A Habsburgok toszkánai ága több posztot is megérne. Az alábbiak csupán bevezetők az egyes alfejezetekhez. Van miről beszélni!

Azzal kezdem, hogy senkit sem szeretnék megbántani. Igyekeztem finoman fogalmazni, mivel egy-egy érintettnek a magyarországi társaságában olyanok is vannak, akikkel több évtizedes barátság köt össze. Csupán annyi célom volt, hogy egy átfogó képet tudjak összeállítani.

Toszkána

Toszkána a mai Olaszország északi részén fekszik, a központja Firenze. A területe nagyjából akkora, mint a mai Magyarország negyede. Ha valaki húz egy képzeletbeli vonalat a Balaton hosszanti tengelyében, majd veszi az attól délre eső országrészt, akkor nagyjából akkora terület láthat maga előtt, mint amennyi az egykori nagyhercegségé volt.

A mai Toszkána Olaszország egyik régiója, régebben önálló állam volt
(a kép forrása: dallaterra.com)

Velence és Róma között kell keresni a térképen, de a félszigetnek csak a nyugati tengerpartja tartozott hozzá. Annak idején a Mediciek irányították, akik 1537-ben Firenze hercegei lettek, majd később nagyherceggé minősítették őket. Összesen 7 nagyherceget adtak a Toszkánának, majd a nagyhercegi család főága kihalt.

Ekkor a cím Mária Terézia férjéhez, Lotaringiai Ferenchez (1708-1765) került, akitől a második fia örökölte meg, mivel az első fia a császári és a királyi címeket kapta meg. Amikor Napóleon átvette az uralmat a terület felett, akkor Etruriari Királyság néven egy időre királysággá minősítette át (utalva az etruszkokra), majd pár év után a francia államba olvasztotta. Napóleon után nagyhercegségként állították helyre, nem hagyták meg királyságnak.

Miért nem lett királyság? Valószínűleg azért, mert nem akarták Napóleon ezen újítását elfogadni. Az sem volt mellékes, hogy a Habsburg Birodalom élén I. Ferenc (1768-1835) állt, aki testvérének "csak" visszaszerezni szerette volna a trónját, nem akarta őt királlyá emelni. Az is szempont lehetett, hogy a Habsburg dinasztia akkori feje szerette volna a formálisan független toszkán államot maga mellett tudni szövetségesként. Végül arra is látni esélyt, hogy I. Ferenc nem bízott a testvérében, mert hozzá képest szabadelvűbb volt, ráadásul sokáig semlegességet színlelt Napóleon felemelkedésével kapcsolatban.

Amikor Toszkána a téma, akkor azt is említeni kell, hogy a toszkán nyelv lett az, amit az olasz irodalmi nyelvnek tekintenek. Ha valaki ott élő függetlenségpártiakkal beszélget, akkor nagyjából ez az első, amit kihangsúlyoznak.

A toszkán ág kialakulása

A toszkán ág kezdetéhez vissza kell lépnünk II. Lipóthoz (1747-1792), aki 1790 és 1792 között volt magyar király. Ő (mint Lotaringiai Ferenc második fia) már 1765-től Toszkána nagyhercege is volt, hiszen édesapja halálakor megörökölte a trónt. Amikor 1790-ben többek között magyar király is lett, lemondott a toszkán trónról. Amint valószínűleg azt sokan tudják, II. Lipótot nem szánták magyar királynak, hiszen nem ő volt az első fiú, csak úgy alakult, hogy a testvérének nem született trónképes utódja.

Az 1790-es lemondásakor ő is a második fiának adta a toszkán trónt, hiszen első fia - a már említett I. Ferenc - a császári és a királyi trónok várományosa lett. A második fia III. Ferdinánd (1769-1824) néven lett toszkán uralkodó. Először 1790 és 1801 között, majd 1814 és 1824 között (a szünet természetesen a napóleoni időszaknak köszönhető). Vele, III. Ferdinánddal indult el a Habsburgoknak egy oldalága, amelyet toszkán ágnak neveznek.

III. Ferdinándnak a fia,  II. Lipót (1797-1870) néven Toszkána uralkodója lett. Ő is egy aránylag szabadabb államnak tartotta meg az országot, ahova még politikai menekültek is érkeztek. Az 1848 körüli időszakban már látszódott, hogy inog a trónja, melynek a fő oka az olasz egység volt. III. Ferdinánd el is kellett meneküljön az állam területéről, ahova csak az osztrák megszállástól tartva hívták vissza (inkább egy osztrák család jöjjön vissza Firenzébe, mint sokezer osztrák katona). Ennek ellenére 1849 tavaszán az osztrákok mégis bevonultak, hogy stabilizálják a hatalmát.

Az állam lakóinak természetesen nem tetszett az osztrák megszállás, hiába tartott csak néhány évet. Önmagában ez is megtépázta II. Lipót megmaradt tekintélyét. Mivel az állam működésében a képviselőknek valódi hatalmuk volt, készítettek egy tervet Ausztria megtámadására. Egy Habsburg nagyherceggel a trónon ez elég fura terv volt, ezért a politikusok felszólították őt a távozásra. Más választása nem volt, mint az ország területéről elköltözni. II. Lipót azonban úgy távozott, hogy a fia javára lemondott a nagyhercegi trónról.

Így lett IV. Ferdinánd (1835-1908) jogilag Toszkána nagyhercege 1859-ben, 9 hónapra. 1860 tavaszán egy népszavazás hivatalosan is megfosztotta a trónjától, de IV. Ferdinánd ezt nem fogadta el. Feltehetően azt vallotta, hogy az európai rendet kialakító bécsi konferencia jogot adott neki ahhoz, hogy magát Toszkána nagyhercegének tekintse,

Bécs 1866-ban elfogadta el Toszkána végleges elvesztését. A még fiatal IV. Ferdinánd valószínűleg nem akarta az egész életét egy reménytelen küzdelemmel tölteni, ezért a másodunokatestvérével, a szintén fiatal Ferenc Józseffel kellett megegyezzen. Az egyezség úgy szólt, hogy az elveszett toszkánai javaiért cserébe IV. Ferdinánd kap anyagi kárpótlást, cserébe viszont lemond a toszkán trónról.

Maga az egyezség 1870-ben jött létre és volt pár kitétele. Az egyik az volt, hogy IV. Ferdinánd hivatalosan Ferenc József javára mondott le a toszkán trónról. Érdekesség, hogy Ferenc József valamiért "elfelejtett" lemondani, így az utódja, IV. Károly megörökölte tőle a toszkán trónt is. Olyannyira, hogy a koronázásával kapcsolatban hozott magyar törvény tartalmazta is ezt a címet!

A Toszkán-ág vezetői

Az egyezség úgy rendelkezett, hogy azok a toszkániai Habsburgok, akik 1866 előtt születtek, megtarthatták a "toszkán nagyherceg" címüket az egész életük során, de a család 1866 után született tagjai "csak" a Habsburg főhercegi címüket viselhették.

Annak ellenére, hogy a trón és a cím ezzel jogilag elkerült a dinasztia ezen mellékágától, a létszámuk volt már akkora, hogy egy oldalágként megmaradtak. Afféle tartalék szerepet töltöttek be, ha esetleg nem lenne trónörökös, illetve arra az esetre, ha kellene ide-oda egy uralkodó. Ez nem volt irreális elképzelés, mivel akkoriban a törökök visszahúzódása miatt sorra alakultak új dinasztiák.

Montenegró és Szerbia saját erőből tudott királyi családot biztosítani önmagának (Szerbia kettőt is), de nem ez volt az általános. Bulgáriába csak másodszorra sikerült európai dinasztiát importálni, ahogyan az Görögországban is történt. Albániában pedig kis túlzással mindenkinek jutott esély megpróbálni egy királyi dinasztiát alapítani, aki éppen arra járt és volt hozzá kedve. Románia megmenekült ezektől a kísérletezgetésektől, ők azonnal hozattak egy német herceget. Az sem volt vad elképzelés, hogy majd esetleg szükség lesz egy lengyel, egy ukrán, esetleg egy szlovák királyra. Arról nem is beszélve, hogy Mexikóban is próbálkoztak egy Habsburgok vezette monarchiát meghonosítani.

János Szalvátor, Johann Orth

Egy nagyobb zárójelet kell nyitni IV. Ferdinánd legkisebb testvére részére. Ő volt János Szalvátor (1852-1890). Nagyon gyors katonai karriert futott be, melyben feltehetően a származása is segítette őt. Közeli barátságban állt Rudolf főherceggel (1858-1889), a Monarchia koronahercegével. A világnézetük meglehetősen sok ponton megegyezett. Ebből eredően ugyanúgy veszélyesnek számított a politikában, miképpen Rudolf is.

Rudolf és János Szalvátor rokoni kapcsolata

1886-ban felajánlották neki Bulgária trónját, de visszautasította. 1887-ben kilépett a hadseregből is. Az, ami Rudolf főherceggel Mayerlinben történt, nagyon kiábrándította őt. Felvette a Johann Orth nevet, lemondott minden rangjáról és címéről, majd elhagyta az állam területét. A további életéről csak annyit tudni, hogy 1890-ben eltűnt és nem került elő róla semmilyen hiteles információ. Az esetleges 1890 utáni sorsáról  ennek a bejegyzésnek a végén volt szó.

A nagyhercegi cím feltámasztása

A toszkán-ág pechsorozata nem ért véget a trón elvesztésével. IV. Ferdinánd legidősebb fia Lipót Ferdinánd (1868-1935) volt, akinek hosszan lehetne ismertetni a személyes konfliktusait, végül távozott a dinasztiából. A második fia József Ferdinánd (1872-1942) volt. Ő katonaként vezető tisztséget is betöltött, de nem tartották komoly szakembernek. Mivel 1921-ben rangon alul házasodott, utólag már nem tekintették a toszkán-ág vezetőjének.

Péter Ferdinánd (1874-1948) volt az, aki apjától "átvette" a toszkán-ág vezetését, legalábbis elvileg. Amikor IV., Ferdinánd 1908-ban meghalt, akkor az olasz Rivista Araldika c. lap korabeli beszámolója szerint, a fiainak meg kellett esküdniük a császár előtt arra, hogy a toszkán nagyhercegi címet soha többé nem fogják használni. Ezért 1908 és 1918 között semmiképpen nem lehet létező címről beszélni. Magát a toszkán-ágat sem kellett "elnökölni", így a mellékág fejét, mint 1908 és 1971 között létező tisztséget, inkább csak utólagos értelmezésnek kell tekinteni.

Péter Ferdinánd fia, Gottfried (1902-1984) lett az ág következő vezetője, aki valóságosan is feltámasztotta a nagyhercegi címet. Ő egyébként a bajor királyi családból választott magának feleséget ( az édesapja is királyi házasságot kötött), az esküvőre pedig Sárváron került sor 1938 nyarán. A korabeli sajtóban ennek nyoma maradt, hiszen kevés királyi esküvő volt akkoriban Magyarországon.

Sőt, a feleség nem csupán tudott magyarul és élete egy részét Sárváron töltötte, hanem anyai ágról Croy is volt, ami Magyarországon nagyon jól hangzott. Dorottya hercegnő (1920-2015) az esküvő idején 18 éves volt, míg a férje 36 éves, vagyis kétszer volt idősebb a nejénél. Gottfried nem beszélt magyarul, neki németül tolmácsoltak.

Dorottya hercegnő és Gottfried főherceg Magyarországon házasodtak össze egymással
(a kép forrása: eurohistoryjournal)

Gottfried főherceg Svájcban élt, 1971 őszéig nem is nagyon figyeltek rá fel. Akkor viszont bejelentette, hogy mint az ág vezetője, feléleszti a jogilag soha meg nem szűnt toszkán dinasztikus rendeket, melyeket a mindenkori toszkán nagyherceg vezetett.

Az, hogy mi vitte rá erre a döntésre, számomra nem derült ki teljesen egyértelmű módon. Az általam olvasott nyilatkozatok és visszaemlékezések még az 1971-es dátum okait sem tették világossá, bár az 1870-es hivatalos lemondás 100. évfordulója azért elég egyértelműnek tűnik. 

Az olvasottak alapján azt gondolom, hogy Gottfried főherceget valahol zavarta az, hogy a "toszkán nagyherceg" cím a dinasztia főágának a tulajdonában maradt, nem mondtak le róla. Vagyis mégsem volt nemzetközi nyomás a dinasztián a cím feladása miatt. A Habsburgok akkori feje (Habsburg Ottó) ráadásul egyértelművé tette, hogy az ehhez fűződő jogaival nem kíván élni. Talán ezért "vette vissza" Gottfried a felszabadult toszkánai címeit.

Mindez azzal járt együtt, hogy újra életet lehelt az egykori toszkán lovagrendekbe. A családi honlap csak egyszerűen annyit írt (amíg működött), hogy Gottfried szerette Toszkánát, családi örökségének tekintette a toszkán ügyeket, foglalkozni kívánt velük.

A toszkán cím megerősítése

Semmit nem ér egy uralkodói cím, ha nincsenek emberek és szervezetek, akik tisztelik azt. Gottfried immáron nagyhercegként kezdett el lovagokat avatni, ami egy építkezés eleje volt. Volt elég kapcsolata ahhoz, hogy a lovagrendjei mögé támogatás is kerüljön.

Amikor fia, Leopold (1942-2021) 1984-ben átvette a toszkán dinasztia vezetését, akkor egyértelművé tette, hogy édesapja elképzeléseit támogatja. Sőt, "beiktatása" alkalmából meg is hívták, hogy látogassa meg felmenői egykori országát. A régió vezetője személyesen fogadta, számos nagyvonalú gesztust tett felé. Önmagában ez a siker is meglepő, az pedig még inkább, hogy az ő nagy támogatója nem más volt, mint Gianfranco Bartolini (1927-1992), aki 1983 és 1990 között Toszkána elnöke volt, nem mellesleg pedig az Olasz Kommunista Párt politikusa!

Gianfranco Bartolini elég nagy ember volt a régióban, a kommunista párti elkötelezettségét talán jól minősíti az, hogy az elnöki ciklusa lejártával a Toszkán Bank elnöke lett. Ettől függetlenül meglepő, hogy Gottfried el tudta érni azt, hogy a kommunisták támogassák őt és az utódját is. Leopold főherceg nem minden felkínált lehetőséggel élt, pedig a régió politikusai szívélyesen fogadták.

Leopold egy házasodási ügy miatt konfliktusba keveredett a katolikus egyházi szabályokkal, így a fia javára 1993-ban lemondott a nagyhercegi ház vezetéséről. Így került a fia, Zsigmond (1966), a toszkánok élére. 

Zsigmondot a dinasztia honlapja Toszkána címzetes nagyhercegének, valamint egyebek mellett magyar királyi hercegnek is nevezi
(a kép forrása: a nagyhercegi ház honlapja)

Zsigmond még határozottabban képviselte azt, amit nagyapja és édesapja vallott a toszkán nagyhercegi címről és a dinasztikus rendekről. Önmagát egy interjúban a nagyherceg 3.0 verziójának nevezte, ami rámutat arra is, hogy a toszkán nagyhercegi ágat a nagyapja támasztotta fel. Sőt, valójában itt nem egy mellékág felélesztéséről van szó, hanem egy új dinasztia alapításáról!

Zsigmondnak az örököse Lipót (2001), aki feltehetően tovább fogja vinni az új dinasztiát, persze erről még korai beszélni, mert a jelenlegi "nagyherceg" még a pályája csúcsán van. Összességében olyan 150 aktív lovagja van, akik különböző módokon tesznek azért, hogy Zsigmond és az általa képviselt álláspont befogadható legyen a helyi közéletben.

A regionális közéletben meglepő módon vannak pártolói. Régebben is akadtak olyanok, akik a toszkán állam függetlenségét kívánták elérni, erre pedig számukra egy jó kapcsolatokkal rendelkező uralkodó a garancia. A Medici-ház megmaradt ágai helyett ők éppen Zsigmondot látják erre megfelelőnek. A támogatottságukon lehetne elmélkedni, de ahogy szokott az lenni, a becslésekben kevés racionális elem van.

Szerintem hiba egy kalap alá venni a toszkán önállóságért harcolókat azokkal, akik Zsigmond uralmát is kívánatosnak tartják. Sőt, a toszkán önállóságért harcolók és az északi részek függetlenségét kívánók sem teljesen azonosak.

Az északi függetlenséget kívánók nagyjából 30-35 százalék körül lehetnek. Nagyjából ezen emberek fele az önálló toszkán államra sem mondana nemet. Ezeket igazolják a választási adatok is. A választási adatokat a közösségi oldalakon látható pozitív interakciókkal összevetve megbecsülhető az is, hogy mintegy 0,2 százalék lehet azok aránya, akik Zsigmondot szeretnék az újra önálló toszkán állam uralkodójának. Ez 50 év építkezés után azért valahol kudarc. A rivális olasz monarchista mozgalmak ennél sokkal többet tudtak elérni.

Ha pedig kudarc, akkor említsük meg a dinasztia honlapját. Annak ellenére, hogy Zsigmond informatikus, a nagyhercegi ház honlapja már évek óta nem működik rendesen. A honlap tartalmát különböző kiegészítőkkel lehet ugyan böngészni, de az átlagos felhasználónak nem fog betöltődni. Nem feltétlenül az interneten keresztül kell politikai tábort építeni, de azért ennyire elhanyagolni, pláne egy informatikusnak... elgondolkodtató.

A "spanyol toszkánok"

Nagyon nem szeretnék senkit sem megbántani a fenti alcímmel, de valahogy jelezni kellett azt, hogy kikről lesz szó. Ők valójában a toszkán mellékágnak egy olyan mellékágát képviselik, akik szintén önálló dinasztiává szeretnének fejlődni. Aki nem ismeri a történetüket, annak minden részletében észbontónak fog tűnni az egész.

Ez a történetünk Spanyolországba nyúlik vissza, IV. Károly spanyol királyhoz. Az volt a szerencsétlensége, hogy Napóleon idején volt uralkodó, a spanyolok szemében nem volt elég határozott, ezért lényegében a legidősebb fia vette át tőle a trónt. Ha majd valaki a lenti ábrára néz és látja a sárga jelzéseket, az nem hiba, valóban úgy történtek a házasságok, ahogyan jelezve lettek. Vagyis IV. Károly három fia közül ketten is az egyik testvérük leányaival házasodtak össze (a helyzet ennél még rosszabb is volt, csak nehezen lehetne jelölni a részleteket).

IV. Károly örököse tehát a legidősebb fia lett, aki VII. Ferdinánd néven uralkodott. Neki nem született fia, amiből válság alakult ki. Az addig hatályban lévő öröklési szabály szerint ilyenkor egyet vissza kell lépni a leszármazási ágon, vagyis az apjához és annak a második fia lesz a trónörökös. Ez a valaki Károly herceg (1788-1855) lett volna, aki a lenti ábrán világoskékkel van megjelölve.

Spanyolországban kitört a polgárháború, melynek egyik oldalán VII. Ferdinánd lánya, a másik oldalon Károly herceg volt, akinek a követőit karlistának nevezték el. Ha valaki megnézi az ábrát, akkor láthatja azt is, hogy a mai spanyol királyok VII. Ferdinánd leányági utódjai. A lényeg ebben az egészben a kék vonal, amelyik a karlista leszármazást mutatja, vagyis azt az öröklési vonalat, amely IV. Károly spanyol király idejében hatályban volt.

Ez az öröklési sor 1936-ban fiúágon is kihalt, így Blanka hercegnő (1868-1949) lett a karlista vonalon az, akit megilletett volna a spanyol királyi cím. A 68 éves özvegy hercegnő úgy döntött, hogy a fiainak kell ezt a feladatot ellátni, hiszen már felnőtt férfiak voltak. Négy fia volt akkor még életben, akik közül az ábra Károly herceget (1909-1953) emeli ki, aki haláláig VIII. Károly néven a legitim spanyol királynak tekintette magát. Akkoriban Spanyolországban "szünetelt" a királyság, így ez nem volt annyira vad, mint amilyennek hangzik.

Habsburg Sándor lenne a spanyol trón örököse?

Károly hercegnek nem születtek fiai. A cím ezért Antal herceghez (1901-1987) került, akit 1953-tól királyként kezeltek. Az ő felesége volt a román király leánya, de száműzték Romániából, ide-oda költözött, el is vált a feleségétől, így nem igazán volt aktív. Ezért Ferenc József (1905-1975) nevű fiát karolta fel a spanyol karlista mozgalom. Neki az I. Ferenc király nevet adták. 1956-ban vette fel a "Madrid hercege" címet, majd a haláláig a karlista mozgalom aktív tagja volt.

A karlista mozgalomnak nagyon kellett egy aktív "uralkodó", amilyen az előbb említett Ferenc József is volt, ezért Antal főherceg fiát, az 1937-ben született Domonkos főherceget már jó ideje próbálták megnyerni maguknak. A mozgalom 1975-ben egy nyilatkozatban ki is kiáltotta őt I. Domonkos néven spanyol királynak, kifejezetten I. János Károly (1938) személyével szemben. 

A lényeghez pedig most értünk el: az 1965-ben született Habsburg Sándorhoz, aki Domonkos főherceg legidősebb fia, vagyis a klasszikus karlista nézőpont szerint őt tekintik a spanyol trón jogszerű örökösének. Többen nem értettük azt, hogy Habsburg Sándor milyen okok miatt viselkedik úgy, mintha király lenne, de ez rá a válasz. Azt hiszem ezzel a habsburg.org honlap is új értelmet nyer. Így válik az is érthetővé, hogy Sándor főherceg apja milyen érvek alapján került szóba 2012-ben, mint egy katalán monarchia uralkodója.

Habsburg Sándor az Aranysarkantyús Vitézi Lovagrend nagymestere
(a kép forrása: aranysarkantyus.hu - a domain ma már nem létezik, az egykori honlapról kivágott, a honlap szerkezete miatti torzításokat korrigálást tartalmazó képernyőfotó)

Sándor főherceg mellett egy kisebb "birodalom" épült ki. Ennek része a magyar Aranysarkantyús Vitézi Lovagrend, amelynek ő a vezetője. Neki és a feleségének egy saját békeszervezetük is van, amelyik a Béke Lángja nevet viseli. Rendszeresen kitüntetnek valakit, aki szerintük sokat tett a világban a béke terjesztéséért. Volt példa arra, hogy a Hofburgot kibérelve tüntették ki Albert herceget (Monacó uralkodóját), meg arra is, hogy a magyarországi Kistelek nevű település polgármesterét és minden lakóját is kitüntették.

Sándor főherceg az előző magyar honvédelmi minisztert is kitüntette
(a kép forrása: honvedelem.hu) 

A szervezetük úgynevezett béke emlékműveket is telepít. Például Pákózdon is lehet ilyet találni. Más, hasonló célokat valló szervezetekkel is együttműködnek. Sőt, a Világbéke és Szeretet Szövetsége (FOWPAL) nevű szervezetnek az alelnöke szintén Sándor herceg.

Létezik egy Austria Imperalis nevű civil szervezet. Ez a szervezet Sándor főherceg támogatója, ha valakinek kételye lenne, nézze át a honlapjukat. Hivatalosan Sándor és a felesége "csak" védnökei a szervezetnek, amelyik elvileg hagyományőrzéssel és kulturális projektekkel foglalkozik. Számomra egyértelmű, hogy a szervezet az osztrák monarchiát népszerűsíti, melynek az élén szívesen látnák Habsburg Sándort.

Kissé meglepő párosítás, de elvállalták az Imperial Cosmetics nevű cég márkanagyköveti posztját is, amit nem tudtam megfejteni. A kozmetikai cég tulajdonosai és Habsburg Sándor között semmilyen kapcsolódást nem találtam, ebből következtetek arra, hogy a rajongói.

E mellett Habsburg Sándorhoz kötődik a Habsburg Fine Arts nevű cég is (a három tulajdonos egyike). Egy ideje figyelem őket és ha jól értelmezem, akkor ékszereket és drágaköveket adnak el, ráadásul egy kriptovalutával lehet náluk fizetni. Nekem kissé az a furcsa, hogy mindezt befektetésként reklámozzák. A kripto esetében inkább nem írnék semmit, de szerintem az ékszerek és drágakövek esetén egész biztosan csak rossz befektetést csinál az, aki náluk vásárol. Nem szoktam az ilyen "királyi" cégek ismertetésekor leírni olyasmit, hogy a blog látogatói ne vásároljanak náluk (az ellenkezőjét sem, mivel nem reklámot készítek nekik), de ebben az esetben még a látszatát is szeretném annak elkerülni, hogy érdemes tőlük rendelni ékszert vagy drágakövet (ha tetszik az ékszer, az más ügy, de befektetésnek... nem javaslom!).

Együttműködnek a Habsburg Pincészettel is, akik a bevételeik egy részét a főhercegi házaspár békét propagáló egyesületének adományozzák. Ez a Habsburgokhoz kötődő cég korábban Habsburg Károlyt támogatta, de átálltak Habsburg Sándor mögé. Maga a támogatásuk nem is értéktelen, mert nagyon fontos cégről van szó. Az ő tulajdonukban van a Habsburg Solutions is, ahol például Liechtenstein területén segítenek cégeket bejegyezni, de nagyon sok egyéb dologban is segítenek (Ausztriában, Svájcban, na meg Oroszországban is).

A Habsburg márkajelzésű borok forgalmazója átállt Sándor főherceg mögé
(a kép forrása: Habsburg Pincészet) 

A férj nem mellesleg az Osztrák-Orosz Baráti Társaság elnöke is, A felesége Inna, aki a saját maga által megadott adataiban azt írta, hogy Kijevben (is) járt egyetemre. Számomra kétségtelen, hogy ez "átállásuk" nagyon sokat segít Habsburg Sándornak.

Amikor nem olyan rég Habsburg Károly megbírálta Sándor főherceget, hogy amit tett egy konkrét esetben, arra valójában csak a dinasztia fejének van joga, szerintem jól kifejezte azt, ami éppen történik. Sándor főherceg és az őket támogatók nem mondják ki, de szerintem nem csupán arról van szó, hogy egy oldalágból "növeszt" ki egy új királyi dinasztiát. Azt gondolom, hogy ez az új dinasztia át kívánja venni a vezető szerepet a dinasztia mostani vezetőitől!

Amikor Sándor főherceg Harald Glööcklert tüntette ki, ismét egy olyan aktust hajtott végre, amire csak a Habsburgok első embere lett volna jogosult
(a kép forrása: mannheim 24)

Ez nekem sokáig nem állt össze, csak értetlenkedtem afelett, hogy Sándor főherceg folyamatosan olyan dolgokat tesz, amihez csak egy királyi dinasztia vezetőjének van joga. Nem értettem meg, hogy ezeket azért teszi meg, mert így tekint önmagára!

Az egész projekt nagyon észbontónak tűnik, de össze lehet hasonlítani a magát toszkán nagyhercegként azonosító Habsburg Zsigmondot, a "hivatalos" dinasztiát, valamint Habsburg Sándort. Sándor főherceg közéleti aktivitása össze nem vethető az előző két dinasztia összes tagjával. Ők együtt nem szerepelnek annyit, mint amennyit Sándor ugyanannyi idő alatt!

Sándor főherceg folyamatosan kommunikál, rengeteg helyen el lehet érni, sok helyen személyesen ott van. Ápolja a már megszerzett kapcsolatait, de folyamatosan újabbakat is épít. Akár a létszámot nézem, akár a megszerzett kapcsolatok politikai és egyéb súlyát, azért semmiképpen nem lehet jelentéktelennek minősíteni.

Hende Csabával közösen emlékművet avattak
(a kép forrása: vaol.hu)

Az ilyen törekvés sikere persze majd a jövőben dől el. Sándor főhercegnek és a feleségének még abban is szerencséjük van, hogy a Habsburgok jelenlegi vezetői annyira nagyon nem foglalkoznak sem vele, sem azokkal az ügyekkel, amelyre sokan örömmel látnának valamilyen reakciót a dinasztia vezetőitől. Ahogyan a dinasztia ma viselkedik, az Sándor főhercegéknek minden tekintetben főnyeremény.

Ma már szerintem ott tart ez a folyamat, hogy átjutott egy fordulóponton, ahonnan kezdve az "eredeti" helyzet már nem fog visszaállni. Sándor "hívei" ugyanis valami olyat kapnak a dinasztiától, amit a legitimnek tekintett vezéreitől és fő képviselőitől nem kaptak meg.

Nem taglaltam például Habsburg Eduárd új könyvét a blogon, de biztos vagyok abban, hogy annak legérzékenyebb kijelentésére Sándor főherceg indirekt módon, de tudatosan reagált. Eduárd lényegében Luther Márton nézeteit eretneknek minősítette utólag is, amivel Sándor részére adott egy bónusz lehetőséget arra, hogy megcsillogtassa a vallási toleranciáját.

Sándor főherceg ettől még római katolikus, fontos számára a hite, sőt, a programjai egy részét templomokba szervezi. E mellett viszont azt a képet alakítja ki magáról, hogy képes olyanokkal tartósan együtt dolgozni, akik nemhogy nem katolikus keresztény hívők, hanem egyáltalán nem keresztények. Nem csak mosolyog a kezükbe kapaszkodva egy kép erejéig, hanem folyamatosan, hosszabb távon végez velük közös tevékenységet.

Sándor főherceg Rétvári Bencét is kitüntette
(a kép forrása: Váci Napló Online)

Természetesen a dolgok mögött ott van a tény, hogy Sándor főherceg a saját királyi hatalmát alapozza meg. Persze, hogy kommunikál, jelen van és kapcsolatot épít. Itt most utalhatnék azokra az olasz dinasztiákra, akiknek szintén van politikai programjuk - és nagyon hasonló módon járnak el, hasonló sikerekkel. Sándor főhercegnél azért azt mindenképpen meg kell említeni, hogy amíg az olasz dinasztiák esetében fel van építve a következő nemzedék, nála nem látni ennek a nyomát.

A mai ember már szerzett annyi rossz tapasztalatot a politika részéről, hogy a békét prédikáló, láthatóan vagyonos emberektől rázza a hideg. Valószínűleg az ékszerek, a drágakövek és a kripto sem éppen a gyanakvást altatja el. Ráadásul Magyarországon valahogy azokban sem bíznak a múltbeli tapasztalataik alapján az emberek, akik a birodalmi rendszerük egy elemének tekintik az országot. 

Példának itt van az Aranysarkantyús Vitézi Lovagrend. A szervezet legitimitását igazoló érvekre például a honvédelmi minisztérium egy az ügyben illetékes szervezeti egysége adott ki részletes cáfolatot. Érdekes megfigyelni azonban azt, hogy két dolgot nem tesz szóvá senki, holott éppen ezekről kellene a véleményem szerint beszélni.

Az egyik az, hogy maga az "aranysarkantyús vitéz" a tudtommal magyarokra terjedt ki, Sándor főherceg pedig mostanában nem magyarnak látszó embereket is felavat. A szervezet régi honlapjának a fejlécében nem véletlenül van ott a Szent Korona. A másik soha nem bírált elem, hogy az aranysarkantyús vitézzé ütést a magyar király gyakorolta a koronázása után. Senkit nem zavar, hogy ezzel Sándor herceg indoklás nélkül magyar uralkodói szerepbe helyezi magát? Az lenne valahol a minimum, hogy az ehhez való jogáról írjon valamit a kommunikációjában - de ilyennek nem találtam meg a nyomát.

A többiek

A toszkán ágnak sok olyan tagja volt, akik az I. világháború után elismerték a köztársaságot Ausztriában. Ez egy nem éppen baráti lépés volt a száműzött császári családdal szemben, de valahol védhető és érthető ivolt ez a lépésük. A toszkán ág vezetői ilyen nyilatkozatokat nem tettek. Az ebből eredő konfliktusok érintettjei már nem élnek (egy évszázaddal ezelőtt történtek ezek), de már Habsburg Ottó házvezetősége idején is igyekezett ezen túllépni. Károly főherceg még a főhercegi címeiket is visszaadta a részükre.

Több olyan tagja van a toszkán utódoknak, akik valamilyen szempontból fontos szerephez jutottak a jelenünkben. Az egyik ilyen Habsburg Kamilla (1962). Ő IV. Ferdinándnak, tehát az utolsó jogilag is toszkán nagyhercegnek számító uralkodónak a dédunokája.

 Habsburg Kamilla és Habsburg Károly harmadunokatestvérek

Habsburg Kamillát jó pár régebbi fényképen fel lehetett fedezni. Ahogyan 1,5 éve szóba került, ő és Károly főherceg 1990-ben közel álltak ahhoz, hogy egy pár legyenek. Állítólag az "egyenlő házasság" dinasztián belüli kritériumai Kamilla miatt kerültek enyhítésre, hiszen sem az édesapja, sem a nagyapja nem királyi személlyel házasodott.

Habsburg Kamilla és Károly főherceg felesége eléggé hasonlítanak egymásra
(a képek forrásai: krone.at és czech&slovak leaders)

A közéletre nagyon fontos hatást gyakorolt Habsburg Ulrich (1941), aki kiharcolta azt, hogy a Habsburgok Ausztriában akár az államfői tisztségre is megválaszthatók legyenek. Ez jó ideig tiltva volt. Ő szintén IV. Ferdinánd dédunokája, akinek a javaslatairól már esett szó (a hivatkozott bejegyzés végén volt róla külön alcím). A nézeteiben az újszerű az, hogy a rendezetlen kérdésekkel foglalkozik, amelyekre életképes javaslatokat tett le az asztalra - bár nem foglalkoztak érdemben egyikkel sem. 

Nagyon méltatlan dolog lenne úgy írni a toszkániai Habsburgokról, ha az Altenburgokat kihagynám. II. Lipótra talán még emlékszünk, ő volt az utolsó hivatalban lévő toszkán uralkodó. Az Altenburgok a második fiától, Károly Szalvátortól származnak. 

Az Altenburgok is a toszkániai Habsburgoktól származnak

A névváltoztatást Ferenc József unokája kezdeményezte, mert nem szerette volna a Habsburg nevet viselni, mivel azok közé tartozott, akik Ausztriában maradtak és elismerték a köztársaságot. Habsburg Ottó 1931-ben engedélyezte neki a grófi cím használatát, amit ő 1949-ben hercegre módosított (mivel Clemens apai és anyagi ágon is császári leszármazott volt, ráadásul Ferenc József vér szerinti unokája is volt, nem tudta elfogadni azt, hogy ő nem lehetne herceg). Habsburg Ottó mindezek ellenére 1973-ban az Aranygyapjas Rend lovagjává is befogadta.

Leopold Altenburg az ORF sorozatában IV. Károlyt alakította, ez volt az uralkodó első nagyfilmes jellegű megformálása
(a kép forrása: ORF)

Aki közülük kiemelkedik, az Leopold Altenburg (1971), aki alapvetően egy komikus színész, de többször eljátszotta IV. Károlyt. A szerepében az volt a rendkívüli, hogy a megszokott sablonokkal szakított. Figyelembe vette azt, hogy IV. Károly fiatal volt, ráadásul nem egy királydráma állandóan monológokat szavaló főszereplője volt. A IV, Károly személyéről olvasott személyes élmények nekem teljesen visszaköszöntek az általa megformált karakterben.

A bejegyzésben nem kapott szerepet Habsburg Sándor testvére, Gregor (1968), akinek a feleségével közös amerikai filmes cége rajta van a filmvilág térképén. Nem egy centrum, de nem is az utolsó alkotóműhelyek egyike. Gregor közreműködésével készült legismertebb film a Stigmata, de szerintem vannak jó vígjátékaik is. 

Úgy érzem teljesült az, hogy legyen egy nagyon vázlatos, de valamennyire átfogó kép az egykori toszkán nagyhercegek mai utódjairól. Amennyiben kihagytam vagy rosszul értelmeztem valamit, akkor bárki nyugodtan jelezze!

Források

Austria Imperalis

Békeláng

Czech & Slovak Leaders

Dallaterra.com

Esti Újság 1938. augusztus 4. 3. oldal

Eurohistoryjournal

Fowpal.org

Habsburgfinearts.com

Habsburg Károly honlapja

Habsburg Solutions

Habsburg.org

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Külhoni Osztályához kapcsolódó honlap

Honvedelem.hu

Inaki Anasagasti (spanyol politikus) blogja

Krone.at

Mannheim24.de

MeinBezirk.at

ORF

Osztrák-Orosz Baráti Társaság

Rivista Araldika 1913/11. 381. oldal

Szekesfehervar.hu

Szombathelyi Televízió tudósítása

Toszkán nagyhercegi dinasztia honlapja

Vaol.hu

Váci Napló Online