavazási ötletüket. Nem így történt!

A nem hivatalos császári ág jelene

Pedro Gastao az 1993-ban szervezett népszvazás után úgy gondolta, hogy a monarchia esélye jó időre elveszett. A követői szerették volna, ha alapít egy monarchista pártot, de nemet mondott az elképzelésre. A 2007-es halála előtt még az országot is elhagyta és Spanyolországba költözött. 

Azóta a dinasztia ezen ágának a vezetője a legidősebb fia, Carlos (1945). A kijelölt utódja a fia, Pedro Thiago (1979). Carlos szintén nagyon jó nemzetközi monarchista kapcsolatokkal rendelkezik, de Carlos és családja is megerősítette, hogy nem támogatják a monarchiát, mivel a nép ellene szavazott. Egy 2008-as interjúban azt is elmondták, hogy ők republikánusok. 

pedro2008.jpg

Carlos 2008-ban azt nyilatkozta, hogy ők egy népszavazáson is a köztársaságra szavaznának
(a kép forrása: https://www.publico.es/internacional/familia-real-brasilena-defiende-nuevos.html)

Ez az ág, mely 2008-ban hitet tett a köztársaság mellett, nagyrészt teljesen elvonult a monarchista politizálástól. A hírekbe háromszor kerültek bele.

Az egyik 1992-ben volt, amikor Carlos idősebb fiát elrabolták és hatalmas váltságdíjat követeltek a szabadon engedéséért (a rendőrség szabadította ki). A másik eset 2002-ben volt, amikor Krisztina hercegnő eltűnt porcelán készletéről kiderült, hogy Pedro Thiago adta el egy antik műkincseket felvásárló boltosnak. Később Thiago hegyi kerékpárosként lett ismert, de apjához hasonlóan, ő sem támogatta a monarchista politikai csoportokat (akkoriban!).

Egy 2019-es interjúban részletesebben is nyilatkoztak a monarchia és a köztársaság kérdéséről. A családfő kifejtette, hogy a monarchia vagy köztársaság kérdésében folytatott vita egy mítosz, legalábbis szerinte. Utalt a skandináv monarchiákra, melyek sokkal republikánusabbak, mint sok más köztársaság. Az álláspontjuk szerint léteznek államforma felett álló fontosabb kérdések a politikában, melyek az állam "tartalmára" vonatkoznak, mint például a tekintélyelvűség, a korrupció vagy a reménytelen szegénység. 

br_thiago.jpg

Pedro Thiago (az alacsonyabb férfi) és az ezredes a 2020-as kampányban
(a kép forrása: Pedro Thiago herceg facebook-oldala)

Az elhíresült fia aztán 2020-ban mégis megjelent a politikában. Az önkormányzati választáson Vieria Neto ezredes (1963 vagy 1965?) indult Petrópolis polgármesteri székéért. Az alpolgármesteri tisztségre Pedro Thiago volt a jelöltje, aki azóta ráébredt saját hercegi mivoltára és elkezdte önmagát monarchistának vallani. Mindenesetre Pedro Thiago neve nem segített az ezredesen. Ketten együtt a hetedik helyet érték el, mindössze 3,78 százalékos eredménnyel. 

Ennek az ágnak van egy nagyon népszerű tagja, Paola hercegnő (1983). Pedro Gastaonak van egy lánya, Cristina Maria (1950), aki egy lengyel herceggel házasodott össze. Két lányuk született, közülük a fiatalabb Paola. Ő modellkedett, tévéműsorokat vezetett, mostanában ékszereket tervez.

br_paola.jpg

Paola hercegnő, modell, ékszertervező, médiaszemélyiség; a dinasztia legnépszerűbb tagja
(a kép forrása: Paola hercegnő instagramja)

Paola hercegnő egy lengyel hercegi család sarjával házasodott meg 2012-ben (akiket a litvánok és az oroszok is megerősítettek a hercegi minőségükben). A férfi neve Tinko Czetwertynski (1978), egy ismertebb fotós, aki nagy divatlapoknak dolgozik. 2007-ben ő és a fiútestvére is belga hercegi címet kaptak, melyet a fiúági leszármazottaik is örökölhetnek.

Paola egy interjúban elmondta, hogy szemben a család általa képviselt ágával, ő maga monarchista. Nem foglalkozik aktívan a politikával, de a műsoraival, nyilatkozataival mégis közszereplővé vált. Az államformán kívül más politikai kérdésekről nem mondta el az álláspontját, de közvetlen stílusa van, ami a család mostanság szereplő többi tagjának valahogy nem sikerült kialakítania.

A hivatalos dinasztia jelene (a Vassouras-ág)

A hivatalos dinasztia vezetője a népszavazás idejében közismertté váló Lajos. Ő 2009-ben megreformálta a monarchista politikai nézeteit. Az új köntösbe csomagolt programjában kikötötte, hogy a brazil császárságnak örökletes monarchiának kell lennie, ebben a tekintetben pedig csak az ő ága jöhet szóba, hiszen a családi paktum rögzítette a másik ág elállását a tróntól.

brazil_vassodin.jpg

A hivatalos brazil dinasztia tagjai

A politikai programjának a lényege egy olyasfajta szövetségi állam, amelynek az államrendszere a mai Németországhoz hasonló. Ebben az elképzelésben a császár amolyan moderátor, a politikai végrehajtó hatalom a szövetségi miniszterelnök kezében lenne. A politikai program többi része nem nagyon tartalmaz mély gondolatokat, inkább csak kijelölte azt, hogy milyen irányban gondolkodik a császári hatalomról.

Lényegét tekintve megerősítette, hogy továbbra is ultrakonzervatív katolikusként gondolkodik a politikáról, csak éppen a brazil emberek nem lennének semmilyen módon rákényszerítve arra, hogy értsenek vele egyet. Ha például a brazil emberek egy népszavazáson megszavaznának valamit, akkor az szentnek minősülne. Ugyanígy a kormány vagy a parlament is szabadon hozhatna nagy kérdésekben a mindenkori császár világnézetével szembenálló döntéseket.

Ez a gondolatkísérlet nem lényegtelen, mivel Lajos és Bertrand nyílt politikai színvallása szembemegy az uralkodótól elvárt integráló szereppel. A monarchista mozgalmak egy időben kérték is a két idősebb testvért, hogy a dinasztia vezetését adják át a sorban harmadik helyen álló testvérüknek, Antonio hercegnek. Erre nem került sor, hanem helyette jelent meg a császárság most körülírt terve.

A "trón" öröklése (Lajos gyermektelensége miatt) majd a testvérein keresztül történik. Az öröklési vonalban a negyedik helyen áll Rafael herceg (1986), aki elsőként képviseli majd a soron következő generációt. Az őt megelőző személyek ugyanúgy konzervatív katolikusok, mint a dinasztia jelenlegi feje.

Mindenki úgy számol, hogy Bertrand herceg után Antonio lesz a család feje, aki meglehetősen gyakran nyilatkozik. Ha valaki megnézi ezeket a nyilatkozatokat (Bertrand hercegét és Antonio hercegét), akkor látszódik, hogy szinte semmilyen különbség nincs a két férfi stílusa és a nyilatkozataik tartalma között. Bertrand annyiban radikálisabb, hogy tagadja az ökológiai válság elterjedt értelmezését és ökoterroristáknak bélyegez bizonyos csoportokat.

Ez a nézete (pontosabban egy radikálisabb változata) Brazíliában népszerű politikai álláspont lett, melynek egyik fő képviselője Bolsenaro elnök. Bertrand herceg írt is egy könyvet ezen álláspontjáról, melynek Psicose Ambientalista a címe, ami Környezeti pszichózis-t jelent magyarul.

Rafael herceg a család többi tagjához hasonlóan, Bolsenaro elnök elkötelezett híve. Mostani élete egyik  legnagyobb kihívása, a megfelelő házastárs felkutatása, aki csak európai királyi családhoz tartozó lehet. A nyilatkozataiból feltáruló világ elég messze van attól a valóságtól, amit a brazil emberek a mindennapjaikban megélnek. Igaz, nem is ő lett volna a dinasztia jövőbeni vezetője.

br_antonio_rafael.jpg

Antonio herceg és a fia, Rafael herceg, a kezükben van a dinasztia jövője
(a kép forrása: Brasil Imperial facebook-oldala)

A bátyja Pedro herceg (1983-2009) volt, aki egy repülőbalesetben hunyt el 2009-ben. A balesetnek voltak ismert magyar áldozatai is, így a magyar média is foglalkozott az esettel, amiről itt is lehet egy részletes leírást olvasni.

A dinasztia ma nem tétlen, hanem meglepő módon ismét a népszavazásért kampányol! Ez 2017-ben majdnem sikerült is, csak a képviselők nem szavazták meg a kezdeményezést. Mostanában úgynevezett "zászlótüntetéseket" szerveznek, ami egy hagyományörző felvonuláshoz hasonlít. Igaz, hogy volt olyan város, ahol csupán 9 fő ment el, de legalább azt elérik, hogy a saját táborukat képesek egyben tartani. Ez az 1990-es éveket tekintve komoly eredmény, bár egy újabb népszavazás esetén a kudarc biztos előjele lehet...

Az új népszavazás ötlete meglepő lehet, de a saját táboruk nagyon hisz abban, hogy a következő alkalommal már sikerrel járnának. Mivel a táboruk cselekvésre elszánt, van saját nyilvánosságuk, ezért az egyes felméréseket nagyon meg tudják fordítani. Így jöttek ki 93%, 82% és 78% eredményt "jósló" felmérési eredmények, melyek természetesen mind torzítottak. A módszertanilag kifogástalan eredmények egyébként 10,7 százalékot mérnek, melyek közel állhatnak a ténylegeshez támogatottsághoz.

bra_konz2018.jpg

A 2017/18-as javaslatról 50 930 ember nyilvánított véleményt, 87 százalék valóban támogatta a népszavazás kiírását, de a 211 milliós lakossághoz képest ez nagyon kevés ember
(a kép forrása: a Szenátus honlapja)

Brazíliában létezik egy olyan intézmény, mely a nyilvános konzultáció névre hallgat. A Szenátus honlapján található felületen lehet javaslatokról szavazni. A 2017/18-as számú javaslat esetén a parlamentáris monarchiáról kiírt népszavazás ötletét kellett véleményezni. Igaz, hogy a népszavazás mellett voksolt a véleményt nyilvánítók 87 százaléka, de összességében nagyon kevés emberről van szó. Bolsenaro elnöki győzelme némileg 55 százalék feletti arányához 57 millió szavazat kellett - ehhez képest az 50 930 fő nem a győzelem, hanem a közömbösség jele. Ha valaki átlapozza a konzultációs témákat, akkor talál akár 1,8 milliós támogatottsággal rendelkező javaslatokat is. A rendszerben egyébként 25 millió ember regisztrált, tehát az "eredmény" nem is annyira fényes.

A valós társadalmi támogatottságra a pártokból is lehet következtetni. Logikus azt gondolni, hogy minden jelentősebb társadalmi igény meg kell jelenjen a pártokban is. Ha nem is a teljes társadalmat leképező arányban, de valamennyire érezni kellene azt, ha millióknak lenne egy azonos irányba mutató vágya. Vagyis, ha a lakosság 60 százaléka kívánna valamit, de egyik jelentős párt sem érzékelne belőle semmit, akkor az nagyon rendkívüli helyzet lenne. 

bra_bertrand.jpg

Bertrand herceg (1941), a császári dinasztia tényleges vezetője
(a kép forrása: Brasil Imperial facebook-oldala)

Ma a "legális" dinasztiát lényegében Bertrand herceg képviseli. A monarchista csoportok a Brazíl Császári Intézet nevű szövetségbe tömöröltek, amelyen keresztül hivatalosan is demonstrálják a politikai csoportok és a dinasztia jelenlétét és összetartását.

A család tagjai közül néhányan megszereztek látszólag lényegtelen társadalmi pozíciókat. A blog olvasói már láthatták, hogy több országban a Vöröskereszt országos szervezetének a vezetői posztja olyan, amit szeretnek az uralkodói család egyik kiemelkedő alakjának adni. Brazíliában is így történt. Péter herceg (az, akinek a felesége a Magyarországon nevelkedett bajor királylány lett) egyik gyermeke, Izabella hercegnő (1944-2017) volt. Ő (mármint Izabella hercegnő) állt a Brazíl Vöröskereszt élén.

Van azonban ennél fontosabb funkció is, amit a dinasztia egyik tagja meg tudott szerezni!

Lajos Fülöp (1969), a politikus herceg

Az 1981-ig élő Péter hercegnek a második fia Eudes (1939-2020) volt. Ő annak a Prudente de Morais (1841-1902) egyik rokonát vette feleségül, aki annak idején aktívan szerepet vállalt a császárság megbuktatásában és Brazília harmadik köztársasági elnöke volt 1894 és 1898 között. Eudes herceg 1966-ban lemondott a császári dinasztiában való tagságáról, e miatt a házasság miatt. Természetesen nem a feleség régen élt rokona miatt, hanem azért, mert a felesége nem volt királyi származású.

Az első gyermekük 1969-ben született, akit Lajos Fülöp néven ismernek Brazíliában (vagyis Luiz Philippe de Orleans e Braganca néven, de a Wittelsbach nevet is viselik). Ő az USA-ban és Franciaországban járt egyetemre, ahol államtudományi és üzleti diplomákat szerzett. Dolgozott a JP Morgan és az AOL cégek vezetésében, mielőtt Brazíliában megalapított volna egy mobilfizetést segítő céget.

br_lajosfulop.jpg

Lajos Fülöp az első császári személy, aki a köztársaságban politikai tisztséget vállalt
(a kép forrása: acritica.com)

Amikor látta, hogy milyen a brazil valóság, akkor elkezdte foglalkoztatni a változtatás lehetősége. 2014-ben egy politikai mozgalmat alapított, melynek a célja az elmaradottság és a korrupt állami intézmények felszámolása volt. Idővel keresett magának egy pártot, mely végül a Szociálliberális Párt lett (egy ideig az alelnöke is volt). A neve ellenére ez egy olyan párt, mely erősen militáns, elkötelezetten jobboldali és nacionalista, ráadásul monarchista is.

A párt egyik eredménye volt Dilma Rousseff (1947) államelnök 2016-os megbuktatása, mivel több ügyben is gyanúba keveredett (egyébként Brazília első női államelnöke volt). A herceg a kezdeti sikereit meglovagolva kiadott egy könyvet 2017-ben, mely Brazília jelenével foglalkozott. A politikai elmélkedéseit tartalmazó kötet egyébként sikerkönyv lett.

Jelen pillanatban a pártja 10,1 százalékos párt (Brazíliában ez jelentősnek számít, mivel sok aktív párt létezik), a politikai élet egyik fő erejének számítanak. Már csak azért is, mert ők juttatták az államfői székbe (2019. január 1-től) Bolsenaro-t, méghozzá 55 százalékkal!

Mielőtt Bolsenaro elnököt beiktatták, sokáig mindenki azt hitte, hogy Lajos Fülöp lesz majd az alelnöke, végül máshogy alakult. Bolsenaronak olyan dokumentumokat adtak át, melyek Lajos Fülöp homoszexualitását bizonyították. Később kiderült, hogy hamisításról volt szó, de Lajos Fülöp elfogadta a Bolsenaro-rendszerben betöltött szerepét.

Erős befolyása van a közéletre, aki önálló politikai entitásként létezik és valós politikai hatalommal rendelkezik. Megengedhet magának olyasféle kijelentéseket is, miszerint Brazíliában sok politikust a drogpiac pénzel, illetve az általa támogatott Bolsenaro-redszer nem lép fel ez ellen kellő erővel (nem az ellenzéket bírálta a megszólalásában, hanem a saját politikai táborát!).

br_lajosfulop2.JPG

Lajos Fülöp felesége japán származású
(a kép forrása: Lajos Fülöp honlapja)

Szövetségi képviselő lett (egész pontosan Sao Paulo egyik képviselője a brazil képviselőházban), így ő az első a császári családból, aki a köztársaságban politikai tisztséget vállalt. A politikai programja alapvetően konzervatív katolikus maradt. Ő az egyike azon politikusoknak, akik nyíltan támogatják a parlamentáris monarchia létrehozását. Bolsenaro magas katonai kitüntetéssel ismerte el a tevékenységét (ezzel pedig főtisztté nyilvánította a haditengerészeten belül, akikről köztudott, hogy elkötelezetten monarchisták).

A politikai érdemeit, eredményeit érdemes óvatosan kezelni. Azt hiszem Bolsenaro politikáját nem kell címkézni, mindenki tudja, hogy nagyjából milyen kategóriába szokás sorolni. Lajos Fülöp politikai tevékenysége is ehhez az irányzathoz tartozik, nagyon is a szerves része lett. Jelenleg ő a párt monarchista szárnyának az első embere, aki leginkább szorgalmazza az új népszavazást, illetve az új alkotmányt. 

Ha valaki elhiszi, hogy Lajos Fülöp csupán alkalmazkodik Bolsenaro politikájához, de sok antidemokratikus elemét tagadja (van erre példa), akkor azzal érvel, hogy Lajos Fülöp víziójában nem alakulhatna ki egy Bolsenaro. Ő azt szorgalmazza ugyanis, hogy minden hatalmi ágnak legyen ellensúlya, sőt, Brazília legyen a működő példája a fékek és ellensúlyok ideális működésének. Mivel a politikában alapjában véve egy új ember, még idő kell ahhoz, hogy megfelelően el lehessen őt helyezni a jelenlegi erőviszonyok között.

A császári dinasztia kilátásai

A blogon már volt szó politikailag sikeres monarchista mozgalmakról. Ha valaki objektív módon tekint rájuk, akkor egyértelműen látszik, hogy erős és egyértelmű jelei vannak a sikernek. Az egyik ilyen a választásokon való győzelem, de említhető a népszavazás megnyerése, illetve fontos politikai pozíciók elfoglalása és megtartása. Minden más csak a kudarc jele volt (eddig).

Brazíliában a nagyjából egységesnek tekinthető monarchisták teljes mértékben támogatják Bolsenaro politikáját. A monarchia kérdésében azt az álláspontot képviselik, hogy először álljon helyre Brazília, addig nem feszegetik nagyon a kérdést, mert megosztja a konzervatív politikai tábort. Valami olyasmi stratégia olvasható ki ebből, hogy a monarchisták beállnak a célok mögé akkor is, ha vannak kifogásaik, viszont a megfelelő időben ugyanezt várják majd el a politikai családjuktól viszonzásként. Jelenleg nem lehet megítélni azt, hogy ez a stratégia mennyire lesz sikeres.

A dinasztia vezetője (Lajos herceg) már eléggé zárkózottan él, a legtöbbet Bertrand szerepel. Ő szintén Bolsenaro híve. A kapcsolat kölcsönösségen alapul, mert Bolsenaro elnök (és a családja) is támogatja Bertrand herceg politikáját. A támogatás azért is lényeges Bolsenaro családja részéről, mert a neoprotestáns jellegű felekezetekre komoly befolyást gyakorolnak, akikre a császári családnak nincs semmilyen ráhatása.

A dinasztia vezetője komolyan hisz a brazil monarchia lakosság általi támogatottságában. Mindenesetre önmagában is beszédes tény az, hogy nem Lajos Fülöp a dinasztia legkedveltebb alakja, hanem a trónöröklési sorba fel sem vett Paola hercegnő. Ha valaki figyeli Paola hercegnő közéleti szerepléseit, akkor megjelenik benne egy olyasféle integráló szerep, amit egy uralkodótól a mai politikai rendszerek elvárnak (nem azt állítom ezzel, hogy ennek így kell lennie, csak Európán belül ez a jellemző gyakorlat). Nem mellékesen ügyesebben kommunikál, képes annyira közvetlennek lenni, hogy saját táboron kívülről is megnyerjen embereket. Mindez nem nagy politikai titok, a jelenünkben ez alapvető elvárás egy uralkodótól. Ehhez képest a dinasztia kommunikációja nagyon más utat követ.

Vannak természetesen bíztató jelek is. Az egyik a belföldi politikai befolyás mértéke, amelyet kétségtelenül sikeresen növelnek (csak lassan és bizonyos falakat nem sikerült eddig áttörniük). Az európai királyi családok maguk közé sorolják a brazil dinasztiát, a nemzetközi tekintélyük stabil. Sőt, az esetükben az is elismerésre méltó, hogy a déli részkontinens mozgalmaiban vezető pozíciót foglalnak el.

Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a dinasztia által képviselt politika fog-e találkozni a társadalom igényeivel vagy legalább a szimpátiájával. Abban ugyan van egyetértés, hogy csökkenteni kell a korrupciót, fel kell számolni a nyomorszintű szegénységet, de a konkrét lépések és a mérföldkövek ügyében... mintha nagyon más nyelvet beszélne a dinasztia és a lakosság.

Források

Blog a brazil birodalomról

Brasil Imperial facebook-oldala

Brazíl császári család honlapja (Izabella által jóváhagyott ág)

Brazíl Császári Intézet

Brazília Képviselőházának honlapja

Brazíl monarchisták blogja

Brazíl trónvetélkedő. Kurír (reggeli), 1993. január 26. 4. oldal

Brazíl Szenátus honlapja (nyilvános konzultáció a monarchiáról)

Correiro Braziliense írása Lajos Fülöp droggal kapcsolatos bírálatáról

Czetwertynski család honlapja

El Pais cikke az emberrablásról

El Pais cikke Lajos Fülöp alelnökségéről

Epoca interjúja Paola hercegnővel (2002)

Estedao adatlapja Vieira Netoról

Estedao írása a császári brazil monarchistákról

Folha de S. Paulo interjúja Paola hercegnővel (2008)

Imperio News írása a hagyományörző demonstrációkról

Index.hu írása a 2009-es repülőbalesetről

Interjú Lajos Fülöppel (2018)

Kell-e király a brazíloknak? Népszava, 1993. április 21. 2. oldal

Lajos Fülöp honlapja

Legendavadász blog írása a 2009-es balesetről

Los Angeles Times interjúja Bertrand herceggel

O Tempo beszámolója a 2020-as polgármester-választásról

O Tempo írása a brazil monarchistákról és itt is (a császári család politikai álláspontjáról)

O Tempo írása Rafael hercegről

Paola hercegnő honlapja

Paola hercegnő instagram-oldala

Pedro Thiago facebook-oldala

Pelé a király? In: Köztársaság, 1993. április 16. (II. évf. 15. szám) 90. oldal

Publico.es beszámolója a mai brazil uralkodói családról

Schiller József: Irány Brazília?! In: Beszélő, 1993. február 20. 38.-39. oldalakon

The New York Times cikke a porcelán-botrányról

TV Imperial facebook-oldala

Vieira Neto ezredes honlapja