A Württemberg-dinasztia

A Württemberg-dinasztia annak ellenére jelentős befolyással rendelkezik, hogy már 100 éve elvesztették a trónjukat. Hogyan maradhatott erős a volt dinasztia egy köztársaságban?

Emlékeztetőnek írom csak le, hogy a porosz dinasztiáról és a bajor dinasztiáról már volt szó, a szászokról pedig majd lesz. A négy német királyi család egyike a Württemberg-dinasztia, talán nem nagy tévedés a harmadik helyre sorolni őket. 

A "birodalom"

Württemberg Németország déli részén van, Bajorországnak a nyugati szomszédja. Ha valaki a német nagyvárosokban járatosabb, akkor Stuttgartot kell keresse a térképen. A mérete nagyjából annyi, mint a mai Magyarország 1/5 része (kb. a Duna-Tisza közének a síkvidéki részei), a lakossága 1910 körül megközelítette a 2,5 millió főt. Nem nagy túlzás azt mondani, hogy főként svábok lakták, ami a XX. század során némileg módosult.

A királyság 1918 végégig maradt meg, ezen idő alatt pedig 4 királya volt az országnak. Mindvégig tagja volt a német egységnek, mint a 4 királyság (bajor, porosz és a szász volt a többi) egyike. Bizonyos mértékig "különutasság" jellemezte az államot, több kiválási tervnek is a részesei voltak.

A királyság alatt Württemberg hatalmasat fejlődött, egy korát sok tekintetben megelőző modern állammá vált. Például ügyeltek rá, hogy ne a nagyipari foglalkoztatás legyen a domináns, így elkerülhették a szélsőséges szegénységet. A politikában alkotmányos rendszert építettek ki, ahol a király szerepe erősen racionalizálttá vált. A rendszer szabad volt, sem az egyéni, sem a kollektív jogokat nem korlátozták. Ebben talán szerepe volt annak is, hogy a négy királyból kettő nem volt heteroszexuális, illetve ennek az uralkodásukra gyakorolt hatása.

wurtt05.jpg

Württemberg, mint a Német Császárság tagállama, pirossal jelölve
(a kép forrása: deutsche schutzgebiete)

A dinasztia felmenőit a XI. század közepéig lehet hitelesen visszavezetni (a legenda az első német-római császár családjáig vezeti vissza a leszármazásukat). A XI. században élt ősük, mint a "svábok hatalmas embere" szerepel a hirschau-i apátság ajándéknyilvántartásában. Azóta a terület önálló politikai entitásként létezik, 1495-ig grófságként, majd onnan kezdve hercegségként ismerték. A királyi minősítést 1805 végén kapták meg.

Az utolsó király II. Vilmos (1848-1921) volt, aki 1891-ben lett Württemberg királya. Bár napjainkig is kerülnek elő róla személyesebb jellegű adatok, az vitathatatlan tény, hogy népszerű volt. Egyszerű polgári ruhában járt-kelt az emberek között, sok tekintetben tűnt egy barátságos elnöknek, mintsem egy tekintélyes királynak. Használták rá a "haza atyja" kifejezést is, melyet a hatalma visszafogott gyakorlásával szolgált meg.

Amikor már a Német Császárság 1918 őszén megszűnt, akkor még Württembergben a helyén maradt a király. Sőt, amikor már a német államok összes monarchája lemondott, akkor a württembergi királyt még mindig nem akarták leváltani. Az sokak számára nem volt kérdéses, hogy köztársaság lesz (mivel azt már november 9-én kikiáltották), csak elfeledkeztek a királyról.

Ahogyan akkoriban más tekintélyes uralkodók is megélték, úgy II. Vilmos is a saját szemével látta az emberei megfogyatkozását. Hirtelen eltűntek mellőle mindenki. Az egyik pillanatban még reménykedve zsongtak körülötte, a másik pillanatban már egy másik épületbe jártak be azok, akik ki szerettek volna járni maguknak valamit (igaz, el is hagyta a fővárost). A király egyébként e miatt nagyon csalódott lett. Mint annyi más király, úgy ő is abban a hitben tüntette ki az embereket, hogy amikor majd a monarchiának szüksége lesz rájuk, lehet velük számolni. Abban a bizonyos pillanatban viszont nem volt kire támaszkodnia. 

Az új politikai elit kérésére II. Vilmos belement a lemondásba. A kiáltványát december 1-én adták ki a lapok. Ebben a nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy "letette a koronáját", amit mindenki szabadon értelmezhetett az ízlése szerint. Ő maga ezzel együtt felvette a "Württemberg hercege" címet, melyet az utódjai a mai napig viselnek. Ez a nyilatkozat ahhoz hasonló, amit IV. Károly adott ki 1918-ban. Vagyis az uralkodó elismeri, hogy a népnek van joga dönteni az államforma ügyében, amit feltételek nélkül el is fogad,

Az új rendszer nem volt ellenséges a dinasztiával. Egy megállapodást kötöttek velük, mely biztosította a király további életét, sőt még egy nyugdíjszerű jövedelmet is adtak neki. Nem mellékes az sem, hogy ez a megállapodás meghatározta a dinasztia magánvagyonát is, amely lehetővé tette számukra a gazdasági túlélést. Persze "gazdasági túlélésről" beszélni némileg fura dolog, mert önmagában a család magánvagyona nagyon-nagy volt.

Ez a gazdasági jellegű megállapodás egyébként nem a württembergiek sajátos megoldása volt, mivel az új német állam minden dinasztiával valamilyen megállapodásra kívánt jutni. Innen kezdve a dinasztia (hasonlóan a többihez) lényegében egy hatalmas családi vállalat lett, érzékeltetni is lehetetlen mekkora méretű vagyonnal. A vagyont egy jogi személyként működő vállalat kezeli, de az irányító szervezetét egyszerűen "csak" udvari kamara néven hívják.

wurtt02.jpg

Vilmos herceg (1994), aki 2022 nyara óta áll a Württemberg-ház élén, az egyik legfiatalabb a dinasztiák vezetői közül
(a kép forrása: adeltswelt.de - szerkesztett kép)

II. Vilmos utódjai nem értettek egyet a lemondással, de az igazság valahol ott van. hogy nem volt ennél logikusabb lépés. Ha nem működött volna együtt az új rendszerrel, ugyanaz lett volna az események vége. A királyság vagy köztársaság ügye addigra már eldőlt, a király semmilyen módon nem maradhatott tovább a pozíciójában. Ebben a helyzetben a békés megegyezés volt mindenkinek a legjobb.

Egyébként maga II. Vilmos sem értett egyet az államforma módosításával, mivel a lemondásában is a nép akaratának rendelte alá a trónját. A népet ugyanakkor nem kérdezte meg senki, csupán az új politikai elit döntése volt a módosítás. Az ellenérzéseit azzal mutatta ki, hogy többet be sem tette a lábát az állam fővárosába, még a temetési menete sem érinthette a várost. Persze nem volt kényelmetlen királyból jelentős politikai kapcsolatokkal rendelkező, mindenki által tisztelt nagytőkéssé válni, "csak" a változás jogszerűségében nem hitt.

Az első köztársasági államhoz való viszony

Az utolsó király örököse (hivatalosan is koronaherceg volt) Albrecht herceg (1865-1939) lett, aki 1893-ban az osztrák-magyar uralkodónak, Ferenc József öccsének a lányát vette feleségül. Vagyis a felesége nem volt más, mint az 1914-ben meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökösének a testvére.

Albrecht hercegnek óriási tekintélye volt a württembergi politikában. Amikor Hitler megszerezte a hatalmat, ő maga az új politikai rendszerrel szemben ellenségessé vált. Nem a birodalom új esélyét látta meg benne, hanem egy olyan politikai kísérletet, amely a német és a württembergi hagyományokkal ment szembe. Úgy gondolkodott, hogy amit Württemberg királyai és lakói elértek, azt az új rendszer semmissé kívánta tenni. A Hitler nevéhez kötött politikai rendszert poroszosítási kísérletnek tekintette. E miatt sok hátrányt kellett elszenvedniük, mivel a hitleri állam nem fogadta el az ellenvéleményt.

wurtt06.jpg

Albrecht herceg az első világháborúban sikeres tábornok volt, beosztottja volt a később tábornokként megismert Guderian és maga Hitler is
(a kép forrása: zhuanlan zhihu)

Ugyanezt az álláspontot képviselte az utódja, Fülöp Albrecht (1893-1975) is, akit a hitleri rendszer szintén ellenségként kezelt. Sőt, ő kemény monarchista volt, aki nyíltan is kiállt a monarchista szervezetek mellett. Talán nem véletlen, hogy a Stauffenberg grófi családdal is szoros kapcsolatban állt, akiknek az egyik tagja merényletet kísérelt meg Hitler ellen (a családdal való kapcsolat még az apja idejében jött létre). Bizonyos forgatókönyvek azzal is számoltak, hogy Hitler helyett Fülöp Albrecht lesz majd a német államfő, aki azonnal lezárja majd a Németország pusztulása felé tartó háborús helyzetet.

A történet az volt, hogy a német evangélikus egyházi főemberek gondolkodtak egy olyan hatalomátvételben, melyben nem gyilkolnak meg politikai vezetőket. Az ő elképzelésük az volt, hogy egy nem kompromittálódott, tiszta kezű dinasztia vezetőjére cserélik le Hitlert. A poroszok szóba sem jöhettek, a bajorokat pedig a hitleri állam elűzte Németországból. Így jött a képbe a Württemberg-ház. Ennek a tábornak a vezéralakja volt Friedrich von Rabenau (1884-1945), aki egy géppel írt jegyzetet készített a terv végrehajtásról. Abban írta le, hogy megkereste a Fülöp Albrecht herceget a tervükkel. A lelkészt elfogták, koncentrációs táborba zárták, majd Himmler személyes parancsára (a háború vége előtti napokban) kivégezték.

A monarchikus tervek bukása

A II. világháború előtt több olyan egykori német uralkodói család akadt, akik a hitleri rezsimmel bizonyos mértékéig együttműködtek. E mellett az is tény, hogy több monarchista elveket valló párt beolvadt akkoriban a náci párt szervezetébe. Mindez minimum annak a jele, hogy az ideológiai távolság mégsem volt minden esetben áthidalhatatlan. Az, hogy a Württemberg-dinasztia (és a bajor) ebből látványosan kimaradt, sőt, ellenállt, megnövelte a tekintélyüket.

Ugyanakkor a monarchia politikai esélyei leromlottak, hiszen a német császári család, amely a porosz királyi család volt, azért eléggé egyértelműen a hitleri rendszerrel szimpatizált. Mára talán csak ideológiai vitának tűnik, de ne feledjük el, hogy a teljes német állam és társadalom a romokban hevert azokban az években, de nem csupán jelképesen! Így a nyomorért, a pusztulásért a monarchista politikára is kiterjedt a népharag.

A dinasztia vezetői ezért úgy gondolkodtak, hogy a nép dönt a tartomány képviseletéről, nekik pedig ezekkel a megválasztott emberekkel kell dolgozniuk a tartomány érdekeiért. A dinasztia bőkezűen adakozott ahol szükség volt rá, illetve olyan helyekre is segítséget juttatott (a mai napig is), ahova a hivatalos csatornák csak késedelmesen értek el (vagy éppen sehogyan sem). Nagyjából ez a magyarázat a dinasztia tekintélyére. A mágikus trió a következő:

  • (1) a politikai szempontból tiszta kezek,
  • (2) a gazdasági erő, valamint
  • (3) az adományozások által felépített arculat.

A politika mindig is tisztelettel közelítette a család tagjait. Sőt, a politikai paletta szinte teljes egésze úgy kezelte a dinasztia mindenkori vezetőjét, mintha hivatalban lévő király lenne. Ugyanez a megbecsültség a társadalom nagy többsége részéről is érezhető. A württembergi dinasztiának valamiféle kapcsolata megmaradt a monarchistákkal, de már nem támogatták őket úgy, ahogyan a hitleri időszak alatt, mivel nincsenek mögöttük tömegek.

Egyébként a monarchista csoportok és a württembergi dinasztia politikai elképzelései folyamatosan nagy átfedést mutatnak. Mindketten a nép döntését tartanák fontosnak az államformáról, illetve mindketten a holland és a spanyol monarchiát tekintik ideálisnak. Időnként a dinasztia nyíltan is közread monarchista állásfoglalásokat, vagyis valamiféle óvatos műhelymunka is zajlik a háttérben. 

wurtt03.jpg

A német monarchista mozgalom számára a holland és a spanyol példa a minta
(a kép forrása: Tradition und Leben honlapja)

A műhelymunka, mely a megvalósítható monarchia működésével foglalkozik, nem jelentéktelen. Európában a monarchiák időnként kihívásokkal találkoznak, melyekre nem mindig születik elegáns megoldás. Ezekre mind a mozgalom, mind a dinasztia valahogy reagál, nagyjából ugyanolyan módon.

Az egyik fontos kérdés a dinasztia vezetőjének a házassága és az uralkodói cím öröklése. A Württemberg-dinasztia a legidősebb férfit tekinti örökösnek, amennyiben aláveti magát a királyi ranghoz méltó házasság feltételeinek. Az, aki nem királyi házasságot köt, nem lehet a dinasztia első embere. Így hiába tekintik példásnak a spanyol monarchiát, az öröklés és a házasságkötés ügyében más elveket követnek.

A másik ilyen nagy ügy, a király jogalkotási szerepe. Ebben létezik egy riasztó példa 2008-ból, amikor egy (sokak által németnek tartott) nagyherceg kínos helyzetbe került. Abban az évben a luxemburgi képviselőház törvényt alkotott az eutanáziáról. A luxemburgi uralkodó nem értett egyet a törvénnyel, így nem volt hajlandó azt szentesíteni, vagyis hatályba sem tudott lépni. A képviselők ezért módosították az alkotmányt, miszerint az uralkodó köteles 3 hónapon belül aláírni a megszavazott törvényeket, az egyetértésére pedig a jövőben már nem volt szükség.

Az uralkodó kénytelen volt aláírni a jogait csorbító módosítást, valamint az általa vitatott törvényt is. Az uralkodói szerepfelfogás ezzel lényegesen módosult. Dönthetett volna úgy, hogy a saját szerepének és jogainak átértelmezését tartalmazó jogszabályt nem írja alá és lemond, de nem ezt a megoldást választotta. A másik példa egy hasonló helyzetre Belgium, ahol a király egy kísértetiesen hasonló jogalkotási krízist úgy oldott meg, hogy 1 napra alkalmatlanná lett nyilvánítva.

Amennyiben helyreállna a monarchia Württembergben az eredeti szabályozás alapján, az új királyt nem fenyegetné ilyem veszély. A württembergi felfogás szerint a jogszabályok megalkotása nem államfői jogosítvány, hanem a szavazók által felhatalmazott testületeknek a dolga. A királynak nem is feladata véleményezni a megfelelő felhatalmazással és körültekintéssel meghozott jogszabályokat. A királyi feladat szerintük a társadalmi békén dolgozni, konfliktusok esetén közvetíteni, valamint személyükben képviselni az államot és annak lakóit. 

Károly herceg reformjai

 A Württemberg-ház élére 1975-ben egy új herceg került, ami kissé megviselte a dinasztia tagjait. Az addigi házvezető halála után, a hetekben elhunyt Károly herceg (1936-2022), lett az új családfő, aki nagyon radikális újításokat vezetett be. A családi cég vagyona óriási volt, melyek egy része hatalmas épületekből állt. Ezeknek a felújítása, korszerűsítése nem volt halasztható, így forrást kellett rá találni. Ezért a nemzetközi pénzpiacon és ingatlanpiacon is megjelent befektetésekkel, az így onnan befolyó nyereségből pedig megoldotta ezeket a jelentős átalakításokat.

Mindez egyszerűnek és logikusnak látszik, de a családon belül hatalmas konfliktusok keletkeztek, melyeknek a szelei a bulvársajtóig is eljutottak. Ugyanis a korszerűsítésekhez szükség volt pénzre, valamint a beáramló pénzeknek is már eleve kijelölte a helyét. Ez azt jelentette, hogy a családtagok addig szinte korlátlanul kaphattak pénzt, de a herceg reformjai ennek véget vetettek. Nem tudni pontosan mennyi pénzt vont el a család tagjaitól, sem azt, hogy a valóságban mi mindenről kellett lemondaniuk, de valószínűleg fájhatott nekik.

A reformok egyébként sikert hoztak. A kamara profilja sikeresen kibővült, az egyes üzletágak mindegyike a mai napig is a legkorszerűbben működők közé tartoznak. Az ingatlanvagyonuk jó minőségű, alacsony rezsijű, mindenféle válság ellen védett lakásokból, házakból és kastélyokból áll. Az erdészeti, a mezőgazdasági és szőlészeti (borászati) üzletágak fejlesztései pedig olyanok, melyek a jelenben is sokak számára elérhetetlenek. Ők még akkor váltottak "zöldebb", környezetkímélő és takarékos gazdálkodásra, amikor a reform sokkal gyorsabb megtérülést hozott.

wurtt01.jpg

Az "ikonográfia" egy nagyvállalatra emlékeztet, holott ez egy királyi ház fő tevékenységeit mutatja be
(a kép forrása: a dinasztia udvari kamarájának honlapja)

A családtagoknak nem egyszerűen a kevesebb pénzzel volt baja. A köztük és a dinasztia feje közötti konfliktust mélyítette, hogy Károly herceg felesége a "címzetes francia király" (az 1999-ben elhunyt Henri) lánya lett, aki képzőművészként is ismertté vált. Károly herceg fizette a "francia király" fiának a tanulmányait, a felesége képzőművészeti ténykedéseit, valamint mind Károly herceg, mind a felesége, létesített egy-egy jótékonykodó alapítványt, amelyik "szórta" a pénzt. 

wurtt07.jpg

Károly herceg és a felesége az 1960-ban megtartott esküvőjükön
(a kép forrása: Corona)

A felesége képzőművészeti tevékenysége nem egyszerűen csak festegetésből vagy szobrászkodásból állt. Az alábbi képen látható néhány abból az őrangyal-szobrokból, amiket elkészített. Többeknek nem tetszett, hogy "erre bezzeg van pénz" - miközben nekik ennél fontosabbnak ítélt igényeikre nemet mondtak. Még egyesek azt is megpedzegették, hogy a most elhunyt családfő feleségének a valóságban nincs komoly képzőművészeti pályafutása. Ellenpéldának Habsburg Ottó leányát, Habsburg Gabriellát szokták felhozni, akinek vannak fontos megrendelései és köztéri szobrai - szemben az özveggyel (Diane hercegnő honlapját itt lehet elérni, mindenki döntse el maga, hogy van-e igazság az állításban).

wurtt04.jpg

Diane hercegnő egyik alkotás-sorozata, őrangyalok szobrai az Altshausenben lévő hercegi kastély udvarán
(a kép forrása: Noblesse & Royautés

Károly herceg ezen a nyáron hunyt el. A temetésén jelen volt a tartomány miniszterelnöke és több minisztere is (illetve rengeteg egyéb politikus is, valamint majdnem az összes királyi család képviselője is). Nem megszokott, hogy egy 100 éve trónját vesztett dinasztia feje ekkora figyelmet kapjon, ami jól mutatja a herceg és a személyében képviselt dinasztia tekintélyét. Egyébként egész életében ilyen megkülönböztetett tisztelet övezte a politikusok részéről, függetlenül attól, hogy ki, melyik pártnak volt a tagja.

A jövőkép

A dinasztia jelenlegi vezetője az 1994-ben született Vilmos herceg. Róla pár éve (2019-ben) még azt nyilatkozták, hogy nem áll teljesen készen a dinasztia vezetésére. Akkoriban még ugyanis az volt róla a hír, hogy sok tapasztalatot kell szereznie a családi gazdaságon kívül. Aztán ez 2020-ban nagyon váratlanul módosult, mivel Károly herceg úgy érezte, hogy a kamara vezetésétől vissza kell vonulnia, a kijelölt utódjának pedig azonnal bele kell tanulnia az új szerepébe.

[Vilmos herceg az unokája a korábbi családfőnek. A herceg édesapja pár éve egy autóbalesetben elhunyt, egyébként ő volt a kijelölt és alaposan felkészített utód. ]

A dinasztia új első emberével kapcsolatos érdeklődés mögött az is jelen van, hogy iszonyú nagy vagyon felett rendelkezik, de még nincs felesége. Elméletileg királyhoz méltóan kellene házasodnia, mely feltételnek valószínűleg eleget is fog tenni. Az még nagy titok, hogy ki lesz a választottja, de aki az ilyen jellegű bulvárhíreket olvassa, találkozhatott már egy-két "biztos" tippel.

A dinasztia fiatal vezetőjétől természetesen más döntéseket is várnak. Ilyen például a családi cég gazdálkodása, melynek esetleg tágabbra nyílhat a pénztárcája, legalábbis a családon belül létezik egy ilyen reménykedés. Nagyjából ez az a döntés, amit biztosan meg fog hozni.

Természetesen a politikai nyilatkozatait is kíséri némi várakozás. A monarchista csoportok szerint egy olyan népszavazásra lenne szükség, mely előtt alapos tájékozódásra nyílna lehetőség. Ez azonban még Németországban is irreális.

A nagy terv egyébként az. hogy a német egységes állam (a szövetségi állam) megmarad, de új alkotmány kellene, mely engedélyezi az egyes tartományokban a monarchikus államfőt. Kevésbé ismert, hogy Németországnak nincs alkotmánya, csak egy úgynevezett alaptörvénye, mely annak idején ideiglenesen jött létre. Az állandó alkotmányra tehát létezik egy halvány igény, amelynek a szövegezése egy szélesebb körű egyeztetés során születhetne meg. Amennyiben így lenne, akkor a kész szöveget kellene jóváhagyni. Ez a "csomag" tartalmazná a tartományoknak a monarchiára való áttérési lehetőséget. Ez már nem annyira irreális cél, csak kellene egy kezdeményező politikai szereplő.

A monarchista csoportok szervezetileg gyengék. Per pillanat a vezető személyét is nehezen találják meg, a pénzük is fogy, a kapcsolataik is szűkülnek. A cselekvőképességük elég korlátozott. A közéleti jártasságuk nagyjából egy helyi túraegyesület szintjén van, ami nem túl előnyös egy ilyen léptékű politikai célhoz.

A dinasztia eddig azt a megoldást követte, hogy a tartomány ügyeit illetően a választott politikusoknak vannak jogosítványaik, így velük dolgoztak össze. Egyes politikusok monarchista érzelműek voltak (vagy most is azok) és talán valami olyasmi cél volt, hogy amikor majd elegen lesznek minden oldalon, majd akkor lesz áttörés. Amennyiben ez nem történik meg, a családnak ez sem gond, hiszen nekik a tehetős, befolyásos és jótékonykodó nagytőkés szerepe nem kényelmetlen.

 

A stuttgarti ismerőseim szerint három fő probléma van, ami miatt egy népszavazás kudarc lenne:

  1. A királyi dinasztia nem felkészült egy kampányra. Volt már olyan (Brazíliában), hogy váratlanul egy népszavazást írt ki az állam a monarchiáról. Ott a döntés a dinasztiát és a monarchista tábort is meglepte. Ennek a következménye az lett, hogy a dinasztia űzött gúnyt saját magából és a monarchia lehetőségéből is. Annak ellenére történt így, hogy a dinasztia vezetői széles körben tiszteletnek örvendő, komoly emberek voltak. Még Károly herceget sem tekintették felkészültnek egy kampányhoz, a dinasztia mostani vezetőjét még annyira sem (bár ez csak egy vélekedés).
  2. Volt már egy társadalmi válság vezetett el népszavazáshoz (Albániában), mely ráadásul nyerhető is lett volna, csak éppen a király politikai támogatói voltak felkészületlenek egy népszavazási kampányhoz. A monarchisták a saját táborukhoz szóltak, nem voltak érveik a republikánusok meggyőzésére. A német monarchista mozgalmak mára már nagyon elfelejtettek kifelé kommunikálni, párbeszédet folytatni, meggyőző érvekkel vitázni.
  3. Aztán az is előfordult már (Grúziában), hogy a monarchista tábor megnyerte a választásokat (valójában kettőt is), de nem tudták mihez kezdjenek a nyakukba hullott lehetőségekkel. A politikában gyakorlottabb ellenoldal felőrölte őket. A "württembergi változat" (az ismerőseim szerint) úgy nézne ki, hogy bármilyen formában is szerezzen politikai hatalmat a monarchista tábor, a gyakorlatlansága miatt nem fog tudni élni azzal.

Ezekből következik az a valószínű forgatókönyv, hogy a dinasztia minden karakteresebb monarchista jellegét feladva, csupán egy befolyásos cég tulajdonosaként fogja magát meghatározni. Ezt látszik megerősíteni a dinasztia új vezetőjének az összes közszereplése, melyből hiába szeretnék meglátni a királyt, a fiatal herceg eddig nem tudta ezt a hatást elérni. Amíg elődjei nyilvános szerepléseiből nem volt kétséges, hogy a hercegek királyi szerepben jelentek meg, addig az ő esetében ezt (még) nem lehet felfedezni.

Éppen ezért fontosak a következő hónapok szereplései, mert a fiatal herceg ezek által építi fel a státusza értelmezését. Ha valaki nem talált izgalmat a volt dinasztiákról szóló bulváros hírekben (ami érthető), akkor a következő hónapokban ez adhat némi ösztönzést a követésükre. Ha pedig valaki mégis lemaradna, akkor majd a blogon vissza fogok rá térni.

Források 

Adeltswelt.de híre Károly herceg temetéséről 

BBC híre a luxemburgi alkotmánymódosításról

Corona írása Károly hercegről és a feleségéről

Diane hercegnő honlapja

Die Welt írása a 2022-ben házvezetővé váló Vilmosról

Luxemburg alkotmányának módosítása

Noblesse & Royautés

Összefoglaló a királyság idejéről

Stuttgarter Zeitung interjújának (2006) összefoglalója

The Guardian híre a luxemburgi konfliktusról

Történelmi áttekintés

Tradition und Leben (német monarchista szervezet) honlapja

Württemberg-ház Kamarája

Württemberg politikai életének történelme

Württemberg történelme (az államé)