A mai koronázásról
Európában ma koronázás lesz.
Egy koronázás mindig is rendkívüli eseménynek számított, de amióta a királyi hivatalba való beiktatásból általában elhagyják, még nagyobb iránta az érdeklődés. A brit monarchia azon kevés monarchikus rendszerek egyike, ahol még él a koronázás gyakorlata.
Aki szemfülesebb, az észrevehette, hogy a meghívókban nem csupán III. Károly király koronázásáról írnak, hanem a feleségét is királynőnek koronázzák. Nem királyné lesz belőle (The Queen Consort), hanem Kamilla királyné (Queen Camilla). Ilyen módon egy kettős koronázás tanúi lehetünk a mai napon.
Én azok közé tartozom, akik nem szeretnek írni a brit monarchiáról, mert sok közleményt adnak ki, amelyekben rendszerint elég kevés az információ, ráadásul eléggé alaposan megszervezettek még a pletykák is. Ezért szoktam ajánlani azokat, akik valóban ismerik a brit rendszert.
Kevés ilyen ember van, de létezik valaki, aki magyar nyelven ír és beszél róluk. Ő Shenouda Nóra, akivel Riedel Loránd beszélgetett el a királyi családról. A beszélgetést itt lehet meghallgatni.
Egyébként lesz majd szó a blogon a mai napról, de majd utólag, amikor a sajtóérdeklődés csökken.
A további bejegyzések is készülőben vannak, csak éppen jogászok elemzik az egyes mondatokat, hogy ne a bíróságon kelljen ezt megtenni. Reményeim szerint legfeljebb pár nap, aztán egy magyarországi történettel fogunk folytatódni.
nemes_egyszeruseggel 2023.05.07. 20:33:38
nemes_egyszeruseggel 2023.05.07. 20:35:39
gigabursch 2023.05.08. 09:23:15
S ha már így előkerült:
Novák Katalin a brit királyi házzal rokonságban áll, az most jó nekünk vagy nem?
Miért?
Mr. Kéktúra 2023.05.08. 22:11:07
1. VI. Fülöp spanyol király a másod-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (harmadunokaöccse), leszármazva I. György görög királytól
2. II. Margit dán királynő a harmad-unokatestvére, leszármazva IX. Keresztély dán királytól
3. Fülöp belga király a harmad-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (negyedunokaöccse), leszármazva IX. Keresztély dán királytól
4. Henrik luxemburgi nagyherceg a harmad-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (negyedunokaöccse), leszármazva IX. Keresztély dán királytól
5. Vilmos Sándor holland király az ötöd-unokatestvére, leszármazva I. Pál orosz cártól
6. V. Harald norvég király a másod-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (harmadnagybátyja), leszármazva VII. Eduárd brit királytól
7. XVI. Károly Gusztáv svéd király a harmad-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (negyednagybátyja), leszármazva Viktória brit királynőtől
8. II. János Ádám liechtensteini herceg az ötöd-unokatestvére, leszármazva Károly Lajos badeni trónörökös hercegtől
9. II. Albert monacói herceg az ötöd-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (hatodunokaöccse), leszármazva Károly Lajos badeni trónörökös hercegtől
10. Sándor jugoszláv trónörökös herceg a másod-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (harmadunokaöccse), leszármazva I. György görög királytól
11. Margit, a román korona letéteményese a másod-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (harmadunokahúga), leszármazva I. György görög királytól
12. Pál görög trónörökös herceg a másod-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (harmadunokaöccse), leszármazva I. György görög királytól
13. II. Szimeon bolgár cár a negyed-unokatestvére 2 generáció eltéréssel (ötöd-dédnagybátyja), leszármazva Ferenc szász–coburg–saalfeldi hercegtől
14. Emánuel Filibert velencei herceg (a névleges olasz trónt igénylő Savoyai-ház vezetője) az ötöd-unokatestvére 1 generáció eltéréssel (hatodnagybátyja), leszármazva Ferenc szász–coburg–saalfeldi hercegtől (egyben a hatodunokaöccse is, leszármazva Károly Lajos badeni trónörökös hercegtől)
Az első 5 uralkodó az apján keresztül rokon így, a következő 4 az anyja ágán. Ugyanígy a rá következő 3 házvezető is az apja ágán, az utolsó kettő pedig az anyja ágán (illetve a legutolsó zárójeles reláció szintén az apján keresztül van így).
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2023.05.09. 03:35:16
Várom a folytatást is! :)
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2023.05.09. 06:14:07
A saját véleményem a hírről az, hogy nem lehet igazolni. Ha tévedek (erre mindig van esély), akkor majd valaki kijavít.
A hír forrása a Tények c. hírműsor:
tenyek.hu/cikkek/meglepo-novak-katalin-rokona-iii-karolynak
Ez a hír tehát egy kissé... fura. Már eleve a felvezetés:
"a magyar államfő nemcsak egy másik ország képviseletében, hanem egy távoli rokonként is van ott az ünnepélyes szertartáson."
Az utóbbi hetekben kénytelen voltam számos brit hírt elolvasni (mert ömlött, mint csőtöréskor a víz), de sehol nem láttam ennek a nyomát. Szerintem Novák Katalin nem rokonként volt meghívva. A teljes listákon semmi nyoma nem volt ilyesminek. A magyar államfő publikussá tette a meghívóját, abban is államfőként volt meghívva:
www.sandorpalota.hu/sites/default/files/gallery-article/Koron%C3%A1z%C3%A1si%20megh%C3%ADv%C3%B3%202023.05.02..jpg
[Ha nem nyílna meg: www.sandorpalota.hu/hu/novak-katalin-reszt-vesz-iii-karoly-koronazasan ]
A hivatalos programokon is ott jelent meg, ahol a külföldi államfők, a rokonoknak szervezett programok egyikén sem láttam. Nagyon sok fényképet néztem meg, nem volt a rokonság tagjai között.
Aztán a hírben írnak arról, hogy Károly király részben magyar származású és sokat van Erdélyben. Utána jön a magyarázat:
"Szépanyja, gróf kisrédei Rhédey Klaudia Zsuzsanna, akit a Székelyföldön található erdőszentgyörgyi református templomban kereszteltek meg."
III. Károlyról írja ezt, ezt tudjuk, érthető maga a mondat is. A gondok itt jönnek elő.
"A távoli rokon egyúttal nagyiványi Fekete Erzsébet ükunokája is, utóbbi pedig már Novák Katalin családfáján is jelen van, ha a 17. század végéig visszamegyünk az időben."
Ki a "távoli rokon"? A brit király lenne az? Vagy Rhédey Klaudia?
Rhédey Klaudia (1812-1841) nem lehet Fekete Erzsébet ükunokája. Mind a 8 üknagymamájának a nevét ismerjük.
III. Károly esetében is ismertek az üknagyik, tehát ő sem lehet az.
A szövegből nekem nem tűnik úgy, mintha Novák Katalinra gondolt volna a hír költője. Sőt, Novák Katalin családfája a tudomásom szerint nem ismert.
Akkor elő kell venni azt, amit nagyiványi Fekete Erzsébetről tudunk. Életrajzi adatok nincsenek megadva a hírben, de valószínűleg Vay Ádám feleségére kell gondolnunk.
Vay Ádám (1657-1719) II. Rákóczi Ferenc egyik főembere volt, az első felesége nagyiványi Fekete Erzsébet. Azt tudjuk róla, hogy 1665-ben született és 1695-ben (karácsonykor) hunyt el. Négy gyermekük született, akiknek a nevei: Erzsébet, Ádám, Anna és Judit.
Judit első férje Rhédey Mihály volt, először azt hittem ez lesz a megoldás, de nem.
Rhédey Klaudia 1812-ben született. Édesapja Rhédey László volt, aki 1775 és 1835 között élt. Az ő apja Mihály, aki 1720-ban született és 1791-ben hunyt el.
Ennek a Mihálynak a felesége volt Bánffy Teréz (1740-1807), aki tehát Klaudia nagymamája. Ezen a szálon a dédi báró magyarerőmonostori Kemény Krisztina, akinek az édesanyja vajai Vay Anna (1668-1736), aki tehát Rhédey Klaudia üknagymamája.
Komoly gond, hogy Vay Anna ezek szerint 1668-ban született, míg az édesanyja 1665-ben. Nekem ez is egy gyanús pont...
A magyar média a Tények szövegét azért vette át olyan furán, mert a most felsorolt szálakat nem akarták átnézni. Inkább szó szerint átvették, ahogy szokták az ilyen-olyan szóvivői nyilatkozatokkal is.
Akkor tehát "tudjuk", hogy III. Károly 5. felmenője Rhédey Klaudia, 9. felmenője Vay Anna, a fentiek szerint pedig a 10. felmenő a nagyiványi Fekete Erzsébet.
Ezt kellett volna a hír szerzőjének, illetve a hírt átvevő X számú szerkesztőségből legalább egynek összekötnie Novák Katalinnal, de ennek nincs nyoma.
Azt tudjuk, hogy a nagyiványi Fekete családban egyszer volt egy Novák nevű emberrel házasságkötés. Az 1824-ben született Vince nevű ungi szolgabíró feleségül vette Rába Máriát. Nekik született egy Margit nevű lányuk, akinek Novák Endre lett a férje.
Az persze nagy kérdés, hogy ez a Novák Endre lenne Novák Katalin felmenője? Nem tudom igazolni, mivel semmit nem találtam a magyar államfő felmenőiről.
Ha a válasz igen, akkor is kapcsolatba kellett volna hozniuk Novák Endrét nagyiványi Fekete Lászlóval (?-1670), aki a hírben megnevezett Erzsébet édesapja.
Ez egyébként egyszerű:
Ennek a Lászlónak volt egy üknagyapja (Péternek nevezik, a családban az I. sorszámot viseli). Az ő ükunokája a II. sorszámot viselő László, aki az ungi ágat alapította. Ennek a II. Lászlónak a szépunokája az Jenő, aki 1848/49-ben huszárkapitány volt. Az ő dédunokája az a Margit, akit Novák Endre feleségül vett.
Tehát a hírnek 2 gyanús pontja van, a 3 éves édesanya és Novák Katalin felmenőinek az ismeretlensége. Szerintem a hír kiadójának vagy a hírt átvevő sok-sok szerkesztőség egyikének kellett volna mindkét ponton csiszolnia valamit - de szokás szerint semmi ellenőrzést nem tartottak szükségesnek.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2023.05.09. 06:15:24
gigabursch 2023.05.09. 08:18:49
Köszönöm, az érdekes és egyben nagyon is ideillő kitekintés volt.
@nayzoli:
Neked is köszönöm a választ.
Tehát megát í hírt én is elolvastam, a felsorolt neveket tudomásul vettem (utánajárni nyomokban sem volt energiám, késztetésem), s csak azon merengtem, hogyha mégis 216. ágon valahogy szegről-végről rokonok, akkor tkp jó ez Magyarországnak?
Szerintem ez leginkább az édeskevés kategória, de sose lehet tudni, hogy nincs-e mégis valami, ami jól jöhet...
Mr. Kéktúra 2023.05.09. 09:48:17
@nayzoli: Szívesen!
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2023.05.09. 09:55:42
A család nagyon pontosan vezeti, hogy kik tartoznak közéjük. Az első 5700 rokon neve itt érhető el (Novák Katalin neve nincs ott):
www.wargs.com/essays/succession/2011.html
A lista első néhány tagja a királyi család úgynevezett dolgozó tagja, de e nélkül is meg tudnának élni a szerencsés családba történt születésüknek köszönhetően. Nagyjából az első 50 személy az, akinek vannak előnyei a rokoni kapcsolatból. Még egy súlyos bűncselekmény elkövetését is meg tudják úszni, ahogyan az látható is volt.
Az 50. sorszám mögöttiek már mondhatók jelentékteleneknek. Ők csak a rokoni kapcsolat miatt semmilyen előnyre nem számíthatnak. Annyira, nem hogy a lista 100. helyén álló Pál akkor sem kapott segítséget, amikor azt kifejezetten kérte. Hiába rokon, nem kapta meg. E miatt gondolom azt, hogy egy létező távoli rokonság esetében sem járnánk jobban.
A személyes szimpátia más kérdés, az alapján elég sok mindent el lehet érni. A lista 4157. helyén álló Margit hercegnő például elég jelentős segítségeket kapott csak azért, mert Károly gyermekkori ismerőse és állítólagos exe.
noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2023.05.09. 10:19:34
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2023.05.09. 13:10:18
noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2023.05.09. 14:01:59
IamTwo 2023.05.09. 23:43:15
"a magyar államfő nemcsak egy másik ország képviseletében, hanem egy távoli rokonként is van ott az ünnepélyes szertartáson."
ha a rokonságot elfogadom, akkor ez egy tény kijelentés, hogy az ország képviseletében, és amúgy még rokonként is, mert hát az.
Érdekes a meghívó, hogy The President of The Hungary (akinek nincs neve) és Mr. István Veres. Most akkor vagy legyen President és férje, vagy Mrs Katalin Novák as President és Mr Veres vagy mittomén, de így olyan furcsa.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2023.05.10. 13:43:58
Azért rossz ez a megfogalmazás, mert bele lehet érteni olyasmit, amit én (meg mások) is megtettem.
Értem azt is, hogy ez csak egy felvezető szöveg, nem erre kellett volna koncentrálnom, hanem a lényegre.
A meghívóban tényleg furcsa, hogy így állították ki. Láttam vendéglistákat (mivel kerestem kik voltak jelen rokonként), azokon Mrs. Katalin Novak volt, mellette az, hogy ő Magyarország elnöke. A férje is névvel volt megnevezve, de mellé azt írták, hogy First Gentleman of Hungary, amit így még nem láttam leírva.
Mr. Kéktúra 2023.05.11. 22:55:45
Mr. Kéktúra 2023.05.17. 14:04:40
i.redd.it/l119wgmxozza1.jpg
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2023.06.02. 11:39:45
Az ábrában van (legalább) egy hiba, II. Erzsébet felmenői között.
A 8. szinten Thomas Lyon (1704-1753) gyerekének tünteti fel az 1816-ban elhunyt nagyváradi Inczédy Gergely bárót. Inczédy Gergely volt az a nemzedék, akivel ez a bárói család kihalt. A szülei nevét Nagy Iván Magyarország családai c. könyv V. kötetéből ismerjük (Inczédy Gergely és Kendeffy Ágnes).
A megnevezésekben igazad van, csak a szemem még nem szokta meg őket :)
Mr. Kéktúra 2023.06.02. 14:04:05
A magyar ösöket ez az ábra (helyhiány miatt) csak a 8. generációig ábrázolja, a 9. generációban már az anyakirályné felmenői vannak itt, értelemszerűen soronként egyre szélesebb helyet elfoglalva ahogy megyünk vissza az időben.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2023.06.02. 19:41:06